Mencshely a hadak útján
Mencshely a hadak útján
E szavakkal kezdte 1800-ban közzétett felhívását Kun László, Veszprém vármegye akkori alispánja: „Bizodalmas jó akaró Nemes és Agilis Uraimék! Minek utánna a’ Frantzia dühös Ellenség e’ folyó Esztendőben a’ Tsászári és Királyi némelly Tartományok viszsza foglalásával, és győzödelmes Fegyverével annyira felénk nyomakodott, hogy őtett az Insurgens katonaság segedelme nélkül viszsza nyomni és illendő békességre bírni tellyes lehetettlenség, Felséges Urunk, Fejünk és Koronás Királyunk az utolsó szükségtül és közz veszedelemtül nyomatattván, a’ mi békés megmaradásunkra nézve kéntelenítetett Generalis, az-az Lovasokbúl és Gyalogokbúl álló Insurectiot azon jelentéssel hirdettni, hogy Szentséges Személlyében kívánnya a’ Tábori Sereget vezérleni, és így önnön magát érettünk feláldozni; e’ mellett a Gyalogság Zsoldgyát nagyobb könnyebbségünkre nézve az Aerariumbúl fizetettni tellyes reménységben lévén, hogy mi-is eddig bizonyított Haza-fiúi buzgóságunk és tántoríthatattlan hívségünk szerint azon fogunk törekedni, hogy mentül számosabban ’s mentül előbb az ő és önnön magunk védelmére vitézi szívvel és erővel fel-fogunk kelni…” A felhívás a Napóleon elleni hadra kelésre szólította fel a megye nemes urait, akik lelkesen vagy éppen ímmel-ámmal tettek eleget kötelességüknek, s vonultak a király zászlaja alá, hogy vérükkel róva le adójukat, megvédjék a hazát.
A mencshelyiek 1797 tavaszán állították ki katonáikat a főszolgabíró ismételt sürgetésére. Bocskay Gábor, Bertalan Imre, Sándor András, Antal András, Bertalan Mihály, Bertalan Gergely, Bocskay Dávid, Balassa István és Fülöp Ferenc voltak a lovasok, akikhez három agilis, Kötél Ferenc, Szabó Péter és Járfás Mihály csatlakozott mint gyalogos katona. A katonák kijelölése jó verbunkos szokás szerint vacsorával és muzsikaszóval ért véget. Felkészítésükkel és az ezért járó pénz kezelésével Ódor István jegyzőt bízta meg az elöljáróság.
A kilenc kijelölt ifjúból csak ötöt szereltek fel. A felszerelés költségeit a község állta. A legnagyobb tételt a lovak és a lószerszám beszerzése jelentette, összesen hetven forint értékben. Az egyenruhákat a községben varratták, dolmányt, nadrágot, köpönyeget, nyakravalót és inget. Kardokat a falubeli nemesek kölcsönöztek a huszároknak, pisztolyokat viszont venniük kellett. Az öt pár új pisztoly ára tizenegy forint volt. Ezeket a holmikat Veszprémben szerezték be, amikor a katonákat vizitációra vitték a parancsnokság elé.
A legényeknek nem fűlt a foguk a hadakozáshoz, de miután megfenyegették őket, ha nem mennek, minden költséget meg kell térítsenek, május végén hosszú huzavona után Pápára vonultak, ahol is a kapitány lesújtó véleményt mondott róluk. Az öt főből négy nem rendelkezett alkalmas és jó karddal, ráadásul egyiküknek pisztolya sem volt (pedig vagy két hete vettek a számadás szerint Veszprémben), s ruházatuk is hagyott kívánnivalókat maga után. Végül is Sümegen vásároltak négy új kardot és két pár pisztolyt a katonáknak.
Egy év múlva érkeztek haza, s átadták felszerelésüket a község vezetőinek. Bertalan Imre kardja ekkorra eltörött, a pisztolyok pedig mind eltűntek. Ketten azt állították, hogy a kifizetett fegyvereket soha nem kapták meg, kettejüktől ellopták, egytől pedig csak az egyiket lopták el, a másik eltörött. Az esküdtek a fegyverek árát be szerették volna hajtani a leszerelőkön, de azok megtagadták a fizetést. A kölcsönvett kardokat mind javíttatni kellett a település költségére.
1799-ben a községnek nem kellett katonákat adnia, csupán a franciák ellen érkezett orosz segélycsapatok élelmezéséhez járultak hozzá. A következő év őszén azonban ismét fel kellett fegyverezniük három lovast és két gyalogost. Az elmúlt évek tapasztalataiból okulva az önkéntesek csalogatására különféle kedvezményeket ígértek az ország vezetői. A pénzjutalom mellett a gyalogosnak szegődő agilisek számára személyükre nézve életük végéig tartó mentességet ígértek a természetben fizetendő hadi adótól – a portiótól – és a vármegyei közmunkától, valamint azt, hogy szolgálatukkal mentesülnek a reguláris katonaságtól.
A katonaállítás mellett a hadsereg fenntartásának költségét is az illető községeknek kellett fizetniük, a nemesek lélekszáma szerint. Mencshelyre 176 forintot róttak ki. A kijelölt katonák közül többen vonakodtak bevonulni, s elszöktek a sorozók elől. Mivel a község lakói elővigyázatosan a kiállítandó katonák számának kétszeresét, azaz tíz főt küldtek Pápára, azok, akik nem engedelmeskedtek a parancsnak, megúszták a dolgot büntetés nélkül.
A számadás következő bejegyzései az 1806-os évből valók, amikor is Károly főherceg itáliai csapatainak az élelmezését kellett megoldani a nyuga-ti határszél megyéinek. Ennek kapcsán Mencshelyen 72 nemesi háztartás összesen 1108 font kenyeret és tíz hordó bort, 99 agilis háztartás pedig 1321 font kenyeret és kilenc hordó bort szolgáltatott be. Ezt a roppant mennyiségű élelmet az agilisek maguk nem tudták elszállítani, így a nemeseket is szekerezésre kötelezték.
Az eddigi felkelések résztvevői a katonai akciókba nem kapcsolódtak be, gyakorlatozással telt az idejük. Más volt a helyzet a község utolsó felszerelt katonáival, akik valóban megütköztek az ellenséggel. Őket 1809 kora tavaszán hívták be. Lovasokként szolgáltak: Bocskay Ferenc, Sándor János, Mohos József, Legman József, Antal Sámuel, Bertalan György, Sándor András, Lampért Mihály, Nagy István és Bocskay Mihály, gyalogosként Antal József, Antal János, Antal Lajos, Antal István, Antal Ferenc, Antal Mihály, Sándor Ferenc, Sándor Zsigmond, Antal Márton János, Bertalan István, Bertalan Imre, Bertalan Ferenc, Zábrák János, Bocskay János, Bocskay Ferenc, Bocskay István, Bocskay Dávid, Lampért János, Sági János, Gőz Ferenc és Pálfi János. Természetesen valamennyien nemesek.
A felkelők száma – tíz lovas és huszonegy gyalogos – mutatja, hogy az 1809-es felkelés volt a legjelentősebb. Ebben az évben került sor a felkelők egyetlen komolyabb ütközetére, mégpedig június 14-én Győr mellett, ahol a mintegy huszonegyezer főt számláló felkelősereg, kiegészülve egy körülbelül húszezres reguláris alakulattal, katasztrofális vereséget szenvedett a francia csapatoktól. Az ütközetben elpusztult az együttesen több mint negyvenezer főt számláló sereg majd negyede. Mencshelyi halottja is volt az ütközetnek, elesett ugyanis Bocskay Dávid gyalogos katona.
A katonai teljesítményhez képest óriási összegeket emésztett fel az inszurgensek fegyverben tartása. Mencshely község a tizenhárom év alatt összesen több mint kétezer forintot költött a kiállított katonák tartására.
A hazatérők azonban világlátott emberekként jöttek vissza Mencshelyre, s a közösség is számon tartotta, hogy ki vett részt az utolsó nemesi felkelésben. Egyre-másra olvashatóak az anyakönyvi bejegyzések között az emlékként megőrzött katonai rangok és címek, mint például nemes Antal József neve mellett „az insurgens seregben káplárságot viselő nemes becsületes ifjú”.
