Az Osl nemzetségtől a Nádasdyakig
Az Osl nemzetségtől a Nádasdyakig
Az Osl család volt (Sopron)Horpács első ismert birtokosa, amelyet Győrffy György besenyő eredetűnek tart. Győrffy A magyarság keleti elemei című könyvében a XIV. századi magyar krónikacsalád alapján ír egy 1068 körül lezajlott besenyő betörésről. A betörő csapatok vezére „Oslu (vagy Osul), Gyula alattvalója volt”. Oslu-t a besenyő személynevek közé sorolja, jelentése: búza, gabona. A hazánk területére befogadott besenyők egy része az ország nyugati felén látott el határvédelmi feladatokat. Az itt megtelepültek vezető nemzetsége az Osl nemzetség volt. Már az 1200-as években birtokadományban részesültek II. Endrétől. Csornától északra kaptak birtokot, de ekkor már az övék volt Horpács és a környékén Kér, Szopor, Lócs, Bő, Család. Ez időben megyénk leggazdagabb családjai közé számítottak az Abák, Csákok és a Miskolciak mellett.
Horpács első írásos említése is összefügg az Oslokkal. 1230-ban Osl comes – fiai és rokonai beleegyezésével – a család és más személyek (összesen 11 fő) nevében oklevelet állíttatott ki, melyben földterületeket, malmokat, szőlőket adományoztak a csornai premontrei szerzeteseknek. Az egyik adományozott föld Horpácson található, így ebben az oklevélben írták le először „Hurpach” nevét. A faluról még annyit elárul az oklevél, hogy az adományozó örökösödési jogon megszerzett tulajdona volt, tehát már korábban keletkezett. Nevének többféle írásmódja is ránk maradt. 1335 körül, majd 1394, 1429, 1430, 1446-ban: „Horpach”, 1478-ban: „Eghazashorpach”.
Egy 1230 és a tatárjárás között keletkezett oklevélnek már horpácsiak a főszereplői. Márton ide való nemes és testvére panasszal élt, hogy az éjszaka leple alatt a prépost jobbágyai megverték őket. Mivel az esetet a szereplőkön kívül senki sem látta, a hat vádlottat esküre kötelezték, mégpedig oly módon, hogy megbízhatóságukról személyenként hat nemes, illetve várjobbágy tegyen esküt. A kitűzött időpontban az eskütevők megjelentek a választott bíróság előtt, mire Márton visszavonta vádjait. Ez az esemény is azt bizonyítja, hogy Horpácsot egyaránt lakták jobbágyok és nemesek.
A tatárjárás 1241-ben ezt a vidéket sem kerülte el. A falu és a környék népe a szomszédos, akkor még nagy kiterjedésű, összefüggő erdőbe – későbbi szóhasználat szerint a Sopron megyei Nagyerdőbe – menekült, ennek ellenére pusztult a lakosság, pótlásukra valószínűleg bajor telepesek érkeztek. Az átvonuló tatárok a templomot is felégették.
Az Osl család egyik jeles tagja Herbort, a király oldalán vett részt a tatárokkal vívott muhi csatában. A menekülő IV. Béla rábízta családját, és a dunántúli egyházak kincseit. Herbort előbb Horvátországba, majd a tengerparti Klissza várába menekítette őket. Ezek után nem véletlen, hogy ő lett a családi vagyon legjelentősebb gyarapítója. Mivel IV. Béla király kénytelen volt menekülése közben az ország nyugati vármegyéit II. Frigyes osztrák hercegnek átengedni, a tatárjárás után fontos program volt e területek visszaszerzése. Kőszeg várának visszafoglalásáért (1248) Osl Herbort újabb adományt kapott IV. Bélától.
A családfő halála után fia, szintén Herbort elhunyt atyja végakaratának megfelelően, s mint a templom kegyúra 1280-ban birtokából több helyen több telket és két malmot adományozott a premontreieknek. Horpácson (Hurpach) két mansiót adott a szerzetesrendnek, azzal a jövedelemmel amit neki szoktak fizetni adóban és ellátásban. A mansió a jobbágytelek kialakulásának folyamatában, a XI-XIII. században, sokféle jelentésű fogalom, egyaránt jelenthetett szolgáló személyt, családot és annak házát, telkét.
A XIII. században Horpács és környéke sokat szenvedett a közeli Kőszeg várából többször kitört rabló Németújváriaktól és Kőszegiektől, akik még háborút is viseltek egymás, valamint Albert osztrák herceg ellen (1289) egyszer osztrák, máskor magyar területen. Alberttől III. Endre szerezte vissza Kőszeget (1291) és a felsővárat – mint rablófészket – leromboltatta.
A XIV. századra az Osl nemzetség több ágra szakadt, közülük a Viczay, a Lózsi és a Kanizsai egyaránt birtokos volt Horpácson, bár kétségen kívül ez utóbbi volt a legjelentősebb.
Csornai Lőrinc vette fel a Kanizsai nevet, amikor Károly Róbert királyt segítve Kanizsaszeg (Nagykanizsa) várát visszafoglalta a Kőszegiektől (1319), s azt két év múlva adománybirtokként is megkapta. Sopron megyében ugyancsak hadi szolgálataiért jutott többek között Rábaszentandrás, Fertőszentmiklós, Gyalóka, Pereszteg és Horpács birtokába. Később Zala megye főispánja lett, és megalapozta a család gazdagságát királyi adományokból és birtokvételekből. 1330-ban már ők Sopron vármegye leggazdagabb családja.
Újabb szerzeménnyel gyarapodott a Kanizsai család 1387-ben, amikor is megkapta Zsigmondtól Kapuvár királyi várát, a környező 15 községgel. Most már hét erődítmény, hét város (köztük Kapuvár, Csepreg, Keresztúr) és 70 falu urai a megyében, részben vagy egészben.
A Kanizsaiak Ulászló király halála után (1444) az özvegy Erzsébet királynét támogatták, s ezért birtokaik egy részét – köztük Horpácsot is – elvesztették, és csak két év múlva, az országtanács határozata alapján – 1446. június 21-én – kapták vissza. Tíz év múlva Kanizsai László azon kevés főurak közé tartozott aki részese volt a nándorfehérvári diadalnak.
A család a Hunyadiak korát követően kevesebbet szerepelt az országos politikában. Megyénkbeli gazdálkodásukról tudjuk azt, hogy 1526-ban Horpácson majorjuk volt, s ahhoz 273 hold szántó tartozott.
Kanizsai Ferenccel fiúágon 1532-ben kihalt a család. Egy feltörekvő főúr, Nádasdy Tamás (1494–1562) 11 éves korában eljegyezte Kanizsai Orsolyát, a vagyon várományosát. Szapolyai János királynál elérte Orsolya fiúsítását, így az a Kanizsai vagyont fiú módjára örökölte. 1533-ban feleségül vette az akkor 14 éves leányt, s ezzel a Kanizsai-vagyon – benne a horpácsi is – a Nádasdy család kezébe került.
Fiatalkorában Nádasdy külföldi egyetemeken tanult, nagyműveltségű, kiváló politikus lett. János és Ferdinánd királyok versengtek szolgálataiért. 1554-ben az ország nádorává választották. Sárváron székelt, innen járt Bécsbe, s így néha Horpácsot is útbaejtette. Bizonyíthatóan megfordult a faluban 1560 decemberében, amikor Keresztúr felé utazott. Itt a vacsorát „kedvem szerént és nagy kévánsággal ettem” – írta másnap feleségének, Horpácson keltezett levelében.
A hozzá tartozó községeket Nádasdy vártartományokba szervezte. Horpács a sárvári tartományba tartozott. Úgy tűnik azonban, ez a beosztás nem lehetett állandó. 1547-ből ugyanis arról értesülünk, hogy Márk, a lékai vártartomány tiszttartója birtokháborítást követett el a borsmonostori apátság ellen. Horpácsi és fülesi fegyveresekkel Malomházára tört. Ezt követően körülbelül két hónap múlva kigyulladt Márk tiszttartó háza. A gyújtogatással Borsitzkó Jakab apátsági jobbágyot gyanúsították. Márk és társai újra visszatértek Malomházára, hogy Borsitzkót megöljék. Mivel nem találták otthon, áldott állapotban lévő feleségét verték meg, házát felgyújtották.
Nádasdy törődött a birtokain folytatott gazdálkodással is. Bevételeinek növelésére, a háborús gazdasági konjuktúra kihasználására fokozta a majorgazdálkodást. A földesúri major a birtokos saját kezelésében működött, s a termelés érdekében bérmunkásokat foglalkoztatott. Egyik alkalmazottja, Egerszeghi Márton 1558-ban arról értesítette Nádasdyt, hogy Horpácson az asztagoknál „majorházat” építtetett. Az üzem gazdaságosságáról ebben az időben írta Nádasdy: „A parasztok ekéjével felszántott három holdon terem annyi, mint a saját ekével felszántott 1 holdon.”
A község igazgatásáról Nádasdy Tamás birtoklásának idejéből maradtak ránk a legkorábbi adataink. A helyi igazgatás vezetője a bíró volt, segítőtársai az esküdtek. Nádasdy utasításaiból tudjuk, hogy földesúri parancsait a falu bírája hirdette ki, és ő figyelmeztette a lakosságot az ellenszegülőknek kijáró büntetésekre. A falu vezetője ezen kívül vigyázott a rendre, a faluhatár használatára és épségére, és kisebb ügyekben ítélkezett, s részese volt az adószedésnek is. Neki kellett végigvezetnie a falun a vármegyei adószedőt, dikátort, ezzel szemben adómentes volt, emiatt az adóösszeírásokban rendszeresen feltüntették a bírói tisztség betöltőjét.
A községi bírót általában évenként választották, bár megtörtént, hogy két-három évig is betöltötte valaki ezt a tisztséget. Segítői, az esküdtek a falu legöregebbjei közül kerültek ki.
Nádasdy Tamás vallást váltott, protestánssá lett, vártartományainak lakói ugyancsak az új hitet kezdték követni. Horpácson ezt a fordulatot Alsólendvai Péter vezetésével hajtották végre, aki 1566-1596 között volt horpácsi plébános, illetve lelkész. Hívei nagy részével templomostul áttért az evangélikus hitre.
Tamás halála után kiskorú fia, II. Ferenc (1555–1604) örökölte a birtokot. Nagykorúságáig édesanyja vette kézbe a birtok kormányzását. Ifjúkori, édes-anyjához írt leveleiben kétszer is említette falunkat: Bécsből írta 1568 nyarán: „…Továbbá Giczi Farkas uram irt én nekem egy levelet, kiben ir én nekem az ló felől, az kit Tarnóczi uram fölhozott és az több lovakról is, kikért törököt bocsátott és az ki mast nála vagyon, arról is. Mely ugyanazon levélben ír ü k[egyel]me nekem és kér is, hogy irnék K[egyelme]dnek mellette, hogy Horpácson az pap sellyérit [zsellérjét] K[egyelme]d adná neki, csak addig, mig pap találkoznék oda, hogy mégis lennének segédől [segítségül] oda Gokánfalvára [ma Gógánfa] ü k[egyel]mének…”
Egy újabb, Horpáccsal kapcsolatos levélében, egy íródeák részére kért földterületet: „…Továbbá János deák könyöröge nekem, hogy irnék K[e-gyelme]dnek ü mellette az puszta hel [jobbágytelek] felől, kit K[egyelme]d Horpácson adott volna neki és csak szántani való földe sincsen az mint kellene. Könyörög K[egyelme]dnek és általam és én is kérem K[egyelme]det, hogyha mast mindenestől meg nem adják is neki, mégis K[egyelme]d én értem mastan adasson még egy fertált [negyedet] hozzá, hogy lehessen több szántóföldje…”
Nádasdy II. Ferenc, a fekete bég – sikeres törökelleni harcaiért kapta ezt a nevet – és fia, Pál (1598–1633) idejében élte virágkorát községünkben a majorgazdálkodás.
Nádasdy III. Ferenc 1644-ben azért, hogy feleségül vehesse Eszterházy Juliannát visszatért a katolikus hitre. Ez a lépése Horpácson is rekatolizációs folyamatot indított el. A nádori országbírói, tisztséget betöltő Nádasdy részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, ezért 1671. április 30-án a bécsi városházán lefejezték. Az óriási vagyon – benne Horpács – a kincstárra szállt. A birtokot a kincstártól Nádasdy veje, Draskovics Miklós főajtónálló vette meg, majd a Sárvár-Felsővidéki tartomány községeinek nagy része 1677-ben tőle került zálogjogon Széchényi György akkor még győri püspökhöz.
A nagy vagyonú főúri birtokos családok mellett mindig voltak Horpácson kisbirtokosok. Ezek többsége az Oslok famíliáiból került ki, de a következőkből tudjuk, hogy a községben nem csak ez a nemzetség birtokolt földeket.
1335. december 29-én Tót János Sopron megyei alispán és a szolgabírák Osl Herbort fia István kérelmére levelükben tiltottak mindenkit Szomori Márk fia Jánosnak a két Horpács nevű falu között fekvő birtokának elfoglalásától. A hatékonyabb tiltás érdekében Dénes szolgabíró a helyszínen is megjelent. Mivel az irat két Horpácsról beszél, az egyik nem lehetett más, mint a később Lédecnek nevezett Kishorpács. E falu régebbi elnevezése megoldja azt a kérdést is, hogy a csornai premontrei prépostság az oklevelek tanúsága szerint Horpácson kapott birtokadományokat, a XVI-XVII. századtól mégis elsősorban Lédec földesura volt.
A Herbotyaiakkal, a fent említett Osl Herbort utódaival kapcsolatban is maradtak ránk a faluval foglalkozó okmányok. A vasvári káptalan előtt 1394. január 27-én Herbotyai János leányai Kereszturi Jánosné és Bikszádi Péterné horpácsi birtokukat atyjuk testvérének Osthnak adományozták. Egy másik Herbotyai János a pannonhalmi konvent 1435. június 2-i, Zsigmond királyhoz írt jelentése szerint, az Osl család által Horpácson a csornai konventnek ajándékozott földeket elfoglalta.
Egy, a győri káptalan előtt 1391. június 24-én kelt oklevél tanúsága szerint az Osl nemzetségből eredő Agyagosy Zeure Antal horpácsi birtokából öt udvartelket az ugyancsak Osl-nembeli Höfleini (Hőflányi) Boelfel fiainak adott zálogba. Majd négy évtized múlva, 1429. december 1-én Kishöfleini Gergelyné horpácsi birtokából három udvarhelyet adott át az ugyancsak Oslok közé tartozó Lózsi Gáspárnak. A következő évben Zsigmond király elrendelte, hogy a vasvári káptalan az Osl nemzetségből származó Lózsi Gáspárt a Hőflányi Gergelytől örökölt horpácsi birtokba iktassa be. Az utód nélkül elhalt Lózsi Gáspár birtokát viszont 1436-ban az akkor már szinte teljesen elszegényedett, s ugyancsak Osl-nembeli Viczay György örökölte. Nem maradt tétlen a nemzetségnek egy másik ága sem, magának követelve a birtokot: Csornai László és István is igényt tartott Lózsi Gáspár itteni birtokára, de 1439. márciusában megegyeztek, s jogaikat Viczay Györgyre ruházták Báthori István országbíró előtt, Budán.
Viczay György megvagyonosodván már családja és elődei lelki üdvére is gondolhatott. Ezért 1450. február 17-én saját, és még kiskorú István fia, valamint Zsófia és Margit nevű leányai nevében egy telket adományozott Horpácson a csornai premontrei prépostságnak és Pál prépostnak. A telek Kanizsai Imre birtoka mellett volt. A telken lakó Kwarch Jánosnak meghagyta, hogy a jövőben mindenféle szolgálattal a nevezett prépostnak és szerzetesrendnek tartozik, mint annak örökös jobbágya. Ebben szerepelnek először a horpácsi jobbágyok nevei: Kwarch Jánosé és Mihályé, valamint Lyeb Jánosé. Mivel a fent bemutatott adományról csak magánoklevél keletkezett, ezért úgy véljük a győri káptalan által ugyanezen év március 27-én kiállított oklevél az előbbinek a hiteleshely előtti megismétlése. Bizonyítja ezt, hogy mindkét oklevél azonos nevű jobbágyról szól, s nem valószínű, hogy egy jobbágy két telekkel rendelkezett volna. További érdekessége az adománynak, hogy a következő évben Pál prépost Pálóci László országbíróhoz fordult, és kérte a birtokba való hivatalos beiktatását, amivel az országbíró 1454. január 25-én Ebergewczi (Ebergőci) Gáspár királyi embert és a győri káptalant bízta meg. A beiktatás a szomszédok jelenlétében ellentmondás nélkül megtörtént a káptalan 1454. március 2-i jelentése szerint.
Viczay György és a csornai premontreiek kapcsolata továbbra is szoros maradt, bizonyítja ezt egy 12 évvel későbbi zálogba adás, amikor is György elzálogosította horpácsi és csornai birtokrészét a csornai premontreiek prépostjának, Pálnak, az alispánok és a szolgabírák előtt.
Jól mutatja a családi birtokok elaprózódását, a több faluban szétszórt részbirtokokat az az 1457-ben keltezett okmány, mely szerint Viczay György első felesége halála után a neje testvérének járó hitbér és hozomány fejében Valla, Csorna, Vica, Lózs, Beled, Kalács, Széplak és Horpács falvakban fekvő birtokai után összesen százötven aranyforintot fizetett.
Az Osl nemzetségből származó kisebb vagyonú birtokosok után említsük meg a nem oda tartozókat is. A Dorogi Hognawr János (1430), Rudinay, Borocz Bálint, Maróthy Mihály, Kő András, Rátky Menyhért és az evangélikus pap (1599), csornai premontrei prépostság (1717), Czuppon László, Ráttky Dániel, Heczkey(?) (1728), Felsőbüky Nagy Pál, Hannibál, Potyondy, Majdon családot és a plébánost (1767). Birtokaik általában kicsik, egy vagy két jobbágytelek nagyságúak. Ezeket a későbbiekben – a plébánosét kivéve – Széchényi Ferenc felvásárolta.
