Templomok, házak, pincék, gunyhók

Teljes szövegű keresés

Templomok, házak, pincék, gunyhók
A 2-es főútról Ganádpusztánál Nagybörzsöny felé igyekezve, túljutva egy dombháton, az első, amit megpillanthatunk, az Árpád-kori Szent István-templom négyzetes tornya és vaskosságában is kecsesnek tűnő falai. Kevés olyan építményünk, műemlékünk van, mely az építtető szándékát ennyire harmonikusan kifejezi, ahol Isten szolgálata, a Szent István-i akarat és a természet ajándéka ennyire nyilvánvalóan megszólítja az embert, a hívőt. Nem véletlen, hogy a „kortalan” Szent István templom még ma is a falu leghívogatóbb megjelenítője a külvilág előtt, leghíresebb épülete, a legfőbb idegenforgalmi vonzerő.
A keletelt, egyhajós, félköríves szentélyű, kis dombháton emelkedő, román stílusú templomot a XIII. század első felében barnásvörös trachit kváderkövekből építették, majd kevés idő elteltével négyzetes alaprajzú tornyot is emeltek elé. Az épület nyugati és déli oldalán van egy-egy kapu, ez utóbbi félköríves timpanonját hatkaréjos faragott ív díszíti, közepén egyenlő szárú kereszttel, a szárkő két vállán egy-egy faragott férfifejjel. A nyugati kapu szolgált a templomépíttető kegyúr és családja számára, a kegyúri karzat megközelítésére, valamint a toronyba történő feljutásra. A nyugati és a déli oldal első emeletén egy kör-, illetve egy kőkeretes ablak van, s a templom második és harmadik emeletét mind a négy oldalon félkörívvel záródó ikerablakok díszítik. A szentély ívsoros főpárkányának mezőiben 19 kőből faragott, sematikus szakállas-bajuszos emberfej néz ránk. A templom hajórésze síkmennyezetes. A templom szentélyét körben álló alakokkal festették ki, ezek azonban ma már alig látszanak.
Korábban a körítőfal keleti kapuja fölé beépített ANNO 1632 ZACHARIAS POP FIERI FECIT (Zacharias Pop 1632-ben készíttette) feliratú kő alapján úgy vélték, hogy a fal a XVII. században készült, de a templomot valószínűleg már a XV. században körítőfallal vették körül, amire a bejárati kapu gótikus szárköve utal. Így a körítőfalat a XVII. század első felében csak újjáépíthették.
A Szent István-templomot feltehetően Börzsöny falu magyar lakosai használták, mivel – mint azt a kutatások bebizonyították – volt még egy templom a faluban, a Bányásztemplom, mely szintén a XIII. század első felében épült. Ide járhattak a német bányászok. Hogy melyik templom szolgált plébániatemplomként, ezt a források nem árulják el.
Nem tudjuk, hogy a Szent István-templomot kik látogatták a török korban, meglehet, hogy a csekély számú katolikus magyar lakosság, de valószínűbb, hogy senki. 1710-től – Langner plébános visszatérése után – ismét a katolikusoké lett mindkét templom, de a Bányásztemplom mint plébániatemplom nagyobb szerepet kapott, ezért történhetett, hogy a Szent István-templom rossz állapotba került. Az 1779-es egyházlátogatási jegyzőkönyvben helyreállítását említik, de még 1781-ben is elhagyott állapotban van. II. József 1786-ban elrendelte a felesleges templomok lebontását, köztük volt a Szent István-templom is. A lebontás elmaradt, de 1800-ban kidobatták a fabútorzatot, kőfedelét lebontották, kívül-belül lemeszelték, téglával fedték le az addigi földpadlózatot. A Szent István-templomot a századforduló környékén renoválták, majd 1965-ben végeztek a történetét is sok szempontból tisztázó falkutatásokat, és restaurálták az épületet.
A Szent István-templomhoz fűződő legendák közül az egyik szerint a tatárok elől menekülő magyarok itt vágtak le az őket üldöző húsz fős ellenség közül tizenkilencet a falubeliek segítségével, míg a huszadik tatár megszökött. Ezért tudtak csak tizenkilenc „portrét” készíteni a megholtakról, és ezért maradt üresen a templom oldalán a huszadik fej helye.
Nagybörzsöny közepén, a Pánholc-hegy északnyugati lankáján emelkedik a XIII. század első felében épített Bányásztemplom. Eredetileg Szent Miklós, 1862-ben a Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelték fel. A Börzsönybe telepített német bányászok építhették a XIII. század első felében az egyenes szentélyzáródású kis templomot, amit a XV. században bővítettek ki mai formájára, meghoszszabbítva a hajót és gótikus szentélyt, sekrestyét építve egyik oldala mellé. A XV–XVI. században további átépítések történtek, amit déli oldalába beépített reneszánsz ablak maradványai tanúsítanak. 1938-ban leszedték fazsindelyét és bádoggal fedték be a tetőt.
A torony nélküli, egyhajós, keletelt templom kis teraszon áll. A főhomlokzat csúcsíves bejárata felett kőből faragott kerek talpú pajzson a bányászjelvények, ék és kalapács, láthatók.
A sík gerenda mennyezetes belső térhez csatlakozik a szentély helyreállított gótikus csillagboltozata, egy félköríves és egy csúcsíves, mérműves ablak. A templomhoz tartozik egy gótikus szentségtartó és keresztelőkút. A Bányásztemplom mellett 1732 és 1779 között különálló fa harangláb is állt három haranggal, s ezt a templom renoválásakor pótolták.
A Bányásztemplom 1673-tól talán csak rövid időre kerülhetett katolikus kézre, 1687–1705 között is ők használták, majd 1710-től végleg a birtokukba került.
A község délnyugati részén, egy magas dombon emelkedik a késő barokk, egyhajós Szent Miklós római katolikus plébániatemplom, melyet Batthyány József prímás mint földesúr emeltetett 1782 és 1788 között.
Az evangélikusok az 1785-ben épített, majd 1844 leégett templomuk helyén emeltek új templomot Belcsák Károly tervei szerint. Az 1852-ben felszentelt homlokzat előtti tornyos, egyhajós, klasszicista építmény a község északi részén, a Börzsönyi-patak partján áll. Oltárképét Pesky (Peschky) József (1795–1862) festette biedermeier stílusban.
Nagybörzsöny templomai, házai, pincéi és présházai egészen sajátságos látványt nyújtanak a faluba érkezőnek. Az erdők, szántók és rétek által körülvett házak többsége a patak menti és az ezzel párhuzamos utcákban épültek, valamint az ezeket összekötő, vagy ezekhez csatlakozó keresztutcákban, részben a dombos területekre. A településszerkezet a természeti, táji adottságokkal, a gazdálkodással és a közösségi viszonyokkal szoros kapcsolatban alakult ki. Nagybörzsöny határa ugyan meglehetősen tág, de nagy részét erdő foglalta és foglalja el, ezért a szabad területeket mindenütt mezőgazdasági művelés alá vonták, épületeket emiatt a mai napig nem találhatunk a belterületen kívül.
Nagybörzsöny belső telkei a magyar és a német etnikum együttélésének megfelelően kétféle rendszerben alakultak ki.
A palóc hosszúfolyás elrendezésű portán a házak az utakra, patakpartokra nézve merőlegesen épültek, s ha család bővült, a hosszú szalagtelken befelé további lakóházat és gazdasági épületeket – pajta, kamra, pévás, istálló – kapcsoltak a régebbihez. Így több család, generáció élt egy portán, „egy folyásban”. A nagycsaládrendszer az első világháborút követően kezdett felbomlani, s ekkor örökség, eladás következtében idegenek is bekerültek a hosszúfolyásba.
A másik jellegzetes telekrendszer a nagybörzsönyi német etnikum körében alakult ki, az úgynevezett közösudvar. Ennek jellegzetessége, hogy a patakra, a főtérre, vagy az útra merőleges szalagtelek, vagyis a porta mindkét oldalán házsor épült, annak megfelelően, ahogy az együtt élő nagycsalád új taggal bővült. A két épületsor mindkét végén istállóval végződött, ezeket az udvar végében pajták kötötték össze. Mindig a legtekintélyesebb, a nagycsaládot irányító családfő élt családtagjaival a közvetlenül az utcára néző házban, így, ha valamelyik családfő ezt a szerepét elveszítette, a házsor hátsó traktusába költözködött.
A nagybörzsönyi településrendszer másik sajátossága a kétbeltelkűség. A belső telkektől függetlenül ugyanis azonos funkciójú gazdasági épületegyüttesek, pincék, présházak és gunyhók jöttek létre. A gyalogutak mentén elhelyezkedő pinceszérűn, a pázsiton (Tries = Dresch) a pincék (Khele = Keller), a présházak és a gunyhók (Hithn = Hütten) sorokat és utcákat alkotnak. A pázsiton voltak különálló pincék, de kialakultak egész pincerendszerek is. Egy pincegádorból ugyanis több pinceág is elágazhatott, attól függően, hogy a családok hogyan álltak össze, milyen munkaszervezetet alakítottak ki egymás között. Voltak olyan porták is, melyeken ki lehetett alakítani a teljes gazdasági udvart is. Ilyen volt például Glázer Márton portája, ahol a lakóház végében helyezkedtek el a gazdasági épületrészek, a kamra, a pálinkafőző és istálló, a háztól külön az udvart lezáró pajta (Scheien) – padlásán széna, alatta a szekerek –, és a lakóház alatt volt a nagyméretű pince.
A gunyhókban szénát tároltak, itt dolgozták fel a szőlőt, és itt is csépeltek gabonát. A gunyhók között vermek (Traet grueb = Tretgrube) sorakoztak, mert az itteni agyagos talaj alkalmasabb volt a termények tárolására.
A pázsiton levő pincéket állandóan őrizték, és két-három strázsa járta présházakat. A pázsit présházaiban, pincéiben élénk társadalmi életet folytattak a börzsönyiek. Mielőtt hajnalban kivonultak a határba, betértek a présházakba, erőt gyűjtöttek, felhajtottak néhány pohárka pálinkát, bort, amit vittek magukkal a szőlőbe, szántóra, erdőre is. A munkából hazatérve is betértek pihenni, de a jeles ünnepeken is itt töltötték a nap egy részét. Szórakoztak, s a zenét cigány muzsikusok szolgáltatták. Farsang vasárnapja utáni vasárnapon azonban csak asszonyok tartózkodhattak a pincében, s ilyenkor megkóstolgatták az erőt adó fehér és a szépséget hozó vörös bort.
Az idelátogatóknak érdemes megnézniük még a XVII. század végén épített bányagazda házat, ami most tájházként szolgál, a XVIII. századi római katolikus lelkészlakot, a temetőket és természetesen a girbegörbe utcácskák sorát.

Szent István templom (XIX. század közepe)

 

Két XIII. századi „portré”

A Bányásztemplom szentélye

A Bányásztemplom

A katolikus templom hajója

Az evangélikus templom belső tere

A Hirth család közösudvarának alaprajza

Pincesor az út mentén

A Nagybörzsönybe vezető országút

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages