Közös és osztatlanul maradt jószág
Közös és osztatlanul maradt jószág
A szabolcsi Tűzkármentesítő Társulat vagyonfelmérése 1844-ben zajlott, és vármegyei döntés alapján minden jobbágy-, zsellér- és iparosháztartás köteles volt vagyonát tűzkár ellen biztosítani. A nemesek szabad választás alapján dönthettek, biztosítják-e javaikat, vagy tűz esetén maguk viselik a károkat. Kállósemjében jobbágyok, nemesek egyformán felmérették javaikat. A falu teljes ingatlanvagyonának leltárát 1844. november 30-án hitelesítette Steinheifel József, a Tűzkármentesítő Társaság hites jegyzője. Összesítése szerint a falu 93 önálló háztartásának az éghető ingatlan javai 36 511 váltóforint harminc krajcár értékűek voltak.
A 93 biztosított háztartás közül Katona György és Katona Gábor javai képezték a legkisebb értéket. Egy-egy házuk volt, „romlott szalmafedéllel”. Mindkettejüké 44-44 váltóforintra értékeltetett. Sövénykerítés nélküli háza volt még Jósa Jánosnak, de az övé náddal volt fedelezve, ezért nyolcvan forintra értékelték. Bíró Ferenc sem tartott kerítést, de neki a „rossz nád- és szalmafedelű” háza mellett volt egy sövényből font disznóóla. Javai összértékét hetven forintra becsülték. Kerítés nélkül tartotta két házát „romlott szalmafedéllel” Nagy János, ezért az egy telken épült két házát csak 76 forintra becsülték. Orha Demeter sem bíbelődött portája kertelésével. Paticsfalú házát „nád- és szalmafedéllel” kilencven forintra értékelték. Hetvenöt forintot ért Szabó Gábor kerítés nélküli háza zsúpfedéllel. Nyolcvanöt forintot Haraszti András kerítés nélküli, nád- és szalmafedelű háza. Negyvenöt forint értékűre becsülték Czirják János romlott szalmafedelű házát és istállóját. Ezeknek a lakásoknak a valós értékét, bizonyára belső berendezésük rangját is jól érzékelteti, hogy a község pásztorának a falu által épített szolgálati lakása, kerítés és minden tartozék nélkül, paticsfallal, nádfedéllel kereken száz forintra taksáltatott.
A többi közlakos vagy jobbágy portáját – kivéve Molnár Ferenc nádfonatú és Zámbor József hasított fából készült kerítését – sövényből font kerítés határolta. A nemesek portája körül deszkakerítés díszelgett, legalábbis a kapuk deszkából készültek.
Huszonkét házat becsültek – tartozékaival együtt – száz forint összérték alattira, huszonnyolcat száz és százötven forint közöttire. Huszonegy ingatlan felépítményeit 151 és kétszáz forint közötti összegűre értékelték, kétszáz és háromszáz forint közöttire tíz ingatlanét. A többiek ennél magasabb értéket képviseltek. Ezekről külön is szólunk majd. Előbb azonban ennek a 81 portának a jellemzőit villantjuk fel.
Nyolc portán a házon kívül semmiféle felépítményt nem találtak a becsüsök. A többi portán mindenütt volt egy paticsfalú istálló, többnyire szalma-, elvétve nádfedéllel. Ezek az utcára merőleges hossztengellyel épült lakóházak folytatásai. Mögöttük foglalt helyet a disznóól, többnyire sövényből fonva, szalmával fedelezve. A módosabb gazdák deszkából ácsoltatták a sertésólat, s ebből készült a sertések számára a kifutó is. Ilyeneket azonban alig írtak össze. Pajtát, csűrt nem tartottak a kállósemjéniek. Elvétve találtak a becsüsök egy-egy portán szekérszínt. A jobbágylakosok közül Bárány Ferenc, Kis Butzuj László, Herczku István, Herczku György, Teskey János, Nagy Tógyer portáján biztosítottak szekérszínt, többnyire szalmafedéllel s az istálló folytatásaként megépítve.
Kuriozitása a Tűzkármentesítő Társaság biztosítási ügyvitelének, hogy Czukor Farkas, aki Kállay György haszonbérlője volt, egy újonnan épült nádfedeles saját házat is biztosított. Mivel zsidók ekkor még nem vehettek telket, ő az Ó-szőlőben vásárolt egy szőlőt, s arra építtette meg saját házát.
Érdemes betekintenünk egy-két módosabb portára is. Teskey János éghető javai kétszáz forintot értek. Volt egy nádfedeles háza, annak végében egy szalmafedeles istállója, összeépítve a szalmafedeles szekérszínnel. Annak végében egy sertésól deszkából. A portát sövénykerítés védte a kószáló jószágoktól és a tolvajoktól. Ugyanennyit értek Kiss János javai is. Az ő háza és istállója náddal és zsúppal volt fedelezve. Szekérszínje nem volt ugyan, de két sertésólat biztosított. Az egyik sövényből, a másik deszkából készült. Dolák György nádfedelű házát, deszkából készült sertésólát deszkakerítés védte, és kétszázötven forintra becsülték a biztosítók.
Nagy Tógyer és Hertzku György javai egyformán háromszáz-háromszáz forintra taksáltattak. Hertzku Györgynek volt egy nádfedeles háza, egy nádfedeles istállója, nádfedeles szekérszínje és egy deszkás sertésóla. Nagy Tógyer nádfedeles háza mellé egy nádfedeles kamrát is építtetett, s volt a portáján egy náddal fedelezett istálló és szekérszín, egy ugyancsak náddal fedett juhakol. Kerítés azonban nem védte portáját. A jobbágyrendűek közül való volt Lörintz Mátyás is. Az ő javait 365 forintra becsülték. Sövénykerítéssel védett portáján két nádfedeles, paticsfalú ház állt. Azok végében egy istálló és kamra, ugyancsak náddal fedelezve, s végül egy sertésól deszkából.
A jobb módú falusi gazdák házaihoz képest is rangosabbnak tűnnek a helység ötszáz forintot érő közösségi épületei. A sövénykerítéssel övezett, deszka kapus bejárattal védett telken egy régebbi és egy újabb készületű ház állott, mindkettő náddal volt fedelezve. A régebbi építésűben a kisbíró lakott, az újabb készületűben a község ügyeit intézték.
Az ötletesség, a találékonyság, a szorgalom – a rendi keretek között bár nehezen, de – áttörhette azokat a jogi gátakat és kereteket, amelyek egy-egy jobbágyot vagy armális nemest vagyonilag megkülönböztettek egymástól. Erről mesél ifjú Irinyi István portája, akinek az éghető javait hétszáz forintra becsülték. Takarosnak nevezhető telkén állt egy nádfedelű ház, egy nádfedelű istálló, egy nádfedelű juhakol, egy sövényből font, náddal fedelezett kukoricagóré és egy ugyancsak náddal fedelezett lenolajsajtó. Az egészet deszkakerítés övezte, s a bejárati kapuk is deszkából készültek.
Az áthidalhatatlan szakadék a falu lakói és a Kállay família között húzódott. A községet ősi foglalás, majd többszörös királyi megerősítés és adomány jogán birtokló Kállay família több tagjának egymagában is a falu épületállományának egészét meghaladó értékű éghető javai voltak. Nem a saját szorgalmuk, inkább a jobbágyaik jóvoltából.
1844-ben hét Kállay tudhatott magáénak majorságot Kállósemjénben. Közülük a helyben lakó Kállay Gáspár éghető javainak összértéke 5350 forintra becsültetett. Volt egy zsindellyel fedelezett lakhelye, amelynek az éghető részeit 940 forintra értékelték. A nádfedelű konyha és cselédház 220 forintot ért. Nádfedeles istállóját, belül fajászollal, 250 forintra taksálták. 125 forintot ért a nádfedelű lóistálló. Egy másik istálló, szekérszínnel egybeépítve, 320 forintot. Az „egészen fából” épült nagy tengerigóré 350 forintot. Ezt a belső kúriát és majorságot, a kerttel együtt deszkakerítés övezte, amelyik ezer forintra értékeltetett.
A külső majorságban találtatott a kertész 155 forintot érő nádfedeles lakhelye, a juhász és a kondás lakhelye együtt száz, a béreseké 95, mellette egy másik béresház – valamennyi nádfedéllel – 115 forintra becsülve. Itt, a külső majorban volt két paticsfalú juhakol, mindkettő deszkakapukkal, nádfedéllel. Az egyik százötven, a másik hétszáz forintot érő. Bennük két hombár, melyek együtt 25 forintot értek. Ezek mellett volt a 405 forintra értékelt nádfedelű sertésól külön kerítéssel. A külső majorsághoz tartozott még egy deszkakapukkal ellátott nádfedeles csűr, négyszáz forintra értékelve.
Méltóságos Kállay Kristóf királyi kamarás és főispáni helytartó 1844-ben nem tartott házat Kállósemjében. Majorságát gazdatisztje kezelte. A külsőben állt egy fenyőléces, nádfedeles csűr, melynek oldalai fenyődeszkából voltak, 1250 forintra értékelték. Egy tornácos tiszti lak, nádfedéllel, deszkapadlással 325 forintért, egy paticsos, szalmafedelű cselédház száz forintért, egy tornácos korcsma-ház nádfedéllel 275 forintért, és egy paticsfalú, nádtetős, fenyőfa szerkezetű jószágállás 650 forintért. A majorságban 1844-ben megtermett élet – gabonafélék, széna, lóhere, kukorica stb. – értékét 5561 forintra becsülték.
Név- és vérszerinti rokonának, Kállay Kristófnak, a nagyságos úrnak, egy 910 forintot érő nádfedeles csűrét és egy 515 forintot érő szénás csűrét jegyezték fel a biztosító társaság vagyonbecslői.
Tekintetes Kállay Dánielnek udvarháza és majorsága is volt Kállósemjénben. A zsindellyel fedett udvarháza, s a haszonbérlőjének, Blajer Bernátnak lakás céljára átengedett nádfedeles háza együtt ezerötszáz forintot ért. Ezt a két épületet és az azokat övező kertet kétszáz forintra becsült sövénykerítés és deszkakapuk védték. A külső majorságban állt a gazda szolgálati lakása, a nádfedeles paticsfalú granáriummal, raktárral egybeépítve. Ezt négyszáz forintra értékelték. A juhász nádfedeles lakhelye nyolcvan, a kondás ugyancsak nádfedeles háza szintúgy nyolcvan, a molnár gazzal fedett lakhelye csak hatvan forintot ért. A deszkaajtós, náddal fedett tyúk- és libaól 35 forintot. A fazsindellyel fedett konyhaház értéke 85 forintban állapíttatott meg. Mellette a kamra náddal és gyékénnyel fedve 135 forintra, a jégverem 25 forintra, a nádtetős tengerigóré száznegyven forintra, egy kis deszkatetejű szín harminc forintra taksáltatott. A szekérszín nádfedéllel és benne két hombár nyolcvan forintra értékeltetett.
Volt még a külső majorságban három istálló és két csűr. A istállók nádfedelesek voltak. Az ócska ól két ajtóval 125, az új istálló részben zsúpfedéllel kétszázötven, a harmadik pedig három jászollal 325 forintot ért. Az egyik nádtetős csűr belül nagy ágasokkal 495 forintra, a nagy csűr deszkaoldalakkal, szalmatetővel és nagy kapukkal 745 forintra értékeltetett. Mellettük egy csűrkapu deszkából ágasaival öt forintra. Tekintetes Kállay Dániel minden éghető javait 4795 forint összegre biztosította.
Báró Jósika Miklósné, Kállay Erzsébet kállósemjéni birtokait haszonbérbe adta Blajer Bernátnak. Biztosított javai között szerepelt egy nyolcszobás paticsfalú udvarház, náddal fedelezve. Az értékét 950 forintra becsülték. Az udvarház mellett paticsfalú granárium volt, ugyancsak náddal fedelezve. Az értéke 450 forint. A közelében négy tengerigóré náddal fedelezve, 850 forintra értékelve. Egy nagyobb istálló három ajtóra, hozzáépítve egy szín, mellette három apróbb marhaistálló, mindegyik náddal fedve. A négy épület összértéke 515 forint. Ezen a portán volt még egy paticsfalú, deszka- és nádfedeles cselédház 255 forintra taksálva. Mindezt sövénykerítés övezte, két deszkakapuval. A kerítés és a kapuk 95 forintot értek.
Jósikáné külső majorjában volt egy korcsma-ház nádfedéllel 230 forint, egy cselédház három szobára, nádfedéllel, s hozzá egy sövényól zsúppal kötve 345, egy nádfedeles kovácsház műhellyel 215, egy nádfedeles különálló ház istállóval, sövénykerítéssel 305, egy szárazmalom nádfedéllel 450 forintért. Egy fenyőszálfákból épült szalmatetős csűr 225 és egy szalmafedelű sertésól és kecek 65 forintra becsülve egészítette ki a külső majorságot. Kállay Erzsébet összértékben 4920 forintra biztosította éghető javait.
Tekintetes Kállay György úr is birtokolt az ősi, semjéni határban. Kúriát, udvarházat ő sem tartott a faluban. Az őt illető javakat annak a Czukor Farkasnak engedte át kölcsönösen kialkudott haszonbérért, aki az Ó-szőlőben építtetett házat családjának.
A haszonbérbe átengedett épületállomány a következőkből állt: korcsma-ház két szobával, konyhája dupla ajtókkal, rajta zsalugáteres ablakok, az ivóhoz illeszkedő oszlopos tornác. A korcsma-ház alul kilenc sor zsindellyel, afölött gyékénnyel volt fedelezve, s az értéke 1305 forintra becsültetett. Volt egy új góréja, benne ezer véka csöves kukorica. Ennek az értéke 1050 forint.
A mészárszék, a kamra, az ól-szín és egy készülőben lévő juhakol paticsfallal, nádfedéllel 725 forint. Egy jó birkaakol gyékényfedéllel, deszkakapukkal 555 forint. A korcsma-házat övező kerítés sövényből, illetve a ház mögött deszkából kétszáz forint. Az éghető vagyon összértéke, a góréban lévő kukoricával együtt 3835 forint.
Az említett Kállay-javak mellett szinte elenyészett tekintetes Kállay Ferencné vagyona. Ő mindössze egy, a Kállai úton lévő nádfedeles szárazmalmot biztosított, az őrléshez megkívántató eszközökkel 715 forintra, és egy nádfedelű, deszkapadlású, paticsfalú molnárházat 190 forint harminc krajcár értékben.
Kállay Kristóf javait számba véve említettük, hogy ő már 1844-ben biztosította tűz ellen termelvényeit is, 5561 forint összegben. Két évvel később szokássá vált a termények biztosítása. Czukor Farkas haszonbérlőnek 1846-ban 1736 forintra értékelték a kállósemjéni határból betakarított termését, míg Kállay Menyhért első alispán 1846-os termését 8579 forint harminc krajcárra, a Blajer Jakab haszonbérlőét 10 641 forintra értékelték a biztosítók megbízottai.
A felsorolt Kállay-javak efemer értékűek. Paticsfalú udvarházak, sövényólak és kerítések, górék, cselédházak, deszkaszínek. Egyedül a zsindelyfedelű kastélyt tekinthetjük a mulandósággal hosszabb távon dacoló építménynek. Értéke messze meghaladta azt az ezerötszáz forintot, amennyire felbecsülték. Nem kell semmiféle huncutságra gondolnunk. Az épületeknek csak az éghető részeit értékelték a biztosítótársaság megbízottai.
A Kállay nemzetség értékesebb javait Kállósemjében a földek, rétek, egyéb ingatlanok és még évtizedekig a regáléjogok jelentették. 1847-ben Kállay Péter a család anyagi helyzetét rendezendő, összeíratta a família Szabolcs vármegyei – Nagykálló, Kiskálló, Kállósemjén, Napkor, Oros, Tura, Biri, Eszlár, Béltek helységek, Harangod, Biri, Rázom, Szirond (puszták), Kállai-szállás és Császárszállás (praediumok) – birtokait. Kállósemjénnel kapcsolatban jelezte, hogy „egészen a tisztelt család birtoka,” ahol a „nemzetségen kívül más közbirtokos nincsen ...kivévén ami most jelenleg zálogság alatt” van.
Az aprólékos, minden előfordulható mozzanatra figyelemmel lévő összeírás – szándék szerint – az osztatlan Kállay-javak egységes kezelésbe vételét, a tragikusan eladósodott család anyagi ügyeinek rendbetételét célozta meg. A família anyagi ügyeivel foglalkozó Kállay Péter ezt a következőkkel indokolta: „...fájdalommal kelletik megvallanom, hogy egykor-egykor nem volt veszedelmesebb környülállásba nemzetségünk, mint most vagyon. Több esztendők ólta famíliánknak közönséges dolgai iránt tartani szokott öszvegyűléseink elmúltak, köztanácskozásaink megszűntek. Sem rend, sem bizalom, sem egyetértés nincsen közöttünk”.
A kiéleződött konfliktusok megingatták a család anyagi biztonságát. Kállay Péter vállalkozott volna a család anyagi helyzetének rendbetételére, s úgy vélte, hogy ennek alapja a „közös és osztatlanul maradott jószágot
a família” gyarapodásának talpkövévé tenni. Ezért készítette el az összeírást. Ami Kállósemjént illette, először a vele határos településeket vette sorra, megemlítvén azt is, melyik településen kik a fontosabb birtokosok. Kállósemjént keletről Kisléta és Pócspetri határolják. Ekkoriban Kislétán a gróf Barkóczi család birtokolt, Pócspetriben gróf Klobusitzky Ferenc örökösei. Nyugatról Nagykálló, Kiskálló és Biri a szomszédos települések. Mindhárom a Kállay famíliáé. Északról Magy, Apagy és Napkor. A magyi és apagyi határban több kis- és középnemes birtokos volt, de Napkor „szinte a Kállay családé”. Délről Gelse és Szakoly határolták Kállósemjént. E két községben is több kis- és középnemes bírta az ingatlanokat.
Ezt követően szögezte le Kállay Péter, hogy Kállósemjént a Kállay nemzetség „királyi adományos levél mellett bírja”, s a falut illetően a határjelek, „a határ dombjai a legjobb állapotban vannak”, „tulajdont kereső per” a birtok ellen nincs folyamatban. Kállósemjében a majorkodás, tehát a földesúri gazdálkodás nagy „...haszonnal folytattatik... A legelők és kaszálók jó karban vannak, az uraság és a lakosok szükségeihez képest elegendők.”
1847-ben hét korcsma és hat szárazmalom volt a faluban, melyek jelentős hozadékkal gyarapították a bevételeket. A földesúri majorságban megtermelt és jobbágyoktól termésben megkövetelt nónát (kilencedet) is köny-nyen értékesíthették a közeli piacokon. Kállay Péter ezért tartotta fontosak, hogy felsorolja a közeli vásárhelyeket: Nagykállót, amely ökrös szekérrel egy óra távolságra volt Semjéntől, Nyíregyházát és Nyírbátort, amelyek egy-egy állomásra, tehát egy-egy etetésre, s Debrecent, amely két állomásra feküdt a falutól. A vagyonleltár minősítette a falu határát is. Kétharmadát síknak, bő termékenységűnek, egyharmadát dombos-völgyesnek, de „köny-nyű munkájú, haszonnal termőnek” vélelmezte.
Megállapította azt is, hogy a család több tagjának „udvar- és cselédházai, számos gazdasági épülete” van a községben. Ez utóbbiak közül fontosnak tartotta számba venni az öt csűrt, a három magtárt, a tizenegy setésólat és a két szeszfőzdét, ez utóbbiakat gyárnak titulálta.
A belső cselédeken, majorsági alkalmazottakon kívül a Kállayakat szolgálta 82 féltelkes jobbágy és 35 zsellér. A jobbágyoknak és zselléreknek nemcsak a vallási hovatartozását, hanem a tizenhat évet betöltött fiait is számba vette, mint jövendőbeli földesúri szolgálónépeket. Nagy elégedettséggel jegyezte fel, hogy a 82 jobbágynak harminc, a 35 zsellérnek három olyan korú fia van, akik közelesen önállósulnak, és zsellérként vagy jobbágyként szolgálják majd a családot. Úgy kezelte őket, mint a jobbágyok igás barmait, egyéb jószágait, amelyek ugyancsak mozgósíthatók voltak úrbéres szolgálatra.
Nem feledkezett meg a szolgálónépek tehetősségének a számbavételéről sem. Precízen jegyezte fel, hogy a jobbágyoknak összesen 101 fogatolható lovuk, 193 igavonó ökrük, 75 tehenük, 76 egyévesnél idősebb sertésük és 224, ugyancsak egyévesnél idősebb juhuk, a zselléreknek 28 lovuk, 32 ökrük, 22 tehenük, 155 darab juhuk, tíz sertésük van. Számba vette azt is, hogy melyik gazda és zsellér milyen fogattal, hány igavonó barommal mozgósítható robotra. Feljegyezte, hogy az illetők évenként 557 forint 27 krajcár hadi- és házadóval terheltetnek. Elégedetten konstatálta, hogy „a lakosok... mind jó karban vagynak”, s terményeikből és annak eladásából élnek, „jószágot felesen tartanak”, ezért – bár az urasággal közösen használják a község 520 holdas legelőjét –, közösen bérelnek legelőt más falu határán.
Kállósemjénnek – Kállay Péter ezt jól tudta – nem volt még felmérve, regulázva a határa. Nagyságát illetően maga is a bevallásokra hagyatkozott. A „bírák, öreg lakosok hit alatt vallják – írta –, hogy 11 461 hold a határ, 1200 négyszögölével”. Ebből a jobbágyoké, papoké, kántoroké volt százharminc hold belső telek, 1506 hold szántó és rét. Ötszázhúsz hold legelőt – mint említettük – együtt használtak a földesurak és a község lakói. 9290 hold kizárólagosan Kállay-tulajdon volt. Ez a következőképpen oszlott meg: a Kállay família belső telke 511 hold, szántója 6306 hold, kaszálója 495 hold, erdője 1728 hold, szőlője 190 hold. Utak, csatornák, erek, tavak 75 hold.
A történészek által általánosan elfogadott számítási kulcstól eltérő arányokat rögzített számításai során a vetéseket illetően is. Egy holdba csak másfél pozsonyi mérő gabonát vettetett volna. Mivel a falu határát három nyomásban használták, a 6306 hold uradalmi szántó egyharmadát ugarnak vette, s a fennmaradó 4204 holdba 6306 pozsonyi mérő vetőmagot kalkulált, beleértve ebbe a kukoricát is.
Felvázolta – alighanem csak elméleti kalkuláció alapján – a vetésszerkezetet is. Ezek szerint évenként az uradalom allodiális szántójába ötszázhetven pozsonyi mérő búzát, 3168 pozsonyi mérő rozsot, kétszáz pozsonyi mérő árpát, négyszáz pozsonyi mérő zabot és 1968 pozsonyi mérő kukoricát vetnének el. Búzából, rozsból, árpából, zabból nyolcszoros, míg kukoricából valamivel kevesebb, mint négyszeres terméssel számolt. Az őszi és tavaszi kalászosokból talán valamivel többet, a kukoricából pedig megengedhetetlenül kevesebbet kalkulált a valóságos terméshozamnál. Az árakat a nagykállói, a nyíregyházi, a nyírbátori és a debreceni piaci árak hatéves átlagával kalkulálta, s így a Kállayak majorsági szántójának éves jövedelmét a termésből 72 923 forint 56 krajcárra becsülte, melyhez hozzáadta még a szalma értékét, amit – mindenféle kalászosból – 4925 forint 45 krajcárra becsült.
Számításai során a szántást, vetést, hordást béresekkel elvégezhetőnek vélelmezte, s a nyomtatást (cséplést), rostálást a termés egytizenketted részéért vélte elvégeztethetőnek. Az aratásról nem tett említést. Ez utóbbit valószínűleg robotban végeztette volna.
A 495 hold kaszálóról a termés tizedrészéért vélte betakaríthatónak a szénát, s holdanként egy-egy szekér széna termését vélelmezte. Így a környékbeli szénaárakon az uradalom jövedelmét a rétből tisztán 1339 forint harminc krajcárnak vélte.
Az 1728 holdas erdőnek negyedrészén szénát kaszáltak, aminek hozama 432 szekér takarmány volt. Ennek is egytizedét szánta a kaszálás, gyűjtés, hordás díjába, aminek levonása után 1166 forint 24 krajcár tiszta jövedelmet vélelmezett az erdei szénából. Ehhez társult még a tizenkét vágásfordulóra osztott erdő évenkénti nyolcvan öl vargafája, melynek a héját a tímárok ölenként három forint 36 krajcárért vették volna meg, A lehántott fa öléért nyolc forintot számolt. Úgy vélte, hogy a gallyáért levágják, lehántják és elszállítják mind a héját, mind a haszonfát. Az erdővágás haszna éveként 928 forintra kalkuláltatott.
A 190 hold szőlőt bérelték, holdját évenként két forintért. Ez tehát 380 forinttal gyarapította éveként az uradalmi pénztárat.
Az 520 holdas közös legelőre nem forintosított semmi hasznot, csak megjegyezte, hogy ez a jobbágyokkal közös ugyan, de a család tagjai „tetszés szerinti mennyiségben bárminémű jószágokat rajta szabadon legeltethetnek”.
A család tulajdonában lévő 511 holdnyi beltelekről megjegyezte, hogy azon az uraságok lakóhelyei, gazdasági épületei, gyümölcsösei és füves kertjei vannak, s „a legjobb minőségűek ...s nagy haszonnal kiadhatók”, legkevesebb két pengő forint 24 krajcárért holdja. Ha ez megtörténnék, jövedelmezne évenként 1226 forint 24 krajcárt.
Hét szárazmalma is volt a Kállayaknak Kállósemjében, melyeknek évenkénti őrlési haszna 560 pozsonyi mérő rozs és búza volt. Ennek harmada a molnárt illette, s levonva a megmaradt részből a malmok javítására szükséges tizedrészt úgy találta, hogy a malmok évi tiszta jövedelme 671 forint 54 krajcár.
Az uraság hét korcsmáját évenként 844 forintért bérelték. A bevétel tíz százalékát itt is a javításokra fordítandónak vélelmezte, s a tiszta hasznukat 759 forint 36 krajcárral könyvelte el.
Volt a Kállayaknak Kállósemjénben 2240 egyszer nyírható birkája és kétszáz magyar juha, háromszáz szarvasmarhája, ezer sertése. Ezek után sem jövedelmet, sem kiadást nem számolt.
Mindezek után summázta, hogy a kállósemjéni földek évenként 87 496 forint 24 krajcár jövedelmet hoznának, ha saját kezelésű majorsági gazdálkodást valósítanának meg rajta. Ez azért is valószínű, érvelt, mert „a lakosok és földet mívelő gazdák felszólításunkra, ezen Kállósemjén határában egy hold földnek általjában örök árát – mint első osztályzatút – negyven pengő forintban állapították meg”.
Gondolt arra is, hogy ha családi kezelésbe vennék a birtokot, alkalmazottakra is szükség lenne. Úgy vélte hogy egy tiszttartót kellene alkalmazni évi 439 forint nyolc krajcár jövedelemmel, melyből száz forint lehetne a készpénz fizetés, a fennmaradó 339 forint nyolc krajcárt pedig természeti javakban kapná meg. Alkalmazni kellene két ispánt, akik egyenként a tiszttartó fizetésének felét kapnák. Szükség lenne négy parasztgazdára, akik egyenként húsz-húsz forint készpénzt és 82 forint 38 krajcár értékben természeti javakat, naturálékat kapnának éves bérükbe. 28 béresre is szükség lenne, akiknek együttes évi bére 2701 forint négy krajcárra rúgna, melyből tizenkét-tizenkét forintot pénzben, a többit természetben kapnák.
Hat kerülővel megoldhatnák a határ őrzését – állítja –, s egynek-egynek a bére 48 forint 14 krajcár lenne, ami összesen 289 forint 24 krajcárt emésztene fel a jövedelemből. Kellene két kocsis, egyik-egyik bére 96 forint 13 krajcár évenként, tehát összesen 192 forint 26 krajcár. Alkalmazni kellene évi húsz forint bér mellett egy kéményseprőt.
A gazdaság viteléhez szükség lenne 112 ökörre, azoknak szénára, két-két ökörre öt szekér szénát, két mázsa sót, ökrönként két-két kötelet számítva éveként. Ló is kellene nyolc, azoknak tartására széna, abrak. Szükség lenne igás és béresszekerekre, szántótaligákra, ekékre, szántóvasakra, jármokra, tézslára, istrángokra, hámokra, vasra, acélra, kapákra, egyéb szerszámokra.
A majorsági gazdálkodás elkezdésének és folyatásának összes költsége évenként 6587 forint nyolc krajcárt tenne ki. Ezt levonva a 87 496 forint 24 krajcár évi jövedelemből, maradna a családi kasszában 70 909 forint
16 krajcár. De mert a 11 461 holdas határból 3718 hold és 623 négyszögöl „idegen által zálogban bíratik”, a számítások szerint az erre eső jövedelem 23 006 forint és 22 krajcár. Ezt levonva a feltételezett 70 909 forint 16 krajcáros tiszta jövedelemből, a kállósemjéni határ hasznából maradna a nemzetség kasszájában 47 902 forint 54 krajcár.
Kállay Péter itt-ott spekulatív számításai a családi gyűlés számára készültek. Részben azzal a szándékkal, hogy a nemzetség tagjai mondjanak le az esetleges birtokosztályról, lássák be, hogy a legszerencsésebb egyben tartani az ősi javakat, azokat a bérlőktől visszavenni, rajtuk közösen gazdálkodni, s a jövedelmen osztozkodni tulajdoni részük arányában.
A családi gyűlés meghallgatván előterjesztését, megismervén szándékát, értesülvén az adóssághalmazról, olyan perpatvart támasztott aztán, amelyhez viszonyítva egy orkán is gyenge szellősusogásnak tűnik. A nemzetségi birtokoknak az örökösödés arányában történő megosztása, a korszerű tagosítás és az árutermelő majorsági gazdálkodás megvalósítása elmaradt. Megszaporodtak viszont a családi perpatvarok. Ezek némelyike évtizedekig is elhúzódott. Külön az irodalomtörténészeket is érdeklő hosszas per bontakozott ki az ágytól és asztaltól elváló Jósika Miklós és Kállay Erzsébet között. De a nemzetség többi tagjai is jócskán hizlalták az ügyvédek, prókátorok zsebeit, pénztárcáját.
A XVIII. század második felétől lassan, de folytonosan gyarapodó, állatokat fölös számban tartó, jó minőségű határban gazdálkodó, legfeljebb
a legelőkben, szénatermő rétekben szűkölködő kállósemjéniek vallásilag igencsak megosztottak voltak. Fényes Elek szerint a XIX. század derekán 304 római katolikus, 779 görög katolikus, 232 református és tizennyolc zsidó vallású, összesen 1333 ember lakta a falut. 1848-ban 1368 lakost írtak össze benne a szolgabírók. A három domináns felekezetnek temploma is volt a faluban, s a lakosság vallási hovatartozása átformálta a lakosság etnikai eredetre vonatkozó tudatát is, bár a nyírségi magyar tengerben a falu lakói nyelvileg, érzelmileg, életmódban és mentalitásban már az 1772-es úrbérrendezés idejére összeolvadtak, s az akkori faluvallatáskor ízes magyar nyelven válaszoltak a rendezőbiztosok kérdéseire.
1848 előtt nem történt meg Kállósemjén határregulációja. Közeli piac nem igényelte igazán a helybeliek szántóföldi termékeit. Állataikat és a termelt dohányt könnyen értékesíthették akár Debrecenben, akár Nyíregyházán. Ezért a jobbágyok és zsellérek elégedettek voltak a két pozsonyi mérő nagyságú fundusokkal, a fél telekre eső tizennyolc pozsonyi mérő szántóval, a szabad állattartási lehetőséggel. A politikával nem sokat törődtek, legfeljebb jókat szörnyülködtek és kacagtak egy-egy tisztújítás alkalmával a belső cselédektől hallott pletykákon, amikor azok egy-egy Kállay sikereit vagy kudarcait, gyakorta egymás elleni véres csatáikat ecsetelték.
Ideológiai és politikai ismereteket a kállósemjéniek 1848-ban a három vallás papjaitól, illetve Harmat Imre tanítótól és Hóldy György jegyzőtől szerezhették. Források hiányában képtelenség rekonstruálni a közlakosok nézeteit, forradalommal kapcsolatos ítéleteiket, templomok előtti beszélgetéseiket, korcsmai eszmecseréiket, családi ünnepeik politikai hangulatát. Annyi bizonyos azonban, hogy az ország minden lakosát érintő nagy változásokról március 19–20-án hallottak először biztos forrásból. Hamarosan értesültek arról is, hogy a megyeszékhelyen, a szomszédos Nagykállóban március 21-én megalakult a Szabolcs vármegyei központi bizottmány. A harminctagú testület a nagy létszámú Kállay famíliából csak a kúriáját Oroson tartó Kállay Ödönt méltatta tagságra. Öt-hat nap múlva már Semjénben is olvasták, tanulmányozták a Péchy László alispán által Debrecenben nyomtattatott felhívást és tájékoztatót a jobbágyfelszabadításról, a közteherviselésről, a nemzetőrség szervezésének szükségességéről, „minden társadalmi kastának az összeolvadásáról”. Olvasták és egymásnak is magyarázták a Polgári felszólítást: „Most a haza szent parancsával jövünk hozzátok polgártársak... Csak arra szólítunk föl, legyetek önállóak a csend, a béke és a jó rend felett. Tűzzétek föl hát, polgártársak, fövegeitek mellé a szent szabadság, a jó rend, a polgári egyetértés háromszínű szalagját! Legyetek tagjaivá a nemzeti őrseregnek!”
Kállósemjén lakossága meghallgatta három szószékről is a papok hirdette Polgári felszólítást. Megvitatták egymás között annak a tartalmát, majd előszedték ekéiket a színből, az istálló padlásáról, hogy készüljenek a tavaszi szántáshoz, mert kellő időben szántani-vetni, a fűsarjadást megszemlélni, a jószágokat a legelőre időben kicsapni, a falusi ember számára – talán az ország számára is – legalább annyira fontos, mint a márciusi ifjaknak forradalmat csinálni, a diétának kellő időben jó törvényt hozni.
Ha kételyeik voltak is, nem kell hinni, hogy a felgyorsult ritmusú események hidegen hagyták a kállósemjénieket. Már csak azért sem, mert a velük majdnem szomszédos határú Máriapócson a Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! jelszavak sajátos értelmezése katonaság kivezénylését kívánó zenebonát szült. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a szintén görög katolikus többségű Kállósemjében a jobbágyfelszabadítás törvényét tágabban értelmezték, mint az utolsó rendi országgyűlés követei. Nemcsak az úrbéresek hagytak fel a robotolással, a kilenced, a cenzus és egyéb földesúri járadékok adásával, a földesúri regáléjogok tiszteletben tartásával, hanem a szerződéses, szegődményes szolgálónépek is. A Kállay-birtokokból házasság okán Bélteken, Gelsén és Semjében is részes gróf Dessewffy Kálmán hiába próbálta törvénymagyarázó szép szavakkal, gazdatiszti hatalommal és egyéb rendelkezésére álló eszközökkel meggyőzni semjéni szerződéses szolgálónépeit, hogy vállalt munkakötelezettségeiket teljesítsék. Azok nem szántottak, nem vetettek, szénát sem kaszáltak, aratni sem akartak a földesúrnak. A gróf tehetetlenségében 1848. június 19-én a Szabolcs vármegyei közbátorsági bizottmányhoz fordult, panaszolván, hogy szerződéses alattvalói „a törvények ferde elmagyarázását eltanulván ...semjéni embereim ezen makacskodástól elragadtatva szerződéses munkáit ...nyíltan és állhatatosan megtagadják”.
Nemcsak a helybeli földesuraknak, a vármegye forradalmi tisztikarának is meggyűlt a baja a kállósemjéniekkel. A nemzetőri összeírást még csak-csak megejthette közöttük a bátori járás főszolgabírája, de a mozgó nemzetőri szolgálatot már vonakodtak teljesíteni, és honvédnak is csak nehéz szívvel engedték fiaikat. 1848. december 9-én az 1368 lelket számláló településről kiállítandó tizenhat honvédból még néggyel tartoztak.
Források hiányában nehéz eldönteni, hogy volt-e valami köze e vonakodáshoz a Kállay famíliának, amely ősi család az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején – Kállay Ödön radikalizmusától eltekintve – nem tüntetett igazán a hazafiságával.
A család későbbi krónikása, Kállay András is csak arra tudott visszaemlékezni a família 48-as vitézkedéséről szólva, hogy Kállay György nemzetőri közvitézként egyik alkalommal elment Rakamazra, ahol hétvégeken a fegyverforgatást és az alakulatformálást gyakorolták az összeírt nemzetőrök. Az ott megjelent civilekkel egy káplár bajlódott. A többiekkel együtt próbálkozó Kállay György félórányi botladozás után a kiképző káplárban felismerte a birtokán élő cigánylegényt. Nyomban cselekedett is: „Hiszen te Pista cigány vagy – kiáltotta el magát –, hát te fogsz nékem parancsolni? – szólt s keservesen nyakon legyintette a káplár urat.” Ennyire futotta a Kállayak hadi dicsőségéből 1848–49-ben. Ne csodálkozzunk hát a semjéniek közönyén, akiknek a honvédő kedve igazán a későbbiek során sem tombolt, de 1849. május 2-ig részben pótolták a korábbi mulasztásukat, s ekkor már csak egy honvéddal voltak adósai a hazának.
1848–49-ben végül is az alábbi lakosokat sorozták be a honvédseregbe Kállósemjénből: Púr József, Bóta András és Bóta István, Balogh György, Oláh Bálint, Csordás József, Somogyi Mihály, Molnár János, Mészáros György, Varga Mihály, Zsiday Miklós, Mező Márton, Papp István, Magyar Gábor, Radó Dániel, Egry István, Pál László, Szilágyi Sándor, Czirják János, Egri József, Berki János, S. Tóth András, Domokos András, Katona János, Papp Sándor, Magyar Ferenc, Bubocz Mihály, Orosz Gergely, Kaplonyi János, Filep Gábor, Sándor András, Kokas János, Détsei István, Tündik András, Újfalusi Gábor és Buczuj László.
Mire az 1849 májusában regisztrált egyetlen hiányzó honvédet pótolhatták volna, a nyírségi homokbuckák között már cári kozák csapatok portyáztak, nyomukban Drevenyák Ferenc neoabszolutizmus kori megyefőnök követelte az adót és az újoncot a császárnak. S ezt követően hosszú ideig úgy tűnhetett a semjénieknek, hogy az 1848–49-es reményekből és politikusi ígéretekből sem maradt más, mint az úrbéres jobbágyok felszabadítása, amit hamarosan megkeserített a község határának regulációja, a drámaian szűkké vált fundusok és földek végre bekövetkező tulajdonlása.
Kállay Kristóf halotti címere (1855)
Az átalakított késő barokk Kállay-kúria 1943-ban
Az átalakított késő barokk Kállay-kúria az 1930-as években
A görög katolikus templom XIX. századi ikonosztázionja
Kállay Ödön 48-as nemzetőr kapitány
