Palócvilág, dolgos hétköznapok
Palócvilág, dolgos hétköznapok
A nagykőrösi nótárius a város számadáskönyvében először írja le 1656-ban a palóc nevet mint jelzőt: „Tíz pár gyöngyházas késeket vettem palócoktól.” A Tudományos Gyűjteményben 1819-ban Szeder Fábián publikál értekezést erről a honti és nógrádi népcsoportról, amelybe maga is beleszületett, és amelyben maga is nevelkedett: „A Palótzok pedig legjobban megkülönböztetik magokat Nógrád, Gömör, Borsod és Heves vármegyék összeütköző vidékein, az ő igen tsudálatos és írás által alig előadható szóejtések által, minden magánhangzót, mintegy Diftongussal ejtvék.”
Tetemes tudományos feldolgozás látott napvilágot róluk napjainkig. Különösen sokat foglalkoztak a név és az etnikum eredetével. Áttörést hozott a kérdéskör vizsgálatában, amikor 1967-ben megyei, fővárosi intézmények, egyetemi tanszékek munkatársaiból 28 tagú szerzői munkaközösség alakult, amely vállalta, hogy a palócok kutatástörténetével, eredetével, társadalmával, gazdálkodásával, rítusával és folklórjával foglalkozik. A program szervezője az egri Dobó István Vármúzeum vezetője, Bakó Ferenc néprajzkutató volt. A munka gazdag eredményét többkötetes kiadványsorozat tükrözi.
A palóc néptáj az Ipoly-völgy–Hatvan–Miskolc–Hernád-völgy vonalát és az országhatár közötti területet jelenti, ha a történeti Magyarország határait vesszük figyelembe. Centruma Balassagyarmat–Pásztó–Eger–Putnok térsége a szlovák határig.
„A csoportot közös nyelve, tájszólása, történelmi sorsa, azonos rasszösz-szetétele, egy összefüggő területen lakása, az összetartozás »mi« tudata, közös vallása és közös kultúrája, gazdasági feltételei különböztetik meg szomszédaitól” – írja Bakó Ferenc.
Hollókő lakossága is ehhez a népcsoporthoz, vagyis a felföldi északi magyarság keleti részéhez, tartozik. Életmódjában, településszerkezetében, építészeti jegyeiben, népszokásaiban, táplálkozásában is tetten érhető ez az együvé tartozás.
A falu településének története – ahogyan azt a kötet kronológiájában már tárgyaltuk – visszanyúlik a középkorba.
Régészeti kutatások a település mai területén nem folytak. Az 1782. évi térképen – hivatkoztunk már erre az adatra – egyutcás, soros beépítésű falut azonosíthatunk, amely már a Szár-hegy alatti részre települt. Egy 1855. évre datált térképről követhető, hogy keleti és nyugati irányban bővült: akkor kialakult határait 1950-ig megtartotta.
A lakóházak a települést átszelő út két oldalán, az útra merőlegesen, fésűsen épültek ki. A palócság településformáját a hosszú, hátul pajtával lezárt udvar jellemzi. Hollókőn a hegy és a patak természeti adottságai miatt e jellegzetes szalagtelkek lerövidültek. A vályogból falazott és szalmával fedett pajták a falu keleti szélére kerültek.
A faluban a szalagtelkeken, ősi palóc szokás szerint, hadas udvarokat alakítottak ki. Magyarország északi területein hadasnak az együtt élő nagycsaládokat nevezik, vagy sok kiscsalád együttélését. A török kort követően ezek a békés hadak egy-egy falurészt szálltak meg.
A nagycsalád irányítása a családfő vállán nyugodott. Vezetése alatt több generáció élt és gazdálkodott az osztatlan vagyon keretei között, a közösségnek nemcsak az egyenes, de az oldalági rokonok is a tagjai voltak. Korábban negyven-ötven, később húsz-huszonöt főt tett ki e csoportok létszáma. A kiscsalád – tagjai a szülők, gyermekek, nagyszülők – két–tizenöt személyből állt. A nagycsalád a jobbágyokhoz, a kiscsalád a zsellérekhez köthető.
A családfői tisztség öröklődött, a gazda halála esetén a következő, korban rangidős férfi lett az utódja. Fontos a gazdasszony szerepe is a családi körön belül.
A falu határában fekvő szállás-, csűrös- és más kertek a belterületekhez tartoztak, a nemesi vagy jobbágytelek arányában osztották fel őket. A védett falu belterületén elhelyezkedő sziget keleti végében áll a templom tömbje, meghatározó elemeként a műemlékegyüttesnek. Alaprajza, helye, tájolása alapján középkorinak vélnénk. A helyiek a XIX. századra teszik az építését. Környezetében módosabb falusiak házai álltak.
A falu főutcáját folytató út vezet a Pásztó–Szécsény közötti forgalmasabb kereskedelmi úthoz. A környező településekkel – Rimóc, Nagylóc, Herencsény – dűlőutak kötik össze.
A középkori vár kutatása során a gazdag tárgyi emlékanyag között gazdasági eszközök is előkerültek: sarló, ásópapucs, kapa, vascsáklya, szekérvasalások, vaskarikák, pántok és egy őrlőkő is. Különös érdeklődésre tarthatnak számot a XVI–XVII. századból származó növénymag- és termésleletek, melyek a Mezőgazdasági Múzeumban kerültek feldolgozásra. A feljárati szorosban előkerült öt kilogrammnyi mag búza, rozs, alma, nemes alma, dió, mogyoró, nemes szilva és tölgy magja. A gyümölcsök közül az almát és a szilvát egészben megaszalták. Különböző gyommagvak is kísérik a termésleleteket, így gabonarozsnok, konkoly, terjőke, útszéli zsálya. A külső várudvarból tíz kilogramm búza és rozs került elő, kísérő leletként kék búzavirág magja is. Az udvar feltöltéséből, leomlott falak alól, égett rétegekből előkerült gyümölcsmag anyaga, dióé, somé, kökényé, cseresznyéé, szőlőé és szilváé. A vár gazdasági helyiségében egy XVII. századi edényben fele-fele arányban búza és rozs volt található, ezenkívül konkoly, egérárpa, gyanús galaj és csattanós maszlag. A várfalon kívül szintén csattanós maszlagot, illetve mérges maszlagot találtunk.
A török időkben a szárított szilvát, aszalt szilvát, a diót, a mogyorót kedvelt gyümölcsként fogyasztották. Ezeket a különféle török édességek kellékeiként is felhasználták.
A XVIII–XIX. század folyamán a közlések szerint Hollókő középtermékenységű földjén mezőgazdasági termelés folyt. A határában található erdő, legelő és a piacozás jelentette a lakosai számára a megélhetést.
Az 1935. évi statisztikai adatok szerint a település 1219 katasztrális hold (5503 aranykorona) területéből 739 katasztrális hold szántó, 34 katasztrális hold a kert, 13 katasztrális hold a szőlő, 131 katasztrális hold a legelő, 159 katasztrális hold az erdő és 36 katasztrális hold terméketlen föld volt. Kis településekre jellemző, hogy a határuk is kicsi.
Évszak
|
Férfimunkák
|
Női munkák
|
|---|---|---|
III. vége, az első jó idő
|
– tavaszi szántás a kapások alá
– tavaszi kalászosok vetése
– krumpli kukorica, mák vetése
|
– harangocskavirágot szednek az erdőben és árulják a piacon
– a téli fonást még szövik
|
IV.
|
– csalamádé, kender, répa vetése
– szőlőmunkák
– konyhakerti növények ültetése
|
– konyhakerti növények ültetése
– erdei ibolya szedése, árulása piacon
|
V.
|
– gyomlálás
– répa, burgonya, kukorica, bab és szőlő kapálása
|
– gyomlálás
– répa, burgonya, kukorica, bab és szőlő kapálása
|
VI.
|
– széna, here, bükkönykaszálás
|
– széna, here, bükköny gyűjtése
– szamóca szedése, árulása piacon
|
VII.
|
– rozs, búza, árpa, zab aratása
– krumpli, kukorica töltögetése
|
– rozs, búza, árpa, zab aratása
– krumpli, kukorica töltögetése
|
VIII.
|
– cséplés
– virágos kender nyövése
– kukorica kapálása
|
– kender áztatása
– kukorica kapálása
– babtakarítás
|
IX.
|
– tarlóhántás, másodszántás
– kukorica törése, hántása
– magvas kender nyövése, áztatása
|
– szeder, som szedése
– kukorica törése, hántása
– magvas kender nyövése, áztatása
– krumpliszedés
|
X.
|
– őszi kapások vetése
– szüret
|
– szüret
– kender törése, csapása, tilolása, héhelezése, válogatása
|
XI.
|
– tavaszi alá szántás
– állatok istállózása
– szecskavágás
|
– fonás megkezdése
– kökény és vadkörte szedése
|
XII.
|
– az istállózott állatok körüli munka
– trágyahordás
– favágás, fahordás
|
– fonás
|
I.
|
– az istállózott állatok körüli munka
– favágás, fahordás
– kosárkötés, szerszámfaragás
|
– fonás
|
II.
|
– az istállózott állatok körüli munka
– favágás, fahordás
– szőlő alá forgatás
|
– szövés
|
(A táblázatot Tomori Viola megfigyelései alapján készítette Szabó László)
Tomori Viola 1935-ben gyalog ment Szécsényből Hollókőre, és már hivatkozott munkájában leírta a faluról szerzett benyomásait. A tárgyalt évben a községben hétszázan éltek, és köztük már három bányászcsalád is, a többiek földműveléssel foglakoztak. Három család kivételével mindegyik rendelkezett saját földdel. A gazdák 51 százaléka öt–húsz, 47 százaléka ötnél kevesebb, két százaléka pedig húsz–negyven holdon gazdálkodott.
Az 1937-es évtől nyert adatok szerint Hollókő határát két részre osztották. Az egyikbe a búzát és a tavaszit vetették, a másik részt ugaron hagyták. Az ugaron legeltettek, amíg nem vetették be újra. Az állatok letaposták, trágyázták a földet, ezáltal kiölték belőle a gyomot, és javították a talaj minőségét. Az életet (búza) csépelték és nyomtatták, az árpát és a rozsot csépelték. A földet két ökör vagy négy ló szántotta. A szekeret ökör, a kocsit ló húzta. A XIX. században az ökörtartó falvak közé tartozott Hollókő, Buják, Bárna és Varsány is. Régen sok vékony szőrű juhot is tartottak, ezeket a kommenciós juhász őrizte.
A múlt század elején a magyar juh terjedt el ezen a vidéken, a század második felében pedig a selyemgyapjas birka. Híresek voltak a losonci gyapjúvásárok. A juhász feladata az volt, hogy tavasztól őszig, az első hóesésig őrizze a nyájat. A közös juhakol és juhászház a falu végén épült. A juhászok természetben és pénzbe kapták a bérüket. Közülük sok jó faragó került ki. A századfordulótól Hollókőn egyre több szarvasmarhát tartottak, melyeket csak a hideg idő beálltáig hajtottak ki a legelőre.
A hollókőiek kereskedtek az állatokkal. Lejártak a nagy marhavásárokra Szolnokra, Karcagra, Debrecenbe, sőt Erdélybe is. Más árukkal is piacoztak: az asszonyok a télen felfont kenderből zsákokat készítettek, és eljártak árulni az Alföldre, a Dunántúlra, Sopron, Zala és Tolna megyébe is.
Kecskenyáj a várrom alatt (Morvay Péter, 1962.)
Falukép, kondás a nyájjal (1974)
