Berendezkednek a Návayak

Teljes szövegű keresés

Berendezkednek a Návayak
A hadjáratokat lezáró 1699-ben kötött karlócai békével a felszabadító háborúk időlegesen véget értek. A községek helyzete megszilárdult, elvileg megszűnt az akadálya Csanád vármegye újjászervezésének. Bár az 1712–1716-os országgyűlésen alkotott 92. törvénycikk ígéretet tett a felszabadult területek közigazgatási újjászervezésére, a Tisza–Temes–Duna háromszög török birtoklása és a határőrvidék szervezet miatt Csanád megye tekintetében erre nem kerülhetett sor.
Az újólag, Magyarország teljes felszabadításáért megindult sikeres hadjáratot lezáró, 1718-ban megkötött pozsarevaci békekötés után végképp megszűnt a lehetősége a Mohács előtti területi egység visszaállításának. Az állandó török veszélyre hivatkozva a felszabadult területen újabb határőrvidékeket szerveztek, és létrejött a Temesi bánság, amely 1778-ig közvetlen bécsi irányítás alatt állt.
A királyi kamara, hogy a hadikiadások miatt alaposan megcsappant jövedelmét némileg pótolja, országszerte megkezdte birtokainak kiárusítását. A Habsburg-házhoz hű nemesek juthattak hozzá hatalmas földterületekhez, természetesen pénz ellenében. Így kerültek megyénkbe mások mellett a dévai Bibicsek (1724), a gyoroki Edelspacherek (1725) és a Návayak (1729).
Földeák újratelepülésének időpontjáról nem szólnak az írott források. Valószínű, hogy 1719 és 1724 között kerülhetett erre sor. Lakói a közeli településekről, Szegedről, Makóról és Hódmezővásárhelyről érkezhettek a földeáki pusztára, amelyet 1700-tól a makóiak béreltek. 1723-ban már anyakönyvet is vezettek. Mint kincstári, kamarai birtok úrbéri terheit évi egy összegben, száz forintban váltotta meg. Gróf Nádasdy László csanádi püspök 1727-től beszedte az egyházi tizedet is. 1730-ban már hatvanhárom családfőt írtak össze, a lakosság számát ennek alapján háromszáz körülire becsülhetjük..
1729-ben tehát Návay János nagyváradi kanonok és csuti prépost 4500 rénus (arany) forintért mixta donatióként (vegyes adomány) örök adományul nyerte Földeákot III. Károly királytól, aki azt a kedvezményezett öcs-csére, Návay Györgyre és elhalt bátyja kiskorú fiára, Návay Józsefre íratta.
A család a XVII. század végén és a XVIII. század elején a Hont vármegyei Bozokon és Korponán van otthon. A fiúi ágat János, Pál, István és György képviselte. Szüleikről alig maradt fenn adat, csak annyit tudunk, hogy jó anyagi körülmények között éltek, és a családfő 1714-ben halt meg Szegeden. A nemesi címet 1711. március 30-án I. József király adományozta Návay Pálnak. Ezzel az 1710-ben Pálffy János generális előtt tett hűségesküjét jutalmazta. A nemesség kiterjedt leszármazottaira és testvéreire is. A címer – amit a község ma is használ – leírása a következő: „A pajzs kék udvarának alján hullámzó víz fölött egy sajka úszik jobbfelé, benne rózsaszínű talárban szárnyas angyal áll és evez. A pajzs fölötti sisak koronájából kettős farkú oroszlán emelkedik ki első lábaival borostyánnal körülfolyt meztelen kardot tartva. Foszladék jobbról arany-kék, balról ezüst-vörös.” Az adományozást az 1711. július 14-én Hont vármegyében tartott közgyűlésen hirdették ki, ellene kifogást senki sem emelt.
