Petőfiszállás évtizedei | Száz Magyar Falu

Petőfiszállás évtizedei

A községgé nyilvánítás, a helyi igazgatási és politikai testületek megalakítása alig változtatott a tanyasiak életén. A fokozatos életmód- és szemléletváltás valójában korábban, 1949-ben kezdődött, amikor Ferencszálláson megalakult az első termelőszövetkezeti csoport. Tíz család 220 katasztrális hold földdel alakította meg a Kossuth Tszcs-t, ezt követte 1951-ben a Szabadság Tszcs megalakulása, s még ugyanebben az évben létrejött a Béke Termelőszövetkezeti Csoport. A hagyományos életmód átalakításában nem hagyhatók figyelmen kívül a szemléletmód megváltoztatására irányuló politikai törekvések sem.

Az erősen katolikus lakosság fájdalommal élte meg a vallását ért támadásokat. 1950-ben feloszlatták a pálos rendet. A szentkúti tervezett építkezések félbemaradtak. A pálosokra már csak a vasúti megálló neve emlékeztette az utazókat, az sem sokáig. 1951. augusztus 6-án nulla órától Pálosszentkút vasútállomás nevét Szentkútra változtatták. Felmerült ugyan javaslatként, hogy a klerikális név helyett Ferencszállás vagy Petőfiszállás legyen a megálló neve, de ezeket a változatokat az Országos Községi Törzskönyvbizottság elvetette. Ferencszállás néven már létezett egy vasúti megálló, a Petőfiszállás nevet pedig a szerveződő új falunak szánták, ezért védettnek tekintették.

Szentkút állomás rövid idejű tündöklése 1952. május 2-ig tartott. Négy hónappal Petőfiszállás község hivatalos megalakítása után vasútállomását ismét átkeresztelték. Szentkút állomás neve 1952. május 2-től Petőfiszállásra változott.

A falu leendő belterületének kijelölése 1951-ben megtörtént. Az első ütemben 65 katasztrális hold és 131 négyszögöl földet telekkönyveztek, akkor még Pálosszentkút tanyaközség nevére. A kitűzött 91 házhelyből kettőt köztérnek, 67-et magánépületnek, 22-t középületnek szántak. A tervezett falu helyét ugyanoda jelölték ki, ahol a mai faluközpont van, csupán az utcarendben tapasztalható eltérés.

A közcélra szolgáló épületek a tervezettnél évtizedekkel később valósultak meg, másként és más helyszínen, mint azt a Tanyai Tanácsban elgondolták. A kijelölt faluközpontban hosszú ideig csak beépítetlen telkek árválkodtak. Saját tanyáját senki sem akarta elhagyni, azok, akiknek ezt kényszerből kellett megtenni, nem az új faluközpontba, hanem meglevő városi házukba húzódtak. Mások távoli vidékekre, munkahelyekre távoztak. Az anyaváros köldökzsinórja elszakadt, de az újszülött még nem találta helyét a számára elrendelt világban. Az önállósulás számos feltétele hiányzott, amit mind meg kellett teremteni.

Petőfiszálláson 1952-ben egyetlen működő malom vagy daráló sem volt. Az őrletni valót tizenöt-húsz kilométerre, Kiskunfélegyházára vagy Pálmonostorára kellett vinni. A falu lakói a belterület fejlesztésénél fontosabbnak tartották egy cseretelep létrehozását, ahol a gabonát lisztre, darára cserélhetnék. A pusztából lett falu első nyarán a júliusi hőségében, amikor a falak száradhattak volna, nem épült semmi. A férfiak azon vitáztak, hol legyenek a közös szérűk, ahová a csépelni valót behordhatják, az asszonyok a gyermekek hittan tanításáért harcoltak. A növekvő beadási kötelezettség súlyos teherrel nehezedett minden háztartásra. A húzóerőt képviselő gazdák többségét kuláknak nyilvánították, közülük többen kivonultak a faluból és a gazdálkodásból.

