Britek földje Magyarhonban

Teljes szövegű keresés

Britek földje Magyarhonban
Nádasd egykori tájföldrajzi adottságai kedvező körülményeket teremtettek az ember korai megtelepedéséhez. Erre utalnak a falu több pontján fellelt különféle obszidiándarabok, pattintott és csiszolt kőeszközök, nyílhegyek és kőbalták. Az egyik legrégibb őskori leletanyagot, két mamutagyart 1952-ben az országos 6-os főút építésekor, négy méter mélyen találták meg, a Szent István-kápolna feletti hegyoldalban. A beszédes darabok a mecseknádasdi általános iskola egykori helytörténeti gyűjteményében még láthatók voltak az 1960-as években. A véletlenszerűen előkerült töredékeket nem vizsgálták a régészek.
A Római Birodalom időszakában Mecseknádasd térségében vezetett Pannonia provincia egyik útvonala. Az Eszéket (Mursa) Budával (Aquincum) összekötő kereskedelmi és hadi út körzetében Fülep Ferenc és Burger Alice, a Nemzeti Múzeum régészei több úgynevezett diagonális utat feltételeztek, amelyek a településeket összekötötték. Nyomvonalukat a régészeti lelőhelyek tárgyi anyaga is igazolta.
Dombay János, a pécsi múzeum régésze az ismert római kori települések alapján az átkötő utak egyik baranyai nyomvonalát Sophianétól a Vasas határában levő római településen, a hosszúhetényi villán, a pécsváradi településnyomokon, Zengővárkony temetőin és természetesen telepein, ezenkívül Mecseknádasdon és Hidason át Szekszárd (Alisca), illetve Aquincum felé feltételezte.
Pannonia provincia déli területeinek jelentősége 292-ben nőtt meg, amikor a tartomány polgári közigazgatási székhelyét Aquincumból Sophianéba helyezték át. A déli területek kevésbé voltak kitéve a barbárok támadásainak. A viszonylagos biztonság, valamint a mediterrán jellegű éghajlat és a természeti környezet adottságai kedvező feltételeket teremtettek a magánbirtokok kialakulásához. A régészeti leletek nyomán kirajzolt útvonal iránya nagyjából megfelel a mai országos hatos számú főútvonalnak.
Nádasdon a római provincia fennhatósága idejéből szórványleletként IV. századi római érmeket találtak. A településtől északra fekvő Hidason ugyancsak késő római érmék kerültek elő. A négy érme I. Valentinianus császár (364–375) korából származik. A régészek véleménye szerint a szerény leletek bizonyára az északkelet felé vezető sophianae–aquincumi útvonal mentén fekvő települések temetőiből származhatnak. A nevezett úttól délre, Nagypall határában találtak három kisebb település nyomot, ahol egy római szarkofág is előkerült.
A VIII–IX. században a települések lakóinak létszáma megnövekedett. A megye népsűrűsége az avar kor végén az Árpád-kor kezdeti időszakához hasonlóan megnőtt – vélte Kiss Attila, a Janus Pannonius Múzeum régésze. Erre vallott a Nádasd területén végzett leletmentés is. Dombay János, 1938-ban, az Óbánya felé vezető út mellett, az egykori Wagner-malom területén két avar kori sírt tárt fel. Hasonlóan Kiss Attila 1972-ben, a Hegyalja utca 22.-ben, egy elpusztult nagyobb késő avar kori temető egykori területén hitelesített két avar sírt.
Településünk elnevezése az oklevéltárak anyagában Nadasth, Nadosth, Nadas változatban fordul elő. Magyarázatot a helyi hagyomány nyújt: eszerint a megjelölések egyöntetűen utalnak a nádas, náddal benőtt területre, mely egykor a nagyobb kiterjedésű patakot kísérte.
A XVI. században a Balkánról, a török elől idemenekült és letelepedett szerbek miatt elnevezése egészen a XVIII. századig Rácnádasd, Nadasgye változatban ismert. 1910-ig az összeírásokban és a statisztikai felmérésekben Nádasd, 1910 és 1950 között, utalva a püspöki kegyúri tulajdonra, Püspöknádasd néven szerepel. 1950-től a község hivatalos neve Mecseknádasd. A települést lakói jelenleg is a legkorábbi megnevezése szerint emlegetik, ezért a továbbiakban mi is csak a Nádasd elnevezést használjuk.
A község korai történetére vonatkozó földrajzi nevekkel csak elvétve találkozunk. Ilyen, a rég múltra utaló helynév Nádasd határában a Templom-hegy vagy más változatában a Szent Imre-hegy – későbbi német nevén Kirchenberg –, valamint a Várhegy: Schlossberg. Az Óbányai-völgy bejáratánál a patak fölé magasodó, hosszan elnyúló hegyen lévő várromot az idősebbek még Rák-várnak, mások Réka-várnak nevezik. Jelenleg ez az elnevezés maradt meg a köztudatban.
Nádasd legkorábbi említése II. András király 1235-ben, Mázáról szóló birtokadományozási okiratából ismert, mely a somogyvári konvent 1404-ben készült, vitatott hitelességű másolatában maradt fenn. Az oklevél a Nádasd felöli határt így írja le: „…a határ a patak keleti oldaláról átmegy és dél felé haladva elérkezik egy Fenyeufa nevű fához. Itt van egy határjel, mely földhányással körülvett, kereszttel megjelölt tölgyfa. Ennek szomszédságában elkezdődik a nádasdi Brittek földje (terra Britanorum de Nádasth).” Más fordítási verzió szerint az adományozott birtok délről határos a nádasdi britek földjével (cum terris Britanorum de Nadasth).
A hagyomány szerint ugyanis két menekült angol herceg birtoka volt az említett terület. Egyikük Szent István leányát vette feleségül, és a házasságból itt született Margit, Skócia későbbi királynője és védőszentje.
A legendás történet valóságalapja hiteles történelmi események sorozata.
Az 1010-es évek közepén a dánok és az angolszász törzsek között trónviszály dúlt, melynek során 1016-ban Yronside (Vasbordájú) Edmund angol király Nagy Kanut dán királlyal vívott csatáját elvesztette, majd nem sokkal később meghalt. Két fiát a hódító dán király száműzte. A hercegi testvérpár, Edvard és Edmund Dánián, Svédországon, más vélekedések szerint lengyel földön, illetve Kijeven át érkezett hazánkba. Államalapító királyunk, Szent István menedéket és birtokot adományozott nekik, Nádasd területén.
A hagyomány szerint egyikük, Edmund, 1047 táján halt meg, Magyarországon. A másik herceg Edvard, feleségül vette István király Ágota nevű leányát, és 1045–46-ban (?) itt született gyermekük, Margit.
Közben Angliában a történelmi helyzet megváltozott, és Hitvalló Edvard, a száműzött hercegek atyjának féltestvére lett az uralkodó. Ő még életében, 1057-ben visszahívta unokaöccsét Magyarországról a királyi székbe. Edvard és családja népes kísérettel, gazdag ajándékokkal tért vissza hazájába. Máig tisztázatlan körülmények között, röviddel a partraszállás után, Edvard meghalt. Férje halála után Ágota gyermekeivel, Margittal, Krisztinával és Edgarral, a királyi udvarban maradt.
A hastingsi csatát követően, 1066-ban, a normann Hódító Vilmos elfoglalta Angliát. Edgar, az ifjú trónkövetelő 1068-ban sikertelen kísérletet tett a normann uralom megtörésére, a kudarc után családjával menekülnie kellett. Hajójukat a vihar a skót partokra vetette, ahol menedéket találtak III. Malcolm királynál. Az idős és özvegy Malcolm, 1070-ben feleségül vette Margitot, akivel 23 éven át példás családi közösségben éltek. Házasságukból két leány és hat fiú született.
A királynő életrajzát leánya, Matild kérésére a skót bencés szerzetes, Theodoricus (Turgot) későbbi püspök írta le. Ő volt Margitnak és leányának, Matildnak is a gyóntatója.
Margit uralkodása alatt – 1093-ban bekövetkezett haláláig – számos jótéteménnyel támogatta a szegényeket és a betegeket. Sokat segített a királynak az ország és az egyház ügyeinek intézésében. Már életében legendás tisztelet vette körül. Edinburghban halt meg, holttestét Dunfermline-ban, az általa építtetett apátsági templomban temették el. Karitatív életpéldájáért IV. Ince pápa 1251-ben szentté avatta, XII. Ince pápa 1693-tól Skótország patrónájává nyilvánította. Halálának évfordulója (november 16.) évszázadok óta Skócia nemzeti ünnepe.
A magyarországi „terra Britanorum” terület megnevezésével és birtoklásával kapcsolatosan az írott források nem egységesek. A legendás történeti eseményről háromszáz éven át számos neves hazai és külföldi szakember alkotott véleményt, de a kérdést megnyugtatóan egyikük sem tudta lezárni.
Előzetesen érdemes röviden felidéznünk a legenda hitelességével kapcsolatos kutatások történetét. Istvánffy Miklós oklevélgyűjteménye nyomán már a XIX. század elején Horváth István felfigyelt erre a különös határmegjelölésre. Fejér György az oklevél tartalmát közölve feltárta a birtokadományozás hátterét. Eszerint Bertalan pécsi püspöknek a keresztes háborúkban teljesített szolgálataiért adományozták több más helység között Mázát. Abbot angol történész cikkét közreadva Xantus János ismertette először az angol hercegek sorsát. Brüsztle József plébános (1817–1896), egyháztörténész a pécsi egyházmegye plébániáinak leírásában, forrásértékű, Recensio Universi Cleri Diocesis Quinque Ecclesiensis című négykötetes munkájában, 1879-ben Nádasdról szólva elsőként kapcsolja össze a helyi és a személyi vonatkozásokat mondván, hogy a nádasdi „terra Britanorum” a menekült angol hercegek birtoka volt, akik a falu mellett, a romokban még látható egykori várban laktak. A kérdéssel foglalkozott őt követően többek között Kropf Lajos (1887), Rézbányai József (1896), Fest Sándor és Herczog József (1939), valamint Nagy Kázmér (1971).
Az 1930-as években Malcolmes Béla a források összevetésével Margit születési helyének vizsgálatát tűzte ki céljául, és cáfolta Csánki Dezső korábbi közlését, miszerint az oklevélben tulajdonképpen nem a britek földje megnevezés, hanem a „terra Bissanorum”, a besenyők földje olvasható.
A nádasdiak körében élő legenda, valamint a régészek véleménye napjainkig megoszlik arról, hogy Margit szülőhelye az Óbányai-völgyben levő Réka-vár vagy a Schlossbergen állott egykori vár lehetett-e. Az 1930-as évektől egészen az 1970-es évek elejéig, a Schlossberg feltárásának kezdetéig szilárdan tartotta magát az a vélekedés, hogy az előbbi, a Réka-vár volt Margit szülőhelye.
A helyszín régészeti feltárásának gondolata is viszonylag korán felvetődött. Különös aktualitást adott neki az 1938-as év, Szent István halálának kilencszázadik évfordulója. A legendás esemény iránt érdeklődő, Tolna megyei származású báró Malcolmes Béla a külföldi és a hazai szakirodalom áttanulmányozása után ásatásokat szerveztetett a Réka-vár területén. Az alig néhány napig tartó feltárást Dombay János, a Baranya Vármegyei Múzeum akkori igazgatója végezte. A kedvezőtlen körülmények miatt azonban a kutatás abbamaradt. Az egykori dokumentáció hiányában a feltárásról hiteles adatok sem ismeretesek. A világháború eseményeit követően hosszú évtizedekre megtorpant a Réka-vár kutatása.
A Janus Pannonius Múzeum régésze, Papp László 1963-ban végzett ismét felderítő ásatást az egykori erődítmény területén. Kutatómunkája nyomán váltak ismertté a vár méretei. Leírása szerint, „a belvilágában 205 méter hosszú… legnagyobb bővülésében 36 méter széles, egészében megközelítően vízszintes várudvart körös-körül kerületében mintegy 415 m hosszú 3 m vastag, ép állapotában a 3 méter magasságot feltétlenül meghaladó, terméskőből, mészben gazdagon rakott fal szegélyezte, és a várudvarnak csaknem a közepetáját keresztbeszelő építménysor a várudvart kettéosztotta”.
Az alaprajzi elrendezést figyelembe véve a vár építésének idejét Papp László a XIII. századra teszi, azzal a fenntartással, hogy egy-két évszázaddal megelőző időkre is lehet következtetni. Az 1963. évi ásatást sem követte a részletek tisztázását segítő teljes feltárás.
A fentebb már említett másik álláspont szerint a település központjától keletre, a 6-os út túloldalán emelkedő Várhegyen (a Schlossbergen) lehetett Margit szülőhelye. Itt az erődítmény és a templom romjai a XVIII. század elején még viszonylagos épségben álltak. Erről tanúskodik a hódoltságot követően, 1721-ben, Bohuss Imre pécsi kanonok vezetésével tett első egyházlátogatás tapasztalata: „A falun kívül, kelet felé egy puskalövésnyire a hegy tetején látható egy nagyszerű épület, hatalmas templommal, amelyet a mohácsi vész után a törökök elpusztítottak. A nagy és ékes szentélynek megvannak még a faragott kövekből készült falai, ugyanígy ablakai is. A sekrestye észak felé néz, teljesen romokban. A templom hajóját oszlopok három részre osztották, oldalt kápolnákkal, faragott kövekből készült boltívekkel, melyek elválasztották a hajótól. A templom hajójában oldalt oltárok voltak, amelyeknek nyomai még láthatók. Két ajtó volt a templomon: az egyik nyugatról a templomba, a másik északról a kápolnába vezetett.”
A középkori romok kutatása, melyet G. Sándor Mária és Gerő Győző régészek végeztek, 1974-ben kezdődött, és 1980-ban fejeződött be. Az ásatás során először egy háromhajós XIV. századi templomot, az előtte álló négyzetes alaprajzú tornyot és az együttest befoglaló körítőfal maradványait tárták fel. Megállapították, hogy a XIV. századi templom padlószintje alatt és a déli mellékhajó keleti végén kívül egy nagyobb méretű, XI–XII. századi épület állt. Alaprajzát a későbbi középkori és török időkben történt átépítések miatt pontosan nem lehetett megállapítani. A gótikus templom szentélyének falmaradványaiból például a törökök dzsámit alakítottak ki, és a templomhajó területén is több hódoltság kori épület maradványa került elő.
A romterület melletti, déli irányban fekvő lankás részen még napjainkban is sok cserép- és egyéb töredéket vet ki szántáskor a föld. Feltételezhetően itt állhattak a vár szolgálónépeinek egykori lakóházai.
A XI–XII. századi nagyobb épületmaradványok néhányak véleménye szerint arra utalnak, hogy az angol hercegek lakóhelye inkább itt, a Schlossbergen lehetett. A Réka-vár a XIII. században épült, egyszerű katonavár volt, ahol korábbi építési periódust bizonyító leletek nem kerültek elő.
Nádasd legépebben megmaradt középkori emléke a Templom-hegy lábánál álló Szent István-kápolna. Történeti adatai töredékesen is fényt vetnek Nádasd várának és településének múltjára. II. András – az előbbiekben említett – 1235-ös határjárást rögzítő okiratában a templomról ez olvasható: „Ecclesiam Sancti Ladislai Regis” (Szent László egyháza). A templom 1330-ban a tolnai főesperesség plébániája, középkori állapotára vonatkozóan más adatokkal nem rendelkezünk.
Az utolsó Árpád-házi király, III. András idején, 1296-ban, a települést – Tolna megyéhez tartozó – várral rendelkező birtokként emlegetik. Plébániája még 1330-ban is a tolnai főesperességhez tartozott.
Nádasd mint a pécsi püspök birtoka először Kórógyi László püspök nevéhez kapcsolva tűnik fel az oklevelekben. Idősebb Kórógyi László 1280 körül született Valkó megyében. A családnak ott voltak birtokai, de a XIII. században már a Dráván innen is. Feltehetőleg az ő legkisebb fia, László volt a későbbi pécsi püspök (1312–1345). A Kórogyi család tulajdonában volt a nádasdi birtokhoz tartozó Liget és Ófalu, valamint tizenhét, azóta zömében elpusztult kisebb helység is.
Károly Róbertnek az egyházi javak és jövedelmek sérelmére tett önkényes intézkedései miatt, Kórógyi László és a váradi püspök a korábban Kalocsán egybegyűlt prelátusok azon határozatáról tájékoztatták a királyt, hogy az egyház érdekeit az uralkodóval szemben is meg akarják védelmezni. Feltehetőleg ezért és a Kórógyiak egyéb viselt dolgai miatt, az uralkodó megneheztelt, és elvette a családtól kórógyi és nádasdi birtokát. Károly Róbert halála után Kórógyi püspök a fiatal Nagy Lajos királynál, 1343-ban kieszközölte birtokainak visszanyerését. Az oklevelek igazolják a település XIII–XIV. századi fennállását is.
A pécsi egyház birtokaként Brüsztle József szerint a XIV–XV. század folyamán két Nádas nevű település is szerepel. Az egyik a Pécsváradtól délre, Erzsébet községből (korábbi nevén Püspökszenterzsébet) a Pécs felé vezető út mentén, az úgynevezett Borza-kút környékére lokalizálható. Az 1950– 60-as években még számos kő- és cserépmaradvány jelezte az egykori település nyomait. Az elpusztult falut a török összeírásokban mindig Nádas néven említették, míg megkülönböztetésül Mecseknádasdot Nádasdnak írták. A Pannonhalmi Szent Benedek rend történetében egy kis megjegyzés utal erre: „A pápai adóívekben, mint a pécsváradi apátság birtokaihoz tartozó Nádas, mint plébánia van megemlítve, melynek Péter nevű papja 1335-ben 40 banálist fizetett, míg a jelenlegi Nádasdnak, a mondott időben Gerardus nevű papja volt.”
Nádasd a XV. században háromszor cserélt gazdát. 1433-ban még a Kórogyi családé. Lakóinak száma jelentős lehetett, mert 1465-ben városként (oppidum) emlegetik. Ekkor a Maróthiak birtokolták Györkönnyel együtt. 1473-ban Monoszlai Csupor Miklós lett birtokos.
Más adatok arra utalnak, hogy a pécsi püspökség tulajdonjoga a XV. században rendeződött. Németh Béla, a Baranya múltja és jelenje című kötet történeti fejezetének szerzője, hivatkozva Koller Józsefnek a pécsi egyházmegye történetét feldolgozó munkájára, a kancelláriai hivatal fennmaradt okleveléből idézi, hogy Mátyás király 1464-ben Janus Pannonius püspöknek érdemei elismeréséül s szolgálatai fejében „mindama arany és ezüst telepeket, melyek a pécsi püspökség területén találtatnak vagy találtatni fognak, teljes joggal adományozza a pécsi püspökségnek”.
A Keleti-Mecsek területén, Nádasdtól északnyugatra, Máré-vár határában, a Fonyászó északi oldalán az Aranybánya helynév utal az egykori lelőhelyre. A bánya a püspökség tulajdonában és művelésében üzemelt. A zúzómű és a hajtóerőt szolgáló vízkiemelő maradványai még ma is láthatók.
A Szent István-templom első nagyobb restaurálását 1936 és 1938 között végezték. Szakszerű régészeti feltárására 1969 és 1972 között, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség anyagi támogatásával és közreműködésével került sor. Az ásatás munkálatait Gerőné Sándor Mária régész, a freskók kutatását és restaurálásának irányítását H. Sallay Marianne végezte. A helyreállítási terveket Schőnerné Pusztai Ilona építész készítette.
Kutatásuk nyomán fény derült a templom múltjára. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomot a XIII. század első felében emelték. A század második felében a szentély mellé sekrestyét, a templom nyugati oromfalához pedig egy tornyot építettek. Jellegzetes a torony úgynevezett fogsordísze és a három oldalon látható ablakok. A XIV. század elején, szentélyét kelet és dél felé, valamint a hajót déli irányban nagyobbították. Ez időből származik a déli falon látható csúcsíves, tagozott kőkeretes ajtónyílás, a rézsűs bélletű ablakok, valamint a templom északi oldalán levő csontház (ossárium) alapjai.
Védelmi célokból a XV. században a déli oldalon egy négyzet alaprajzú torony, a XVI. században pedig körítőfal épült.
A templom belsejében, a hajót a szentélytől elválasztó diadalív falán a XIV. század végéről származó freskómaradványokat is feltártak. A bal oldalon Szent Dorottya legendájának egyik jelenete látható.

Késő avarkori csont tűtartó és gyöngycsüngős fülbevaló töredéke a Hegyalja utca 22. számú ház telkéről

Késő avarkori sír melléklete, bronz csat darabjai a Hegyalja utca 22. számú ház telkéről

„Terra Britanorum” határmegjelölés a II. András király 1235-ben kiadott oklevélmásolatáról

Rékavölgyi részlet a XX. század elejéről

Rékavár (Rákvár) helyszínrajza Papp László 1963. évi ásatása alapján

Női bronzgyűrű a rékavári ásatás anyagából

A Schlossbergen lévő XIV. századi háromhajós templom alaprajza Gerőné Sándor Mária feltárása alapján

A schlossbergi gótikus templom helyreállított falmaradványai (Lantos Miklós felvétele)

Szent István kápolna, XIII–XIV. század (Lantos Miklós felvétele)

A Szent István kápolna belső tere a XIV. század végi freskómaradványokkal (Lantos Miklós felvétele)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages