Közülük oly sokan elmentek…

Teljes szövegű keresés

Közülük oly sokan elmentek…
Geszt történetében a külső körülmények időről időre válságot okoztak, máskor a település pusztulását idézték elő. Az, hogy a tatár pusztított erre, az, hogy a török égette fel itt a földet, külső hatás volt, s amikor a romboló erők nem találtak már semmi olyat, ami ép, elvonultak. A túlélők hamarosan megjelentek, hittel és reménységgel telve újraépítették a falut. A föld és a vidék lehetőséget kínált a megélhetésre. A fejlődés persze mindig más és más adottságokat értékel fel.
A népesség száma 1717–2001 között
Év
Lélekszám
Év
Lélekszám
1717
524
1851
1300
1730
502
1881
1264
1735
382
1900
1629
1741
393
1910
1843
1750
365
1920
1821
1763
467
1930
1463
1767
410
1941
1508
1769
438
1945
1274
1784
770
1949
1479
1804
904
1991
909
1839
1290
2001
893
 
1769-ben a főbíró a házak sorrendjében haladva megszámláltatta a népességet, ahogy ő mondta, a „kenyérevők” számát. Ebből a családnagyság is kiszámítható, akkor 5,7 fő volt. A táblázatban 1767-ig számított (becsült) értékek szerepelnek, mivel az adóösszeírások nem tartalmazták az összes családfőt.
Az első, aránylag pontosnak tekinthető összeírás az 1769-es, amelyet minden bizonnyal az állam által megkövetelt lélekösszeírások (constriptio animarium) jegyében készítettek. A tényleges, azaz az itt lakó népesség a megadott értéknél több kellett hogy legyen, hiszen a földesúri família tagjai, az uradalom cselédei ekkor is kimaradtak a számításból. Mindezek szerepelnek viszont az 1784–87 között megtartott II. József-féle, pontosnak tekinthető, katonai célú összeírásban. (Az eltelt tizenöt év számokban mutatkozó jelentős növekedése a valóságban nem volt tehát olyan nagy.) Az 1839. és az 1851. évi kiugró adat Fényes Elek mindenki által használt statisztikájából származik, számait nagyobbnak tartjuk a valóságosnál. 1880-tól a hivatalos statisztikai adatokat használtuk, pontosságukhoz nem férhet kétség.
A XVIII. század első felében, az országos helyzetnek megfelelően, Gesztre is a nagyarányú ki- és bevándorlás jellemző. Ha valósak a számok, akkor az igazi meglepetést az okozza, hogy általános történelmi ismereteink szerint falunknak a bevándorlási zónába kellene tartoznia, ezzel szemben itt és akkor inkább az elvándorlási veszteség volt a jellemző. Tudjuk, hogy az adatok számított értékek, s az összeírások nem kínálják a teljes bizonyosság nyugalmát, mégis hihetőnek, elfogadhatónak kell tartanunk ezt a jelenséget. A század közepén folyó különféle perek tanúi távoli helyekről (Nagyszalonta, Nagyvárad, Békés, a Sárrétek vidékének falvai, Tiszavasvári) érkeztek, de korábban mindegyikük geszti lakos volt. Magyarázhatták talán a folyamatot a korabeli kedvezőtlen állapotok, a nemesi státus elvesztése, a helység földrajzi helyzete, amely félreeshetett a vándormozgalom főbb útvonalaitól.
A XVIII. egyik legnagyobb veszedelme a pestis, a „dögletes mirigy”. Az 1739–43-as országos járvány során az összlakosság negyede-harmada elpusztult a fertőzés által sújtott területeken.
A patkányok terjesztette járvány az 1737–39. évi török háború ráadásaképpen – a halál lovasai közül a háború és a pestis gyakran együtt járt – Nagyszebenből indult ki, s legalább negyedmillió ember halálát okozta.
A legnagyobb csapást az országban éppen Bihar szenvedte el, annak is délebbi és alföldi területei voltak a legvédtelenebbek. A „Pestis, amely miriggyel harmad napra el vitte, a kiket meglepett az ála alatt, a hónajja alatt vagy a combja tövében” – mutatja be a betegség lefolyását a krónikás Nagy Sámuel.
Az első hullám, amely Geszten is 1738 őszén és a következő év tavaszán zajlott le, 176 férfi és 141 nő, összesen 317 ember halálát okozta. Ha valósnak fogadjuk el a század első negyedére a lélekszám táblázatban is szereplő értékét, akkor a falu népességének közel hatvan százaléka esett áldozatául. Ez valószerűtlenül magas érték. Az áldozatok között feltehetőleg szerepeltették a természetes halállal elhunytak négy százalékát is, s ha azt levonjuk a 317 elhunyt számából, már hihetőbb értéket, 625 főt kapunk.
Összehasonlítva a dicális összeírásokban szereplő neveket, kiderül, ha a népesség számában nem is, de összetételében kimutatható a pestisnek is felróható következmény: eltűnt az összeírások lapjairól az Almási, Ambrus, Babos, Csengeri, Dögei, Gyarmathi, Harmati, Illyés, Maros, Mészáros, Nyűvedi, Pesti, Szántó, Szekeres, Varga család. 1739 után új családnevek is felbukkantak, akiket korábban nem írtak össze: Balázs, Füstös, Gonda, Jó, Kulcsár, Sárközi, Szenttamási, Tegze, Váczi. Közülük többen hamarosan továbbköltöztek.
A század derekától, nagyjából a Tiszák birtokba kerülésétől egészen az első világháború időszakáig a népesség lassan, de folyamatosan nőtt Geszten. A belső arányokról viszonylag keveset mondhatunk. A kiegyezést követő évtizedig kiegyensúlyozott, határozott gyarapodás tapasztalható, az 1785-ös népesség száz év múltán közel ötszáz fővel nőtt. Az 1880-as évek gazdasági fellendülését követve folytatódik ez a tendencia. A dualizmus utolsó negyven évében Geszt lakossága közel ötszázhatvan lélekkel növekedett, többel, mint a megelőző száz év alatt. Nagyobb népességcsapás, járvány, háború nem tizedelte a falut.
A népességfejlődés harmadik szakasza az első világháborútól a Rákosi-korszak kezdetéig tartott. A trianoni határ elvágta a községet évszázados kapcsolataitól, Nagyvárad, Nagyszalonta vonzásától, perifériára szorította, lehetőségei beszűkültek. Lassú hanyatlás jelei kezdtek mutatkozni. A Trianon utáni néhány évben a lakosok döntöttek arról, hogy megmaradnak-e a faluban vagy akiknek földjei Romániához kerültek, esetleg átköltöznek a határ túloldalára. A román népesség nagy része eltávozott a faluból. Ezután bizonyos stabilitás volt a jellemző. Az első világháborúval ellentétben a második nagyobb mértékben idézte elő a lakosság mozgását, elsősorban az uradalom oroszok elől menekülő lakói jelentettek népességveszteséget.
A negyedik szakaszra a gyors és sajnos látványos visszaesés jellemző. A falut az itt élők közül sokan elhagyták. Ez a folyamat az 1950–60-as években lehetett a leggyorsabb, és tart napjainkig. A tendencia vélhetően a közeljövőben sem fog megállni. A XXI. század elején a lélekszám a kétszáz évvel korábbi állapotokhoz hasonló képet mutat, azzal a különbséggel, hogy akkor állandó emelkedés volt észlelhető, most pedig ezzel ellentétes folyamat zajlik. A tősgyökeres falusi lakosság elvándorlása még nagyobb volt annál, amire a számokból következtethetünk, mert a cigány népesség nagyarányú bevándorlása eltakarja a népességmozgás belső arányait, az „őslakosság” számának radikális csökkenését. Az 1949-es közel ezerötszáz fős népességből 2001-re a magyarok száma kilencszáz fővel csökkent.
A település vagyoni és demográfiai gyarapodását a házak számának alakulása jól követi. Nagy Sámuel feljegyzése szerint 1769-ben a falu 77 lakóépületből állt. Ebben a számban nincsenek benne a kastélyhoz, az egyházhoz (templom, iskolák, lelkészi lak), a községhez tartozó házak, a kocsma, mészárszék ingatlanjai sem.
Az 1785. évi katonai összeírás 106 háza közé viszont az összes épületet felvették. A növekedés nagysága így közel húsz épület. Az elkövetkező évtizedek fejlődésére a bírói számadásokból, mégpedig a házak után fizetett taxák (egy forint házanként) nagyságából következtethetünk. Ezekből hiányzott az egyházi és a községi ingatlanok száma, időnként annak a hat-nyolc szabadosnak az adója is, akiket a politikai kurzus változásait követve hol meg tudtak adóztatni, hol nem.
1800 körül a lakóházak száma 105: a telekmegosztást s újak építését a földesúr nem engedte 1785 után. 1800-ban új telkeket osztottak, növekedett az ingatlanok, illetve házak száma, s 1825-re biztosan meghaladta a százötvenet. 1900-ban 239, 1920-ban 293, 1930-ban 317 volt a házak száma. (Az adatok minden háztípust felöleltek. Lakóházból valamivel kevesebb volt.)
Ha az egy (lakó)házra eső népesség számát vizsgáljuk, egyértelmű irányvétel figyelhető meg. 1769-ben átlagosan 5,7 fő lakott egyet, 1785-ben 7,1. Az előző adat a családlétszámmal, a második a házban élők számával egyenértékű. A katonai összeírásból tudjuk, hogy 133 család osztozott az összeírt 106 házon. A családlétszám átlaga ekkor is 5,6 volt. Vagyis a házban, a családon kívül sok esetben együtt éltek a testvérek is a családjaikkal és esetenként azok, akik meghatározott időre vállaltak szolgálatot egy-egy módosabb gazdánál.
1880-ban 202 házról tudunk. Ekkor már érvényesült az a törvényszerűség, amely a XX. században is folyamatosan tartott: a házban élők és a családok száma közelíteni kezd egymáshoz. A jelzett időben egy házra 6,2 lélek jutott. 1900-ra átmenetileg ellentétes folyamat érvényesült, a lakók száma felszaladt 6,8 főre, aminek oka a nyilvánvalóan előrehaladó zselléresedés lehetett.
A családok átlagos lélekszáma ekkorra már bizonyíthatóan ötre csökkent.
1920-ban és utána a föld- és telekosztás következtében emelkedett a házak száma, tíz évvel később 317- re növekedett. Mindenki igyekezett a sajátjára telepedni. Az egy házra eső létszám 4,6-re csökkent. A 2000. év adatai már a falu nagyarányú és általánosan ismert népességfogyására és elöregedésére hívják fel a figyelmet. A 431 házra siralmasan kevés, átlagosan 2,1 geszti lakos jutott.
A népesség kor szerinti megoszlása önmagában is mutatja, hogy a demográfiában ismert fejlődés hányadik szakaszában jár egy ország, egy terület, egy település. A biológiailag optimális korfára az alacsony életkorú korosztályok nagy aránya jellemző, de az egészségügy és az életszínvonal kedvező változásainak hatására az idősebb generációk számaránya is magas.
Geszt korfáját két időmetszet – 1900 és 1940 – között vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a Horthy-korszakban megkezdődött az az irányvétel, amely végzetessé majd a szocialista korszakban vált: a népesség elöregedése.
Sajnálatos, hogy a lakosság korösszetételét nem tudjuk legalább ötéves bontásokban vizsgálni, más adatok hiányában megtartottuk a statisztikai évkönyvek beosztásait. Így is egyértelmű, hogy a tizenegy évesekig terjedő korosztály aránya a negyven évvel korábbihoz képest csökkent, ráadásul kevesebben is születtek. A negyven év feletti korosztály nemcsak arányában, de létszámában is nagyobb volt, mint a századfordulón. A grafikon jól mutatja, hogy az életkor nagyságának kitolódása folytatódott, és ennek döntő oka az orvosi ellátás színvonalának közismert javulása volt. A tizenkettő–tizennégy éves korosztály arányának növekedése a bethleni konszolidáció bizonyos fokú sikerének tükröződése is lehetett, míg a tizenöt– tizenkilenc évesek számarányának viszonylagos elmaradása a háború utáni zűrzavaros időszakkal hozható kapcsolatba.
A népesség vallási összetétele hosszú évszázadokon át a református magyar lakosság jellemző túlsúlyát mutatja Bihar vármegye alföldi részén. Természetes, hogy a vallással szorosan összefüggött az etnikai megoszlás is, annyiban, hogy a görögkeleti vagy görög katolikus hit vallói többnyire román ajkúak voltak. A kapitalista korszakban a kapcsolat nem maradt ennyire szoros. A XIX. század elején a görög vallásúak a lakosság három százalékát adták. A katolikusok nem érték el az egy százalékot sem, a reformkorban a három százalékot.
Érdekes, hogy a felekezeti megoszlásról készített és a katolikus egyház által összeállított sematizmusok nagyon pontatlan adatokat közöltek a református népességre vonatkozóan, jelentősen alábecsülték a létszámát. 1910-ig, valójában a világháborúig terjedő időszak fejlődésére az volt jellemző, hogy a katolikus felekezetűek száma 25-ről 89-re, arányuk 2,8 százalékról közel öt százalékra nőtt. A Horthy-korszak barokkos katolicizmusa tovább növelte arányukat, 1930-ban már a lakosság megközelítően tíz százalékát adták.
Még ennél is érdekesebb a román nemzetiségűek és görög vallásúak számának változása. Arányuk 1900-ban öt százalékra növekedett, de tíz év múlva már az összlakosság tizennégy-tizenöt százalékát adták. Felgyorsult a bevándorlás, emögött akkor a földesúr akciója állt. A román lakosság szinte kizárólag a külterületeken, elsősorban a Tiszaradványi-major központjában telepedett le. A trianoni békekötéskor még itt találjuk őket, de a húszas években zajló területrendezés következményeképpen, bár lakhelyet nem változtattak, Romániához kerültek. 1930-ban csak éppen egy tucatnyian (az összlakosság 0,8 százaléka) éltek ezen a valláson a faluban.
A zsidóságot Magyarországon a tragikus és emberellenes második világháborús időket kivéve mindig vallásfelekezetként tartották számon. A XVIII. század hetvenes éveiben egy kocsmárost találunk a faluban, Salamont, de ő sem állandó lakója a településnek. A dualizmus korában, az általános gazdasági fellendülés közepette már tartósan megtelepedtek a faluban, számuk 1880-ban tizenhét (1,3 százalék). A századforduló előtt kibontakozó ipari forradalom a nagyobb városokba csábította őket, így 1910-re lélekszámuk tizenkettőre (0,6 százalék) csökkent. A Horthy-korszak elején teljesen elhagyták a falut.
Az általunk felhasznált források egy részéből összeállított családnevek vizsgálata, nevek eltűnése, illetve felbukkanása támpontot ad ahhoz, hogy mely családok voltak Geszt régtől fogva itt élő, törzsökös családjai, s arra is, hogy kik, mikor jöttek vagy távoztak a közösségből. A névsort nem lehet meny-nyiségi mutatók gyanánt felhasználni. A táblázatban a különböző forrástípusokban előforduló neveket különböző jelekkel kapcsoltuk össze.
A dicális összeírásokban 86 eltérő nevet találtunk. Erre az időszakra jellemző, hogy a ténylegesen összeírt családok száma nem volt sokkal nagyobb ennél, az azonos nevűek többszöri előfordulása ekkor még viszonylag ritka. A meglepetés akkor éri az olvasót, ha összehasonlítja ezzel az 1920. évi összeírást. Mindössze 46 eltérő családnevet talál. A XVIII. század első felében öt-hatszáz fő a népesség száma, és 1920-ban 1821 geszti lakos – közel 250 család – osztozott a neveken. Kiderül, hogy régtől fogva honos geszti famíliák ágaztak szét, s foglalták el a települést. További kutatásnak kell majd tisztáznia az endogámia túlsúlyát, de az bizonyos, hogy a lakosság jelentős részét rokoni kapcsolatok kusza szövevénye jellemzi.
Egy-egy családon belül meglehetősen sokan alkottak ekkor már önálló háztartásokat. Csak a számosabb famíliákat sorra véve a Tárnokok tizenhét; a Bagdiak tizennégy-tizenöt; a Balogok tizenhárom-tizennégy; az Erdeiek tíz; a Bírók legalább kilenc; az Erdélyek nyolc (gyanítható, hogy az Erdei és Erdély nemzetség eredete azonos, valamikor az írásbeliség különítette el a nevüket); a Mónusok nyolc; s a Sólyomok is legalább nyolc családra különültek el.
A Geszten lakók családnevei 1717–1920 között
Név
Dicális összeírások
Urbárium
Házadóösszeírás
1717
1717
1730
1735
1741
1750
1763
1767
1770
1802
1920
Almási
×
 
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Ambrus
×
×
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Apáthi
×
×
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Bábás
×
×
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Babos
 
 
×
×
 
 
 
 
 
 
 
Bagdi
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Bagosi
 
×
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Balázs
 
 
 
 
 
 
×
×
 
 
 
Balog
×
 
×
×
×
×
×
 
×
×
×
Bátori
×
 
 
 
 
 
 
×
×
×
 
Bihari
 
 
 
 
 
×
×
 
 
 
 
Biró
×
×
 
×
×
×
×
×
×
×
×
Boldizsár
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
 
Bondár
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Borsós
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Csikei
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Csengeri
×
 
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Csörsz
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
 
Dancsházi
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Deák
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Debreceni
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Dobos
 
 
 
 
×
 
 
 
 
 
 
Dobrai
×
×
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Dögei
×
 
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Erdéi
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
×
Erdélyi (Erdei)
×
×
×
×
×
×
×
×
×
 
×
Fábián
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Farkas
×
×
 
×
×
×
×
 
 
 
×
Fekete
 
 
 
×
 
 
×
 
 
 
 
Fenesi
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
×
Fijoráni
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Füstös
 
 
 
 
×
 
 
 
 
 
 
Gecsei
 
 
 
 
 
 
 
×
 
 
 
Gonda
 
 
 
 
 
×
×
 
 
 
 
Góz
 
 
 
×
×
 
×
×
×
×
×
Guj
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Gyarmathi
×
×
 
×
 
 
 
 
 
 
 
Győrffí
×
×
 
 
 
 
 
 
×
×
×
Győri
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Gyul ….
×
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Haja
×
 
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Harmati
×
×
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Horkai
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Ijó/Ivó/Jó
 
 
 
 
 
×
×
 
×
 
 
Illyes
×
×
 
 
 
 
 
 
×
 
 
Jakab
 
 
 
 
 
 
×
 
×
 
 
Jenei
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Juhász
 
 
×
 
 
×
×
 
 
 
 
Kalay (?)
 
×
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Katona
×
×
×
×
×
×
 
 
 
 
 
Keresztszegi
×
×
×
×
×
×
×
 
 
 
 
Kéri
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Kis
×
×
 
×
×
×
×
×
×
×
×
Kollár
×
 
 
 
 
 
 
 
×
 
 
Kos
 
 
×
 
×
×
×
×
×
 
 
Kovács
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Krisán
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Kulcsár
 
 
 
 
 
 
×
×
 
×
×
Ladányi
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Lapossi
 
 
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Lázár
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Lovász
 
×
 
 
 
 
 
 
 
×
 
Lőrincz
×
×
×
×
×
×
×
×
 
 
 
Marosi
×
×
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Makai
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
×
Mészáros
×
×
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Mihályi (?)
×
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Mikó
×
×
 
×
×
 
×
×
×
×
 
Molnár
 
 
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Mónu(o)s
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Nagy
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Nyüvedi
×
×
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Oláh
×
×
 
×
×
 
 
 
×
 
 
Ökrös
×
×
×
×
 
 
 
 
 
 
 
Pál
×
×
 
×
 
 
 
 
 
 
 
Panti
 
×
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Papp
 
×
 
×
 
 
 
 
 
 
 
Parihi (?)
 
 
 
×
 
 
 
 
 
 
 
Patai
 
 
 
 
 
×
 
 
 
 
×
Peer
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Pesthi ?
×
×
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Prot
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Sárközi
 
 
 
 
 
 
 
×
 
 
 
Serfőző
 
×
×
×
×
 
×
×
×
×
×
Siz
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Solyom
 
×
 
×
×
 
×
×
×
×
×
Sujtó
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Szabó
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Szántó
×
×
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Szekeres
×
×
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Szenttamási
 
 
 
 
 
×
×
 
 
 
 
Szilágyi
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Szőcs
 
 
 
 
 
×
 
 
 
 
 
Szöke
×
×
 
×
 
 
 
 
 
 
 
Szücs
×
×
×
×
×
 
 
 
 
 
 
Takács
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
 
Tamási
 
 
 
 
×
 
 
 
 
 
 
Tárnok
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
Tegze
 
 
 
 
 
 
×
×
×
 
 
Torma
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
Tóth
 
 
×
 
 
×
×
×
×
×
×
Ujhelyi
 
×
 
×
 
 
 
 
 
 
 
Ungvári
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
 
Váczi
 
 
 
 
×
×
 
 
×
×
×
Vajda
 
 
×
 
 
 
 
 
 
 
 
Váradi
 
 
 
 
 
 
×
 
 
 
 
Varga
×
×
×
×
 
 
 
 
 
 
 
Vatai
 
 
 
 
 
 
 
 
 
×
 
Vékony
×
×
 
×
×
×
×
×
×
 
 
Veres
×
 
×
×
×
 
 
 
 
 
 
Ve(o)rnyik
 
 
 
 
 
 
×
×
×
×
 
Vida
 
 
 
 
×
 
 
 
 
 
 
Vincze
×
×
×
×
×
×
×
×
×
 
 
Zsoldos
×
×
×
×
×
 
×
 
×
×
×
 

A lélekszám alakulása Geszten (1717–2001) (a hiányzó évszámokat lásd az előző táblázatban)

Göndör Erzsébet és Patkás József esküvői képe az 1920-as évekből

A násznép Fábián Julianna és Sólyom Lajos esküvőjén 1950-ben

Gyermekportré 1942-ből

Középparaszt és családja a XX. század elején

Geszt korfája 1900-ban és 1940-ben (az összlakosság százalékában)

A 85 éves Győrfi Lajos ünnepi viseletben élete alkonyán, 1961-ben (Dankó Imre gyűjtése)

A 92 éves özvegy Bíró Antalné 1961-ben, hétköznapi viseletben (Dankó Imre gyűjtése)

Temetési menet 1961-ből (Dankó Imre gyűjtése)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages