Ahol a nemzet imája született

Teljes szövegű keresés

Ahol a nemzet imája született
Kölcsey Ferenc és Ádám 1815 tavaszán költöztek Csekébe (az első innen írott levél 1815. április 8-án kelt). Az udvarház egy háromholdas telken feküdt Kölcsey János és Mészáros József szomszédságában. A lakás az utca hosszában foglal helyet, a többi csekei házhoz hasonlóan. Hogy milyen lehetett ez az épület, arról Kölcsey csak 1834-ben, május 25-én, Pozsonyban kelt végrendeletéből sejthetünk meg valamit: „Mikor a Szatmár Vgyei részjószág Cseke, Kölcse, Kóród és Milota helységekben reánk szállott, az igen jövedelmetlen vala. Az udvarház épületei egytől egyig elpusztult állapotban voltak.”
Kölcsey reánk maradt írásaiban hiába kutatunk, erre a lakóházra vonatkozóan nem találunk adatot. Csak 1836-ban, halála előtt két évvel mutat be Vadászlak című elbeszélésében egy olyan házat, amely az általa átalakított régi házra emlékeztethet: „Középen kémény, jobb felül két egybenyíló szobácska, bal felül még egy szoba és konyha, az egész fatornáccal övezve: ilyen vala a ház, melyet az öreg urak, őseiktől vett építési rend szerint saját erdejökből, molnárjok által, költség nélkül összevágattak. Átalellenben cselédház és hosszú ól nyúl el, háta mögött tágas akollal, mindezeket nagy kiterjedésű szilvás ölelte körül, s ennek elején állott a csűr, a többi épületekkel ugyanazon művésztől alkotva.”
Ez a leírás nagyon hasonlít ahhoz az udvarházhoz, amelyről a családi iratok közt 1808-ból fennmaradt „becsűlevél” ad hiteles képet. Ennek alapján megállapítható, hogy az a ház zsindellyel fedett, kívül tapasztott és alápincézett téglaépület volt az utca hosszában. Tornácos, az utca felé öt ablakkal. Egy nagyobb (ebédlő) és egy kisebb oldalszobára tagolódott, az udvar felől volt még egy nagyobb szoba és konyha, feltehetően a kettő között előszoba is. Három tüzelője és kéménye volt. Tizenegy ócska tölgyfaajtóval, tizenegy kisebb-nagyobb ablakkal: ebből öt nagy ablak nézett az utcára és vasráccsal volt ellátva, a szobák pádimentumosak (fenyőfa deszkából készítve). A dupla (négyfelé nyíló) ablakok hiányos ónkarikájúak voltak ekkor, s a nyolc ablakban kellett volna lenni 512 karikának, de csak 397 karika találtatott, 115 hiányzott. A konyhán lévő két ablakban tizenhárom karikát találtak. Az ablak- és ajtósarkok vasból voltak, s az öt ablakon lévő vasrostély nyolcvan fontot nyomott. Az udvarházon kívül a kuriális telken, szemben a házzal, napkelet felöl zsindelyes, ágasokra épített cselédház állott, dél felől pedig L formára épült, zsindellyel fedett istálló, középen kocsiszínnel, s az istálló háta mögött talpra épült nagy sertésól és egy ócska hízóól. A kertkapufélen zsindelyes tyúkól s a ház háta megett két ócska zsindelyes góré. A kertben jó állapotban levő zsindelyes csűr, melynek fiókjai nem voltak bedeszkázva vagy betapasztva. Mindezek együttes értékét az ács-, asztalos- és kőmívesmesterek 3777 forintra és tizenhét krajcárra becsülték.
Bizonyára ezt a házat javították ki lakható állapotúra 1815-ben. Kölcsey testvérével költözött bele, s innen írta leveleit barátainak, eléggé magányosan érezve magát. Csakhamar elutazott barátjához, Szemere Pálhoz, akivel együtt készítették a Kazinczy Ferencet támadó gúnyiratra a választ: Felelet a Mondolatra címmel. 1817 áprilisában tét vissza Csekébe, s azt tervezte, hogy öccsének és egy rokonának bérbe adja örökségét, s abból lehetősége nyílik a Pesten való tartózkodásra. Nem így történt, mert Ádám adósságokat csinált, s a tervezett jószágkontraktusból nem lett semmi. Még ebben az évben Lasztócra ment, s onnan Szemerével újra Pestre, s csak karácsony estére érkezett vissza Csekébe, miután minden reménye elveszett az irodalmi életbe való bekapcsolódásra. Finoman fejezi ki, hogy „Ádám a jószágot zavarba hozta”. A gazdálkodás gondja Ferencre szakadt. Hogy magányosságát enyhítse, öccsének, Péternek árván maradt kisleányát, Kölcsey Lenkát vette magához: „Még beszélni alig tudott, hogy hozzám hozták; s a gyermek volt egyetlen időtöltésem.”
A házat 1820-ban rendbe hozatták, amint Szemere Pálnak 1820. november 25-én írt leveléből megtudjuk: „Újonnan épült házunkban három szoba elkészült, csak az asztalos munka fog még felszegeztetni.”
Ebben a háromszobás udvarházban lakott a család, csak 1823 decemberében történt változás, amikor Ádám megnősült, feleségül vévén Csengerből Szuhányi Jozefint, s 1824-ben megszületett első gyermekük, Kölcsey Vince.
Kölcsey Ferencnek egy szoba állott rendelkezésére s közös háztartásban éltek együtt, amikor Ferenc nem volt távol Csekétől. 1827-ig volt ez így, amikor nyáron Ádám hirtelen meghalt, s Kölcsey Ferenc az özveggyel és három éves kisfiával, Kálmánnal, magukra maradtak. A szeretet és a családi felelősség Kölcsey Ferencet arra kényszerítette, hogy ne hagyja el testvére családját, hanem mint végrendeletében írja: „Maradékom nem lévén, valamint néhai Ádám Öcsémmel, valahányszor otthon valék, közös fedél alatt laktam, úgy Özvegyétől s Árvájától, kit halála óta saját gyermekem gyanánt tekintek, sem különböztem meg.” 1827. november l-jén írja Szemerének: „Nekem most külön szobám nincs; csendességem és magányom a szónak legbetűszerintibb értelmében, egyetlen pillanatig sincs.”
Már 1832-től készült a ház átalakítására. Számadáskönyvének első lapján 1832-ből jegyezte fel a cigányokkal vettetett téglák árát. Negyvenezer téglát vettetett, s mikor 1835-ben a követi tisztségről lemondott, visszaköltözött Csekébe, átalakíttatta az épületet. Már július 12-én Kende Zsigmondnak jelzi: „Én mennék Viskre, de vesztemre éppen a múlt télen kellett építéshez fognom.” Szeptember 12-én pedig Szemere Pált tájékoztatja: „Én a nyáron Viskre készültem fürdeni, de addig készültem, holminak megtörténését addig vártam, míg az építés ideje eljött, s építést kezdvén, honn maradék. Mert tudni kell, hogy házam homlokát az udvar felől kitoldattam, hogy csínos téglakerítést rakaték s több afféle.” November 27-én Bártfay Lászlónak így számol be a nagy műveletről: „A nyarat építésben töltém; s új építésre készülök a jövőben.” November 27-én a Bártfaynak írott levéllel egy napon Szemere Pálnak is részletezi a munkát: „(A ház ) tornácocskáját lerontattam, s helyette kamrácskát és fürdőszobát rakattam. Az előszobába kemencét tetettem, a könyvtáramat az ebédlőből a kapu felé nyíló szobába állítám fel. Észak és nyugat felé kőkerítést állíttattam, s mindezt saját maiszterségem alatt. Két telket zálog alól váltottam ki udvarommal szemközt, s tavasszal cselédeimet s marháimat odaköltöztetem, s magam zöld fű közt s ültetendő fák árnyákában maradok.”
Az új háznak „előcsarnoka”, vagyis nyitott ambitusa is volt, az álmosdi kúrián láthatóhoz hasonló, amelyet Varsányi János 1853-ban készített rajzán jól észlelhetünk. Obernyik Károly, Kálmán nevelője és Kölcsey patvaristája jegyezte fel: „Tavasszal és ősszel midőn a nap éltető sugarai oly kedvesek, reggeli előtt vagy után háza előcsarnokában szerete üldölgélni, élvezve a langy verőfény és falusi lég kellemes benyomását.”
A költő halála után „árvái”: Ádám özvegye, Szuhányi Jozefin és Kölcsey Kálmán lakták a kúriát. 1841. augusztus 18-án Gáspár János útinaplójában így írt erről a házról: „Az utca s így a falu végéhez közel áll egy csinos ízlésű úrlak, jólét-eláruló külsővel: ez a Kölcsey volt – s jelenleg árvái laka… (Szuhányi Jozefin) leereszkedő keggyel fogadott s legelőbb is az épület balszárnyába vezetett, a szobába, hol a nagy férfi élt, dolgozott, szenvedett… A szoba még sok tekintetben úgy áll, mint halálakor: az íróasztala, melyek keserű könnyek közt amaz örök életű szavak születtek, a köntösök egy fogason, melyek oly bús kebelt födének, a székek, pamlag: ott áll a nagybecsű könyvtár válogatott hellén, római, angol, fransz, német és magyar remekírókkal, mert ő híven megtartá Kálmánnak adott intését: ne könnyen végy kezedbe oly művet, mely a zseni lángjegyét homlokán nem hordja. E szép könyvtár a Kálmán öröke. Kölcsey képét, mit bírunk, jónak lehet mondani, de itt látók a leghívebbet, melyet árváinak festetett volt maga az utolsó országgyűlésen, ez derültebb az acélmetszvénynél… Innen a hölgy a más szárnyba, nappali házába vezetett… nyári és szép alkony előtt a csarnokon most is meglevő két széken, családja és fiatalság társaságában beszélgetéssel rekeszté be a napot.”
Több mint tíz évvel később, 1853 nyarán Vahot Imre járt Csekében egy Varsányi János nevű grafikussal, aki le is rajzolta Kölcsey házát és könyvtárszobáját. Vahot így számol be a látottakról: „Legelső gondom volt a ház csendes magányából már 15 évvel ezelőtt elköltözött Kölcsey Ferencnek dolgozó szobáját megtekinteni. Elfogódott szívvel léptem azon szentélybe, melynek szűk határai közt a legnagyobb lelkek egyike szokott volt leginkább éjjelenként megnyílni, s végtelen kiterjedésű világába elmerülve óriási szenvedéllyel és szorgalommal működni a haza és az emberiség javáért.
Éjjel láttam a helyet, a szellem ezen gazdag, de életveszéllyel járó mély bányáját, honnan hazánk egére az író és szónok éjjeli fáradozása oly szép arany hajnalt volt képes felvarázsolni. Meghatottan álltam a kisded szoba közepén, hol minden tárgy, még a legkisebb porszem is Kölcsey önfeláldozó működése, s ennek rendkívül hatására emlékeztet. A fellángoló képzelet erőt vett a hideg ész világán! … És látnom kellett a nagy fehér íróasztal mellett egy hófehér tisztaságú halvány, kopasz embert, ki éji lámpájánál nagy gondolatai és fárasztó munkája terhétől meggörnyedve ül, s önzés, dicsvágy nélkül áldozik a hazáért, midőn annak sok gyermeke ugyanez időben zajos tombolás közt csupán bálványainak tömjénez… Másnap reggel Varsányi egész pietással rajzolá le Kölcsey dolgozó szobáját az udvarra néző ablaktól fölvéve… Egyszerű e szoba, de csinos és rendes, mint a nagy férfiúnak egész élete, minden külfény és keresett pompa nélkül. A szoba egyik oldalát egészen a nyílt könyvtár foglalja el, mely nagyobb részint válogatott remekművekből áll, melynek minden darabjáról egykori tulajdonosának búvárkodó lelke sugárzik elő. Más, talán hiúbb vagy gazdagabb író üveges és fényezett szekrénybe zárandá a kedves, drága kincseket. A szoba közepén áll fenyőfából készült fehérre festett íróasztala, mely hihetőleg azért nyert oly nagy alakot, hogy egyszersmind sok könyv is elférhessen reá.
A szék, melyen íróasztalánál ült, a pamlag, melyen olykor fáradalmait kipihené vagy elmélyedve gondolkozott kemény, mint a legtöbb magyar író sorsa szokott lenni. Az asztallal szemközt álló szekrény és a zúgban levő vaskályhácska sem ragyog a fénytől. Az ablakon nehéz kelméjű függönyök helyett vékony foszlány lebeg, s a viaszolatlan padlót drága szőnyegek nem borítják.
A dolgozó szoba ajtaja az ebédlőbe vezet, melyből az egykori élénk társalgás zaja kihalt. Az ebédlőn túl volt a hálószobája, mely sokkal fényesebb bútorzatú, mint a dolgozó szoba, a többi szobákat családja és a főjegyző korában nála gyakorlaton volt ifjak lakták.
A dolgozó szoba levétele után Varsányi János a Kölcsey lakta ház udvarra eső részét rajzolt le azon emlékezetes tornáccal, mely a nagy férfiúnak legkedvesebb mulató helye vala, honnan a különféle gazdasági épületekkel környezett udvarra és kertre a legszebb kilátás vala.
Kölcseynek ezen csinosan épített háza sűrűn van fákkal környezve, mintha a mosolygó természet ölelő karjai közt feküdnék. A ház melletti virágos kert Kölcsey halála óta, mintha őt gyászolná, elhagyatott állapotban tengődik. A veteményes s gyümölcsös kert tiszaháti kövér földének kitűnő jóságánál fogva még most is oly gazdag természetű, termékeny, mint elköltözött gazdájának szép költői lelke volt. Az udvar hátulján búsan, elhagyatottan áll az egész patvaria, a Kölcseynél törvénygyakorlatra volt ifjak híres laktanyája. Most csöndes magányban Kölcsey kedves embere, hű szolgája, Péter lakik ki gyakran sóhajtozva az eltűnt szép napok után, jelenleg a gazdaságra ügyel fel.”
Szuhányi Jozefin 1854. június 22-én meghalt, a kúrián talált épületek értékét július 11-én 1277 forintra becsülték, s egy családi feljegyzésből arról is értesülünk, hogy „az 1855 rendkivül Tisza-áradás után a Curián volt rossz patits épület tökéletesen öszve omlott, s használható fái az akkor szinte öszvedőlt molnár és kerülő házak tatarozására fordíttatott, minél fogva az elenyészett két rossz épület becsült ára (25 frt) az öszvegből levonandó”.
Mivel a Kölcsey Ferenc után maradt örökségért Szuhányi Jozefin ellen Kölcsey Ferenc Sámuel nevű testvérének leánya, Kölcsey Klára férjével, Miskolczy Lajos álmosdi földbirtokossal közös elhatározásból pert indított, az ügy folyamata alatt hivatalosan Miskolczy Lajost bízták meg a gondnoki teendőkkel, s az a rossz állapotban levő tetőszerkezetet 1859-ben megjavíttatta. Az erről készült szerződés a ház akkori állapotát elhanyagoltnak mutatja.
1855. május 23-án a fehérgyarmati szolgabíróság kiküldöttje jelenlétében a Kölcsey Ádámné után maradt ingóságokat elárverezték s Mándy Bertalan szolgabíró az özvegy hagyatékában talált pénzt és az árverésen begyűlt ösz-szeget, 2622 forintot átadott Miskolczy Lajosnak, a megbízott gondnoknak. Az egész csekei ingatlant 4828 forintra taksálták, s három évre árendába adták Kende Lajosnak, aki évenként 1072 forintot fizetett haszonbérként.
A tömeggondnoki számadás szerint az „ezüstneműek és ékszerek a szolgabírói hivatal kiküldötte (Schmidt Sándor) által lepecsételt skatulyában a díszkarddal együtt, valamint a könyvek (amelyeket az Akadémia perel) a törvényszéki végzés szerint el nem adathattak”, hanem a főszolgabírói hivatal gondozásába kerültek, s a könyvtárszoba kulcsát is a fehérgyarmati szolgabírói hivatal őrizte.
Mivel a per hosszú ideig tartott, Miskolczy Lajos ügyének támogatására Kölcsey Péternek (Kölcsey Ferenc legfiatalabb testvérének) leányával, Kölcsey Helénával (Lenkával), Szilágyi László özvegyével szerződést kötött, hogy a per megnyerése esetén kétezer forint juttatásban fogja részesíteni. 1862. január 21-én Miskolczy Lajos megnyerte a pert, s a szatmári telekkönyvi hatóság a Szilágyi Lászlónét illető részt a kialkudott összeg lefizetése után Miskolczy Lajos és felesége, Kölcsey Klára tulajdonául ismerte el.
A pernyertes távol lakván kellően a birtokot kezelni nem tudta, így azt örök áron eladta Kende Lajosnak, akinek édesanyja – Szuhányi Erzsébet (Kende Pálné) – testvére volt Szuhányi Jozefinnek.
1875-ben, amikor Kölcsey életrajzának írója, Vajda Viktor a Kende családnál Istvándiban volt nevelő, gyakran megfordult Csekében, személyes emlékek alapján írt Kölcsey Ferenc otthonáról: „A ház, melyben az a sajátságos, szótlan és titokteljes férfiú lakott, még most is fennáll régi berendezése szerint, de megfosztva régi bútoraitól, könyveitől, szellemétől. Egy tekintélyes alház a község derekán, a nagyari út irányában: öt szobával, egy előszobával s egy előcsarnokkal, honnan lépcsők vezetnek a tágas udvarra, melyet a jelenleg csak gazdasági céloknak fenntartott kerttől egyszerű sövény különít el. Az egész telek és helyiség különben nagyon is rászorult arra, hogy ápolás alá kerüljön.”
Tíz évvel később Jancsó Benedek, Kölcsey monográfusa, szintén személyes élmények alapján számolt be az épületről: „E község közepe táján a nagyari út végén a Kölcsey lakóháza. Semmiben sem különbözik azoktól a nemesi kúriáktól, mikkel úgy szólván minden nagyobb magyar helységben találkozunk. Terjedelmes földszinti ház egy hajdan parkszerűleg mívelt kert közepe táján. Előrészéből úgynevezett ambitus vagy tornác nyúlik ki, mely egy előszobába vezet. Az előszobából az ebédlőbe lépünk. Az ebédlőből nyílik Kölcsey hajdani dolgozószobája…, az egész ház különben öt szobából állott.”
Kölcsey csekei lakóházát 1889-ben a Kende család lebontatta, s ekkor már a Vasárnapi Újság hírközlője azt sem tudta, hogy Kölcsey Ferenc nem Csekében született. Így adtak hírt az eseményről: „Szatmár megye nemes szülöttjének, a magyar irodalom kitűnőségének, Kölcsey Ferencnek szülőházát Csekén lerombolták. Férfikora nagy részét itt töltötte. A ház most is Kölcsey rokonsága birtokában volt, de mivel már elavult, lerontották, hogy kényelmesebbet építsenek helyébe.”
1908-ban, amikor Borovszky Samu által szerkesztett megyei monográfiák sorában a Szatmár megyét tárgyaló kötet megjelent, már teljes bizonytalanság uralkodik: „Kende Bélának itt csinos, kényelmes úrilaka van, melyet Kende Lajos 1851-ben építtetett, de a jelenlegi tulajdonos kibővíttette. A házhoz nagykiterjedésű kitűnően gondozott szép park tartozik. Most a néhai Kende Elemér örököseinek tulajdonában van az a szép bensőség, amelyen élt és lakott az ősi kúriában Kölcsey Ferenc.”
A Kende család két csekei kúriáját keverték össze ebben a híradásban. A Kende Elemér által 1890 körül építtetett kúria Kölcsey Ferenc hajdani telkén, az utcától beljebb állott, s 1944 őszéig a Kende család birtokában volt, utolsó lakója Kende Lajos unokája, Kende Dzselma Pellegrini Albertné volt.
Ez előtt a kúria előtt helyezték el Kölcsey Ferenc mellszobrát 1958-ban, s ebben az épületben nyílt meg ugyanekkor a Kölcsey-emlékkiállítás. Az épület azonban megroggyant, 1960-ban lebontották. Helyébe épült a mostani művelődési ház, amelyet 1965-ben avattak fel, s benne külön szobában helyezték el a Kölcseyre vonatkozó ereklyéket. A Himnusz megírásának százötvenedik évfordulóján, 1973-ban a régi mellszobor és első síremléke közé, a művelődési házzal szemben állították fel a költő új ülő szobrát.
Önkéntelenül vetődik fel az emberben a kérdés, hogy mi lett könyvtárával, amely Szuhányi Jozefin haláláig eredeti helyén zavartalanul együtt volt látható a maga építtette könyvtárszobában? Már utaltunk arra, hogy az ingóságok elárverezése után a könyvtár kulcsa a fehérgyarmati szolgabírósághoz került. Miskolczy Lajos tömeggondnok feljegyzései közt 1858. február 5.-ről ez olvasható: „Csekében lévén s jelentetvén, hogy a könyvtár szobában patkány szaladgálások hallatszanak, felkértem a járásbíróságot, hogy nála lévén a könyvtár kulcsa, nyittassa fel s nézessen szét, s egy úttal szellőztesse meg a könyvtárat. E végre megjelenvén Smit (!) Sándor tollnok úr, ezen eljárásáért, mint kimutatása igazolja s kívánta, felvett a tömegből 7 frt 20 krajcárt.”
Nem tudjuk, hogy miben állhatott az Akadémiai Könyvtárral való per, de Arany János hivatalos iratai között egy ezzel kapcsolatos feljegyzés található: „1866 márciusi ülésen az Ig. Tanács intézkedett Kölcsey Könyvtárának (mely az Ak. részére hagyományoztatott) felszállítása tárgyában. A szállítás megtörtént: egy kis láda megérkezett s még felbontatlan áll.”
Valószínű, hogy a Miskolczy Lajos féle per befejezése után jutott a könyvtár java része Budapestre. Lukácsy Sándor szerint: „Akkor már jónehány darab hiányzott belőle. A becses adományt sajnos besorolták a milliós könyvtömegbe, s ma már csak igen fáradságos munkával lehetne esetleges lapszéli jegyzetek megtalálásának reményében Kölcsey könyveit kikeresgélni s azonosítani … de fennmaradt az átvételkor készített lista: a nagy önművelő szellemi tájékozódásának, művei és levelei mellett, legfontosabb és eddig kiaknázatlan forrása.”
Már 1898-ban mozgalom indult a kallódó bútorok összegyűjtésére.
A korabeli sajtó tudósítása szerint több lap felszólalt, hogy „Kölcsey Ferencnek már meglévő bútorait, melyek a Szatmár megyei Cseke községben elszórtan egyes családok birtokában vannak: gyűjtsék össze s helyezzék el méltó helyen, talán a Nemzeti Múzeumban. Megvan a költő íróasztala is, amelyen a Himnuszt írta. Az asztal kölcsei Kende Béla országgyűlési képviselő tulajdonában, akit a költőhöz rokoni kötelék fűz. Továbbá ott van a költő karosszéke, amelyben betegen üldögélt, s több más bútordarabja. A szatmári Kölcsey Kör már lépéseket tett, hogy az ereklyéket megszerezze.”
Hatvan évvel ezelőtt szatmári diákkoromban a Református Gimnázium földszinti Kölcsey-emlékszobájában láttam a fehérre festett fenyőfa íróasztalt, amely nagyon hasonlított a Surányi rajzán megörökítetthez. Kende Lajos unokájának, Kende Dzselmának (1877–1965) emlékezete szerint a könyvtár polcait nagyapja vásárolta meg, s gyermekkorában még használták spájzstelázsinak. Ki tudja, hova lettek azóta? Karosszékét nemrégen vette meg a Petőfi Irodalmi Múzeum.
Mint említettük, a Kende-kúriát 1945 után a község művelődési házként vette birtokba. Az első Kölcsey-emlékkiállítás megálmodója Lakatos József, dunántúli születésű tanár volt, akinek a gyűjtéséből e helyen általa Kölcsey-múzeumnak nevezett bemutató nyílt. Ám ez két év múlva megszűnt, mert az épületet lebontották.
Az új Kölcsey-kiállításra készülve dr. Csallány Dezső megyei múzeumigazgató 1964. január 1-jével bízta meg Lakatos Józsefet, hogy Szatmárcsekén és környékén próbálja meg felmérni és összegyűjteni a még meglévő relikviákat. A tanár úr tevékenységét siker koronázta, 1965-ben sikerült megvásárolnia Robl F. Rezsőné Kölcsey Pálmától három támlás széket, egy dohányzóasztalt, egy borotvát és egy porzót. Ezeket a tárgyakat Kölcsey Pálma nagyapja örökölte a költő egyéb bútoraival együtt. Ugyanabban az évben a csekei református egyház ajánlotta fel a múzeumnak úrvacsorai asztalát, amelyet Kölcsey Ferenc csináltatott.
A Kölcsey Ferenc-emlékszoba a költő születésének 175. évfordulójára készült el. Az új művelődési ház e célra átadott termében berendezett emlékkiállítás forgatókönyvét Miklós Róbert, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa írta, megvalósítását Molnár Szilárd tervei alapján a Múzeumi Ismeretterjesztő Központ végezte. Az 1965. október 3-i szatmárcsekei ünnepségen Gulyás Emilné dr., a megyei tanács elnökhelyettese mondott beszédet, a Kölcsey irodalmi délutánt Gellér Erzsébet, a nyíregyházi Kölcsey gimnázium igazgatója nyitotta meg, a műsort is a gimnázium irodalmi színpada adta, fellépett a helyi földműves-szövetkezet zenekara.
Az időközben gazdagodó gyűjtemény egyik legbecsesebb tárgya, Kölcsey Ferenc kis asztala 1988-ban a budapesti dr. Studinka Elemértől került Csekére. A helyi tanács jóvoltából ugyanekkor egy kisebb terem megnyitásával sikerült elhelyezni az újabb adományokat. A költő születésének kétszázadik évfordulójára készülve a Megyei Múzeumok Igazgatósága Baranyi Ferenc irodalmi muzeológus Kölcsey Ferenc élete és kora forgatókönyve alapján, jelentős anyagi ráfordítással, teljesen új, modern, alumínium- és üveginstallációt készíttetve valósította meg az időrendben harmadik emlékkiállítást.
Az 1990. augusztus 5-én megnyitott, immár kéttermesre bővített bemutató látványtervét a kivitelező Múzsa gmk. két tagja, Fehérvári Béla kisvárdai múzeumigazgató és Papp Tibor főiskolai adjunktus készítették. A bejárattal szemben egy nagyméretű klasszicista stílusú timpanonos csarnokimitációban Miháltz Pál 1956-ban festett Kölcsey-portréja kapott helyet, mellette kétoldalt a Himnusz kéziratának és kottájának nagyméretű fotómásolatát helyezték el. A terem három ablak nélküli falára a kortársak arcképéből álló frízeket, közepére egy szintén klasszicizáló stílusú, körben ülőpadokkal ellátott világító oszlopot terveztek. Mindezek ma is, az új teremben is láthatók, a frízeket kivéve, mert azokat most egyedi nagyméretű arcképek helyettesítik. A belső, kisebb terembe kerültek át a bútorok, és a katolikus temetőben akkor lebontásra ítélt Kölcsey–Kende-kripta bejáratát díszítő, carrarai márványba vésett címer is.
Az augusztus 5-i ünnepség kedves színfoltja volt egy ajándékozási ceremónia. Uray György Debrecenben lakó kései Kölcsey leszármazott ott adta át a Kölcsey Társaságnak az általa megőrzött kis énekeskönyvet, mely a Kölcsey családban öröklődött. A református énekeskönyvet – Szenci Molnár Albert: Szent Dávid Királynak és prófétának százötven zsoltárfordítása – Kolozsvárott, 1756-ban nyomtatták, S. Pataki József nyomdájában. A kicsi, zsebformátumú énekeskönyv Kölcsey Pál (1751–1804) és felesége, nagyiváni Fekete Judit (1756–†1816 augusztus 8.) tulajdona volt, akik a költőnek távoli rokonai. A családi feljegyzésekkel teleírt, szép kötésű könyvet a Kölcsey Társaság a Jósa András Múzeumnak adta tovább, s tudományos feldolgozása óta, 1992-től, a kiállítás egyik megbecsült tárgya lett.
Az emlékszobát 1991-ben a szatmárcsekei polgármesteri hivatal vette át kezelésbe. Az ezredfordulóra készülve a művelődési házat kívül-belül felújították, s az épület jobb oldalán két tágas, fűthető termet alakítottak ki az emlékszoba számára. A nagyobbik terem bejárattal szembeni falára került restaurálás és a Nemzeti Galériával mint tulajdonossal való megegyezés után Zolnay Géza Kölcseyt életnagyságban ábrázoló festménye. A belső termet a Kölcsey Társaság tevékenységét, a Kölcsey-kultusz ápolásának tárgyi és írásos dokumentumait tartalmazó résszel bővítették, ezek közül is figyelmet érdemel Kallós Ede Kölcsey-mellszobrának terrakottaváltozata, valamint Kordás József Himnusz című nagyméretű (háromszor másfél méteres) festménye.

Harang a cselédség számára a csekei udvarházból

A csekei Kölcsey-kúria (Varsányi István rajza)

A csekei kúria dolgozószobája (Varsányi István rajza)

A költő első csekei szobra, Berky Nándor alkotása (1958)

A Művelődési Ház a költő lakóháza helyén

A költő bútorai az emlékszoba kiállításán

A költő mentekötője (Muzeul Jude ean Satu Mare – Megyei Múzeum, Szatmárnémeti)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages