Kilépve az ismeretlenségből

Teljes szövegű keresés

Kilépve az ismeretlenségből
Az ozorai járási múzeum féltve őrzött kincsei közé tartozott egy a kőkorból származó, fekete kőből készült, fokánál átfúrt csiszolt kőfejsze, valamint egy hasonló korú töredék, lévén ezek a környék legkorábbi időszakokból származó használati tárgyai.
Később, a rézkor végén a badeni–péceli kultúra bolerázi csoportjának népessége, a bronzkor végén pedig az úgynevezett „urnamezős kultúra” népe élte itt mindennapjait. Ozorai telepük szervesen illeszkedik a kultúra Tolna megyéből származó lelőhelyei sorába, vagyis az úgynevezett dél-dunántúli csoportba, azon belül is a Dél-Dunántúl akkori legfontosabb kereskedelmi útvonalát, a Kapos-, Koppány-, Sió-völgyet ellenőrző magaslati telepek láncolatába.
Ozora és környékének első név szerint is ismert lakói az illírek, majd az őket leigázó kelták voltak. Tolna és Fejér megyében, valamint Budapest környékén a kelták eraviscus nevű törzse telepedett meg. Az Alszeg és Főszeg területén talált leleteik ozorai telephelyükről árulkodnak: Miklós Károly kereskedő Birka-völgynél, a Cinca-parton egy vesszőnyomatos tűzhelyet s összetöredezett edényt, az alszegi tekerős kútnál az útmunkások ugyancsak tűzhelyet és egy fél edényt találtak, a főszegi Sió-bozót szélén Gábor Vilmos gazda bukkant egy bronz lábpereces kelta csontvázra.
A keltákat a rómaiak követték. Pannóniát Traianus császár 107-ben két részre osztotta. Ozora határa Pannónia keleti feléhez (Pannonia inferior) tartozott. A régészeti ásatások leletei: a római kori pénzek (például Néró ezüstpénze), agyag házi kerámiák és urnák egyértelműen a hely lakottságára utalnak. A Fehérvárról Pécs felé vivő útvonal egyik állomását jelenthette a Sió-parti település, melynek átkelőhelyén nagy valószínűséggel megszálló és lóváltó állomás is létesült. A Balaton felesleges vizét a Dunába továbbító Sió első szabályozását Galerius császár rendeletére a római katonák végezték.
A Római Birodalomra zúduló, majd azt megdöntő népvándorlási hullámok ezt a területet is elérték. A hunok, a keleti gótok és a longobárdok évtizedeit 568-tól, mintegy két évszázadra, az avar megtelepedés követte. Ennek a kornak egyik hírmondója az 1871-ben Tótipusztán talált VII. század végi sírokból származó, közel félszáz darabos, aranytárgyakat is tartalmazó leletanyag, melynek egy jelentős részét Bisitz Mór bérlő ajándékozta a Nemzeti Múzeumnak.
A lelet legszebb darabjait – így például a kettős aranylemezből készült bizánci mellkeresztet – azonban Bisitz nem tudta megszerezni, így azokat Eszterházy Miklós herceg vásárolta meg és ajándékozta a nemzet első múzeumának, igaz, merőben szokatlan, talán kissé kicsinyesnek is mondható feltétellel: az első ajándékozó nevét a Nemzeti Múzeum leltárkönyveiből el kellett távolítani, s helyébe a terület tulajdonosáét, azaz az övét kellett bejegyezni. A sírok időközben Fejér megyébe elkerült többi lelete csak tizenhét évi pereskedés után került méltó helyére.
A környékben megtelepedett avarok nemcsak Tótipusztán hagyták hátra emlékeiket. 1969 áprilisában a főszegi homokbányában újabb öt avar sírt találtak, bennük szíjveretekkel és egyéb tárgyakkal. Az avarok a népvándorlás időszakában részben felmorzsolódtak, részben beolvadtak a Kárpát-medencébe telepedő népekbe. Egyes vélemények szerint a IX. században a területet szlávok birtokolták, s ehhez köthető az a nyelvészeti állásfoglalás is amely szerint ekkor kaphatta Ozora a nagyot, óriást jelentő szláv uzra szóból nevének első formáját. Ebben az esetben okkal feltételezhető, hogy a falu ekkor a környék legszámottevőbb települése lehetett.
A IX. század végén érkeztek meg a Kárpát-medencébe a honfoglaló magyarok, a Dunántúl birtokbavételének időpontja 900. Györffy György véleménye szerint Tolna megye a honfoglalást követően az Árpád törzs szállásbirtoka lett, István fejedelemmé választása idején a terület Koppány irányítása alatt állt. Ozora Koppány szállásbirtokaihoz való tartozását valószínűsíti, hogy a község főszegi medencéje ma is a Koppány nevet viseli.
A kereszténység felvételét követően a falu a pécsi egyházmegye északi határát jelentette. A tatárjárás, csakúgy, mint a megye más részein, itt is megtizedelte a lakosságot, az Árpádok kihalását követő Anjou-kor azonban a település lassú fejlődését hozta. Zsigmond uralkodásának XV. századi időszaka pedig Ozorai Pipo révén a gyors fejlődést és felvirágzást, a mezővárosi rangra emelkedést jelentette Ozorának.
A XV. századi régészeti leletek (kő ágyúgolyó, sarkantyúk, kovácsoltvas lándzsahegy, szekerce, buzogány) közül kiemelkedik egyediségével az ozorai hajítóbárd. A fegyvertörténész ezt írja róla: „Ívelt élű bárdlap ez, amelynek karcsú nyakából két vastüske ágazik ki. A tüskék négyélűre kialakítottak. Ez a vastárgy… a XV. században használt paraszti fegyvernek, a hajítóbárdnak a töredéke.” Értékét növeli, hogy ebből a magyarnak nevezett hajítóbárdból csak a kassai gyűjteményben található még egy példány.
Tolna vármegye egyike a Szent István idején kialakított várközpontú ispánságoknak. Ozora neve az első királyunk által létrehozott pécsi püspökséget megalapító és határait megállapító 1009. VIII. 23-án kiállított oklevelében szerepel. Ezen oklevéllel kapta privilégiumait a püspökség és megbízatását Bonipertus püspök. A püspökség határszakasza „a kis Zemogny (Földvár) falutól Tapeon (Tápé) faluig, a második Ozorától egészen addig, amíg egy másik, a Lupa nevű vízhez nem érkezik el, a harmadikat a Kapostól egészen az Almás vizéig, a negyedik a Dunánál lévő Kőároktól egészen a Száva folyóig” terjed.
A Sió jobb partján a falu felett magasodó, mintegy negyven méter magas Kálvária-dombon az Árpád-korban kétrészes földvár állt. Egy mintegy hússzor harminc méter alapterületű „fővár”, amelyet három oldalról tíz– tizenöt méter széles, a dombtetőtőhöz mérten három–négy méter mély árok övezett. Az ettől délre elhelyezkedő mintegy harminc méteres „elővárat”, a domb teljes szélességében húzódó egy–másfél méteres átvágás védte. Típusa alapján legkorábban a XII. század végén vagy a XIII. században keletkezhetett. Az sem elképzelhetetlen, hogy a tatárjárást követően birtokosai menedékhelynek szánták. A minimális leletmennyiség viszont arra utal, hogy nem lakhatták túl hosszú ideig.
Az Árpád-kor Ozorájáról, illetve birtokosai életéről forrásaink nincsenek. A község első ismert földesura 1315-ben Ambrus fia Sólyági Sándor comes volt. Családja ősi fészkükből, a Pálfa melletti Apor faluból költözött az egykor Szakály határában elterülő Sólyág nevű birtokra, majd Ozorára. Ezt követően a földesúr és famíliája mindig az Ozorai nevet használta.
A megye történetének kiváló tudósa, Kammerer Ernő kutatásai alapján tudjuk, hogy 1315-ben Sándor tamási várnagy fivére, András valamint anyja és neje egyaránt jelen volt, amikor Sándor Ozora nevű birtokát elpusztította Moys és Neyze comes. E hatalmaskodás hosszú pereskedést követően megegyezéssel zárult. Moys a békéért kénytelen volt lemondani tengődi birtokáról Sándor javára. Az aláírt megállapodásban kikötötték, ha ezt követően a békét bármelyik fél megszegi, ötven márkát kell fizetnie a másiknak.
1325-ben az Ozorai család újabb pert nyert. Kánya miatt perelték őket, mondván, hogy erőszakkal foglalták el, elpakoltak onnan mindent, sőt még a templomot is feltörték. Ozorai Sándor azonban igazolta, hogy a birtokot neje révén Kányai Fülöptől kapta. Érdekes az előtörténet is, hiszen Ozorai Sándor korábban a már koros Kányai Fülöpöt magához fogadta. Eltartására kétszáz márkát költött. Természetesen mindezt nem csupán emberbarátságból tette, hanem mert feleségül vette Fülöp unokáját. Ezt követően Fülöp fiává fogadta, birtokait, Kányát, Ősit, Tengődöt, a bati réteket, továbbá Kért és Sárszeget reá hagyta. Magtalan halála következtében azonban a Henrik bán nemzetségéből származó Miklós, somogyi főispán Károly Róberttől e birtokokra királyi donatiós (birtokadományozó) oklevelet szerzett. Mégsem lett hosszú pereskedés, mert valószínűleg mindkét fél nyereségnek könyvelte el a birtokok egy részének megszerzett tulajdonjogát, ezért Ozorai Sándor és Henrik békés egyezségre léptek. Ezt követően Kánya, Tengőd, valamint Ősi birtokba ellentmondás nélkül megtörtént Ozorai Sándor beiktatása. Kér és Sárszeg Henrik comesnél maradt.
Az Ozorai család az interregnumot követően nagy valószínűséggel Károly Róbert hatalomra jutását segítette. A király, amikor 1320 után az egész ország egyedüli urává vált, jelentős birtokadományokkal fejezte ki háláját. Így lett 1327-ben Ozorai András fia Miklós „hasznos szolgálataiért” Szokoly, Endréd és Pokod falu birtokosa. Ezt az adományt Erzsébet királyné később megerősítette. 1329-ben Szentpéter, Újfalu, Kethemlevhele és Lovászszékely birtokot adta Kamar és Középfalu településekért. 1334-ben már ő volt Döbrönte és Csőszföld ura is. Az említett birtokok Tolna északi részén, valamint a vele határos Veszprém és Somogy megyében feküdtek. Források hiányában nem deríthető ki, hogy melyek voltak az Ozoraiak ősi, örökölt javai. Az viszont tény, hogy az Ozora centrummal elhelyezkedő birtoktestek néha közösek voltak Simon alországbíró birtokaival, ami a két család rokoni kapcsolatára utal.
Ozorai Andrásnak két gyermeke volt: Miklós és Borbála. A Miklós házasságából született utódot szintén Borbálának keresztelték. Miklós mester még apja életében meghalt. Leánya, Borbála Derecskei Lukács fiához Lőrinchez ment feleségül. A vő abból a Derecskei nemzetségből származott, amelybe az 1264–1267 között szereplő Salamon fia Simon comes alországbíró, Simontornya várának építtetője is tartozott. Simon leánya, Nethasia 1334-ben azt vallotta, hogy Ozorai András fia, Miklós mester neki rokona.
A XIV. században a magyarországi jobbágyfalvak átlagosan húsz–negyven házból álltak. Mivel a gyakran fellépő járványok alaposan megtizedelték a lakosságot, a munkáskéz különösen keresetté vált. A szabadon költözködő, jószágaikkal, ingóságaikkal rendelkező jobbágyok a városok vagy a kedvezményeket adni képes gazdagabb földesurak birtokai felé igyekeztek. A kevésbé gazdag nemesek, amilyenek az Ozoraiak is voltak, nem versenyezhettek a kedvezményadásban a tehetősekkel. Feltételezhető tehát, hogy a település kis falu, possessió volt. Ezt jelzi, hogy amikor 1330 körül XII. János rendeletének megfelelően a pápai tizedszedők az országot végigjárva az egyházi javadalmakat összeírták, Ozorán egyházi javadalmakról említést sem tesznek. A ma már nem létező Dorognak ugyanakkor javadalmazott plébánosa volt. A környező települések néhány kivételével két garast fizettek, azaz jelentősebbek lehettek, mint az egyetlenegyszer, 1334-ben szerepeltetett, akkor is csak egy garast fizetőnek összeírt Ozora.
Nagy Lajos 1351-es törvényei a kötelező egységes szolgáltatások előírásával a falvak elnéptelenedésének folyamatát megállították. Nem ismeretes, hogy a Sólyági-Ozorai család építette, vagy már a birtok megszerzésekor állt a kastély. Az a tény, hogy a birtokáról elűzött Kányai Fülöp háznépével huzamosabb ideig vendég lehetett, tágas épületet sejtet. Pipo életrajzírójának, Poggionak a feljegyzése szerint Ozorai Borbála hozományként gazdag kastélyt vitt házasságába. Erre utal, az Ozorai család birtokai számának csökkenése, mely összefügghet egy jelentősebb udvarház, kastély építésével, annak költségességével.

Neolitikus kőeszközök az ozorai múzeum gyűjteményéből (Gaál Attila felvétele)

Aranytárgyak a Tótipusztán talált avar temető sírjaiból (Gaál Attila felvétele)

Középkori hajítóbárd az ozorai múzeum gyűjteményéből (Tövisháti Béla rajza)

A honfoglalás emlékére emelt millenniumi oszlop (Vituskáné Juhász Ildikó felvétele)

Árpád-kori főzőfazék és vassarkantyú az ozorai múzeum gyűjteményéből (Gaál Attila felvétele)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages