Felszabadító háború, újjászülető település

Teljes szövegű keresés

Felszabadító háború, újjászülető település
Buda ostromát követően az egyesült császári seregek elől dél felé menekülő törökök, hogy az üldöző csapatok élelmezését meggátolják, tatár lovasaikkal az egész Duna mellékét végigpusztították. Az útjukba eső valamennyi települést felgyújtották, a lakosokat megölték vagy rabságba hurcolták, állataikat elhajtották.
Bádeni Lajos 1686-ban, Pécs és Barcs között járva, az elpusztult Gerencse falu romjainál drámai képet fest a baranyai tájról: „A térképek szerint azelőtt sok falu lehetett ezen a vidéken, de alázattal csak azt jelenthetem, hogy ez ideig semmi egyebet nem találtam, mint ma egy magas fűvel benőtt, leégett falut” – írja a császárnak küldött hadijelentésében.
Összehasonlításképpen a dél-dunántúli vidék egykori állapotáról megjelent híradásokból idézhetjük, hogy az 1450-es években Tolna megyében ötszáznegyven lakott helységet, 21 mezővárost, és tizenhárom várat, Baranyában pedig 922 helységet, 27 mezővárost és tizenkilenc várat tartottak számon. A felszabadító harcokat követően a két megye háromszázharminc lakott helységében átlag nyolc–tizenkét család élt, és 1692-ben a két megyében összesen 3221 családot írtak össze.
A felszabadító háború a nagyrészt az erdőkbe menekült lakosság számára további megpróbáltatást jelentett. A területen átvonuló és a beszállásolt császári katonák élelmezését, teljes ellátását is vállalniuk kellett. Helyenként a tizedet is követelték. Ha nem tudott teljesíteni, gabonáját elvitték, a megmaradt állatait elhajtották. A gyér számú lakosság földönfutóvá vált.
A leginkább érintett déli vármegyékből néhány egyházi és világi birtokos főúr, köztük Radanay Mátyás püspök, Nádasd kegyura is kezdeményezte a császárnál, hogy az ínséges viszonyokra való tekintettel mérsékeljék a lakosságra nehezedő adóterheket. Eszterházy Pál nádor a téli beszállásolások ellen is felemelte szavát, amikor így írt az uralkodónak: „Ha pedig Őfelsége Magyarországon a hegyek és az erdők királya lesz, nem pedig az embereké, az erdők bizonyosan nem fogják megvédeni sem a Birodalmat, sem pedig a szomszédos tartományokat. Hasonló igen nehéz terhek csak az ellenség erejét növelik, ellenben a mienket csökkentik…” A császár a kérést elutasította, arra hivatkozva, hogy a hadi kiadások rendkívül megterhelték a kincstárt.
A bécsi kormány kezdeményezésére megindult a megyei közigazgatás újjászervezése. Ez főként a hadi adó kivetése szempontjából volt szükséges. 1671-ben rendelték el az úgynevezett porciórendszert: megállapították, hogy hány ember- és hány lóporcióra van szükség a hadsereg ellátására. Hogy melyik megyére hány porció hárul, a király megbízásából a nádor állapította meg. A vármegyékre kirótt porciók további arányos elosztása viszont már a megyei közgyűlésen történt. Ezért vált szükségessé a megyék teherbíró képességének megállapítása, az egyes helységek anyagi helyzetének felmérése. Az sem volt mindegy, hogy az amúgy is nagy terhet jelentő hadiadót és elszállásolást több vagy kevesebb helység között osztották fel.
A nagyharsányi győzelmes csatát követően (1687. augusztus 12.) a Dél- Dunántúl is megtisztult a török fennhatóság alól.
A Baranya északkeleti határán regisztrált falvak – több mint húsz község – a középkorban Tolna megyéhez tartoztak, így Nádasd is Örhe- és Berekaljapusztával együtt.
Tolna megye közgyűlése a Haditanácsnál panaszt tett, hogy Baranya húsz helységet jogtalanul elcsatolt, és ezért a rá kirótt nagy porciókat nem tudja megfizetni. A két megye között az igazságtalan adókivetés elkerülése miatt határper kezdődött.
1695-ben a nádor által kiküldött bizottság jelentést készített a határjárásról. Ennek alapján Eszterházy nádor a rá következő évben Pozsonyba hívta az érdekelt feleket, ahol a királyi ítélőtábla néhány bírájának, valamint több mágnásnak és jogtudós férfinak a jelenlétében a II. András király Boda, Nyárád és Máza földek adományozásáról szóló oklevelek alapján úgy rendelkezett, hogy a vitás terület Tolna megyéhez tartozzék.
Baranya megye a döntésbe nem volt hajlandó belenyugodni. Ezért Visa János pécsi püspöki helynök eljárást kezdeményezett, így szembekerült püspökével, mert Radanay Mátyás, a pécsi püspök és Tolna megye főispánja, Tolna érdekeit képviselte. A helyzet fonáksága miatt új meg új határjárást rendeltek el, és végül a húsz évig elhúzódó per úgy zárult, hogy a vitás községeket mégis Baranya megyéhez csatolták, noha több száz XIV– XV. századi oklevél és XVI. századi adólajstrom bizonyította, hogy Tolna megyéhez tartozott.
A pécsi püspökség nádasdi birtokjoga változatlanul megmaradt.
Már a XVII. század végén nagy gondot okozott kegyúr és nádasdi alattvalói, a korábban protestáns hitre tért maradék magyar lakosság viszonya. A feszültség nemcsak Nádasdon, hanem a klérus hatáskörébe tartozó minden birtokon megoldásra várt.
A pécsi egyházmegye (Tolna, Baranya) területe nemcsak nemzetiségét, hanem vallását tekintve is változatos képet nyújtott. Tolna városából a kálvinisták térítettek, Drávaszögből a luteránusok és a kálvinisták. Mecseknádasd lakossága a XVI–XVII. században e két hatásnak köszönhetően vált protestánssá. A hódoltság idején katolikus pap alig volt az egyházmegye területén. A vándor ferences pasztoráció mellé Domitrovich II. Péter püspöksége idején, 1610 körül érkeztek jezsuiták Pécsre, kifejezetten missziós céllal, hogy az új hitre tért régi katolikusokat visszatérítsék.
Radanay Mátyás püspök 1687-ben a hit védelmének lehetőségét felismerve a püspöki helyettesi tisztséget az akkori pécsi jezsuita házfőnökre bízta. A pécsi jezsuiták egyébként a XVII. század folyamán állandóan viselték a püspöki vikáriusi (helynöki) tisztséget. Mecseknádasd protestáns lakosságának visszatérítésén Bittevi Mihály jezsuita misszionárius fáradozott. Két segítőtárssal, Fáncsi Farkassal és Koráth Mihállyal érkezett. A „legmakacsabb református falu” esetében a korabeli feljegyzések szerint nem volt könnyű dolguk. Radanay püspök egy alkalommal páter Bittevi társaságában utazott ki azzal a szándékkal, hogy az áttérrést előkészítsék. „A püspök előreküldött két szolgát, hogy a helyzetet megismerjék. Ezek majdnem életükkel fizettek a hitükért. Ugyanis a lakosok néhány simontornyai katona támogatásában bízva, minden oldalról rájuk rohantak. Hasonló módon fogadták a kisvártatva megérkező püspököt és a jezsuita atyát is. A leggyalázatosabb kifejezésekkel illették őket és meggyilkolásukkal fenyegetőztek. Karddal, puskával és más fegyverekkel hadonászva kiabáltak: Nem kell nekünk a ti kutyahitetek vagy gyilkoljátok meg őket, menjünk inkább a török után, inkább törökök akarunk lenni, mintsem a pápisták hitét valljuk.”
A pécsi püspök, Radanay Mátyás és a szomszéd birtokos, a pécsváradi apát, Jány Ferenc, a jezsuitákkal összefogva igyekezett a katonai hatóságokat is bevonni a térítő tevékenységbe. Ezt azért látták szükségesnek mivel a protestáns predikátorok helyenként lázadást is szítottak. 1690-ben több kálvinista predikátor, így a nádasdi Hadházi János is, visszatért a római katolikus hitre. A nádasdi prédikátorról azonban feljegyezték, hogy még abban az évben visszatért protestáns híveihez.
A jezsuiták tevékenysége a XVII. század végére megváltozott. Céljuk a katolikus hitre visszatérített nép hitéletének elmélyítése volt. Ezért úgynevezett népmissziókat tartottak. A püspök kérésére Mecseknádasdon is megjelentek, és predikációkkal, közös imádsággal, gyónással, lelki beszélgetésekkel segítették a kis létszámú katolikus hitben való megmaradását.
A lakosság felmérésére a hódoltsági időket követően először 1696-ban készült összeírás. Mecseknádasdon mindössze 23 családot regisztráltak. Amíg a török időkben, az 1550-es években készült adóösszeírásokban csak színmagyar neveket találunk, addig ez az összesítés a református magyarok mellett már nagyobbrészt görögkeleti rác lakosokról ad hírt. Az utóbbiak a délvidéki harcok és az iszlám elnyomás elől menekültek vidékünkre.
A megyében abban az esztendőben 2554 család lakott, összesen 6886 hold földet és 4430 kapás szőlőt műveltek. (Egy kapás az egy ember által egy nap alatt munkaeszközével megművelhető szőlőterület.)
Baranyában 1696-ban 254 községet írtak össze, a törökjárástól inkább sújtott Tolna megyében csak 28 falut.
Ebben az összeírásban az egykor mezőváros Nádasdon mindössze 23 jobbágyot regisztráltak. A falu bírája Máté Péter. Adófizetői: Kerdy János, Kovács András, Töreky György, Kenyér Iván, Török Máté, Bottykai Iván, Mészáros György, Tamás András, Lacsán Sztojes, Kikosa Radosa, Bucsen, Auram, Kidmiragh Janko, Raducsini, Marko, Gyurica, Radasa, Nyeszko, Panu, Nyiveta, Druicza, Nikola, Tamás. „Birtokállományuk állott 19 igás józságból, 78 köböl bevetett szántóból, 31 kapás szőlőből, 35 és fél akó borból (pozsonyi mérték szerint)… erdeje csak tűzifát ad…”
Az 1696-os összeírás a megmaradt magyar őslakosság mellett először dokumentálja Nádasdon a rác (szerb) lakosságot.
A kutatások szerint a rácok a Balkánról több hullámban menekültek a Duna menti térségbe. Első nagyobb csoportjuk Belgrád visszafoglalása, a szerb–albán lázadás leverése után, 1690-ben, Csernojevics Arzén vezetésével, még a török uralom idején érkezett. Később, a délvidéki felszabadító háborúk idején, 1696 körül jött újabb tömegük Baranyába. A leírásokból kitűnik, hogy leginkább a „via regia” mentén telepedtek le, és onnan átköltözve később népesítették be a megye északi és középső tájait.
A nádasdi rác hajdúk is 1696 körül érkeztek. Létszámukról a korabeli adatok ellentmondanak egymásnak. Míg az 1696-os megyei felmérő jegyzékben tizennégy rác név szerepel, ugyanakkor a XVII. század végéről egy évjárat nélküli országos összeírásban a 25 megmaradt kálvinista magyar család mellett 63 görögkeleti rác famíliát jegyeztek. A vidéki települések között megyei viszonylatban ez volt a rácok legmagasabb létszáma.
A török és a felszabadító seregek által elpusztított területeken ők mint első jövevények a birtokosok elvárásainak nem feleltek meg, mert semmiféle építő munkában, sem a katonáskodásban nem vettek részt, adót sem fizettek. Ezért egyik helyről a másikra vándoroltak. A feszültség a magyarok és a rácok között főleg vidéken volt nagy. Az ellentéteket fokozta, hogy a császári udvar elnézően bánt a rácokkal, sőt szabadalmas levelet adott nekik, hogy vallásukat szabadon gyakorolhassák, és mentesítette őket a kötelező szolgáltatások alól is. A bécsi kormány katonai erőként alkalmazta őket, különösen a déli határőrvidéken. Ennek jegyében a rácok nemegyszer önkényeskedtek, fosztogattak. A Rákóczi-szabadságharc idején a megyébe betörő kuruc seregek elől hol menekülve, hol velük szembefordulva prédálták a Dráva és a Száva vidékét.
Az őslakos magyar családok számának mélypontjáról az 1711–12-ben született tájékozódó jellegű házadó-összeírásban olvashatunk. Feltehetőleg nemcsak a szerbek elvándorlása, hanem a megyeszerte három alkalommal 1700-ban, 1709-ben, valamint 1712-ben pusztító pestisjárvány is megtizedelte a lakosságot. Már csak négy telkes jobbágyot: Pap Dániel bírót, Kenyér István, Peterdi István és Berecki István esküdtet, valamint két zsellért: György Pap Istvánt meg Joan Palit jegyzik nádasdi lakosként. A megfogyatkozott népesség arányában a termőterület csupán öt kilás, a szőlő húsz kapás, a rét tíz kaszás nagyságú. A számbavétel végén a szűkszavú bejegyzés beszédesen érzékelteti a település tragédiáját: „Minden állat elpusztult, kilenc telkes meggyilkolva, 84 pestisben megfogyatkozva.”
Nádasd német betelepítése már Radanay Mátyás püspöksége idején (1687–1703) felvetődött. XIV. Lajos francia király zsoldosai 1688-ban a Habsburgok törökellenes sikerei hírére betörtek délnémet földre, és nagy pusztítást végeztek. Ezenkívül az 1690-es években sorozatos elemi csapások és járványok tizedelték a lakosságot és az állatállományt. A püspök a császári kamarához levelet intézett, hogy a háborúkban otthonaikból elűzött katolikus családokból befogadna telepeseket egyházmegyéjébe. „Naponkint jönnek egyes elűzöttek a Dunán Magyarországra, hogy itt letelepedjenek. Egyházmegyém majdnem teljesen elpusztult és lakatlan, éppen ezért szükség volna ilyen emberekre. Kész vagyok római katolikus németeket befogadni. Először körülbelül ötven, aztán néhány száz, végül két-háromezer lehet a számuk, akik mind telepesként jöhetnének számításba a mohácsi és a tolnai birtokokon” – írja. Egyúttal kéri a kamarát, hogy segítse pénzzel is az útra kelőket. A kezdeményezés eredménytelen maradt.
Német telepesek csak később, Nesselrode Vilmos püspök egyházmegyei kormányzása alatt (1703–1732) érkeztek szervezetten Nádasdra. Kivétel nélkül mind katolikusok voltak, akik javarészt Hessen vidékéről, a Rajna mellékéről, bajor földről, Spessartból, néhány család Stájerországból, cseh– morva vidékről, illetve Elzász-Lotaringiából jöttek.
A nádasdi családok leszármazását kutatók összehasonlító vizsgálatai alapján több adat áll rendelkezésünkre a telepítés kezdetén (1718–1752) érkezettek egyik eredethelyét, a Spessart vidéki Frammersbachot illetően. A fenti időszakban 31 lakos érkezett onnan. Róluk foglalkozásuk kapcsán, a helyi iparosságot, iparűzést taglaló fejezetben szólunk bővebben.
Külön említést érdemel a Felső-Rajna vidéke, ahol a XVII. századig komoly hagyományokra visszavezethető szőlőművelést folytattak.
A korabeli házadó-összeírások, valamint az anyakönyvek vizsgálata fényt vet a nádasdi németek telepítésének folyamatára. Érkezésük szakaszait nem lehet merev időhatárok közé szorítani, gyakorlatilag átívelte a XVIII. századot.
A népesség megújításának korabeli gyakorlata szerint a három éven belüli továbbköltözés lehetőségével élve a németek nemcsak közvetlenül az anyaországból, hanem másodlagosan a megye egyéb birtokairól, helységeiből is jöttek, valamint más birtokra továbbvándoroltak.
A megye északi határán fekvő nádasdi birtokra, a jobb körülmény reményében, a Duna menti területek uradalmaiból és más településekről, így többek között Szűrből, Pécsváradról, Mágocsról, Tevelről, Bátaszékről, Lovászhetényből, Apátvarasdról, Hőgyészről, Bonyhádról még az 1800-as évek első évtizedeiben is érkeztek német ajkúak.
Az egyre nagyobb számban érkező családok egy évszázad alatt végleg kiszorították a faluból a protestáns magyarokat. A reformátusok csökkenő létszámú maradékai – feltehetőleg vallási elszigeteltségük, valamint gyengülő gazdasági esélyeik miatt – a szomszédos kálvinista magyar falvakba, Zengővárkonyba és Váraljára húzódtak. A jelenleg még élő hagyomány, valamint a régi névanyag azonosítása is erősíti ezt a tényt. A magyar Dékány nevűek közül élnek még Mecseknádasdon, de egyesek szerint Dékányok a Dechantok is. Zengővárkonyban ma is lakosok a Nádasdról elszármazott Bottykai, Böröcz, Becő, Pap nevűek (bár ez utóbbiak hidasi eredetűnek vallják magukat). Peterdi és Török nevű családok jelenleg is laknak Váralján.

Radanay Mátyás, a török hódoltság utáni időszak első püspöke (Lantos Miklós reprodukciója)

Nesselrode Vilmos püspök. Az ő idejében érkeztek Nádasdra a német telepesek (Lantos Miklós reprodukciója)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages