Iparosok, kereskedők, a közjó szolgái | Száz Magyar Falu

Iparosok, kereskedők, a közjó szolgái

Kehidán a XX. század az ipar területén nem hozott alapvető változásokat. Ez az ágazat megmaradt a kézmű-, illetve a szolgáltatóipar szintjén. A legnagyobb ipari létesítmény a Zala egyik ágára épült malom volt, amelyet a húszas évek elején Németh József, egy évtizeddel később Böröckék birtokoltak. A többi iparágat a szolgáltató kisiparosok képviselték.

A húszas évek közepén Kehida asztalosa Bölcsvölgyi Kálmán volt. Kiss Sándor, Kovács József és Pánker József bognárkodtak, míg Fehér József és Vörös József cipészkedett. Nagy Dömötör és Sas Vince kovácsként dolgoztak, kőművességgel Kertész István foglalkozott. A mészárszékben Kohn Pál, a szabóműhelyben Román Béla szorgoskodott. Később, már a harmincas évek elején került ács is, Szabó Sándor, valamint borbély, Mészáros István továbbá egy újabb asztalos Sabján Ferenc személyében. A lakatosmunkákat Huber József végezte, a helyi kőművesek számát gyarapította még Kardos József és Ódor Dezső, a kovácsokét pedig Tavasz Ferenc.

A Zalaszentgróti Járási Ipartestületnek huszonegy kehidai tagja volt, legalábbis ennyien fizettek tagdíjat. Számuk az évek során alig-alig, legfeljebb néhány fővel módosult. Nagy változások nem voltak ezen a téren, ami a fogyasztópiac mozdulatlanságával magyarázható.

Cséplőiparosok is akadtak a faluban, egészen az ötvenes évek elejéig, a gépek államosításáig. A mezőgazdasági szakiskola mellett Sabján Ferenc, Papp István és Dolezsár Vilmos birtokolt cséplőgépet a harmincas-negyvenes évek folyamán.

A cséplőgépekkel nagyjából egy időben váltott gazdát Böröckék malma is, amelyet egy 1951. június 11-én kelt határozattal utaltak a szombathelyi székhelyű Nyugat-dunántúli Malomipari Egyesülés elnevezésű állami cég kebelébe.

Az ötvenes évek elején csökkent a község iparosainak száma. A beszűkült piac, valamint az államnak a magánosokkal szembeni fellépése miatt – például az adózás területén – sokan visszaadták vagy eleve ki sem váltották iparengedélyüket. Egy 1954-ben keletkezett forrás mindössze tizenegy nevet sorol fel Kehida kisiparosaira vonatkozóan. Zömük a hagyományos szakmákat képviselte, volt köztük bognár, cipész, asztalos, kovács és férfiszabó.

A hatvanas-hetvenes években változatlanul pangott a helyi kisipar, elmozdulás igazából csak a nyolcvanas évek elejétől érzékelhető. Ekkor már volt autószerelő, vízvezeték-szerelő, esztergályos is, 1983-ban például összesen 29-en foglalkoztak magánkisiparral. Ebben az időszakban az ipart – az említetteken kívül – a tsz melléküzemága, illetve néhány kisebb, betanított munkára támaszkodó kihelyezett részleg képviselte Kehidán.

A vásárok különösen a XX. század első felében jelentették a faluban a legnagyobb kereskedelmi eseményt. Négy – ahogy akkor nevezték – országos- és kirakodóvásárt tarthatott Kehida, mégpedig márciusban, júliusban, szeptemberben és decemberben egyet-egyet.

Szervezeti szempontból a legnagyobb kereskedelmi egység, ahogy a hasonló nagyságú falvak esetében, itt is a Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet volt. 1919-ben alakult 226 taggal, tehát lényegében a faluból minden gazdálkodó, kereskedő belépett a szövetkezetbe. Első ügyvezetőjévé Kottinger Józsefet választották, az igazgatóság tagja lett Orbán József, Máté János, Szeglet József és Papp István is. Később Horváth Sándor vette át a szervezet irányítását.

A húszas évek közepén a Hangya mellett két fűszerkereskedő, valamint három fa- és terménykereskedő biztosította a falu számára szükséges árucserét. Jelentős kereskedelmi egységnek számított a kocsma – ekkor még korcsma, a későbbi szürkébb korszakban már italbolt –, amely egyfajta társasági központként is működött. Időszakunkban – a két háború közötti évtizedekben – Szeglet Lajos mérte a sört, bort, rövidet, amit a vendég éppen megkívánt. Italméréséhez egy kisebb szikvízüzem is tartozott. Idővel Kelemen Józsefék kocsmája jelentett konkurenciát. A harmincas évekre már Kohn Pál és fiai vegyeskereskedése lett e tekintetben a meghatározó.

Megalakult 1939. április 1-jén 97 taggal a Kehida és Vidéke Tejszövetkezet, amelynek feladata a helybeli tejtermeltetés- és felvásárlás szervezettebb, hatékonyabb, magyarán gazdaságosabb megszervezése volt. Előzőleg Németh János és Dely Imre láttak el tejfelvásárlási feladatokat a faluban.

A háború után a kereskedelem keretei is alapvetően átalakultak. Az 1948 októberében 31 taggal Tavasz Ferenc vezetésével megalakult földműves-szövetkezet – a későbbi áfész jogelődje – vette kezébe az adásvétel intézményrendszereinek működtetését. 1949-ben Almásházáról küldöttség kereste fel a kehidaiakat, hogy ott is nyissanak boltot, ami meg is történt. 1950-ben a kustányi, 1951-ben már a zalacsányi földműves-szövetkezet is beolvadt a kehidai szövetkezetbe. 1953-ban Zalakoppány és Kallósd, majd pedig Zalaszentlászló, Gyülevész és Sénye következett, így idővel a Kehida és Vidéke Földművesszövetkezet lett a környék meghatározó kereskedelmi cége. Kehidán a szövetkezet a hatvanas évek elején mindössze két egységgel, egy vegyesbolttal és egy italbolttal rendelkezett, nem kényeztette el túlságosan a helyi vásárlóközönséget. 1965-ben a vegyesboltot szakosították, létrehoztak egy önkiszolgáló élelmiszerboltot és egy iparcikkboltot. A Márkus László vezette Kehidai ÁFÉSZ a hatvanas évek legvégén már tizenegy községben látott el kereskedelmi tevékenységet. A 475 tagot számláló kereskedelmi szövetkezet a hagyományos bolti forgalmazás mellett felvásárlóhelyeket, valamint kisállattenyésztő és méhész szakcsoportot tartott fenn. Emellett szikvízüzem és szeszfőzde is volt a tulajdonában, sőt az iskolában – biztosítandó az utánpótlást – külön ifjúsági szövetkezetet működtetett. Az egyesítéseket tekintve a hetvenes években fordult a kocka, ugyanis az addig terjeszkedő kehidai áfészt a zalaszentgróti olvasztotta magába.

Különleges minőséget képviselő, de mégiscsak szolgáltató tevékenységnek számít, különösen egy kis faluban, a helyi (kör)orvos munkája. Szűkebb értelemben vett feladatához, mivel a helyi értelmiség meghatározó tagja volt, legtöbbször társadalmi kötelezettségek is járultak.

A kehidai székhelyű körzet létrehozásáért komoly harc folyt, amely a harmincas évek elején hozott eredményt. Korábban Zalaszentgrótról, tizenkét kilométerről járt ki az orvos Kehidára. Zalaszentgróton volt a legközelebbi gyógyszertár is. A legnagyobb gondot természetesen a pénz jelentette, nem volt miből felépíteni az orvosi lakást, a rendelőt. Hiába hozta meg határozatát 1927-ben Zala vármegye törvényhatósági bizottsága – összhangban a népjóléti és munkaügyi miniszter rendeletével –, a megoldás még jó ideig nem születhetett meg. (A törvényhatósági bizottság egyébként Kehidát illetően új gyógyszertár felállításáról is határozott.) A rendelkezésünkre álló forrásokból nem derül ki pontosan, hogy mikor szervezték meg végül is a kehidai székhelyű orvosi körzetet. Annyi bizonyos, hogy 1929-ben még Zalaszentgrótról járt ki dr. Hubay Kálmán, 1937-ben viszont már kehidai körorvosként említik dr. Csikász Istvánt.

A fő kérdés ekkoriban a körorvos megfelelő elhelyezése volt. A Gaál János-féle alapítványi telekre tervezték a háromszobás és kellő számú egyéb helyiséggel kibővített – a rendelőintézetet is magába foglaló – épületet. Szó volt egy egészségházról is. Az építkezés összköltségét huszonegyezer pengőre taksálták, a részletes tervek elkészítésével ifjabb Horváth Jenő zalaszentgróti építőmestert bízták meg. A kalkulált költség több mint felére azonban nem volt fedezet. Közben 1941-ben egy, a község által megvett új területre tervezték át az építkezést, de a kivitelezést a háború kitörése miatt néhány évre ismét el kellett halasztani. Dr. Csikász Istvánt 1942-ben behívták frontszolgálatra, így Kehida és a körébe tartozó másik hat község még az állandó orvosát is nélkülözni kényszerült. A háború súlyos terhei közepette azonban mégis ritka szerencsés fordulatot vett az ügy. Amellett, hogy 1943-ban dr. Csikász szerencsésen hazakerült a frontról, a belügyminiszter engedélye alapján 1944-ben hozzákezdhetett a körorvosi lakás építéséhez. Sajnos az ismert történelmi események jó időre nem tették lehetővé, hogy az alapok elkészülte után be is fejezzék a munkát.

A történet csak az ötvenes évek közepén folytatódott, amikor végre elkészült előbb a rendelő, majd a lakás is. Kevéssel előbb gyógyszertárat kapott a község.

A körzeti orvos dr. Mangliár Károly volt ekkor, mert dr. Csikász István időközben járási főorvossá lépett elő. Forrásaink szerint az 1960-as évek legelején már dr. Vízvári Jenő gyógyította a kehidai betegeket, 1966. szeptember 19-én dr. Papp Elemér váltotta fel. A körzet ekkor már lényegesen kisebb volt, mint évtizedekkel korábban. Kehidán kívül Kustány, Almásháza és Kallósd tartozott ide, alig több mint kétezer lakossal, szemben a korábbi több mint ötezerrel.

Az ekkor fiatal diplomásként idekerült Papp doktort körzeti ápoló, védőnő és orvosi írnok segítette munkájában. A mostoha körülményekkel, a lakosság egészségkultúrájával – a tanácsi beszámolók tanúsága szerint – nem volt túlzottan megelégedve. Időközben ő is feljebb lépett a ranglétrán, és helyére dr. Völgyi Szilárd került, aki 1971 végéig szolgált itt. Dr. Bordás László alig féléves itt-tartózkodása után pár hónapig üresen maradt a kehidai körzeti orvosi állás, mígnem azt 1973. szeptember 15-én dr. Németh László nyerte el, évtizedekre stabilizálva Kehidán és környékén az általános orvosi szolgáltatást. A régen áhított fogorvosi ellátást 1990-ben sikerült megszervezni.

Az egyre inkább elöregedő lakosság érdekeit figyelembe véve hozták létre 1978. július 1-jén Kehidán is az Öregek Napközi Otthonát, Gerbely Ferencnét nevezve ki annak első vezetőjévé. Az intézmény napközben húsz időskorúról gondoskodott.

Tulajdonképpen szolgáltatásnak minősül az a fajta gazdasági tevékenység is, amely Kehida – pontosabban, ekkor már Kehidakustány – XX. század végi életét, lehetőségeit jelentős mértékben átformálta, és szerencsés kivezető utat adott abból a veszélyes örvényből, amelybe a Kehidához hasonló kisfalvak sora önhibáján kívül került. Ez a nagyszerű lehetőség a vendégfogadás lett, amely alapvetően a helyi termálkincsre épül.

Talán még bosszankodtak is eleinte az itt élők, amikor 1964-ben a Dunántúli Kőolajtermelő Vállalat száznyolcvan munkása vette be magát a faluba hetekre, és a nagy erőlködésnek, kutakodásnak mindössze meleg víz lett az eredménye. Igaz, ezzel nem lett Kehida kőolajipari központ, de a 46 Celsius-fokon feltörő termálvíz már akkor megmozgatta néhányak fantáziáját. A tsz az öntözés, a fűtés és melegházi termelés lehetőségét vetette fel, a község vezetői egy termálfürdőt álmodtak. Ez az álom pontosan húsz évvel később valósult meg, amikor 1984. június 2-án átadták a termálfürdő első egységét, amelyet akkor Komplex Ifjúsági Szabadidős Sportközpont névre kereszteltek. Ezt követően szinte minden évben épült, szépült valamicskét a hajdani vasútállomás mellett megvalósuló létesítmény. Az 1990-es évek politikai és gazdasági változásai még inkább lendítettek a fürdő sorsán, olyannyira, hogy a harmadik évezred elején Kehida – azaz Kehidakustány – nevének hallatán a legtöbb embernek már nem a híres kehidai oklevél vagy Deák Ferenc, hanem éppen ez a mind szélesebb körben ismert és népszerű termálfürdő jut eszébe.