Földeákon először Návay György járt, aki Paluska György aranyosmaróti birtokos megbízásából felmérte a település állapotát. A területet ugyanis Paluska uram magának kívánta megszerezni. A határ megtekintése után, mivel az a többi birtokától túl messze esett, Návay György javára lemondott szerzési szándékáról.
Miután Návay György előtt megnyílt a földeáki területek megszerzésének lehetősége, azonnal lépéseket tett céljainak elérésére. A birtok 4500 arany forintot ért, viszont ekkora összeggel az addig mások szolgálatában álló, vagyontalan próbálkozó nem rendelkezett. Kénytelen volt mások segítségét igénybe venni: Paluska Györgytől 3060, Telek Györgytől hétszáz, Keczer Istvántól négyszáz forint hitelt vett föl kamatra. A rendelkezésére álló összeg még mindig kevésnek bizonyult, mert a felmerülő költségek (ajándékok s hasonlók) folyamatosan apasztották. Ezért kénytelen volt bátyjához, Návay Jánoshoz fordulni segítségért, aki mint a nagyváradi káptalan kanonokja követként a pozsonyi országgyűlésen tartózkodott.
A kanonok 1728. december 7-én kifizette a kincstárnak a megszabott vételárat. A birtokszerzés teljes költsége a járulékos kiadásokkal együtt 8044 forintot tett ki (csak a díszes adománylevél elkészítése 242 aranydukátba került). Így azonban a földeáki uradalom nemcsak Návay György, hanem János és József tulajdonába is került, s ez a későbbiekben számos problémát vetett fel.
A szegedi kamarai tisztnek szóló, a birtok átadására vonatkozó utasítást 1729 februárjában kapta meg Návay János, amit továbbított öccsének, hogy azonnal tegye meg a szükséges intézkedéseket. A határjárást 1729. március 8-án folytatták le. Ezen részt vettek: Kovács Pál és Vidákovics István csanádi kanonokok, nemes Bodda Gábor Hódmezővásárhely és gróf Károlyi Sándor képviselője, Kökényessy András kiszombori plébános és kanonok, Miller János és Lábady Ádám, Szeged város szenátorai, Hujem Pál, Csongrád vármegye komisszáriusa, Széplaki Kálmán, Csongrád vármegye táblabírája és Tápé község jegyzője, valamint Vorstern Kristóf, a kamara tisztje.
Návay János az adománylevelet 1729. július 1-jén kapta meg. A birtokba iktatásra augusztusban került sor, ami a környező uradalmak és települések birtokosai, tisztségviselői, valamint az oklevélben megnevezett királyi ember és a csanádi káptalan képviselőjének jelenlétében zajlott le. A tizenöt napos határidőn belül a beiktatás ellen nem protestált senki sem.
Az adománylevél szerint az adományozott Návay János volt, akinek halála után öccse, György és unokaöccse, József örökölték a birtokot. Ez a tény okozta a későbbiekben a családi viszályokat. Az éles konfliktus a két testvér, János és György között alakult ki, később ezt egy olyan megállapodással oldották fel, amely szerint a birtoklásból kirekesztik a harmadik testvért, Istvánt, aki amúgy sem tudott a költségekhez hozzájárulni, valamint a leányági örökösöket. Ezzel György elől elhárult a kizárólagos birtoklás akadályának egy része, és már csak a János gyámfia, József kizárásának gondját (József kétezer forintos atyai örökségét is felhasználták a vásárláshoz) kellett megoldania. Ez rendeződni látszott, amikor Návay János 1730-ban meghalt, és József gyámja György lett. Ráadásul Návay József egy „testamentumban” úgy rendelkezett, hogy ha továbbra is a szerzetesi rendben marad (nagybátyja hatására ezt az életutat kívánta választani), akkor az ő része szálljon Györgyre és annak örököseire, „s úgy ő kelme succesori (utódai) örökössen bírhassák azon földeáki portiomat”.
Návay József 1737-ben azonban kilépett a szerzetesi rendből, és úgy nyilatkozott, hogy szabadulni kíván Návay György gyámsága alól. Igényelte a birtokosztály megejtését úgy, hogy amíg az ezerforintos taníttatási költségei megtérülnek, addig az ő része Návay György és leszármazottjai zálogában maradjon. Az osztályos egyezséget 1738. április 23-án hajtották végre, ennek alapján József 1738. Szent György havától önállóan rendelkezik jussával, amit a „Gajdos-hát” nevű részen fognak kimérni, továbbá György negyvenhat, József pedig huszonnégy jobbágyot fog kapni.
A megkötött egyezség végül is csak időlegesen oldotta fel a két birtokos közötti ellentéteket. Návay György tulajdonképpen nem mondott le arról a szándékáról, hogy egyedül bírja Földeákot, Józsefet viszont az a cél vezérelte, hogy az egyenlőtlen osztály eredményeként létrejött állapotot a saját javára módosíttassa. Mindketten hajlandóak voltak bármilyen eszközt felhasználni akaratuk érvényre juttatására.
Návay József 1744. január 27-én a királyi tábla előtt gyámsági számadási pert indított nagybátyja ellen. Követelte, hogy György számoljon el a birtok 1730 és 1737 között keletkezett jövedelmével, és a neki járó összeget fizesse ki. Kérésének alátámasztására a falubeli elöljárókat és lakosokat hívta tanúnak, akik elmondták, hogy „…egyik Esztendő a másikkal össze vetvén 500 Német forintra hitünkre mondani merjük… említett Návay György Urunknak Návay Joseff Urunk minthogy Iskolába járt Semmi némű jószágát tized fél esztendeigh nem láttuk, hanem minden némű hasznokat Nztes Návay György Urunk vett.”
György viszont bizonyítani tudta, hogy a bevételek egy részét a birtok megvásárlására fordított hitelek törlesztésére, egy másik jelentős hányadát pedig József taníttatására költötte. Az említett időszakban – állította – a bevétel 2109 forint, a kiadás pedig 4441 forint volt. Ráadásul a földeákiak is az ő javára módosították korábbi tanúbizonyságukat, amely szerint az ötszáz forintos évi jövedelme csak abban az esetben lett volna, ha a falusiakkal olyan kontraktusra lép, hogy nem költözik a birtokra. Továbbá azt is vallották, hogy György a saját költségén építtette meg a kocsmát, a mészárszéket és a malmokat.
A nyilatkozatok ilyetén módosítására Návay György valószínűleg fenyegetésekkel vehette rá a jobbágyokat, mert a per folyamán többen is átszöktek József területére.
György vételi ajánlatot is tett Józsefnek: „hogy ha sajnálylya a maga részét forintyát a Jószágban, adok érte neki 3000 forintott, vegye ki belőle, s mennyen el onnét”.
A királyi tábla 1748-ban hozta meg az ítéletét, melyben új osztály végrehajtását írta elő. Ez 1749. július 9-én a csongrádi alispán, Lábady Ádám és Kamocsay Imre főszolgabíró jelenlétében meg is történt. Újra elosztották a jobbágyokat 51:44 arányban György javára, a területet pedig a vásárhelyi út mentén, észak–dél irányban választották el. György az úttól nyugatra, József a keletre eső részt kapta meg.
A pereskedés befejeződött, de 1755-ben József követelésére újból egyezkedni kellett. A birtok elosztására fogott bírákat kértek fel Arad vármegyéből Forray András alispán és Vásárhelyi Jonatán szolgabíró személyében. Az egyezség létrejöttének elősegítésére megbízták Ruttkay Imre mérnököt, hogy végezze el a birtok felmérését és a földek minőségének meghatározását. Eldöntötték, hogy az azonos tulajdonsággal bíró területeket kijelölik és kettéosztják, majd sorshúzással döntik el, hogy kinek melyik rész jut. Rendelkeztek a már meglévő épületek és kertek sorsáról, továbbá megegyeztek a jobbágyok elosztásának módjában. S végül a megállapodást magukra és leszármazottaikra – örök időkre, büntetés terhe mellett – kötelezőnek ismerték el.
A felosztás 1756 októberében megtörtént. A birtokot hat részre különítették el, amelyekből mindketten hármat-hármat kaptak meg. Ezt az eljárás során készült részletes térképen szemléletesen ábrázolták. Az osztályos egyezséget oklevélbe foglalták, melyet Békés vármegyéből Klósz Mátyás alispán és Csupor Farkas főjegyző, valamint Ruttkay Imre mérnök hitelesített.
A földeáki uradalom tehát a Návay család két ágán öröklődött. Návay József fiú utód nélkül halt meg 1765-ben. Özvegye az 1773-ban bekövetkezett haláláig egyben tudta tartani a birtokrészt, de akkor György leszármazottjai azonnal támadást indítottak annak megszerzéséért, mivel mindenáron el akarták kerülni, hogy a birtok elaprózódjon és idegen családok kezébe kerüljön. A még élő két leány leszármazott, Rozália és Terézia panaszlevéllel fordult Gyürky Pál szolgabíróhoz, hogy védje meg őket és törvényes járandóságukat a méltatlan támadástól.
György leszármazottai, Pál, Antal és Mihály a bizonytalan kimenetelű per helyett végül is a barátságos megegyezést szorgalmazták, és a leánynegyednek – a kor szokása szerint – a pénzbeli kifizetését ajánlották. Návay József 3200 forintos adósságot is örökül hagyott leányainak, ezért Rozália és Terézia férje kénytelen volt elfogadni az egyezséget. A fiú ág külön-külön állapodott meg Komáromi Menyhárttal, Terézia férjével és Jankó Ferdinánddal, Rozália férjével az örökség megváltásának feltételeiben.
A megegyezés után úgy tűnt: végre minden akadály elhárult Návay György leszármazottyai elől, hogy zavartalanul birtokolhassák az egész uradalmat. Azonban 1774. július 5-én a Toldi–Kállay család leányági örökösei keresetlevelet nyújtottak be Csanád megye törvényszékén, hogy visszaköveteljék Földeákot. Bíró János, Bíró Erzsébet és fia, Búza Mihály azzal vádolták néhai Návay Györgyöt, hogy amikor apjuk, Kállay László megbízta a birtok visszaszerzésével, a neki átadott okiratokat (armális és adomány-, valamint határlevél) eltüntette, és a saját nevében lépett fel Földeák megvételekor. Állításukat tanúkkal és a Kállay László után maradt testamentummal tudták bizonyítani.
A tanúk azt vallották, hogy látták a kérdéses adománylevelet, illetve a néhai Návay Györgytől szereztek róla tudomást. A vallomások egybehangzóak és a részletekben egymást kiegészítők voltak, ezért a Návay-örökösöknek alaposan fel kellett készülniük a védekezésre. Bemutatták Návay János testamentumát, amelyben szó sincs a Kállayakra vonatkozó iratokról, így ez az állítás megdőlt. A tanúvallomásokra nem tudtak megfelelő cáfolatokkal szolgálni, ezért az egyetlen megoldásként a tanúk szavahihetőségének kétségbevonására törekedtek. Sikeresen bizonyították, hogy a két koronatanú közül az egyik részeges, a másikat pedig lopásért már egyszer elítélték, így esküjüket a törvényszék nem vehette figyelembe.
A per 1777-ben ért véget. A törvényszék ítéletében megállapította, hogy a Toldi–Kállay család fiága kihalt, és az elveszett adományozó oklevél hiányában nem volt bizonyítható, hogy az adomány a leányági örökösökre is kiterjedt, ezért magszakadás címén a birtok visszaháramlott a királyra, aki jogosan adományozta Földeákot a Návay családnak. Ezzel a bíróság egy olyan áthidaló megoldást választott, amely ellen a felperesek nem állíthattak meggyőző érveket. Az ítélet ilyen végeredményéhez nagymértékben hozzájárulhatott az, hogy ekkorra már a Návayak aktívan részt vállaltak az újjátelepült vármegye ügyeinek vitelében.
Návay György 1731-ben a következő kéréssel fordult a rövid ideje újjászervezett Csanád vármegyéhez: „ezen Nemes Vármegyének, és kevés számú népeit meg szaporítanyi, hogy annyival is inkáb a köz terhet könyebben el viselhetnék azon Instálok, hogy amely szegíny emberek találnának jönni ezen nyomorult helysígemben 3 esztendeig való mentességet engedni terheltessék az T. Ns. Vármegye”. A továbbiakban bejelentette, hogy „csekély Economiácskámmal (gazdaságommal – a szerk.) ide szándékozom szállani… magam Curiámhoz reserválom magamnak az Száraz Éren tul való földemet”. A megye megadta az engedélyt, és egyúttal biztosították a háromévi megyei adómentességet.
1731-ben a földeáki jobbágyok által lekaszált szénát elhordták a vásárhelyiek arra hivatkozva, hogy az azt megtermő terület Hódmezővásárhelyhez tartozik. A károsultak értesítették földesurukat, Návay Györgyöt a rajtuk esett sérelemről, aki meghallgatván panaszukat, határpert indított a gróf Károlyi Sándor által birtokolt Hódmezővásárhely ellen.
A per folyamán határjárást rendeltek el, amelyen az érintett uraságok megbízottjai, valamint hatósági emberként Andrássy Zsigmond Csongrád megyei alispán és Sámbokréti Miklós szolgabíró vettek részt. A határvonal tisztázását annál a hármas határnál kezdték, ahol a batidai a férgedi és a földeáki határral találkozik. Károlyi gróf képviselője szerint a határ a Nádas- és Gyékényes-értől a Sajti-halom laposa felé a Nádas-halmon át a Nagy-rét-oldalban folytatódik, majd a Disznó-ér hátnál végződik. Návay György a csanádi káptalan által 1459-ben kiadott oklevélre támaszkodva, a Szeglet-határtól a Sajti-halomig egyenes vonalban kívánta a határvonal megállapítását. A több mint 270 éves oklevelet nem adta ki a kezéből, s így a hivatalos emberek igazáról nem győződhettek meg. Egyik fél sem tudta igazát perdöntően igazolni, ezért a kérdéses földet két egyenlő részre osztották.
1735-ben Makó városával kellett tisztázni a határvonalat Tömpös, Lele és Földeák között. A vita eldöntésére szintén határjárást rendeltek el. Báró Falkenstein Béla csanádi püspök megbízásából Vranovics Tamás képviselte a makóikat, Földeákról Návay György volt jelen. A hatósági emberek ismét Csongrád vármegyéből kerültek ki Sámbokréti Miklós szolgabíró és Hujem Pál esküdt személyében. A peres felek a következő határban állapodtak meg. A Szántó-dombtól a Máma-éren keresztül Ágoston szállása felé, onnan Gencsen keresztül Horó és a Vékony-ér vonalán Pap teleke felé, majd a Keskeny-ér, Biberés és Disznó-ér hátnál találkozik a hódmezővásárhelyi határral.
A Návay rokonok, György és József közötti, majd a leányág és végül a Toldi–Kállay családdal folytatott perek után, Földeák birtoklását már nem zavarta semmi. György leszármazottai a XIX. században barátságosan, per nélkül osztották meg egymás között a határt és a jobbágyokat.

A Návay család címere

A Földeákért kifizetett 4500 forint nyugtája

Návay György 1731-es kérvénye Csanád vármegyéhez (részlet)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages