Egy zaklatott évszázad | Száz Magyar Falu

Egy zaklatott évszázad

A község kifizette az örökföldekért felvett kölcsönt, elindulhatott a lassú fejlődés útján. A közös feladatok megoldására is lehetett most már áldozni. A múlt század utolsó éveiben a gyötrő terhek ellenére is két fontos technikai újdonság jelenik meg a községben. 1894-ben mint a békéscsabai postahivatal magánelőfizetője, Újkígyós is bekapcsolódott az országos telefonhálózatba. A másik nagy vívmány a kisvasút. A Békéscsabát Kaszaperrel összekötő keskeny nyomtávú vonal áthaladt Újkígyóson is. Építése 1896-ban kezdődött meg. 1971. október 31-ig működött, amikor az utolsó járat útjára indult. Az akkor divatos közlekedéspolitikai koncepció ahelyett, hogy modernizálta volna a község életében is nagy szerepet játszó kisvasutat, halálra ítélte. Nemcsak Újkígyós, de számos más település is, ahol az egykori Alföldi Első Gazdasági Vasút (AEGV) nyomvonala haladt, fontos összeköttetést vesztett el a nagyobb településekkel, így a megyeszékhellyel is. A forgalom országútra terelésével az egyébként elmaradott hálózat túlterhelésének jelei mutatkoznak. A váltás miatt sokat vesztett a község, mert amíg a gazdák a békéscsabai piacra a kisvonaton gond nélkül beszállíthatták terményeiket, az autóbuszon már ugyanez nem volt megoldható. A városi piac is megérezte a felhozatal hiányát, a terményeiket helyben értékesíteni nem tudó kisemberek pedig fontos jövedelemforrástól estek el.

A fejlődés apró, de mégis fontos lépései között 1906-ban artézi kút fúratását kezdeményezhette a község, s 1907-ben meg is történt a piactéren az új közkút fúrása, amely hosszú időn át jó ivóvízzel látta el a lakosságot. 1907-ben ingyenes népkönyvtár létesült. 1910-ben felújította és bővítette a község az 1822-ben épült öreg iskolaépületet, ez lett a falu központi tanintézete.

Az első világháborúban a hadköteles újkígyósi férfiak jó része a békéscsabai állomáshelyű 101-es gyalogezred katonája volt. Alakulatukkal megjárták a háború csaknem minden frontját, sokaknak ezután a hadifogság újabb embert próbáló évei következtek. Az itthon maradt családtagoknak kellett megbirkózni a gazdálkodással, a jegyrendszerrel és a hadigazdálkodás minden hátrányával. Megtakarított pénzüket hadikölcsönbe kellett fektetniük, amit a korona elértéktelenedése miatt sohasem láttak viszont. A község vesztesége 86 hősi halott. Emlékük megörökítését – országos kezdeményezésre – a templom falára helyezett emléktáblával kívánta megoldani Újkígyós 1925-ben, azonban a település akkori anyagi helyzete miatt erre nem került sor.

A háború alatt ünnepelte a község alapításának századik évfordulóját. A képviselő-testület 1915. április 11-i díszközgyűlésén emlékezett meg a jubileumról, és díszes levélben mondott köszönetet gróf Wencheim Krisztinának, akinek édesapja telepítette le az első családokat a kígyósi pusztán. Az ekkor 66 éves grófnő pedig hozzásegítette a községet, hogy a bérelt földet tulajdonként megszerezhesse. A köszönő szavakat az egykori telepesek unokái ki is nyomtatták a híres gyomai Kner Nyomdában, örök emlékezetül az utókornak. (Egy-egy példánya még ma is fellelhető a községben.) Katolikus hitük és emberi tartásuk nagyszerű megnyilatkozása a köszönőlevél utolsó bekezdése: „Amidőn ma összegyülekeztünk és letérdeltünk templomunkban, hogy egy század év kegyelmeiért hálát adjunk Istenünknek, hálaadásunk mellett kérő imádságunk is bizonyára utat talál hozzá, hogy Kegyelmességedet lelki és testi erejének teljességében sokáig tartva meg, áldásaival és kegyelmeivel halmozza el.”

Az első világháború ínséges éveit követő Tanácsköztársaság helyi hatalmi szerve, a direktórium Újkígyóson is megalakult 1919. március 21-e után. Elnöke Bali Péter, jegyzője Branyiczki László lett. A tanácsrendszer rövid időszakát (Békésben egy hónapig tartott) a román megszállás követte. A bevonulók itt sem bántak kesztyűs kézzel a kommunistagyanús emberekkel, a rendcsinálás jegyében félholtra verték áldozataikat, községünkben Cselovszki Andrást és Bozó Ferencet. Napirenden voltak a rekvirálások, a közélet szigorú ellenőrzése, a civil lakosság fosztogatása.

Az 1919-es esztendő más szempontból is a figyelemre méltó történések éve. Ekkor került a községbe katolikus segédlelkészként, káplánként Kálló Ferenc, akit 1944 októberében a nyilasok végeztek ki Budapesten. Az új iránt fogékony, a falu népét szívébe fogadó fiatal lelkipásztor volt az, aki először hozott filmvetítőt a faluba, és más módon is igyekezett elősegíteni a kultúra terjedését.

1922-ben Újkígyóson a Nagyatádi-féle földreform keretében az uradalom felparcellázta és eladta a helyi szóhasználat szerinti „messzi” földeket, „többek közt Lui, Hursán, Mazán pusztákat és a Német-földet”. Ezek a község határától távol estek, területük egészen a szomszédos Kétegyháza alá nyúlt be. Az új tulajdonosoknak így hat-nyolc kilométert kellett az uradalom földjén keresztül megtenniük, mire szántójukhoz kiértek. A távoli földek megművelése csak tanyák építésével lehetett gazdaságos, ami elindította a külterület benépesülését is.

A növekvő igények hatására 1941-ben felparcelláztatta és eladta a grófi család a község alatti jó földeket is, a „Halesz-dűlő” területét. Új házhelyek kimérésére is sor került ezen a részen, a mai Ady utca keleti oldalán (az úgynevezett Allén) és a Rákóczi utcában. A Nagyatádi-féle földreform során három tagban legelőt is kapott a község, 56 298 katasztrális hold és 144 négyszögöl területtel.

1921-ben házhelyosztásra került sor, ekkor alakult ki az Újfalu. A hatszáz négyszögöles telkek hamar gazdára találtak, néhány év alatt be is épült a terület. A képviselő-testület 1930-ban a Szent Imre-telep nevet adta az újonnan létesült falurésznek. Ezzel a változással a község két, egymástól jól elkülöníthető részre tagolódott. A gyulai úttól délre elterülő régi az Öregfalu nevet kapta, míg a hivatalosan Szent Imre-telepnek nevezett új osztású részt Újtelepnek, vagy egyszerűen csak Portának emlegették.

A gazdasági világválság, amely 1929-től sújtotta Magyarországot, a mezőgazdaságban csak késve éreztette hatását. Újkígyóson 1933-ban kezdett zuhanni a búza ára, jóval az önköltség alatt voltak kénytelenek a gazdák értékesíteni, ha egyáltalán tudták. Az állam, hogy segítsen a végveszélybe került mezőgazdaságon, bevezette a bolettarendszert, ami azt jelentette, hogy az eladó a készpénz mellett bolettát (egyfajta értékpapírt) kapott, amivel az adóját fizethette ki. Csak majd 1936-tól kezd ismét fellendülés mutatkozni a mezőgazdaságban, majd a háborús konjunktúra egy időre jó értékesítési lehetőséget biztosított a gazdáknak.

A gazdasági válság hatására aktivizálódott rétegek 1933-ban megalakítják a Magyar Szociáldemokrata Párt helyi csoportját – az akkor szervezett népgyűlés betiltásával összefüggésben találkozunk ezzel a ténnyel az iratokban.

A gazdasági válság, a trianoni határok miatt bekövetkezett gazdasági pangás ellenére a két háború közti időszak összességében a gyarapodás korszakát is jelentette a község életében. A megváltás okozta terhektől szabadulva a közintézmények, a kultúra fejlesztésére is komoly összegeket fordíthattak. (Azt hisszük, jogos a megjegyzés, hogy szegedi kultúrkörből származó lakosság természetes igénye volt a kulturálódás, az iskola, a társas élet feltételeinek megteremtése.) 1922-ben dr. Giczi József káplán kezdeményezésére megalapították a Keresztény Polgári Olvasókört. A körnek saját székháza volt, ahol élénk kulturális élet folyt, előadásokat szerveztek, műkedvelőkkel színdarabokat mutattak be, az előadások bevételéből színpadot építettek. A százhatvan fős tagság gabonában fizette a támogatást a székház fenntartásához. Szép könyvtáruk is volt. Mint említettük, a kör állíttatott síremléket báró Meszéna Ferenc 48-as honvédtisztnek. 1928-ban alakult meg az első felnőtt énekkar, az újkígyósi dalárda.

1924-ben a leventemozgalom támogatására létesült a községi sporttelep. Az újkígyósi leventeegyesület kapta meg használatra, mivel a községeknek, városoknak az úgynevezett testnevelési törvény alapján biztosítani kellett a leventefoglalkozásokhoz a megfelelő létesítményeket. A részvételre kötelezett fiatalok a félkatonai szervezetben egyszerű kiképzést kaptak; a testedző programok fizikai erőnlétük biztosítását szolgálták.

Az újonnan benépesedett Szent Imre-telepen a község építtette – az akkori viszonyok között nagyon komoly összegért (62 024 pengő) – az úgynevezett zárdaiskolát, ahol a Szent Kereszt rend szerzetesnővérei foglalkoztak a gyerekekkel. A 231 tankötelest három nővér tanította, három tanteremben. Az iskola mellé rendház és kápolna is épült. 1928-ban az Öregfaluban épült fel a harmadik iskolaépület két tanteremmel. 1939-ben Apátipusztán épült kéttantermes tanyai iskola.

1926-ban újabb civil szervezettel gyarapodott a község, ekkor alakult meg az Önkéntes Tűzoltó-egyesület. Az első tűzoltóparancsnok Botházy Károly lett. Az újkígyósi önkéntes tűzoltók is szabad idejüket áldozták fel a közösség szolgálatában; tevékenységük ideje alatt szerencsére nagyobb tűzeset nem fordult elő a faluban. Ugyanakkor bekapcsolódtak a község kulturális életébe is, rendezvényeik, báljaik például eseményszámba mentek. Alapos felkészültségüket bizonyítva derekasan helytálltak a szakmai versenyeken is.

A földesúrral szerződött szegedi eredetű családok római katolikus vallásúak voltak. A község alapítása körüli összeírások, majd a népszámlálások felekezeti adatai azt mutatják, hogy a község mégsem volt vallásilag homogén, hiszen, a katolikus kertész családok mellé betelepült feles kertészek, zsellérek között számos protestáns, főleg evangélikus vallású hívő akadt. (Az evangélikus Békéscsaba közelsége!) 1934-re már olyan létszámban éltek evangélikusok, hogy templom és iskola építését is vállalták az akkori Gyulai úton. Kis templomuk ma is jellegzetes objektuma a község épített környezetének.

1939-ben, alig fél év alatt épült a község ma is meglevő a mozija, Cz. Kiss József vállalkozásában. Premierjén az akkor népszerű János vitéz című filmet vetítették. (A korábbi mozi az Újköz úton volt.)

Már a második világháború kitörése után, 1942-ben épült fel a leventeotthon, amelyben ma a kultúrház működik. Hosszú ideig ez volt az egyetlen nagytermes létesítménye a községnek, ahol nagyobb számú résztvevővel lehetett rendezvényeket szervezni.

A második világháború kitörése 1939-ben, eleinte nem érintette közelebbről Újkígyóst. Magyarország hadba lépése után azonban egyre többen kapták meg a SAS behívókat, és a rövid szabadság kivételével a behívott családtagok hosszú távollétével kellett számolniuk hozzátartozóiknak. A gazdálkodás ismét az asszonyokra és az öregekre maradt, csak kevesen tudták felmentetni magukat a katonáskodás alól. Akik viszont valamilyen oknál fogva ezt megtehették, jelentős anyagi gyarapodást értek el. Az uradalomban ismét előszedték az aratógépeket, mert már nem volt kézi munkaerő a gabona betakarításához. (Bonyolította a helyzetet, hogy a két háború közti időszakban voltak korosztályok, amelyek a trianoni előírások miatt tényleges katonai szolgálatot nem teljesítettek, így meglett korban kellett megkapniuk az alapkiképzést is. A tartalékosok behívása pedig a falusi értelmiséget érintette hátrányosan.)

1944 júniusában deportálták a község zsidó származású családjait (Grünn Sándor, Wallanstein Albert, Bender Sámuel és Klein Mihály.) Közülük csak Bender Sámuel élte túl a koncentrációs tábort, és tért – egyedül – haza.

1944. Szent László napján (június 27.) érkezett parancs szerint a római katolikus templom nagyharangját le kellett szerelni, és átadni a hadseregnek katonai célokra. A környék egyik legszebb hangú harangjának szavát fél évszázadig nem hallhatta a község, 1994-ben közadakozásból sikerült újraöntetni a réginek megfelelő méretben és hangolással.

1944. szeptember 21-én nagyarányú amerikai bombázás érte Békéscsabát, a vasútállomás és környéke volt a repülőgépek célpontja. A robbanások hangját Kígyóson is észlelni lehetett. A faluba a harcérintkezésből kivont, pihenő magyar gyalogezred és a hadtáp alakulatok vonultak be. A katasztrofális hadi helyzetben a leventéket is bevonultatták és elvitték a községből. A második világháborúban szolgáló katonák közül kilencvennyolcan sohasem tértek vissza családjukhoz.

A szovjet csapatok október 6-án indított támadásának egyik fő iránya Újkígyós–Kondoros volt. A 2. ukrán front Plijev tábornok parancsnoksága alatt álló VII. gépesített hadteste ellenállás nélkül foglalta el a községet is. Újkígyós kisebb károkat okozó belövéseket szenvedett el, Józsefmajornál az orosz repülőgépek géppuskatüzet zúdítottak a védtelen lakosságra. A harcok négy áldozatáról tudunk. A repülőgépek után hamarosan megjelentek a szovjet katonák is Kétegyháza és Gyula irányából, úton, árkon-bokron átgázolva. Október 7-én Bali Péter, aki 1919-ben a helyi direktórium elnöke volt, Gyulán felkereste Stuhalov orosz városparancsnokot, aki másnap megerősítette elöljárói tisztében. 1945 tavaszán a képviselő-testület mint az első „demokratikus” bírót, őt választotta meg a falu első emberének.

Sajátos újkígyósi jelenség, hogy a Vörös Hadsereg által mindenhol támogatott kommunista párt helyi szervezete a megye más helységeihez képest viszonylag későn, 1944. december 2-án alakult meg, mindössze kilenc taggal. (Igaz másnap már 36 belépőről történik említés a helytörténeti irodalomban.) Másutt a szovjet csapatok bevonulása után hamarosan megalakultak a helyi pártszervek, jórészt a szovjet parancsnokságok ösztönzésére. Ugyancsak a szovjet parancsnokságok ösztönözték – elsősorban a hadseregük ellátására – a termelés újraindítására hivatott termelési bizottságok létrehozását. Ezek a testületek jórészt a helyi kommunistákból szerveződtek, csak később egészültek ki más pártokhoz tartozó tagokkal. Hatáskörök alapján felette álltak a községi vezetésnek.

Az uradalom gazdátlan maradt, mert a Wenckheim család tagjai elmenekültek a szovjet csapatok érkezése előtt. A menekülés előtt vasúti kocsikra rakatott ingóságaik és szinte minden értékük elpusztult a későbbi hadi események során.

Az uradalom földjei művelésének megszervezése a termelési bizottság elsődleges feladata volt. A megmaradt traktorok és a falu háborút átvészelt igaereje felhasználásával igyekeztek elérni, hogy ne maradjon parlagon föld. A már bevetett uradalmi területeket egyévi használatra a rászoruló családoknak osztották ki. A cukorrépával bevetett táblákról betakarított termés ekkor a sarkadi cukorgyár répaszükségletének negyven százalékát fedezte, a község az átadott répáért közel tíz vagon cukrot kapott. A feldolgozás melléktermékeként megmaradt melaszból is jutott, amit az ínséges időkben édesítőszerként is használtak. A háború utáni hiánygazdálkodás idején óriási értéket képviselt ez a cukorkészlet, az országból sok helyről jöttek cserélni Újkígyósra iparcikkért, ruháért. A község a megye többi településével együtt az ország, főleg az ostrom után kiéhezett Budapest legfontosabb élelmiszer-ellátó bázisa lett. A falu az akkori Nemzeti Segély által szervezett gyermeknyaraltatási akcióban is részt vett: fővárosi gyerekeket fogadtak.

Az 1945-ös földreformtörvény elfogadása után 1945. március 17-én megalakult a helyi földosztó bizottság, Lipták Mihály elnökletével. A községi földigénylő bizottság által készített dokumentum szerint 953 család részesült juttatott földben. (Ez az adat a későbbi Szabadkígyós adatait is magába foglalja.) A külterületi földek mellett 215 hold házhelyet osztottak ki 444 igénylő között. (Bővebben Szabadkígyós megalakulása kapcsán szólunk még erről.)

Az 1945–1948 közti átmeneti időszak eseményei előrejelezték, hogy az ország nem a polgári demokrácia, hanem a szovjet mintájú diktatúra irányában halad, amit a háborúban győztes nyugati hatalmak valójában nem is kívántak megakadályozni.

1945 végére létre kellett hoznia a földigénylő bizottságnak a földműves-szövetkezetet, amely Újkígyóson is az uradalom szét nem osztható berendezéseit, eszközeit volt hivatott hasznosítani, majd a hadijóvátételhez szükséges javak begyűjtését szervezte meg, közreműködve a közellátásban is. 1948-ban a képviselő-testület, nyilván felsőbb „javaslatra,” néhány utca nevét megváltoztatta. Ekkor lett a gróf Wenckheim utcából Petőfi, a gróf Wenckheim Krisztina utcából Jókai, a Józsefmajori utcából Rákóczi. A piactér Kossuth Lajos nevét kapta a szabadságharc nagy fénnyel megült centenáriumán.

A földosztás után az újgazdák nem sokáig örülhettek a megszerzett, illetve megnövekedett tulajdonuknak, az országos politika éppen rájuk építve igyekezett a szocialista típusú szövetkezetekbe tömöríteni a gazdákat. Először 1948. szeptember 17-én a Dózsa György Termelőszövetkezeti Csoport (Tszcs) alakult meg a községben, majd 1950-ben az Új Élet Tszcs.

1948-ban a földműves-szövetkezet „államosította” a községben addig működő huszonöt magánkereskedő üzleteit, és az 1917 óta a falvak ellátásában fontos szerepet betöltő Hangya Szövetkezet helyi üzletét is. A szövetkezet lett a ma már rossz emlékű „beszolgáltatás” helyi lebonyolítója: a gazdák a tényleges piaci árnál jóval olcsóbban voltak kénytelenek átengedni az államnak terményeiket, a sertést, húst, baromfit, tojást, tejet, zsírt. A begyűjtött javak nagy része – noha akkor erről nem volt ildomos beszélni – háborús jóvátétel fejében a megszálló Vörös Hadsereg ellátását szolgálta, holott Magyarországon is hiányoztak a legalapvetőbb élelmiszerek. A legsúlyosabb gondok az 50-es években jelentkeztek, amikor a padlásokat lesöpörtető buzgó begyűjtési felelősök „szorgoskodása” nyomán a gazdák teljesen lehetetlen helyzetbe kerültek. Nem kerülték el a sorsukat a községben működő iparosok sem, őket az ötvenes években iparengedélyük leadására és kisipari szövetkezetek alakítására „ösztönözték.”

Az 1948-as esztendő másik, az egész falu életére kiható eseménye az iskolák államosítása volt. Központi utasításra, az ÁVH „vigyázó szemei” előtt előbb minden községben a nemzeti bizottság, majd a képviselő-testület is „elfogadta” az államosítást, amelyet végül az 1948. évi XXXIII. törvénycikk mondott ki.

Az újkígyósi nemzeti bizottság 1948. május 24-én tartott rendkívüli ülésén „egyhangúlag állást foglalt az egyházi iskolák mielőbbi államosítása mellett, melyet ezúton hozunk Miniszter Úr tudomására” – írta a helyi bizottság elnöke Ortutay Gyula miniszternek. Egyben erélyesen tiltakoztak az újkígyósi templomban is felolvasott egyházi körlevél ellen, így indokolva álláspontjukat a „felvilágosított” nemzeti bizottsági tagok: „Annak bomlasztó és uszító tartalma alkalmas arra, hogy az egyszerűbb gondolkodású, vallásos lelkületű falusi embereket a demokrácia elleni magatartásra és az egyházi iskolák államosítása elleni határozott állásfoglalásra előkészítse, és az államosítás késleltetésére felhangolja, annak megakadályozására buzdítsa. Kérjük a Miniszter Urat, hogy hasson oda – ha kell erélyes eszközökkel is –, hogy ezen bomlasztó propaganda országszerte megszűnjön, mert ez csak az egység megbontására és a népi demokrácia megdöntésére igyekszik.”

Az „egyszerűbb gondolkodású, vallásos lelkületű falusi emberek” ezt másként gondolták, amint a megye „demokratikus” főispánjának 1948 tavaszán küldött járási hangulatjelentésből kiderül. Eszerint „az államosítás ellen a gyulai járás községeiben valószínűleg Újkígyós községben és részben Kétegyháza községben a legerősebb a néphangulat”. (Mindkét községben a plébánosok felszólították híveiket az államosítás elleni tiltakozásra.)

Az iskolákban előbb az egységes, ateista tankönyveket vezették be, ezt követte az államosítás, amit a vallásos falusiak okkal elleneztek, hiszen azt a jogot vonták meg tőlük ezzel, hogy gyermekeiket olyan iskolákba járathassák, ahová ők szeretnék. Újkígyóson ugyancsak a főispáni iratokban található kimutatás szerint 1204 tanköteles korú gyermek volt 1948 őszén. Közülük 788 a beíratottak és 416 a be nem iratkozottak száma. Végül a 6500/1948. sz. kormányrendelet értelmében az Államosítási Bizottság Újkígyóson a római katolikus egyháztól az Iskola utca 7. szám alatt három tantermet, a Petőfi utca 26. alatt két tantermet, a 28. szám alatt egy tantermet, a 42–44. szám alatt két tantermet vett el (a Kossuth utca 35. alatt nem közli a kimutatás a lefoglalt termek számát). Örökföld-dűlőn gyakorlóterületet, Apátipusztán két tantermet és a kántortanítói javadalmat, Eperjespusztán egy tantermet, az akkor még Újkígyóshoz tartozó Ókígyóson három tantermet és a javadalmat államosították.

A második világháború után „demokratizált” helyi önkormányzatokat (választás 1945–1950 közt nem volt, az elöljárói helyeket kommunista vezetésű testületek osztották el) 1950-től a szovjet mintájú tanácsrendszer váltotta fel. 1950 nyarán először a megyei és a járási tanácsok alakultak meg, a községi igazgatás tanácsosítására 1950 őszén került sor. Október 22-én tartották meg a községi tanácsválasztásokat.

Újkígyóson november 3-án tartotta alakuló ülését a 81 fő rendes és 41 fő póttagból álló új községi tanács. Az új testület társadalmi összetétele tükrözi a korszellemet. A tagok zöme földműves foglalkozású, de helyet kaptak a községben dolgozó rendőr, a környékbeli városba eljáró munkásnők, háztartásbeli kategóriába sorolt asszonyok, az orvos, tanító, tisztviselő, malmi munkás s mások. (Az egyik helytörténeti munka megjegyzi, hogy a tanácstagok közé beválasztottak régi képviselő-testületi tagokat is, akik nyilván olyan tekintélyes emberek lehettek a községben, akiket az új hatalom sem akart kihagyni a közéletből.)

Az alakuló ülésen megválasztották a tanács szűkebb körű testületi szervét, a végrehajtó bizottságot, ennek tagjai: Szujó István, Csabay Lajos, Szabó Imre, Kovács János, Bánfi István, Oláh Tamásné, Köteles Mihály, Hegedűs Tamás. A testület saját tagjai közül választotta meg tisztségviselőit, akik személyét előzőleg az illetékes felsőbb tanácsi és pártszervekkel jóvá kellett hagyatni. A végrehajtó bizottság (vb) elnöke Szujó István lett, helyettese Szabó Imre; a választásokat megelőzően a vezetőjegyzői tisztet ellátó Csabay Lajos lett a végrehajtó bizottság titkára, aki a szakmai munkát irányította. A többi tisztségviselő elsősorban politikai munkás volt az új közigazgatás élén.

Az évente két-három alkalommal ülésező tanács valójában nem volt tényleges irányítója a község életének, a tanácstagok saját körzetük gondját-baját nem tudták hatásosan képviselni. A tényleges irányító szerep a végrehajtó bizottság és a tisztségviselők kezében volt. Mindkét testület üléseiről úgynevezett szerkesztett jegyzőkönyvek készültek, amelyek alapján betekintést nyerhet a kutató a tanácsok első időszaka meg a későbbi évek számos fontos tárgyalási témájának kezelési módjára. Az első évek jegyzőkönyveinek állandó tárgya az aktuális mezőgazdasági munkák állása, a terménybegyűjtés, a termelőszövetkezetek szervezése, a nyolcosztályos általános iskola helyzetének megszilárdítása, a helyi fejlesztési tervek.

A községházán működő hangszóró újabb és újabb feladatok teljesítésére igyekezett mozgósítani a falu népét. A testületi üléseken mindig ott volt a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) helyi vezetője, aki tevőlegesen bele is szólt a tanács- vagy vb-ülés menetébe, ezzel is „segítve” a fiatal tanácsapparátus munkáját. Az aktuális mezőgazdasági munkák és a terménybegyűjtés kapcsán esett szó legtöbbször a beadást szabotáló kulákokról, akik rejtegetik a terményeiket, felvásárolják a boltban a kenyeret, és a disznókkal etetik meg, hogy a dolgozónak ne jusson, elhanyagolják a földjük megművelését, feketéznek. Minden tanács tisztségviselői összeállították az úgynevezett kuláklistákat, amelyre felkerülni nem volt nehéz. Alapja a föld aranykorona értéke volt, a földterület csak másodlagos szerepet játszott ebben. Idővel országszerte középparasztok is szép számmal lettek „kulákká”, hiszen az igazi nagygazdákat már korábban elűzték – de az „osztályharc” nem nélkülözhette az ellenséget…

A kulákok elleni harc összekapcsolódott az egyéb osztályidegen elemek elleni harccal is. Az egykori „kizsákmányolóktól” elvették a cséplőgépet, Cz. Kiss Józseftől a mozit, Kiss Mihálytól a malmot. Számosan kerültek a kuláklistára, így többek között Dragán Simon, Szabó István, Harangozó József, Harangozó Péter, Harangozó Imre. A kuláknak minősített gazdák jó része az egykori dohánykertészekből lett közép- és kisparaszt volt, aki szívós, sokszor magát és családját sem kímélő embertelen gürcöléssel ragasztotta az újabb földdarabokat a meglevőhöz. Zsótér József 1993-ban megjelent visszaemlékezéseiben jól jellemzi ezt a folyamatot.

A tanácsi begyűjtési felelősök buzgósága a felsőbb szervek állandó vegzatúrája, követelései és az általános félelem következtében a transzferálásoknál nem ismert könyörületet. Sokszor a következő évi vetőmagot és a család gabonaszükségletét is lehordták a padlásról és elvitték. A nem teljesítők Rákosi börtöneivel, az internálótáborok poklával is megismerkedtek. Gyerekeik, mint az úgynevezett x kategóriások, hiába próbálkoztak a közép- vagy felsőfokú tanulmányokkal, előttük nem nyíltak meg a középiskolák, az egyetemek és a főiskolák kapui.

A község tradicionálisan katolikus közössége is sok fejtörést okozott a korabeli ateista vezetésnek Újkígyóson. A templomokban ott ültek a „megfigyelők”, és szorgalmasan tájékoztatták megbízóikat, miről prédikált a pap vasárnaponként, illetve, hogy felolvasta-e a terménybegyűjtés, a tsz-szervezés, a hulladékgyűjtés és még ki tudja, mi mellett agitáló körleveleket. A hívek a szertartásokon, körmenteken való tömeges részvétellel fejezték ki tiltakozásukat. Az iskolákból a tanácsi- és pártvezetők tudatosan igyekeztek kiszorítani a vallásoktatást, noha azon részt venni – papíron – alkotmányos joga volt mindenkinek.

Amikor 1953-ban, Nagy Imre miniszterelnöksége alatt csökkent a falura nehezedő nyomás, itt is fellélegeztek az emberek. Ismét lehetett földet vásárolni, mérsékelték a beszolgáltatási kötelezettséget, ki lehetett lépni a tsz-ből, valamelyest emelkedett az életszínvonal. A Nagy Imre-korszak rövid ideig tartott, Rákosi és klikkje újra kezébe vette a hatalmat, de a Sztálin halálát követő politikai változások nem tették lehetővé az ötvenes évek elejét jellemző kemény diktatúra teljes visszatértét.

1956. október 23-a eseményeiről a rádióból értesült a község lakossága. Abban az évben a hosszú, szép ősz kedvezett a betakarítási munkáknak, így csak este volt alkalmuk az embereknek a külföldi rádióadók híreiből tájékozódni a forradalom eseményeiről. A kapcsolat csaknem megszűnt a külvilággal, leállt a vasúti közlekedés, a boltok árukészlete kifogyott. November 4-e után az apácai kövesúton bedübörgő orosz tankok egyértelművé tették mindenki számára, hogy a forradalom leverését követően újabb megszállás következik. Újkígyóson nem történtek oly heves forradalmi események, mint a megyebeli városokban, ahol ledöntöttek szovjet emlékműveket, lapot adtak ki, lefegyverezték az ÁVH-t, fegyveres nemzetőrséget szerveztek és még 1956. december elején is a forradalmi bizottságok diktáltak. Újkígyóson is megalakult a forradalmi bizottság Kiss Mihály elnökletével; tagja lett még a testületnek Harangozó Géza és Lóos Lipót is. A tanácsi vezetőket leváltották ugyan (a járási forradalmi bizottság utasítására), de bántódása senkinek nem lett, Harangozó Géza például több alkalommal csendesítette a radikálisabbakat – ez nem gátolta meg abban az 1957 végén ismét hatalomra kerülő „szocialista” diktatúrát, hogy nyolc hónapi börtönre ítélje Sajti Imre és Dobra András ügyész vádirata alapján.

Kígyóson ez volt az egyetlen per (Szabadkígyóson a forradalom ideje csendben telt el). A megyében viszont több mint háromszáz bosszúperben mintegy kétezer embert ítéltek el (nem szólva arról, hogy zömüket a letartóztatás után embertelenül megverték); két halálos ítéletet is hoztak (Mány Erzsébet és Farkas Mihály gyulaiak).

A tanácsrendszer első éveiben stagnált a község fejlődése. 1955-től indult meg valamelyest, amikor a lakosságra kivetett községfejlesztési hozzájárulás helyi forrást teremtett. 1951-ben befejeződött az 1947-ben magánkezdeményezésre elindított községi villamosítás, 1952-ben a Petőfi utcában felépült az emeletes „nagyiskola” négy tanteremmel, nyolcszázezer forintos költséggel. Nagy szükség is volt rá, mert az iskolák államosítása után megnövekedett létszámú tanköteles korú gyerekeket el kellett helyezni, sőt két évig még a szabadkígyósi felső tagozatos gyerekek is átjártak vonattal Újkígyósra.

A község régi arculatát a nagyméretű porták határozták meg, hiszen a dohánytermelés technológiája ezt tette szükségessé. Miután a munka kikerült a község belterületéről, a meglevő hatalmas telkek osztásával lehetett újabb házhelyeket nyerni. A három-öt katasztrális hold nagyságú portákból az 1958. évi községrendezés kétszázhúsz új házhelyet alakított ki, a hatvanas évek közepére ezeken száznyolcvanöt ház fel is épült. A házhelyek kijelölése mellett újabb utcák megnyitására is sor került: a statisztika szerint 1945 előtt tizennyolc utcája volt a községnek, a rendezés után már huszonhat. A nagy kiterjedésű beltelkek felosztása természetesen a korábbi tulajdonosok számára volt előnyös, hiszen a kisajátítás során kapott kártalanítás messze nem érte el az ingatlan tényleges értékét, másrészt a megszokott beltelek kisebbre zsugorodása később a háztáji gazdálkodásban is éreztette kedvezőtlen hatását.

A hatvanas években (amikor mérséklődött a mezőgazdaságot sújtó állami elvonás, és a korábbinál több forrás jutott vidékfejlesztésre) több beruházás valósult meg a faluban. Az 1963-ban megalakult Községi Törpevízmű Társulat a település vezetékes ivóvízzel való ellátását oldotta meg, több lépcsőben, a lakosság anyagi erejének igénybevételével. (Korábban több utcában, ugyancsak a lakosság összefogásával, artézi kutakat fúrattak.) Bölcsőde, sportpálya, tisztasági fürdő, majd egy mélyfúrású meleg vizes kút létesítésével strandfürdő is épült. A községi könyvtár 1971-től működik a mostani helyén, galériás, szabadpolcos rendszere hosszú ideig a megye legkorszerűbb községi könyvtárává tette. A mai huszonötezres dokumentumállomány kezelése mellett a község kulturális életében is mindig fontos szerepet játszott, a falai között tartott író-olvasó találkozókkal, irodalmi, zenei rendezvényekkel. A művelődési házzal és az iskolával közös igazgatásban működik.

Az 1956-os forradalom után rövid ideig levegőhöz jutottak a falu gazdái, a tsz-ből ki lehetett lépni, s rövid időre úgy tűnt, ismét a maga gazdája lehet sok család. A tsz-szervezés azonban hamarosan újrakezdődött, az agitátorok most sem mindig válogattak az eszközökben, hogy a tekintélyes gazdák bekényszerítésével a falu lakóit is rábírják a belépésre.

1960-ra Újkígyós „termelőszövetkezeti község” lett, hirdette a tábla a lakott terület határánál. A korábban megszervezett két szövetkezet, a Dózsa és az Új Élet összevonásával és az új belépők földjével együtt megalakult az Aranykalász Tsz.

A háztáji gazdálkodás engedélyezésével sok család jutott viszonylag komoly kiegészítő jövedelemhez. Minthogy földvásárlásra nem lehetett költeni a jövedelmet, a hatvanas évektől kezdve elindult a falukép gyors átalakulása új házak építésével és a régiek átalakításával. Sajnos ezzel elkezdődött a sátortetős korszak a községben, a régi jellegzetes parasztházak helyett az egyforma és jellegtelen típusházak építése. A faluban járva viszont ma már látszik, hogy az egyforma épületek mellett egyre több igényes, a hagyományokhoz jobban ragaszkodó családi ház épült, főleg az utóbbi évtizedben.

A hetvenes évek elején a viszonylag kis területet művelő, még áttekinthető méretű gazdaságok átszervezésével országszerte nagy szövetkezeteket hoztak létre. Így került sor az Aranykalász Tsz és a szabadkígyósi Szabad Föld Tsz egyesítésére. 1985-ben a méhkeréki (!) Magyar-Román Barátság Tsz csatlakozott az óriási méretűvé duzzadt Aranykalász Tsz-hez. Ez az immár három község határára kiterjedő nagyüzem nem tudott igazán eredményesen gazdálkodni, a fejlesztéshez felvett jelentős kölcsönöket képtelen volt visszafizetni, és az 1989-es rendszerváltás után elkerülhetetlenül tönkrement. 1992-től több kisebb gazdálkodási egység alakult belőle. Az újkígyósi emberek földszeretete győzött most is, amikor megint újra lehet, illetve kell kezdeni a kisüzemi gazdálkodást.

A falusi kereskedelemben csaknem kizárólagos szerepet játszott földműves-szövetkezetek helyét 1968-tól az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetek (ÁFÉSZ) vették át. Az újkígyósi áfész szervezeti keretén belül jött létre 1968-ban az újkígyósi Fedéllemezgyár. A szigetelőpapír gyártása a kezdeti nehézségek után jól jövedelmező üzletág lett. 1969 szilveszterén ugyan leégett a gyár, de a dolgozók emberfeletti erőfeszítésének köszönhetően hamarosan újrakezdhette a termelést, és a későbbiekben fokozatos technikai fejlesztéssel komoly termelési eredményeket ért el. Az üzem jövedelméből az áfész több új beruházást valósított meg a községi üzlethálózatban. 1975-ben, az akkori gazdaságpolitika céljainak megfelelően egyesülnie kellett a Békéscsabai ÁFÉSZ-szel. A szigetelőlemez gyár azonban két év múlva kivált a Békéscsabai ÁFÉSZ-ből és a budapesti Kemikál 5. sz. gyáregysége lett. A cég 1992-ben az Akvaline Szigetelőlemez Ipari Vállalat nevet vette fel. 1993-ban állami tulajdonú részvénytársasággá alakult. A vállalat privatizációja során az állami tulajdonú részvényeket a társaság munkavállalókból álló MRP szervezete 1994-ben száz százalékban megvásárolta. A község infrastrukturális fejlődésében is nagy szerepet játszó üzemben és a tsz-ben álltak át először a földgáz használatára, míg a lakossági gázszolgáltatás kiépítése 1985–1987 között történt meg.

Az áfész a kieső jövedelmet újabb ipari tevékenységgel próbálta ellensúlyozni (tojásválogató üzem, popkornkészítő üzem, mortadellabél készítése). Ugyanakkor nagyvonalú beruházásokba kezdett, aminek keretében megépült Újkígyóson a Róna étterem. A Békéscsabán létesített tollfeldolgozó üzem azonban csődbe juttatta a céget, 1993-ban felszámolási eljárás indult ellene, a tulajdonában levő kereskedelmi egységeket magánszemélyek vásárolták meg.

Újkígyós község 1950-től a Gyulai Járási Tanács, majd 1974-től a Járási Hivatal szakmai irányítása alá tartozott. 1984-ben az ország közigazgatásának átszervezése során megszűntek a járási hivatalok, így a gyulai is. A járási hivatalok által ellátott szakfeladatok egy részét azonban továbbra sem a községek látták el, hanem az úgynevezett város környéki községek rendszerében a közeli város tanácsapparátusa vette azokat át. Így Újkígyós Békéscsaba város környéki községe lett. 1950–1970 között községi, majd 1970-től nagyközségi jogállást kapott. 1977-ben társközségként hozzácsatolták Szabadkígyóst is, ezzel nagyközségi közös tanács jött létre, amely 1990-ig állt fenn. A régi községháza helyett 1984-ben újat építettek, kedvezőbb körülményeket teremtve a hivatali munkához.

Az 1990 évi helyhatósági választások eredményeként megalakult a tizenhárom tagú képviselő-testület, a polgármester Bozó Imre lett. A rendszerváltás évében, 1989-ben és 1990-ben itt is megalakultak az országos pártok helyi szervezetei.

1991-ben létrehozta az önkormányzat az Újkígyósért Közalapítványt, amelynek feladata az alapellátás segítése. A kuratórium elnöki tisztét először dr. Biri István töltötte be, majd 1994-től Králik Jánosné. A közalapítvány támogatja a tehetséges újkígyósi fiatalokat, megjelentette az Újkígyósi Kurírt, a millecentenárium alkalmával kiadta Králik Jánosné Füzesi Etelka Újkígyós című könyvét, számos színes, községtörténeti szempontból is forrásértékű fényképfelvétellel, a gyomai Kner Nyomda Rt. munkájaként.

A kárpótlási törvény végrehajtása során 1992-ben megalakult a községi földrendező bizottság. A földárverések során a kárpótlási jeggyel rendelkező újkígyósi lakosok 1351 hektár földet szereztek, 53 113 aranykorona értékben. Az átlagos birtoknagyság a községben jelenleg 3,8 hektár.

1992-ben az Aranykalász Tsz-ből kivált a faipari dolgozókat foglalkoztató UFA Bt., a gazdaszövetkezetet létrehozó gazdák csoportja és az egyéni gazdálkodásra visszatérni óhajtó családok sora. 1993-ban a megmaradt szövetkezet is több kisebb gazdasági egységre bomlott (Növénytermesztő Szövetkezet, Józsefmajor Mezőgazdasági Szolgáltató Szövetkezet).