XII. Ódor Pál és Fodor Erzsébet móringlevele 1836-ból

Teljes szövegű keresés

XII. Ódor Pál és Fodor Erzsébet móringlevele 1836-ból
Alulírtak léptünk ezen itt következő házasi szerződésre úgymint:
Először: Én, Nemes Ódor Pál vőlegény a jó Istennek bölts rendelése szerint, édes szülőimnek, ügymint Nemes Nemzetes Ódor István[--- ak]i a Tekintetes Nemes Veszprém vármegyei közb[irtokos ---] uramnak és Kováts [Zsofia ---egy]ezett akaratjokkal [--- házasságra] lépni kívánván több [--- java]slatokra elsőben ugyan [--- ör]ökös házastársamul választottam [---] Kapoltson, Tekintetes Nemes Zala vármegyei helységben lakozott néhai Nemes Nemzetes Fodor Imre közbirtokos urnak hajadon leány-asszony árváját, Eörzsébethet, a ki eránt viseltető szíves hajlandóságomból, ugyan nevezett mátkámnak móringolok 450, az az négy száz ötven pengő forintokat, minden forintot három huszasával számlálván, olly formán, hogy ezen írt summa azon esetre, ha Ő Szent Felsége engemet magtalanul nálánál előbb kiszólítani találna, mostani jegyesemnek, s utóbbi hites-társamnak utódim által az én reám néző örökségből híjjánosság nélkül kifizettessék.
Másodszor: Én is, Nemes Fodor Eörzsébeth, fent tisztelt Nemes Nemzetes Fodor Imrének és Mészáros Eörzsébethnek hátra hagyott árvájok szinte viszonozni kívánván említett Nemes Ódor Pál Ifju vőlegénynek erántam illy jelessen kimutattatott szíves szeretetét, testvérimnek meg eggyezésökkel nem csak kezemet és szívemet oda nyújtom és ajánlom, hanem egyszersmind azon esetre, ha a Szent Isten nekem rendelné előbb halálomat gyermekek nélkül, minden velem viendő viselős láda- és ágybeli ruháimat ezennel mátkámnak szabad birtokában hagyatni rendelem.
Végre abban is mindketten megegyeztünk, hogy amelly ingó vagy ingatlan javakat Istennek kegyelméből és áldásából szerzendünk egymással, azok arra nézendők lesznek, a ki közülünk életben maradand.
Mellynek nagyobb bizonyságára és erejére adjuk ezen itt alul következő tisztes személyeknek jelenlétökben saját nevünk alá-írásával hitelesített házasi szerződésbeli le[velün]ket
[---]kén 1836.
Édes Attya: [Nemes Ódor István]
Édes Annya: Kováts [Zsófia]
Nemes Hegyi Pál mp.
Nemes Ódor Zsófia x mint testvér
Nemes Szabó András mp.
Horváth Zsigmond mp. vármegye táblabírája mint kérő
László Jónás mp. Mencseli ev. segéd-lelkész mint meghívott bizonyság
Lajperig János mp. Kapolcsi ezen Tekintetes Nemes Zala vármegyei evangélikus Prédikátor és kiadó
[N. Ód]or Pál mp.N. Fodor Örsébet mp.
[vőle]génymeny aszon
(VeML V. 363. 3. doboz)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem