A magát kormányzó község

Teljes szövegű keresés

A magát kormányzó község
Az osztrák önkényuralom által levert szabadságharc nagy politikai-közigazgatási változásokat hozott az országban, Baranya vármegyében, és ez kihatott községünk, Nádasd életére is. 1850-ben Baranya elvesztette addigi kiváltságait, a soproni katonai kerület része lett. Az új közigazgatási határok kijelölésekor hét járást alakítottak ki, a pécsváradi szervezésével pedig egy új jött létre, amelyhez településünk is tartozott. A következő mélyreható változásra már a megyei közgyűlés keretében került sor. A kiegyezés küszöbén, 1861. január 7-én hozott döntése eredményeként ugyanis az új járást megszüntették, és így Nádasd az akkor létrehozott pécsváradi albírói kerülethez került tizennyolc másik környező településsel együtt, a mohácsi járás részeként. A pécsváradi járás visszaállítására 1871. december 27-én került sor, addig faluként szereplő településünk ugyanebben az évben, a XVIII. és az 1886. évi XXII. úgynevezett községi törvények eredményeként községi címet kapott, körjegyzőségi székhely lett, önálló képviselő-testületet választhatott, autonómiája ezzel nagyban megnőtt, amelynek egyik szembetűnő külső jeleként önálló tulajdonú községházát is kialakítottak a 140. számú házban. A községek életének egyik legfontosabb tényezője elnevezésük, illetve azok változása(i). Nádasd esetében a pécsváradi járás főszolgabírája 7200/1902. számú rendelete volt ez, amelynek értelmében az Országos Törzskönyvbizottsággal történő megállapodás után a község neve előtt a Püspök- előtag használatát rendelte el. A képviselő-testület 1903. január 20-i ülésén hevesen ellenezte ezt, helyette a már a gyakorlatban használt Baranya- előtagot javasolta. A július 4-i ülésen fölolvasták a vármegyei közgyűlés határozatát, amely az eredeti elképzelésnek megfelelően a Püspök- előtagot hagyta jóvá, így a község neve 1904. január 1-jén Püspöknádasdra változott. (A legközelebbi változás 1950. április 25-én állt be, amikor a végleges Mecseknádasd elnevezést vette föl a település.)
Mint már utaltunk rá, a községi szabályrendeletet az önálló képviselő-testület 1872. április 29-én alkotta meg, amelynek keretében az előző évi törvény alapján az elöljáróságot a választott bíró, körjegyző, helyettes bíró és nyolc esküdt alkotta, míg az úgynevezett szolgaszemélyzet két-két kisbíróból, hegypásztorból, bábából és egy-egy levélhordóból, éjjeliőrből, mezőcsőszből állott. A képviselő-testület újbóli megválasztására időről időre sor került az érvényben lévő választójogi törvény értelmében. A választások utáni képviselő-testület személyi összetételét a jegyzőkönyvek tartalmazzák, a század végén jelentősen bővült. Az 1899-ben hivatalba lépő testület például a községi bíró, a helyettese, a nyolc esküdt, a pénztárnok, a közgyám, a körorvos, a körjegyző mellett újabb kilenc fő választott képviselőből és kilenc olyan úgynevezett virilis képviselőből állt, akik a község legtöbb adót fizetői voltak. S hogy a működőképesség ne csorbuljon, egy hároméves választási ciklusban csak az egyik felét delegálták, míg a másik felének a mandátuma a következő alkalommal járt le. A virilisek közt szerepelt a mindenkori pécsi püspök is. Volt közöttük borkereskedő, kisbirtokos, telkes földművelő, molnár, szeszfőző, mészáros és a falu római katolikus plébánosa is. Fizetéseiket a községi szabályrendelet második fejezetében szabályozták. A körjegyzőség alkalmazottainak sorában két-két kisbíró, mezei csősz, egy-egy dobos, éjjeliőr volt található. A későbbi évtizedek során a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva időről időre emelték juttatásaikat. Minden hivatalos iratot, jegyzőkönyvet magyarul vezettek.
Jelentős közigazgatási változásra került sor a 11.147/1901. számú alispáni határozattal, amely körjegyzőség alakítását rendelte el Óbányával. A képviselő-testület elé ezzel együtt, az adminisztratív teendők megnövekedése miatt létszámbővítési javaslat is került, amelyet azonban a szűkös anyagi lehetőségek miatt elvetettek. A községvizsgálati jegyzőkönyvek megőrizték a jegyző és a segédjegyző személyi adatait is. 1899-ben Podgorélátz Sándor helyben lakó körjegyző hatvanéves volt, egy gimnáziumi osztályt és reáliskolát végzett, 1869-től dolgozott a közigazgatásban, itteni állomáshelyén 1873. december 5-től. Az 1891-es jegyzőkönyvben föltüntették Steinmacher Ferenc segédjegyző adatait is. Ekkor 24 éves volt, hét gimnáziumi osztályt végzett, oklevéllel három év óta rendelkezett, Nádasdon 1891. november 2-án vették állományba.
Kötelező központi rendelkezés írta elő a földhatárjelzés kötelező érvényesítését, amelyet 1902-ben hagytak jóvá. Az utcaszabályozási térkép elkészítését 1905-ben rendelték el. A cselédek felmentési és szolgálati idejét 1903-ban szabályozták, szolgálati évüket április 1-jétől a következő év március 31-éig határozták meg. A takarékosság és az észszerűség jegyében 1900-ban közös gyepmesteri telepet hoztak létre Óbányával és Hidassal. A foglalkoztatott községi mező- és hegyőrök felvételét a cselédsegély-pénztárba 1902-ben hagyta jóvá a képviselő-testület.
A vármegye községei állapotának tanulmányozására – így Nádasdéra is – a századforduló előtt, 1891. és 1899. között fölvett községvizsgálati jegyzőkönyvek adnak jó alapot. Az első fejezet általános adatai közül a 2822 fős lakosságlétszám, a 6620 katasztrális hold 1313 négyszögölnyi összterület, az 1887-i pénzügyi, az 1888-i szervezési és működési, az 1891-i húsvágási és az idegenek letelepedését meghatározó szabályrendelet megléte, az 1891. óta az Első Magyar Biztosító Társaságnál megkötött biztosítás ténye, a községi számadások 1868., a vagyonleltár 1872. óta történő őrzése, a vadászati és az italmérési jog bérbeadása, a községi telekkönyv vezetése, a hatályos törvények kifüggesztése, a hivatalos okmányok Wertheim-szekrényben való őrzése, a virilisták névjegyzékének rendszeres összeállítása a legfontosabbak.
Az 1900-as évek elején a község nagy erőfeszítéseket tett infrastruktúrája fejlesztéséért. 1906-ban határozatot hoztak egy rossz állapotban lévő ház lebontására, árlejtést hirdettek egy tantermes iskola, két szoba-konyhás tanítói lakás fölépítésére. 1908-ban új községháza építésére hirdettek árlejtést, amelyben ezen felül tűzoltószertár, irattár, kisbírói lak és csendőrlaktanya terve is szerepelt. A tervek realizálására ebben az időszakban már nem került sor. A Kálvária temető időszerű kibővítésére viszont a képviselő-testület szólította föl a római katolikus hitközséget 1900-ban. A községi utak állapotának javítására is tettek intézkedéseket. Egy ugyancsak 1900. évi határozat értelmében az országútból nyíló útszakaszt határozták el meghosszabbítani, mind az anyagot, mind a megvalósítást közmunkából. A közmunkára kötelezettek összeírását 1902-ben egy háromtagú bizottság végezte, majd a mértékét a képviselő-testület fejenként két kézi és egy igás napszámban állapította meg.
A község képviselő-testületének egyik legfontosabb feladata volt esztendőnként az éves költségvetés kidolgozása, kidoboltatása, tizenöt napig közszemlére tétele, elfogadtatása, majd jóváhagyásra való fölterjesztése Baranya vármegye törvényhatóságához. Hasonló volt az eljárás a zárszámadásoknál is. Ez utóbbi alkalomkor fogadták el a községi iskolaalap, a szegény-, a letéti, a bírság-, a tűzoltóalap pénztárának, a faiskolának, a szénbérlet-jövedelemnek a zárszámadásait.
A község óvatos, takarékos, visszafogott gazdálkodását mutatja, hogy az 1891-es vizsgálatnál már megállapították: a törzsvagyonnak jövedéki hátraléka nincs, hasonló a helyzet a számadások terén, közbirtokossági, volt úrbéri vagyont nem kezelt, ami községi jövedelemforrást lehetett, bérbe adott, és ez az irányzat a későbbiek folyamán sem változott korszakunkban. Az italmérési, a vadászati jog bérbe adásán felül a községi kocsmákkal, malmokkal is ugyanez volt a helyzet.
A század végétől kezdődően ugyanakkor egyre-másra utasította el a külső támogatáskérő igényeket, a járási főszolgabíró anyagi javadalmazást igénylő személyi-tárgyi fejlesztési terveit a képviselő-testület – súlyos anyagi helyzetére hivatkozva. Arra ugyanakkor nagyon vigyázott, hogy jogszerűen, minden évben nyilvános árverésen adja bérbe a közvagyont, az árverés szabályos legyen, jegyzőkönyveit a községházán tárolja.
A községi háztartás költségeit a törzsvagyon jövedelméből, a pótadóból fedezte. Az 1899-es jegyzőkönyv szerint ez utóbbi összege az összes egyenes adóra nézve negyven, a földadóra nézve tizenkét százalék, a többi adónem után pedig kilenc és fél százalék volt. Ehhez jött még a vármegyei betegalap javára kivetett két százalék adó. 2253 forint 52 krajcár volt ebben az évben a pótadó hátraléki követelés összege, a hátralékokat a községi földkönyvben és az egyéni adózók adókönyveiben rögzítette, viszont „a behajtást a lakosságnak pénztelensége és a jövedelmi forrás hiánya akadályozza, de azért a behajtás fokozatosan megtörténik” – szögezte le a jegyzőkönyv. A községi törzsvagyon ekkor ingatlanokban 9620, községi jogosítványokban 34 200 forint, ingóságokban 678 forint harminc krajcár, azaz összesen 44 498 forint harminc krajcár volt. Az állami adó és a vármegyei pótadó összegét az alispáni hivatal rögzítette. Ez 1910-ben például az előbbi esetben 11 969,62, az utóbbinál 359,6o korona volt.
A gazdálkodás szakszerűségét mutatta, hogy a törzsvagyon jövedelmezőség az elvárható ütemben haladt. A község hitelt csak egy esetben vett fel, még 1888-ban a Pécs Egyházmegyei Alapítványi Takarékpénztárnál tizenegyezer forint erejéig, amelynek törlesztőrészleteit, kamatait az előírtaknak megfelelően fizette.
A községi vagyon gyümölcsöző kamatozása kapcsán 1898-ban merült föl, hogy lépjenek be az Országos Központi Hitelszövetkezetbe, azonban a település anyagi helyzete miatt a testület elutasította az ezzel járó üzletrészjegyzést.
Rendszeresen tárgyalták a képviselők a községi malmok bérbeadását, a bérletidő meghosszabbítását, a karbantartásra is ügyeltek. 1900-ban bízták meg Árvai József mérnököt a vízhasználati munkák elvégzésével, amelyet ő el is végzett, a testület el is fogadott. Három év múltán egy új községi malom tervezési munkálataira kérték fel Tripammer Károly pécsi mérnököt.
A pécsi püspökség ügyészével a megváltozott vízbérleti szerződést 1918-ban kötötték meg, amely egyben örökváltsági szerződés is volt. A községi malmok vizsgálata ürügyén 1919-ben vették számba azokat. Ekkor Pesti János és a Marx testvérek a község belterületétől számítva egy nyolc és egy kilenc kilométerre, Schaffer János egy három, Ziegler János egy négy kilométerre lévő malmot bérelt, míg Wágner Mihály, Amrein Antal, Schrenk Ferenc egyet-egyet a „külterületen”. Az addigi hét mellett a község belterületén öt, Óbányán három malom volt található, az apátvarasdi határban, Wagner György bérletében további egy. (Ez utóbbi a megszálló antant– szerb csapatok területén volt, így a község számára akkor elérhetetlenül.) Összesen tehát tizenhat malom volt Nádasd tulajdonában.
Újabb jövedelmi forrást jelentett a községi mértékhitelesítési jog árverés útján időről időre történő értékesítése. Ezt a gyakorlatot 1898-ig folytatták, majd határozattal az eladás mellett döntöttek. A községi iparrendészet körébe tartozott a tanoncszerződések nyilvántartása, a záróra, a súlymértékek, a házalás ellenőrzése, a kéményseprés minden második hó első felében való elvégzésének ellenőrzése.
A községi kocsma bérbeadása, a szerződések megkötése, teljesítése is rendszeresen szerepelt a képviselő-testület napirendjén, amelynek belső helyiségét kaszinónak nevezték. Az italmérési jog bérbeadására 1892-től, az épület javítására 1902-ben került sor.
Püspöknádasd községi vágóhidat is működtetett, miután 1911-ben építésére versenytárgyalást hirdetett, és a munkálatok meg is valósultak. Vásárt minden évben kétszer tartottak. Az elsőre május 25. hetének hétfőjén, a másodikra szeptember 29-én került sor. A községi állat-egészségügyi vizsgálatok tavasszal zajlottak le. Külön gondot fordítottak a vásártér, a dögtér vizsgálatára.
A település tulajdonában lévő kőbánya bérletéről is határozott időközönként a képviselő-testület. Hasonló volt a helyzet az úgynevezett Fazekas-föld és a szeszfőzde esetében. Ezek a jövedelmek is a községi gazdálkodás részét képezték.
A volt úrbéresek akkor már legelőgazdálkodásra berendezett erdejéről jogszabályok határoztak. Az 1879. évi 31. és az 1899. évi 19. törvénycikk értelmében ezt az erdőt is állami erdészeti vezetés alatt, rendszeres gazdasági üzemterv szerint kezelték. A volt úrbéresek ezt a legelőilletőségű erdőbirtokot az 1871. november 21-én kelt úrbéri egyezség megkötésekor szerezték, az illetékes kultuszminisztérium 1872. szeptember 19-én kelt határozatával hagyta jóvá. Ekkor a 73 volt úrbéri telek 766,5 katasztrális holdnak felelt meg, amelyből az 1900-ban kelt határozattal 129 katasztrális hold vízmosásos, kopár területet erdősítettek, és állami erdészeti kezelésbe adták. Ezt előkészítendő a pécsváradi járási főszolgabíró 1899-ben rendelte el, hogy a pécsi püspöki uradalom képviselői jogát a mindenkori uradalmi főerdész, jelen esetben Wenk Ferenc által gyakorolja.
Az erdőt 1899. július 1-jétől a pécsi királyi erdőhivatalnak alárendelt pécsi járási erdőgondnokság kezelte, őrzését az erdőőri intézmény bevezetése, 1900 októbere óta a járási erdőőr és a volt úrbéresek által fölfogadott őr, míg az erdőben előírt munkákat maguk az erdőbirtokosok végezték.
A képviselő-testület az 1899. évi 20. törvénycikk alapján külön határozatot hozott a községi volt úrbéresek szavazati jogáról, amelynek értelmében ezek a tulajdonosok mindegyike egy-egy szavazattal bírt.
Az 1871-es egyezség óta ennek jövedelméről minden évben zárszámadás készült, és ez a község vagyonát képezte. Az erdőbirtokok részletes számbavételét az 1865-ben elvégzett kataszteri fölmérés után 1905-ben foganatosították, a belső határvonalakat is ekkor jelölték meg, és részletező térkép készült.
Az erdő kezelésére megújított üzemterveket dolgoztak ki. Fő fafajai ekkor a tölgy és a cser, kisebb mennyiségben a bükk, a gyertyán, az akác.
A vadászati jogot az 1883. évi 20. törvénycikk alapján gyakorolták, oly módon, hogy meghatározott időre bérbe adták. 1891-ben például a pécsi püspökség nyerte el évi nyolcvan forint bérleti díj ellenében, de magánszemélyeknek való bérbeadása volt a jellemző. 1899-ben például nyilvános árverésen Weltner Jakab szerezte meg a jogot 62 forintért.
A községi faiskola kezeléséről évenként külön zárszámadás készült. A püspöki uradalom erdőségeinek nagysága, közelsége miatt az ott időről időre megbúvó dúvadak elleni védekezésként mérget helyeztek ki, amelyről értesítették a képviselő-testületet, hogy meg tudja időben tenni az ilyenkor szükséges intézkedéseket. Az erről tanúskodó 1899-es, 1900-as képviselő-testületi határozat megemlítette azonban annak szükségességét, hogy az uradalom a környékbeli települések, Cikó, Hidas, Ófalu tekintetében is tegye meg ugyanezt.
A község biztonságáról az 1891-es községvizsgálati jegyzőkönyv tanúsága szerint egy „belrendőr” és a község lakosaiból alakult éjjeliőrség gondoskodott. A két kisbíró feladatai közé tartozott közvetlen ellenőrzésük. Önálló csendőrség itt nem működött, a pécsváradiak őrjáratai felügyeltek a községi elöljáróság mellett a belbiztonságra, a zárórák betartására. Az éjjeliőrség újbóli szabályozását 1904-ben végezte el a képviselő-testület. Egy-egy őr jutott a község alsó és fölső felére. Az ezzel kapcsolatos második „belrendőri” állásra a személyi és az anyagi feltételeket biztosították. A község lakóiból álló éjjeliőrség változatlan maradt. Két-két fő teljesített szolgálatot éjfél előtt és éjfél után. A mező- és hegyrendőri teendőket 1891-ben is két csősz látta el. Legeltetési és hegyrendészeti szabályrendelet nem volt, szőlőcsőszöket sem alkalmaztak. Toloncolási ügyek nem fordultak elő. Az esetleges letartóztatottak ideiglenes fogvatartására három zárkát állítottak föl, esetleges kísérésükre kijelölt biztos állt rendelkezésre.
A katonai ügyek vonatkozásában elsőként az újoncösszeírások meglétét, évkörét tudakolta először a megyei vizsgálat. Az 1891-es községvizsgálati jegyzőkönyv ezt 1851-től tüntette föl. Jelentkezési jegyzőkönyveket, tartalékosokról és póttartalékosokról készült jegyzőkönyveket, népfelkelők és más községbéli népfelkelők névjegyzékeit, mozgósítási utasításokat, lófogatok, eladásra szánt lovak jegyzékeit, illetve meglétüket rögzítették 1899-ig minden évben. A helyzet a későbbiekben sem változott. A járásnak újoncozásra félévenként utalt át egy kisebb összeget a községi pénztár. Ez 1891-ben például 16,59 forintot jelentett, de 1899-re ez is megszűnt.
Külön kötelezettsége volt a községnek a tűzoltóalap költségeinek elkülönítése, arról évenkénti zárszámadás készítése, elszámolása, elfogadtatása, jóváhagyatása. A tűzoltószerek beszerzése, nyilvántartása, karbantartása tartozott ide. Az 1891-es községvizsgálati jegyzőkönyv adatai szerint a községi tűzoltó-egyesület harminchat tagot számlált, az esetleges tűz oltására két tűzoltókocsi, egy kézi fecskendő, két vízszállító lajt, két csáklya állt rendelkezésre, 1899-re hat vödörrel, két létrával, egy csáklyával bővült a leltár. Az 1905-ben keletkezett vármegyei rendelet szerint a községi tűzoltók életkorát húsz–negyven év közöttire határozták meg. Szerencsére nagyobb tűzeseteket ezekben az évtizedekben nem rögzítettek. A kéményseprési díjakat 1901-ben szabályozták.
Törvény rendezte a községi képviselő-testület kötelezettségeit az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika terén is. Évenként el kellett végezni a tankötelezettek összeírását, azt nyilván kellett tartani, működtetni kellett az iskolaszéket, végre kellett hajtani rendszeresen az iskola ellenőrzését, biztosítani kellett a fizetések folyósítását. Az iskolában a rendet a községi elöljáróság is felügyelte, a körorvos pedig a közegészségügyi előírások betartását.
A képviselő-testület hirdette meg a pályázatot a körorvosi állásra, elbírálás után alkalmazásáról, munkafeltételei biztosításáról, ellenőrzéséről is gondoskodott, hasonlóan a szülésznők, a bábák, a halottkém esetében. Nyilvántartották az árvákat, a testi és szellemi fogyatékosokat, a gondozásra szorulókat, vizsgálták a közegészségügy állását, felügyelték a piacot, a vendéglátóhelyeket, a mészárszéket, a sütödét, a szeszfőzdét, az ipartelepeket, a len- és kenderáztatókat, a hullaházat, a jégvermet.
Külön kellett ügyelni a járványos betegségekre, illetve az ellene való védekezésre, különös tekintettel a kolera, a diftéria fölbukkanására. Szerencsére ezen a téren sem történt tárgyalt korszakunkban különösen súlyos esemény.
A képviselő-testület minden évben elfogadta a szegényalap zárszámadását, összeállították a közsegélyezettek, kiskorú árvák névsorát. Ezen a téren nagy szerepe volt a községi orvosnak. Az 1891-es állapot még tiszteletdíjas orvos foglalkoztatását rögzítette, az 1899. évi jegyzőkönyvben már a körorvosi állás betöltése szerepel, kórházi beosztással. A szociálpolitika terén nagy előrelépést jelentett a közgyám megválasztása. A betegápolási pótadó két százalék volt ekkor.
Az első világháborúig kevés alkalommal nyilatkozhatott a képviselő-testület országos ügyekben. A rajongva szeretett Erzsébet királyné halálakor főszolgabírói rendelet írta elő 1898-ban a községi faültetéseket. A képviselő-testület felszólította a volt úrbéreseket, erdő- és legelőtulajdonosokat a részvételre. A gyász hatására egy évvel később körjegyzői előterjesztésre előírták, hogy a nemzetiszínű zászló mellett feketét is szerezzenek be kegyeleti alkalmakra.
Nádasd község lakosságának vallási összetételéről a róla szóló canonica visitatio összeállítások szólnak a leghitelesebben. Az 1900. évi kétezer-ötszáz katolikusról, négy evangélikusról, tizenhárom reformátusról, 29 izraelitáról közöl adatot, a vele együtt megemített Óbányán ekkor négyszáztíz katolikus és két evangélikus, Berekaljapusztán pedig hat katolikus és 58 evangélikus élt. 1914-ben 2626 katolikus, hetven evangélikus, tizenkét református, húsz izraelita vallású lakos volt. Óbányán 394 volt a katolikusok, egy-egy az evangélikusok és a reformátusok száma. 1900-ban 721 római katolikus, két vegyes házasságkötést tüntetett föl, míg a szentáldozások száma kilencszázhatvan. A katolikus lelkészi teendőket 1900-ban Romaisz Ferenc, 1914-ben már Weisz János látta el, utóbbi Bonyhádról járt át Nádasdra.
Az 1868. évi, Eötvös József nevével fémjelzett tanügyi reform céljai nehezen valósultak meg a vidéki alsó fokú oktatásban. Példa erre Salamon József másodtanfelügyelő 1874-ben tett jelentése, amely a pécsváradi járás iskoláinak helyzetét vizsgálja. Nádasdról megemlítette, hogy egy római katolikus iskola működött ekkor itt egy tanítóval, a 335 tanulót két teremben oktatták. Ismétlő iskola helyett úgynevezett vasárnapi iskola működött, de a felnőttek is részesültek esti oktatásban. A munka rendben zajlott, különösebb esemény és nagyarányú mulasztás nélkül jártak a tanulók az október 15-től július végéig tartó tanév folyamán.
Iskolai szünetet a húsvéti és a pünkösdi ünnepek környékén kaptak a gyerekek. Mivel sokan látogatták az intézményt, és kevés volt a tanterem, szabályszerű osztályok kialakítására nem volt mód. Néhány megkövetelt tanszer hiányzott, lecke- és tanterv sem volt, hasonló okokból. Gyakorlati ismeretek elsajátítására faiskola egészítette ki az oktatási intézményt, az iskolai könyvtár száznyolcvan kötetes volt.
Az iskola vagyonához tartozott tizennégy hold föld, amelyet ekkor még nem mértek ki. A vizsgálat hatására az esperes plébános változtatni akart a helyzeten, megígérvén, hogy a törvény rendelkezéseinek pótlólag mindenben eleget fog tenni.
Az 1891. évi jegyzőkönyv római katolikus felekezeti iskolát rögzített hat osztállyal, három tanteremmel, 327 tanulóval, az ismétlő iskolába járók száma 119 volt. 1899-ben emellé három tanítót is följegyeztek 318 tanulóval. Az ismétlő iskolát látogatók száma 108 volt. Mindegyik alkalommal azt állapították meg, hogy a tankötelesek összeírása, beterjesztése megtörtént, az elöljáróság és az iskolaszék rendszeres ellenőrzéseket tartott, a mulasztottak jegyzékét összeállították, de a hiányzók száma nem jelentős. Sem óvoda, sem üldözendő zugiskola nem volt a községben. Az 1899. évi összeállítás megjegyezte, hogy az elöljáróság a tanítók fizetését „nem a legnagyobb pontossággal” adta ki.
A vármegye alispánja 1898-ban kimutatást készített a kultuszminisztériumnak a szervezésre kerülő elemi iskolákról. Eszerint a 2819 lakosú Nádasdon száznyolcvan volt a magyarok és 2369 a németek száma, az állami elemi iskola szervezését a község szegénysége tette szükségessé. A járási főszolgabíró is ebben a szellemben fogalmazta meg 1906. december 27-i jelentését a főispánhoz. Az állami iskola fölállítását azért mondta kívánatosnak, mivel a magyar nyelvre nem helyeztek hangsúlyt a felekezeti iskolában, s ezt személyes tapasztalatai is alátámasztják.
Az 1907 januárjában készült jelentés 2484 lakost említ, ebből 166 volt a magyar (6,6 százalék), 2318 a német (93,4 százalék), római katolikus elemi iskola működött, a hat–tizenkét év közötti tankötelesek létszáma 345 volt, a magyar nyelvtudás színvonala gyenge. Az 1907. áprilisi helyzetfelmérés a községben III. rendű sürgősséggel tartotta szervezendőnek az állami iskolát. Föltüntették a lakosok írni-olvasni tudása arányát, amely 1712 fő esetében 68,9 százalékot mutatott.
A lakosság száma 1890-től erősen csökkent, aminek okát a filoxéravésznek tulajdonították, a kádáriparosok elköltöztek, a napszámosok a meginduló mecsekvidéki bányákban találtak munkát. A felekezeti iskola első két osztályában német és a magyar volt a tannyelv, harmadiktól kezdve a magyar, a hittan kivételével.
A millennium évében, 1896-ban a helyi katolikus egyházközség és az iskolaszék kidolgozott egy tervet, amelynek értelmében Nádasdon leány elemi iskolát és óvodát létesítenek, amelyben apácák oktatnak. A kiszemelt épület vételárát ezerkétszáz forintban szabta meg a község, a létesítmény két tanteremből, óvodából, az apácáknak zárdaszerű lakásokból állt volna, és úgy tervezték, németül is tanulnak benne a leánygyermekek.
A községi elöljáróságon kívül a vármegyei törvényhatóság, az egyházmegyei főhatóság is jóváhagyta a tervet. Amikor azonban az egyházközség a községi iskolai alap jövedelmének fölhasználását kérte 1898-ban a költségek biztosítására, a vármegyei törvényhatóság közigazgatási bizottsága elutasította. Egy év múlva az iskolaszék fordult ez irányú kérelemmel a kultusztárcához, de a kérdés megoldását öt évre elhalasztották. Nem csoda hát, ha a következő főszolgabírói értekezleten arról szereztek tudomást az érdekelt felek, hogy az egyházmegyei főhatóság az 1896-os szerződést nem hagyta jóvá, 1900-ban pedig a minisztériumhoz az egyházközség olyan irányú kérelmet terjesztett föl, hogy emelhessék az iskolai adókulcsot.
Az 1901. évben a vármegyei törvényhatóság állapította meg, hogy 294 gyermeket három tanító oktat, és ez nem felel meg az 1868. évi népiskolai törvény előírásainak, amely szerint egy tanító egy tanteremben nyolcvan gyereknél többet nem taníthat. A helyzet javítására tett ígéretet az egyházközség.
Közben a főszolgabíró a 2.176/1898. számú rendeletével négy tanteremre bővítendő elemi népiskola fönntartására szólította föl a községet. A válaszhatározat szerint az iskolai alap földhaszonbérletének húszforintnyi összege áll rendelkezésre erre, ezért, bár vállalják az iskolabővítés lebonyolítását, karbantartásán túl egyéb terhet nem: az általános szegénység miatt. 1899. május 12-én a főszolgabírónál megtartott gyűlésen újból megerősítette a helyi egyházközség, kész az anyagi segítség megadására, az elöljáróságot pedig arra utasították, hogy az iskola államosításának előmozdítására nyújtson be alapos szakmai indokokkal alátámasztott kérvényt a kultusztárcához.
A vármegyei közigazgatási bizottság 78/1900./X. 9. számú határozatával a községi elöljáróságot iskola építésére szólította föl, egyben arra is, hogy rendezze a tanítói fizetést, hogy az németet is tanítson. A határozatot a lakosság egy részének a kérelmére hozták, mivel ekkor a tankötelesek száma háromszáz fölött volt. Előírta a vármegye, hogy terjesszék föl egy újabb tanterem és tanítói lak tervét december 31-éig, s gondoskodjanak a fölmerülő költségek fedezéséről. Az iskolai alapvagyon tőkéjét ajánlották föl. Ekkor a helyi egyházközségé volt két iskolai tanterem és a kántorlak, a községé egy tanterem és a tanítói lak. Az iskola államosítását azonban az egyházmegyei főhatóság 1900. augusztus 10-i ülésén megtagadta, dacára az iskolánál fönnálló közös részére vonatkozó egyházközségi használati jogot fölmondta. Ebben az ügyben 1905-ben történt újabb lépés. Az egyházközség kérte a községet, hogy iskolai tulajdonjogát adja át, ám ezt a képviselő-testület elutasította. Az elöljáróság, hogy a helyzetet megoldja, még ugyanabban az évben olyan határozatot hozott, melynek értelmében az eddigi 91. számú iskolaépületet lebontatja, 12 222 korona költséggel újat építtet, a bútorzatra is költ. Államkötvény, a Bonyhádi Takarékpénztárban elhelyezett községi tőke, államsegély, valamint pótadó kivetése 1905–06-ra biztosította a terv szerint az összeget. A szerződést Resch Ferenc (zengő)várkonyi építőmesterrel kötötték meg.
A felállítandó gazdasági ismétlő iskola ügye is rosszul indult. Dacára a 11 910/1899. számú főszolgabírói rendeletnek, a község először elutasította, arra hivatkozva, hogy a kijelölendő terület nem alkalmas a célra, egyébként sincs húsz katasztrális holdnyi területe erre, mivel sok a kis magánbirtokos, a felszerelésére nincs nélkülözhető emberi, állati erő, megfelelő szaktanítói lak sincs. Egyetlen pozitívumnak az egyházközség ajánlata látszott: tantermeit fölajánlotta a rendeletben megfogalmazott célra. A helyzet megoldására elsőként a hét fős községi ismétlő iskolai iskolaszék alakult meg, 1903. május 21-i ülésén pedig biztosította a működéshez szükséges feltételeket.
A kulturális életet jelzett korszakunkban (Püspök)Nádasdon az egyesületek fémjelezték. A Katolikus Kör 1910-től 1922-ig, az önkéntes tűzoltótestület 1914-től 1939-ig működött. Bővebb ismeretekkel rendelkezünk a Katolikus Körről. Alapszabálya szerint célja volt „a társadalmi életnek vallásos alapon való fejlesztése és a magyarosítás egyrészt, másrészt az ipar, föld- és szőlőművelés érdekeinek szakszerű ápolása, emelése a politika mellőzése”. Ennek elérésére kölcsönös eszmecseréket, fölolvasásokat, hasonló tartalmú lapok olvasását, a népkönyvtár használatát, a tisztességes szórakozást, az elöljáróság tudtával, külön vigalmi bizottság által szervezett időnkénti mulatságokat rendeztek, illetve írtak elő tagjaiknak. Kizárást vont maga után a rendet és nyugalmat megzavaró zajos mulatságok, a szerencse- és hazárdjátékok űzése. A „politikai és vallásellenes vitatkozások, civakodások, perlekedések” a hivatalos helyiségből való kitiltást vonták maguk után.
Fővédnöknek a megyés püspököt kérték föl, az elnöki tiszt a plébánost illette meg, és csak javaslatára töltötte be más. A kör hivatalos helyiségébe mindig mindenki beléphetett, kivéve az istentiszteletek idején, hétköznap este tíz, vasár- és ünnepnap tizenegy óráig.
A Weisz Sándor elnök által 1910. október 2-án aláírt alapszabály szerint jog- és alapszabályellenes tevékenység esetén végső esetben a kört a kormány föl is oszlathatta. Az alapszabályt október 9-én maga gróf Zichy Gyula megyés püspök hagyta jóvá aláírásával, püspöki bélyegzőjével. A belügyminiszteri jóváhagyás 1911. április 6-án történt meg.
A helyi egészségügy meghatározó tényezője az orvos személye, jogállása volt. A vármegye orvosainak jegyzéke szerint Gyikos Béla 1898–1900. között költözött Nádasdra. A képviselő-testület 1899. évi határozata szerint dr. Graul Béla rácpetrei lakos lett a körorvos.
Az 1903. évi összegzés szerint a községben három bába működött, közülük egy rendelkezett oklevéllel, a másik kettő vármegyei igazolvánnyal bírt. A javadalmazáson túl a szülő nőktől esetenként két koronát kaptak. Természetbeni juttatásaik igényét azonban a képviselő-testület elutasította. Ezt megerősítették egy év múlva is, de csak kettőjüket kívánták továbbra is alkalmazni, díjazásukat ugyanakkor fölemelték.
A 3.731/1902. számú járási főszolgabírói rendelettel létrehozott körállatorvosi székhely központját Nádasdon kivánta kijelölni, hozzá tartozott volna a hidasi és a rácmecskei körjegyzőség, kivéve Lovászhetényt. A helyi képviselő-testület a takarékosság jegyében azonban ezt a tervet elutasította mondván, hogy a közeli Bonyhádon két magánállatorvos praktizál. Egy évvel később mégis elfogadták a előbbivel megegyező tartalmú 2430/1903. számú rendeletet, amelynek értelmében a körállatorvos éves javadalmazása nyolcszáz korona, amelyből Nádasd kétszázat vállalt magára. A járás III. kerületéhez Óbánya, Nagypall, (Zengő)Várkony, Hidas, Ófalu, Zsibrik, (Apát)Varasd, Puszta(kis)falu, Lovászhetény tartozott.
A képviselő-testülethez néhány alkalommal szociális intézmények, de kulturális ügyekben eljárók is támogatásért folyamodtak. Ebben az időben a szűkös anyagi lehetőségek miatt elutasításban volt részük. A váci siketnémák intézete is így járt, és Vörösmarty arcképének megfestéséhez sem járult hozzá a testület.
Az 1891. évi jegyzőkönyv szerint a településen nem volt kiskorú árva, közsegélyezett, 1899-ben ugyanez a helyzet azzal a különbséggel, hogy az egy szegénynek minősített személyt helyben segélyeztek. Ilyen költségekre működtették a községi szegényalapot, a beszedett hatósági bírságokat is erre a célra fordították. Az 1899. évi jelentés 351 főt rögzített gyámolítottként.
A XIX. század végén és a XX. század első évtizedeiben a község nagy erőfeszítéseket tett a környéken kőszén föltárására. Először a Délmagyarországi Kőszénbánya Társulattal kötöttek szerződést kutatásra, amelyet 1898. augusztus 16-án (és azt követően többször is) meghosszabbítottak. A képviselő-testület 1910. március 16-i ülésén elfogadta az ez év február 15-én Heinrich Gábor fővárosi lakossal kötött szerződést, amelynek értelmében a vállalkozó megkaphatta a kőszénkutatási és a bányanyitási jogot.
A helyi gazdaság különféle ágazatairól is szólnak az 1891 és 1899 közötti jegyzőkönyvek.
1891-ben a háziipari tevékenységre nemleges volt a válasz, 1893-tól már föltüntették a kenderáztatókat. 1891-től szerepel a beszámolókban a községi kőbánya és a szeszfőzde.
A mezőgazdasági tevékenységnél tüntették föl 1891-től azt, hogy a helyi szőlőket – az ország más részéhez hasonlóan – kétharmadrészben elpusztította a filoxéra. A faiskolát jó kezelésűnek minősítették. A hernyók, rovarok, szerb tövisek pusztítása előírásszerűen történt a lakosság által, rendszeres hatósági felügyelet mellett. Szérűskerteket a településen kívül találtak. Selyemhernyó-tenyésztéssel néhányan foglalkoztak csak, a kötelezően ültetett szederfák levelezése rendben megtörtént. 1899-ben jegyezték föl, hogy megkezdődött az amerikai szőlőfajták ültetése. A megyei állatvizsgálat hat kant, négy-négy bikát és kost talált a község tulajdonában. A tenyésztéssel kapcsolatos jelentések rendszeresen kerültek a képviselő-testület elé.
Az első világháború kitörése és lefolyása a község életét közvetlenül nem érintette, bár a templom harangjai közül volt amit háborús célokra beolvasztottak. A képviselő-testület és a községházi személyzet munkarendjét megbolygatta az írnok-végrehajtó hadba vonulása: fölhalmozódtak az elintézetlen ügyek, nagy hátralék keletkezett már 1915-ben. Úgy határoztak, hogy a feladatokat a segédjegyző veszi át – külön javadalmazásért. A háború végén, 1918-ban, az akkori helyzetre, nagy családjára való hivatkozással úgy határoztak, hogy a körjegyző pótlékát fölemelik. Ugyanebben az időben határoztak a kisbírók lábbeliszükségletének biztosítására fizetéskiegészítés folyósításáról évi segély formájában. Ekkor alakult meg a háromtagú községi hadisegély-véleményező bizottság. Az idők változását jelezte, hogy egy nő is helyet kapott tagjai között.
Az ügyek egy másik fajtáját képezte a bérösszeg csökkentések kérvényezése a háború hatására. Ezt kérte a községtől a kőbánya és a kocsma soros bérlője 1915-ben. A képviselő-testület mindkétszer elutasította kérelmüket. Ebben az évben két szociális kérelmet is tárgyaltak. A vakokat gyámolító egyesület támogatási kérelmét épp a háborús viszonyokra tekintettel elvetették, míg a Kárpátok-beli falvak felépítését támogatták, és gyűjtési akciót is indítottak. Csíkszereda 1918-ban kérelemmel fordult az oláh betörés kárait enyhítendő, ez is elutasításra talált.
A világháború második évétől kezdődően egyre nagyobb számban találkozunk hadifoglyokkal a megye területén. A Baranya vármegyei gazdasági munkabizottsághoz beosztott tiszt irodája állandó kimutatásokat készített a részükre küldött csomagokról, köztük a Püspöknádasdon foglalkoztatottakéiról is. A hadifoglyok kórházi könyveivel is találkozunk, köztük a kenyérmezei hadifogolytáborból érkezett 32 éves Ivan Ivanovéval is, aki előzőleg Püspöknádasdon tartózkodott.
A világháború hatása nem múlt el annak befejeztével. Arnold Ferencné 1920-ban azzal a kéréssel fordult a képviselő-testülethez, hogy mivel férje orosz hadifogságban van, és anyósa meghalt, temetési segélyt kér. Kiutaltak neki ezer koronát.
A képviselő-testület két alkalommal is, egyszer 1921-ben, másodszor 1922-ben tárgyalta az első világháború községi hősi halottai emlékének megörökítési módját az 1335 és az 1464/1921. számú főszolgabírói rendelet alapján. Alapot létesítettek a községi pénztárból folyósított tízezer korona kezdőtőkével, ehhez járult még a lakosok adományain felül a mulatságok jövedelmeiből befolyt összeg.
Az emlékművet 1922. szeptember 8-án avatták föl. A műleírás szerint: „Rákóczi Ferenc utca, volutás-barokkos posztamens, zászlós, plasztikus középrész, visszahelyezett Manno Miltiadész bronz domborművel, rusztikus megmintázású, karcsú, Reziből származó homokkő piramissal, rajta gyászoló katona domborműve, az emlékmű tetején az eltávolított helyén új Turul. Vésett betűvel fent PRO PATRIA, lent 1914– 1918.” Fehér márványtáblán, lent és jobb oldalon fehér márvány póttáblán vésett betűvel százöt név található. Az emlékművet Hernesz J. marcali kőfaragómester készítette.

Amrein Mihály első világháborús katona

Az első és második világháborúban elesettek emlékműve (Lantos Miklós felvétele)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages