III. Nagyiván nevezetesebb, népesebb családjai
III. Nagyiván nevezetesebb, népesebb családjai
A számos helybeli család közül egyrészt a legnépesebbekről, másrészt két kisnemesi családról kell itt bővebben szólnunk. Nem országosan ismert, történelmi személyekről van szó, de olyanokról, akik jelenlétükkel, tevékenységükkel hosszú évszázadokon át meghatározó szerepet játszottak a falu életében.
Elsőként két kisnemesi családról, a Nagyfejeő és a Trázsi familiáról kell szólnunk. Jelenlétük több évszázados, leszármazottaik ma is a faluban élnek, noha csak részben tartják számon történelmi gyökereiket. Ehhez nem pusztán a történelmi fordulatokban bővelkedő XX. század járult hozzá, hanem az is, hogy a Nagyfejeő és a Trázsi család nemesi rangja egy időben részben vitatott volt, másrészt az anyakönyvi bejegyzésekben sem volt használatos. Ez azért is különös, mert a két család folyamatos itt-tartózkodása alatt számos, idegenből Nagyivánra került famíliáról gondosan feljegyezték a „nobilis” bejegyzést. Mindig „nemes” bejegyezéssel szerepel az anyakönyvekben az 1760-as évekig gyakran feltűnő, később Tiszaörsre kerülő Lendvay család vagy az 1780-as években jegyzőként Nagyivánon lévő Borbás Imre. Ott olvashatjuk a „nobilis” megjelölést az 1800-as évek első évtizedeiben a Rázsó, a Gyurtyánszky, a Demátsek, a Szabó, a Szilák, az Izsold, illetve a jegyzőként a faluba kerülő Thoma família esetében is. Ezek a családok azonban csak hosszabb-rövidebb ideig éltek a faluban.
A Nagyfejeő család. A család Mihály nevű őse 1637. október 22-én kapott armálist III. Ferdinándtól. Az akkor Gyöngyösön lakó Nagyfejeő Mihály neje Tóth Erzsébet volt, fiaik, Péter és Mátyás is nemességet nyertek. A család címerében kék pajzsban hármas zöld halmon lépő, jobbjában természethű ábrázolású liliomot tartó, kettős farkú, ágaskodó oroszlánt látunk, mely a sisakdíszben ismétlődik, s arany-kék, ezüst-vörös pajzstakarók szegélyezik.
Nagyfejeő Mihály unokái részben Kiskunmajsára, Abonyba, Gyöngyös-orosziba és Gyöngyössolymosra kerültek, s a nemességet 1721-ben és 1724-ben a Gyöngyösön lakó Mihály unoka, Pál fia igazolta. Pál fia Mátyásnak Horváth Máriával kötött első házasságából született Egerben 1749-ben Mihály, aki Pintér Apollóniát vette feleségül.
Nagyfejeő Mátyás az 1760-as évek elején megözvegyült. A korábban Egerben lakó özvegy férfi 1766 márciusában Fekete Zsuzsanna házastársaként, szülőként tűnik fel a nagyiváni keresztelési anyakönyvben. Később a házaspárnak több gyermeke születik. Tehát Nagyfejeő Mátyás és Fekete Zsuzsanna családja Nagyivánra kerül. Érdekes, hogy a férj minden alkalommal „Fejes” Mátyásként került bejegyzésre az anyakönyvbe, s így szerepel az 1770–71-es urbáriumban is. A telkes jobbágyok között, háromnegyed telekkel, gondosan felsorolt járadékokra kötelezetten. Ugyanakkor az első házasságából származó, 1749-es születésű Mihály fiát – aki Pintér Apollóniával kötött házasságot, és ez a házaspár is a faluba költözik – néhány alkalommal „N.fejeő”-ként (például 1776 májusában) írja a plébános. Ez a család névhasználatának máig élő kettősségére utal. Tehát mind az apa, mind a fia (Mihály) Nagyivánra kerül. Több mint feltevés, hogy a nagyiváni Nagyfejeők nagy része ebből a két ágból származik, bár Nagyfejeő Mátyás és Horváth Mária 1753-ban Egerben született József nevű gyermekének a leszármazottai is Nagyivánra kerülnek.
Fejes-Nagyfejeő Mátyás Fekete Zsuzsannával kötött, második házasságából Nagyivánon több gyermek is született, de a fiúk közül csak Mátyás (született: 1769) és István (született: 1772) éri meg a felnőttkort, és alapít majd családot. Időközben Mátyás fia, Mihály és Pintér Apollónia házasságából is több fiú született: Ignác, Pál, Mihály, Mátyás és György, akik Mihály kivételével mind megérik a felnőttkort. Ignác és Pál leszármazottai elkerülnek Nagyivánról (Ignác egyik fia, Mihály Egerben orvos lesz, egy másik leszármazottja, nagyiváni Nagyfejeő Béla pedig honvéd hadnagy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején). A család Gyöngyösorosziban és Gyöngyössolymoson élő tagjait 1797-ben nemességigazolásra kötelezik. Az ezzel kapcsolatos eljárás évtizedeken át tartott, s csak 1839-ben, illetve 1842-ben nyerték el bizonyságlevelüket. Ekkor a család Nagyiván mellett már Egerben, Bárándon, Tiszahalászon, valamint Petrovoszelló és Kocsoró helységben is elterjedt. Talán a nemességigazolási eljárás elhúzódásával is magyarázható tehát, hogy a család tagjait nem jegyzik nemesnek az anyakönyvi bejegyzéseknél Nagyivánon sem a XVIII. század végén, sem a XIX. század elején. Ebben az időben a Nagyivánon végzett, megyebeli nemesi összeírásokban sem szerepelnek. Sőt a Nagyfejeők az 1828-as ösz-szeírásban a jobbágyok között kerülnek felsorolásra. Ekkor már hét Fejes nevű családfőt vesznek számba. Mindannyian telkes gazdák (Mátyás, György, Pál, Márton, István, László és egy másik Mátyás nevű). A fiatalabb Mátyás már kézműves (szűcs). Ez később hagyományozódik, hisz ezen az ágon István is kézműves lesz az 1800-as évek második felében.
A Nagyfejeő család esetében tehát jobbágytelken ülő armalista nemesek kerültek a faluba. Mivel nemességük egy bizonyos időben vitatott volt, lehettek olyan évtizedek is, amikor még rendi hovatartozásuk jogi előnyeit (személyi adómentesség, vám- és hídpénzfizetési mentesség és így tovább) sem élvezték. A XVIII. század végén, a XIX. század legelején a Nagyivánra került családok jövedelme, hétköznapjai alig különbözhettek a jobbágyi sorban élő falubeliekétől. Földet művelnek, illetve néhány esetben kézművessé válnak. Ezzel is magyarázható, hogy a Nagyfejeő család mind a házassági kapcsolatokat, mind a társadalmi csoportokat, mind pedig a falun belüli elhelyezkedést tekintve beilleszkedik a helyi társadalomba. A faluban elsőként megjelenő Mátyás fiai és unokái részben a telkesekkel: a Tóth, a Czinege családdal, részben a másik armalista famíliával, a Trázsi családdal kerülnek házasodási kapcsolatba. Ám a közösségben megbecsült helyüket jelzi, hogy 1770-ben már Mátyás is esküdt volt. Ugyanezen funkciója volt Mátyás István nevű fiának, Pál nevű unokaöccsének, valamint a fiatalabb Mátyásnak és Nagyfejeő Györgynek is 1830 közül. Az 1840-es évektől változás áll be a dokumentumokban: a „Fejes” bejegyzéseket sok esetben átjavítják „Nagyfejeő”-re, s mellette megjelenik a „nobilis” megjegyzés. Az újra nemesként bejegyzett családtagoknál változatos foglalkozási megjelöléseket olvashatunk: nemes ügyész, nemes jegyző, nemes ispán, nemes kézműves, nemes csizmadia, nemes szűcs, nemes jobbágy, nemes juhász, nemes zsellér. Ez egyrészt a családon belüli vagyoni differenciálódás erősödését, másrészt az újraigazolt nemesi címmel együttjáró hivatalviselési lehetőségek bővülését jelzi. A Nagyivánon és a vármegye más helységeiben élő Nagyfejeők között táblabírót, szolgabírót, jegyzőt is találunk. Az Iványon élő Nagyfejeő Mátyás például 1848 nyarán, a nemzetőrség szervezésekor a tiszai járásban szolgabíróként ténykedett. 1852-ben Nagyiván jegyzője Nagyfejeő József volt.
A jobbágyfelszabadítás idején a telkesek között öt, a házas zsellérek között négy (közülük kettő kézműves) Nagyfejeő szerepel. A telkesek közül két család a főúton, a többiek Hadházon laktak. Ugyanez mondható el a házas zsellérekről is, annyi megjegyzéssel, hogy a két kézműves a főúton, a mészárszék és a felső kovácsműhely szomszédságában szerzett telket. Az 1890-es években a számtalan családra ágazó Nagyfejeők között öt földtulajdonnal rendelkező családfő mellett iparos, kerülő, napszámos, cseléd foglalkozásúakat találunk. A Fő utcán és Hatházon kívül már a Temető-zugban, illetve Nyavalykán és Kismezőn is találunk egy-egy családot. Ez is jelzi a társadalmi státusbeli széttagoltságot.
A Trázsi család. A Trázsi család társadalmi helyzete sokban hasonló a Nagyfejeőekhez. A különbségek természetesen nem elhanyagolhatóak, hisz ez a család más körülmények között, száz évvel később szerzett nemességet, s már az első generációja a faluba került. Másrészt fontos tény, hogy az armálist szerző családfő a közeli Tiszaigaron jobbágytartó, a falu tizenhatod részét használó nemes volt, bár a családtagok Nagyivánon sem tulajdonhoz, sem bérleményhez a XVIII. században nem jutottak.
Trázsi Imrét, nejét Kozáry Borbálát és János, Pál, Katalin és Júlia nevű gyermekeiket 1753. július 2-án nemesítette meg Mária Terézia. Amint a nemesítési kérelemben bennefoglaltatik: „különösen azért, mivel tekintetes Nógrád vármegyében az esküdti hivatalt több éven keresztül” ellátta. A Nógrád és Heves–Külső-Szolnok vármegyében kihirdetett armalis címere kék pajzson zöld alapon első, jobb lábát lépésre emelő bárányt ábrázol, sisakdísze növekvő fekete egyszarvút, mindkét részben ezüst-kék pajzstakarót tartalmaz.
Trázsi Imre és neje 1750 körül már Tiszaigaron, a Ráday–Darvas-féle birtokrész használójaként tűnik fel. A református vallású igari birtokosok között Trázsi Imrének mint igari közbirtokosnak rövidesen jelentős szerepe lett a római katolikusok igari és örsi letelepítésében: 1767 februárjában saját házában lakrészt ajánlott fel a kinevezendő örsi plébános részére, illetve szentmisék megtartására. Az armalisban megnevezett I. János 1756-ban tűnik fel először a nagyiváni anyakönyvben: Vona Erzsébettel kötött házasságot. A házasságból született öt fiúgyermek (I. György, II. János, I. István, I. Lőrinc és I. József) lesz a nagyiváni Trázsi családok alapítója. Az I. Lőrinc és Urbán Kata házasságából származó unokák, dédunokák és ükunokák közül került ki több nagyiváni bíró (III. György, IV. György, V. János, VI. János) a XIX. század közepétől. Elgondolkodtató, hogy az 1830-as évekig a Trázsi családokat sem említik nemesként az anyakönyvek. A családnév írása is igen változó: az anyakönyvekben Trásy, Trási, Trássy, Trázsi és Trázsy egyaránt előfordul. Az 1770–71-es urbáriumban Trázsi János (I. János) a háromnegyed telekkel rendelkező jobbágyok között van felsorolva, s a Trázsi családok 1828-ban is a jobbágyok között kerülnek össze-írásra. Ekkor három Trázsi nevű családfőt jegyeznek fel: György és Lőrinc háztartásában három-három, István háztartásában két tizennyolc és hatvan év közötti adózót regisztrálnak. Az 1840-es évektől nemes jobbágy, nemes gazda van egy-egy családfő foglalkozásaként megjelölve.
Az 1850-es évek elején öreg és ifjú Trázsi György, valamint öreg és ifjú Trázsi István szerepel a telkes jobbágyok között. Hárman a főúton laknak, az egyik család pedig Hatházon. Öreg Trázsi György azon három-négy jobbágy egyike, akiknek egész telkük van. A házas zsellérek között három Trázsi nevű családot jegyeznek, ők a Temető-zug környékén, illetve az Alvégnek nevezett falurészen, apróbb beltelkeken építettek házat.
Az 1880-as években Lőrinc fia Istvánnak, illetve az 1870 óta már Debrecenben lakó Györgynek (bíró), a Kócspusztára költöző Alajosnak és György unokájának, Jánosnak (bíró) volt saját földje a falu határában.
A család más ágainál már napszámosokat is találunk. A házasságok révén igen kiterjedtté váló rokonság a Vona családdal kezdődött, majd a Fejes, az Urbán, a Balogh, a Bugán, a Toldi, a Szabó, a Tóth, az Adamecz, a Rózsa családra terjedt ki. Az 1920-as években Nagyivánra került értelmiségiek egy része is a családból nősült (Korom Vellás József, Sipeki László). Különösen erős és több generáción át ismétlődő kapcsolat fűzte a Trázsiakat a Fejesekhez, de rokonságba kerültek a Nagyivánra az 1820-as években került Dematsek nemesi származású kántortanítói családdal is. A sok ágra bomló családban a XIX. század végétől a földes gazdák mellett kereskedő, hivatalnok, napszámos is akad. Az 1940-es években a család egyik tagja vitézi címet kapott, és Tölgyesre magyarosított.
A Czinege család. Mint láttuk, 1754-ben két Czinege család érkezett Boconádról. Emlékezetes, hogy a falu legelső halottja az a Czinege György volt, akit 1755-ben, 82 évesen temettek el. Egy évtized múltán már leg-alább négy Czinege nevű családfő szerepel az anyakönyvekben, mindegyikük népes családot nevel. Mindannyian Czinege György vagy Czinege József családjához tartoznak: 1770–71-ben ezt a két telkes jobbágyot írták össze. 1828-ban nyolc Czinege családot tartanak nyilván, egy kivételével mindegyik telkes jobbágy. Ketten (Czinege Pál és József) kézművesként is ténykednek. Az 1850-es években nyolc Czinege nevű család volt a telkes jobbágyok között. Négyen a főúton, hárman Hadházon laktak, egy család pedig Kismezőn. A házas zsellérek között szintén nyolc Czinege családot számláltak. Többségük Kismezőn élt, de Nyavalykán, Andornakon és a főút alsó végén is föltűnik a családnév. Az 1890-es évek elején már 24 külön családot alkotnak a Czinegék. Tizenheten kisebb-nagyobb földterülettel rendelkeznek, hárman iparral foglalkoznak (ketten szűcsök), továbbá egy tanyagazdát, két cselédet és egy kondást is találunk a famíliában. A családokat megkülönböztetésül ragadványnévre utaló betűvel jelölték meg. (Lásd: Függelék IV.)
Legtöbb földje a „Hatházi” Czinegéknek (Pál, János, Mihály, Antal, István, József) van, különösen a tanyával is rendelkező „Hatházi” Czinege Mihálynak. A „Máté” Czinegék kevesebb földet birtokoltak, de szintén módosnak számítottak. Czinege Mihály szűcs volt, de az apja öröksége révén a Nagyúton lakott, és a Bürök-halom mellett nagyobb földet tulajdonolt. A legtöbb család ekkor már a Hadházon és Kismezőn élt, továbbá az Alvégen, de két család Nyavalykán is lakott. Az utóbbaik egyike cseléd, a másik földes gazda volt. A XVIII. és a XIX. században mind az esküdtek, mind pedig a bírók között találunk Czinegéket, bár nem túlzottan gyakran vállaltak ilyen funkciót. A XX. századra legalább harminc családra elkülönölő Czinegék házasodás révén csaknem minden falubeli családdal, s így minden társadalmi csoporttal valami kapcsolatba kerültek.
A Gyöngy család. A Gyöngy család nem tartozik a községalapítók közé, a família legelső képviselője, Gyöngy János 1766 körül jelent meg a faluban. Nem tartozott az úrbéresek közé: sem a telkes jobbágyok, sem a házas, sem a házatlan zsellérek között nem szerepelt. Az 1770-es években már két Gyöngy nevű családfő ismert. 1828-ban kilenc Gyöngy nevű jobbágycsaládot vesznek számba, négyen telkesek, öten pedig házas zsellérek. A telkesek közül kiemelkedik az 1831-ben, 58 évesen elhunyt Gyöngy György, aki az 1820-as években esküdt („szenátor”) volt. Feleségének – Nováky Katalin – családját akár armalistának is vélhetjük. 1850 táján már öt telkes jobbágy és nyolc házas zsellér jogállású, Gyöngy nevű családfőt ismerünk. A XIX. század végére a család roppant kiterjedtté vált, és a határ több pontján is nagyobb földtulajdonra tett szert. Gyöngy Istvánnak a kócsi határdűlőben, a család más tagjainak elsősorban a Kivételesek-dűlőjében, illetve a Sós-kúti, a Középső- és a Bürök-halmi-dűlőben volt földje, olykor több darabban is. Később a kócspusztai határban szereztek földet (például Gyöngy Mátyás, Gyöngy István).
Kócsi Gyöngy István („Leszekúr”) a kócsi határ legjelentősebb birtokosai közé emelkedett az 1920-as, 1930-as évekre. A nánási Gyöngy család Daragóékkal is rokonságba került. A családok megkülönböztetésére használt számos ragadványnév is azt jelzi, hogy a legkülönfélébb társadalmi csoportokhoz tartozó Gyöngy nevű egyének éltek a XX. században a faluban (a földes gazdák mellett napszámos, juhász).
A Tóth család. A Császpusztáról származó Tóth János az első betelepülők egyike volt, az 1750-es évek végén már legalább három különböző, de feltételezhetően rokon Tóth nevű családról tudunk. Tóth János 58 éves, amikor Nagyivánra érkezik, Mihály 39 évesen jön a faluba, és ismerjük még az 1758-ban feltűnő Pált. Másfél évtizeddel később már legalább hat Tóth nevű családfőt tartunk számon, s legalább ugyanennyi Tóth nevű feleség is szerepel más családokban.
Nehéz lenne megállapítani, vajon mindannyian a faluba elsőként betelepülő Tóth János rokanai-e. Az mindenesetre tény, hogy a Tóth nevű családok az 1770-es évekig 17 más családdal kerültek rokoni kapcsolatba. A Helle nevű családdal hármas kötődés is szövődik, de rokoni szálak fűzik a Tóthokat a falualapító Medve és Czinege, továbbá a később Tiszaörsre áttelepülő Lendvay és Ugrai családhoz is. Az 1770–71-es urbáriumban Tóth Mátyás és Tóth Imre a telkes jobbágyok, Tóth Miklós pedig a házas zsellérek között szerepel. Később, a század végén egy nádudvari eredetű Tóth család is feltűnik Nagyivánon. Az egyik Tóth-ág ekkor már Egyekre is elszármazik: ottani családdal kerülnek rokonságba. Az 1828-as összeírásban nem kevesebb, mint tizennégy különböző Tóth nevű családfő szerepel. Hárman telkes jobbágyok, tízen házas zsellérek, s egyetlenegy házatlan zsellér található közöttük.
A falun belüli rokoni kapcsolatok a XIX. század második felére tovább bővülnek. Immár a Trázsi, a Csontos, a Szabó, a Komlósi és a Bíró család is feltűnik a rokonok között. Bár az 1850-es években csak egyetlen Tóthot (Tóth János) találunk a telkesek között, az 1890-es években hat Tóth nevű családfőnek van földje a határban. Többségük korábban a házas zsellérek között szerepelt. Különösen a Bürök-halom környékén, a Harmadik-dűlő közepén találjuk a Tóthok földjei, bár „Semrák” Tóth Jánosnak a Középső-dűlőben volt földje.
A XIX. század végén már néhány korábbi, házas zsellérből földes gazdává váló Tóth is a Nagy utcán lakott, a többi Tóth nevű család a Temető-zugban, Andornakon, esetleg a főút Alvég nevű részén élt, és Kismezőn is volt háza az egyik családnak. Érdekes, hogy a népes családból községi esküdtet, bírót nem ismerünk, noha a Tóthok mindig is jelen voltak a falu életében. Differenciálódásukat a számtalan ragadványnév is igazolja.
A Vona család. A Vona család községalapító família. A hevesi betelepülők között két Vona Istvánt találunk – apa és fia lehetett –: az ifjabb 23, az idősebb 65 esztendős volt a letelepedéskor. 1755 és 1767 között ifjabb Vona Istvánnak a Juhász Judittal kötött házasságából Nagyivánon legalább négy gyermeke született, de az anyakönyvekben már az 1760-as évektől megjelenik Vona Pál, Vona Gábor később Vona Mihály neve is, akik mindany-nyian a mai, falubeli Vonák ősei lehettek. A férfiak házastársa három esetben Juhász nevezetű, akiket minden bizonnyal szintén hevesi eredetűeknek vélhetünk, Vona Gábor felesége pedig Nádasdi családbeli. Ő nádudvari származású lehetett: ez a család is az 1750-es évek második felében tűnt fel Nagyivánon.
Női ágon a Vona család a Tiszaörsre kerülő nemes Lendvay, a Tiszaigarról Nagyivánra keveredő nemes Trázsy családdal kerül kapcsolatba, valamint a Kapás és a Szabó családdal már az 1760-as években. 1828-ban hat Vona nevű családfőt írtak össze: két Vona István nevű egyén telkes, a többiek házas zsellérek. Az apa és fia közül az ifjabb Vona István az 1840-es években bíró is volt, mindketten a főút elején, a helységháza melletti, illetve az azzal szemközti telken laktak. A család még az 1880-as években is tanácsossal képviseltette magát a helyi vezetésben. 1850 körül két telkest és két házas zsellért ismerünk a Vonák közül, később a kevésbé módosabbak között napszámost és cselédet is találunk. Mindössze három-négy Vona nevű családfő rendelkezett földdel az1890-es években: N. Vona István, Vona Pál, Vona István és Vona Istvánné (Kálmán Margit), aki a Kálmán családból, öröklés révén jutott néhány holdas paraszti birtokhoz. A családban igen jellemző volt a falun kívüli házasságkötés, így idővel a Vonák néhány környező településen is megjelentek. Mivel a XVIII–XIX. században gyakran kötöttek kisnemesi családtaggal házasságot, feltételezhető a Vona család nemessége, ám ez a nagyivániakról eddig nem bizonyosodott be. Több jel arra is utal, hogy idegen – vélhetően szláv – eredetű családdal van dolgunk. Előfordult, hogy a családból névmagyarosítási kérelmet nyújtottak be, így a Tiszaörsre kerülő egyik Vona család neve Várszegire változott.
A Smigróczki család. A legelső Smigróczki nevezetű személy 1773-ban tűnik fel a nagyiváni anyakönyvben, amikor Smigroczki György Sáros megyei származású molnár Major András és Hamar Mátyás nagyiváni tanú előtt házasságot köt Hegedűs Katalinnal. Úgy tűnik, a betelepülés után közel két évtizeddel ő az első kézműves: mint negyedosztályú molnár a későbbiekben rendre szerepel a megyei molnárösszeírásokban. Feltételezhetően a későbbi alsó szárazmalomban dolgozott.
A 37 esztendős Smigróczki György (I. György) megtelepedése egy olyan betelepedési hullámhoz kapcsolódhat, amikor több, vélhetően idegen eredetű, de minden bizonnyal már magyarul beszélő család jelenik meg Nagy-ivánon és néhány környező településen (például Berseviczki, Foltinovszki, Valiczky, Rusinszki, Olsovszki, Zitkonidez, Skodil). Ezek alapján a jövevények egy részében elmagyarosodó, Felső-Magyarországból – a Magas-Tátra előteréből – származó, szlovák–lengyel népelemeket gyaníthatunk.
A házaspárnak 1774 és 1789 között kilenc gyermeke született, akik közül öten (I. János, Mária, I. Imre, I. Mihály és II. György) érték meg a fiatalkort, illetve a felnőttkort. A legidősebb fiú, I. János 1795-ben Balogh Ilonát vette feleségül, és házasságukból húsz év alatt tizenhárom gyermek született. Imre nevű öccsének és Vona Annának nyolc, legfiatalabb testvérüknek, Györgynek és Nehéz Rozáliának hét gyermeke született. Mihályról azt tudjuk, hogy az 1830-as években a kézművesek között tűnik fel.
A bevándorló Smigróczki György foglalkozását a legkisebb fiú, II. György és I. János fia, I. Pál vitte tovább: ők az az 1820-as években is molnárok voltak. A család több szálon a kötődött a kézművesekhez, az iparoscsaládokba történő házasodás kínált lehetőséget a beilleszkedésre. Erre vall például, hogy a Nagyivánra kerülő Smigróczki György 1803-ban özvegyen maradt felesége, Hegedűs Katalin 1804-ben Kosina Dánielhez, a faluba az 1780-as években bevándorolt vékonyszabóhoz ment férjhez. A kézműveslét mint követendő példa állott Smigróczki János azonos nevű fia előtt is. A molnár családban az ifjabb II. János az 1820-as években csizmadia lett.
Az 1828-as összeírás idején három Smigróczki nevű családfőt találunk. Özvegy Smigróczki Jánost (I. János), II. Györgyöt és I. Imrét. Mindany-nyian a második generáció tagjai és mindegyikük házas zsellér. I. Jánosnak fiai közül II. János és I. Pál alapított családot, I. Imre gyermekei közül pedig II. Imre és Anna érte el a családalapítás, házasságkötés idejét, melyet II. György családjában csak két lány ért meg. Vagyis a harmadik Smigróczki-generációban – az 1800-as évek első három évtizedében – igen magas volt a gyermekhalandóság: a harminc megszületett gyermekből kilenc érte meg a felnőttkort. Ez a faluban általánosan jellemző tendencia.
A XIX. század közepétől a Smigróczki család I. János ágán II. János és
I. Pál révén, továbbá I. Imre ágán II. Imre leszármazottjai nyomán élt tovább I. Pál és Juhász Rozália fia II. János viszi tovább a molnárszakmát
a XIX. század második felében, a többi Smigróczki viszont közrendű, illetve földműves lesz. 1850–51-ben Smigróczki Imre negyedtelkes gazda, a házas zsellérek között pedig két rokonát ismerjük. Az 1850-es évekre a Smigróczki család tíz más nagyiváni (Hegedűs, Balogh, Vona, Nehéz, Rapcsok, Fehér, Bajnok, Vennes, Virágh, Czinege) és két-három vidéki (Juhász, Petneházi, Kiriják) családdal kerül rokoni kapcsolatba.
A későbbiekben az egyes családok közötti különbségek felerősödnek, a családnagyság tekintetében is. Ismeretes például, hogy I. Pál fia II. Pál és Sári Borbála igen népes családot nevelt: a házaspárnak az 1861-ben kötött házasságtól kezdve 1890-ig tizennégy gyermeke született. A rokoni kapcsolatokra jellemző, hogy a legidősebb lány Trázsi Jánoshoz ment feleségül 1879-ben. II. Imre és Bajnok Erzsébet házasságából is sok gyermek született, de csak néhányan érték meg a fiatalkort. Például András, aki a Vennes és a Csirmaz családba történt házasodással együtt az 1890-es években szerény földterületre is szert tett.
A vélhetően szlovák–lengyel eredet csak halványan él a családi hagyományokban, de a faluban a család nevét nehezen tudták kiejteni vagy leírni. Igen jellemző, hogy az anyakönyvekben a legkülönfélébb változatok találhatók: Mitróczky, Smikrószky, Midróczky. Ezek után nem meglepő, hogy az 1930-as években a Smigróczkiak között névmagyarosítás is történt: Urbán Erzsébet János nevű férje Szamosfalvira változtatta családnevét.
