Mecseknádasd Összefoglaló
Mecseknádasd
Összefoglaló
Összefoglaló
Mecseknádasd Baranya északi határán, az országos 6-os főútvonal mentén fekszik. Környezetében gazdag történeti múlttal rendelkező települések (Pécsvárad, Cikó-Máriaszéplak, Szászvár, Márévár) találhatók. Határában az erdős, vadregényes természetvédelmi terület napjainkig számos turistát vonz. Noha a vidékről az államalapítást megelőző időszakból csak szórványosan kerültek elő régészeti leletek, már a neolitkor óta folyamatosan lakott település. A Római Birodalom időszakában erre vezetett Pannonia provincia egyik legfontosabb útvonala. Kedvező táji adottságai miatt lakott volt a népvándorlás korában is.
A település elnevezése az oklevéltárak anyagában, Nadasth, Nadosth, Nadas, a XVI–XVIII. században a Balkánról, a török elől idemenekült szerbek miatt Rácnádasd, Nadasgye változatokban ismert. Később, 1910-ig Nádasd, 1910 és 1950 között, utalva a püspöki kegyúri tulajdonra, Püspöknádasd, majd 1950-től lett neve Mecseknádasd.
A település legkorábbi említése 1235-ből, II. András király Mázáról szóló birtokadományozási okiratából ismert. Ez az átiratban fennmaradt oklevél őrizte meg a Szent Istvántól Nádasdon birtokadományt kapott brit hercegi testvérpár emlékezetét („terra Britanorum de Nadasth”), akik a hagyomány szerint a trónviszályok miatt menekültként kerültek hazánkba. Egyikük, Edvard, Szent István leányát vette feleségül, és házasságukból Nádasdon született Margit (1045–46?), aki szüleivel később visszatért Angliába. Élete sorsfordító eseménye lett Skócia királyával Malcolmmel kötött házassága. Karitatív életpéldájáért 1251-ben IV. Ince pápa szentté avatta, 1693-tól pedig ő lett Skócia patrónája. Regényes sorsával számos hazai és külföldi történeti forrás foglalkozott. Margit születésének helyét egyesek a Nádasd határában álló egykori Réka-vár (XIII. század), mások a falu fölé emelkedő ún. Schlossberg területére (XI-XII. századi épületmaradványokon XIV. századi templom és épület) lokalizálják. Az ásatások eddigi eredményei az utóbbi helyszínt erősítik meg.
A település legépebben megmaradt középkori emléke, a temetővel és fallal körülvett Szent István-kápolna a XIII. században épült, és a XIV. században bővítették. Eredetileg Szent László tiszteletére szentelték. A templom titulusa a XVIII. század elejéig, a németek betelepítéséig maradt fenn. A templom 1330-ban a tolnai főesperességhez tartozott.
Nádasd középkori birtokosai: Kórogyi püspök és családja, a Maróthiak, majd Monoszlai Csupor Miklós. A XV. században a történeti feljegyzések szerint Janus Pannonius pécsi püspök is birtokolta.
A török hódoltság alatt Nádasd mezőváros, melynek lakói három városrészből adóztak. A településhez az 1600-as évek elején két puszta, az északkeletre fekvő Berekalja- és a keletre elterülő Ürhepuszta tartozott.
A Nádasdon élő őslakos magyarok az 1560-as években áttértek a Drávaszögből terjedő protestáns hitre. A kálvinisták istentiszteleteiket a hódoltság idején a középkori Szent László-templomban tartották. A hódoltság kori adóösszeírások, és a zsoldjegyzékek arra vallanak, hogy Nádasd vára komoly erősséget képviselt a környéken. A törökök a Schlossbergen álló várat és katolikus templomot átépítették. A török világ emlékezete a helyi néphagyományban, mondákban maradt fenn (Türkenbrunnen, a hercegnő aranyhintója).
A török hódoltságot követően a német telepesek 1718-tól népesítették be Nádasdot. Az első összeírások arról tanúskodnak, hogy a hegyes-dombos vidék és a vizenyős patak menti térség miatt kevés volt a megművelhető terület. A jobb minőségű szántóföldeket inkább a faluhoz tartozó Berekalja- és Ürhepusztán művelték. Ezért a nádasdiak a falu fölött emelkedő dombon a korábbi szőlőskerteket ismét művelhetővé tették, és emellett sok újat is telepítettek. A falun keresztülfolyó patak vizével a helybeliek egyre több malmot működtettek. A környéken fellelhető nyersanyagokat (fa, kő, agyag) a kézművesek hasznosították, és mivel a mesterségükből megélni még a kezdeti időkben nem tudtak, mezőgazdasági munkával, illetve állattenyésztéssel is foglalkoztak.
Az úrbéri rendezés alkalmával, a földterület kimérésekor a zsellérek nagyrészt művelésre alkalmatlan földeket kaptak, ezért az 1800-as évek elejétől a század végéig hosszan elhúzódó úrbéri per indult a püspökség és a falu között.
A község legjelentősebb épületeit (plébániatemplom, kastély, Havi Boldogasszony-kápolna, iskola, plébániaház) Klimó György püspök idejében emelték. Az 1867-es kiegyezést követően újjászerveződött a település önkormányzata.
Az iskola eleinte a plébános felügyelete alatt, az egyház kezelésében működött, később megszerveződött az állami népiskola. 1935-től bevezették az anyanyelvi német oktatást. A XX.század elején ismétlő (úgynevezett vasárnapi) iskola is működött, majd az egykori püspöki kastélyban egyházi kezelésében működött a Julianeum javító-nevelő intézet, később pedig a Kalot népfőiskola.
A faluban működő háziiparosok, főként a fazekasok, kádárok, kőfaragók, takácsok, valamint a vízimolnárok a XIX. században egyre nagyobb piacterületre dolgoztak, és már önállóan is megéltek mesterségükből. A gazdasági helyzet változásával az 1920-as évektől többen a pécsi üzemekben vagy a szénbányákban vállaltak munkát.
A német telepesek ideérkezésükkel megújították a vallási szokásokat, főleg a védőszenttiszteletet. A lakosság körében a kitelepítésig éltek az egyházi évhez kapcsolódó hagyományok, valamint a vallásos társulati élet, a népmisszió stb. Hagyományteremtő céllal a legutóbbi időben újították fel Skóciai Szent Margit ünnepét. Ez teremtett lehetőséget Mecseknádasd, valamint Edinburgh és Dunfermline kapcsolatának felvételére.
A XVIII–XIX. században még megmaradt a hagyományos német viselet. Mecseknádasd a „fekete svábok” viseleti köréhez tartozott. A XX. század elejétől azonban a városi polgári hatás és iparosok kiterjedt kapcsolatrendszere következtében lassan átalakult. Általánossá lett a gyári anyagokból, polgári divat szerint készült öltözet.
A település szerkezete a középkori halmazfalu maradványából már a XVIII. század közepétől szabályos szalagtelkes, soros beépítéssel fejlődött tovább. Az építkezés a telepítés korai időszakától megőrizte az eredeti német szerkezeti módszert (fachwerk), amely napjainkban már csak nyomokban látható. A XIX. század végétől alakult ki a hosszú gangos, tornácos lakóházak divatja.
