Az 1945 utáni évtizedek | Száz Magyar Falu

Az 1945 utáni évtizedek

A szovjet csapatok a megye északkeleti részét 1944. november legvégén érték el. A 4. gárdahadsereg 41. és 62. gárdahadosztálya a pécsváradi járás területét három legdélibb települése kivételével november 28-án foglalta el Bonyhád és Hidas irányából előrenyomulva. Helyi harcok Hidas és Mecseknádasd határában folytak, a németek Szászvár irányába vonultak vissza, fölszerelésük az összecsapások helyszínén maradt, itt négy magyar katona is megsebesült. Egy nap múlva a megye legnagyobb része – a megyeszékhellyel együtt – már a szovjet csapatok ellenőrzése alatt állott.

Az 1945 eleji népességszám 1878 fő volt, közülük magyar nemzetiségű 567 fő (30,2 százalék), német 1311 fő (69,8 százalék).

Az első nagy megrázkódtatás a szovjet csapatok bejövetele után érte a falut. Újév napján az addig összegyűjtött 162 főt elhurcolták a Szovjetunióba malenkij robotra, az 1941-ben magukat német anyanyelvűnek mondott 2313 fő közül, a túlélőknek nagy szenvedések árán, hosszú évek múltán sikerült csak hazavergődniük.

Mivel a község számottevő háborús károkat nem szenvedett, az élet újraindulása hamar megkezdődhetett. A közigazgatás, személyi állományának igazolása után, a készleteket vette számba, 1945. január 21-én pedig azt jelentette, hogy politikai pártok még nem alakultak. Az ideiglenesen létrejött helyi államhatalmi szervezetek közül a földigénylő bizottság alakult meg elsőként öt fővel április 1-jén, a földreform megvalósítására. Összetétele az idők folyamán változott, létszáma az igények növekedésével nőtt. Felügyelt a mezőgazdasági munkák megindítására, végzésére annál is inkább, mert a munkálatokat a község német nemzetiségű lakosai végezték, később kapcsolódtak be a betelepítettek, közöttük a személyi súrlódások is napirenden voltak, és ez az 1945 előtti magatartás igazolásával együtt igencsak megnehezítette munkájukat. A májusban elkészült telepítési lista kilencven házat, kilencven családot sorolt föl 567 katasztrális hold területtel, közülük ekkor már 62 házban lakott telepes. Augusztus végére a terület 756 katasztrális holdra emelkedett.

Az ezután létrejövő nemzeti bizottság határozta meg a későbbiekben egyre inkább a község életét. A novemberi választások eredményeként a községben a kisgazdák 550 (90,l százalék), az SZDP 48 (7,9 százalék), az MKP hét (1,2 százalék), a polgári demokraták öt (0,8 százalék) szavazatot kaptak. A nyolctagú nemzeti bizottságba öt SZDP- és három FKGP-tag került. A nemzetiségi viszonyokról készült népgondozói hivatali fölmérés a járást a legerősebb „Volksbund-fellegvárnak” említette. A településen az 1941. évi népszámlálás adatainak figyelembevételével ekkor anyanyelv szerint 2311, a nemzetiség szerint 2139 fő vallotta magát németnek. Iskolája is német nyelvű volt.

Elsőként csángók települtek ide, majd elmenetelük után 53 családot telepítettek be Tarnalelesz községből még ez év nyarán. Nagyobb mérvű letelepedés Debrecenből és Zala megye községeiből érkezett 1946 tavaszán–nyarán. Ekkorra készült el a Németországba kitelepítendők listája, amely 1238 nevet tartalmazott úgy, hogy az egyéb mentesültek mellett a mecseki bányavidéken munkát vállalókat is mentesítették. Az elkobzott földterület 1294 katasztrális hold volt, ehhez jöttek még az egyéb, itt hagyni rendelt vagyontárgyak, ingóságok. A június 4-én közel nyolcszáz fővel megindított szerelvényt azonban Linzből visszairányították a helyiekkel együtt Hajós, Nemesnádudvar, Császártöltés helységbe, ahonnan megindult a visszaszivárgás. Októberben 22 helyi, 16 megyén belüli és 146 megyén kívüli telepes családot rögzítettek. A mezőgazdasági munkák elvégzésének nehézségét jellemzi, hogy – dacára az akkor már létrehozott szövetkezetnek – karhatalmat kellett kirendelni. Ezt tetézte a FIB-elnök elleni vizsgálat is. 1947-ben és 1948-ban is tartott a fluktuáció. A Felvidékről 1948-ban történt meg a betelepítés. Októberben huszonnyolc, novemberben hat, decemberben pedig egy család telepedett le. Az újabb telepesek ügyei intézésén túl a német nemzetiségűek a megye más részeibe – köztük a szomszédos Óbányára, Ófalura, Hidasra – történő áttelepítésével, az ingó és ingatlan vagyonok számbavételével, a tulajdonközösségek megszüntetésével foglalkoztak gyakran a helyi szervek. A nemzeti bizottság újbóli átalakulása 1948. február 2-án már azt hozta magával, hogy az elnök MKP-, az alelnök NPP-tag lett, az FKGP-ből három, az SZDP-ből három, az MKP-ból, az NPP-ből és a Fékosz–MKP-ből két-két tag vett részt a munkában. A január 2-i kimutatás szerint a németektől elkobzott terület 2012 katasztrális hold volt, a telepeseknek juttatott 1362 katasztrális holdból kettőszázkilencvenet vetettek be, kilencven és fél mázsa vetőmagot kaptak, mégis szociális helyzetük, jószágaik takarmányellátása igen gyenge volt, újév után negyven százalékuk közellátásra szorult, tetemes adóhátralékuk volt.

Az oktatási helyzetet jellemezte, hogy 1948-ban a napközi otthonban 211 három és hat, 376 hat és tizenkét év közötti gyermek járt, az iskolaállamosításkor öt tantermes volt az intézmény egy tanárral és hét tanítóval, 415 tanulóval. A volt püspöki kastélyban először népfőiskola működött, majd a szakminisztérium 1948. augusztus 1-jén ötholdas parkjával, melléképületeivel a létrehozott általános iskolának juttatta. Dolgozók általános iskolai tanfolyama, gazdaképző, úttörőtábor is indult a két világháború közötti híres KALOT-iskola nyomdokain. A szép táj képzőművészeket, irodalmárokat vonzott ide. Szabad szakszervezetük a Batsányi Társasággal együtt a helyi szervek jóvoltából egzisztenciális biztonságot adott a Martyn Ferenc vezette művésztelepnek, az itt letelepedett Dénes Gizella írónőnek. Keskeny vásznú mozi, könyvtár is működött. A lakosság önzetlen munkájával sportpályát, kisméretű uszodát is létrehozott. Az egyesületek közül – 1949-es betiltásig – az 1946-ban alakult vadásztársaság és az 1948-ban létrejött méhészeti egyesület működött.

Az egészségügyi ellátást a környező településekkel együtt a körorvos és a gyógyszerész biztosította.

A politikai változások nyomán 1949-ben a Kossuth Tszcs, 1950-ben a községi tanács alakult meg. (A tszcs 1956-ban fölbomlott, 1957-ben Bercsényi néven alakult újjá.)

A Baranya Megyei Tanács végrehajtó bizottsága – a Baranya Megyei Levéltár szakmai irányításával – 1971. évi határozatával indította útjára – az országban egyedülálló módon – a megye községeiben az évenkénti krónika írását, amelynek helyi felelősévé az illetékes községi tanácsok vezetését tették. Az indításkor községenkénti fölmérés készült az akkori állapotokról. Összeállításunkban az eddig nem közölt adatokat rögzítettük – összevetve a tanácsi korszak egyéb forrásaival. (Természetesen a két felmérés fejezetei nem mindenben egyeznek meg, a főbb pontok azonban azonosak.)

Az 1972. évi felmérés szerint a falunak vasútállomása továbbra sem volt, Hidason, a községtől öt kilométerre állt meg a vonat, autóbusszal közelítették meg a községet, az országos 6-os számű főközlekedési út Pécs–Bonyhád közötti szakaszának leágazásával. A törpe vízművet 1967-ben hozták létre.

A politikai élet fejezetében a párt- és szervezeti mozgalom ismert adatait követően a hagyományos faluünnepként augusztus 20-át jelölték meg, ekkor volt a búcsú. Hazafias Népfront-szervezet, tűzoltó-testület működött a településen. Ez utóbbiak közül a versenyekre két-három csapat is benevezett, még női csapat is. Nagyobb arányú tűzesetet évtizedek óta nem jegyeztek föl. Rendszeresek voltak a falugyűlések, az öregek napi rendezvények.

A német nemzetiségiek arányát 1945 előtt 95 százalékra tették az 1945. évi telepítések hetven-nyolcvan százalékával szemben, míg 1972-ben arányuk nyolcvan százalék volt. Rendszeressé váltak a környékbeli németek találkozói, az óvodai és iskolai németoktatás. Örvendetesen gyarapodtak a rokoni szálak ápolása és az idegenforgalom következtében a németországi kapcsolatok. A családi, rokoni kapcsolatok terén büszkén említették meg a község vezetői a német nemzetiségűek, az 1945 utáni betelepítettek közti együttélés nagyarányú javulását, a vegyes házasságok növekedését, az emberi kapcsolatok bensőségesebbé válását.

Az Óbányát is magában foglaló tanácstestületben 21:13 volt a németek és a magyarok aránya, a végrehajtó bizottságban 4:3. A téeszelnök, a népfronttitkár német származású volt, az MSZMP-titkár és a német nemzetiségi néptánccsoport vezetője (!) magyar. A legöregebbek csak németül beszéltek, a középkorúak használták mindkét nyelvet, a fiatalok és a gyerekek nyelvtanulására ekkor kezdtek gondot fordítani.

Az állattenyésztést, növénytermesztést emelték ki a termelési ágak közül, közös művelésű szőlőt, gyümölcsöst, ipari növényeket, halastavat, gyógynövénytermesztést nem tüntettek föl, méhészetet viszont mind 1945 előtt, mind 1945 után említenek. A községben élő mesteremberek közül kádárok, kőfaragók szerepelnek a beszámolóban. Az állatállomány tizenhat ló, ötven szarvasmarha, hétszáz juh, nyolcvan sertés. 1969–70-ben hat juhhodály épült kétezer-ötszáz juh befogadására. A fejés nem volt gépesített. A téesz-melléküzemági tevékenység keretében szőlőkarókat, hordókat készítettek, homokbányát működtettek 1965-től, baromfit tenyésztettek. A lakosok közül sok a Mecseki Szénbányák komlói és vasasi üzemébe, valamint az uránbányába járt dolgozni. Háziipar nem volt itt, viszont a Pécsi Faipari Ktsz százfős asztalosrészleget működtetett. A község földterületéből kétezer katasztrális hold körüli terület tartozott a Szilágypusztán székelő Zengőaljai Állami Gazdasághoz. Az állami gazdaság kukorica- és búzatermesztést folytatott az itteni földeken. A korábbi juhállományt megszüntették. A községből húszan jártak ide dolgozni ekkor.

A természeti viszonyokat illetően az időjárás jellemzőjeként a több ízben ismétlődő felhőszakadást említették, természetvédő munka és csatornázás nem folyt, fásítás igen, víztárolót nem építettek. A kulturális és sportélet adatai közül érdemes megemlíteni az 1948-ban átalakított művelődési házat, ahol munkás- és ifjúsági klub, színjátszó és német nemzetiségi tánccsoport működött, falumúzeumot viszont nem rendeztek be. Ekkor alakították meg a Röpülj, páva! mozgalom keretében a német nemzetiségi énekkart, amely vezető szerepet vitt a nemzetiségi kultúra ápolásában, sok sikert aratva föllépéseivel. A falu történetével kapcsolatos régi iratok őrzőjeként a plébániát jelölték meg.

Mecseknádasdon körzeti, osztott iskolában folyt a tanítás, 213 tanulóval, tizenegy tanteremben, tornaterem nélkül, tizenkilenc pedagógussal. Ez utóbbiak közül tizenegy tanár- és nyolc tanítóképzőt végzett. A legkisebbek részére kilencvenfős óvoda állt rendelkezésre. A helyi Spartacus Sportkör 1948 óta működött, kézilabda (megyei I. osztály) és labdarúgó (járási II. osztály) szakosztályokkal. Saját, háromszáz férőhelyes sportpályájukon sportoltak, ehhez csatlakozott még a 16 x 33 méteres uszoda.

A műemlékek közül a román kori templomot említették, helyreállított állapotban, egyházi kezelésben. A községi könyvtár négyezer-háromszáz kötettel működött, a moziban hetente négyszer vetítettek.

Az átlagkereset a téeszben ezerhatszáz, az állami gazdaságnál kétezer forint volt. A kétszázharminc téesztagból 83 volt aktív dolgozó, ehhez jött még a tizenhárom fős adminisztratív létszám. 775 munkás, húsz állami gazdasági dolgozó, harminc értelmiségi élt a településen. Helyben háromszázan dolgoztak, 475 volt a bejárók száma. A postahivatal postai és távbeszélő-szolgáltatást nyújtott.

A községben negyven személyautót, kétszáz motorkerékpárt, ötszáz rádió-, kettőszáznegyven tévé-, nyolcszáz újság-előfizetőt tartottak nyilván. Körzeti orvos, védőnő működött, volt orvosi rendelő és gyógyszertár, tisztasági fürdő és vöröskereszt-szervezet. Patyolat, árukölcsönző, cipész, fodrász, szabó működött, továbbá gázcseretelep, fűtőolaj-tároló. Az itteni kereskedelmi hálózatot – a három kocsmát, a két vegyesboltot, az egy-egy önkiszolgáló, hús- és műszaki boltot, a presszót – a Pécsváradi Áfész üzemeltette. Szikvízüzem, fűtőolajárusító, felvásárlási kirendeltség tette teljessé a képet.

Az infrastruktúra adatai közül az 1965- ben másfél kilométer hosszúságban elvégzett útépítést, az óvoda létesítését, az 1967. évi közművesítést kell kiemelni, a törpe vízmű csőhálózata kilenc kilométer volt. A község lakosainak egyéni takarékbetét-állományát tizenhárommillió forintban adták meg.

A lakosság gyarapodását jelezte a számos új, komfortos ház építése, a közművesítésben való részvétel, a világítás és az úthálózat korszerűsítése. A Réka-völgyben hétvégi házak sora épült, amelyek tulajdonosai közt voltak pécsiek, szekszárdiak, kalocsaiak, bajaiak is. A közös tanácshoz tartozó Óbányán, a régi vízimalomban gyermeküdültetés folyt.

És most lényegében ugyanezekben a metszetekben nézzük meg a község állapotát egy 1980. évi felmérés alapján. Időközben újabb közigazgatási változás történt: 1977. április 1-jén társközségként Ófalut a közös tanácshoz csatolták. A tanácsvezetés értékelése szerint ez újabb pozitív lépés volt, mivel az erők koncentrálása előbbre viszi a térség fejlődését.

A közigazgatási fejezetből megtudhatjuk, egy átlagos falusi családnak itt akkor úgy oszlott meg a jövedelme, hogy nyolcvan százalék volt a munkabér, illetve a nyugdíj, öt százalék a háztáji és tizenöt százalék az egyéb jövedelem. A községi közös tanács 35 tagja közül tíz az óbányaiak és ófaluiak száma.

Az elmúlt tíz év tanácsi költségvetése érdekes hullámzást mutatott. A mélypont 1976 volt, amikor is 2 571 377 forinttal, míg a csúcspont 1979, ekkor 6 231 391 forinttal gazdálkodtak. Ebben a tíz évben a mecseknádasdi ravatalozó volt a legnagyobb beruházás, félmillió forintos költséggel. A társadalmi szervezeteket a következő fontossági sorrendbe állították: Hazafias Népfront, párt, sportegyesület, vöröskereszt, KISZ, nőszervezet. Megemlítették az évenkénti falugyűlést, ahol a megjelentek húsz százaléka volt a nyugdíjas, a többi aktív dolgozó. A vonatközlekedés nem változott, az ide érkező autóbuszjáratok sűrűségét másfél órára tették. Szilárd burkolattal az utak 97 százalék a rendelkezett. 1979-ben volt az utolsó útkorszerűsítés. A postahivatal telefon-előfizetőinek száma 21 volt. A lakásokat vízzel nyolcvan százalékban a törpe vízmű, húsz százalékban az egyéb kutak látták el. Az 1970 óta megépült vízvezeték hosszát hétezer-ötszáz, teljes rendszerét tizenkétezer folyóméterben rögzítették. Árvízvédelemre nem volt szükség. A lakásállomány egésze rendelkezett villamos árammal, az elmúlt tíz évben is történt korszerűsítés. A teljes belső úthálózati közvilágítás fele izzólámpás, fele higanygőzlámpás volt.

A község 588 házából öt volt a lakatlan, a lakások száma 595. 1970 óta 128 új ház épült, 41-et újítottak föl. A házbontások száma 27 volt. A házak közül 358 vályogból, 225 téglából, öt kőből épült. Átlagos szobaszámnak kettőt írtak, a lakások közül öt százalék volt földes, negyven százalék parkettás, 26 százalék padlós, 17 százalék műanyag borítású, 12 százalék egyéb. Fűrdőszoba 258 lakásban, vízöblítéses WC száznyolcvanban volt. A fölmérés szerint a lakosok egy szobát használtak rendszeresen, a többit alkalmanként.

Az egészségügyi ellátás színvonala változatlan. Tíz férőhelyes óvodáról szól a beszámoló, az általános iskola állapotát elavultnak minősítették. A beiratkozott 232 tanulóból 96 volt az alsó tagozatos. A 25 pedagógus közül egy egyetemi, tizennyolc főiskolai, hat tanítóképzői végzettséggel rendelkezett. Tornatermet építettek időközben. A továbbtanulók arányát harminc százalékban konstatálták, gimnáziumot tizenhárom, szakközépiskolát 26, szakmunkásképzőt 61 százalékuk választott. A szakmát tanulók közül 92 százalék ipari, nyolc mezőgazdasági jellegű szakmát választott, a középiskola után két százalékuk folytatott felsőfokú tanulmányokat. Német nemzetiségi oktatás az általános iskolában folyt. A művelődési házban munkásklub, fotó-, tánc-, zenei, kézimunka-, lakásdíszítési szakkör működött. A könyvtárállomány hatezer tételes, a legtöbb kölcsönzés 1979-ben volt (1550). A nemzetiségi könyvtárat ezerszáz kötettel működtették, 1979-ben száznyolcvan kölcsönzés történt.

A mozielőadások száma változatlan volt, tájszínház többévente egyszer látogatott ide. A rádióelőfizetők száma 505, a tévé-előfizetőké 503, az újságoké 1184 volt. A szokásos lapok mellett a német nyelvű hazai Neue Zeitungra is sokan előfizették.

A kereskedelmi és vendéglátó adatok sem mutattak különösebb elmozdulást, a vásárlásaikat a községben eszközölték a lakosok. Étterem, vendéglő, eszpresszó, kocsma volt a sorrend a vendéglátásban. Sem OTP-fiók, sem szolgáltatóház nem működött ekkor. Érdekesség, hogy a kocsma szerepét nem ítélték jelentősnek a falu életében, csak egy rétegnek szolgált a minősítés szerint találkozóhelyül. A közösséggé kovácsoló erőt inkább a német nemzetiségi tánccsoportban és énekkarban határozták meg, ezek hagyományaikat is ápolták (a település lakóinak nyolcvan százaléka minősült német nemzetiségűnek).

A népességszám 1979-ben 2120 fő volt, 1024 a férfi, 1096 a nő. Közülük 352 volt tizennégy év alatti, l326 a tizenöt és hatvan év közötti, 442 a hatvan év fölötti. A családonkénti két gyerek volt a jellemző. A népességszám stagnált ebben az időszakban, az el- és a bevándorlás kiegyenlítette egymást. Az elköltözés iránya főként Bonyhád, Pécs, Pécsvárad. Fő okaként a munkahelyet említették a jobb ellátottság mellett.

A nemzetiség ismert aránya mellett kérdésre válaszolva rögzítették, hogy cigány lakosság nem élt a településen. Az 1945 után betelepített tizennyolc családból ekkorra hét maradt itt, akik gyökeret vertek. A német nyelvhasználat a családon belül volt jellemző. A község lakossága majdnem egészében római katolikus volt, kis számban éltek itt reformátusok, egy személy a Jehova tanúi szektához tartozott.

A következő fejezet a foglalkoztatottságot tárgyalta. Az 1070 aktív keresőből 618 volt a férfi, 452 a nő, lakóhelyén 630, más községben 150, városban 290 fő dolgozott. A 380 férfi és hatvan nő ingázó közül 408 volt a napi, 32 a heti, közülük vasúttal senki sem közlekedett, 410-en az autóbuszt, harmincan saját kocsit választottak. Az ingázók közül 75 fő az iparban, 280 az építőiparban, 48 a mező-, 25 fő az erdőgazdaságban, tizenkét fő egyéb területen tevékenykedett. A fizikai munkát végző ingázók közül 35-en segéd-, 25-en betanított, háromszázhatvan szakmunkások voltak, szellemi tevékenységet húszan végeztek.

Mecseknádasdra is jártak azonban ingázók: 25 férfi, 28 nő.

A helyben dolgozókat is fölmérték. Az ötszázharminc fő közül 181 volt a nő, 349 a férfi. A községben működő téeszben 25, az erdőgazdaságban tizennégy, az ipari üzemekben, telephelyeken, a cipőgyárban 65, a faipari szövetkezetben 106, a kőfaragó részlegnél húsz, a lánckészítő szövetkezetben tizenöt, egyéb helyen 32 fő dolgozott.

A tervek szerinti fejlesztésként százfős ipari vagy szolgáltató üzemet telepített volna a válaszadó községi tanácsi vezetés a helységbe, annál is inkább, mert ekkorra már sem téesz, sem állami gazdasági központ nem működött Mecseknádasdon. A női munkaerő tartalékát ötven főben határozták meg. A magánkisiparosok közül kádár öt, kőfaragó négy, festő kettő, bérfűrészelő mesterséget egy fő végzett. Mivel gazdasági központot nem találunk már ekkor itt, az állattenyésztés is a háztájiban folyt csupán. A nyilvántartás kilenc lovat, tizenhét szarvasmarhát, hatszáz sertést rögzített. Nyulat tenyésztettek, méhészettel foglalkoztak.

Ami az ipari tevékenységet illeti, a Pécsi Faipari Szövetkezet üzemében 75 fő bútort gyártott, a Bonyhádi Cipőgyár üzemében 106 fő cipőfelsőrészt készített, a Pécsváradi Építőipari Szövetkezet kőfaragó részlegénél húsz fő sírkő-, a fővárosi Lánc- és Kovácsolt Ipari Szövetkezet helyi üzeménél tizenöt fő lánckészítéssel foglalkozott. Többségükben helyi lakosok dolgoztak itt, de ingázók is jártak ide munkát vállalni.