Új honfoglalás évszázada | Száz Magyar Falu

Új honfoglalás évszázada

A második világháborút követő kitelepítésektől megkímélt gyönki németajkú protestáns családok azt a hagyományt örökítik tovább, hogy 1722-ben egy kisebb csoport német evangélikus érkezett Hessenből. Egy részük a földesúrral nézeteltérésbe keveredve továbbállt, Mekényesre mentek. A következő évben egy nagyobb csoport érkezett és telepedett le. Néhány év múlva ezekhez még Nagyszékelyből jött egy újabb református német csoport, s ezzel megindult a községgé szerveződés folyamata.

Az első fejezetben idézett 1864-es helynévgyűjtés adatai a németek előtti betelepítésről is szólnak. Akkori ismereteik szerint a Veszprém megyei Csootról (ma Csót) érkezett tizenhárom család alkotta a magyar ajkú lakosság nagy részét. Megerősíti ezt egy közelmúltban kiadott kézikönyv is, melyben a következő szavakkal mutatkozik be Gyönk: „1713-ban települt e vidékre néhány család Veszprém megyéből. Csót, Veszprémvarsány, Várpalota térségéből. A falvak újratelepítéséhez a császártól is segítséget kértek a földesurak. III. Károly 1722-ben kéréssel fordult a német fejedelmekhez, hogy adjanak telepeseket. Így érkezett Gyönkre az első német telepes csoport Hessenből, amely evangélikus vallású volt.”

De mit mondanak magukról, múltjukról, érkezésük időpontjáról a helybeli reformátusok? A templom 1877. évi centenáriumi ünnepének krónikása, Széki Elemér gimnáziumi tanár a következőket írja: „A gyönki református magyar egyházról való ismereteink hézagosak, mert az őseink nem tartották szükségesnek az eseményeket feljegyezni … valószínűleg a község keletkezési idejével egykorú a református gyülekezet megalakulása, azaz 1705-tel. Ez a vidék puszta volt, a Sándor család birtokaként. 1705-ben Magyari-Kossa Péter ócsai lelkész és szuperintendens (püspök) védelme alatt települtek meg a református magyarok, s kezdték meg az isteni tiszteletet Debreczeni István prédikátorsága alatt. Veszprém megyéből, Berhidáról jöhettek, erre emlékeztet öltözetük és arcvonásuk. A telepesek száma ismeretlen, talán 30-40 család volt. Az 1735-iki keresztelési anyakönyvekben előforduló nevek: Elek, Szitay, Szabó, Veres, Balog, Pósa, Kis, Bálint, Nagy. A gyülekezet tagjai hajdan többnyire jobbágyok, de voltak birtokosok is: Magyari-Kossa, Csúzi, Szombathy, Kántor. A későbbiekben: Sárközi, Hajós, Vizsolyi, Halász családok, melyek közül egy kivételével, egy sincs már Gyönkön.”

A gyönki evangélikusok – lelkészük, Horváth Sámuel 1787-i krónikája szerint – még színesebb történettel büszkélkedhetnek. A XVIII. századi archaikus magyar nyelv szép példáját megörökítve, a következőket adja elő:

„Minekutánna ezen Tek. N. Tolna Vármegye a Töröktől még tőbb Vármegyékkel együtt elfoglaltatott volna, ugy el pusztula, hogy Nagyszékelyen kívül, egész Pétervárallyáig, amint mondatik Helység nem volna. Azért is minekutánna ezen Tartomány a Felséges Leopold Római diadalmas Kardjával elfoglaltatott, és a Kurutzságtol is megtisztíttatott volna, legelsőben is azon igyekezék, hogy ezen jó föld lakó néppel megszállétassék. Ugyan a végre a Felséges Kamara Currenst botsátott ki, hogy a kinek tetszik, ezen Gyönki erdös kietlenségbe lejöhet, és le telepedvén szabad Exercitiumja lehet. Melly által is Tek. N. Veszprim Vármegyében Csoot és egyébb helységekben lakozok annyira felindittattak, hogy az ő jószágaikat oda hagyván számosan ezen tájékra le jöttek. Nevezetesen

1713. Esztendőben a következendö 8 gazdák, a többieknek igazgatoik jöttenek le: 1. Borda István, 2. György, 3. Szabó Ferencz, 4. Kiss István, 5. Morotz János, 6. Kiss András, 7. Szőke János, 8. Farkas Péter, minden tselédekkel. Ezek a Felség Kamara Currensének tenora szerint, hogy vallásbéli szabad Exercitiumjokat telepedésekkel elkezdhessék Palotáról egy Molnár András nevezetű felszentelt Predikatort magokkal lehoztak. Ki is ezen emberekkel Pinczehelyen letelepedvén Sz. Háromság vasárnapján legelső predikáczioját tartotta, és vélek együtt a Nyárnak nagyobb részét ott töltötte. A következendő ősszel predikátorjokkal együtt Gyönkre jöttenek, akinek is akkor, mindjárt azon a helyen ahol a mostani Magyar parochiális ház vagyon, épétének egy deszkából készült hajlékot, ahol az Isteni szolgálat sok időkig folytattatott.

1718. Főtisztelendő Kossa Magyari Péter ő Felségétől ezt a pusztát egész jussal megnyerte volna, azonnal kezdettek némelly Reformatus Atyafiak is itten letelepedni.

1722. Jöttek le a Németek, és ugyan mindjárt tavasszal jó számosan.

Itt le akarván telepedni, azon instálták a Tek. Uraságot, hogy adjon nékiek Oratoriumnak és parochiális háznak egy kis helyet, de azt meg nem nyervén itt hagyták Gyönket és elmenvén tek. Baranya Vármegyében Mekényesi pusztát szállották meg, holott parochiális házat és Oratoriumot épétettek és prédikatort magoknak hoztak. Ismét más tsapat jött őszszel és ugyan Királyi engedelem mellett. Ezek itt számosan letelepedvén a következendő 1723-ban épétettek a német oskola felett egy kis Oratoriumot, ugyhogy a parochiális házat is hozzá ragaszták, mivel magokkal egy predikatort is hoztak, de a nevéről bizonyak nem lévén hallgatnak felőle. Igy tehát Gyönkön már két Aug. Conf. lévő templom és predikator is volt.”

Kammerer Ernő a megye monográfiájának történeti részéhez gyűjtött anyagában – felhasználva Georg Carl von Schaumberg simontornyai provizor (kamarai felügyelő) 1702. július 26-i jegyzékét a Styrum birtokoscsalád által megvenni szándékolt birtokokról – az alábbi feljegyzést hagyta ránk: „…fél óra hosszú és negyed óra széles a község határa, szomszédos Varsád faluval. Hegyek-völgyek váltakoznak, majdnem csupa erdő, sok tűzifával. 20 holdnyi terület alkalmas földművelésre, ezért lakói nem tudnak másként megélni, mint hogy prédiumot (pusztát) kapnak használatra.” Megjegyezi még, hogy a török időkben hat rác lakott benne, akik a töröknek és keresztény úrnak egyaránt adóztak. A keresztény birtokosnak évente hat forintot és egy pár csizmát adtak.

Másfél évvel korábban (tehát 1701 elején) csupa szegény ember „szállta meg” a falut. A földesúr háromévi adómentességgel igyekezett segíteni rajtuk. Egy Komáromi Sándor nevű birtokos azt állította ugyan, hogy ő a földesúr, aki három évvel ezelőtt a káptalannál be is vezettette magát, ám az aktus érvénytelen volt, mert a királyi kamara tisztviselője, Haunold János nem vett részt a beiktatáson. Azt is tudjuk, hogy a jobbágyfalu nem állított fel mészárszéket és korcsmát, mondván, hogy az nem élne meg, hiszen távol esik az idegenforgalomtól („weil der Orth weith abseits von der Straas im Wald liegt”).

Az 1702. július 26-i jobbágy- és vagyonösszeírás:

A jobbágy neve	gazda	neje	fiú	lány	ökör	tehén	ló	disznó	méhes	gabona	árpa
Bölcsföldi András	1	1	1	1	–	2	1	3	–	3	–
Mergei György	1	1	1	1	2	2	3	1	2	5	1
Sánta István	1	1	–	–	–	2	–	4	7	–	1/2
Szőke György	1	1	1	1	2	2	1	8	7	4	–
Domján János	1	1	–	2	2	4	–	7	14	6	–
Loos Márton	1	1	1	1	–	1	–	2	–	3/4	–
Tóth András	1	1	1	1	–	2	–	–	–	2	–
Moyzes András	1	1	1	–	–	1	–	1	10	1	–
Kosde János	1	1	2	2	–	1	–	–	5	–	–
Moyzes Péter	1	2	–	–	–	–	2	–	1	–	–
Bököle György	1	1	–	2	2	1	–	3	3	2	–
Kiss Ferenc	1	1	–	2	2	–	2	1	8	3	2
Domján Mihály	1	1	1	1	2	1	–	1	–	1	–
Ormándi János	1	1	–	1	2	–	–	1	–	4	1
Bünes András	1	1	1	–	–	1	–	1	–	–	–
Egyed György	1	1	–	–	–	1	–	–	–	–	–
Varda Gergely	1	1	–	2	2	1	–	1	1	1	–
Összesen	17	17	10	17	16	22	9	34	58	32 3/4	4 1/2

Közvetlenül a Rákóczi-szabadságharc kitörése előtt készült az újabb összeírás, mely az adókivetés alapjául szolgált:

Adóösszeírás 1705-ből

Domian	nős	Székely …(?)	nős
Ormandy János	nős	Szőke György	nős
Domian Mihály	nőtlen	Hirdi János	nőtlen
Iregi Mathias	nőtlen	Sántah István	nős
Bőtös András	nőtlen	Bölcsföldi András	nős
Gál Ferenc	nős	Lovász Márton	nőtlen
Szebeny János	nőtlen	Egyed Gyurka	nőtlen
Perm(?) Sigismund	nőtlen	…(?) Gyuri	nős

A lutheránus németek bevándorlásának és megtelepülésének monográfusa, Szita László további adatokkal bővíti és némileg bonyolítja is a gyönki lakosságról eddig megismert adatainkat, amikor arról számol be, hogy Gyönk magyar katolikus és protestáns telepítésű faluként jelent meg a XVIII. század elején, mindaddig, amíg 1713-ban a német telepesek ide nem érkeztek. Más forrásokkal egyetértőleg elmondja, hogy Veszprémből az ottani földszűke miatt indultak el, valamint azért, mert Veszprémben (és Fejér megyében is) fellángolt a protestánsüldözés. A prédikátorukkal, Molitoris (Molnár) Andrással együtt Várpalotáról elinduló magyar ajkú lutheránusok 1712-ben rövid időre lehorgonyoztak Pincehelyen. Az itteni keménykezű magyar katolikus plébános, Sztrupi Mihály azonban nem kedvezett a lutheránusoknak, ezért a következő évben már Gyönkön találjuk őket. Nyugalmuk azonban itt sem volt teljes. A szolgabíró 1715-ben azzal a küldetéssel jelent meg a településen, hogy el kell távolítania az ágostai hitvallású prédikátort. Az e hiten lévőknek, vallásszabadságukra hivatkozva sikerült megmenteniük papjukat, ám 1717-ben megismétlődött a vármegyei fellépés, melyet a község lakói most ajándékokkal hárítottak el. Ezúttal már egyenesen a börtönt sikerült kikerülnie Molnár Andrásnak.

Horvát Sámuel gyönki evangélikus prédikátor hatvan évvel később írott gyülekezettörténete éppen az itt leírtak ellenkezőjét állítja. Szerinte nem megvédték, hanem egyenesen túladtak papjukon, „mivelhogy a boritalban mértéktelenül belémerült, sem az itten valóknak, sem pedig a vidé-kieknek, akik Zombáról és egyéb helyekről idejöttenek, megkívántató módon nem szolgálhatott”. Még ugyanazon év őszén a nagy tekintélyű Bárány Györgyöt hozták lelkészül Nagyvázsonyból, ám ő csak egy évig szolgált náluk, a szervezés alatt álló györkönyi gyülekezetbe hívták meg.

Magyari-Kossa Péter 1718-ban szerezte meg Gyönköt és három pusztáját, és az ő nevéhez fűződik a református magyarok befogadása is. Mint láttuk, 1713 óta magyar lutheránusok is éltek a községben, így tehát mindkét protestáns gyülekezet magyar ajkú, s kézenfekvő megoldásként egy ideig imaházuk is azonos volt. Így néhány évig találkoztak istentiszteleten, házasságkötéseken és kereszteléseken. Az 1720-ban már többségbe kerülő református magyarok imaházat építettek maguknak. A pécsi püspök ellenkezését, mi több, támadását kikerülendő, kölcsönkérték a lutheránusok kamarai szabadalomlevelét azzal az ígérettel, hogy legkésőbb templomuk felépül-téig visszaszolgáltatják a fontos okmányt. Ám az irat elveszett, s most már mindkét egyház védtelen volt a katolikus egyház támadásaival szemben.

Horvát Sámuel krónikájából tudjuk, hogy kinek a lelkén szárad a református atyafiaknak kölcsönzött szabadságlevél elkallódása. Minthogy Gyönk királyi kamarai birtok volt („melly éppen akkor a török rongáló kezeiből kivétett vala”), vezetésével Balog Ádám hadnagy volt megbízva, s nála rakták le megőrzésre az iratokat. Számos ügyes-bajos dolga mellett elhanyagolta az iratőrzést. Ennek köszönhető, hogy „a mi első igazságunk kezünk kezett nintsen” – kesereg a krónikás.

1715-ben egy nagyon felületes vármegyei összeírás készült Tolna megyében, így Gyönkön is, amelyet rövidesen számos javítás, mi több, 1720-ban egy teljes és megismételt összeírás követett. A korábbiakban bemutatott 1702. évi felmérés óta ez számít a legelsőnek, mely nem csak a családnevekkel ismertet meg, hanem az összeírtak gazdasági jogállásáról (telkesgazda vagy zsellér), szántója, rétje nagyságáról és érkezésének, illetve távozásának módjáról is tájékoztat. Illúzióromboló adatokkal állunk szemben!

A szakirodalom szerint földbőség várt a legkorábban települtekre, de valójában Gyönkön és környékén éppen azért lehetünk tanúi az egymást sűrűn követő ide-oda vándorlásnak, mert a falu szűkében volt a gazdaságosan megművelhető faluhatárnak. A Balogh János falubírósága alatti 1715. évi állapot szerint Gyönk jobbágyfalu húsz adózó családjából tizenhárman zsellérsorsúak, földjük csak némi háztáji gazdasággal érne fel.

Az 1715. évi összeírás betűhív másolata

Gyenk Possio (Gyönk falu)

Judex (biró)

Joannes Balogh

Hospes (telkes)

Andreas Bölcsföldi

Micháel Szabo

Georgius Kovacs

Joannes Barta

Franciscus Szabo

inquilinus (zsellér)

Andreas Kiss