Tó vízzel és víz nélkül | Száz Magyar Falu

Tó vízzel és víz nélkül

Sokak számára lelki előkészület, ha a Fertőrákosi Barlangszínház előadása előtt az egyiptomi sziklatemplomokra emlékeztető oszlopos csarnok tetejére sétálhatnak, hogy néhány percig az alkony körpanorámájával töltekezzenek. A látvány sűrítetten tartalmazza mindazt, amire a község – történetére alapozva – mai idegenforgalmát és jövőbeni boldogulását építheti. Történelmi magjából most már csak a templom tornyát érik az Alpok mögé bukó nap sugarai. Házait, városfalait és a győri püspök nyári kastélyát szürkület burkolja.

Az észak-déli tengelyű Fertő-melléki-dombsor keleti lejtője a Fertőnek, Európa legnyugatibb sztyeptavának nagy kiterjedésű nádasáig ereszkedik, hátán a hosszúra nőtt faluval.

A kis magyar területtől messze északra, a víztükrön túl néha a százados hatalom székhelyének, a pozsonyi várnak a körvonalai látszanak. Ennél közelebbre, szinte karnyújtásnyira, mégis az országhatáron túl, vörösfenyő cölöpökre épült a meggyesi (Mörbisch, Burgenland) szabadtéri színpad. Sopron egykori jobbágyfaluja – Rákossal, a püspöki mezővárossal zajló határvillongásai múltával – ma pannon együttműködésre váró rivális.

A mi partvonalunkon szintén cölöpökön áll a fertőrákosi vízitelep. A tó magyar részén egyetlen a maga nemében. Körülötte a Fertő sztyepvilága.

A víztükör átlagos szintje 116,1, a kőfejtő teteje pedig 176 méter. A tó és a falu felső vége között hatvan méter a szintkülönbség. Összehasonlításul: a nyolc kilométerre nyugatra lévő soproni GYSEV-vasútállomás előtt 217 méteres magasságot mértek.

Kőhidánál, a dombsorral párhuzamosan tart észak felé a hajdani varasd-pozsonyi országút. Jelentőségéről még lesz szó.

Mi volt itt régen?

A földtörténet azt valószínűsíti, hogy a Kárpát-medencét borító Pannon-tenger mint összefüggő vízfelület 5,4 millió éve megszűnt. A térségben maradt, egymástól elszigetelt, gyengén sós vizű tengerágak körül szubtrópusi éghajlat uralkodott. Az itt mindössze körülbelül száz méter vastag lajtamészkő-rétegben rengeteg gerinctelen állat maradványa van bezárva. Kagylók, csigák, vörösalgák, tengeri sünök, tízlábú rákok, halak nyüzsögtek egykor az őstenger vizében.

A harmadkort váltó jégkorszak kialakulását ma 2,4 millió évre becsülik. Akkor jegesedtek el az Alpok magas hegycsúcsai.

A jégkorszakot a geológiai jelen – a holocén – követte. Ebből 1950-től visszaszámítva eddig mintegy 10 200 év telt el. Ezen belül gondolunk néha újabb jégkorszakra vagy melegházhatásra, mikor hogy.

A Fertő-melléki-dombsor egyes kőzetlencséiben viszonylag sok uránium és tórium is van, remélhetőleg nem annyi, hogy érdemes lenne kibányászni. Amikor rábukkantak ezekre, hallatszottak ilyen hangok.

A fertőrákosi kőfejtő a bádeni mészkő – rákosi formáció – egyik legrégebben ismert feltárása. Nem is feltárás, hanem alulról próbált kibányászás. Annak idején természetesen nem az akusztika miatt fejtettek így, hanem azon egyszerű oknál fogva, mert lejjebb volt a jobb kőzet. Viszont a közeli, ma is működő kisebb bánya éppúgy hagyományosan felszíni, mint a szentmargitbányai – ma Sankt Margarethen a neve.

A fertőrákosi Fő utca 99-ben található az unikumnak számító Kalcitkristály-múzeum. A helyi emlékeken kívül Magyarország lelőhelyeiről begyűjtött kalcitkristályokat rendszerezi és mutatja be. A létesítményéért harminc éve megszállottan dolgozó család magánkezdeményezése, kormányrendelettel védve, ám mindenféle támogatás nélkül.

Itt és a kőfejtő bejáratánál árulják a több millió éves rákok megkövesedett maradványait és kagylóhéjak darabjait. Egyesek népies neve, mint a tihanyi „kecskekörmöké” vagy az erdélyi Szentlászló mellett százszámra heverő „kőpénzeké” ma már nem hallható, de Thirring Gusztáv útikönyvében, 1911-ben még említi. Szerinte a „madárcsőrök” tulajdonképpen megkövesedett cápafajok fogai. Valamikor a kőfejtő nagycsarnokának meny-nyezetébe mélyedt hatalmas lábnyomfélét mutogattak. Ma eltakarja a látogató- vagy nézőközönség védelmére felszerelt sűrű drótháló.

Lejjebb, délre, a Fertő-Hanság medencére a tőzeg a jellemző. A tó megmaradása, vízállása erősen függött attól, ami a Hanságban történt évszázadok során.

Kemény küzdelmébe került a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatójának, hogy tavunkat csak így egyszerűen Fertőnek nevezhesse. Volt olyan forró pillanata a harcnak, amikor „odafönt” közölték vele: vagy Fertő tó, vagy nem lesz nemzeti park. Pedig hát tudjuk, hogy a Balaton sem Balaton-tó. Lehet, hogy a fertő szó erkölcsi értelmezése szégyellnivalóvá tette az eredetit?

Van előzménye. Vas Gereben – Radákovits József – 1847-ben a környéken jogászkodván ezt találta írni róla: „Egy haszontalan földáztató, itt-ott leng rajt egy lélekvesztő […] még hal se terem jóravaló a bűzhödt tóban […], mint egy téntadisznó a' papíron.” A szeszélyes vízállás következtében néha bizony Mosoni mocsár a XI. században, fluvius Ferteu, vagyis Fertő folyó – ez azonban alighanem a déli végen lévő Pomogy melletti gázlóra értendő – vagy minden további vita nélkül mezőgazdasági célra szánt terület. 1973. évi szakértői vélemény szerint iszaposodása miatt az elöregedés stádiumában.

Ami szeszélyességét illeti, erről számos hitelt érdemlő adat árulkodik. Ruszton emléktábla hirdeti, hogy 1674-ben volt a legszélesebb: 3830 öl, ami 7,3 kilométert jelent. Elgondolkodtató, hogy mitől meddig mérték az innen is, túl is nádasba vesző partvonalak közötti távolságot. 1693-ban kiszáradt, a következő század első harmadában gyalogosan közlekedtek rajta, sőt felszántották. 1768-ban, 1786-ban, 1853-ban magas vízállású, közben – félidőben – többé-kevésbé száraz a medre.

Ezekre a régi adatokra a szakemberek kissé gyanakodva tekintenek, de az újabb koriakat már aligha lehet kétségbe vonni. Fertőrákos területén, a virágosmajori kápolna falára emléktábla került. Szövege: „A Boldogságos Szűz Mária tiszteletére és annak emlékezetére, hogy a rákosi hívek a kiszáradt Fertő medrén át 1869. október 3-án tartották Boldogasszonyba [ma: Frauenkirchen, Burgenland] az első búcsújáratot.”

A víztelen Fertő soha nem tapasztalt természeti jelenségekkel lepte meg az arra járókat. A távolról szemlélt tárgyakat erősen megnagyítva látták. Szélcsendes, napos időben jelentkezett a délibáb. A túlsó parton lévő községek házai, fái fordítva lebegtek a nem létező víz fölött. Ez érdekes, sőt bizonyára szép is volt, kevésbé rajongtak érte azonban a falvak lakói a széltől felkavart por termést silányító hatását tapasztalva.

Joseph Adalbert Krickel bécsi utazó 1829. augusztus 22-én gyalog indult el Kismartonból (Eisenstadt) Cinfalván (Siegendorf), Szentmargitbányán (Sankt Margarethen) és Ruszton (Rust) keresztül, Meggyes (Mörbisch) és Fertőrákos érintésével Eszterházára. A megye legnagyobb birtokosának egyik székhelyéből a másikba. Feljegyezte, hogy Meggyesnél és Rákosnál a Fertő tavasszal nagy sólerakódásokat hoz létre, amelyek kristályosan csillognak a napfényben. Az 1860-as években, a tó kiszáradása után, a szél a sziksó nagy részét lefújta a mederről – olvashatjuk máshol.

Glaubersó, szóda volt a kivirágzott sziksóban, de az elültetett növényeknek hasznos kálium semmi. Ennek ellenére gazdálkodni kezdtek a tótól visszanyert földön, azonban fokozatosan nőtt a víz mennyisége, 1876-ban már megtelt a medre. Azóta is egy méter körül ingadozik, körülbelül húsz centimétert le- vagy fölfelé.

Mivel sekélységéhez képest nagy a vízfelülete, általában több párolog el belőle, mint amennyi a Rákos-patakból, vagy az északabbra folyó Vulkából beléömlik. A Hanság és a Rába szabályozási munkálatainak megkezdése előtt összeköttetésben volt a Rábán és Rábcán keresztül a Dunával. Természetes úton befogadta az ottani „felesleges” vizet. Ezt leolvashatjuk egy 1783-ban készült térképről. Más vélemény szerint a felszín alatti kavicsrétegeken keresztül áll kapcsolatban a Fertő és a mosoni Duna-ág. A Soproni Szemlében már 1975-ben felhívták a figyelmet arra, hogy nagy hatással lesz a tó vízállására az akkor még megépítendőnek gondolt bős-nagymarosi vízi erőmű.

Honnan jöhet még víz a tóba?

Az esetenkénti több-kevesebb pótlás a felhőkre bízatik. Ez a forrás nem valami bő, mert éppen a tó területére aránylag kevesebb csapadék jut, mint például nyugatabbra, Sopron városára. (Az 1980-ban közölt sokévi átlag a Fertőn 630, Sopronban 688 milliméter.)

Az utóbbi évtizedekben számos fúrással bizonyították, hogy a vízszint alatt száz-egynéhány méterrel különböző összetételű gyógyvizek találhatók. (Nem a délebbre fekvő és régtől fogva közismert Balfról van szó.) Meggyes térségében 121 méter mélységből karlsbadi típusú vizet ad a Karolinának elnevezett forrás. Oggaunál (Oka) 205 méterről konyhasós víz tör föl, hogy csak a közelebbiekről beszéljek. Az osztrákok víz alatti meleg forrásokat is észleltek. Ide kívánkozik, hogy Rákos határának délkeleti végében van a Wald Sauer Brunner Weingarten nevű dűlő. Ez az adat és a meleg víz emlegetése vezet el bennünket Furlani János András bölcseleti és orvosdoktor, Sopron tiszti főorvosa helyi kiadású könyvecskéjéhez.

Furlani Collocutiones de novis Rakosiensium thermis – Beszélgetések az új rákosi fürdőről – címmel 1738-ban több rövid fejezetben, nagyrészt párbeszédes formában tárgyalja Sopron és a mezőváros nevezetességeit a munka, s az ottani fürdőzés lehetőségeit. Elemzi a víz összetételét, és kúrákat is javasol. Nem lehet tévedés, elírás Balf javára, mert világosan a rákosi domb oldalában fakadó három kénes forrásról beszél. Azonkívül név szerint említi a mezőváros plébánosát, Hauser Lőrincet mint beszélgető társát, akiről tudjuk, hogy a könyv megírása utáni évben már Sopronba települt. Balfon pedig akkortájt még nem volt önálló plébánia.

Megjegyzem, hogy a thermae nem feltétlenül meleg vizet jelent, esetünkben a szövegből nyilvánvaló, hogy melegítettről van szó. Drinóczy, a csornai premontrei kanonok, tévesen meleg vízről beszél Rákosról szóló 1830-1847-ben keletkezett leírásában, méghozzá egy 1224. évi oklevélre hivatkozva. Ebben azonban Rakus helyett Radus, thermae helyett a terram szó olvasható.

Furlani helymeghatározása: „Rákos, ahogyan számunkra most megmutatkozik, kellemes domb emelkedő oldalában fekvő mezőváros. Alatta, a völgy bejáratánál fakad kettő a gyógyforrások közül, egymáshoz közel, egyenes vonalban alig több mint harminc lépésre egymástól. A harmadik, száz és jobbra még néhány lépéssel lejjebb a lejtőn, egy réten emelkedik ki, oldalvást háromszöget zárva be az előbbi kettővel. Ezt használjuk most, beszélgetéseink folyamán.” Ezek a vizek nyilván valamelyik nagy kiszáradáskor apadtak el.

Az orvosdoktor megállapítja, hogy előtte még senki sem elemezte ezeket a forrásokat kémiai szempontból, pedig már ugyancsak régóta bugyognak fel. Véleménye szerint mindhárom patakocskára kimondható, hogy ásványokat tartalmaznak gyógyító mennyiségben. Egyértelműen hideg vizet vizsgál a maga természetességében, amely kékesen átlátszó, szaga kénes, íze kissé savanyú, összehúzza a nyelvet.

Szerinte a száraz köhögés rohamait mérsékli, a vérzést csillapítja, a beleket nyugtatja, a pangást megszünteti, jó a tüdőbaj és az aggkori gyengeség ellen. Táblázatban adja meg, mi ellen, kinek, mennyi ideig kell a fürdőben üldögélnie, ha kúrára szánja el magát. Előbb egyre hosszabban, majd lassan fogyó mértékben. A kúra hasznosságára felhozza a Rába mellől, Mihályiból rendszeresen ide járó nemes és tiszteletre méltó Nicky Anna „matróna” esetét, akinek jobb lába bénaságát javítja a víz.

Ha viszont valaki ráun, netán csömöre támad a fürdéstől, kellemesen kikapcsolódhat a környéken tett sétákkal. A lapályon nézegetheti a madárhálóval vadászókat vagy bemehet az enyhet adó erdőkbe – szarvasgombát szedni. Csemege a helybeliek vendégváró asztalán. S bőven termő. Legalábbis Furlani idejében.

A falu szegélyén folyó Rákos-patak völgye egy kanyar után kettévágja az egész dombsort. Ennek Fertő felőli oldalán régóta, talán még a rómaiak előtti időtől fogva, jó szőlőt termesztenek. Magyar területen délre Balfig, illetve Fertőbozig sorjáznak a tőkék. A gerincen és a másik oldal nagyobbik részén a Szárhalmi-erdő. Legkiemelkedőbb pontja a Pinty-tető, 261 méter. Botanikusok paradicsoma a vidék, hiszen a Sopronnál találkozó három növényföldrajzi járás – Noricum, Praenoricum és a Laitaicum – közül a Laitaicum az, amelybe Fertőrákos határa tartozik. Gyökeresen más, mint az előző kettő. Itt a szárazabb altalaj miatt nem fenyőerdők, hanem molyhos- és csertölgyesek váltakoznak napsütötte rétekkel.

Turisták ritkán járnak a Szárhalmi-erdőben. Nemcsak azért, mert a kitaposott utaktól távol terül el, hanem azért is, mert többek szerint nagy ott a kullancsveszély. Sokaknak a név is talány. A „kopasz dombnak” értelmezhető elnevezés régmúlt korok kopárságát idézi. Ma a lomberdők nagy foltjait inkább csak kisebb, kellemes napozást kínáló tisztások szakítják meg. A figyelmes szemlélő számos növényritkaságot talál erre tavasszal éppúgy, mint nyáron vagy ősszel. Csak néhányat közülük: ükörkelonc, sziklai benge, jajrózsa, csepleszmeggy, a hóvirág, nőszirom, kankalin virágain kívül. Az állatvilág is gazdagnak mondható. Denevérek tanyáznak a Zsivány-barlangban, őzek húzódnak be a bozótosokba, se szeri, se száma a kisebb rágcsálóknak. A békák vonulását ősszel a tóról az erdőbe, tavasszal vissza, figyelik és védik. Időről időre igen elszaporodtak az üregi nyulak. Erről nem csak idős helyiek mesélnek, hanem írás is szól kártevéseikről.

A fátlan tető, ahol állunk, a Fertő-Hanság Nemzeti Park nyugati csücske. A Sarród központú park és osztrák megfelelője kezelési egységbe fogja a határon inneni és a határon túli védett területeket, „madárparadicsomot” biztosítva számos itt megpihenő fajnak, többek között a büszke nagykócsagnak, amely egyben a park emblémája.

Ami a madarakat illeti, azt a 250 fajt felsorolni sem tudnám, amely az év folyamán számba vehető, főként a nádasokban. A nádirigók, cankók, szárcsák, vadludak, gémek, az úszó, gázló és bukó fajok létezésétől, megjelenésétől tulajdonképpen repesni kellene, mégsem örömteli tény. Arra mutat ugyanis, hogy széles körből ma már jóformán csak erre a területre zsúfolódtak össze a nálunk pihenőt tartó vándormadarak. Természetes élettereiket egyre inkább elhódítja előlük az ember.

A környék növényzetének leírását még Linné, a növénytan nagy rendszerezője előtt elkészítette a soproni Loew és Deccard 1740-ben. A Flora Semproniensis az első e téren Magyarországon. Egyetlen – kéziratos – példánya a Soproni Múzeumban található.

Ma már van tanösvény a Tómalomtól a Szárhalmi-erdő hossztengelyében, illetve fel a Kecske-hegyre. Magyarázó táblákon mutatja be a bíboros kosbort, a tavaszi héricset, vagy a leánykökörcsint.

A falu hosszú időn át élő példát szolgáltatott a természetközeli emberi tájra. Hogy a környezettel való kapcsolat ne vesszen el, sőt erősödjön, szakemberek első lépésként most mérik fel a természeti értékeket. Javaslataikkal az illetékesekhez fordulnak majd, hogy az arra érdemeseket helyi védelemben részesíthessék.

1979. április 1-je nevezetes dátuma a Fertő kutatásának. Ekkor kezdte meg rendszeres tudományos munkáját az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fertői Kutatóállomása. Az ízléses, tájba illő, nádfedelű épület jobb kézről rögtön szembetűnik, mihelyt a faluból ki- és lekanyarodva a vízitelepre vezető útra térünk. A terület itt már zavartalan síkság, a végeláthatatlan nádas széle.

A csendes, elmélyült adatgyűjtés és -feldolgozás anyagát a vízitelepen, a nádasban, Fertőbozon és Fertőújlakon működő készülékek is szolgáltatják. Feladatuk a tó és a táj összes lényeges jellemzőjének folyamatos figyelemmel kísérése. A víz összetételét is vizsgálják.

Mérik a légnedvességet, és -hőmérsékletet, a légnyomást, a csapadék mennyiségét és intenzitását, a szél irányát és erősségét, a víz párolgását változó körülmények között, a talaj és a víz hőmérsékletét különböző mélységekben, a vízfelszín és a nádas napsugarakat visszaverő képességét. Várható, hogy ezek a rendszeresen érkező és elemzett adatok választ adnak majd azokra a kérdésekre, amelyek régtől fogva foglalkoztatják a tudósokat és laikusokat egyaránt. Elsősorban arra, hogy mi okozza a tó vízállásának még mindig szeszélyesnek tűnő változásait. S ha erre meglesz a magyarázat, hogyan tudják majd biztosítani a lehető legnagyobb állandóságot.

Azt már néhány évi kutatás után is megállapíthatták, hogy a széljárásban a csatornahatás érvényesül a tó hossztengelyében: a nyílt vízen a legnagyobb az átlag – 3,5 méter/másodperc –, míg a partokon 2,1-3,3 ez az érték. Ösz-szehasonlításul közlöm, hogy a Kuruc-dombon a Soproni Meteorológiai Állomás műszerei 4,4 méter/másodperc átlagot jeleztek.

Igaz tehát az az általános megfigyelés, hogy ez a környék eléggé szeles.

A tavon évente legfeljebb öt olyan nap akad, amikor „nem lengedez a Zephir”. Szolgáljon ez a vitorlások örömére.

A fürdővendégeket érdeklő adatok: a tó hőmérséklete évi 110 napig melegszik 20 fok fölé, tartós hőségben a 29 fokot is megközelítheti. Sok finy-nyás fürdőző kifogásolja, hogy a vízbe állva vastag iszaprétegbe süllyed a lába. Ez akár hatvan centiméter is lehet. Regeneráló, gyógyító hatása van, mint ahogy a víz minősége általában és régebben megközelítette az ásványvíz-kategóriát. Sajnos a strand időnkénti túlzsúfoltsága és a közönség magatartása miatt az utóbbi időben sokat romlott.

Rákos a megyerendszer kialakulása óta mindig Sopron vármegyéhez tartozott. 1950-től azonban a Győr székhelyű Győr-Sopron megye része lett. Azon belül pedig a soproni járásé. Önálló község, területe 21,89 négyzetkilométer. A helységnévtár szerinti 6898 katasztrális holdnyi határához tartozik Piuszpuszta, Virágosmajor és négy vámház. Területe nyugatról keletre a kőfejtő lajtamészkövétől a szőlőkön át a Fertő nádasáig húzódik, nagyobb részt a Rákos-patak szakadékos völgye mentén. A patakról kapta magyar és német (Kroisbach) nevét.

Sokáig egyutcás falu volt, a Fertő-parti országútra felfűzve. Ma már minden irányban terjeszkedik. Délre tőle a Kecske-hegy és a Szárhalmi-erdő húzódik, északra, az országhatárig, főleg szőlők. Soprontól nyolc kilométerre keletre, a magyar-osztrák határtól alig három kilométerre található, ahol átkelőhely van. A fő közlekedési útvonalak messze elkerülik. Fertőrákos számára már csak ezért is Sopron a központ. Rendszerváltás előtt és rendszerváltás után. A megye elnevezése mára Győr-Moson-Sopronra egészült ki.