Hét domb gyűrűjében
Hét domb gyűrűjében
A Tolna megyei Ozora – egykor mezőváros, 1871 után nagyközség – ma középnagyságú falu a Külső-somogyi-dombság északkeleti részén. A Tükörcsöstől a Szőlőhegyig három oldalról dombokkal övezett, a Sióra tekintő falu a Kapos–Koppány menti dombvidék kistájának nagy múltú települése. Néhány kilométerrel keletebbre a Sióba siető Kaposon túl már a változatos Hegyhát, a faluval átellenben, a Sió bal partján pedig a Mezőföld Fejér megyei települései sorakoznak.
Vörösmarty Mihály a Tudományos Gyűjteményekben 1828-ban a következőket írta: „Ozora a Sió mellett fekszik Veszprém megye szomszédságában. Esterházy herceg jószága. Az uradalmi tiszteknek lakást ad. A Sión túl napkeletnek roppant nagy épület áll, hol a Herczeg szokott megszállni. Itt vagyon a nemesített lovak istállója, melyek a ménesből válogattatnak. Lakják Ozorát Magyarok. Relégiójukra katolikusok. Vagyon benne 387 ház, 82 sessió (úrbéri telek) és 2814 lélek. Szántóföldjei és rétei jók. Erdője és nádja elég vagyon. Négy országos és két heti vásár esik benne. A szántás-vetésen kívül szőlőművelésből élnek. A város közepén, emelkedett helyen, egy régi vár áll épségben, mely egynehány szobákon kívül magtárnak van alkalmazva.”
A község ma távol esik a forgalmas útvonalaktól, nyolc kilométerre fekszik a fürgedi, kilencre a pincehelyi és tízre a napjainkig csak poros úton megközelíthető felsőnyéki vasútállomástól. A szomszédos Pincehellyel és Fürgeddel autóbuszjárat köti össze. Szilárd burkolatú út 1973 óta vezet innen Vámiszőlőhegyen át Simontornya felé. Az egykori járási székhely Tamási-, Fürged-, Kecsege- és Fornádpusztán keresztül is elérhető. Akit a megyeszékhelyre, Szekszárdra szólít a dolga, az előtt hatvan kilométernél hosszabb út áll.
Ozora ismert története a környező lakott helyekhez, pusztákhoz és egyes időszakokban Simontornyához (szandzsák, megyeszékhely) kapcsolódik. Közvetlen határait Pesty Frigyes helynévtára szerint keletről Dádpuszta, Némedi község és Gyántpuszta, délről Pincehely mezőváros Dorogpusztával, északnyugatról Kecsege-, Fürged-, Döbröntepuszta és Felsőnyék község jelentik. Gazdasági mindennapjai erős szálakkal kapcsolták a környező nagybirtokokhoz, kiemelten az Esterházy-uradalomhoz.
Miközben Tolna megye lakossági összetételét a német betelepítés, majd a további migráció alaposan megváltoztatta, Ozora e mozgásoktól szinte érintetlen maradt. Megtartotta hagyományait, feudális kötöttségekkel terhelt magyaros jellegét, mezővárosi státusát: lakói gabonát termeltek, szőlőt műveltek, s az átlagosat messze meghaladó mértékben gyakorolták a főleg a helyi igényeket kielégítő kisipart és kiskereskedelmet. Az 1945-ös struktúra szerint a mezőgazdaságból élt (akart élni) a lakosság 82 százaléka. A középparaszti birtokkal rendelkező 25 százalékot messze meghaladta a néhány holdas birtokosok aránya (42 százalék), kilenc százalék kisiparos, nyolc százalék kereskedő, egy százalék tisztviselő mellett folyamatosan nagy terhet jelentett a tizenöt százalék nincstelen. Az 1960-as évekre alapjaiban megváltozott az összetétel. Szövetkezeti parasztok, nagyszámú, többségében ingázó munkás, adminisztratív és szolgáltatási területen dolgozó alkalmazott lett belőlük, utódaikból.
A táj – kialakulását, földtani fejlődéstörténetét és felszínformáit tekintve – számos rokon vonást mutat a szomszédos Hegyháttal. Egykor kristályos kőzetekből és mészkövekből épült hegység magasodott itt, amelynek mélyre süllyedésével ezt a területet is elöntötte a Pannon-tenger. Annak visszahúzódása után a kéregmozgások által kiemelt terület többnyire a jégkorszakok alatt is vízjárta felszín volt, ahol a folyók elsősorban feltöltő tevékenységet végeztek. A Bakony felől a Balaton mai területén átfolyó és a Hegyhát felé irányuló folyók, patakok és vízfolyások a Koppány–Kapos közti területet is behálózták, s azt murvás folyóvízi homokkal töltötték fel. Később, a jégkorszak utolsó harmadában az addig vízjárta területet a balatoni tómedence lesüllyedésével egyidejűleg a kéregmozgások még magasabbra emelték, s felszínén tíz–tizenöt méter magas lösztakaró képződött.
Ma az egész területet lösz fedi, s alatta az idősebb üledékek csak ott figyelhetők meg, ahol az aprólékos tagoltság következtében meredek lejtők alakultak ki vagy a lejtőkön lefolyó szakadékvizek mély árkokat véstek a felszínbe.
Domborzatilag a Kapos–Koppány menti dombvidék a Hegyháthoz hasonlít. A kéregmozgások a Sió–Kapos menti részeket a folyók irányában megbillentve sík felszínű platókká formálták. A Sió–Kapos menti szegélyt mintegy százötven méter magas és kevésbé felszabdalt lösztáblák kísérik. A felszínüket jobbára csak lapos, teknő alakú mélyedések tagolják, s egyhangúságukkal szinte diszharmonikus elemként iktatódnak a völgyes-dombos táj képébe, amely a megye legjobb mezőgazdasági területéhez tartozik.
A tájat mai kultúrájának kialakítása előtt zárt erdőségek borították. Az egykori gyertyános-tölgyes és cseres-tölgyes erdőket csak ritkán szakították meg a bükkösök. Ma már az erdőkből csak kisebb foltok találhatók.
A Sió szabályozása előtt a felsőnyéki határtól Ozoráig az úgynevezett Sió-bozót szinte tórendszert alkotott jelentős nádasokkal. A folyók, így a Kapos és a Sió mocsaras, nádas területei a múlt századi vízszabályozások következtében megszűntek, helyükön rétek, legelők, szántóföldek sorakoznak. A Magyarországon legkorábban megkezdett folyószabályozás, a Sárvíz, Sió, Duna-szakasz rendezése gyors sikereket hozó vállalkozásnak bizonyult. Eredményeként a hajdani mocsarak helyén az ország egyik leggazdagabb termőterülete alakulhatott ki. Egyedül az Ozora és Simontornya közötti ártér megszüntetése közel húszezer katasztrális hold hasznosítható, új termőterületet eredményezett.
A környék kiváló minőségű talaja a földművelés különböző ágainak eredményes gyakorlását biztosítja. A veszprémi piacon híresek és keresettek voltak a magas sikértartalmú, nagy szemű piros búzák, amelyeket a Tengődtől Ozoráig terjedő határban termeltek.
Dűlőnevei a szomszédos településekre, néha egy-egy nevezetes gazdára vagy a terület jellegzetes terményére utalnak. Ozora dűlői az Iregi, Pincehelyi útra, a fürgedi pusztára néznek, de találunk Kalapéri-dűlő, Todor-, Rácz-kúti, Pocskod-tói-, Vízmelléki-, Hideg- és Hosszú-völgyi-dűlő elnevezést is.
A kedvező fekvésű Rácz-, Horgosi- és Patkó-völgy, a Tükörcsös, a Kis- és a Döbröntei-hegy egyaránt alkalmas magas cukorfokú szőlő termelésére, minőségi bor készítésére. S egy 1860-as kimutatás szerint Ozora ekkor még a nevezetes tolnai dohánytermelő községek sorába tartozott. A szántóföldi takarmánytermelés mellett az állattenyésztés egyéb feltételei is adottak: legelők, kaszálók, rétek, általában a területen átfolyó erekkel, ásott kutakkal. Országosan ismertek voltak a kistájhoz tartozó Nosztánypuszta, valamint Ireg és Ozora urasági ménesei. A Méhes-völgy neve az egykor virágzó méhtenyésztésre utal. (Ozora földrajzi nevei a Függelék II.-ben találhatók.)
A táj adottságai már a korai időszakok emberét is vonzották, így e vidék már az őskorban lakott volt. Az itt élők ellátását a környező erdők vadjai, a vízi világ állatai, védelmét a környék magas dombjai szolgálták. A hely szerepét, jelentőségét növelték az északról délre utazók számára a Sió-völgy jó átkelési adottságai. A településen és környékén talált leletek: csiszolt kőbalták, töredékek, pattintott pengék, marokkő, bütykös fülű agyagedények, a kőkorszaki megtelepedés tárgyi bizonyítékai. Az Ozora közepén emelkedő Kálvária-dombon ma is jól kivehetők egy bronzkori földvár maradványának kontúrjai.
Ozora látképe a Kálváriáról (Vituskáné Juhász Ildikó felvétele)
Ozora elhelyezkedése Tolna megyében, a Kapos-Koppány menti dombvidék északi peremén
Két házsor között, a Koppány-dombon keresztül vezet ki Fürgedre az út (Vituskáné Juhász Ildikó felvétele)
A megye legvirágosabb települése
Vízi út és egyben sportolási lehetőség a Sió
