Technika és gazdaság az uradalomban | Száz Magyar Falu

Technika és gazdaság az uradalomban

A majorsági gazdálkodás Iváncon ténylegesen csak a földesúri család 1745-ös ideköltözése után kezdődhetett el. Előbb a kastély körül terjeszkedett a báró a jobbágyföldek rovására, majd három puszta: Németfalu, Himfa és Lugos felélesztése következett 1730–1750 között. 1755-ben pedig déli irányban megnövelte a még az Ivánczyaktól megszerzett, szűknek bizonyult birtoktömböt Szentjakab faluval és Boldogasszony pusztával.

1754-ben nem volt még más az új gazdaságban – az uradalomban alkalmazott gazdatiszten kívül –, mint József deák, Sigray inasa, István palotás hajdú, Molnár István hajdú, Hosszi Andor béres, kemencefűtő, József tislér (asztalos), Horváth Miska lovász, Szalonna Mihály kanász.

Jóval később, Sigray József halála után, az 1831-ben felvett uradalmi leltár alapján kaphatunk csak részletesebb képet az ivánci uradalomról. Négy falu, Ivánc, Szentmárton, Viszák és Szentjakab tartozott hozzá, valamint a himfai, németfalusi, lugosi és boldogasszonyfalvi majorok. A négy falu és a négy major területileg egymáshoz csatlakozó zárt tömböt alkotott.

A földesúr jövedelmeit képező jobbágyszolgáltatások közül a legfontosabb a robot. A négy faluban a kereken száz jobbágy, akiknek telki állománya 91 és 6/8 egész telket tett ki, egy évben 4135 napi marhás robotnak megfelelő munkával tartozott földesurának (gyalogrobotban számolva a kétszeresével). A többi bevétel csekélynek mondható: kilencedváltság 468 forint, a természetben szolgáltatott adók, mint a vaj, a kappan, a csirke, a tojás és a tűzifa éppen a konyhára, a kastély háztartására lehettek elengendőek.

A birtok igazi értékét a gondosan nevelt és gondozott, egy tömbben található, mintegy 3821 hold erdő jelentette (a vas-hegyi és zalai erdőrészekkel a teljes erdőterület elérte a 4127 egész és öt nyolcad holdat). Az erdőtörvény alapján szakszerűen kezelt, három vágásfordulóra osztott erdő fafajösszetétele a következőképpen oszlott meg: kétharmada fenyves volt, melynek különös értékét az adta, hogy Stájerországból behozott magokról ültetett lombhullató vörösfenyővel (az akkori nomenclatura szerint: pinus larix) elegyítették. A fenyves kétharmad része „épületre való”, tehát vágásérett korú szálerdő lehetett. A fennmaradt egyharmadnyi részen bükkgubacsot és tölgymakkot termő fák állottak, ezek egyharmada tűzifának való.

Nyolcvanéves vágásfordulót számoltak, így egy esztendőben 42 és négy-ötöd holdon termelhették ki a fát. 1830-ban az erdészek által ma is jól ismert „hótörés”, azaz rendkívüli hóesés (főként ha havas esővel keveredett) által földre nyomott, letörött faállományban megmutatkozó kár elérte a tizenkétezer forintot.

A majorsági szántóföld 1533 és háromnyolcad hold, rét 276 és négynyolcad hold volt. Összehasonlításul a jobbágyföldhöz tartozó szántók 2058 holdat, a rétek 506 és kétnyolcad holdat tettek ki, alig múlták felül az allodiumét.

Az uradalom állatállományának legnagyobb része juh, három majorban nyertek elhelyezést. Lugoson 420, Boldogasszonyfán 344 és Himfán 300 birka legelészhetett. Németfaluban a ridegtartású „svejcerej” 57 darab tarkamarhából állott.

Az ivánci kastélyt középszerű állapotban lévőnek minősítették. A körülötte lévő épületekből korszerű gazdálkodásra következtethetünk: hollandiai melegház, melegágyak deszkából és üvegből építve, téli üveges ház kályhával, tizennyolc öl mélységű kővel kirakott csigás kút. A kastély falu felőli bejárata előtt több mint egy hold szilvás, távolabb almás és körtés állt, és egy ehhez tartozó, cserépzsindellyel fedett, négy öl hosszú aszaló. Négyszintes magtár, hatszáz akós borospince, jégverem, egyszóval teljesen kiépített, jó karban lévő gazdaság képe tárul elénk.

Az alkalmazottak, cselédek lakásainak építőanyag szerinti megoszlása sajátos, de nem meglepő elterjedést mutat: minél jobban távolodunk a kastélytól, és minél alacsonyabb rangú uradalmi alkalmazottról van szó, annál inkább hiányzik a szilárd építőanyag, főként a tégla, és lép helyébe a boronafal, tetőn pedig a cserépzsindelyt helyettesíti a szalmazsúp. A skála egyik végén a tiszttartó lakása található: öt szoba, kettő stukatúros, kettő boltíves, az ablakok zsalugáterrel és vasalással készültek, kéményes konyha, árnyékszék. Ezzel szemben a lugosi juhász kétszobás, rossz karban lévő boronahajléka a másik véglet, teteje zsúppal fedett, konyhája kőfalas-kéményes. Az uradalom munkásai, a kanászok és a cselédek viszont így is jobb állapotú, korszerűbbnek számító építményekben éltek, mint a jobbágyok. Füstös konyhát csak a gerencsér házában, deszkakéményeset pedig a téglavető konyhájában találtak. Megjegyzendő, hogy az ivánci parasztházak még 1858-ban is szinte kivétel nélkül boronából épültek.

A hatalmas ivánci erdőről szólva érdemes megállni, hiszen az uradalom aranytartalékát ez jelentette. Csak Iváncot tekintve 1241 holdat tett ki az uradalmi erdő 1885-ben. Ebből a fafaj szerinti megoszlás: fenyő 694 hold (56 százalék), bükk és más lomberdő 297 hold (24 százalék) és tölgy 250 hold (20 százalék). A hatalmas erdővagyon középkori értékéről már szóltunk. A későbbiekben különösen emelkedett az ivánci erdő ázsiója. Nem pusztult ki a török elleni hevenyészett, sok fát igénylő erődítések, hídpalló-szolgáltatások, fentőzések erdőfaló korában sem. Fényes Elek 1836-ban, a megye szép erdeiről szólva azzal zárja ismertetését, hogy „de mindenek felett legszebb az ivánczi, melly okos szorgalommal s nagy költséggel ápolgattatik”, másutt pedig megjegyzi, hogy erdőnk „felette gyönyörű”.

1865-ben Réfy Károly jegyző a helybeli szemével láttatja velünk: „Nagy Erdő, több ezer holdakra terjed, híres sugárfenyő szálairól az úgynevezett Fekete Fenyős; ez egy rész a Nagy Erdőben, amelyből 14 öles épületfa vágatik. Ezen vadonban van egy másik tér, az Bakonya név alatt forog, ebben sok őzbak tartózkodik, jelenleg vaddisznók is tanyáznak benne.”

Ha megnézzük az uradalom bevételeit 1890-ből és 1895-ből, akkor azt tapasztaljuk, hogy az erdőből befolyó pénz magas részarányt képvisel. 1890-ben az uradalom területén 5300 forint a bevétel fakitermelésből, gubacsból (bár ez évben talán rekordbevételnek számít a terményeladás is 13 640 forinttal). Öt év múlva (1895) már csak 5660 forint a gabonabevétel, ezzel szemben a fakitermelés haszna 8500 forint. Az állatok eladásból mindig szerényebb mértékű bevétel származott (1890: göbölyök 3000 forint, 1895: sertések 1149 forint). Az, hogy a korán árvaságra jutott ifjú Sigray Antal gróf már gyámsága utolsó éveiben a kastély átépítésébe foghatott, döntő részben azzal magyarázható, hogy az erdő hasznán túl a tác-pötöllei uradalom bérlete évente átlagosan biztos tízezer forintot hozott a Sigray családnak.

1889-ben kevés haszonbér csordogált az ivánci kocsma és bolt, a lugosi, maráci, szentjakabi, viszáki kocsma, a szentjakabi kisebb malom és a kalamászos befizetéséből. A viszáki és maráci iskolafenntartást, a viszáki tanító fizetését és a tanítólak renoválását a gróf magára vállalta.

Ugyanebben az évben, gróf Sigray Fülöpné halálakor a hagyományban részesült uradalmi alkalmazottak jegyzékéből kirajzolódik az uradalom teljes személyi állománya. Kakas Lajos kasznár és Imre Antal írnok vitte az adminisztrációt. A kastélybeli személyzet tíz főből állt: Perger Dániel kertész, Sarus István kocsis, Somogyi Román inas, Szabó György inas, Scher Frigyesné kulcsárné, Perger Dánielné szakácsné, Nagy Mária komorna, Frener Máli szobalány, Török Kati szolgáló és Csilinkó Rozi majorosné dolgoztak az uraságnál valamilyen „hivatalban”.

A cselédség létszáma Iváncon húsz: Gergics Mihály kovács, Orbán Lajos bognár, Kugler György kőműves, Bazsó János hajdú, Rusznyi Sándor gazda, Benczik Péter tiszti kocsis, Köbli Illés, Őri János, Őri Antal és Vas Miklós igás kocsis, Biczó Ferenc, Holecz Ferenc, Pótza János és Korosits István béres, ifjabb Korosits István, Biczó Ferenc, Katona József, Benczik István ostoros, Szőke István bakter és Ivánkovics Miklós gulyás tartozik a körbe. Klára-majorban egy-egy béres, ostoros és kanász, Lugos-majorban egy gazda, két béres, három ostoros és egy gulyás alkalmazott. Németfaluban öten, Himfán hatan, Tótfaluban ketten, Szentjakabon heten szolgáltak.

1897-ben a Sigray-uradalom összterülete Iváncon és a hat másik községben 4949 katasztrális holdat tett ki. Nagyjából háromötöde erdő, egyötöde szántó. A gazdaságban 32 cselédet foglalkoztattak. Az állatállomány nem túl jelentős: 310 szarvasmarha, 111 juh és 15 ló.

Felszereltségét a következő gépek tették ki: lokomobil (1), járgány (1), cséplőszekrény (1, Shuttleworth márkájú), vetőgép (2), rosta (3), eke (41), borona (34), henger (9), trieur (1), szecskavágó (5). Az igásszekereket sem nélkülözték, 28 volt belőlük.

A Tolna megyei Sigray-birtokokon, Szekszárdon (366 hold) és Faddon (357 hold) 23 cselédet alkalmaztak, az utóbbi helyen bérlő kezelte a birtokot.

1937-ben másfajta felbontásban kaphatunk képet Sigray Antal birtokairól. Iváncon kívül Viszákon, Hegyhátszentmártonban, Hegyhátszentjakabon és a mellette fekvő zalai Csödén, Nagycsákányban, Felsőmarácon és a Tolna megyei Tácon összesen 5504 katasztrális holdat tett ki a földbirtok. A legnagyobb az ivánci gazdaság, amelyhez 1518 katasztrális hold tartozott. A művelési ágak szerinti megoszlása a korábbiakhoz képest kisebb mértékben az erdő (667 katasztrális hold) javára és a szántó (444 katasztrális hold) rovására módosult.

Az uradalom modernizálása már Sigray Antal kiskorúsága idején megkezdődött. Elsősorban az építkezések üteme és nagyságrendje rendkívüli. A két kastély (1898, 1910), a plébánialak, a főerdészlakás (1911), a templom (1913), hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Az ifjú mágnás 1906-os és 1907-es évjáratú Mercedes kocsit vásárolt, előbbi csukott, 24 lóerős, a másik nyitott, 50 lóerős automobil volt. Viszonyításképpen el kell mondani, hogy 1909-ben mindössze tizenegy személyautó szaladgált a megyében. Újdonságnak számított a 2,8 tonnás, Westinghouse márkájú teherautó (1910). Amikor egyszer, 1913-ban az isten háta mögötti faluba érkezett az autó, az ivánci lakosok kövekkel megdobálták. A hirtelen betörő technika sokkolhatta az ivánciakat: egy évvel korábban három ivánci férfi Sigray telefonvezetékét rongálta meg. Az eseteket az alispán vizsgálta.

A húszas években sem álltak le az építkezések az uradalomban. Csak jelzésszerűen: lóistálló, jégverem (1923), szivattyúház (1924), vasbeton víztorony (1928) és így tovább.

Úttörő beruházás volt az ivánci villanytelep megépítése 1928-ban. A kis erőmű két gépegységből állt, egyik egy 35 lóerős Körtings-féle széntüzelésű szívógázmotor, a másik egy Königsfeld-Brünn-féle benzinmotor volt. A gépek két 220 voltos dinamót hajtottak. Csúcsidei besegítésre nagyobb savas akkumulátortelep szolgáltatta az áramot. Kisebb változtatásokkal a villanytelep 1949-ig, az államosításig működött.

A háború után a lerongyolódott uradalom államosítása körüli bonyodalmakat tetézte a földigénylők és a jószágkormányzó közötti érdekellentét. A haláltábor poklát megjárt Sigray birtokán – mint már említettük – háromszáz, majd kétszáz holdat az államosítandó javak köréből kiemeltek. Sárkány Barna jószágigazgató mindent megtett a kastély és szorosan vett környezete megmentéséért.

Az ivánci földigénylő bizottság a saját álláspontját az alábbiakban tárta fel az Országos Földbirtokrendező Tanácsnak 1945. július 12-én: „Ivánc község 1028 lelket kitevő lakosságából kb. 120 személy gr. Sigray alkalmazásában állt, 150-200 személy évenként a külső uradalmakban summás munkát vállalt Esztergom, Tolna, Fehér megyékben, akik most a földosztás után kenyér nélkül maradtak..., nem elég hirdetni a szabadságot, földet és kenyeret, de azt meg is kell adni. Ivánc községben az összes földigénylők száma 140. Ebből 42 család nincstelen, 31 család egy holdon aluli, 53 család egy holdtól öt holdig terjedő földdel rendelkezik, 15 család pedig öt holdon felül.”

Az ötvenes években végleg szétdarabolódott az egykor szebb napokat látott uradalom: állami gazdaság, erdészet, földigénylők, múzeumok osztoztak a maradékon.