Oktatás, művelődés, társaság
Oktatás, művelődés, társaság
Martonvásár az 1760-as években kezd betelepülni, a még szinte új falunak azonban már 1770-ben van iskolája, jeléül annak, hogy a birtok ura az egyszerű nép szellemi és lelki épülését milyen fontosnak tartja. Balla György katolikus tanító ugyanis tanítványait az előírásoknak megfelelően „a vallás elemeire s az elemi ismeretekre” tanítja.
Az iskolások létszámadataival csínján kell bánnunk, ezek ugyanis még sokáig a beiratkozott, később pedig a tanköteles gyermekek számát jelzik, a ténylegesen iskolába járókéra viszont nem mindig utalnak. A martonvásári iskolának 1770-ben 18, 1783-ban 35 diákja volt. 1818-ban az iskolát télen 92, nyáron 53 gyermek látogatta. A tanulók száma 1837-ben 161, 1870-ben 236 volt, nyáron azonban a gyermekek háromnegyede hiányzott. Az indoklás az volt, hogy „a szülők mezei munkái idején a gyerekek visznek ebédet nekik, vagy otthon a marhákat őrzik”.
Ekkoriban bizony sok gyermekről elmondhatták: „Négy télen” járt iskolába, de csupán néhány ima, ákombákom írás és szaggatott olvasás az, amivel onnan kikerült. Érdekes látlelet az 1856 körüli időkből az a hivatalos irat, amelyet a bírón és a jegyzőn kívül még huszonöt tekintélyes martonvásári ellenjegyzett. Öten az aláírásuk helyére X-et tettek, tehát a nevüket sem tudták leírni. Pénzes Ferenc szerint 1870 táján Martonvásáron olvasni és írni tudott: 377 fő, csak olvasni tudott 53 fő, 1510 fő (felnőtt és gyerek) pedig teljes analfabéta volt. 1874/1875-ben a 102 elsős fele kimaradt. Voltak gyermekek, akiknek munkát kellett vállalniuk. Sok szülő pedig nem tudta előteremteni a tandíjra, ruhára, tankönyvre valót.
Magyarország kétszáz év előtti falusi iskoláiban többnyire egy tanító van. 1805-ben a martonvásáriak „szegénysége miatt” a tanító „a kántori és nótáriusi hivatalt is viszi”, ezért segédtanítóra van szüksége. 1818-ban az egyházlátogatási jegyzőkönyv (canonica visitatio) viszont már arról tudósít, hogy Jalkóczy Mátyás az „iskolamester vagy professzor”, s Kreutziger jegyzőnek az iskolára immár nincs befolyása.
A martonvásári iskolamesterek képzettsége nem mindig volt kielégítő. 1805-ben feljegyezték, hogy „a tanító a kötelességeinek eleget tesz, de tanítói vizsgával nem rendelkezik”. 1818-ban Jakóczyról azt írják: jó erkölcsű, a tanításra alkalmas, és Budán, illetve Bécsben szerzett „jó bizonyítványai” vannak. Az 1868. évi canonica visitatio szerint Németh István iskolamester „tiszta életű, megfelelő képességű”, ráadásul „orgonálásban és éneklésben kiváló”, képesítése azonban neki sincs. 1873-ban Martonvásárra kerül Peszneker (utóbb: Pusztai) József, a kiválóan képesített főtanító, aki mellett 1876-ban az első martonvásári tanítónő, Trummer Ida is állást nyer.
1815 táján az iskolások magyarul írni, olvasni és számolni, a leányok pedig még varrni és kötni tanulnak. Az 1840-es években a tantárgyak a hittudomány, szentírás, írás, olvasás és számvetés voltak. 1818-ban az iskolában magyarul tanítanak, a szlovákok és németek azonban hetente kétszer anyanyelvi oktatásban részesülnek. 1839-től Hlavaty József magyarul és németül tanított. 1876-ban Fejér megye területén a magyar nyelvű oktatást általánosan bevezették.
Hajdan sok falusi iskola egy helyiségből állt. 1783-ban a martonvásári tanító szobái közül az egyik volt a tanterem, s ebben egy hosszú asztal és két pad állt. 1794-ben a község Brunszvikéktól iskolaépületet kapott, ez azonban 1800-ban már romos és kényelmetlen. 1818-ban a „királyi út” mellett, a város szívében lévő iskolának egy tanterme van, s ez 120–130 gyermek befogadására alkalmas. Az 1850-es években az új, „díszesen épült elemi tanoda” kétosztályos, s vasárnapi iskolát is működtet. 1874-től az iskola öt-, majd hatosztályos községi iskola lesz. 1901-ben Pusztai József mellett leánya, Margit és Korbély Ede tanítóskodik. A tanköteles gyermekek száma 470.
1883 novembere óta egy másik nevelési intézmény is működik a településen: az óvoda. Gróf Brunszvik Géza „kisdedóvó-intézetet alapított 30 ezer forint költségen, 120 növendék számára, valláskülönbség nélkül. A tágas udvar, a csinos kert által környezett, csinos kápolnával ellátott intézet helyiségei igen kényelmesen vannak berendezve, s a gróf pazar bőkezűségéről tanúskodnak. Az intézet vezetését a nagylelkű alapító a Szent Vincéről nevezett apácákra bízta, kiknek fizetését, valamint minden néven nevezendő szükségleteiket a gróf sajátjából fedezi.” Ez a Kisdednevelés című lap 1884. évfolyamában megjelent tudósítás az első életjel Martonvásár első óvodájáról.
Az intézmény – felekezeti jellege ellenére – a másvallásúak körében is közkedveltté vált. 1884-ben 160 növendéke volt, aztán a létszám 120 körül megállapodott. 1887-ben két óvónőről tudunk. Az óvoda egy régi uradalmi épületben működött, mígnem annak helyén az alapító özvegye jóvoltából 1900-ban elkészült a ma is látható vörös téglás épület.
A martonvásári iskolát 1906-ban államosították. Az új, emeletes épületet szintén ekkor adták át. 1909-ben az igazgató mellett Korbély Ede, Pusztai Jenő, Valencsik Anna és Sámson Angéla (utóbb: Pusztai Jenőné) alkották a tanári kart. Két évtizeddel később Kvassay Sándor igazgató mellett már kilenc pedagógus dolgozott.
A parasztságból való kiemelkedés útja évszázadokon át elsősorban a tanítóságon és a papságon át vezetett, arra vonatkozólag azonban nincsen adatunk, hogy a régi időkben hány martonvásári legényke indult el a távoli képezdék felé.
A kisnemesi származású molnármester, Kövesdy János fia, Antal, aki 1824-ben Martonvásáron született, az 1840-es években Pápán Petőfi kollégista társa volt. (Református lelkész lett, a szabadságharc után azonban Gárdonyi Antal néven vándorszínész, majd színiigazgató lett. 1869-ben a Nemzeti Színházban is szerepelt. Élete végén Tata-Tóvárosban lapot szerkesztett. 1895-ben két verseskötete jelent meg.)
A „nemtelen” Magyar György csárdásnak is sikerült kitaníttatnia György nevű fiát (1844–1923), aki jeles kertész lett; ő fejlesztette európai hírűvé a Margit-szigeti parkot. A paraszti sorból való felemelkedésnek egy konkrét, XIX. századi példáját ismerjük. Degen János (1875–1903), az egyik legmódosabb gazda négy fiának egyike tisztviselő lett a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. A Kreutziger jegyzőfamília iskoláztatta a gyermekeit. Pusztai főtanító úgyszintén; mind az öt gyermeke pedagógusi oklevelet szerzett. Sándor (1885–1945) fia utóbb operaénekes lett.
A lakosság öntevékeny művelődésének a gondolata a kiegyezés táján Martonvásáron is jelentkezett. 1869-ben megalakult a község legelső egyesülete, a Polgári Olvasó Egylet. 1888-ban ennek lesz az utódja a Martonvásári Iparosok és Földművelők Olvasóköre, amelynek céljai voltak: „a szellem fejlesztése, hasznos és czélszerű lapok s könyvek olvasása, társalgás, solid kártya és játékok, végre eszmecserék által.” 1896 májusában a kör a millennium alkalmából belépett a Dunántúli Közművelődési Egyesületbe.
A Martonvásári Casinó 1877-ben alakult. Alapszabálya előírta, hogy helyiségeiben „zenészeti és más kedélyemelő előadások tarthatók”. 1896-ban „az úri kaszinó” tagjai között Lattyák János plébánost és Schwarcz Vilmos fűszerkereskedőt egyaránt megtaláljuk.
1903-ban jött létre a Katolikus Ifjúsági Egylet. Céljai között szerepelt: „az iparos és földműves ifjúságnak valláserkölcsi és hazafias szellemben való képzése, közhasznú, főleg az ipar és a földművelés körébe vágó ismeretek terjesztése és tisztes szórakozás szerzése, a politika teljes kizárásával.” Az alapszabály szerint helyiségei „hasznos szórakozásra, olvasásra és tanulásra szolgálnak; illedelmes mulatságok, ének- és szavalati estélyek is rendezhetők. Politizálás, szeszes italok élvezete és a kártyajáték a legszigorúbban tiltatik.” 1914-ben jóváhagyták a Martonvásári Gazdák Szövetsége Gazdakörének alapszabályát. Elnöke Galter Frigyes uradalmi tiszttartó lett.
A Trianon utáni új egyesületek közé tartozott az 1926-ban alapított Levente Egyesület, valamint az 1930-ban életre hívott Polgári Lövész Egylet és a Rákóczi Önsegélyező és Jótékonycélú Egyesület (asztaltársaság). 1926-ban a Martonvásári Önkéntes Tűzoltó Egylet, amely 1888 óta állt fenn, fúvószenekart hozott létre. Ez idő tájt a községben a sportolás is szervezett formát öltött. 1930-ban alakult meg a Martonvásári Tennis Club és a Martonvásári Atlétikai Club (zöld-fehér színekben). Kvassay Sándor iskolaigazgató, leventefőoktató és lövészparancsnok az iskolán kívüli népművelés vezetőjeként elvitathatatlan érdemeket szerzett. Több egyesület köztiszteletben álló elnöke volt Hajós József esperes is, aki hivatásával és irodalmi alkotásaival szintén kivívta a község elismerését.
A martonvásári könyvtárak közül a Brunszvik családé volt a legkorábbi. Az iskola könyvtárát 1880-ban Brunszvik Géza alapította. A község első közkönyvtárát (1869) az olvasóegylet gyűjteménye jelentette. Az Iparosok és Földművesek Olvasóköre könyvtárának 1909-ben 310 kötete volt. Schwarcz József könyvtáros szerdán és szombaton este tartott nyitva.
A megye 1937-ben megjelent ismertetője szerint a 106 tagot számláló kör „nagy könyvtárát bérelt helyiségben” (Balikó-ház) tartotta. Könyvtárosa ez idő szerint Szmilkó Mihály volt. Könyvgyűjteménnyel a gazdakör és a helyi ipartestület is rendelkezett.
Mint említettük, Martonvásár a mezővárosi rangja és vásártartási joga révén a környék piacközpontja lett, művelődési téren viszont Baracska vezetett. Ez a „népes puszta” a kisbirtokosok alkotta közbirtokosság kezén volt, akik közül a módosabbak csinos kúriát építettek. 1836 telén a Balogh István-féle vándor színtársulat Baracskán két hónap alatt jó negyven előadást tartott. Az élénk baracskai társas élettel 1846-ban a pesti lapok is foglalkoztak. Az új fogadó „meglepő csínnal bútorozott nagytermében” az Iparegylet javára háromszáz fős táncvigalmat rendeztek, „a tűzvész martalékául esett házak lakóinak felsegélésére” pedig műkedvelő társulatot hoztak létre. Baracskán a Fejér Megyei Olvasó Egyletnek is volt ez idő tájt fiókja.
Martonvásáron az előkelő társasági alkalmak a kastélyra korlátozódtak. Brunszvikék elsősorban házi muzsikálásukról voltak híresek. Ney Ferenc, a későbbi jeles pedagógus 1834–1837 között náluk nevelősködött. Elmondja, hogy Ferenc gróf a festészetnek „bő költekezéssel hódolt”. Nagy örömére szolgált, hogy a martonvásári képtárban „néhány valóban remek művet” is látott, a könyvtárban pedig „szinte enciklopédistává” képezte ki magát. Brunszvik Teréz említi, hogy sógornője születés- és névnapján a község lakói „népünnepélyeket” rendeztek, ezekről azonban – sajnos – nem ad leírást.
A Székesfejérvár című lap 1876. évfolyamából kitűnik, hogy a jótékonysági báloknak, hazafias rendezvényeknek és a színjátszásnak is milyen régi helyi hagyományai vannak. 1876-ban a farsangi bál bevétele a községi jegyzők nyugdíjalapját növelte. Február 9-én az elhunyt Deák Ferenc lelki üdvéért Martonvásáron is volt gyászmise. Előtte a szolgabíró a községházán Deák „működését adta elő lelkes szavakkal a népnek”. Az év végén „Martonvásárott vidéki színészek és a környékbeli műkedvelők közreműködésével színelőadások tartattak”. A martonvásári műkedvelő színjátszás a két világháború között élte fénykorát. Egyebek mellett Szigligeti Ede, Csiky Gergely, Gárdonyi Géza darabjai kerültek színre.
A Tulipán kávéház, a kertes vendéglők, a kuglipálya és a mozi is a község kedvelt szórakozóhelyei voltak.
1945 után az egyesületi életnek vége szakadt. Utolsóként 1949 nyarán az olvasókör felszámolására került sor. A színielőadások később folytatódtak. A martonvásáriak a legnagyobb sikert 1954-ben Kacsóh Pongrác János vitéz című darabjával aratták, amelynek a női főszerepét a hely szülötte, a népszerű színésznő, Földi Teri alakította.
Pusztai József igazgató (középen) és a tanári kar 1909-ben
Az 1900-ban épült óvoda (1903)
A kisdedóvóban (1900-as évek eleje)
Az 1906-ban átadott iskolaépület
Az iskola pedagógusai a húszas években (A bal oldalon Kvassay Sándor igazgató áll)
A martonvásári olvasókör 1896-ban
Az Önkéntes Tűzoltó Egylet 1926-ban létesült fúvószenekara
A legényegylet épülete (1931)
Műkedvelő színi előadás (1930)
Kirándulás Tordasra. A képen látható a Papp házaspár és a három Grimm fivér. A csoport jobb oldalán álló Grimm András és a szintén katonai egyenruhás Miklós Emil a második világháborúban hősi halált haltak (A felvétel 1942-ben készült)
Kacsóh Pongrác János vitéz című darabjának szereplői (1950)
