Két háború között

Teljes szövegű keresés

Két háború között
Az első világháború elvesztése az Osztrák–Magyar Monarchia szétesését, a nemzeti államok megerősödését, a történelmi Magyarország jelentős területcsökkenését hozta magával. Megyénkre az 1918. november 14-től 1921. augusztus 21-ig tartó antant–szerb megszállás ezen felül is súlyos megterhelést jelentett. Az újonnan létrejövő Szerb–Horvát–Szlovén Királyság csapatainak bevonulása után derült ki a területszerzési szándék, Baranya nagy részét be akarták kebelezni.
A demarkációs vonal 1919. március 21-re szilárdult meg, az Apátvarasd, Pusztakisfalu, Zengővárkony, Pécsvárad, Hosszúhetény, Pécsbudafa, Magyarürög, Kővágószőlős, Bakonya, Megyefa, Bükkösd, Dinnyeberki településtől délre eső terület a megyeszékhellyel együtt megszállás alá került. Ez a hét járás közül hatot érintett, beleértve Püspöknádasdot. A csonka vármegyei közigazgatás központja Sásd lett, a pécsváradi járási főszolgabíró Püspöknádasdra tette át székhelyét. A helység képviselő-testülete utolsó ülését 1918 szeptember 21-én tartotta, 1919. évi első ülését február 9-én, változatlan személyi összetétel mellett. A napirendet Habich Ádám körjegyző terjesztette elő. Az akkor már megalakult helyi nemzeti tanács véleményének megkérdezése után a település Tolna vármegye völgységi járásához való csatolását határozta el a közgyűlés „a közigazgatás és közszolgálat zavartalan menetének biztosítása végett”. Ez a lépés a szekszárdi törvényszék és pénzügyigazgatóság, a bonyhádi járásbíróság és adóhivatal fennhatóságát is jelentette. A kérelmet a tolnai alispán hozzájárulása után a népköztársaság kormányához kívánták továbbítani. A megokolás szerint területi fekvése, gazdasági berendezkedése, ipari-kereskedelmi helyzete folytán a lakosság is ide kötődik, annál is inkább, mivel amikor az újvidéki „Narodna Uprava” határozott a demarkációs vonal helyéről, a község, mivel azon kívül esett, „a vármegyéből közigazgatásilag kirekesztetett”. Határozatukat a szerb impérium utánra is fönn kívánták tartani.
A nemzeti tanáccsal együtt megalakult a polgárőrség, azonban, mivel nem teljesítette feladatát az előírt módon, a tanácsi vélemény kikérése után nyolc-tíz főből álló nemzetőrséget is létre kívántak hozni államköltségen, és igényüket fölterjesztették a nemzetőrségi kormánybiztossághoz. A megokolásban szerepet játszott az is, hogy „a szerb megszálló csapatok a község határa mellett cirkálnak, egyes garázda katonák esetleges megfékezése is szükségessé válhat”.
Az oktatással kapcsolatos határozat az analfabéták és az úgynevezett hiányos műveltségűek részére történő osztályindítás kísérlete. Prettl József tanító felsőbb rendeletre hivatkozva közölte ezt június 14-én a munkástanáccsal, október 1-jei tervezett dátummal. (Az egy-egy párhuzamos osztályt az új községpolitikai helyzetben a jelzett időben nem indították meg.) Határoztak továbbá a nagy drágaság miatt arról, hogy a két kisbírónak a munkájukhoz szükséges lábbelik vételére kétszáz-kétszáz korona segélyt adnak, a mezőőrök évi háromszázhatvan koronás járandóságát a duplájára emelik.
A községben a baloldali pártok közül a szociáldemokrata pártkör jött létre 1918 novemberében, az alakuláskor kilencven taggal. A szakszervezeti csoportok közül a famunkásoké 71, az építőmunkásoké 155 tagot számlált. Mindegyik szervezetet a 88 318/ VII. B. M. számú rendelet alapján oszlatták föl 1919 novemberében.
A Tanácsköztársaság kikiáltása után új helyzet jött létre. Az eddigi képviselő-testület helyett helyi munkás- és földmívestanácsot alakítottak, intézőbizottágának elnöke Bareith József, helyettese Knipl János, pénztárnoka Gradwohl István, közgyámja Gungl Antal lett a nyolc fős tagság mellett. A párhuzamosan létrehozott tanácsnak tizenöt rendes és három póttagja volt, köztük az addigi körjegyző. A birtokrendező és termelést biztosító bizottság három taggal alakult meg. Az új fejezet kezdetét az is bizonyította, hogy az eléjük kerülő ügyek sorszámozását egytől indították. A július 20-i utolsó ülésükig hatszor üléseztek, 23 ügyet tárgyaltak. Körlaky György segédjegyzőt a népgyűlés elmozdította, helyette Fekete György hosszúhetényi menekült segédjegyzőt bízták meg. Új kisbírót választottak. Barreith József intézőbizottsági elnök kérelmének helyt adtak: az elnöki teendői intézésére a bányától kivett szabadsága alatti keresetét a község megtérítette. Az elnök július 16-án ennek ellenére lemondott, bányászként feladatát nem tudta ellátni. Helyébe szavazással Knipl Jánost választották meg, helyettesének Gungl Antalt, de mivel úgy határoztak, hogy a régi elnök csak a hó végén adja át hivatalát, és addigra a Tanácsköztársaságot leverték, ennek már nem volt gyakorlati jelentősége.
A rendkívüli helyzetben intézkedtek a magánszemélyeknél megszaporodott fegyverek beszedéséről. Úgy határoztak, hogy a környékbeli községek példájához hasonlóan a kézifegyvereket – a megfogalmazás szerint – „megbízható proletár elvtársaknak” adják ki, akik vagy a szocialista párt, vagy a szakszervezet tagjai, míg a többiekéi továbbra is őrizendők. A július 20-i ülésen fölolvasták a sásdi direktórium határozatát, amelyben a helyi tanács által kiadott fegyverek számát tizenkettőben határozták meg. Az utolsó ülés utolsó határozatát nagy vita előzte meg, amelynek végén kimondták, hogy hagyják meg a fegyvert mind a harminc személynél. Közülük kilenc fő lakik a külterületen, akiknek szükséges a fegyver, a többi is megbízható kezekben van, mindegyikükért felelősséget vállalt a tanács.
A községi alkalmazottak közül a két kisbíró, a két mezőőr, az írnoknő díjazását, valamint a körjegyző utazási napidíj átalányát fölemelték.
A felső- és alsófalusi patakátjárók rendbehozataláról is intézkedtek oly módon, hogy a munkát a községbeli, munkanélküli segélyből élő építőmunkások végezzék el, és a helyi tanács megtérítette a segély és a bér közötti összeget. A 10. számú határozat mondta ki: a községben működő felekezeti iskolák és a Julianeum Fiúnevelő Intézet birtokában lévő ingóságokat leltározni kell. A járási tanácsnak, amely a kéményseprési díj kifizetésére szólította föl a tanácsot, a határozat azzal válaszolt: mivel a szerb megszállás miatt Pécsváradról nem jöttek elvégezni az illetékesek a munkát, nem is jár nekik pénz.
Két határozat is szólt a község határában lévő Engel Adolf és Fiai cég vadászcsárdai erdejéről. Az egyik szerint az ott fölhalmozott, a cég által a megszállás miatt nem elérhető értékes tűzi- és bányafát az itt lakó szocialista párttagok leltározás után, jutányos áron megvehetik. Egy háztartás négy köbméter hasáb-, két köbméter dorong- és egy köbméter úgynevezett cigányfát vehet negyven, harminc és tizenkét koronáért. A másik határozat szerint az erdőben gazolás végezhető az igényeknek megfelelően, de ennek ellenében húsz koronát kellett befizetni a cég bankszámlájára. A pécsi püspöki erdőben lévő irtásfa árát köbméterenként tizenkét koronában állapították meg, az összeget azonban a tanács leszállíttatta hét koronára, amennyiben azt az illető lakos végzi el.
A püspöki legelő ideiglenes községi tulajdonba vétele megtörtént, a község állatait legeltették ott. A tanács igyekezett ezt a kérdést szigorúan kézben tartani. Erre nagy szükség volt, mivel a műút menti fákból illegálisan illetéktelenek sokat kivágtak. A tanács nyomozást indított, és a vétkesek névsorát a megyei direktóriumhoz tervezte fölküldeni az eljárás lefolytatására.
A háborús helyzetben számos esetben rekviráltak jószágot, és ez a direktórium ideje alatt is folytatódott. A 469/1919. számú határozatával ezt akarta szabályozni a sásdi központ, elrendelte az átvételi- és a becsár közti különbözet kifizetését. A helyi tanács a felszólítást azzal utasította el, hogy ez a gyakorlat régebben sem vert gyökeret, másrészt a csekély különbözet miatt a rekvirált állatok tulajdonosai maguk sem igényelték.
A községi munkás- és földmívestanácsot az 1919. július 20-i ülés után a következő ülésre, augusztus 30-ára a régi képviselő-testület váltotta föl Frey István községi bíró elnöklete alatt. Habich Ádám körjegyző – aki megmaradt hivatalában – terjesztette elő az előző vezetés tevékenységének pénzügyi elszámolását. A háztartási alapok tekintetében számottévő eltérés nem mutatkozott. Az 1919. évi zárszámadásokat a következő ülésen fogadták el, a községi bérletek meghosszabbításával pedig már a jövőt tervezték.
A képviselő-testület korábban sem avatkozott be az országos, különösen nem a nemzetközi ügyekbe. A világháború utáni változások, a forradalmak, a nemzeti válság azonban állásfoglalásra késztették a testületet, amikor arról értesült, hogy a nemzetközi békekonferencia egyik vezető politikusa, sir George Clark a fővárosban tartózkodik. A következő szövegű táviratot küldték el címére Budapestre: „Püspöknádasd község lakossága csak magyar nemzeti keresztény kormányt támogat. Kéri, hogy ilyen alapon megalakult kormánnyal a béketárgyalások haladéktalanul megkezdessenek, mert a tartós békét csakis ezen az alapon véli elérhetőnek.” A december 27-én tartott ülésen nyilatkoztak az ország államformájáról is. „…a község lakosságának hangulatát is figyelembe véve kívánságunk az, hogy országunk államformája független magyar királyság legyen. Mert a királyság által véljük ismét a jogbiztonságot, s a már oly régen óhajtott békét elérni” – állt a határozatban.
Komolyabb intézkedéseket vontak maguk után azok a viszonyok, amelyek a közeli szerb megszállás alatti területeken voltak tapasztalhatók. Bevett szokás volt például az állandó csempészés, sőt a csempészek árujukkal, állataikkal hetivásárt is tartottak számos, demarkációs vonalon inneni községben. Ezt a gyakorlatot a községek képviselő-testülete úgy legalizálta, hogy helypénzt vetett ki. Püspöknádasdon sertések után kettő, szarvasmarhák után öt korona helypénzt szedett az ezzel megbízott Imhóf János pénztáros. Az 1919. október 30-i ülésen a főszolgabíró rendeletére a környező területek szerb megszállása miatt fél század nemzetőrt vezényeltek a település környékére, szállásuk a főerdészi lakásban volt, ellátásukat a község vállalta magára. Szeptember 24-től 27-ig a sásdi karhatalmi század is itt állomásozott, ellátása, a lakosságtól történő rekvirálásainak költsége is a helybeliekre hárult.
A tisztújítások ezután is a megszokott, törvény által szabályozott rendben zajlottak le. Az 1920. május 2-i ülésen megalakult az új tisztikar Gungl Ferenc bíró és helyettese, Weimert György vezetésével. A pénztáros Frey Mihály, a közgyám Rauschenberger Ferenc lett a kilenc esküdt mellett. Szűk egy év múltán, 1921. április 4-én már a bíró, a pénztáros és az egyik esküdt lemondott azzal érvelve, hogy sok az elfoglaltságuk saját gazdaságukban. Ez volt az egyetlen rendkívüli esemény ezekben az évtizedekben. Az új szervezeti szabályrendeletet az 1925. évi első közgyűlésen fogadták el.
A járási főszolgabíró 88/1921. számú határozata szerint az 1920. évi 18. törvénycikk értelmében Óbányával közös mezőgazdasági bizottságot alakítottak. Elrendelték továbbá, hogy a szerb megszállás miatt ideiglenesen a pécsi járástól idecsatolt Kisújbánya és Püspökszenterzsébet is vegyen részt a püspöknádasdi körjegyzőség mezőgazdasági bizottságának munkájában. Ez az állapot 1921. szeptember 5-ig tartott.
1931-ben Bonyhád kérte a vele határos úgynevezett Schweitzerhof-dűlő 127 katasztrális hold terjedelmű területének idecsatolását, mivel ott addigra tizenhét házas telep létesült. Az anyaközségtől tíz kilométernyire három gazdasági lakóház és egy malom állt, gyári munkások, napszámosok lakták. 1930-tól kocsma is működött itt. Ekkor még a képviselő-testület elutasította a kérést, de az 1936. április 18-i megbeszélés után megegyeztek az érdekelt felek. Eszerint Püspöknádasd 134 katasztrális hold 119 négyszögöl, Hidas 59 katasztrális hold területet ad át Bonyhádnak. Ezért a Nagymányokhoz tartozó Vadászpusztát kapták meg Hidassal, de a községi pótadókulcsot is emelni kellett.
A körjegyzőség alkalmazotti összetételében 1924 elején történt változás, amikor a segédjegyzői állást adóügyi ügyintézőivé minősítették át, és ezért a szervezési szabályrendeletet is módosították. Az egyetlen női alkalmazott, Pukli Ferencné Piribauer Erzsébet írnok is ekkor mondott le, míg Habich Ádám körjegyző az 1928. évi pécsváradi körjegyzővé választása után. Utóda, Hagenthurn Ede 1937-ben távozott hivatalából, feladatkörét Bús Mihálynak adta át.
A körjegyzőségi alkalmazottak javadalmazását – az előző korszakhoz hasonlóan – időről időre meg kellett emelni a pótlékokkal együtt. 1922-ben határozat született, hogy a mezőőrök sörétes fegyverét forgópisztolyra cserélik föl, 1925-ben pedig a berekaljai határrész őrzésére külön mezőőri állást rendelt el a főszolgabíró szervezni, de ezt a helyi testület a birtokosok nehéz anyagi helyzete miatt elutasította. A községi halottkém díjazását 1923-ban emelték fel.
Katonai beszállásolási terv készült Püspöknádasdra vonatkozóan szeptember 15-től 24-ig. Eszerint a községnek 396 főre kellett férőhelyet biztosítani, a tiszteknek tizennyolc, a legénységnek tizenhárom szobát, a készenléti szolgálatnak tizenhárom férőhelyet. Emellett 96 tiszti, 293 legénységi szálláshelyet kellett biztosítani mozgósítás idején, s mellé egy kiadó szobát is.
Az éves költségvetést és a zárszámadásokat általában rendben elfogadták, 1924-től az összegeket aranykoronában, 1927-től pengőben adták meg. 1933-ban a hiteltúllépés miatt kellett korrigálni, az 1936. évi költségvetést át kellett dolgozni a helyi tisztviselők fizetésének adóelszámolási kulcsa miatt, 1937-ben pedig pótköltségvetést készítettek a gyalogjáró javítására, dögkút létesítésére történő hitelfelvétel miatt.
A 177 300/1925. B. M. számú rendeletre létrehozták a rendelkezési alapot, ugyanakkor az építésit megszüntették, ebből tervezték finanszírozni a községi építkezéseket, tatarozásokat, járdajavításokat, kulturális, gazdasági és egyéb községpolitikai célok megvalósítását. A község 1898-tól a Délmagyarországi Kőszénbányászati Társasággal, 1920-ban az Esztergom–Szászvári Kőszénbányászati Rt-vel, 1923-ban a bányászati-építészeti segélyszövetséggel kötött szerződést a szénkutatások folytatására. A volt úrbéres telkesek és zsellérek közös legelőbirtokossága és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. között 1934-től szerződés jött létre a helység környéki szénkiaknázási jog bérbeadásáról.
A községi földek bérlete állandó napirendi pontjai voltak a képviselő-testületi üléseknek. Már 1920-ban foglalkoztak a kishaszonbérletre fölajánlott területekre jelentkezőkkel. Az igénylők első csoportjába tizenhat, a másodikba négy főt jelöltek. Egy év múltán az Ófalu és Cikó környéki földeket bérbe adták dr. Perczel Béla bonyhádi és báró Jeszenszky Andor kölesdi lakosoknak, az egyéb községi földeket hat évre adták bérbe számos igénylőnek, 1923 után áttértek itt az úgynevezett feles művelésre. A település legelőit Zankl Ottokár pécsi mérnök mérte föl 1925-ben, ezt követően bérbe adták az igénylőknek, 3024 kilogramm búza volt a bérösszeg. 1938-ban kezdődött el a kopár területek fásítása, ebből a célból ezer akácfacsemetét vettek.
A völgységi árok tisztítására hatfős vízügyi bizottságot alakítottak 1922-ben az érdekelt települések, ebbe Püspöknádasd is delegált képviselőket. 1925-től például az elnököt és három tagot adott háromévi időtartamra. A Vadvíz-patak hídját a felsőfalusi részen 1926-ban javították meg, ugyanebben az évben az Óbányához vezető utat is. 1935-től működött a Bátaszék–Dombóvár között létesítendő vízmű bizottsága az elnök mellett öt taggal, püspöknádasdi képviselettel.
Az útjavítások közül kiemelkedett a Pécsvárad–Bonyhád közötti szakasz rendbetétele, 1928-ban a község kő biztosításával járult hozzá a munkához. Előtte két évvel a községből leágazó, Óbányára vezető út három év alatti megjavításáról döntöttek, ehhez azonban püspöki uradalmi területeket is ki kellett sajátítani. A településen keresztülvonuló törvényhatósági közút javítási költségéhez Püspöknádasd háromezer-hatszáz koronával járult hozzá. A Felső utca kavicsolását 1920-ban, a Fő utca 1931-ben először javított részét 1937-ben, a községi dűlőutak, hidak javítását 1920-ban végezték el, a községi dűlőutakat 1937-ben vették számba. A gazdaságosabb földkihasználás érdekében a legelőkön átvezető utak megszüntetését szakminisztériumi rendeletre 1937-ben határozták el.
A községi ingatlanok – bírói, jegyzői lakás, tanácsterem, iroda, malom, pásztorlak, birkaistálló – javítását, festését 1921-ben, tatarozásukat 1926-ban végezték el. Új irattári helyiség létesítéséről 1936-ban döntöttek, a régiben leventefelszerelést, -ruhát helyeztek el. Az újabb épületjavításokra egy év múlva ismét hitelátruházási kérelmet adtak be, egyúttal megvalósításukat vállalkozónak adták ki.
A település területén a fokozódó igények miatt már 1921-ben új házhelyeket kellett kijelölni, a kántori javadalmi földekből 34 jelentkezőt elégítettek ki. Az új községi házszámozást 1931-ben ejtették meg.
A körjegyzőséghez tartozó Óbányán 1926-tól nyaralótelep kialakítását határozták el magánházakban, közös étkezéssel a községi vendéglőben, négyheti időtartamra. A költséget nyolcvan–száz pengőben határozták meg, telefonon is lehetett jelentkezni – szólt a híradás a Dunántúl című lapban.
A vármegye által létrehozott falusi kislakásépítő akcióra alakult bizottságba a község 1927-től egy főt delegált. A járdák kövezésére versenytárgyalás után kerülhetett sor 1927-ben és 1938-ban is. Ez utóbbi alkalommal ezerötszáz méteres terméskő gyalogjárda elkészítésére szólt a megbízás. A berekaljai részen 1938-ban új temető létesítését szavazták meg, egy évre rá a régi temetőbe vezető híd újjáépítésére hirdették meg a versenytárgyalást.
A községi közmunka-kötelezettséget minden évben közszemlére tették. 1930-ban például 325 igavonó állatot írtak össze, a 444 átlagos és a két kőből épült, egyemeletes ház, az 58 idegen házban lakó és a 332 családtag után összesen 6516 pengőt kellett a községi lakosoknak fizetniük. A községi előfogatokról 1919-től főszolgabírói rendeletre nyilvántartást kellett vezetni, a bérbeadáshoz szükséges árlejtések meghirdetései rendben megtörténtek. A körjegyzőségi fuvarátalányhoz 1933-tól Óbánya is hozzájárult.
A községi malmokat árlejtéseken adták bérbe, 1928-tól már bevezették a villanyt. A vadászati jog bérbeadása is hasonlóképp történt csakúgy, mint a községi kocsmáké. Több esetben a bérlő utólag kért adócsökkentést, évközbeni javításokat, korszerűsítéseket végeztek el, a képviselő-testület gyakran foglalkozott a kérdéssel.
1937-től új vásárteret alakítottak ki, a régi helyen állatvásárokat tartottak. Az 1918-ban vásárolt, épületben működtetett vásártéri hídmérleg díjainak szabályozása szintén a vezetőség feladatát képezte. Más és más díjat állapítottak meg az idegeneknek és a település lakosainak. A községi vágóhíd működését is szabályozni kellett, újból és újból meg kellett állapítani a szedendő díjakat, villamos berendezést 1937-ben szereltek föl itt. Állati hullaterem létesítését hagyták jóvá 1936-ban, a dögtér feletti részen.
A község villamosítása – mint már utaltunk rá – 1927-ben kezdődött el. A képviselő-testület négytagú bizottságot választott az ügyek intézésére, másik 64 községhez hasonlóan a Bajai Városi Gáz- és Villamos Üzemekkel tárgyaltak. A villamosítást a komlói kőszénbánya által termelt árammal oldották meg, a beruházás költségeire bankhitelt vettek föl. A tervek elfogadásáról, az oszlopok fölállításáról, a vezetékek biztosításáról, a szerelési munkák elvégzéséről közösen döntöttek. A munkálatok 1928 végére készültek el. Két év múlva újabb három lámpát szereltek föl a községben.
A képviselő-testület 1922-ben a már többször hangoztatott nehéz anyagi körülményei miatt nem járult hozzá a kért tizennégyezer koronával a hidasi postajárat költségeihez. Ettől az évtől postabizottságot is működtetett a község, amely a szakmai ügyeken túl a levélhordói díj megállapításában tett javaslatot a testületnek. 1926-ban községi távbeszélőközpont létesítését határozták el, egyelőre három előfizetővel, a Pécsi Posta és Távírda-igazgatóság kivitelezésében. Úgy tervezték: a költségek felét a Posta Kincstár, a másik felét az előfizetők – köztük a község – állnák, ehhez hitelt terveztek fölvenni. A közlekedés modernizálódását jelentette, hogy Mestrics Jenő pécsi illetőségű gépkocsi fuvarozó először 1928-ban személy-, majd 1930-ban gépkocsival történő árufuvarozásra engedélyt kapott. A képviselő-testület 1929-ben háromévi időtartamra pártoló tagként belépett a Baranya-Pécsi Aero Klubba. Az új iparfejlesztési törvény értelmében végzett jegyzék alapján Hartmann János és Wolf István 1931-től tartott fenn a községben mozgófénykép üzemet.
Az 1926. évi adatok kettőezer-négyszáz katolikus, nyolcvan evangélikus, tizenöt görög katolikus, huszonöt református, öt izraelita vallásút rögzítettek.
Az 1938. évi kimutatás alapján 2538 volt a katolikusok, 83 az evangélikusok, egy a görög katolikusok, tizenhét a reformátusok, három az izraeliták száma.
1941-ben 2480 lakosa volt a településnek, 374-en magyar (15,1 százalék), 2040-en német (82,3 százalék), 66-an egyéb (2,6 százalék) nemzetiségűnek vallották magukat. Az anyanyelv szerinti megoszlás alapján magyarul beszélt 101 fő (4,1 százalék), németül 23l3 fő (93,3 százalék), az egyéb rovatot 66 fő (2,6 százalék) töltötte ki.
A helyi iskolaügy nagy változását hozta az az 1918. december 8-i iskolaszéki határozat, amelynek értelmében német iskola váltotta föl az addigi magyar iskolát. Az intézkedést a pécsi püspökség az 1919. évi l. sz. rendeletével hagyta jóvá. A magyar kötelező tantárgyként a III–IV. osztályban szerepelt. Az 1919–20. tanévben a községi iskolatanács visszaállította a magyar iskolát, azonban a nemzeti kisebbségi miniszter 1920 februárjában ismét a német nyelv kötelező oktatását vezette be, amit a Tolna megyei püspöki helynök körlevélben hagyott jóvá. Az 1920. május 16-i iskolaszéki ülés szintén ilyen szellemben határozott, azonban az 1920–21. tanévtől újra a magyar tannyelvű oktatást rendelte el. Ez utóbbit erősítette meg a vármegyei tanfelügyelőség 1920 októberében, amit azonban csak 1923-tól hajtottak végre.
Az 1922. évi részletes fölmérés szerint a községben római katolikus elemi iskola működött öt tanteremmel, 318 négyzetméter alapterülettel, ahol három tanító, két tanítónő tanította a hat osztálycsoportba beiratott 277 tanulót, akik közül tizenegy magyar, 266 német nemzetiségű volt, németül és magyarul tanítottak.
1942 és 1944 között a római katolikus elemi iskola teljesen német tannyelvű volt, javított tanmenettel működött, tanulóinak hetven százaléka tudott németül. Az 1943. évi adatokat összegezve hat osztálycsoportot találunk, VII. és VIII. osztály nem működött. Két-két tanító és tanítónő oktatta a 284 beiratkozott tanulót, akik mindannyian római katolikusok és német nemzetiségűek voltak. Német volt a tanítás nyelve is.
A hidasi evangélikus fiókegyház 1921-ben állami iskola szervezését kérte a Püspöknádasdhoz tartozó Berekaljatelepen, ahol ekkor tizenhét tanköteles gyermek élt. A kérelmet a minisztérium elutasította. Tanonctanfolyam indítását tervezték 33 fő részére 1937-ben, ezt azonban a képviselő-testület arra való hivatkozással utasította el, hogy a fölemelt pótadó már eleve nagy teher lenne a községnek, egyébként is működik már egy ismétlő iskola a helységben. Még az évben elindította a képviselő-testület a tanfolyamot, iskolai felügyelő bizottságot állított föl erre a célra, a tanfolyam költségeit a költségvetésből fedezte, amelyet rendszeressé tett.
Óvoda nem működött a településen, ennek szervezésére 1918-ban tették meg az első lépéseket. A szakminisztérium segélyezését kérték az óvónő bérének biztosítására, helyiségről, természetbeni juttatásról a képviselő-testület gondoskodott volna. 1926-ban 236 volt az óvodaköteles gyermekek száma, a szülők törpebirtokosok, kisiparosok, ipari és bányamunkások. Súlyos megélhetési viszonyok, magas adóterhek nehezítették a helyzetüket. 1928-ban úgynevezett nyári gyermekmenhelyet létesítettek, tizenöt kettő–hat éves gyermeket helyeztek el itt. 1937-től dr. Nagy Ödön volt a körorvos, rendelési körzete Hidas, Óbánya, Ófalu, Apátvarasd, Zsibrik községekre terjedt ki.
A leventemozgalom kezdő lépései az 1920-as évek derekára tehetők. Gyakorlótérnek a vásárteret választották először, de mivel ez nem volt megfelelő, újat kellett keresni. 1932-ben külön ingatlant terveztek venni erre a célra. A képviselő-testület 1936-ban fogadta el azt a határozatot, amelynek értelmében a községben telket vásároltak, ahol berendezhetik a gyakorlóterüket, és még kirakodóvásárt is rendezhetnek. A folyamatos gyakorlás eredményeként részt vettek egy szakasszal az 1937. június 29-i, Pécsett megrendezett vármegyei leventeversenyen.
Püspöknádasdon jelentős munkát végzett a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület helyi csoportja, 1924-től 1940-ig működött, 1931-ben 124 tagja volt. Az egyesület céljaként határozta meg „minden politikától menten, a magyarországi német népművelődési állapotnak folytonos szemmeltartása mellett, kulturális érdekeinek előmozdítása, népi sajátosságai, hagyományai, nyelve, szokásai és keresztény erkölcseinek ápolása és nemesbítése, a magyar hazához való ragaszkodás ápolása és erősítése”. Általános műveltséget terjesztő német nyelvű folyóiratot adtak ki, kulturális előadásokat, tanfolyamokat, kiállításokat, hazafias és népünnepélyeket rendeztek a szervezet tagjainak, az ifjúságnak, könyvtárakat, muzeális gyűjteményeket alapítottak, iskolákat állítottak föl, ösztöndíjakat, jutalmakat adományoztak országszerte. Hasonló célokat tűzött maga elé a püspöknádasdi helyi szervezet is, alakuló ülésének névsora 124 helyi lakos nevét tartalmazta.
A Julianeum Fiúnevelő Intézet leventeegyesülete 1927-től 1940-ig működött. Célja „…a nemzet erejének gyarapítása, testben és jellemben erős, tiszta erkölcsű leventék nevelése által. A leventék nevelésének eszköze az iskolai testi nevelés folytatása és szélesebb alapokon fejlesztése.” Nagy gondot fordítottak a leventék testi nevelésére, ellenálló képességük fejlesztésére, hazaszeretük ápolására. Elméleti, gyakorlati tanfolyamokat rendeztek, dalköröket, zenekarokat szerveztek, műkedvelői előadásokat tartottak, hazafias lapokat járattak. Ifjúsági otthonok létesítésével erkölcsös életre, szórakozásra, a szabadidő hasznos eltöltésre kívánták szoktatni az ifjúságot. Az egyesületi életből kizárták a politikai, felekezeti, nemzetiségi vitákat, a munkaadó és a munkavállaló közti ellentéteket. Elnöknek Fényes Antal plébánost sikerült megnyerniük, az ügyvezető igazgató Wilhelm Károly intézetigazgató lett. A helyi Római Katolikus Olvasókör 1929 márciusától 1945-ig működött, a Polgári Lövészegyesület 1930- tól 1940-ig, itt Hagenthurn Ede körjegyző volt az elnök, Schuchsz József tanító az ügyvezető. A Magyarországi Németek Szövetsége helyi csoportja 1941-ben jött létre, 1945-ig működött.
A német nemzetiségi mozgalmakat – a főispán 1938. június 18-i jelentése szerint – az első világháborút követő forradalmak váltották ki, és a hazai német népművelési egylet helyi csoportjai megalakulásával öltött testet. A német identitás szorgalmazása mellett az akkori német társadalmi fejlődés propagálására, nézeteik terjesztésére is nagy gondot fordítottak. Püspöknádasdon dr. Mühl és dr. Basch voltak az agitátorok. Basch Ferenc már 1934 decemberében körutat tett itt, 19-i gyűlését már nem is engedélyezte dr. Horváth István főispán. Az 1936. november 2-i főszolgabírói jelentés a miserendről szólt. A vasár- és ünnepnapokon tartott úgynevezett kismisék nyelve felváltva volt magyar és német, míg az úgynevezett katolikus nagymiséket kizárólag német nyelven celebrálták. (Az 1922. évi egyházmegyei schematismus adatai szerint 2525 katolikus, egy evangélikus, öt református, hat izraelita élt itt, 1940-ben ezek az adatok így módosultak: 2430, tizenhárom, hat, két fő.) A továbbiakban a megye minden részén a Volksbund megerősödéséről szóltak a jelentések.
A Magyarországi Németek Szövetsége helyi csoportja 1940. július 28-án alakult meg, az országos szövetség titkára, Böss Fülöp elnökletével. Elnöknek Weimert Antalt választották meg, a tisztikar mellett nyolctagú lett a választmány, emellett ifjúsági csoportot is létrehoztak. Hatásuk a második világháború éveiben tovább nőtt.
A második világháború hatása a községben elsőként a bevonulókat és családtagjaikat érintette, a későbbiekben, a megélhetés nehezebbé válásával a település egész lakosságát, amit fokoztak a harctérről szóló hírek, amelyek elesettekről, sebesülésekről, eltűnésekről szóltak. Az esetlegesen berepülő ellenséges gépek észlelésére a Pécsett állomásozó IV. honvédkerületi parancsnokság 1943 nyarán szervezte meg a riasztószolgálatot, amelynek kötelezettségeiről a körjegyzőséget augusztus 16-án értesítették. Az 1943. évi téli ínségakció keretében bakancsokat osztottak. A német megszállás után kezdődő megtorló intézkedések a község (kevés számú) zsidó lakosságát érintették a legtragikusabban. A pécsi gettóba szállításuk után 1944. július 6-án deportálták őket. Itt maradó javaik összeírása még a nyáron megkezdődött, az orvosi eszközök, az egészségügyi készletek számbavétele, hasznosítása pedig az év novemberében.

Család az 1910-es évekből

Család az 1920-as évekből

Gradwohl Mária és Hein Teréz 1929-ből

A Julianeum gyermeknevelő intézete, az egykori püspöki nyaralókastély

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages