Hogy szellemi erejüket növelhessék… | Száz Magyar Falu

Hogy szellemi erejüket növelhessék…

A község újkori történetében meghatározott esztendőhöz kötni a szervezett oktatás kezdetét adatok hiányában teljesíthetetlen feladat. Azt már tudjuk, hogy a török hódoltság időszakában, a harmincéves háború esztendeiben újból benépesülő falu lakói a református hitet követték. 1637-ből csupán az esküdtek személye ismert, feltételezés alapján a lelkész is követte a Bikácsról betelepülőket. Ugyancsak feltevésre hagyatkozhatunk akkor, amikor az első rektort keressük a fennmaradt dokumentumokban. Sajátos módon nem papír, hanem fa alapanyagú adathordozó, egy, a templom tetőszerkezetét erősítő gerenda őrizhette meg az első tanító, Setét Mátyás nevét – mint erről már megemlékeztünk.

Lovasberény benépesítése a Rákóczi-szabadságharc utáni évtizedekben újabb lendületet vett. 1729-ben megkezdődött Hessen-Kassel tartománygrófság területéről a katolikus németek betelepítése. Másfél évtized múltával szól egy feljegyzés a katolikusok lelki gondozását ellátó ferences adminisztrátorról és a tanítóról. A dokumentumban arról olvashatunk, hogy az adminisztrátor és a tanító az uradalomtól kapott kis épületben lakott.

A katolikus gyermekek első név szerint is ismert tanítója Palla István. Javadalmához kilenc pozsonyi mérő szántó és káposztáskert tartozott. A szántókat a hívek művelték, vetették és takarították be. Éves jövedelme gabonából meghaladta a tizenhét forintot, párbérként hat forintot kapott, stólapénze három forint volt. Összes jövedelme csupán 26 forintot és 25 dénárt tett ki. Tisztességesebb megélhetéshez legalább negyven forintra lenne szüksége, állapították meg a jövedelmeket összeíró megyei hivatalnokok.

A XVIII. század második negyedében a református iskola tanítója Szőnyi Gergely, aki évente húsz rajnai forint juttatásban részesült az egyházközségtől, természetbeni jövedelme húsz pozsonyi mérő gabona, négy pozsonyi mérő vetőmag, száz font hús és tíz font faggyú. Továbbá háztartása sóval történő ellátására egy forint ötven krajcárt kapott. Termések utáni járandósága meghaladta a tizenegy dénárt.

A dokumentumokból, amelyek elsősorban a tanítók jövedelmeit vették számba, megállapítható, hogy a rendszeres tanítás kezdete a XVIII. század első felére tehető. Az oktatás a késő őszi és a téli hónapokban mondható folyamatosnak, ugyanis a tavaszi, de különösen a nyári időszakban a hat esztendőn felüli gyermekek már a ház körüli munkákban voltak kénytelenek segédkezni. Annak is bizonysága az idézett dokumentum, hogy Lovasberényben önálló iskolaépülettel rendelkezett mind a református, mind a katolikus felekezet. Az épületekről pedig megállapíthatjuk, hogy azok a kor általános színvonalának megfelelve két teremből álltak, az egyik a tanítót és családját fogadta be, a másik az oktatás céljait szolgálta.

Változások bontakoztak ki a XVIII. század második felében. Az oktatás mindkét felekezet számára fontossá vált, sőt a reformátusok részéről annak fenntartása és biztosítása a vallás egyik éltető eleme lett. 1770-ben Burján József a református iskola tanítója. Ugyanebben az esztendőben a katolikus tanulókat Markovits Imre oktatta. Harminc tanítványával az írás, olvasás, számtan és a hittan alapelemeit, a templomi énekeket sajátítatta el. 1781-ben már negyven iskolakötelest (harminc fiút és tíz leányt) tanít. A református iskolát (1781-től Tóth Pál a rektor) 58 leány és nyolcvan fiú látogatta. A katolikus tanító német és magyar, a református iskolamester magyar és latin nyelven oktatta az alapismereteket. A katolikus németek körében a megtelepedés utáni emberöltő már megindította az asszimiláció folyamatát, s ebben meghatározó szerepe nem csupán az oktatásnak volt, hanem annak a mezővárosi környezetnek is, amelyben a református magyarság alkotta a jelentősebb gazdasági erőt és a népesség többségét is. 1797-ben a református hitközség új iskolaépületet emeltetett, bizonyítva, hogy az 1786-ban épített templom, a hitélet legfőbb színhelye mellett ezt az intézményt is fontosnak, nélkülözhetetlennek tartja.

Pozitív és negatív tendenciák, fény és árnyék egyszerre és egy időben vannak jelen a további évtizedekben. Állandósult a tanítók jövedelme, ezzel párhuzamosan életkörülményeik is javultak, ugyanakkor az oktatás intenzív időszaka továbbra is az őszi-téli hónapokra koncentrálódott, csupán néhány tanköteles látogatta a tavaszi-nyári időszakban az iskolát. 1841-ben a iskoláskorú katolikus gyermekek száma meghaladta a százat, azonban télen lényegesen többen, mintegy száznegyvenen látogatták az intézményt. Feltehetően a tizenkét év felettiek ekkor pótolták korábbi mulasztásaikat, gyakorolták az alapismereteket: az olvasást, írást, számtant, templomi énekeket és a bibliai tudnivalókat. Tavasszal és nyáron jelentősen csökkent a tanulók száma, mindössze tizenkét fiú és tizenhat leány – a tankötelesek huszonöt százaléka – látogatta az iskolát. A tanító, akit a földesúr nevezett ki, négy öl fát kapott a római katolikus közösségtől, a házaspároktól 1 1/4 véka kétszerest (rozs és búza keveréke – egy véka huszonöt liter) és harminc krajcárt. A segédtanító éves fizetése negyven forint volt, ellátását az iskolamester biztosította. Magyar és német nyelven tanítottak hittant, írást, olvasást és számtant. Felügyeletüket a helyi plébános és a kerületi esperes látta el.

A református iskolát a téli időszakban 163 tanköteles látogatta, kevesebben, mint az iskoláskorúak létszáma (220 fő). A tavaszi és a nyári hónapokban ugyanazt tapasztaljuk, mint a katolikus iskolában, öt fiú és két leány – a tankötelesek 5,45 százaléka – jelent meg rendszeresen. Ebből következett, hogy segédtanítót csupán a téli hónapokban alkalmaztak, aki erre az időszakra hatvan forintot és ellátást kapott. A rektor jövedelmét a javadalmi földekén kívül harminc forintban és harminc pozsonyi mérő gabonában állapították meg. A tankötelesek után fejenként egy véka zab, egy tyúk, tizenkilenc krajcár és a tanterem fűtésére egy öl fa illette meg. A református iskola oktatási nyelve a magyar, általánosabb képzésben részesítették diákjaikat, mint a katolikusok, ugyanis a hittan, számtan, olvasás és betűvetés mellett földrajzot valamint természettudományi alapismereteket is oktattak.

Minőségi változásokra a kiegyezést követően került sor. Az oktatás személyi és tárgyi feltételeit az Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter személyével egybekapcsolt 1868. évi XXXVIII., a népiskolai oktatásról szóló törvénycikk szabályozta.

A község ura, Cziráky János nemcsak a törvény elfogadásának volt szószólója a felsőházban, hanem a gyakorlati megvalósítás érdekében cselekedett is. Az I–VI. osztályos népiskolai oktatás követelményeinek nem megfelelő iskolaépület helyett saját költségén egyemeletes, négy tanteremből álló, tágas és világos iskolát építtetett. Az oktatást három tanteremben 1871 őszén kezdték meg. Ekkor kelt az az „örökátadási okmány”, amelyben a 10 195 forint és 15 krajcár költséggel megépült oktatási intézményt örök időkre és ellenszolgáltatás nélkül a római katolikus egyházközségnek adományozta.

Az ajándékozási okmány bevezetője az alábbiak szerint összegzi a kegyúr akaratát: „… a római katolikus egyház és valláshoz tántoríthatatlan hűségem és ragaszkodásom jeléül… a lovasberényi római katolikus hívek számára téglafalakból épült, vaslemezzel födött négy osztályból álló emeletes, valamint padokkal és minden szükségesekkel… felszerelt díszes…, iskolaépületet… birtokába bocsátom”. Kötelezettséget vállalt a hitközség arra, hogy a régi iskolaépületet tanítói lakások céljára felújítja, az átalakítás költségeit háromezer forintra becsülték.

Az adományozó mintha előre megsejtette volna a történelmi változások viharait, a római katolikus iskola felekezeti voltának felszámolása esetére magát és utódait biztosította: „Ha azonban, mitől Isten őrizzen! – idővel ezen iskola a jelen alapítmánylevél tartalmának nyílt megsértésével, mi csak önkény, vagy erőszak szüleménye lehetne, római katolikus felekezeti jellegéből bárki által kivetkeztettetnék, akkor ez esetben nekem, mint alapítónak és adományozónak megmásíthatatlan akaratom és követelésem, hogy az egész építési költség, melyet egyedül magam viseltem… az elfoglalók és megmásítók által megtérítessék, és a Székesfehérvári Főtisztelendő Római Katolikus Egyházmegyei Hatóságnak… kezelése alá bocsátassék…” (A római katolikus iskola államosítására két alkalommal került sor, 1919-ben – csupán néhány hónapra – és 1948. június 16-án, amikor az országgyűlés elfogadta az egyházi iskolák államosításáról szóló XXXIII. törvénycikket.)

Cziráky János gesztusát a Fejér megyei iskolatanács is méltatta, az átadott épületről megjegyezték, hogy az „a legszebb a tankerületben”. A történelmi valósághoz az is hozzátartozik, hogy adománya nem volt példa nélküli. Fejér megyében a földbirtokosok közül gróf Zichy Domonkos és Ödön uradalmaikban, gróf Sándor Móric Háromrózsapusztán, a ciszterciek rendje az előszállási uradalomhoz tartozó Ménesmajorban, Szluha Benedek szentiváni birtokán építtetett iskolát.

Cziráky János a római katolikus templom mögött felépített intézmény felekezeti jellegét azzal is hangsúlyozta, hogy a bejárat fölött keresztet és Szűz Máriát ábrázoló szobrot helyeztetett el.

A tankötelesek iskolai előkészítése sem kerülte el a figyelmét, 1878-ban felesége, Dezasse Lujza ösztönzésére zárdát és óvodát építtetett. A zárdába keresztes nővéreket fogadott, akik felekezeti hovatartozás nélkül fogadták be az óvodáskorú gyermekeket. A népiskolákról szóló törvény töretlenül valósult meg Lovasberényben; a XIX. század végén a református iskolában három, a római katolikus iskolában négy állandó tanító oktatta a tanköteleseket.

A tárgyi és személyi feltételek biztosításával közel egy időben bontakozott ki a helyi társadalom önszerveződése. E folyamatban elmosódott a felekezeti jelleg, a társadalmi és közművelődési egyesületek hozzájárultak ahhoz, hogy a hely szelleme (genius loci) kialakuljon, és további megkülönböztető ismertetőjegyekkel ruházza fel mindazokat, akik Lovasberényt tartották szülőfalujuknak.

1870. június 6-án jött létre a Lovasberényi Segélyegylet; az 1866 tavaszán kirobbant ínség negatív hatásainak csökkentésére létrehozott egyesület a segélyezéssel a mezőgazdaság, a kézművesipar pénzügyi hátterét volt hivatva biztosítani. Az alapító okiratnak az egyesület céljairól, feladatairól szóló fejezetében az alábbiak szerint rögzítették a főbb elveket: „A résztvevőknek biztos és könnyű alkalmat nyújtani… apró betétek által meghatározott kamat nyerés mellett néhány év alatt tőkét gyűjthetni, ekként a takarékosság és tőkésítés iránti hajlamot ébreszteni, a szétszórva gyümölcstelenül heverő filléreket gyümölcsözővé tenni. Az ilyképpen begyűlt pénzekből azon résztvevőkön, kik gazdaságuk, üzletük előmozdítására, vagy más egyéb okból kölcsönre szorulnak, kellő biztosítás és a közgyűlés által meghatározandó kamatfizetés mellett kölcsönzéssel segíteni.” A helyi igényekből kinövő segélyegylet taglétszáma gyorsan növekedett, 1876 végén megközelítette az 1100 főt.

Gazdasági és szociális érdek hívta létre 1873-ban a Lovasberényi Csizmadia Iparosok Ipartársulatát. 1874-ben megalakult a Lovasberényi Egyesült Ipartársulat, 1875-ben pedig a Lovasberényi Takács Ipar Társulat.

Nemcsak gazdasági, kézműipari közösségek, társulatok jöttek létre a helyi társadalom önszerveződésének folyamatában, hanem közművelődési, kulturális egyesületek is. 1869. április 17-én megalakult a Lovasberényi Olvasókör. Könyvtárat létesítettek, színműveket mutattak be, a község értelmisége (tanítók, papok, orvosok, gyógyszerész, az uradalom gazdasági és adminisztratív alkalmazottai) egy olyan társaságot hozott létre, amely hatással volt a lakosságra is. Művelődési lehetőséget biztosítottak, közízlést formáltak, társasági kapcsolatokat teremtettek. 1876 augusztusában Szigligeti Ede színművét, A cigányt mutatták be. Az előadás megszervezésében Cziráky Béla vállalt oroszlánrészt. A főbb szerepeket Gonda László, Füchsl Hugó, Schisszel János, Herczog Dávid, Schwarcz Lipót, Winkler Léna, Schisszel Karolina, Nagy Júlia, Herczog Ida és Baumgarten Katalin alakította. Az előadást „kedélyes tánckoszorú” követte, az olvasókör könyvtárát pedig 180 forint bevétel gyarapította. A nagy sikerre való tekintettel szeptemberben az előadást megismételték, a bevétel ezúttal is meghaladta a száz forintot. További előadásokat és egy hangverseny-bemutatót terveztek. Az olvasókör társadalmi jelentősége abban is megmutatkozott, hogy egymásra talált, immár a közművelődésben is a keresztény és zsidó lakosság. Elegendő bizonyíték a népszínmű szereplőinek puszta felsorolása.

Újabb társadalmi igényt elégített ki az Önkéntes Tűzoltó Egylet. A tűz elleni védekezés és vagyonvédelem ismét iparosokat, kereskedőket, földműveseket tömörített. Az 1878-ban megalakult egyesület tagjainak létszáma 59, a pártoló tagoké több mint kétszáz volt. Kialakult a szervezett tűzvédelemhez, tűzoltáshoz értő csoport, amelynek tagjai közmegbecsülésnek örvendtek. Eseményszámba mentek a gyakorlatok, a díszes egyenruházat és az évente megrendezett tűzoltóbálok. Megszervezésében megint csak Cziráky Béla kezdeményezése bizonyult meghatározónak, 1882-től 1893-ig ő töltötte be a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnöki tisztségét is. Az egyesületben vezető szerepet vitt Borsodi Mihály, Krell György, Bleyer Kálmán, Schieder János és Weisz Henrik. Néhány esztendő alatt jól szervezett önkéntes tűzoltóegység jött létre. A felszerelt tagok száma 52, ebből tizennyolc a mászók, harminc pedig a szivattyúsok csapatát alkotta. A tűzoltók polgári foglalkozás szerinti megoszlása: két értelmiségi, harminc iparos és kereskedő, húsz földműves. Ha arra a kérdésre keressük a választ, miért bizonyult fontosnak a tűz elleni védekezésben az egyesület, elegendő arra utalnunk, hogy az 586 lakóépületből 516 volt zsúp- és nádfedelű, 49 fazsindellyel ellátott, és mindössze 21 tetőszerkezetét fedte cserép, illetve bádog.

Az egyesületek tevékenysége a XIX–XX. század fordulóján megtört, majd az első világháború és a forradalmak hatására az 1920-as években kezdődött meg az újjászervező munka, lényegesen módosult formában új egyesületek, társaságok jöttek létre. 1926. július 11-én alakult meg a Lovasberényi Levente Egyesület. Az alakuló közgyűlésen Marton György vezetőjegyző elnökölt, s javaslatára az egyesület elnökévé Doroszlai Béla plébánost, alelnökké vitéz Komáromy János református lelkészt, jegyzővé vitéz Firányi Gábort választották, az egylet könyvtárának vezetésével, gyarapításával Roth Ignácot bízták meg. A katonai előképzést szolgáló egyesület a 18–21 év közötti fiatalokat tömörítette, rendszerint vasárnaponként tartották foglalkozásaikat.

A Lovasberényi Egyesült Iparos Olvasókört 1925. december 27-én alapították, lényegében az előző évsszázad második felében megalakult olvasókör közművelődési céljait felelevenítve. A kör céljait megfogalmazva arra mutattak rá, hogy a székhelyközség és a környező települések iparosait akarják egyesíteni: „…szaklapok, szakkönyvek és egyéb jó könyvek olvasása által szellemi erejüket növelhessék, ezzel kapcsolatban a kör kebelében a magyar nemzeti szellemtől áthatott keresztényi összetartást ápolhassák. Célja továbbá a jó ízlés és erkölcs szempontjából kifogástalan könyvtár fenntartása és a kör jövedelméből annak gyarapítása, szóval az önművelés lehető legszélesebb mederben való gyakorlása.”

Az egyesület elnökévé a rendkívül agilis Hettfleisch István kovácsmestert választották, aki 1868-ban született, a kovácsipart a csalai gazdaságban sajátította el, kilenc esztendőn át Budapesten segédként dolgozott. 1892-ben tért vissza szülőfalujába, és lett önálló iparos. Vezetésével szervezetten működött az olvasókör, az 1930-as évek elején hatvan főt tömörített, a könyvtár állománya elérte az ötszáz kötetet. Dalárdát működtettek, népművelő előadásokat szerveztek.

Az olvasókör tisztikarát Hettfleisch István mellett az alelnöki feladatokat ellátó Stettler János hentes, Németh Károly kovács, Polh Ferenc kádár, Héjj Ferenc kőműves és a könyvtárnok tisztségét betöltő Schiller József kőműves alkotta.

A közművelődési körrel egy időben működött a római katolikus olvasókör (vezetője Béd János gazdálkodó) és a református olvasókör (elnöke Cserti József tanító). Tehát négy könyvtár (a községi népkönyvtár, az iparos, a katolikus és a református olvasókör) szolgálta a közművelődési feladatokat. A könyvtárak összállományát 2000-2500 kötetre becsülhetjük.

A fentebb említett személyek mellett a hely szellemének alakításában többen töltöttek be meghatározó szerepet. Közülük csupán három egyéniséget emelünk ki, azokat, akik a két világháború közötti negyedszázadban hivatali teendőik ellátása mellett a helyi közélet vezető személyiségeivé emelkedtek.

Dr. Brunner István körorvos 1900-ban Somogyacsán született. Középiskoláit Veszprémben, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, az orvosi diploma megszerzése után a székesfehérvári Szent György Kórházban helyezkedett el. 1927-ben választották körorvossá. A tehetséges doktort a régészet is vonzotta, szenvedélyesen kutatta a térség írott történelem előtti múltját. Első összegzéseit a Székesfehérvári Szemle hasábjain tette közzé. Az első világháborúban az olasz fronton szerzett betegsége szervezetét legyengítette, fiatalon, 1936-ban hunyt el.

Vitéz Csíkváry István, a katona és vezetőjegyző 1888-ban Szajolon látta meg a napvilágot. A kisújszállási gimnáziumban érettségizett, majd katonai pályára lépett, a 20. honvéd gyalogezredben szolgált századosi rangban. Az első világháború alatt 52 hónapon át az orosz és az olasz harctereken küzdött. Számos katonai kitüntetésben részesült. A világháború után a szolgálaton kívüli őrnagy közigazgatási tanfolyamot végzett, s Szabadbattyánban helyezkedett el. Lovasberényben 1929-től foglalta el a vezetőjegyzői posztot. 1932-ban avatták vitézzé.

Vitéz Komáromy János református lelkész 1898-ban Balatonkilitin született. Középiskoláit Pápán, teológiai tanulmányait Budapesten és Zürichben végezte, tanulmányokat folytatott Hollandiában is. Húsz hónapon át tábori lelkész volt az orosz és az olasz fronton, 1924-ben avatták vitézzé. Lovasberényben 1926-ban választották református lelkésszé. 1928-ban részt vett New Yorkban a Kossuth-szobor leleplezési ünnepségén. Horthy Miklós kormányzó emléklapos tábori főlelkésszé nevezte ki. Tagja volt Fejér vármegye törvényhatósági bizottságának, és szerkesztette a Vértesalja című egyházi és társadalmi lapot.

Ha fellapozzuk a korabeli egyesületek megalakulását tartalmazó forrásokat, felütjük a megyei sajtó hasábjait, mindhárom személyiséget ott találjuk a berényi egyesületek, társaskörök tagjai, vezetői között. Az 1934-ben megalakult frontharcosszövetség helyi csoportja elnökének tisztségére vitéz Csíkváry Istvánt, társelnökké vitéz Komáromy Jánost választották meg. A kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja törekvéseinek támogatására megalakult polgári lövészegyesület vezetőségében foglalt helyet Csíkváry, Komáromy és Brunner is. Az alapító tagok között negyven gazdálkodót találunk, ők alkották a társaság derékhadát, az alapító tagok több mint 67 százalékát. Az iparosokat hét, az értelmiséget kettő, a közigazgatási alkalmazottakat kilenc fő képviselte. A polgári lövészegylet fennmaradt irataiból az is megállapítható, hogy 1935 októberéig a vitézi rend tagjai sorába fogadták a fentebb említetteken kívül Firányi Gábor kőművesmestert, Szalai Péter, Mester Ignác, Szili János és Rákóczi András gazdálkodót.

A református gyülekezet fiúkat és leányokat tömörítő egyesületei mellett 1932. december 1-jén alakult meg a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Tanácsának (Kalot) helyi csoportja. A tisztikar tagjai: Doroszlai Béla esperesplébános (elnök), gróf Cziráky László nagybirtokos (díszelnök), Kardos János okleveles tanító (másodelnök), Schieder István jegyzőgyakornok (alelnök), Nagy János pénztáros (üzletvezető), Spindler Ferenc könyvtáros (gépész) és Szolinger Károly cipészsegéd (titkár).

Az 1930-as évek közepéig jöttek létre azok az egyesületek, társaskörök, amelyek a két világháború között nemcsak a polgári társadalom konszolidációját segítették elő, de a közműveltség színvonalának emelkedéséhez is hozzájárultak. Népszínműveket mutattak be, amelyekkel a környező településeken is sikert arattak. Az 1930-as években bemutatott színdarabok és népszínművek: Szent Péter esernyője, Húsvétkor kijött az igazság, Földindulás, Férjhez megy a bíró lánya.

A közművelődés terén tapasztalt fejlődésnél szembetűnőbbek az oktató-nevelő munkában elért eredmények. A református iskolában a nagy tekintélynek örvendő Cserti József és Kopa Elek, a római katolikusban Horváth Gyula kántortanító, Ornig Mária és két keresztes nővér oktatta a tanköteleseket. Az iskolalátogatási jegyzőkönyvek szerint az óvodában – ugyan változó létszámmal – rendszeresen folyt az iskolai felkészítő munka, s a nővérek a felnőtt leányok részére varrótanfolyamokat tartottak, háztartási ismereteket oktattak. Hasonló feladatokat látott el a közművelődés mellett a református leánykör is. 1940-ben az óvodát 108 növendék látogatta, két foglalkoztató teremben, jó idő esetén pedig a fásított, füvesített udvarban folyt a munka. Az iskolafelügyelő látogatásakor A fiastyúk és a héja című népjátékot mutatták be. „Játék alatt fegyelmezettséget, ügyességet, leleményességet árultak el a növendékek.” A népiskolákban az 1940. évi XX., az iskolázási kötelezettségekről és a nyolcosztályos népiskoláról szóló törvénycikk végrehajtása során folyamatosan nyitották meg a VII. és VIII. osztályokat. Mindkét népiskolában adottak voltak a tárgyi és személyi feltételek az oktatás időtartamának és színvonalának növelésére.

Azt követően, hogy Fejér megye területe 1944 őszén hadszíntérré vált, október közepén az oktatás szüneteltetését határozták el. A népiskolák épületeiben magyar és német katonai alakulatokat helyeztek el, majd 1944 decemberében a szovjet Vörös Hadsereg vette birtokba az intézményeket. 1945 március végén, amikor elhallgattak a fegyverek, mindkét iskola kifosztva várta a holnapot. Súlyos károkat szenvedtek az épületek, a tantermeket helyre kellett állítani ahhoz, hogy a kiesett oktatási időt pótolják. Adatok bizonyítják, hogy a szervezett oktatás 1945 májusában kezdődött meg. Ezzel párhuzamosan a szülők eltakarították a romokat, asztalosok, ácsok ideiglenesen berendezték a tantermeket. A károk mértéket az is érzékelteti, hogy az irattárak, iskolai anyakönyvek, a szemléltető tárgyak és eszközök megsemmisültek. A háború előtt jól felszerelt, eszközökkel ellátott református iskolában egyetlenegy földgömb maradt meg. Három esztendő alatt sem pótolhatták a hiányosságokat, holott a felekezetek iskoláik újjáépítéséhez jelentős mértékben járultak hozzá. Biztosították az építőanyagokat, a mestereket és a munkaerőt is. Az újjáépítés lendületét a felekezeti iskolák államosítása törte meg.

Az 1948. XXXIII. törvénycikk végrehajtásával közel azonos időben készült statisztikai kimutatás szerint a református oktatási intézmény tanulóinak létszáma 126.

A református iskola tanítói: Marton József igazgató tizenhárom esztendeje tanított helyben, ellátta az igazgató feladatait, az V., VI., VII. és VIII. osztályos tanulók osztályfőnöke. Kopa Elek a III. és IV. osztályban osztályfőnök, közel három évtizede tanított itt. Komáromy Irén az I. és II. osztályosokat oktatta, egyben azok osztályfőnöke is volt.

A tanulók megoszlása	Osztályok									Összesen
A tanulók megoszlása		I.	II.	III.	IV.	V.	VI.	VII.	VIII.
Beiratkozott	Fiú	9	11	9	11	7	11	9	8	75
Beiratkozott	Leány	4	10	7	5	11	5	5	6	53
Kimaradt	Fiú	1	–	–	–	–	–	–	–	1
Kimaradt	Leány	1	–	–	–	–	–	–	–	1
Bizonyítványt kapott	Fiú	8	11	9	11	7	11	9	8	74
Bizonyítványt kapott	Leány	3	10	7	5	11	5	5	6	52
Összesen		11	21	16	16	18	16	14	14	126

A római katolikus iskola tanulóinak létszáma meghaladta a háromszáz főt.

Horváth Gyula igazgató-tanító húsz esztendeje oktatott Lovasberényben, Ornig Mária az első osztályosok osztályfőnöke, ez az oktatási intézmény volt az első munkahelye (1919 őszétől tanított az iskolában). Keresztes Gabriella az V. osztályosok osztályfőnöke földrajzot, számtant, természetrajzot oktatott. Polgár Dominika a IV. osztályosokat tanította. A VII–VIII. osztályosok osztályfőnöke Tomasek Karola. Dusa Rezső a II. osztályban valamennyi tantárgyat oktatta. Rábai Pál magyart, történelmet és testnevelést tanított, osztályfőnök volt a VI. osztályban. Schidi Lipótné, született László Mária a III. osztályban oktatott.

A tanulók megoszlása	Osztályok									Összesen
A tanulók megoszlása		I.	II.	III.	IV.	V.	VI.	VII.	VIII.
Beiratkozott	Fiú	25	31	30	18	14	21	8	6	153
Beiratkozott	Leány	24	39	29	28	26	14	22	1	183
Magántanuló	Fiú	–	–	–	–	1	1	–	–	2
Magántanuló	Leány	–	–	–	–	1	1	–	–	2
Ismétlő tanuló	Fiú	5	5	–	5	7	–	–	–	22
Ismétlő tanuló	Leány	3	3	–	1	6	–	–	–	13
Kimaradt	Fiú	1	1	5	1	4	3	1	2	18
Kimaradt	Leány	–	3	4	3	2	4	4	1	21
Bizonyítványt kapott	Fiú	24	30	25	17	11	19	7	4	137
Bizonyítványt kapott	Leány	24	36	25	25	25	11	18	–	164
Összesen		48	66	50	42	36	30	25	4	301

A református iskolában egy tanítóra 42, a római katolikusban pedig 37 tanuló jutott. A személyi feltételek közel azonosak voltak. A tárgyi feltételeket illetően is több azonosságot figyelhetünk meg; a szertárról a római katolikus iskola igazgatója megjegyezte, az „a háborús események következtében teljesen megsemmisült”. Marton József csupán egy földgömbről tett említést, feljegyezte továbbá, hogy „a fizikai, földrajzi, számtani stb. szemléltető képek és eszközök a háború folyamán megsemmisültek”. Mindkét iskolában igen töredékesen maradtak fenn az anyakönyvek: a református iskolában az 1939. szeptember 1-je előttiek, a római katolikusoknál pedig „a naplók megsemmisültek, vagy hiányosak”. A második világháborút követő esztendőkben az oktatási intézmények újjáépítése befejeződött, jóllehet a szemléltető eszközök szinte teljesen hiányoztak, eredményes oktató, nevelő munka valósult meg.

Az államosítás azt is jelentette, hogy összevonták az iskolákat. Hat tanteremben több mint 450 tanulóval és tizenegy tanítóval kezdte meg munkáját a Lovasberényi Állami Általános Iskola.

Napjainkban, a 2000. augusztus 28-án megkezdett tanévben a tanulók létszáma 245, a tanítóké és tanároké huszonkettő.