I. Ozoraiak voltak
I. Ozoraiak voltak
Bubics Zsigmond akadémikus (1821–1907), a nagy műveltségű pap és kiváló művészettörténész Ozorán született. Magyaróvári, soproni és győri diákéveit követően tanulmányait a bécsi Pázmáneumban fejezte be. Esterházy Miklós fiainak nevelőjeként beutazta Európát. Ismerte a latin, görög, angol, francia és német nyelvet is. Művészettörténeti tevékenysége mellett ismert műgyűjtő volt, maga is kiválóan festett. Alkotásaival számos kiállításon szerepelt. 1869-ben közbenjárásával vásárolta meg a magyar állam a kiemelkedően értékes Esterházy-képtárat. 1887-től kassai megyés püspök, értékes műkincsgyűjteményét Kassa is városára hagyományozta. Történelmi és művészettörténeti tanulmányai szakfolyóiratokban jelentek meg. 1893-tól volt a MTA levelező tagja.
Cholnoky László (1899–1967) vegyész, egyetemi tanár, akadémikus ugyancsak Ozorán született Cholnoky Lajosnak, Ozora jegyzőjének és Reisner Máriának gyermekeként. Gyógyszerész tanulmányokat folytatott, majd doktorrá avatásának évétől, 1924-től a pécsi egyetem orvosi karán dolgozott. Közben ösztöndíjasként hosszabb időt töltött Grazban és Jénában. 1943-tól a pécsi egyetem kémia tanszékének tanára volt, 1952-től a kémiai tudományok doktora. 1959-ben a szerves kémia területén végzett kutatásainak eredményeiért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1960-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1957 és 1965 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektorhelyettese, majd rektora volt. Világhírű kutató, aki a karotinoid színezékek kutatásával foglalkozott. Később a karotinoidok genezisét és növényélettani szerepét tisztázó elemzéseket is végzett. Orvostanhallgatók nemzedékeit tanította a korszerű kémiai ismeretekre.
Gábor József, a szalézi rend áldozópapja 1899-ben született Ozorán. Elhivatottan foglalkozott szülőhelyének történelmével, múltjával, de kutatási eredményei sajnos kiadatlanul, csak kéziratban maradtak fenn. A szerzetesrend feloszlatását követően a fővárosban kántorként dolgozott, és ott is hunyt el 1971-ben. Holttestét kívánságának megfelelően testvére és rokonai Ozorán temették el.
Illyés Gyula (1902–1983) talán még szülőhelyére, Rácegrespusztára sem látogatott el olyan szívesen, mint az egykor „álmai városának” nevezett Ozorára. Szoros rokoni szálakkal, vakációs és felnőttkori élményekkel egyaránt kötődött a településhez. Ozorai példa című drámája, melyet az 1848-as eseményekről írt, nagyban hozzájárult a település hírnevéhez. De megénekelte verseiben a Pipo-várat, a templomot, a vadvirágos temetőt, hol rokonai nyugszanak, a Cinca-hidat, amely „dicséri Náci bácsi markait, / dicséri Józsi sógor ökleit, / apám vidám pörölyütéseit”. Versben örökítette meg az egykori hercegi Nagyvendéglőt, hol 1841-ben Petőfi vándorszínészi pályáját kezdte. Az 1930-ban megjelent Sarjúrendek-ciklus szabadsággondolata az ozorai kastélyból kitámolygó vén napszámos könnyes szemében villan fel először.
Nagy folyónk, a Duna a végtelen cseppek köztársasága, amelybe az ozorai Cinca-ér cseppjei is beletartoznak: „Nem a Dunát becsülöm a tömérdek habban, / minden habban egy külön forrás szíve dobban…. / Vaj mi volnál nagy folyó, büszke tenger, / Hogyha Koppány, Kapos és Sió feléd nem buzogna? / Még Ozora vize is, a parányi Cinca – ők vezetnek! / – úgy tekints mindahányra vissza!”
A költő kedvenc tartózkodási helye volt a tükörcsösi családi présház, mely elől, a diófa alatti kőasztaltól szemmel tartható az egész vidék, a Kálvária, a temető: „ide kacsint a déli fény egy-egy keresztről”, ide hallik a harangszó, mely a megboldogultat utolsó útjára kíséri. A másik oldalon, az uradalom földjén a gőzkazán és a cséplőgép fúj „nehéz füstöt a könnyű nyári tájba”, odébb a domboldalakon gőzekék állnak párban – írja Vadas Ferenc Gyánt és Ozora közt című, Illyésről közreadott tanulmányában.
A Szőlőhegyen sorai a háború alatti nyilas és német üldözés idején íródtak, amikor a rangrejtve bujkáló költőt itt várták a hű arcok, a „segítő magyarok”. „Keres az ország, morcos mostohám, / de mi baj érhet engem Ozorán? / És Fürgeden és Gyánton, a pusztákon? / Mely óceánom volt, szigetvilágom?” A kötődés kölcsönös volt. Az itt élők és az Illyés család számára természetes, hogy Illyés halálát követően, 1985-ben elsőként az országban az ozorai összevont Oktatási és Közművelődési Intézmények névadója Illyés Gyula lett. Talán ugyanilyen természetes, hogy a felújított várkastély teljes alsó szintjén 2001 tavaszán Illyés-kiállítás nyílik, s hogy azt követően a költő, a család és a megyebeliek elhatározásából az itt kialakítandó kutatóhelyen kerül elhelyezésre irodalmi hagyatéka.
Ozorai Imre, Ozorai Gál fia a helyi kolostorban kezdte tanulmányait.
A ferencesek fogadalmas tagukat 1530-ban egyetemre küldték, Krakkóba. 1531-ben azonban – valószínűleg ekkor már nem a rend költségén – a lutheri szellemmű wittenbergi egyetem hallgatói között találjuk. Hazatérve az első magyar reformátorok egyikeként Békés, Bihar és Zaránd vármegyében volt lelkészként a lutheránus tanok buzgó hirdetője. Munkáit Krisztusról írta, valamint szentírás fordításokat készített. Magyar nyelvű hitvitázó munkája 1535-ben és 1546-ban Krakkóban jelent meg. Műveiből mindössze néhány csonka példány maradt az utókorra.
(Illyés Gyula: Szülőföldem. Szekszárd, 1984. – Gábor József: Irodalom Ozorán. Budapest, 1970. – Hirn Lajos: Tolnavármegyei fejek. Budapest, 1930. – Vadas Ferenc /szerk./: Ozorai füzet, 1935–1985. In: Múzeumi füzetek, Szekszárd, 1986. – Vadas Ferenc /szerk./: Rácegrestől Párizsig. Szekszárd, 1992. – Kaczián János ismertetői a Szekszárdi Vasárnapban.)
Faragott székely kapu, hátterében a Cinca-patak híres vashidacskája
Pillantás a Tükörcsösre. Illyés Gyula utolsó látogatása Ozorán (Vituskáné Juhász Ildikó reprodukciója)
Illyés Gyula mellszobra a régi óvoda épülete előtt (Vituskáné Juhász Ildikó felvétele)
