Középkori várbirtokból uradalmi kasznárság
Középkori várbirtokból uradalmi kasznárság
Az uradalmi gabonatermés 1716–1717. évi összesítéseiből kitűnik, hogy a kuruc szabadságharcot követő évektől a falu a pápai uradalom részeként, mint annak majorsága szerepel. Az elkobzott jószág újbóli birtokba adása 1721. április 3-án zajlott le. A kijelölt bizottság Kocs községben gyülekezett, majd április 9-re Ugodra utaztak, ahol az új tulajdonos Esterházy testvérpárnak elsőként a „jogsértő idők” óta rommá lett várat és a hozzá tartozó mezővárost, majd a lakott falvakat és pusztákat adták át. Az átadási bizottság 1721. április 11-én este utazott tovább Pápára, ahol folytatódott a ceremónia.
Gróf Esterházy Józsefnek és Ferencnek az uradalom újjászervezése során a legtöbb gondja az ugodi majorsággal közvetlenül szomszédos bakonybéli apátsággal volt. Vidlics Ferenc apát ugyanis már 1718–1719-től megkezdte a romokból újjáépülő kolostor körül egy új telepes falu építését. Ennek során közölte az Esterházy családdal, hogy az ugodiak az elmúlt és felettébb zavaros másfél évszázadban jelentős bakonybéli földet és erdőt foglaltak el jogtalanul és törvénytelenül. És a mezőváros határának közel egynegyed részét és két malmot követelt vissza.
A pápa-ugod-devecseri uradalom helyreállításának érdekében az Esterházyak az 1720-as évektől nagyarányú, elsősorban német betelepítést kezdeményeztek. A szomszédos Béb faluba 1741-ben érkező lotharingiai parasztokkal az ugodiaknak nem voltak konfliktusaik – egy uradalomhoz tartoztak –, ugyanakkor a másik, az északkeltei szomszéd Bakonykoppány életében súlyos zavarokat okoztak a zirci ciszterci apátság birtokára már 1718-ban betelepített német, morva és horvát jobbágyok. Állandó zaklatásnak voltak kitéve, elsősorban az Esterházy-uradalom ugodi magyar alattvalóitól. Mindennapos ügyek voltak, hogy az ugodiak állataikat a bakonykoppányi német parasztok földjére hajtották, s ott okoztak kárt nekik, ahol csak tudtak.
Az 1719–1721. évi pereskedés után a bakonybéli apátság 1734. szeptember 22-től Pesten folytatta tovább a pert az Esterházy család és az uradalom ellen. A jogi processzus négy évig tartott, 1738. március 4-én az ügyet lezárták. Az apátság 650 öles erdőterületet hasíthatott ki Ugod határából Bakonybél számára. A megegyezés szerint a határjeleket minden év Szent György napján (április 24-én) fel kellett újítani. 1738. május 6-tól kezdődött meg az új határjelek felállítása a Fekete-sédtől kiindulva a Gerencéig s a Bakonyoppányból a Bakonybélbe vezető út mentén.
A bakonybéli apátsággal kialakult perek lezárása után, az 1740-es évek közepétől rendeződtek az uradalmi ügyek is. Mint már említettük, az ugodi major egy felügyelet alatt állt a pápai uradalommal. Az 1745. évtől a „pápai és ugodi dominiumok” közös provisora (tiszttartója) Sárosfalvai Bittó József volt († 1759). A tiszttartó alá voltak rendelve az ispánok, akik a kasznárokat irányították.
Ifjabb gróf Esterházy Józsefnek nem lévén gyermekei, 1759. március 9-én szerződést kötött nagybátyja három fiával, s nekik adta összes birtokait zálogba. A szerződés gróf Esterházy József 1762-ben bekövetkezett halála után lépett életbe, s a legifjabb unokaöcs – akkor már egri püspök –, gróf Esterházy Károly kapta a semptei, valamint a pápai-ugodi-devecseri uradalmat, bizonyos részeken osztozva gróf Esterházy Ferenccel, aki az uradalmak tényleges irányítója volt.
Ebben az időben már Balogh Ferenc a három uradalom prefektusa, aki jelentős szervezési munkákat vitt végbe. Halála, 1765. február után Tóth István vette át feladatkörét. Ugodon továbbra is csak egy kasznárság működött.
A XVIII. század utolsó évtizedeinek egyetlen jelentősebb eseménye volt 1775. május 13-tól, hogy rendezték és megvonták Ugod déli, Szentgállal érintkező határát.
1799-ben gróf Esterházy Károly egri püspök, a pápai-devecseri-ugodi uradalmak földesura meghalt, s az uradalmat a tatai régensséghez csatolták.
Két évvel ezután, 1801-ben pusztító erejű áradás söpört végig Ugod környékén, s a falutól északra, a mai vasútállomás környékén a lefolyó víz mocsaras tavat alkotott. Annak kiapadása után a tófenéken három forrás tört elő. Minden valószínűség szerint ezeket a forrásokat talán már a középkorban is ismerték. Ugyanis az áradás során a területen mésztufával borított régi (talán római kori?) kútkávákat találtak. Az Esterházy-uradalom a napóleoni háborúk befejezése után a kor igényeinek megfelelő gyógyfürdőt építtetett ezen a helyen.
Az akkor már tizennyolc éve dúló francia háború 1809. június első napjaiban elérte a Magyar Királyság dunántúli részeit, s a francia hadsereg Szentgotthárd, Szombathely, Kőszeg, Sopron irányából betört a Dunántúlra. Annak ellenére, hogy Pápán és közvetlen környékén heves harcok bontakoztak ki, nincs tudomásunk arról, hogy a hadi események Ugodot is elérték volna.
Miután a francia hadsereg 1809. június 14-én Győrnél súlyos csapást mért a császári-királyi IX. hadtestre és a magyar nemesi felkelő hadakra, a szétugrasztottak több menekülő csoportja elérte Ugodot. A Veszprém vármegyei nemesi lovasezred 3. főstrázsamesteri lovasosztályának egyik lovasszázada a csata idején Győrszentmártonnál (Pannonhalmánál) látott el előőrsi feladatokat. Miután meghallották, hogy a csata vereséggel zárult, és közeledő franciákat is észleltek, Bársonyos faluba vonultak vissza, onnan pedig Ugodra, majd Homokbödögére menekültek, majd szülőfalujukba, a Pápa melletti Tapolcafőre tértek haza.
Sokkal több baj volt az ország más vármegyéiből érkezett és ugyancsak a győri csatából szétszóródva menekülő nemesi felkelőkkel. Igen sokan közülük a Bakony hegyei, erdőségei közé futottak, s ott bandákba verődve ételért, italért fosztogatták a falvak népét. Miután 1809. augusztus 3-4-én Ugodra is betört egy ilyen fosztogató, volt nemesi insurgensekből álló rablóbanda, a Pápán összpontosított Fejér vármegyei 10. számú nemesi gyalogososztály két századát riasztották. Az egyik Fejér megyei század Pribék József százados parancsnoksága alatt négy tiszttel, huszonhat tiszthelyettessel és 216 közemberrel, valamint a másik Tolna vármegyei század Benyovszky Károly százados parancsnoksága alatt ugyancsak négy tiszttel, huszonhat tiszthelyettessel és 144 közemberrel Pápáról szekereken Ugodra vonult. A fosztogató rablóbanda puskatűzzel fogadta a nemesi felkelőket, akik közül augusztus 4-én Kreskay Imre főhadnagy halálos lövést kapott.
Az 1809. évi francia háború és az 1848-49. évi magyar szabadságharc közti negyven év nyugalomban telt el. Két jelentős esemény fűződik ehhez az időszakhoz. Az első 1825-ben volt. Az Esterházy-uradalom az 1801-ben kitört hévízforrásoknál egy hétöles (mintegy tizennégy méter mély) kutat fúratott, melyből gyógyhatású hévíz tört elő. Az uradalom már ekkor rendezte itt a területet, s fürdőházat és ivókutat építtetett ki, mely évről évre egyre népszerűbbé vált a legkülönbözőbb betegségekben szenvedő emberek körében. Az ugod-vadkerti gyógyforrást és gyógyfürdőt az 1870-es évekig látogatták, majd lassan elapadt, elfelejtődött.
A másik jelentős esemény, hogy az Esterházy-uradalom az ugodi erdőgazdaság jobb kihasználása végett 1828 körül (ekkor történt első említése) kialakította Iharkútpusztát, ahol tizenhat házas és hét házatlan zsellér települt le összesen 43 adófizető. Favágással, építő- és szerszámfa készítésével foglalkoztak. A pusztát az ugodi uradalomból 1836-ban szakították ki, majd 1857-től önálló községgé vált. Területéből 91 százalék, 2982 katasztrális hold az Esterházy család tulajdona volt.
Az 1848. március 15-i pesti és pozsonyi polgári forradalmi események híre Ugodon nyilvánvalóan Pápáról terjedt el. Az első és legnagyobb izgalmat az új, népképviseleti országgyűlés követeinek megválasztása váltotta ki. Veszprém vármegye hat választási kerületéből a 6. az ugodi volt (38 településsel s azon belül 2700 főnyi választópolgárral). Elnökeként Szabadhegyi Antal tevékenykedett, aki 1848. május 8-án közzétette, hogy az 1848. július 4-re megnyíló népképviseleti országgyűlés mandátumáért indulni kíván. Ugyanakkor az ugodi lakosság felszólította Sárkány Miklós bakonybéli apátot, hogy vegyen részt a követválasztáson.
Május 16-án az apát a felkérésbe beleegyezett: „ha mindegy szennyes korteskedés nélkül őt választanák országgyűlési követnek, akkor fölvállalná”. A hírre az ugodi, teszéri, csóti, vanyolai, lovászpatonai római katolikus papok „becsületsértő módon izgatván” híveiket nagyarányú agitációba kezdtek az apát érdekében.
A botrányos voksoláson azonban 576 szótöbbséggel Szabadhegyi Antal került ki győztesen. Mind a két fél protestálni akart. Sárkány Miklós apát hívei június 27-én petíció beadásával kívánták érvényteleníteni a szerintük törvénytelen választást, Szabadhegyi pedig az ellene fellépő római katolikus lelkipásztorok ellen szándékozott becsületsértési pereket indítani.
Miközben az országgyűlésikövet-választás botrányos eseményei zajlottak, 1848 május közepén országos utasításra megkezdődött Veszprém vármegye hatvanhat nemzetőr-kapitányságának, illetve nemzetőrségének felállítása. A szigorú feltételek mellett csak a vagyonosabb parasztság és iparosság volt köteles a nemzetőrségbe jelentkezni. A 36. számú. ugodi nemzetőr-kapitányság felállítása 1848. május 21-re fejeződött be. Kapitánya a pápai ifjú Fördős Gyula lett, akit közfelkiáltással választottak meg erre a feladatra, ahogy a tiszti, altiszti kart is. Főhadnagy lett Erdős József 24 éves földműves; alhadnagyok voltak: Szabó József (Nagytevelről), Schweighoffer Antal és Eisenparth János (Homokbödögéről); zászlótartó: Fülöp Pál 41 éves földműves (Homokbödögéről); őrmesternek választották Tóth József 30 éves földművest (Ugodról); tizedesnek (káplárnak) választották meg Sági Mihály 37 éves és Árki István 38 éves földművest; a közemberek száma 80 fő volt.
A 36. számú ugodi nemzetőr-kapitánysághoz tartozott Homokbödöge nemzetőrsége (két alhadnaggyal, két tizedessel, egy zászlótartóval és 75 nemzetőrrel), valamint Nagytevel nemzetőrsége (egy alhadnaggyal, két tizedessel és 47 nemzetőrrel).
A végül is 215 főnyi nemzetőrség Pálffy Károly vármegyei kiküldött, Gombás Mózes járási szolgabíró és Kamondy Károly esküdt előtt 1848. május 21-én Ugodon ünnepélyesen letette az esküt.
A Veszprém vármegyei nemzetőrség közel 12 000 emberét három váltásban indították a Dráva-vonal védelmére, a horvátok ellen. Napjainkig fennmaradt az a levél, melyben 1848. július 28-án a Baranya vármegye siklósi járásában lévő Juzsok faluból Fördős György nemzetőr százados beszámolt arról, hogy az ugodi származású Gödry János köznemzetőr meghalt. A halál oka betegség, valamint elhanyagolt ápolás, a beteg nemzetőrt minden felügyelet nélkül küldték be a közeli Sellye községben lévő katonai ispotályba. A tizennyolc éves Gödry János nemzetőrt július 29-én délután Sellyén temették el. A százados parancsára a temetésre kivonult egy hadnagy, egy őrmester, hat káplár, 48 fegyveres- és 12 fegyvertelen köznemzetőr, összesen 68 ember.
A Drávához felvonult első nemzetőrcsoport 1848. augusztus 21-re tért vissza Veszprémbe és Pápára. A második csoportban részt vevő ugodiak mozgásáról nem maradt fenn adat. A harmadik csoportot pedig a szeptember 11-én meginduló horvát támadás miatt már el sem indították a Délvidékre.
Az igazi háború 1848. december 13-án kezdődött a császári-királyi hadsereg támadásával. Mivel ez már előre várható volt, 1848. december első hetében nagy erőkkel megindult a honvédsereg felállítása. December 6-án Ugodról tizenhét-, december 12-én pedig öt 19-22 éves katonasorban lévő legényt állítottak ki a magyar honvédsereg számára. (Névsorukat lásd a IV. számú Függelékben.)
Az Ugodról mozgósított honvédek további sorsa ismeretlen. Egy 1890. évi összeírás szerint közülük csak egy – Kenessey László nevű – személy élt. Ő azonban az 1848. decemberi újoncozási listán nem szerepelt, esetleg az 1849. májusi katonaállításkor került a honvédségbe. Azonban ez a lista elkallódott. Az újoncállítási listán ugyancsak nem szerepelt az az ugodi születésű Ajer Mihály, akit mint gimnáziumot végzett embert vasúti hivatalnokként regisztráltak. 1848 tavaszán és nyarán Pesten, a pesti 2. nemzetőr zászlóaljnál kezdte katonai pályafutását, s alezredesi rangban fejezte be Komárom várában a szabadságharcot. (Rövid életrajzát lásd e könyv Függelékében, az Akik beírták nevüket Ugod történetébe című fejezetben.)
A háborús események 1848 december végén érték el Ugodot. December 27-én a Perczel honvédhadtest csapatai Pápáról Nagygyimóton át Mór felé elvonultak. December 30-án a Petrisevics-Horváth János ezredes parancsnoksága alatt álló császári-királyi csapatok a déli órákban elérték Pápát. A Győrben felállított és Mednyászky Sándor honvéd főhadnagy parancsnoksága alatt álló 193 főnyi gerillacsapat (szabadcsapat) vonult be először Ugod községbe, majd onnan Bakonybélbe. Miközben a csapat Ugodon pihent, Mednyánszky főhadnagy néhány emberével Pápára ment, ahol a császári-királyi 6. „Wrbna” könnyűlovasezred két postaszolgálatos altisztjét elfogta, és magával hurcolta.
A szabadcsapat megjelenésekor gróf Althan császári-királyi alezredes, a pápai katonai körzet parancsnoka utasítást adott, hogy a Pápán állomásozó császári-királyi 3. ogulini horvát határőrezred kétszáz katonáját indítsák el a gerillák ellen. A kocsikon szállított horvát katonák 1849. január 12-én estére érték el Ugodot. Itt az osztag parancsnoka, Pochnitz százados utasította az ugodi bírót, hogy azonnal szedessen össze harminchat kocsit, hogy azokon folytassák útjukat Bakonybél felé a Gerence-völgyön át. Miközben a kocsik összegyűjtése zajlott, egy ugodi parasztember a hegyeken át Bakonybélbe sietett, s értesítette a szabadcsapatot a készülő támadásról. Így 1849. január 13-án hajnalban a magyar szabadcsapat 193 embere mindössze 26 puskával s puskánként 15–15 tölténnyel, de felkészülten várta a támadókat. A horvát granicsárok túlereje rövid tűzharc után a magyar szabadcsapatot visszavonulásra kényszerítette. A gerillák közül kettő fogságba esett, akiket Pápán haditörvényszéki ítélet után kivégeztek.
)
)
Az előző térképnek a vár környékét ábrázoló részlete
