Szlávok, magyarok , székelyek
Szlávok, magyarok , székelyek
A magyarok Kárpát-medencében való megtelepedése, a honfoglalás a IX. század végén, több szakaszban zajlott le. Őseink első hulláma a Vereckei-hágón átkelve a Tisza jobb partján haladt a Bodrog torkolatáig és a Tisza forrásvidékéig. Ekkor Zemplén megye déli részét, illetve Bereg, Ung, Ugocsa, Máramaros megye területét foglalták el. A honfoglalás második szakaszában a Tisza jobb partján haladva feljutottak a Sajó-völgyéig, majd a Kárpátok vidékéig: Zemplén északi részét, valamint Abaúj, Torna, Sáros és Szepes megye területét szállták meg. Árpád fejedelem innen indult el a Zagyváig elterülő föld megszerzésére. E harmadik szakaszról részletesen ír Anonymus, a késői krónikás is. Elbeszélése szerint őseink a Zagyva mentén felfelé haladva eljutottak Gömörig, majd nyugat felé vették útjukat, így érték el az Ipoly völgyét, vagyis a történeti Nógrád és Hont megye területét. Másik részük a Galga patakon átkelve Pest megye északi részén telepedett le. E hadjárat utolsó lépéseként a Garam-völgyön át a zólyomi erdőségbe jutottak, és elérték a Nyitra folyót.
A honfoglalás 895-ben kezdődött, a magyarok hatalma 899-re szilárdult meg a Garam és Duna vonalától keletre eső területeken, 900 nyarán pedig az egész Duna-medence fölött.
Nógrád megye területén a honfoglalás előtt szláv népek laktak. Anonymus a következőképen emlékezik meg a magyarok Nógrád megyei bejöveteléről: „…félt tőlük minden ember (…) minthogy hallották, hogy Álmos vezér fia, Árpád vezér, Attila király ivadékaiból származott. Akkor az összes szlovének, annak a földnek lakosai, akik előbb Szalán vezér alattvalói voltak, tőlük való féltükben önként hódoltak nekik, úgy hogy senki sem emelte a kezét rájuk.” Anonymus Nógrádra vonatkozó közlését a kutatók hitelesnek vélik.
A történeti Nógrádot a földrajzi nevek jól körülhatárolják. A Bolhád nevű dombsággal indul és a Duna váci kanyarulatától az Ipoly torkolatáig terjed, keleten a Rima folyó osztja ketté. Györffy György megyénkről szóló történeti földrajzi munkájában azt fejtegeti, hogy az avarok idején e hegyes vidéket nagyszámú szláv népesség szállta meg. Ezt bizonyítják az Ipoly medencéjében található nyugati szláv Lóc (lovci = vadász) és bolgár szláv Daróc (dravci = vadász) helynév is. A honfoglalás előtti szlávság itt tovább élt, de arra is következtethetünk, hogy Nógrád neve, a szláv „novigrad”, „új vár” megnevezés már a magyar uralom alatt, a szláv és magyar nép, illetve nyelvek együttélése idején alakult ki.
A helynévanyag és a régészeti kutatások bebizonyították, hogy a szláv lakosság legsűrűbben az Ipoly völgyében és attól északra élt. A Cserhát déli részén, valamint a Zagyva völgyében csupán szórványban fordulnak elő telepeik. Keletről nyugat felé haladva a Terenye–Verebély–Garáb– Herencsény–Debercsény–Nógrád–Verőce vonal rajzolja ki a térség szláv népességének elhelyezkedését.
Az Ipoly völgyében élő szlávok közé a X. század folyamán magyarok települtek, ezt Karancsalja és Bocsárlapujtő honfoglalás kori leletei bizonyítják. A X. század végén, XI. század elején felbomló magyar törzsek nevét viseli Diósjenő, Balassagyarmat, Varsány, Karancskeszi, Nógrádmegyer és Salgótarján. A Galga és Zagyva között található Selypen, Szurdokpüspökön, Kövesden korai magyar települések maradványaira bukkanhatunk, míg Szandakér, Terény és Erdőkürt esetében a helységnevek utalnak honfoglalás kori őseinkre.
Nógrád megye területén a korai szláv–magyar együttélés időszakáról közvetlen történeti adataink ugyan nem maradtak fent, de a XI. századi pilinyi magyar–szláv temető régészeti leletei hiteles hírt adnak erről a periódusról. A magyarok, félnomád pásztornépként, ismerték a földművelést, de a szlávok e tekintetben a technikai fejlettség magasabb szintjén álltak. Ez a magyarokra kedvező hatást gyakorolt, megismerkedtek az újabb, korszerűbb technikákkal.
A honfoglalást követően őseink a kialakult új határokat gyepűvel vették körül, az utakat fasövény torlaszokkal zárták le. Nógrádban, az Ipoly partján található gyepűket egyes feltevések szerint a bolgár dukátus idején avarok és bolgárok őrizték. A gyepűelve – a határvonal védett részén fekvő, ritkán lakott, nehezen járható vidék – a Karancs, Medves, Mátra, Bükk erdőségétől északra helyezkedett el.
Szécsény a nyelvészeti kutatások alapján egy határvédő székely népcsoport központja lehetett. Neve a szláv sec, vág jelentésű igéből ered, melyből számos határszéli, szék gyepű neve is levezethető. E népesség ősi mivoltát a szomszédos Őrhalom, vagyis Sztrázs (Trázs) neve is jelzi. Szécsényen folyik keresztül a Hollókői-, másik nevén Várad-patak, mely az 1327. évi határjárás nyomán fennmaradt oklevélben Szekelce vagy Székelcse elnevezéssel szerepel. Ez utóbbi a székely törzsnév szláv megfelelője, a -csa, -cse végződés pedig lehet a szó magyar eredetű bővítménye vagy utalhat a patak jelentésű török ca kifejezésre is.
Hollókő megnevezésében a holló madárnevet és a követ mint sziklacsúcsot rejti magában. A középkorban épült hegyi várak nevében egyébként, az erődítmény magaslati elhelyezkedésére utalva, gyakran szerepel a kő utótag. Hollókő neve Holoukw alakban fordul elő egy 1313-ban kelt középkori oklevélben. A település hajdani lakosaira pusztán e helységnévből azonban nem lehet következtetni, inkább a falu környezetében lévő helyneveket érdemes megvizsgálni. Sok szláv eredetű helységnevet találunk itt: Lóc (Nagylóc), Rimóc, Herencsény, Garáb, melyek mind a honfoglalás előtt itt élt szláv lakosságra utalnak.
A honfoglalást követően, a X–XI. században – ahogy már jeleztük – folyamatosan települtek be a szlávok közé a magyarok. A szláv nevű falvak mellett megjelentek a magyar lakosságú törzsi vagy királyi birtokok falvai is: például a szláv Őrhalom (Trázs) mellett a magyar Hugyag, a szláv Rimóc mellett a kabar eredetű Varsány, a szláv Ludány mellett a magyar Halászi. Talán a legérdekesebb számunkra a már említett Székelcse-patak neve, melyet a nyelvtudomány a székelyek törzsnevéből eredeztet.
Sokfajta népesség élt tehát Hollókő szomszédságában, határában. Arra azonban, hogy pontosan honnan származik a környék lakosságának „palóc” megnevezése, majd a későbbiek során keressük a választ.
Taksonyt 970-ben Géza követte (970–997) a nagyfejedelmi székben. Uralma alatt már megindultak a kísérletek a magyarok keresztény hitre térítésére. A fejedelem e munkához I. Ottó német császártól kért és kapott segítséget. István (pogány nevén: Vajk), Géza fia és utódja 975-ben, Esztergom várában született. Géza, a bajor–magyar jó viszony erősítése végett Henrik bajor herceg lányát, Gizellát Istvánnak kérte feleségül. Gizella révén erősödött a kapcsolatunk a bajor-német kultúrával és a latin rítusú egyházzal is.
István megkoronázásával a keresztény, európai uralkodók sorába lépett. Megkezdte a magyar állam fokozatos kiépítését. Az államszervezés Nógrád megyére is kiterjedt. Megyéink kialakulására, életére vonatkozóan a XI. századból kevés adat áll rendelkezésünkre. A XII. század már több információval szolgál. A korai vármegyék birtokviszonyainak meghatározásában csupán a helynévanyag és későbbi, XIII. századi írásos emlékek nyújtanak számunkra segítséget.
A vármegyék központját képező váraink egy részének neve szláv eredetű: Csongrád, Nógrád, Zemplén. Nógrád (Novigrád – vagyis „új vár”) védelmi célból épült. Géza fejedelem és István király fő udvarhelyei Esztergom, Visegrád, Dömös, Buda, illetve Verőce közelében helyezkedtek el. Az utóbbi udvarhely észak felől könnyen megtámadható lett volna, így Novigrád fontos funkciót töltött be ennek védelmében.
Nógrád megye szervezeti felépítése hasonló a többi első alapítású vármegyéinkhez. A vár alá tartozott a katonáskodó várjobbágyság és a szolgáló várnépek. A királyi várszervezet élén az ispán, a comes állt, aki az igazgatás és igazságszolgáltatás feladatai mellett a vármegye egész területén fekvő, vagyis a királyi, egyházi és magánföldesúri összes birtok feletti közigazgatási jogot is gyakorolta. Az Árpád-korban a vármegye és a várszervezet élén ugyanaz a személy állt. Nógrád megye ispánjáról az első adat 1108-ból származik.
Ebben az időben természeti gazdálkodás folyt, helyi termeléssel gondoskodtak a napi szükségletekről. A királyi vár népei természetbeni szolgáltatásokkal tartoztak uraiknak. E szolgálók emlékét mai helyneveink is őrzik, például: Halászi, Kovácsi, Szántó, Csitár (vasverő), Szakácsi, Kürtös (udvarnok), Nyerges, Daróc (vadász).
A hagyomány szerint Szent István tíz püspökséget alapított, de ezek közül csupán a pécsi (1009) és a csanádi (1030) egyházmegye pontos alapítási dátuma ismert. A király saját uradalmi központjában, Esztergomban hozta létre országának érsekségét (1001?). A veszprémi, esztergomi, győri, pécsi, erdélyi, kalocsai püspökség 1010-re alakult meg. A váci püspökség első említése 1075-ből való, a bihari püspök neve pedig egy I. András korabeli írásos feljegyzésekben szerepel először.
Első plébániáink feltehetően ezeken az ispáni székhelyeken létesültek.
A főesperességek kialakulása a kutatások szerint a XI. század elejére tehető.
Nógrád megye közigazgatási és egyházi határának területe nagyjából egybeesett az esztergomi érsekség nógrádi és a váci püspökség váci, utóbb nógrádi esperességével. A korai megye határát nyugat felé a Börzsöny gerince, az Ipoly völgye, Balassagyarmat és a Drégelypalánk közötti szakasz, északon Hont megyétől a Kürtös-patak képezte. Északnyugaton a Zólyom-erdővel, a Fekete-erdővel, észak-keleten pedig Kis-Hont megyével volt határos. Keleten, Gömör felé, Daróc, Bolyk, Galsa, falu és a Medves-hegység határolta. További keleti határai a Zagyva folyó két partja menti települések, melyek egyébként hol Heves, hol Nógrád megyéhez tartoztak. A történeti Nógrád déli határait, a rendelkezésünkre álló hiányos adatok miatt, nehéz megállapítani. E határvonalat körülbelül Vác, Galgavölgye, Hatvan, Csővár képezhette.
A megyén belüli királyi birtokok összességét a nógrádi várhoz tarozó várföldek, az Ipoly, Galga, Fekete-víz által körülhatárolt területek, a Cserhát déli lejtőjén a későbbi szandai és bujáki királyi váruradalmak, a Zsember és Sámsonháza körüli várföld, Karancsberény környéke és Szécsény egy része képezte. A megye délnyugati részén helyezkedtek el a váci püspök és az esztergomi érsek nógrádi birtokai. Nógrád világi urai a korai időkben a Kartal, a Záh, a Tomaj, később pedig, a XI. század végén, a Kacsics és a Kökényes-Rénold nemzetség.