Az életüket mindenkor önállóan szervező tanyasiak a túlbürokratizált és -politizált világban nehezen találták a helyüket. A rájuk kényszerített gyapottermesztés első betakarítási időszaka 1953-ban október 27-én kezdődött. A diákok egy forint harminc fillért kaptak minden leszedett kilóért, de a terméseredményt nem jegyezték fel a korabeli iratokban. A megcsappant állatállományt nemcsak a beadási kényszer, de a takarmányhiány is tizedelte. A Péteri-tó környéki jó füvű kaszálókat 1953 nyarán harminc centiméteres víz borította. A belvíz elvezetést akadályozta, hogy a tó kezelője szegedi illetőségű halgazdaság volt. Az évtizedekre visszanyúló vita – mi fontosabb: a hal vagy a kaszáló? – ismét kiújult.

A Péteri-tó vízállásával kapcsolatos véleményeknél talán még nagyobb vitákat váltott ki Nagy Imre miniszterelnök 1953. júliusi beszéde. A hallottak hatására az emberek többsége azonnal ki akart lépni a termelőszövetkezeti csoportból, mások zárszámadásig elhalasztották volna a feloszlást. Időbe tellett, amíg a kedélyek lecsillapodtak. A megélhetés nehézségei és a rossz termés az országos politikáról a közvetlenül érzékelhető helyi bajokra terelte a figyelmet. A kukorica nyolc-tíz mázsát, a rozs három-négy mázsát a búza négy-öt mázsát termett katasztrális holdanként. Zárszámadáskor többen kiléptek a téeszcsoportból, de a szövetkezet megmaradt.

A nehéz években szerveződő faluban 1953. december 20-án megnyílt az első vendéglő. A kocsma a folytonosság jelképe lett, hiszen vezetőjének azt a Sánta Jánost nevezték ki, aki régebben Ferencszálláson kocsmát és szeszfőzdét üzemeltetett. A tanács egyik helyiségében elhelyezett könyvtár hetente két napon, egy-két óra kölcsönzési időben fogadta az érdeklődő keveseket. Rendszeressé váltak a Szabad Föld téli esték. A politikai rendezvényeket legtöbbször táncmulatsággal fejezték be, persze csak titokban.

A titkolózás ellenére a maradi mulatozás híre kiszivárgott.

1954 márciusában a tanácsülésen külön napirendi pontként tárgyalta a testület, hogy kell-e a tánc. „Van, aki azt mondja, ne mulassunk, ne táncoljunk, csak a munka, mások, kell a szórakozás, az nem hat a munka rovására” – hangzott el a felszólalás, de a vitás kérdést nem sikerült a testületnek eldönteni. A padkaporos bálakon nevelődött táncos lábú petőfiszállásiak testületi határozat hiányában továbbra is tánccal fejezték be a téli esték ismeretterjesztő rendezvényeit.

A tanyai magányosságból társaság után vágyó fiatalok szórakozási igényét nem lehetett palackba zárni. A helyi vezetésnek e téren engednie kellett. A Kossuth Termelőszövetkezeti Csoportban kultúrházépítésről és keskenyfilm-színházról álmodtak. Az álom 1962-ben valósult meg, amikor felépült a könyvtárnak is helyet adó Művelődési Ház.

A tanyai iskolákban a tanítók a szaporodó hiányzásokról panaszkodtak. A félegyházi hetipiac napjain, kedden és pénteken kiürültek a padsorok. A bukási szám egyre növekedett. 1955-ben az ötödik osztályosok negyven, a hatodikosok harminc és a hetedikesek harminc százaléka megbukott. 1956 első félévét hasonlóan szomorú tanulmányi eredménnyel zárták, 571 tanulóból 115-en kaptak elégtelent. Ezen a nyáron nyolc gyermek úttörőtáborban üdült. Hetedik és nyolcadik osztályba már alig jártak, hiszen a tizenhárom-tizennégy éves gyermek komoly munkaerőnek számított.

A szülők ezért nem csupán elnézték az iskolakerülést, gyakran ők maguk fogták otthon a munkaképes gyermekeket. Csődöt mondott a nevelői szándék a köszönési mód megváltoztatásában is. A gyermekek következetes „Dicsértessék!” köszönését nem sikerült az „Előre!” szóval felváltatni, sokan zavarodottságukban inkább sehogyan sem köszöntek.

A helyi kereskedelemben megjelent a bolti kenyér. Heti két alkalommal a falu friss kenyeret és péksüteményt kapott. Vásárolhattak sót, cukrot, petróleumot, a harisnya viszont hiánycikk volt, a kocsikenőcs és a vasvilla szintén. Az egyetlen boltban Kapus József boltvezető alig győzte a kiszolgálást. A hiánycikkek listája évente változott. 1955-ben az ecet, a szivar és a pipadohány hiányzott. A vegyesboltban egész évben egyetlen rádiót és kerékpárt sem kaptak, pedig lett volna rá vevő.

Az 1956-os nyár nagy változása a mezőgazdaságban azonnal érezhető politikai enyhülés. A kuláknak nyilvánítás huszonöt katasztrális holdban megállapított határát eltörölték. Az intézkedés nyomán kulákból középparasztnak minősítettek tizenöt gazdát. Ezek a családok fellélegezhettek.

Új beruházásként 1957 augusztusában a bolt udvarában üzembe helyezték a szeszfőzdét. A hely kijelölését az döntötte el, hogy ott már volt artézi kút. A felszerelést a korábbi szeszfőzde tulajdonosától, Sánta Jánostól vásárolták, őt bízták meg a főzde vezetésével is.

A gazdaságpolitika változásait jelezte, hogy ismét gyarapodott a szarvasmarha-állomány. Legeltetési bizottságot alakítottak s megbízták a kijelölt száz katasztrális hold közlegelő ügyeinek intézésével. 1957. május 20-án megtörtént az első kihajtás. A közlegelőn az egyénileg gazdálkodók 104 szarvasmarhája legelt.

A forradalom után három termelőszövetkezet maradt meg: a Béke Tsz, a Kossuth Tsz és a Szabadság Tsz. 1957. márciusában 93-an visszakérték a földet, ők egyénileg szerettek volna gazdálkodni. A kérelmek egy részét elutasították. A szövetkezetekben maradók megértették, hogy a gyenge termőképességű földeken nagyon jó gazdálkodás szükséges a családok megélhetésének biztosításához. Sok tanyasi talpon maradását csak az tette lehetővé, ha a család egy-két tagja ipari munkát vállalt a közeli városokban. Megkezdődött az ingázás Kiskunfélegyházára. Talán ez is elősegítette, hogy aki tehette, közelebb költözött a vasútállomáshoz. A belső migráció iránya 1960-tól a tanyákról a falu felé mutatott.

A faluközpont kiépülése rendkívül nehezen haladt. A községgé alakulás után nyolc évvel még csupán huszonöt család lakott a belterületen. A következő évben 788 tanyát mértek fel, ebből nem a tulajdonosa használt 68-at. Lakatlan volt kilenc.

A vasút mentén kialakítandó családiházas-övezet kijelölése felerősítette a faluközpont vonzerejét. Az 1960-as évtizedben százhúsz építési telket alakítottak ki, amiből 78 szinte azonnal elkelt. Újabb öt év elteltével további 42 belterületi telek talált gazdára. Megkezdődött s egyre nagyobb lendületet vett Petőfiszállás faluközpontjában a családi házak építése. 1976-ban kiosztották a Kossuth utca bal oldalát és a Petőfi utca jobb oldalát, ösz-szesen 64 telket. Az építkezési kedv 1976–77-ben tetőzött, ebben az esztendőben 58-an vásároltak belterületi építési telket.

Az olcsó porták és az építési lehetőség többeket idevonzott Kiskunfélegyházáról is. 1977-ben tizennyolc telket Kiskunfélegyházáról áttelepedők, kettőt csengeleiek, hármat pálmonostoriak, hármat jászszentlászlóiak vásároltak meg. Ugyanekkor sokan elköltöztek, az öregek által lakott tanyák közül egyre több vált lakatlanná. 1986 és 1990 között huszonnégy ház épült. Legtöbb utcában elkészült a betonjárda.

Az építkezési kedv látható jelei ellenére 1960 és 1970 között 454 fővel kevesebb lett a falu lakossága. A folyamat megállíthatatlannak bizonyult. A községgé nyilvánítástól az ezredfordulóig Petőfiszállás népessége 54,16 százalékkal, 3161 főről 1712 főre csökkent. Az ingatlanok, a bel- és külterületi lakóházak viszont gyarapodtak. Nemcsak számbelileg, minőségileg is jelentős a javulás.

A sok kis téeszcsoport helyett más gazdálkodási formát követő szakszövetkezetek alakultak. A homoki gazdálkodás új módja ebben az időben hódította meg a Duna–Tisza közét. A szakszövetkezeti forma nagy teret hagyott az egyéni gazdálkodásnak, épített a gazdák tapasztalataira, a család munkaerejére. A homoki ember élni akarása, munkabírása nyomán gomba módra szaporodtak a fóliasátrak, lendületet vett a háztáji állattartás. A tanyás gazdálkodás őseiktől örökölt módszereit kombinálták a fóliás zöldségtermesztés, a szőlő- és gyümölcstermelés új technológiát követelő munkafolyamataival. Petőfiszállás három-négy mázsás gabona termésátlagot adó homokföldjein virágzó kertkultúra fejlődött. Egyre többen döntötték össze a hagyományos építésű vert falú tanyát, hogy helyébe új módi szerint téglából vagy téglaalappal készült kockaházat emeljenek. A faluközpontban családi házat építők negyven százaléka a harminc éven aluli fiatalok közül került ki.

A belterületen építkezők gyermekei 1962-től a falu központi iskolájába járhattak. Nem kellett naponta több kilométert gyalogolni az egy- vagy kéttanítós, részben osztott tanyai iskolákba. 1975-től a központi iskolában megszűnt az összevont tanítás, de a tanteremhiány miatt még két műszakban oktattak. 1980-tól csak délelőtt tanítanak, a délután az egyéb foglalkozásoké, az otthoni tanulásé. A faluban óvoda épült, napközit nyitottak, 1982-ben az iskolába bevezették a központi fűtést. A korábban idézett magas bukási arány 1982-re 3,3 százalékra csökkent.

A fiatal népesség faluba áramlása fokozatosan elnéptelenítette a tanyai iskolákat. Közülük legtovább a Majsai úti működött alsó tagozatos egy–négy összevont osztállyal. A kis tanyai intézmény a kilencvenes évek közepére szinte teljesen elnéptelenedett. Az 1992–93-as tanévben hat tanuló, 1993– 94-ben öten jártak ide. 1995-ben megszűnt a tanítás Petőfiszállás utolsó tanyai tanintézetében. Minden gyermek a központi iskolában tanul, vannak, akik Kiskunfélegyházán.

A szakszövetkezeti forma gazdasági sikerei nyomán gyökeresen átalakult az életmód. Az 1960-as években megváltozott a viselet, a lakásberendezés, átalakultak az étkezési szokások. Ebben az évtizedben a legtöbb tanyában lebontották a kemencét. Egyvalami nem változott: a tánc és a mulatság vonzereje. Évente rendeztek búcsúbálat, szüreti bálat, Luca-bálat, karácsonyi mulatságot vagy egyszerűen csak táncot.

Az évtized végére a Béke és a Szabadság Termelőszövetkezet jogutódja, a Szabadság és Béke Tsz 836 hektáron gazdálkodott, igen jó eredménnyel. A taglétszámuk 85 fő volt, de közülük ténylegesen 58-an dolgoztak. A helyi lakosság többsége inkább a szakszövetkezetet választotta. A Petőfi Szakszövetkezetbe 339-en tartoztak, az Aranyhomok Szakszövetkezthez 350-en. Ez utóbbiban sok nő is munkát talált, főleg a dohány -és szőlőtermesztésben. A háztáji gazdaságokban megtermelt zöldséget a szövetkezet felvásárlótelepén, 1985-től a Primőr Termelési és Kereskedelmi Kiszövetkezetben adhatták el. Ebben az időszakban több mint százharminc egyéni gazdaság működik a község határában. Az 1970-es évek végén ismét megnövekedett a sertéstenyésztők és -hizlalók száma. Többen nyúltenyésztéssel foglalkoztak. 1982-ben már három takarmánybolt szolgálja ki az állattartókat. A megépült szolgálati lakásban helyben praktizál az állatorvos. Az emberek gyógyításához van orvosi rendelő, orvoslakással.

Petőfiszállás szépülése szemmel látható. 1972-ben felépült a szolgáltatóház. A helyi ipart a téesz lakatosüzeme és húsz kisiparos képviseli. A három említett szövetkezet mellett a Városföldi Állami Gazdaság petőfiszállási részlege is fogadja a munkavállalókat. Az életszínvonal ugrásszerű javulását bizonyítja, hogy 1987-ben 292 tévéelőfizető van a faluban, s a helyi postahivatalba havonta nyolc-kilenc ezer különféle lap érkezik. A legtöbb házban a kemencék helyére állított olajkályhákat központi fűtéssel váltották fel.

Petőfiszállás külterülete ma négy dűlőre oszlik. Ezek: a Csanyi úti rész, a Csáki-hegyi rész, a Péteri-tói rész és a két vasút közötti rész. Tanyáinak túlnyomó többsége villamosított. Sok a telefonos, komfortos vagy összkomfortos tanya. Lakóik, kivéve a legidősebbeket, az egykori lovas kocsi helyett személyautóval közlekednek.

A kisárutermelést a nyolcvanas években lezajlott szövetkezeti összeolvadások után a megmaradt Petőfi Tsz integrálja. A szövetkezeti gazdasághoz 1988-ban 6124 hektár terület tartozik, amelyen 880 tanyás ingatlan áll.

A szakcsoportok háztáji kisárutermelésében az egyik legjelentősebb ágazat a tejtermelés. A falu tehénállománya négyszáz körül stabilizálódott. A kistermelők sertéshizlalással, zöldségtermeléssel is foglalkoznak, aszerint, hogy éppen melyiknek van jobb piaca.

A belterület utcahálózata rendezett faluképet mutat. Az utak betonozottak, a házak előtt járdák húzódnak. 1992-től, aki akar, vezetékes gázzal fűthet. A kényelmes fűtési megoldást az első évben 223 lakásban vették igénybe.

A szinte kizárólag mezőgazdaságból élő község számára új munkalehetőséget teremtett a hetven főt foglalkoztató, Kiskunfélegyházáról kitelepült cipőüzem, továbbá a korábbi savanyítóból átalakított tormaüzem és a tüzéptelep. A falunak van patikája, s a jó ivóvízellátás örökös problémája is megoldódni látszik a Bácsvíz Rt. által felépített víztoronnyal, amelyben a részvények 12,5 százaléka a helyi önkormányzat tulajdona.

1990-től ismét a pálos rend kezelésébe került a kegyhely. A templom plébánosi feladatait Temesvári Benedek pálos atya látja el. A falu önálló életének visszafordíthatatlanságát bizonyítják a kegyhelyhez vezető út kanyarulatában meghúzódó temető szaporodó sírhantjai. A legtöbb kereszt alatt olyan, időskorban eltávozott alussza örök álmát, akit még az egykori anyavárosban, Kiskunfélegyházán kereszteltek vagy eskettek. A sírokat gondozó fiatalok, unokák, dédunokák már petőfiszállási születésűek, itt házasodtak.

A népesség lakóhely szerinti átrendeződése ma sem szűnt meg. Vannak, akik a falu külterületi tanyáiból beköltöznek a faluközpontba, mások Kiskunfélegyházára. Az üresen maradt tanya gyorsan gazdára talál, megvásárolják az olcsó lakhatási lehetőséget kereső budapestiek, kiskunfélegyháziak, más vidékiek. A népesség másik csoportja, mint egykoron őseik, ismét kettős központú családokat alakít, az egyik generáció Kiskunfélegyházán, a másik Petőfiszálláson lakik. Valóságos körforgás zajlik. A faluközpontban házat épített fiatalok beköltöznek a közeli városba, Kiskunfélegyházára, helyüket elfoglalják a tanyán élő idős szülők. Ki-ki keresi a maga útját, életlehetőségét, belekapaszkodik mindenbe, ami hozzásegíti, hogy megvethesse lábát a nehezen megszelídített homokon.

A kötődést a közös múlt, a megélt történelem erősítheti. Szent Vendel szobrát a határból áthelyezték a faluközpontba, ugyanott látható a halhatatlan költő, Petőfi Sándor mellszobra, a kiskunfélegyházi születésű Kovács Ferenc szobrászművész alkotása. 1990-ben felavatták a második világháború hősi halottainak emlékművét. 1997-től a községnek saját zászlója és címere van.