Az egyház kertje, az iskola
Az egyház kertje, az iskola
Az egész magyar nyelvterülettel megegyezően Köveskálon is a felekezetek szervezték meg a korai időkben az iskolákat. 1770-ben még nem, 1796-ban már nem volt a községben római katolikus iskola, viszont e két évszám között egy tanítóval működött. Az egyházlátogatás vizitátorai jó színvonalúnak mondták a munkát. A tanító felkészültsége, életkörülményei a kor átlagának megfeleltek. Trombitás István olvasást és hittant tanított a gyermekeknek, írást csak azoknak, akiknek szülei ezt igényelték.
Az iskoláztatást jellemzően a munkának rendelték alá. Még a XIX. században is – és minden intés ellenére – tavasztól őszig sok gyermeket tartott távol az iskolától a gazdaság. A legszegényebbek őrző gyerekekként egészítették ki a jövedelmükkel a család bevételét. Az iskoláztatásra is erősen rányomta bélyegét a település filiális állapota. Reményteli eredmények csak Rácz Gyula tanítóskodása idején születtek.
A református iskola működése része volt az egyházénak. 1708-ban már tudunk intézményükről, Csopaki István tanította itt a gyermekeket. 1778-tól az egyház a hat–tíz esztendős gyermekek számára kötelezővé tette az oktatást, pénzbüntetést helyezve kilátásba az ezt elmulasztó szülőknek. 1787-re a térség protestáns közösségeiben általános lett az iskoláztatás.
A XIX. század elejétől hittant, protestáns egyháztörténetet, földrajzot, számtant, olvasást, írást, valamint a Hármas Kis Tükör reguláit tanították. Rendszeres volt az énektanítás, és a könyörgések, imádságok gyakoroltatása. Külön érdekessége ennek az iskolának, hogy itt évente más-más egyházkerület földrajzát oktatták és a fiúknak latin olvasást is. A „deák oskola” a negyedik osztály után következett, ahol az első a grammatista, a második a declinista osztály volt. Döntően nyelvtant, továbbá latin bölcsességeket, valamint olvasást, fordítást tanítottak itt.
1830-tól évente két alkalommal, tavasszal (március) és ősszel (szeptember) a tanulók ünnepélyes és nyilvános vizsgát tettek, amelynek keretében a tananyagból a jelenlévők kérdéseket intézhettek hozzájuk. A vizsgák anyagát az iskolai anyakönyvek mindig rögzítették.
1843-ig a tananyagban nem volt változás. Ekkor bevezették a harmadik osztályban a latin, negyedikben a német vizsgát. 1845-től a szorzótáblát,
a kezességvállalás és nyugtaírás módját is megtanították. 1848-ban új, egységes tantervet vezettek be, és a tankötelezettséget négyről öt osztályra emelték (a hat sikertelen maradt!). Már elsőben tanultak írást, olvasást, hittant, számtant, éneket, ami másodikban keresztény etikával, hangjegyismerettel, egyháztörténettel, földrajzzal, a harmadikban gazdaságtannal, a negyedikben természettannal, az ötödikben egyháztörténettel, egészségtannal, fogalmazással (levelek, kérvények, nyugták, adóslevelek, körlevelek) és történelemmel bővült ki.
A tanítóknak kötelezővé tették a módszertani könyvek beszerzését, továbbképzésükről is gondoskodtak: az egyházmegye és az egyházkerület vezetése magas színvonalú oktatásra törekedett. 1848-tól évente egyszer megvizsgálták az iskolákat, a tanítást és a tanító munkáját. Mindezeket értékelték is.
A köveskáli iskola a jól működő, színvonalas intézmények közé tartozott, bár 1848-ban és 1856-ban csak közepes minősítést kapott. 1831-1863 között hat tanító váltotta egymást, akik képesítésüket Pápán szerezték.
Az alsófokú oktatásban az egész egyházkerülethez hasonlóan egységes követelményrendszert valósítottak meg. Közhasznú ismereteket tanítottak, és a tanítás színvonalát is ellenőrizték. Ezek a XIX. század közepén kimagasló eredménynek számítottak. Ez az iskola alkalmas volt arra, hogy 1867 után korszerű oktatás épülhessen az ittenire és az innen kikerülő tanulók Pápán, a Református Kollégiumban, a gimnáziumban, a teológián vagy a jogakadémián a legjobbak közé kerülhessenek.
A XVIII. század második felében öt falubeli közül csupán egyetlen személy tudott írni. 1831-1840 között 55 férfiből már 33 írástudó volt, 42 nő közül 38 nem ismerte a betűvetés tudományát. 1841-1850 között 38 nőből már 13 tudott írni, míg 80 férfiből 61. Tehát a nemesi származású nőknél jelentősen növekvőnek, a férfiaknál pedig csaknem általánosnak mondható az írástudók aránya. Az agiliseknél ez időben ötvenszázalékos volt az írás ismerete.
Az olvasási kultúra már nem mutat ilyen kedvező képet, legalábbis ami a könyvek mennyiségét és az olvasmányokat illeti. Legtöbben Szikszay György Keresztyéni tanítások és imádságok című munkáját olvasták még a XX. század elején is. Sokuknak saját tulajdonában is megvolt. Olvasmányaik között szerepelt a Biblia és Hübner Szent történetei. Utóbbiak egy-egy hagyatéki leltárban egy háztartás teljes könyvállományát jelentették.
Mindkét felekezet iskolája egy tantermes volt, ahol a két világháború között is elfért az iskolakötelesek teljes létszáma. A katolikus iskola 1911-ben új épületet kapott. Komoly gondot jelentett ekkor mindkét intézményben a fűtés: a tanulók naponta egy-egy hasáb fát hoztak magukkal a kályhába. Az írni-olvasni tudás ekkor már nyolcvanszázalékos volt.
1920-1945 között figyelemre méltónak mondható az iskolán kívüli népművelés. Ennek keretében egyes előadások mellett az általános ismereteket bővítő előadássorozatokat is szerveztek. Az előadásokat a református lelkész, a római katolikus káplán, a körorvos, az állatorvos, a jegyző és a két tanító tartották, aleggyakrabban gazdasági, történelmi és egészségügyi témákról.
Rendkívül jelentős volt a XIX. század második felében alakult református Olvasókör, figyelemre méltó könyvtárat birtokolt.
Az egyházi iratok között megmaradt néhány számla, amelyek arról árulkodnak, hogy rendszeres kapcsolatban állottak a budapesti Ráth Mór és Lampel Róbert könyvkereskedésével, valamint a tapolcai Steiner Ignác könyvkötővel. A magyar irodalom klasszikusainak munkái (Jókai Mór, Eötvös Károly, Jósika Miklós) az Olvasókör könyvtárában nagy számban állottak az olvasók rendelkezésére. (A katolikus közösségnek is volt egy 35 kötetes könyvtára.)
A számadásokból kiderült, hogy könyveket rendszeresen vásároltak. Periodikákat is járattak. Előfizetői voltak a Pesti Naplónak, a Vasárnapi Újságnak és a Borsszem Jankónak. A tagság rendesen fizette a tagdíjat. Az Olvasókör helyiségét Nagy Károlytól bérelték, de berendezéséről maguk gondoskodtak.
Az Olvasókör tagjai rendszeresen szerveztek bálokat, nyomtatott meghívóval invitálva azokra a vendégeket. A Tűzoltóegylet báljai is rangos eseménynek számítottak. A két egyesületnek azonban csak férfi tagjai voltak. A nők a Mária Körbe tömörültek, az 1920-as években eredményesen vezette Pálffy Zoltánné.
A katolikus közösségben Rácz Gyula szervezett énekkart és színjátszó csoportot. A kezdeményezésével összehívott bálok is többnyire valamilyen jótékonysági célt szolgáltak. Ily módon gyűjtötték össze a harangöntéshez szükséges pénzt is.
1883-ban Sebestyén Gábor lelkész és Vörösmarty József mérnök megszervezték a református énekkart, működése csak az első világháború idején szünetelt. Az 1920-as években Szőke Károly lelkész és Molnár Sándor tanító újra életre keltették.
1932-ben Boócz Miklós járási testnevelési felügyelő alakította meg a Kossuth Lajos Polgári Lövészegyesületet, lőteret a Kaszás Viktor által adományozott földterületen alakítottak ki. Ez az egyesület azonban rövid ideig működött. Az ifjúság katonai nevelését, testedzését – valláserkölcsi nevelésére is gondot fordítva – a levente intézménye szolgálta, felekezetre való tekintet nélkül. Vezetője Rácz Gyula katolikus kántortanító volt.
Mindkét felekezet életében nagyjelentőségű esemény volt a kultúrházak építése. 1934-ben a római katolikus kultúrotthon (ma Pupos Gyuláék háza), 1935-ben pedig a református Népház (a mai kultúrház) készült el. Megszületésükön egyháziak és világiak egyaránt buzgólkodtak. Immár az összejövetelek, a műkedvelő előadások, az ünnepélyek és a bálok számára egyaránt méltó helyet biztosíthattak.
1948-ban a két felekezeti iskolát államosították, alsó és felső tagozattal működött az összevont intézmény. Ma csak alsó tagozatos oktatás folyik a faluban, az iskola 1997-ben felvette Sebestyén Gyula néprajztudós nevét.
Az egykori rektorház, majd Pálffy-ház a református templommal (Sonnevend Imre felvétele)
Nemes kisasszony 1880-ban (LDM Néprajzi Gyűjtemény)
A Leopold család, 1950-es évek (LDM Néprajzi Gyűjtemény)
Műkedvelő előadás szereplője, 1930-as évek (LDM Néprajzi Gyűjtemény)
Szőke Károly református lelkész híveivel a Fekete-hegyen 1925-ben (LDM Néprajzi Gyűjtemény)
Kisiskolások 1981-ben Marosszékyné Csósza Mária tanítónővel (S. Lackovits Emőke felvétele, LDM)
Sebestyén Gyula néprajztudós sírja az alsó református temetőben, 1981 (S. Lackovits Emőke felvétele, LDM)
