Barátságos egyezség
Barátságos egyezség
A pécsi püspökség úriszéke előtt 1811-ben nemes Petróczi László fiskális előadta a nádasdiak panaszát, hogy 1789-ben, amikor kimérték a község határát, az uraság „a jobbágytelkeket szaporítani akarván szántóföldeknek alkalmatlan vízmosásos és irtásos helyen jelölte ki azokat”. Ezáltal a sessiók száma is szaporodott, amely után adóztak.
Ezután indult a felek között határszabályozási úrbéri per, a legelőelkülönözés, az erdei haszonvételek, a birtoktagosítás és a maradék földek megváltása ügyében. A hosszan elhúzódó eljárás végén, 1871-ben, Kovács Zsigmond püspök (1869–1877) megbízásából Radenich János ügyvéd és a község úrbéri választmánya között létrejött a „Barátságos úrbéri egyesség”. A megegyezést a község önkormányzata előtt 1873-ban, Hernesz György bíró olvasta fel.
Az egyezséget azonban Dulánszky Nándor püspök tiszttartója nem tartotta be. Ezért újabb per kezdődött az uradalom és a község között, amelynek során a kirendelt tiszti fiskális javasolta, hogy az adózás alól szabadítsák föl a használhatatlan földeket vagy rendeljék el az egész helységnek a másodikból a negyedik rendbe való átsorolását. Ezt az uradalom nem fogadta el, ezért hosszas huzavona után az ügyet a Helytartótanács elé utalták. A Királyi Ítélőtábla végzése alapján, 1886-ban a községházán újabb „barátságos egyesség” született. Ennek végrehajtása azonban ismét sokáig elhúzódott: az új helyzet adminisztrációja több évig eltartott.
A Helytartótanács egyébként már jóval korábban elrendelte a jobbágyok kezén lévő földek állományának felmérését. Az 1828. évi országos számbavétel (regnicolaris conscriptio) szűkszavú összeírása azt mutatja, hogy többek között a falusi iparosok helyzete az előző évszázad körülményeihez képest még nemigen változott. A vidéki iparosok kivétel nélkül a szegény sorsú zsellérréteghez tartoztak, sújtotta őket az úrbéri teher, az adókötelezettségek, és a termékeik értékesítése is nehézségekbe ütközött.
Nádasdon az összeírás jegyzőkönyvét Molnár Ignatius jegyző, Elblinger Adamus bíró, valamint Gebhardt Kilianus esküdt és Müller Mathias, Schramp Joannes, Mathias Amrhein, és Joannes Elblinger aláírásával hitelesítették. Az összeírásban 279 családfőt regisztráltak.
A regnicolaris conscriptio a XIX. századi település gazdálkodásába is bepillantást enged. Megállapítása szerint a falu határa hegyes, vízjárta, helyenként agyagos talajú, a humusztól lemosott, kövekkel kevert föld nehezen művelhető. Az összeíró megjegyzése szerint ezt a sokak számára előnytelen helyzetet csak újabb kiméréssel és szabályozással lehetne megváltoztatni.
Az őszi és a tavaszi gabonából a föld terméketlensége következtében a lakosság haszna igen csekély. A szántóföldeknek, a meredek terepviszonyok miatt csak egyharmada trágyázható, hatása három évig tart. A rossz minőségű földön főleg kukoricát és zabot termelnek. A szántást négy ökörrel végzik, és szükség esetén kölcsönösen kisegítik egymást. Az őszi vetés alá háromszor, a tavaszi alá egyszer szántanak.
A nádasdi réteket, a szántóföldekhez hasonlóan, az óbányai, az ófalui, valamint a völgységi hegyekből lezúduló vizek károsítják. A jobbágyok terményeiket, a Nádasdtól hat mérföld távolságra levő Pécsett, a vásáron értékesítik.
Az uradalom engedélyével működik a községi malom, amelynek bérlője, Schilinger Michael, kocsmáltatási joggal is rendelkezik. A bormérés jövedelme évenként tizenhat, a vízimalomé az uradalmi cenzust és a kiadásokat leszámítva tizenkét forint. A község hasznára működtetett kocsma és a malom bevételéből több a bérlő kára, mint a haszna.
A helybeliek a katonaságnak természetbeni juttatásokkal és fuvarral egyaránt szolgálnak. A vármegye számadásai alapján ez évente 243 forint értéket tesz ki.
A 279 fő összeírottból az iparosok száma 33 fő, legtöbbjük zsellérsorban él, szőlővel és kis telekkel rendelkeznek, szemben a malomtulajdonosokkal, akiket telepes-házas jobbágyként regisztráltak. Hozzájuk hasonlóan a község bírója, Elblinger Adamus és az egyházfi, Vagner Stephanus, valamint a „hetedosztályú” kereskedő, Rauschenberger Johannes is rendelkeztek házzal.
Az állatállomány bővülésére vall, hogy már két községi pásztort alkalmaztak Fröschl Georgius és Reiter Michael személyében. A kegyúr szolgálatában álló urasági huszár, Hagin Andreas házában az összeírás évében két zsellér lakott. Zirrich Chilian és Pohr Valentinus takács, Jenfner Antonius fazekas, Hansza Joannes festő, Kradwoll Nicolaus kádár, Stiasznyi Mart mészáros, Gebhard Christoph üveges, ifj. Bacher Joannes mezőőr zselléreken kívül tizenhat malomtulajdonos működött Nádasdon.
A kiegyezést követően a település életében jelentős változást hozott a „községek rendezéséről” szóló 1871. évi XVIII. törvénycikk. Ez rendelkezett először hivatalosan a községi hatóságokról, a képviselő-testületről, az elöljáróságok jogairól és kötelességeiről, valamint a községek vagyonának kezeléséről.
A helyi képviselő-testület jegyzőkönyvének első oldalán olvashatunk arról, hogy 1872. március 10-én a pécsváradi járási szolgabíró, Mayer Béla jelenlétében alakult meg az önkormányzati testület.
Az ülésen röviden tájékoztatták a tagokat a község akkori helyzetéről: a vásárengedéllyel rendelkező Nádasdon 334 ház 1237 férfi és 1233 nő lakott. Az első testület tagjai: Hernesz György bíró, Gebhardt György albíró, esküdtek: Hauk Antal, Wagner József, ifjú Schraub János, Kocswár Mihály, Werb Ábrahám, Rauschenberger Ádám, Bernhard János, Schäfer Konrád (berekaljai lakos), valamint ifjú Hauk János és Werb Antal közgyám. A választmány további tagjai: Schillinger Mátyás, Schraub Ádám, Amrein Gábor, Imhof Mihály, Schraub János, Amrein György, Weldin Ferenc, Geng János, Rauschenberger János, Goór Ádám, valamint Gungl János, Keller János és Tillinger István, póttagok.
A törvény IV. fejezete 34. paragrafusa értelmében Huber János esperes plébános, Wéber János molnár és szeszfőző, Gebhardt János kalapos, Müller Fülöp malomtulajdonos, Jahoda Gábor orvostudor, Marx János molnár, öreg Staszny Antal mészáros, Marx Antal molnár, Rauschenberger János kereskedő, Krainer Salamon kereskedő mint a legtöbb adót fizetők, mint választmányi tagok és Kuh Herman póttag Podgorélátz Sándor kerületi jegyző előtt tették le az esküt. A képviselőtestület tagjait három évenként újraválasztották.
Az 1872 és 1885 között vezetett jegyzőkönyvek tanúsága szerint számos közérdekű kérdésről tárgyaltak. Ilyen volt például a község általános rendezése, a tűzvédelem megerősítésének szükségessége, az utcák szépítése. Az 1873. évi tavaszi közgyűlésen a népnevelés ügyének előmozdítására az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk 117. paragrafusa értelmében szavaztak az iskolaszék megalakítása tárgyában. Ugyancsak a testület döntött az úrbéri elkülönözéssel a község birtokába jutott erdők hivatalos őrének foglalkoztatásáról és fizetéséről. Ez utóbbit évi kétszáz forintban állapították meg.
1875-ben határozatot hoztak a mindenkori tanítók szolgálati lakásának felépítéséről. Ugyanezen évben Baranya vármegye alispánjának leiratára Nádasdon hivatalos hordóhitelesítő hivatal létesítésére adtak engedélyt. Ezzel alakult meg a pécsváradi járás egyetlen ilyen intézménye. Első vezetője, Gebhardt György hordó- és mértékhitelesítő a községtől évi száz forint jövedelmet kapott. A hordóhitelesítő hely az 1950-es évek közepéig működött.
Szántás a nádasdi határban, 1960 (Lantos Miklós felvétele)
Egykori uradalmi épület az 1910-es években. Itt működött a hordóhitelesítő az 1950-es évek közepéig
