Sopronhorpács Összefoglaló

Teljes szövegű keresés

Sopronhorpács
Összefoglaló
Sopronhorpács Nyugat-Magyarországon, a Répce-síkság déli szélén fekszik, az osztrák határtól öt, Kőszegtől 21, Fertődtől 22 és Soprontól 32 kilométerre. Itt a Répce folyó közelében három–hét kilométeres sávban termékeny talaj képződött. Az ebből adódó előnyöket a falu lakossága az évszázadok folyamán jól kihasználta, s a XX. század elején erre az adottságra építette fel dr. Sedlmayr Kurt répatermesztési kutatásait, majd jött létre a Sopronhorpácsi Kutatóintézet.
Az éghajlat mérsékelt. Befolyásolja az Alpok közelsége, emiatt csapadékosabb, szelesebb és kissé hidegebb is az országos átlagnál.
A falu az őskortól lakott hely, régészeti anyagában a rómaiak emlékei, leletei vannak túlsúlyban. A magyarok lakta település a dunántúli falvak jellegzetes fejlődési vonalát futotta be. Árpád-kori temploma valószínűleg korábban épült, mint amikortól első okleveles említése ered (1230). Feltételezhetjük, hogy azok közé a falvak közé tartozott, amelyek Szent István törvénye szerint tizedik településként építettek templomot. Ezt a kiemelt szerepét őrizte meg számunkra a még a XV. században is előforduló elnevezése: Egyházashorpács.
Középkori története birtokosainak históriája, s a családok pályafutása, sorsa erősen meghatározta a falu történetét is. Első ismert birtokosaként az Osl nemzetség tűnik fel 1230-ban. A falut a család különböző ágai örökölték. Közülük az országos politikában is szerepet játszó Kanizsaiak a legjelentősebbek. 1526-ban Horpácson már majorjuk volt, az egyik legkorábbi Sopron megyében. Tőlük házasság útján Nádasdy Tamásé lett a falu. A Wesselényi-féle összeesküvésben részt vevő Nádasdy Ferenc kivégzése után néhány évvel a birtok zálogjogon a Széchényiek kezére került 1677-ben.
Az örökjogot 1711-ben szerezték meg. A falu rangját azzal emelték, hogy kastélyt építtettek, s Horpácsot Széchényi László 1741-ben lakóhelyéül választotta. Őt több családtag is követte, s amikor a Nemzeti Könyvtárat alapító gróf Széchényi Ferenc 1814-ben fiai közt három részre osztotta birtokait, a falut és a kastélyt az idősebb, Lajos kapta. Lajossal és a többnyire diplomáciai pályára lépő utódaival állandó főúri lakója lett a községnek.
A világi földesurak mellett meghatározó birtokos volt a településen – s különösen az 1933-ban Sopronhorpáccsal egyesült Kislédecen – a csornai premontrei rend. A csornai prépostok a rend I. Ferenc magyar király által történt visszaállításától kezdve (1802) viselték a horpácsi préposti címet is.
Magyarország sok-sok településéhez hasonlóan a századok háborúi alatt itt is pusztított a tatár, a török, a francia, a kuruc, a labanc, a horvát. 1848– 49-ben a frissen szerzett szabadságért nemzetőrként, honvédként harcoltak a falu lakói is. Sőt Széchényi Dénes gróf – valószínűleg nagybátyja, Széchenyi István hatására – önként fegyvert fogott kisgyermekkori játszótársával, a közben császárrá lett Ferenc Józseffel szemben. Az osztrák–magyar kiegyezést követő békés fejlődést az első világháború törte szét. A falu férfilakossága a frontokon ontotta vérét, harmincan haltak hősi halált. A második világháború már a falu civil lakosságát is pusztította a front átvonulásának törvény nélküli napjaiban: harminchatan váltak a világégés áldozataivá.
A falu fejlődését a jobbágyfelszabadítás indította el. A vagyonos, polgárrá vált lakosok gondot fordítottak az oktatás színvonalának emelésére. Az 1901-ben felépült emeletes iskolájukban már két tanítót alkalmaztak. A civil szerveződések működése a tűzoltótestület megalakulásával, 1896-ban vette kezdetét. Ezt követően főleg a két világháború között több is alakult: a Leventeegyesület, a Polgári Lövészegylet, a színjátszó csoport, Kalász Katolikus Leánykör, Kalot Legényegylet, majd a második világháború után újabbak – vegyes kar, fúvószenekar, énekkar, újabb színjátszó csoport, néptánccsoport – működtek.
Tovább emelte a falu gazdasági és szellemi fejlődését dr. Sedlmayr Kurt letelepedése. 1930-ban bérbe vette a csornai premontrei rendtől lédeci birtokát, és megkezdte a cukorrépa-nemesítést. Már hat év múlva – 1936-ban – két cukorrépafajtája kapott állami elismerést. A második világháborút követően újabb répafajtákat állított elő. Egyike lett 1948-ban az első alkalommal kiosztott Kossuth-díjjal kitüntetetteknek. A díjat másodszor akadémiai székfoglalója után 1954-ben kapta meg. Sopronhorpácson összesen 18 államilag elismert növényfajtát nemesített egyedül vagy kutatótársaival. Sikereinek nagy szerepe volt abban, hogy a vasfüggöny szomszédságába került falu, az elsorvadás helyett a fejlődés útjára léphetett.
És a fejlődés a továbbiakban sem állt meg, sőt kiteljesedett. Már korábban is kijelölte meghatározó szerepét román kori temploma, amelyet ma is hazánk legszebb műemlékei között tartanak nyilván. Nem véletlen, hogy a Széchényiek faluja a későbbiekben és ma is a környék gazdasági, szellemi és kulturális központja. Tovább erősítette és erősíti ezt a központi szerepkört a hagyományok mellett az is, hogy a település a környékbeli községek termelőszövetkezeteinek és fölműves-szövetkezeteinek székhelye lett, hogy iskolájában fogadja a szomszédos falvak gyermekeit – és nem utolsósorban a nyugati határ közelsége. A Kutatóintézet utódjaként ma is működő növénynemesítő kft.-k, az itt megtelepedett üzemek és vállalkozások, a sok látogatót és idegent ide vonzó, messze földön híres műemlék templom arra predesztinálja, hogy az öregedő, fogyó lakosság és a mai átalakulás nehézségei ellenére az új évezredben is megtalálja helyét, tovább fejlődjék.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem