Bakácsok és Domjánok

Teljes szövegű keresés

Bakácsok és Domjánok
Kétségtelen, hogy az egykori őrök leszármazottai közül a legmagasabb rangra a Bakacs vagy Bakács nemzetség emelkedett. Nevének első említésével 1314-ben találkozunk, amikor is Bakacs (Bachkach) fia Tamás és rokonsága mint felperesek egy bizonyos radnai birtokot már hosszabb ideje perelnek. Fogadott bírák közbenjárására az alperesek végül 1314. december 13-án a csatári apát, illetve konventje előtt kijelentik, hogy a vitatott földről a felperes – az addigi birtokos – javára örökre lemondanak.
Ez a Radna a mai Szentgyörgyvölgye határában vagy annak közvetlen szomszédságában feküdt. Az oklevelek a XIV. század végén Radnaülése, illetve Dédtelke néven említik őket.
A XIV. században már nagy hatalmú Lindvaiak (vagy Lendvaiak) – mint annyi más kortársuk – igyekeztek birtokaik határait kiterjeszteni. Ezt olykor békésen, bírósági úton, gyakrabban fegyveres erővel tették. Így szemet vetettek Radnaülése és Dédtelke birtokra is. Nagy Lajos király előtt azt állították, hogy a két említett birtokot jelenlegi uraik jogtalanul bírják, hisz eredeti tulajdonosaik kihaltak, így jogszerűen visszaháramlottak a királyra. Ők pedig – hivatkozva a királynak tett szolgálataikra – kérték ezeket. A király jóhiszeműen nekik is adományozta a birtokokat, azonban hamarosan kiderült, hogy a jogcím (a magvaszakadás) nem volt igaz.
Lindvaiék új taktikához folyamodtak. Elismerték ugyan, hogy a korábbi eljárásban „tévedtek”, de most azt állították, hogy a nevezett birtokok mindig is királyi földek voltak, így jelenlegi tulajdonosai „alattomban bitorolják azokat”. Erre Mária királyné 1385-ben az említett birtokokat új adományként nekik adja. Beiktatni azonban most sem tudják őket, mert a Radnaiak és a Dédiek ellene szegültek.
Ezek után Bebek Imre országbíró vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy milyen jogcímen bírják a jelenlegi tulajdonosok eme földet? A kiküldött királyi emberek előtt a Radnaiak és a Dédiek húsz határos, 32 szomszéd és 43 környékbeli tanút sorakoztattak fel. Ők egybehangzóan, eskü alatt vallották, hogy a vitatott birtokok sohasem tartoztak a királyi joghoz, és jelenlegi uraik nem csupán királyi őrök és lövők jussán, hanem valóságos nemesekként bírják a vitatott földet.
A vita még majd egy évtizedig elhúzódott, míg 1393-ban Lindvai János kénytelen volt Kaplyai János előtt ünnepélyesen beismerni, hogy a királynő által neki adományozott eme birtokokra nincs joga, hisz azokat az alperesek „mindig és régtől fogva” nemesi jogon bírják.
Ezt követően majd csak mintegy évszázad múltán találkozunk ismét a Bakácsokkal. Ekkor is, miként korábban, egy, a Lindvai Bánffyakkal kapcsolatos perben. 1490. május 18-án Szentlászlói Lacza Mihály megvádolta Lindvai Bánffy Miklóst, hogy az néhai Bernoldust, Lacza Mihály sógorát szolgáival megölette volna. A királyi vizsgálat vétlennek ítélte Bánffyt. A perből szempontunkból az a fontos, hogy a számos tanú közt, akiket a vizsgálat során kihallgattak a királyi emberek, jelen volt Bakács János is.
Néhány évvel később, 1495-ben találkozhatunk Szentgyörgyvölgyi Bakács Benedek nevével. Ekkor százhúsz arany forinton megvásárolja Nemes Gosztonyi Bálint három jobbágytelkét, amelyek Farkassiban, a „Szentgyörgy” nevű völgyekben feküdtek (in vallibus Zenthgewwwrgh). Az új birtokba való beiktatás még ugyanez évben, minden ellentmondás nélkül megtörtént. Az aktuson jelen voltak a szomszéd birtokosok, úgymint: Szentgyörgyvölgyi Jakab, Bobis Lukács, Kulcsár László, Szép Péter és testvére, Miklós, Bertalan János, valamint Tiborc János, valamennyien szentgyörgyvölgyiek.
Valószínű ennek a Benedeknek lehetett fia Bakács Sándor – vagy ahogy az iratok említik: Sandrinus –, aki a család tényleges vagyonát megalapozta. Anyja minden bizonnyal valamely Györgyfalvi Csépán leány volt, amit csupán az bizonyít, hogy Sándor 1528-ban a Csépán család bagladi birtokát anyai jogon birtokba veszi.
Pontos születési idejét nem ismerjük, s azt sem, hogy mikor állt a vármegye egyik leghatalmasabb ura, Lindvai Bánffy János szolgálatába. Azt azonban Istvánffy Miklós históriájából tudjuk, hogy ura oldalán részt vett a gyászos emlékű mohácsi csatában, ahol olyan hőstettet hajtott végre, amivel aztán megalapozta a maga s egyben leszármazói jövőjét is.
Az eseményt így írja le Istvánffy: „A gyalogosok közül, akik tizennégyezren voltak, alig kétezren jutottak ki, a sötét éjszaka jótékony leple alatt és a hatalmas felhőszakadástól védve, amely a csata után az égből lezúdult. Ezek között menekült el a ciprusi Hannibál, a pápai gyalogoscsapatok parancsnoka gyors lován, miközben övéit mind elveszítette.
Azt mondják, hogy Tomori, Szepesi Györggyel, tiszttársával, akik szerencsétlen áldozatai voltak az elhamarkodott és gyászos csatának, és Drágffy János, a testőrség parancsnoka, s egyben annak zászlótartója, az első sorban estek el Pálóczi Antallal, Széchy Tamással, Sárkány Ambrussal, Perényi Gáborral és sok mással a főurak rendjéből. Ebből a mészárlásból Batthyány és Tahi csak nagy nehezen menekültek el.
Mikor a nádor lova a nap hevétől és a futásttól kimerülve lovasát tovább már nem tudta vinni, s az ellenség már a sarkában volt, a nádor Kecskés Pál familiárisától elkérte a még ki nem fáradt lovát, és meg is kapta, s bár fájt a lába, mégis Kecskéstől segítve gyorsan felszállt és biztos helyre menekült. Kecskést elfogták a törökök és elvitték, a nádor azonban őt pénzen kiváltotta, s sok javadalommal halmozta el, s tisztséggel tüntette ki.
Hűséges szolgálatának hasonló példájául ajánlotta fel a kellő pillanatban lovát Bakács Sándor is Bánffy Jánosnak, mikor annak lova a nyargalásban és sebtől már kimerült; János kikerülve a veszedelmet, az ellenség keze közül kimenekült. Sándort elfogták, de Bánffy utóbb hálás szívvel kiváltotta…”
Hogy ez a kiváltás mikor és milyen körülmények közt történt, nem tudjuk. 1529-ben már biztosan szabad volt, hisz ekkor kapja adományba a zalai Bolotír-Tormafölde és Dobri birtokot, melyeket korábban a felségsértés bűneiben elítélt Sárkány Bernát és Antal tulajdonolt. 1530-ban ismét Bánffy János – aki akkor már János király nádora – mellett vitézkedik a dunántúli harcokban.
Szolgálatai jutalma nem marad el. A nádor 1531-ben a Vas vármegyében fekvő martonfalvi birtokát adományozza neki. Sőt a következő évben (1532) János királytól régi nemességének elismerését, vagyis címeres nemesi levelet eszközöl ki számára. Bakács személye ismert volt a király előtt is. Erre bizonyíték egy, az uralkodó által 1532. szeptember 28-án aláírt, Bakácshoz intézett levél:
„Leveledből megértettük urad akaratát és azt, hogy milyen szorultságban és zűrzavarban van most urad az ellenségnek fönhéjázása miatt. Mi valóban írtunk már minden hívünknek, hogy a leggyorsabban jöjjenek össze Hozzánk, mert az a mi szándékunk és akaratunk, hogy mellőzve minden más dolgunkat, és összegyűjtvén minden erőnket, Mehmed béghez is – aki most nagy számú szárazföldi és vízi haderővel a felsőbb vidékekre indul ellenségeink ellen – csatlakozva, azok ellen induljunk meg, kikről te írsz, és akik a te urad jószágaiban latorkodnak. Bízunk a legmagasabb Istenben, hogy rövidesen úgy uradat, mint minden hívünket, ezektől az aggságoktól meg fogjuk szabadítani. Légy tehát lelkes és erre bírjad uradat is. Legyen gondod reá, hogy levelemet leggyorsabban uradhoz vigyék, és abban amiket írtunk, egyáltalán ne legyen kétséged.”
Ura – Bánffy János – 1534. június 30-án bekövetkezett halála után Bakács egy időre visszavonult szentgyörgyvölgyi birtokára. János király halála után aztán Bánffy fiával, Istvánnal, Ferdinánd hívéül szegődött. Valószínű ennek jutalmaként erősítette őt meg I. Ferdinánd 1546-ban a már korábban említett martonfalvi jószágban.
Birtokait – bízva nagy hatalmú pártfogóiban – nem mindig tiszta eszközökkel gyarapította. A megkárosítottak azonban, nem akarván ujjat húzni a befolyásos Bakács Sándorral, annak életében csupán egy ízben mertek tiltakozni. Még 1538-ban elfoglalta Györgyfalvi Chyppan János egy baglyadi jobbágytelkét. Emiatt 1549-ben Nádasdy Tamás országbíró perbe idézi, ám végül az említett telket haláláig birtokolja.
1553-ban bekövetkezett halála után aztán többen is nádori, illetve országbírói ítélőszék elé idézik özvegyét és árváit. Így többek között a szentgyörgyvölgyi Kis vagy Kulcsár Miklós panaszt emelt, hogy Bakács Sándor még 1535-ben maga elé hivatta apját, Jakabot, és annak nemesi kúriájára vonatkozó összes oklevelét elvette, amelyeket addig nem kapott vissza. A szentgyörgyvölgyi Miklósffy, másképp Szabó Gergely pedig azt állította, hogy ugyancsak 1535-ben, mikor apja Bakács udvarházához ment, ennek fegyveresei – nem tudni, mi okból – úgy megverték, hogy kis idő múlva sebeibe belehalt. Földjeit Bakács elfoglalta. 1550-ben egy részét ugyan visszaadta, de a többit örökösei és özvegye továbbra sem hajlandók visszaszolgáltatni.
Bakács Sándor halálakor hat élő gyermeket hagyott hátra: négy fiút és két leányt. A legidősebb fiú apja elhunytakor már felnőtt, katona. Mindössze annyit tudnak róla, hogy halála előtt Gyulafehérváron szolgált mint az ottani lovasok kapitánya. A törökkel vívott csatározásokban vesztette életét.
Sándor másik két fia, Lukács és Farkas osztatlanul bírta az ősi javakat. A jogaikat bizonyító iratok azonban a „romos időkben” elpusztultak, ezért 1564-ben új adománylevelet kérnek és kapnak. Ekkor az alábbi javakkal rendelkeztek: két egész ház és nemesi telek Szentgyörgyvölgyön, egy telek Bakacsszegen, ugyancsak egy telek Göndörszegen, egy újabb Kalapácsszegen, továbbá egy egész rész Farkasiban, egy ház és nemesi telek Tankószegen, valamint egy egész jobbágytelek Nemesnépen, egy másik Baglyádon.
Udvarházukat a török ellen megerősítették. Egy 1578-ban kelt dokumentumból tudjuk, értékeiket, úgymint arany- és ezüsttárgyakat, ruhákat, készpénzt és egyéb ingóságaikat, biztonságba helyezték a Vas megyei Dobra várában. Így vagyonukat jórészt megőrizték, de a viszonylag kicsi erősséget képviselő udvarház nem tudott ellenállni az időnként be-becsapó, portyázó töröknek. Egy ilyen betörés alkalmával, a törökkel viselt harcban esett el Lukács is, valamikor 1576 és 1578 között. Hasonló sorsra jutott harmadik testvérük, Farkas, ő az 1580-as években Pápán szolgált. Haláláról 1585. december 14-én innen kelt levelében értesíti Szele Zsófiát, Farkas sógornőjét, Majtény László pápai főkapitány. „Köszönetünket írjuk Kegyelmednek, mint jó asszonyunknak. Ezt akarnánk Kegyelmednek tudtára adni, hogy az Úr Isten, az mi szerelmes fiunkat Bakáts Farkast ez világbul el kíváná, ki az ő halálának előtte mind Mártonfalva és egyéb dolgok felől is mit hagyott és végzett Kegyelmed mindjárost jöjjön fel hozzám és tudtára adom Kegyelmednek, Isten tartsa meg Kegyelmeteket…”
Farkasnak egy leánya volt, aki Pápai Horváth Jánoshoz ment feleségül. Szele Zsófia, néhai Bakács Lukács özvegye, férje halála után hozzáment Hani Hany Gergelyhez. Ez a házassága sem volt tartós. 1589-ben Szentmárton napján mostohafiával, Sandrinnel (Sándor) pincézni mentek a martonfalvi szőlőkbe, ahol Zsófia asszony tisztje, nemes Sárhidai Lőrinc, valamint huszonöt jobbágya rajtaütött, s az itt kapott sebeibe rövid időn belül bele is halt. Az elhunyt rokonai az újfent megözvegyült Zsófiát egyenesen gyilkossággal vádolták meg. Az asszony, hogy megbékítse vádlóit, lemondott az elhalt minden jószágáról, ezenkívül hitbér és hozomány iránti követeléséről, sőt még százötven forintot fizetett is nekik.
Az előbb említett Sandrin, a szőlőhegyi tragédia tanúja, ahogy apja, Lukács, nagybátyjai és nagyapja, szintén hadban állt a török ellen. 1596-ban mint a pápai őrsereg egyik hadnagya egy Székesfehérvár alatti ütközetben sebesülten török fogságba esett. Mintegy két évig sínylődött, mindaddig, míg a tízezer forint váltságdíjat le nem tette. S hogy ezt letehesse, ősi jussait kellett zálogba adnia.
Szabadulása után ismét Pápán találjuk mint egy lovasegység kapitányát. A várat feladni akaró „franczusok” – minthogy Bakács tiltakozott szándékuk miatt – lefogták, és kegyetlen rabságba vetették, melyben – miként maga írja – „26 nap kenyeret szemével nem látott”. S hogy a kellemetlen kapitánytól végleg megszabaduljanak, a franciák egyszerűen eladták nemcsak őt, de egész cselédségét és háznépét is a töröknek. Neki magának sikerült ugyan megszöknie, de háznépe kiszabadítására újabb tízezer forint váltságot volt kénytelen fizetni.
Ez a kétszer tízezer forint alaposan megterhelte. A veszteségért azonban hamarosan kárpótlást nyert. 1602. január 5-én feleségül vette Gersei Petheő Kristóf leányát, Katát. A Gersei Petheők számos, főként Vas és Zala vármegye területén fekvő jószág mellett a keszthelyi erősségnek is urai voltak.
Ők is – ahogy a korban ez szokásban volt – várukat a török veszedelemre való tekintettel átengedték a királynak. Ott tehát királyi katonaság állomásozott. Kapitánya rendre a tulajdonos család valamely arra alkalmas tagja. Így nevezik ki 1606-ban Bakács Sándort is a keszthelyi végház első emberének, miként Mátyás főherceg egy május 29-én kelt – Juan és Chiszar vajdának, akik ötven-ötven magyar darabonttal Keszthelyen szolgáltak – leveléből tudjuk.
Kapitányságát és tulajdonát azonban nem tudja elfoglalni, részben a Gersei Petheő rokonság, részben a várban lévő katonák egy részének ellenállása miatt. Az őrség egy része, szembeszegülve a királyi paranccsal, fegyveresen szállt szembe vele. Azokat a katonákat pedig, akik Bakács pártján állottak, egyszerűen kizavarták az erősségből. A király 1609. június 22-én végül kénytelen volt Brayner Jakab főkapitányt Keszthelyre küldeni, hogy az akár fegyver hatalmával szerezzen érvényt parancsának. Ez meg is történt.
Úgy látszik, hogy Keszthely mellett egy ideig Szigliget is a kapitánysága alá tartozott, legalábbis erre utal az a levél, melyet 1609-ben a szomszédos Bolondvárból a nagymankuci aga küld neki: „Ez a levél adassék Szigligetbe Bakacsi Sándornak, nekem tiszteletes vitéz úr barátomnak, híven és tisztesen kezébe…”
Időközben vagyona is szépen gyarapodott. Mikor 1619. áprilisában, akkor tizenöt éves fia, Farkas számára összeíratta javait, már négy vármegyében, sőt Ausztriában több mint ötven olyan települést jegyeztek fel, amelyekben kastélyai, földjei, jobbágytelkei, jobbágyai, szőlei voltak részben örök, részben zálogbirtokban.
A nem kis vagyont élete hátralevő éveiben tovább növelte. II. Ferdinánd 1620-ban ígéretet tett, hogy amennyiben valahol az országban egy száz jobbágyos jószág megürül, azt neki és fiának, Farkasnak fogja adni. 1625. november 10-én Eszterházy Miklós nádor nekiadományozza a Somogy megyei Uzd és Palota egész pusztát, továbbá Füredet.
1622. augusztus 15-én a király, neki és fiának címerújító és bővítő levelet ad. 1625 októberében azt határozza az uralkodó, hogy Sándornak és fiának Farkasnak bárói címet adományoz. (Ez ténylegesen csak 1630-ban következik be.)
Nem sokkal halála (1626 nyara) előtt kortársai egy, az uralkodóhoz küldött, Bakácsot pártfogoló levelükben így jellemezték az öreg hadfit: „Felségednek veterán és érdemesült végbeli szolgája, Szentgyörgyvölgyi Bakács Sándor (…) hűségében és hódolatában mindig állhatatos, béke és háború idején, balsorsban és jó szerencsében egyaránt…”
Nem csupán katona volt, de alkalmanként vármegyei hivatalt is vállalt. 1608. április 30. és 1609. október 7. közt Somogy és Zala vármegye alispáni tisztét is betöltötte. Ez utóbbi megyének egyben főadószedője volt. Bár ez utóbbi hivatalát nem szívesen gyakorolta. Mint maga mondja: „…Anno 1609. Ebbéli dicanak quietantiaja, melyet életemben soha sem viselek, Farkasnak, Kristófnak és utánuk valóknak testamentumban hagyom, hogy soha se viseljék ezt a tisztet…”
Három országgyűlésen is követe az egyesült vármegyéknek: az 1609. október 7– 1610. január 23-ig, az 1613. február 7– április 25-ig, valamint az 1619. június 14– 1619. augusztus 13-ig tartó tanácskozáson.
Sándor fiági leszármazóit még több mint egy évszázadig követhetjük. Szinte mindannyian katonáskodnak. Részt vesznek a török felszabadító, majd a kuruc háborúkban – hol mint kurucok, máskor mint labancok. Ekkorra azonban már nem élnek Szentgyörgyvölgyön. A XVI–XVII. században jelentős nemzetség 1734. szeptember 6-án vitéz Bakács Benedek huszárkapitánnyal kihalt.
A Domján családnév viszonylag későn, 1490-ben tűnik fel először egy oklevélen, nevezetesen Domján Pálé. Nyolc évtizeddel később, amikor Pál leszármazói új adományt nyertek a Szentgyörgyvölgyön fekvő Domjánszegre, az oklevélben „Bodószegh síve Domjanszegh” áll.
Domjánszeg korábbi névadója minden valószínűség szerint Radna fia Bodoló, akit egy 1382-ben kelt oklevél Szentgyörgyvölgyi Bodó néven említ. Az ő leszármazottja lehetett Domján, aki után aztán Bodószeg neve Domjánszegre változik.
Erről a Bodolóról (Bodóról) még azt is tudjuk, hogy Radna fia volt. Szentgyörgyvölgyi Radna lehetett az alapítója Radna községnek, a későbbi Radnaülésnek, ahonnan aztán a család Radnainak is nevezte magát.
Radna és Bodoló valamikor a XIII–XIV. század fordulóján éltek. Ez onnan tudható, hogy 1382-ben már Bodó unokái szerepelnek. Az említett oklevél azt is elmondja, hogy Bodó, aki egyébként Farkasdon, Radnán, azaz Szentgyörgyvölgyével szomszédos helyeken birtokos, eme birtokaira vonatkozó iratait, megőrzés végett még 1320 körül átadta Panth fiának. Bodó unokái, Miklós fia Miklós és Pál fia György 1382-ben visszakérte az említett okleveleket Panth unokájától Balasc fia Györgytől.
Radna egyébként a Kebele-patak mellett, Barcsaháza közelében, a Szentgyörgyvölgyi út mellett feküdt. Erről a birtokról a család olykor Radnai néven is szerepel. 1385-ben Bodó leszármazottai Radnai Pál fiai, György és Miklós.
1380 körül a Lindvai Bánffyak egy perben igyekeztek a Domjánoknak ezeket a birtokait megszerezni, de a per során utóbbiaknak sikerült bizonyítaniuk, hogy földjeiket ősi nemesi jogon bírják. Nagyjából egy évszázad múlik el, mikor nevük ismét felbukkan. Vélhetőleg ez idő alatt élhetett Szentgyörgyvölgyi vagy Radnai Domján, akinek nevét aztán a család vezetéknévként vitte tovább.
Mikor 1490-ben Domján Pál neve feltűnik, királyi ember (homo regius), aki egy szomszédos birtok (Szentlászló) körüli vitában jár el több társával együtt. 1498-ban ugyancsak homo regiusként van jelen a kolgyári Császár család birtokaiba való beiktatásánál. A nevezett Pálnak négy fia, Bálint, Balázs, András és János gyarapítják a nemzetséget. 1570-ben már egyikük sem él, sőt már Pál unokái közül is többen néhaiak.
Az 1546. évi dicalis összeírás Szentgyörgyvölgyön három Domjánt említ: Jánost, aki 28 dénárt, Pált, aki húsz dénárt, valamint néhai Miklós özvegyét, aki hat dénárt fizet.
1570-ben a családnak számos tagja élt. A leszármazás rendjére, ekkor élő tagjaira pontos adatokat szolgáltat II. Miksa 1570. április 4-én Prágában kelt oklevele. Eszerint „Zentgeorghvwolgyei Domján Pál fia néhai János fiai és néhai György fiainak, Mihálynak, Andrásnak és Ferencnek, Balázsnak mondott néhai Pál fia néhai Balázs fia, néhai Péter fia Simonnak, többször említett néhai Pál fia, néhai Bálint fiainak, Miklós, János és Péternek, azt a birtokot, illetőleg nemesi kúriát, melyet Szentgyörgyvölgyén a Bodószegh, mármint Domjánszeg nevű helyen fekszik, s amelyet már őseik is ősi időtől fogva békésen birtokoltak, s mivel birtokaikról szóló leveleik e küzdelmes idők során elvesztek”, új adomány címén nekik adja. Egyidejűleg utasítja a király a kapornaki konventet, hogy nevezetteket Oltárczi Lakóssy Márton deák, királyi ember közbejöttével iktassa be a birtokokba.
A beiktatás még abban az esztendőben, „Simon és Júdás apostolok ünnepe utáni vasárnapon” meg is történt. Az eseményen a királyi ember és a konvent kiküldöttjén kívül számos szomszéd és határos birtokos is megjelent. Itt voltak: a Farkassyn lakó nemes Lethenyei Miklós deák, Farkassy Achél István, Zép Miklós és Péter, Cheplaki Cheke, másként Kovács György, Domjánszeghi Zabó György és Weoreos András és János, Szentgyörgyvölgyi, vagyis Azzonfalwai Kechkés Dayka Mátyás, Thewrewk György, Maghay Péter és János, Nemesnépfalvai Gheode Jakab, Weoreos Bertalan, Kósa Jakab, valamint Kardos András.
Mint az adományozólevélből láttuk, Pálnak négy fia volt. Közülük három, illetve azok leszármazói sorsát ismerjük.
Pál fia Andrásnak egy fia volt, Pál. Ő 1546-ban mint egytelkes, 28 dénárt fizetett. 1570-ben már ő is néhai. Ekkor két fia él, Mihály és Balázs. Mihály, valamint felesége Piroska két fiukkal – Márton és János – egyetemben három forintért megvásárolják Bakon István és fia, Sebestyén szentgyörgyvölgyi földjét.
Ugyancsak Pál fia volt János, aki 1570-ben már szintén néhai. Ugyancsak 1570 előtt halt meg József fia György. Ennek felesége a Kolgyáron birtokos kógyári Sáska Simon leánya, Veronika volt. E házasságból három, 1570-ben élő fiú született. Ők Mihály, András és Ferenc.
A legidősebb Mihály a hetvenes években perbe keveredett anyai ági rokonaival a hassokai Farkas családdal. A per hosszan elhúzódott, még 1590 után is folyt, de ekkor már az elhunyt Mihály helyett annak fia, János folytatta Farkas András ellen. Mihály felesége a kógyári Gheömbheös Agota volt. Házasságukból a pert befejező Jánoson kívül még öt fiuk született: Balázs, Ferenc, György, Ambrus és István.
A már többször emlegetett Pál fia volt még az 1570-ben már ugyancsak néhaiként említett Bálint. Az adománylevél három fiát említi név szerint Miklóst, Jánost és Pétert. Miklós leányát, Priskát (Piroska), valamikor 1570 körül, a szentgyörgyvölgyi Szabó Máté vette feleségül.
János még 1590 előtt elköltözött Szentgyörgyvölgyéről. 1592-ben fiával, az akkor Zólyomban élő Farkassal és leányával, Erzsébettel meg más osztályos társaival egyetértően eladta Szentgyörgyvölgyén lévő birtokait testvérének, Péternek 22 magyar forint örök áron. E bevallólevélből tudjuk, hogy Péternek az adásvétel idején hét gyermeke volt: Bálint, György, János, Márton, Miklós, Margit és Katalin. A leányok még gyermekkorúak.
Az említett fiúk közül Miklósról tudunk közelebbit, ismerjük az 1602-ben kelt végrendeletét:
„Én Domján Miklós testemben betegh leven lölkömben eggeséges teszek illyen testamentomot jambor szomszedim előtt hogi az minemő Keves iosagom vagyon Domjan szekben, hagyom az én édes, fiamnak Domyan Jánosnak és Leanyoimnak Domyán Pirotnak, Domyan Agotanak, Domyan Katanak, biriák mint eörökökeöt. Nemis hagyom senkinek, hanem gyermekeimnek.
Jelen vannak a testamentum tételben Szabó Bolas Farkassiban lakozó vasmegye Eskütte, Peter kovacz Asszonfay, Bertalan Ferenc, Nagi Domian Mihály, Kovacz András, szomszéd Kuchar Miklós. Datum in Domjánszek Anno Domini 1602. die 9 Marti.”
A végrendeletben említett leszármazók közül csupán Pirotról (Piroska) tudjuk, hogy szentgyörgyvölgyi Cheke Mátyás felesége volt. Halála valamikor 1613 előtt következett be, abban az évben már mint néhait említik a források.
János 1651-ben még biztosan él, ekkor még egy perben szerepel. (A per a Császárok ellen folyt.) János fia, György először 1649-ben tűnik fel a forrásokban. Ez év szeptember 14-én a vármegyei törvényszék előtt pert indít az ugyancsak szentgyörgyvölgyi nemes Tóth Márton ellen, aki az ő birtokán hatalmaskodást követett el. Feltehetően már némiképp képzett férfiú, a hetvenes évek elején a vármegye hites esküdtje lett. Mint ilyen járt el 1672 áprilisában, rokona, Domján Kata házassági szerződésének ügyében.
Mint esküdtnek sokszor ki kellett mozdulnia Szentgyörgyvölgyéről. Az utazgatás pedig ebben az időben nem volt biztonságos. Így történhetett, hogy valamikor 1673-ban egy portyázó török csapat fogságába esett, s minthogy családja a váltságdíjat nem tudta megfizetni, rabként is halt meg. Az esetre még évtizedek múlva is emlékeztek. 1722-ben egy tanúvallatáskor így idézi fel a történteket az akkor 95 évesnek mondott nemes Simon István: „Domjánoknak az elejeket is jól ismerte az mint hogy Domján Gábornak az Attya Domján György N. Vármegye esküttye volt és az török megh fogván Kanizsába sok ideig vasat hordozván ugyan vasban is holt megh…”
Két fiút hagyott maga után: Mártont és Gábort. Mártont a vármegye 1673-ban egy hatalmaskodási ügyben elítéli. Ezután nevével már nem találkozunk. Gábort a már fent idézett 1722-es tanúvallatások említik. Ezt a vizsgálatot ugyanis a Györe, Cseke család mellett Gábor fiai, István és György kezdeményezték, akik ekkor Kógyárszegben laktak. Volt még egy, a perben nem szereplő testvérük, Péter. Istvánnak két fia volt, János és Péter, kinek szintén János a fia, Györgynek egyetlen fia István. A három fiú (unokatestvérek) szerepelnek abban a tanúvallatásban, amelyet az időközben Kecskemétre költözött István kérésére tartottak 1769-ben.
A vármegye kiküldöttei három tanút hallgattak ki a Domján családot illetően, Szentgyörgyvölgyön lakó nemeseket. Györe István hatvanéves, Németh György ötvenéves és Domján János negyvenéves. Németh György a következően vallott: „Domján Istvánt jól ismeri, úgy az édes Attyát is, N. Domján Györgyöt, sőt mégh ennek édes Attyát N. Domján Gábort is jól ismerte, mivel születésitül fogva egy helységben lakott vélek, s ugyan innénd tudgya bizonyossan, hogy De eo utralis Domján Istvánnak Elei mindenkor Nemesi Szabadságban éltek, mint ahogy e fátens tudományával. Sz. Györgyvölgyi helységben Királyi Donatio mellett magok nemesi jószágot bírják, a mint ahogy mostansághis instans Domján István édes Attya Házában lakik, ki is Sz. Györgyvölgye helységben lakozó Eoregjebb és iffjabb Domján Jánossal osztályos atyafi úgy mint Eöregjebb Domján Jánosnak Édes Attya István volt, aki az instans édes Attyával Györggyel egy testvér volt, Iffjabb Domján Jánosnak pedigh Péter volt, Péternek, Istvánnak, Györgynek Gábor volt az édes Attyok, mivel mind ezeket ismervén, Gábornak pedigh ugy hallotta, hogy György lett volna.”
A tanúkihallgatást kérő Istvánnak ezt követően a vármegye bizonyságlevelet adott, aki egyébiránt messze került szülőfalujától. Előbb a debreceni Református Kollégiumban tanult, majd ügyvéd lett Kecskeméten. Praxisa révén nagy vagyont szerzett. 1800-ban bekövetkezett halála előtt végrendeletében mintegy kétezer forintot hagyományozott szülőfaluja református gyülekezetére, hogy annak kamataiból támogassa a helybeli református iskolát, annak tanítóit, illetve tanulóit.
A család egy másik ága származik Domján Bálinttól, aki 1647-ben már mint néhai szerepelt. Fia, Mihály 1643-ban pert indított Zala vármegye előtt Cseke István ellen mondván, hogy őseitől egy egész nemesi kúria szállott reá, amiben Cseke Istvánnak semmi jussa nincs. (Cseke István anyja néhai Domján Pirót volt. Azaz az al-, illetve felperes unokatestvérei egymásnak.)
Domján Mihály leszármazottai közül Andrásnak – aki 1673-ban már néhai – öt gyermeke volt. Fia, György, valamint négy leány: Erzsébet, Dorottya, Katalin (a negyedik nevét nem tudjuk).
Katalin 1676-ban férjhez ment a Kutason lakó Gyenese Péterhez. Fennmaradt a móringlevele, amelyet a már korábban említett és török fogságban elhunyt unokatestvér, Domján György jelenlétében és általa hitelesítve állítottak ki:
„Én Gyenese Márton Kutason lakozó magam mellé vévén Horváth György deák uramat és vőmet Németh Mihályt kértük meg néhay Nemes Domján András hajadon leányát Katát. Eörök házas társul Fiamnak Gyenesse Péternek – Istennek parancsolattya szerint; melynek eljelzésekor tettünk Móringolást ilyen formán, hogy Istennek az mennyegzői szolemnitas után, ha el végzett tanácsa azt tartaná, hogy életeket együtt sokáigh nem engedné, a meghnevezett Személyekh Gyermek nélkül megh halna, tehát az megint Domján Katát házunkból és javainkból ki ne vethessük, hanem tartozunk neki elsőben letenni harmincz két forintott, kit ha jó akart szerint nem cselekednénk, tehát ezen Levelünk erejével edgy Szolga Bíró és Eskütt Urak által akar minemű ingó javainkból equálhassanak minden Patvarkodás nélkül. Melynek bizonyságára attuk ezen levelünket kezünk írása alatt, Nemes Szalavár megye Eskütje Domján György Urnak subscriptiója es pöcséte alatt megerősítve.”
Domján Mihály másik leánya, Dorottya feleségül ment Simon Mihályhoz. Húga, Erzsébet a kolgyári Jósa családba házasodott. Férje keresztnevét nem ismerjük. András fia, György nevével először 1673-ban találkozunk. Ekkor még ifjú, 1715-ben azonban feleségét, Szabó Ilonát már özvegyként említik.
Domján György és Szabó Ilona házasságából három fiú született: György, Mihály és István. Volt ugyan egy felnőttkort megélt leányuk is, de róla csak az tudjuk, hogy 1715-ben lakodalmat ült, amire a fiú testvérek „lakodalmi solemnitásra egy tulkot” adtak.
A három fiú 1715-ben „Istenes osztályra léptek”. Az osztálylevélben így jellemzik Györgyöt: „…minthogy György igen kemény nyakú ember semmi uttal az apai örök jószágán épített házban nem akar meg maradni. Noha öccse kész volt akarattya szerint akár melyik kamarába bé fogadni, akar peniglen edgyütt szenvedni, míg házat építhet magának.”
Mihály felesége Átol Judit, akitől három gyermek származott: Ferenc, Anna és Judit. Volt még egy – valószínűleg apjuk első házasságából származó – mostohatestvérük is, György. Apjuk halála után 1757 áprilisában léptek osztályos egységre. Az osztozáskor Ferencnek jutott az apai ház, a konyha mellett lévő kamra, a pajta, az udvarban lévő istálló, színek, disznóólak. Egy szekér, mely négy vasas kerekű volt.
A birtokról rendelkező részt szó szerint idézzük: „A telek három részre föl miéretett napkeletről Ferencnek, mellette Annának, napnyugatról Juditnak, két Dűlőben kinn hagyván mellette a régi gyalogh utat is azon Telek mellett Lévő kertek is három részre mérettek. Kys Isópi Földis három részre méretett. Nagy Isópi földbül mindeniknek jutott két két köz föld. Gyöpi földből mindenikének 1 1/2 köz, Kys átali földből mindenikének 1 1/2 köz. Vágási földből mindenikének három köz, külső vágási földbül három eke hajtás, vágáson alól két köz Annának és Juditnak. Kerektói földbü mindenikének egy Köz és egy Eke fogás. Hosszu földbül mindenikének három eke fogás. Más tagban mindenikének 3 köz; mellette lévő zálogh földbül mindenikének két köz, Kerektóra szálló földbül mindenikének egy köz egy Eke hajtás; Töllösön belül mindenikének 1 1/2 köz. Keréktóra szálló 2 1/2 köz három felé méretett, Nyíresi földbül mindenikének 1 köz, egy Eke fogás Gyeneséktől bírt zálogföldben mindenikének 2 lh köz. Völgyre nyulóbul mindenikének 3 köz. Telek lábban a külső Dűlőben mindeniknek 1 1/2 köz, belső dűlőben egy-egy köz…” Mindezek mellett további kisebb-nagyobb földeket osztottak meg az alábbi helyeken: Szobajkóban, a Gyöpi-földben, az Utcanépi-földben, az Avasi-, Mámosai-, Dombi-, Binóczi-, Nyárosi-, Barantói-, Cseri- és Denczéghi-dűlőben.
A földeknek ez a nagymértékű szétaprózódása nem csupán a Domján családra, de a többi szentgyörgyvölgyi famíliára is jellemző. A népesség növekedése és a birtokok elaprózódása következményeként már a XVIII. század elejétől viszonylag jelentős elvándorlás figyelhető meg a faluból. Ezt a folyamatot is jól mutatja a Domján család példája.
Az elvándorlók az idők folyamán rendre a vármegyéhez fordultak nemességük igazolásáért. 1753-ban például az akkor Szarvaskenden élt Domján János és Mihály, 1805. március 4-én bizonyos Domján György, aki 1777-ben született Szentgyörgyvölgyén. Ő a tanulmányait a pápai kollégiumban végezte. 1805-ben Torda vármegyében protokollista. Innen kéri Zalától nemessége igazolását, amelyet meg is kap. Mások Sopron, Heves, Pest megyébe származva kérik és kapják meg a vármegyétől a szentgyörgyvölgyi Domjánoktól való származásuk igazolását.

Bakács Sándor pecsétje

A Bakács család címere (1532)

A megújított Bakács-címer (1630)

A Domján család címere

Domján Ferenc jószágainak összeírása (1757)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages