VI. Ács Gedeon leírása a temetésről

Teljes szövegű keresés

VI. Ács Gedeon leírása a temetésről
Baranyában a reformátusoknál szokás, hogy az éltesb nők saját halotti ruháikat előre elkészítik, s gyakran még a koporsódeszkát is beszerzik. Ha ki meghal, reá hírharangot húznak, s még kiterítve fekszik is, gyakran harangoznak. A komák sírt ásnak, koporsót készítenek, a holt testét az asszonyok megmossák, ha férfi, néha meg is borotválják. A temetési szertartás alkalmával a harangokat ismét meghúzzák, s a tanító indul az iskolás gyermekekkel, és a házhoz érvén megvárja, míg hangos siránkozások között kiteszik a koporsót az udvarra. A harang ekkor elhallgat, s a félkörbe állt gyermekek halotti éneket mondanak, és a gyászmenet indul az utca közepén a templom felé ének- és harangszó kísérettel. A koporsót rudakon viszi négy férfi, ha lány volt, négy lyány, s virágkoszorú van a koporsón míg a férfién a kalapja. (Másutt említi Ács, hogy „…rózsát a fiatal halott koporsójára teszünk. A rózsa igen szép s kedves illatú is, de rendesen féreg van benne.” – L. K.)
Gyermek koporsóját fején viszi valamelyik keresztanya. A koporsó előtt ballag az özvegy vagy szülők s egyéb legközelebbi rokon, a férfi levett kalappal, a nő kendővel fején, s a koporsó után jő a gyászsereg leghátul az asszonyok. A tanító koronkint egy-egy verset énekel, s közben a nők rögtönzött síréneket mondanak prosában. Hallottam néha igen ügyes rögtönzőket, kiknek gyászdala valóban költőileg szép volt, s oly megindító, hogy gyakran könnyet idézett szemembe. De sokszor igen furcsa badarságot is hallottam, mely csaknem kacagást ébresztett. Egy fiatal özvegy menyecske ekként siratta férjét: Ó… nem búvik már többé az ajtó mögé, mikor haza jövök, s nem kiált rám onnan, bakk, Juliskám! – Hányszor fűtött ő be reggel, mikor én még álmos voltam… Együtt dolgozgattunk a szín alatt, s ha nem volt senki más, én tartottam, ő fúrta stb.
A templomhoz érve a koporsót leteszik a pitvarban, a körötte ülnek a gyászos felek, és a lelkész halotti beszédet mond. Aztán viszik ének- s harangszóval a koporsót a temetőbe. Leteszik a sírba, fejéhez fejfát sírirattal, lábához s gyakran fejéhez is gyümölcsfát ültetnek. Ez alkalommal holmi babonás vénasszony a gyászos felek nyakába port hint a sírföldből, hogy őket hazajáró lélek ne kínozza. A koporsóba rendesen tesznek egy kis pénzt, mely Charon obulusa. S a temetés alatt gondosan megsöprik a házat otthon, és ha a háziasszony halt meg, a csibéket és egyéb baromfiakat megetetik. Néhány nap múlva a sírt behantolják, rá virágokat ültetnek, s gyakran jár ki sírni a sok nő kedvesei sírjához.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem