Föld és népe
Föld és népe
Pesty Frigyes 1864-ben egy országos helységnévtárat állított össze, neki a településről szóló adatokat Székely József mezővárosi jegyző szolgáltatta. A város akkori utcáiról szólva elmondta, hogy az egész helység egy régi Tisza-meder két oldalán terül el, ez a kör alakú tó már majdnem teljesen feltöltődött, s részben kertnek használják. Ennek nyugati oldalán a Tóhát utca fut, a déli és északi oldalon pedig a Velence és Kandia utcákat találjuk, amelyek az Adriai-tengeren lévő városról és az egyik szigetéről kapták a nevüket: a hasonló fekvés miatt. A Hajnal utca a város keleti részén található, az Új utca pedig az akkor éppen megtelepített szélső utcát jelentette. A város belső, a piac környékén lévő utcáinak neve: Kis utca, Nagy utca, Virág utca és Kis Derék utca.
A külterületen lévő helynevek közül megemlítették a Tiszahátat, amelyen gyümölcsös (egyben kaszáló), a Tisza-szeget, amelyen csak kaszáló található, a Tölgyes szántót, a Szilas-zugot, Szilas-oldalt, Szilas-szeget, ahol az irtások előtti jellemző fafajták álltak. A vizes területeket a tóhátak és sulymot termő Sulymos-tó környékén lévő kaszálók jelezték. Külön kiemelték a Sós-domb sort, melyről így írt Pesty Frigyes: „Sósdomb sor, szántó földek nevét vette az itt egymáshoz közel álló 5 dombokról, mellyek csatában elhullottak tetemeit fedik, mellettük egy régi sáncz helye is látható, a dombok kivétel nélkül Sós domboknak neveztetnek, hihetőleg attól, hogy a bele temetett hullák mésszel be hintetvén a nép azt besózásnak mondja, de hogy mikor és kik csatázhattak itt, arról a krónika hallgat, ollykor vastag lópatkókat és kard töredékeket találnak e tájon.”
A régészeti leleteknél maradva a korábban már hivatkozott Lehoczky Tivadar azt jegyezte fel a Bereg vármegyéről szóló monográfiában, hogy amikor az 1859-es nagy tűzvész után tíz évvel a leégett parókiát építették újjá, az alapásásnál két láb, nagyjából hatvan centiméter mélységben egy régi, egyetlen fatörzsből faragott hajót találtak, ám azt a kőművesek időkímélésre hivatkozva csak kettévágták, s a földben hagyták, gyorsan folytatva az építkezést.
A XIX. század második felének gazdasági viszonyairól jó képet adnak az 1895-ös mezőgazdasági statisztika adatai. Akkor Mező-Tarpán a gazdaságok száma 671 volt. A határ nagysága 8119 holdat tett ki, ebből szántó: 3516 hold, kert: nyolcvan hold, rét: 1336 hold, szőlő: egy hold beültetve, 39 hold parlag, vagy kiirtott, legelő: 633 hold, erdő: 1949 hold, nádas: nincs, nem termő terület pedig 565 hold. A szőlő területének jelentős csökkenése a századvégi filoxérajárvány következménye. A gazdaságok területéből tulajdon birtok volt 6982 hold, haszonélvezeti 26, míg haszonbéres birtok 1111 hold. Tűz ellen 225 épületet biztosítottak. Iparvállalat akkor még nem volt a helységben, műtrágyát nem használtak. A szükséges igaerőt öt egyes, 114 kettős és tizenkilenc hármas lófogat, 135 kettős, valamint tizenkét négyes ökörfogat és 28 tehénfogat biztosította.
Igen impozáns a gyümölcsfák száma, főleg a Tisza-parti dzsungelgyümölcsösök mennyisége. Az összeíró biztosok a faluban és annak határában 54 462 fát számoltak meg, melynek túlnyomó többsége a szilvafa: 38015 darab, utána az alma következik 5219 példánnyal, s őket követi a többi, a körte (1947), cseresznye (1481), meggy (2099), őszibarack (224), kajszibarack (147), dió (4364), mandula (9), gesztenye (húsz), eper vagy szeder (1117). Ezekre a gyümölcsösökre épült az országos hírű beregi szilvalekvár készítése és a kiváló minőségű tarpai szilvapálinka főzése.
Az állatállományt az 1821 szarvasmarha, a 473 ló, 2047 sertés, 362 juh, a tizenhét kecske, a 6094 baromfi és a 168 méhcsalád jelentette. Az akkori Gazdacímtár adatai szerint a településen gróf Károlyi Sándor a birtokos, a tényleges gazdálkodást Keller Sándor haszonbérlő irányította. Az 1041 katasztrális hold fele szántó, fele rét, a munkákat tizenöt cseléd végzi tizenhárom ekével, kilenc fogattal, hat boronával, négy hengerrel és egy vetőgéppel. Kilencven szarvasmarha és 596 juh járta a legelőt, valamint tizenhárom ló a fogatokhoz.
A sütéshez-főzéshez szükséges őrleményeket a XVIII–XIX. században a mezővárosban működő szárazmalmok, vízimalom, sőt szélmalom biztosították. A nők kereseti lehetőségéhez járult a XX. század elején alapított, s az idők során hosszabb-rövidebb ideig üzemelő szövőgyár az egyház magtárának szomszédságában. Az üzem tulajdonosa Kuncz József volt, a munkát Kovács Imre tarpai lakos irányította. Az 1900-as évek elejétől néhány évig ideig a református egyháztól vásárolt telken Uray Imre földbirtokos egy gőzmalmot is üzemeltetett.
Az 1925-ös Gazdacímtár adatai szerint a gróf Károlyi László kezén lévő földterület 1708 katasztrális holdra nőtt, s abban a szántó és a legelő-rét mellett 775 hold erdő is található. Ugyanabban az esztendőben a község birtokában 1988 hold föld volt, abból pedig 1140 holdat tett ki az erdő.
A trianoni béke után a település határa ugyan gyarapodott az akkor Cseh-szlovákiához csatolt Badaló község itteni határrészével (441 hold, 1061 négyszögöl), de még ez a terület is kevésnek bizonyult a megélhetéshez, mert a község 640 holdas legelőjének a fele állandóan víz alatt, nedves állapotban volt, a lecsapolásra pedig gondolni sem mertek. Éppen ezért fordult Varga Benjámin községi bíró és Kopócs József mezőbíró gróf Károlyi Lászlóhoz és tőle béreltek a Gulács alatt fekvő Nagy-rétből tizenhat, és a Kőris-erdő alatt elterülő legelőből 67 holdat a falu szarvasmarháinak. A két területen a képviselő-testület ásatott kutat, készített vályúkat, nagyjából ötszáz jószágnak tudtak így legelőt biztosítani.
A növekvő népességnek is szüksége volt azonban új szántóterületekre és házhelyekre, így az 1920-as évek első felében az Országos Földbirtokrendező Bíróság szintén gróf Károlyi Lászlótól vásárolt földet, s nagyjából négyszáz holdat parcelláztak fel, valamint százkét házhelyet mértek ki, melyek közül az Országos Kislakásépítő Akció keretében az 1930-as évek elejéig ötven lakás fel is épült kőalapon, vályogfalakkal és cserépfedéssel. A szoba-konyha-kamrás lakások általában negyven négyzetméter alapterületűek voltak. A későbbiek során is osztottak még házhelyeket részint a községtől, részint pedig a Kaufmann Lébitől vásárolt földek parcellázásával. Mind a földet, mind a házhelyet és a ház költségeit kedvező kamatozású kölcsönre kapták a gazdák, de az 1930-as évek nagy nyomora idején még a kamatokat sem tudták fizetni, úgyhogy a községi iratok között szép számmal találhatók a szinte havonként ismétlődő árverési hirdetmények. Az általában egy, másfél holdas parcellákat, a négyszáz négyszögöles házhelyeket elsősorban a világháborúban kitűnt frontharcosok és hadirokkantak, valamint ezek özvegyei és a hadiárvák kapták meg.
1930-ban a falu határa 8314 holdat és 1201 négyszögölet tett ki. Ehhez járult a Badaló-szeg 441 hold 1061 négyszögöllel, összesen tehát 8756 hold és 662 négyszögöl. Ebből 3974 hold 256 négyszögöl szántó, 1980 hold és 1174 öl erdő, 914 hold 411 öl rét, 487 hold 1269 öl kert, 60 hold 724 öl szőlő, a többi földadó alá nem eső terület. A Badaló-szeg nagy része szántó volt, a többi kert és rét. Az összes legelő 815 hold 430 négyszögölet tett ki.
Az 1920-30-as évek nehéz gazdasági viszonyai között virágzott ki és lett világhírű a beregi keresztszemes hímzés. A munkát a Beregi Háziipari Szövetség fogta össze. Egy 1938-as összesítés szerint a faluban akkor 66-an foglalkoztak ezzel, s majdnem ugyanannyian a szövőgyárban szőnyegek készítésével, csomózásával.
1932. március 14-én a községi elöljáróság azt jelentette az alispáni hivatalnak, hogy Tarpán az idő szerint az ínségeseket a törvényhatóság foglalkoztatja részint a kőkitermelésben, részint a kőbányai földmunkáknál. Akiknek ott már nem jutott munka, azok a legelő zsombékosainak elegyengetését végzik, míg mások a már előkészített községi utakat terítik meg kővel. A legelői munkákat az elöljáróság, a közúti munkákat az útbiztos irányítja. Abban az évben 37 iparos próbált megélni munkájából a nagyközségben.
A gazdasági válság nehézségei mellett az időjárás is sújtotta a tarpaiakat, az 1934-es nagy aszály idején háromszáz aratómunkás és kétszáztíz marokszedő maradt munka nélkül.
Az 1935-ös statisztikai adatok szerint a község lakossága 4127 lélek, a határ nagysága 8819 hold volt. A település kisgazdái kezén hozzávetőleg 3418 hold szántót, 519 hold kertet, 697 hold rétet, 57 hold szőlőt, 165 hold legelőt és 121 hold erdőt, gróf Károlyi László tulajdonában 1120 hold birtokot írtak össze, Tarpa nagyközségé volt a határból 2237 hold. A községi közlegelő 833 hold területet tett ki, az állatok számához viszonyítva ennek pontosan a duplája kellett volna. Az állatállomány tíz bikából, 1627 szarvasmarhából, 207 lóból, öt tenyészkanból, valamint 446 sertésből állt. Juhot akkor már nem tartott sem a gróf, sem a gazdák. Kovács Gyula traktora, Csürke Bertalan, Dörfler Sándor, Debreczeni Károly, Ficze Sándor, Kovács Gyula, Kovács György, Szőke Ferenc, Varga Bertalan és Varga Elek cséplőszekrényei, valamint Kovács Gábor két lokomobilja jelentette a gépesítettséget.
1937-ben a Nagyhegyen a vármegyének, a református egyháznak, a nagyközségnek, Klein Dávid és társainak működött kőbányája. A település iparát Rósner Izidor malma és olajütője, valamint az Esze–Friedmann és társai malma, olajütője és fűrésztelepe jelentette.
Ugyanazon év őszén mintagyümölcsöst alapított a nagyközség, s az alispáni hivataltól kért félezer facsemetét öt hold területen el is ültették. Jonatánalmát kértek, „mivel ez a faj jól szereti azt a talajt.” A mintagyümölcsös létesítésével az volt a képviselőtestület szándéka, hogy a Tisza hullámterében lévő ezer holdon kedvet teremtsenek a gazdáknak a gyümölcstermesztésre.
1938 nyarán az elöljáróság részletes jelentést készített a főispáni hivatal részére a tarpai viszonyokról: „Tarpa nagyközség Szatmár Ugocsa és Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék északkeleti részén a trianoni határ mellett fekszik. Határán a Tisza folyó, a Szipa és Makócsa csatornák, valamint három holt Tisza meder folyik át.
Talaja hideg agyag.Vasútállomása nincs. Kisvárda-Vásárosnamény-Tarpa autóbuszjárat végállomása. Postahivatala van. A lakosság száma 4325 lélek. Vallása szerint túlnyomó rész református: 3934, római katolikus: 86, görög katolikus: 34, evangélikus: 5, zsidó 266 lélek. Anyanyelv szerint az egész lakosság magyar. Életkor szerint: 0-12 éves gyermekek száma: 1371, 12-18 éves korig: 420, 18-60 évig: 1059 férfi, 1100 nő, 60 éven felül: 180 férfi és 195 nő.
Foglalkozás szerint 1019 család közül mezőgazdasági munkás, napszámos 499 család, 1884 eltartottal, önálló földművelő 250 család 845 eltartottal, ipari munkás, bányász 42 család 126 eltartottal. Önálló iparos, gazdasági cseléd, kereskedő, értelmiségi, köz- és magán alkalmazott és egyéb foglalkozású összesen 228 család 451 eltartottal.
A község határának terjedelme 8819 katasztrális hold. Megélhetés szempontjából a birtokmegoszlás igen kedvezőtlen. A község tulajdonában 2525 katasztrális hold, gróf Károlyi István tulajdonában 831 katasztrális hold van. Ezen kívül árterület 1000 katasztrális hold, mely jobbára egyesek kezén van, kihasználatlanul, bár szakértők véleménye szerint ez a terület gyümölcstermelésre nagyon alkalmas.
A fenti területeket figyelmen kívül hagyva átlagban egy lélekre 1 katasztrális hold, egy-egy családra 4,3 hold föld jut. Egy-egy törpe- és kisbirtokosra átlagban 8,5 hold föld jut.
Egyke a községben nincs. Az évi átlagos születések száma 143, a halálozások száma 92. Házasságkötések száma 36.
A községben a nyílt tbc-s betegek száma 6, egyéb tbc-sek kb. százötven fő, igen sok ezen kívül az elégtelen táplálkozás miatt a gyenge, angolkóros gyermek és vérszegény anya.
Különös problémát okoz a községben a megfelelő munkaalkalom hiánya. A lakosságnak majdnem ötven százalékát kitevő mezőgazdasági munkás és földnélküli napszámos családjai a községben, családjuk megélhetését biztosító munkához jutni nem tudnak. A kisbirtokos családok ugyanis képesek saját maguk földjeik megművelésére anélkül, hogy idegen munkaerőt vennének igénybe. Így részes gazdálkodásról, bérletbe adásról és napszámról szó sem lehet. A trianoni határ a község lakosságát elválasztotta Beregszásztól, állandó munkahelyüktől. Itt talált a lakosság túlnyomó része alkalmazást a mezőgazdaságokban és szőlőbirtokokon.
A község határában lévő kőbánya, két hengermalom, a Tisza árvízvédelmi munkálatai, vármegyei útépítés jelentenek ugyan munkaalkalmat, azonban ezek az igényekhez képest csak korlátolt munkalehetőséget nyújtanak. Kenyérkereseti lehetőséget nyújt igen sok családnál a csempészet.”
E döbbenetes helyzetértékelés után az elöljáróság a megoldásra is adott javaslatot, mégpedig egyrészt a Gulácsy testvérek által felajánlott háromszázötven katasztrális hold megvásárlásával. Ezt a földet azonban gróf Károlyi István szerezte meg, mert az arra rászoruló kisbirtokosok még a telepítési kölcsön igénybevételével sem tudták volna kifizetni a vételárat.
A munkaalkalmak további szaporítására feltétlenül szükségesnek ítélte a képviselő-testület az 1914-ben megyei beruházásként üzembe helyezett, de 1928 óta nem működő szövőgyár újjáindítását. A régi berendezés egy részét a falu négyezer-kétszáz pengőért megvásárolta, s a működő üzem ötven-száz keresőnek tudott volna munkát adni, és fellendítette volna a környék háziiparát is. (A gyárat be is indították, de az üzemeltető vállalkozó 1942. április 1-jén ismét leállította.)
Munkaalkalmat teremthetett volna a Tisza hullámterében lévő már említett ezerholdas gyümölcsös telepítése is, ám a munkáltok megindításához ismét csak államsegélyt igényelt a település. „Tekintettel arra, hogy a községet a trianoni határ elvágta piacától, Beregszásztól, s a jelenlegi piac nagy távolságra van, szükséges lenne a községben értékesítő szövetkezet létesítésére. (Hangya Szövetkezet a községben nincs, ennek bevezetése kívánatos.) Tekintettel arra, hogy Tarpa község 1019 családja közül 69 a teljesen vagyontalan föld- és háznélküli és 392 a földjéből megélni nem tudó törpebirtokos, akik közül a rászorulóknak földhöz juttatás esetén nehéz lenne megfelelő birtok hiányában ingatlant biztosítani, alkalmasnak találnám megfelelő 50-60 családnak kitelepítését népesség szempontjából veszélyeztetett vidékre.”
A munkalehetőség keresése indította azokat a tarpai lakosokat is, akik – szám szerint 43-an – 1938 folyamán Németországban vállaltak mezőgazdasági munkát, fél év után három-négyszáz pengő keresettel tértek haza.
Az 1940-es esztendő számtalan bajjal kezdődött, tavasszal az árvíz, majd a fagykár pusztított. Az árvíz után az Újtelken tizenkét új házat építettek közpénzből, s ezeket kedvező kölcsönnel osztották ki a rászorultak között. A fagykár idején 914 gyümölcsfa pusztult ki. Az akkor elkészített összeírás szerint a határban 2157 gyümölcsfa volt (2017 alma, százhúsz szilva és harminc körte), ennek egynegyede a községé tulajdonában. A kár tehát nagyjából ötvenszázalékos volt, s Filep Zsigmond bíró nyár közepén kelt igénylésében az alispáni hivataltól 786 csemetét kért. Az almafákból 463 jonatánt, 110 batult, tizenkét aranyparment és 81 sikolai fajtát, 31 körtefát, hat cseresznyét, 28 szilvafát, 26 barackot, tíz spanyolmeggyet, szintén tíz diófát és kilenc birsalmacsemetét.
Bajcsy-Zsilinszky Endre kemény hangú parlamenti interpellációi után 1940 nyarán gróf Károlyi István az általa korábban megvett Gulácsy-tagot földbirtokrendezési célra felajánlotta a községnek. A birtoktestből az elöljáróság elsősorban kisbérleteket kívánt kialakítani. Erre a területre ekkor már igen csak nagy szükség volt, hiszen 1941. január 1-jével visszakerült Badalóhoz a korábbi Badaló-szegnek nevezett terület is.
Egy 1940-es felmérés szerint a községben a földnélküli mezőgazdasági munkások száma 277 fő, ebből mezőgazdasági cseléd 22 fő volt. Az egy hold alatti törpebirtokosok száma 226, az egy és öt hold közöttieké 268 fő, az öt–tíz holdasok száma 138, a tíz–húsz holdasoké 87, húsz és száz hold között 27 főt számoltak, s száz hold feletti csak két gazdaság volt. A lakosok száma ugyanakkor 4525 lélek, az 1055 család 866 házban élt, egy családban általában négy fő. A megelőz tíz év természetes szaporodása 519 lelket tett ki. Ezen az adatok is csak azt támasztották alá, hogy a helyi gazdálkodóknak égetően szüksége volt minden megszerezhető földdarabra.
A háború után a községi földigénylő bizottság (első elnöke Kovács Gábor, 1945 júliusától pedig Sipos József) kapta meg a gróf Károlyi István 1119 hold és kétszáz négyszögölnyi földjét, de még 1947-ben is mintegy ötszázan Oroszországban voltak a falu lakosai közül, s háromszáz jogos igénylő volt. Éppen ezért a földigénylő bizottság1945-ben csak 42 hold földet osztott ki, 45 holdat házhelyeknek hagyott, a fennmaradt részből pedig közbirtokossági erdőt létesített, hogy annak a hasznából részesítsék a község nincstelenjeit.
A földreform során 460 család 650 hold földet kapott, de a tarpai határban csak nyolcvan hold szabad föld volt, így a többiek új birtokait Beregsurány, Márokpapi, Hete és Csaroda község határában osztották ki.
A földbirtokstruktúra a földosztás után sem igen változott meg, 1948-ban a gazdálkodók 66 százaléka dolgozott egy–tíz holdas birtokon. Ekkorra a falu lakossága ismét elérte a négyezerszáz főt, a családok kilencszázötven házban laktak, ezek közül 837 szoba-konyhás 93 kétszobás tíz pedig háromszobás volt. A földterület jelentős része szántó: 3474 katasztrális hold, 482 hold gyümölcsös, 816 hold rét, 1019 hold legelő és 2327 hold erdő biztosította a megélhetést. A község földje ismét megnövekedett a most már a Szovjetunióhoz került Badalónak a tarpai határban maradt részével: újra 8650 holdas lett a falu határa.
A nemtudomszilva betakarítása az ártérről. A tehénfogaton Szűcs Károly
A tarpai szőlőhegyet formázó almakompozíció a Nyírségi őszön. A két legény Varga Gyula és Szűcs Miklós (1981)
Fakitermelés a Nagy-erdőn, jobbról Szűcs Elek (1940-es évek eleje)
Kopócs József mezőbíró 1945 februárjában hősi halált halt fia, József
A régi gazdák megtekintik az újjátelepített ártéri almást. Balról: Kelemen Benjamin, Csapó Károly, Szűcs Bertalan, Szabó József, Csonka Sándor, Esze József és Faggyas Jenő
A Csapó testvérek. Középen Csapó Elek III. osztályos tanuló leánytestvéreivel, Margittal és Jusztinával (1941)
Esze Károly és Simon Erzsébet esküvőjére készülődő rokonság és szomszédság. Balról: Madai Elza, Madai Endréné, Kelemen Péterné, Filep Andrásné, Kacsanyócki Györgyné, Nagy Alajosné, Madai Jánosné, Szász Sándorné (Simon Jusztina), Szabó Tamásné, Simon Elekné, a lakodalmak szakácsa, Madai Margit (Gerzsenyi Béláné), Esze Sándorné, Madai Józsefné, Madai Irén, Simon Erzsébet, a menyasszony, Madai Kálmánné (Esze Ilonka)
Csapó József és Paládi Erzsébet esküvője (1960)
Faültetés a nagyközségi cím elnyerésének tiszteletére (1973)
