A Horthyak Kenderesen | Száz Magyar Falu

A Horthyak Kenderesen

Horthy Miklós kormányzói működésének megítélése évtizedek óta indulatoktól sem mindig mentes viták tárgyát képezi. 1993-ban a kormányzó és családtagjainak újratemetése valóságos politikai vihart kavart, noha csupán végakaratukat teljesítette az utókor, amikor hamvaikat szülőfalujuk kriptájában helyezték végső nyugalomra.

Az eredetileg Magyarország északkeleti részén és Erdélyben birtokos Horthy család címerét 1635-ben kapta. Címertábláján álló, csücskös talpú kék pajzsban hármas zöld halom látható, középen jobbra fordult páncélos jobb kar könyököl, s markában felfelé három arany búzakalászt tart. A pajzson lévő jobbra fordított, koronás, nyílt lovagsisak dísze a pajzsbeli kar. A sisak takarója jobbról kék-arany, balról vörös-ezüst.

A köznemesi származású család viszonylag későn, a XIX. század közepén került a Szabolcs megyei Ramocsaházáról Kenderesre. 1857. október 30-án Horthy István (1830–1904), a kormányzó édesapja feleségül vette dévaványai Halasy Paulát, és édesanyjának, Puky Amáliának örökségére, a négyszáz katasztrális hold szántóból, valamint ötven hold rétből álló kakati birtokra költözött. A fiatal földbirtokos rendkívüli aktivitással kapcsolódott be a Bach-korszak után újraéledő közéletbe. Az 1860-as években a felirati párt, majd a balközép kiemelkedő Heves megyei alakjai közé tartozott, akit az egri sajtó a megyegyűlések erélyes és ügyes szónokának, jeles műveltségű és megnyerő modorú férfiúnak nevezett. Mivel az 1872. és 1875. évi országgyűlési választásokon alulmaradt neves riválisaival, gróf Szapáry Gyulával, illetve Csávolszky Lajossal szemben, ismét a megyei közélet felé fordult, és az 1876-ban megalakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye törvényhatósági bizottságának rövidesen a vezéralakjává vált. Elsősorban az új megye egységéért és megerősödéséért szállt síkra, s a cél elérésére a taktikázástól és a kisebb erőszakoskodásoktól sem riadt vissza.

1879-ben Tisza Kálmán miniszterelnök saját kezűleg írt levelében Horthyt megyéje főispáni állásának elfogadására kérte fel. Ő azonban kortársai szerint szerény természetű ember volt, a rangot és hivatalt nem fogadta el. Pedig Kenderes fejlődése szempontjából bizonyára előnyös lett volna, ha helyi birtokos kerül a megyei közigazgatás élére. Személyes érdemein kívül valószínűleg a Tisza családdal és a kormánypárt felső köreivel kialakított kapcsolata is hozzásegítette élete legnagyobb kitüntetéséhez, ahhoz, hogy 1893-ban a főrendiház örökös tagjává nevezték ki.

Horthy István a megyei közéleten kívül egyházában is vezető szerepet töltött be. 1862-től a heves-nagykunsági református egyházmegye tanácsbírája, 1869-től 1903-ig a gondnoka volt. 1904. június 22-én bekövetkezett halála után Török Imre kisújszállási református esperes így fogalmazta meg meghatározó tulajdonságait: „Ékes szavú pap volt, ha szólott, s ha úgy kívánták az idők, tettek embere, keresztyén volt és protestáns, református és puritán.”

Horthy István személye a kenderesi lakosság körében a megyei közéletben elért sikerei és egyháza érdekében folytatott önzetlen tevékenysége ellenére sem örvendett osztatlan népszerűségnek. Az 1880-as, 1890-es években egy vízmentesítési üggyel kapcsolatosan a helyi kisbirtokosok egy részével súlyos konfliktusba keveredett. A Tisza szabályozását ekkorra már nagyjából befejezték, de a belvizek levezetéséért a területileg illetékes Közép-tiszai Ármentesítő Társulat nem sokat tett. Ezért Horthy saját maga kísérelte meg, hogy birtokát megvédelmezze. A kakati földjétől északra húzódó régi postautat, más néven sóutat feltöltötte, és gáttá építette át. Ezzel a birtokát megvédte ugyan, de a töltéstől északra felgyülemlett víz az ottani gazdák földjeit terméketlenné tette. A kétségtelenül önkényes eljárás miatt a kisbirtokosok a megyei hatósághoz s később a kormányhoz fordultak segítségért, és évekig tartó huzavona után a földművelésügyi miniszter végül elrendelte a gáttá magasított út átvágását. A századfordulón aztán az ármentesítő társulat a Kakat alsó szakaszán 22,5 kilométeres belvízlevezető csatornát épített, amely a Horthy-birtok belvízlevezetését is megoldotta.

Horthy István és Halasy Paula házasságából kilenc gyermek született: István, az első világháború hőse, később lovassági tábornok, Zoltán, Béla, aki kadétként fiatalon balesetben elhunyt, Paula, a későbbi Graefl Jenőné, ötödikként a testvérek sorában Miklós, a kormányzó, Erzsébet, a későbbi Péchy Györgyné, majd Czernin Artúrné, Szabolcs, a kisgyermekkorában elhunyt Jenő, végül az Afrika-utazó és vadászati író Jenő, aki Kittenberger Kálmán vadászati utazásait is nagyvonalúan támogatta. A kormányzó testvérei közül csak Horthy Szabolcs telepedett le Kenderesen. A többiek iskoláik elvégzése után nem tértek vissza a faluba vagy férjeiket követve máshová költöztek. Bizonyos fokig kivételt jelentett még István, a legidősebb testvér, aki az első világháború után gyakran tartózkodott családi birtokán, de állandó lakhelye felesége örökségén, Katymáron volt. A megyei közéletben csupán Horthy Szabolcs töltött be kiemelkedő szerepet akinek tragkusan rövid életpályája szülőfalujához is szorosan kapcsolódott.

Dr. Horthy Szabolcs (1873–1914) Berlinben és Kolozsvárott végzett jogi tanulmányai után vármegyéje szolgálatába lépett, és rövidebb ideig két járásban is szolgabírói állást töltött be. Édesapja halála után azonban lemondott hivataláról, és néhány évig birtokára visszavonulva gazdálkodott. 1910 tavaszán általános meglepetést keltett, hogy a király őt nevezte ki Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjává, mivel mindössze három év közigazgatási gyakorlattal rendelkezett. Karrierjének váratlan felívelését elsősorban a Horthy és a Tisza család régi kapcsolatának, Tisza István személyes támogatásának köszönhette. Az új főispán céltudatos egyénisége és szilárd 67-es meggyőződése miatt megfelelő személynek látszott arra, hogy az ellenzéki légkörű megyében a kormányhatalom erőskezű képviselőjévé váljon. 1910. március 16-án tartott beiktatásán, a szolnoki megyeházán hetventagú kenderesi küldöttség képviselte szülőfaluját, megjelentek a ceremónián testvérei, Horthy Miklós fregattkapitány, a király szárnysegédje, a huszárőrnagy Horthy István és Horthy Jenő is.

Horthy Szabolcs a kormánykörök elvárásainak a legmesszemenőbben, az erőszakoskodásoktól sem visszariadva igyekezett eleget tenni. A vasutasokat szolgálati úton kötelezte, hogy részt vegyenek a kormánypárt választási nagygyűlésén. Szolnok polgármesterét és főjegyzőjét fegyelmi vizsgálat után leváltotta tisztségükből, a város rendőrkapitányát pedig lemondásra szólította fel. A közigazgatásban és a politikai életben megnyilvánuló durva és erőszakos fellépése paradox módon a gazdasági és kulturális kérdések iránti rendkívüli fogékonysággal társult. Főispánsága rövid időszakára esett a szolnoki Tisza-híd, a cukorgyár, a polgári fiú- és leányiskola, a szolnoki színház felépítése és a felsőkereskedelmi iskola létrehozása, melyekhez a kormánynál személyes utánajárással jelentős anyagi támogatást harcolt ki. Kivételes munkabírását bizonyítja, hogy 1912-től a heves-nagykunsági református egyházmegye gondnoki tisztségét is betöltötte, és a vidék hitéletének irányításában fontos szerepet vállalt. Bár közvetlen levéltári adatok nem bizonyítják, feltételezhető, hogy Kenderes képviselő-testülete az ő személyes biztatására és főispáni támogatásában feltétlenül bízva vállalta az 1910-es évek elején a nagyobb kölcsönök felvételét. Az így szerzett pénzt artézi kút fúrására, utak kikövezésére, járdahálózat létesítésére és a szeretetház felépítésére fordítottak.

A főispán a 48-as ellenzék bírálatát személyes példamutatásával igyekezett ellensúlyozni. A világháború kitörésekor önként azonnal frontszolgálatra jelentkezett, és a 13. jászkun huszárezredhez tartalékos főhadnagyi rangban vonult be, melynek parancsnoka István, a legidősebb Horthy testvér volt. Horthy Szabolcs futártiszti beosztást kapott, és mindig a legveszélyesebb feladatok teljesítésére vállalkozott. 1914. november 22-én a lengyelországi Nowo-Radomsk térségében az egyik, ellenségtől körbezárt gyalogezredhez indult két társával, amikor egy erdő szélén rejtőzködő orosz gyalogosokba ütköztek. Horthy pisztolyából tüzelve lovával nekiugratott az oroszoknak, hogy áttörjön rajtuk, de egy ellenséges golyó a fején találta el, és azonnali halálát okozta. Földi maradványait az első világháború után hozták haza a kenderesi családi kriptába.

Horthy Miklós (1868–1957), a család legjelentősebb tagja csak iskolai tanulmányai megkezdéséig lakott folyamatosan Kenderesen. De szabadsága idején tengerésztiszt korában is visszajárt szülőfalujába, bár 1909-től, amikor Ferenc József szárnysegédjévé nevezték ki, és később, az első világháború alatt nem kínálkozott alkalma a rendszeres látogatásokra. A birtokot szerencsére Kozák Gergely, a Horthyak hűséges gazdatisztje példás rendben tartotta.

1920-tól a kormányzói pár minden évben legalább egy hónapot júniusban, júliusban vagy esetleg augusztusban, a családi kastélyban töltött. Horthy régi ismerőseivel, a környékbeli földbirtokosokkal, a község vezetőivel és lelkészeivel személyes kapcsolatot tartott, s előfordult, hogy gyermekkori ismerőseit kisebb kölcsönökkel segítette ki pénzzavaraikból. A főbírót évente egyszer ebédre hívta, Süveges Zsigmond kenderesi lakos pedig, aki a világháború alatt a Novara cirkálón szolgált, állandó belépővel rendelkezett a kastélyba.

A kormányzó szívesen sétálgatott a faluban, és ilyenkor figyelme szinte minden apróságra kiterjedt. Megszólította, kérdezgette, olykor figyelmeztette a helybelieket, ha számára valami nem tetszőt látott. A gazdákat megrótta, ha lovaikat lehajtották vagy nem gondozták rendesen. Az idősebb kenderesiek visszaemlékezése szerint a személyes biztonságára vigyázó csendőröket nem szívlelte, mert szerinte a lakossággal indokolatlanul durván bántak és fölényesen viselkedtek.

A kormányzót gyakran kérték fel keresztapaságra, és ezt ő később is számon tartotta vagy inkább számon tartatta, s keresztgyermekeinek ajándékokat küldött. Mindig részt vett a vasárnapi református istentiszteleten. Máig beszélik, hogy zsoltároskönyvét többnyire „otthon felejtette”, és ezért kölcsönkért egyet valamelyik fiatal lánytól. Mielőtt visszaadta, észrevétlenül kisebb címletű bankjegyet csúsztatott a könyv lapjai közé. Jó időben, az istentisztelet után lópokrócot teríttetett le a templom mellé a gyepre, arra leült, és az odagyűlt falubeliekkel hosszasan elbeszélgetett.

A kormányzó testőrségébe és a koronaőrségbe jelentkező, katonaviselt fiatalok között a kenderesiek előnyt élveztek. A már szolgálatot teljesítő testőrök és koronaőrök falubeli ismerőseiket is beajánlották, így például Kolláth Ferencet a koronaőrségbe az ugyancsak kenderesi Bárdi Imre testőr ajánlására vették fel. Szigorú fizikai és szellemi alkalmassági vizsga után kerülhettek a fiatalok a testőrségbe, de a származás és a vagyoni helyzet nem játszott különösebb szerepet, s a szegény sorú Nász család fiait ugyanúgy felvették, mint a módos gazdák gyermekeit.

Horthy Miklós lehetőleg úgy alakította kenderesi tartózkodásának időpontját, hogy születésnapján, június 18-án vagy aratáskor a faluban legyen. A család szívesen járt ki az aratásokra. Régi szokás szerint az első kaszás a kormányzóné, marokszedője pedig a kormányzó derekát kötötte át kötéllel, mellyel a búzakévéket rögzítették. Csépléskor Horthy jó gazda módjára felment a gép dobjára, és egy ideig ő etette a kévékkel a masinát. Az aratás befejezése után a munka valamennyi résztvevőjét vendégül látták az uradalom magtárában terített asztalnál. Általában tyúkhúslevessel és birkapörkölttel lakatták jól az ünneplő aratókat, akik zenei kíséretre táncoltak egymással és a kormányzói párral is. A táncot rendszerint Horthy Miklós neje a bandagazdával nyitotta meg. Mindez szép emberi gesztusnak számított, noha a kormányzó valójában nem igazán értett a mezőgazdasághoz. A falutól kisgyermekkora óta távol élt, és birtokán sohasem gazdálkodott. Őzse Miklósnak, a kakati birtok gazdatisztjének visszaemlékezése szerint a lábon álló árpát alig tudta megkülönböztetni a búzától. Ennek ellenére tudatosan törekedett arra, hogy úgy viselkedjen, mint egy átlagos alföldi középbirtokos, aki a néptől nem tartja távol magát, és figyelemmel követi az egyszerű emberek munkáját, örömét, baját egyaránt. Mint az ország első embere bizonyára jó érzéssel nyugtázta, hogy szülőfalujában általános közszeretet és őszinte tisztelet övezi.

Jószási Purgly Magdolna, a kormányzó felesége rendkívül szerény természetű asszony volt. Nem a budai várban vagy a gödöllői nyári rezidencián, hanem a kenderesi kúriában érezte igazán jól magát. A közszerepléstől irtózó Horthyné itt valóban felszabadultan viselkedhetett. A kastélyt és a kertet virággal díszítette, figyelemmel kísérte a birtok zöldségeskertjét, a település lakóival pedig afféle matriarchális viszonyt alakított ki. A falusi asszonyokat, akiket személyesen ismert, szülés után meglátogatta, és babakelengyével látta el. Budapestről rendszeresen nagyobb mennyiségű szeretetadományt juttatott el a községbe, melyet a hadiözvegyek, hadiárvák és a szegény lakosok között osztatott ki. Az alig használt, divatos fővárosi ruhák az 1920-as, 1930-as években nagy értéknek számítottak az igénytelenebb, paraszti viselethez szokott falusiak körében.

A sajtóban mindmáig időről időre felbukkan a feltételezés, hogy Horthy Miklós a családi birtokot kormányzósága alatt a többszörösére növelte. Akik ezt vélelmezik, többnyire Pintér István 1968-ban megjelentetett könyvének adataira támaszkodnak, s ezek szerint Horthy 1920-ban még csak a 202 katasztrális hold örökségi rész háromhetedével rendelkezett, de 1925-ben gazdaságának területe már elérte a hétszáz holdat. Ezt az állítást Pál Csaba 1990-ben a História folyóirat hasábjain levéltári kutatások alapján cáfolta, és bebizonyította, hogy a kormányzó szülei 1884-ben 1423 hold 893 négyszögöl földvagyonnal bírtak, melyet haláluk után fiaik, István, Szabolcs és Miklós örököltek, ám a birtokrészek összterülete 1925-ig szinte alig változott. Horthy Miklós neve alatt a telekkönyvek az 1920-as évek elején is 699 katasztrális holdat tüntettek fel a Pintér által közölt 202 hold háromhetdével szemben. Az 1914-ben hősi halált halt Horthy Szabolcs nőtlen ember volt. Mielőtt a harctérre vonult, végrendelkezett, és 760 holdas ingatlanát Miklós bátyjának gyermekeire, ifjú Horthy Istvánra és ifjú Horthy Miklósra hagyta örökül. 1937-ben a családtagok nevén összesen 1743 katasztrális hold területet tüntettek fel a kataszteri birtokíveken, s beszámítva Horthy István tábornok 254 holdas birtokvásárlását, ez nagyjából az 1925. évi adatoknak felel meg. A harácsolás és gátlástalan birtokszerzés gyanúját a jelentéktelen területi változások adatai a legkevésbé sem támasztják alá.

Levéltári iratok bizonyítják viszont, hogy a Horthy-birtokok fejlesztéséhez állami és megyei támogatást vettek igénybe. 1923-ban a kenderesi állomástól gazdasági kisvasutat, az 1930-as évek elején makadámutat építettek az uradalom központjáig. Mivel a növénytermesztés a rossz talajadottságok miatt még így sem bizonyult jövedelmezőnek, elsősorban az állattenyésztést próbálták intenzívebbé tenni, és ehhez tenyészállatokat, szarvasmarhákat és lovakat hoztak a gazdaság istállóiba. 1941 és 1943 között kétszázötven katasztrális hold rizstermesztésre alkalmas, öntözőcsatornákkal ellátott területet alakítottak ki, melyhez az állam tízévi adómentességet biztosított. A birtokon kisebb mértékben gyümölcstelepítéssel is próbálkoztak, de az új növénykultúrák eredményeit az 1944-ben bekövetkezett sorsdöntő változások miatt a kormányzó már nem élvezhette.

A falu közepén lévő ősi kastély történetének részletei máig tisztázatlanok. Az eredetileg földszintes, késő barokk stílusú épület 1857-ben került a Horthy család birtokába, midőn a Szabolcs megyéből áttelepült Horthy István feleségül vette Halasy József kenderesi birtokos leányát, Paulát. Minden valószínűség szerint az 1800-as évek első harmadában Halasy Károly, a kormányzó dédapja építtette fel, késő barokk stílusban. Győry Lajos, Kenderes néhai tudós lelkipásztora szerint azonban a XVIII. század derekán a Károlyi grófok udvarháza állt ezen a helyen, és a kúriát Halasy alispán csak kibővíttette.

Az 1919 nyarán vívott harcok során, amikor a magyar Vörös Hadsereg a községet a románoktól átmenetileg visszafoglalta, a kastély súlyosan megrongálódott. 1922-ben a tetőzetet állították helyre, majd 1925-ben Kalin Ferenc tervei szerint az egész épületet átépítették. A földszintet dohányzóval és az előtte kialakított terasszal, a két oldalszárnyat a bejárat felőli oldalon négyoszlopos tornáccal, a főszárnyat pedig íves kocsi-aláhajtóval toldották meg. Jelentősen megváltozott az épület belső beosztása is. A közfalakat áthelyezték, a főszárnyra emeletet húztak, a padláson pedig manzárdszobákat alakítottak ki. Az új lakószobákkal alkalmassá tették a kastélyt vendégek fogadására és elhelyezésére, mivel 1944 előtt a miniszterek, tábornokok, külföldi államférfiak és diplomaták a nyári időszakban gyakran megfordultak a kormányzó kenderesi rezidenciáján.

A kastély építészeti érdekessége, hogy a késő barokk stílust egy korábbi irányzat, a bécsi barokk jegyeivel egészítették ki. Ez az átépítés Horthy Miklósnénak volt köszönhető, akinek a család bécsi tartózkodásának idején a Mária Terézia-kori, gyönyörű barokk épületek nagyon megnyerték a tetszését. Kenderesen a vasútállomás kormányzói várója és a községháza homlokzata ugyancsak Horthyné ízlésére utal, nejének a kormányzó ezzel is igyekezett kedvében járni.

Aki először jár településünkön, bizonyára némi meglepődéssel hallja a helybeliek, köztük is különösen az idősebbek nosztalgiától sem mentes történeteit Horthy Miklósról és családjáról. Magyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor is: 1945 után sehol máshol nem állítottak szobrot az egykori kormányzónak. Kenderesen azonban Horthy Miklósra elsősorban nem mint politikusra, a háborús tragédiába sodródott Magyarország államfőjére emlékeznek. A falu bőkezű patrónusát, jó szándékú és emberséges birtokosát tisztelik személyében.