A Török Birodalom végvidékén
A Török Birodalom végvidékén
A török expanzió 1300 körül vette kezdetét. 1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt. A XVI. század első évtizedeire már birtokolták Egyiptomot, Elő-Ázsiát, Kis-Ázsiát, a Fekete-tenger körzetét és a Balkánt egészen a Száva és a Kárpátok vonaláig. Egy olyan világbirodalom feszült déli határainknak, amely jóval gazdagabb volt a korabeli Magyar Királyságnál. Ekkoriban a magyar uralkodó évi jövedelme alig érte el a török szultán bevételének századrészét.
II. Lajos halála után felesége, Mária révén a Habsburgok tartottak igényt a magyar trónra. Így következhetett be az, hogy 1526-ban egyidejűleg két királya is volt az országnak: Pozsonyban I. Ferdinánd főherceget, V. Károly német-római császár öccsét, Székesfehérvárott pedig Zápolya János erdélyi vajdát emelték a trónra. Ez az 1541-ig tartó áldatlan állapot „a kettős királyság kora” elnevezéssel vonult be a magyar történelembe.
A török háborúk idején Neszmély lépésről lépésre veszített korábbi jelentőségéből. Mohács után, 1529-ben a török nem foglalta el azonnal az országot, csupán végigdúlta, kirabolta. Nincs krónika, amely nyilvántarthatta volna, a szinte évente megismétlődő támadásokat, dúlásokat. Csak a végeredmény, a kihalt és elpusztított falvak sora tanúskodott a véres eseményekről. A Neszmélytől alig több mint tíz kilométerre lévő Tata, illetve a húsz kilométerre fekvő Komárom birtoklásáért folytatott harc közvetlenül vagy közvetve érintette falunkat is. A török első, 1529-ben bekövetkezett támadása során felégették a községet. 1537-ben azt javasolták I. Ferdinándnak, hogy 6470 forintos tartozása megváltására adja zálogba a dunai naszádosoknak Neszmél, Almás és Füzitő falut. 1550-ben valószínűleg már nem éltek a naszádosok vajdái. Így a birtokjog visszaszállt a királyra, aki újból elajándékozta ezeket a településeket.
Az esztergomi és a tatai vár birtoklásáért folytatott ostromok, a meg-megismétlődő török támadások hadmozdulatai közül az egyik érintette Neszmélyt is. A törökök 1543. augusztus 8-án elfoglalták Esztergomot. A város lakói Komáromba menekültek. Az esztergomi sikert követően Tata ostromára készülő padisah előre küldte Ulama béget és Mohamed Khánt. „Azután csütörtökön (augusztus 16.) maga is elindulván Uszturgun várától, Uszturgun és Tata közt, olyan helyen, a honnan látni lehetett a gyauroknak Komaran nevű várát, Neszmil nevű falu közelében állapodott meg és szultáni sátorába tért.” A parancsnok, Tasso Hannibál feladta Tata várát. A megfutamodott Tassót a király katonái elfogták, és a komáromi vár udvarán lefejezték.
Egy 1552-ben készült magyar összeírás azok között az elpusztult helyek között említi Neszmélyt, ahol csak hat lakható házat találtak. Az 1565-ben készült defter szintén csak hat házat említ.
A községhez legközelebb fekvő Esztergom és Tata török kézre került, és az idők során többször is gazdát cseréltek. Komárom vára viszont szilárdan ellenállt. Ekkoriban nem volt veszélytelen vállalkozás a halászat, mert gyakran összecsaptak itt a magyar és a török naszádok. Kiváltképpen sok veszély leselkedett a halászokra a két ellenfél közötti senki földjén, amelyhez ekkortájt Almás és Neszmély térsége is hozzátartozott. Erre a helyzetre utal az alábbi feljegyzés: „Mivel a várgróf nem egyszer erővel kényszeríttette a halászokat, hogy az ellenség közelsége miatt fölötte veszélyes vizeken is halásszanak, a király meghagyja neki, hogy a szőnyi, neszmélyi és tatai vizeken, melyek a török kezében vannak, egyetlen halásszal se merjen akaratuk ellenére halásztatni.” A neszmélyi halászok 1566-ban jelentek meg ismét a Dunán. A krónikák külön kiemelik, hogy Gaál Illés és Keszeg Máté Neszmély alat tizennyolc vizát kerített a hálójába.
A komáromi várkapitány pontos kimutatást vezetett a halászok eredményességéről. Tudnia kellett ugyanis, hogy mekkora mennyiségnek a negyedét hajthatja be adóként rajtuk. Az 1567-es kimutatás, külön is kiemeli a neszmélyi halászokat: „A török fennhatóság alatt lévő neszmélyiek már nagyobb szerencsével halásztak, egyetlen tanyavetésre 22 vizát vontak Komárom alatt a partra. A pathi halászok is megjelenvén a komáromi vizeken, összesen 17 vizát húztak ki hálójukban. Az őszi vizafogás Komárom alatt szeptember 3-án kezdődött. Ez alkalommal a komáromi halászok csak maguk halásztak, s két hét alatt 20 vizát fogtak. Ezekből 2 a király és 1 a lengyel királyné konyhájára került.” A vár 1576-os számadáskönyve szerint a tavaszi szezonban Komárom alatt 73, ősszel pedig mindössze 27 vizát sikerült kifogniuk. Ebből három a várkapitány által felszerelt neszmélyiek hírnevét öregbítette.
Az 1570-ben készült török összeírás szerint Neszmélyt 45 férfi lakta, s tizenkét ház után adózott. Ugyanezek a források 1576-ban tizenkét lakható házról adnak számot. A fentiek alapján joggal állapíthatjuk meg, hogy a Mátyás király idején virágzó városka a XVI. század végére jelentéktelenné vált. Ezekben a nehéz évtizedekben már csak a halászok tudtak megmaradni az elpusztult településen. Pálffy Miklós gróf 1584–1599-ig tartó kapitánysága alatt nem kevesebb mint harminc sikertelen támadást indított a török Komárom ellen. Tekintve, hogy Almás és Neszmély körzetében volt a török szultán és a király felségterületének a határa, e települések lakói igen nehéz évtizedeket éltek meg. Az adott helyzetben mindkét uralkodó a másik rovására próbálta növelni az általa birtokolt területet. Takáts Sándor a várról és a hozzá tartozó településekről a következőket írja: „Visszatelepítik az 1566-ban elmenekült lakosságot, alkudoznak a törökkel, hogy az elpusztult Almást, Neszmélyt, Fizegtőt (Füzitőt), Szőnyt, stb. újra benépesíthessék; visszacsatolják az elidegenített birtokokat, sőt újakat is szereznek hozzá.”
Az esztergomi szandzsák 1570. évi defterében Neszmil falu a 44. sorszám alatt található. Adózó lakói a következők: „Gáspár Gergely, Ides (?) Mihály, Kerekes János, fia Márton, Beríni Farkas, Nagy Gáspár, fia Bertalan, Silák István, fia Ambrus, Ko… János, fia Albert, Lencsés Mátyás, testvére Kelemen, Barta János, fia Lőrinc, Bánhegyi Imre, Gáspár Pétör, fia Bálint, Szip János, fia Tomás, Döki János, Kopasz Benedek, testvére Pétör, Petár Pétör, fia Pál, Kó... István, fia Imre, Pesti (?) Mátyás, fia Tomás, Mónár András, fia Máté, Kurti (?) Pétör, Pati (?) János, Iván János, Sánta Bálint, Szalai Pétör, Balás »bíró«, Barnabás Bálint, Silák Benedek, Madarász Pál, Töki György, Varga Albert, Csimur (?) Simon, fia János, Berini Farkas.
A házak száma:
|
12
| |||
A jövedelem:
|
6638
| |||
kapu:
|
26
|
1300
| ||
búza:
|
66
|
kejl
|
792
|
penz
|
kevert:
|
40
|
kejl
|
240
|
penz
|
must:
|
1150
|
pinte
|
3450
|
penz
|
méhkas-tized
|
150
| |||
sertés-adó
|
76
| |||
erdő- és legelőhasználati adó
|
520
| |||
szalma ára
|
50
| |||
bírságpénz, menyasszony- és hordó adó
|
60.
| |||
A kapu után szedett adó 50 akcse.”
| ||||
1576-ban a török defter szerint Almáson hat, Neszmélyen tizenkét, a környező falvak közül Zsitva(Kurta)-Keszin hat, Kolthán nyolc, Madaron ötven, Radványon öt, Kürthön harmincegy, Izsán harminc, Marcellházán húsz, Jászfalun harminc, Anyalán hét, Bagotán tizenkét, Martoson tíz, Fűrön tizenöt, Baromlakon öt, Szentpéteren kilenc, Csehin négy, Kis-Gútán tizenhét ház volt. Ebben a korszakban gyakori határviták is zavarták a gazdálkodást, az életet. 1590. június 6-án például Farkas Tamás esztergomi érseki nádorispán Uzorán, az almásiak és neszmélyiek között hetven hold föld hovatartozásáról kirobbant határvitát hitelesített.
1592-ben Erasmus Prann komáromi főkapitány a fent említett hetven hold földet Almásnak ítélte.
1593-ban Szinán nagyvezér százötvenezer katonával indult további hódításokra. Elfoglalta Veszprémet, majd a következő évben Győrt is. A temérdek török janicsár és szpáhi átvonulása után megint csak az üszkös romok maradtak. 1594-ben újra elpusztult a falu, a templom is leégett. Ezt követően, mintegy harminc évig lakatlan településként jegyezték Neszmélyt.
Ilyen viszonyok között lépte át a falu a XVI–XVII. század fordulóját, újra kell telepíteni. Ez a belső migrációs folyamat jó száz évet vett igénybe, és a XVIII. század közepéig tartott. 1619-ben a komáromi vár erősítését adójukkal szolgáló falvak a befizetés nagyságának sorrendjében a következők: Szőny, Neszmély, Mocsa, Almás és Császár. Vagyis ezeket a településeket újra lakják.
A XVI. századot a török expanzió, a honvédelem, a végvárak hősi harca jellemezte. A század elejére kiegyenlítődtek az erőviszonyok, az arcvonalak megszilárdultak. Mind a török szultán, mind a magyar király a hadsereg létszámban és fegyverzetben megmutatkozó erősítését tekintette fő feladatának.
)
Matrakcsi Nászuh: Neszmély miniatúrája (Fehér Géza: Török miniatúrák, 1978)
)
)
