Olvasni, írni, hittanra tanítani | Száz Magyar Falu

Olvasni, írni, hittanra tanítani

Vácrátóton az iskolai oktatás megindítására valószínűleg a templomépítés idején kerülhetett sor. Az 1770. évi tanító-összeírás az akkor már egy éve ott működő Pareltsek Ferenc tanítót említi, azzal a megjegyzéssel, hogy a faluba az első tanító mintegy húsz évvel azelőtt – tehát 1750 körül – érkezett.

Az iskolamester 1770-ben tizenöt katolikus tanítványát „szótagolni, olvasni, írni és keresztény hittanra” tanította, és a kor szokásainak megfelelően egyúttal a kántori teendőket is ellátta. Valószínű, hogy önálló iskolaépület ekkor még nem volt.

Egy 1828-as adat szerint a tanítás „egy délre néző, újabb építésű téglaépületben” folyt bizonyos Dömölky Antal Pest megyei származású, huszonhárom éves feleséges tanító vezetésével. Az épület „elég száraz és világos”, fűtéséről a falu gondoskodik, telente egy öl fát szánva erre a célra. Az öszszeírás megemlíti, hogy az iskola területe ezerkétszáz négyszögöl, sem az udvar, sem a kertje nincsen bekerítve, de árok veszi körül. A „mindkét nembeli” tanulók (csaknem félszáz hat és tizenkét év közötti gyerek: huszonnyolc fiú és tizenkilenc leány) négy padon vagy más néven lócán foglaltak helyet, előttük egy „hosszú” asztal volt.

A mester évi fizetségét 1770-ben négy mérő vetésterületű szántó, a párbérből huszonkét és fél mérő rozs, tizenöt forint, két szekér széna, négy icce vaj, huszonöt font só, huszonöt font szalonna és a stóladíjból négy forint képezte. Két emberöltőnyi idővel később, 1828-ban a tanítói fizetés alapjának számító szántóterület megnégyszereződött az 1770. évihez képest, ugyanis ekkor már négy hold (holdanként négy mérő vetésterülettel) illette az iskolamestert. A terület a hartyáni határnál a Gulyás- és a Molnár-féle földek között feküdt. Ezenkívül egy ezeröles tanítói kertet is kimértek az iskolaépületnél. A tanító évi bére egy öl tűzifából, egy szekér szénából, tizenkét font sóból, tizenkét font gyapjúból, három mérő vajból és családonként fél mérő rozsból, valamint tizenöt krajcár készpénzből állt.

Az iskolamester megbecsült személye a községnek, mert a tanítási feladatok mellett ellátta az egyházban a kántori, az elöljáróságnál pedig a jegyzői teendőket. Fizetését továbbra is természetben kapta a falutól és az egyháztól is. A rátóti iskola 1857-ben is a sződi plébánia fiókiskolájaként működött, szakmai felügyeletét a püspökhatvani iskolafelügyelő látta el. Ekkor a tanító Hanke Tamás, aki munkáját napi négy és fél órán keresztül végezte, fiúknak és lányoknak egy közös tanteremben. A vallásoktatást a sződi plébános tartotta fenn magának, aki hivatalosan az intézmény igazgatója is volt. A negyvenhat fiú és tizenöt leány tanuló mindegyike rátóti lakos. Az oktatás vegyesen, szláv és magyar nyelven folyt.

1870-ben a községben akkor birtokos bencések és a fenntartó váci megyés püspök közös erőfeszítéseként elkészült a kéttantermes „csinos, új iskolaépület” a templommal szemben. Az építkezést a falu ingyenes fuvarral segítette, majd községháza céljára az egyik termet igénybe is vette, az épület karbantartásának kötelezettségével.

Ez a kényelmes megoldás csak 1898-ig tartott, amikor egy közegészségügyi felügyelői látogatás kifogásolta, hogy „a rátóti rom. kath. iskolában 130 gyermek taníttatik egy teremben, egy tanító vezetése által”. (Érdekes, hogy a szakmai felügyelet ezt eddig nem kifogásolta...) A megyés püspök kezdetben tiltakozott a második tanterem tanítási célra történő használata ellen („mert a törvények szerint 80 gyermek számára 48 négyzetméter területű tanterem szükséges”), 1901-ben azonban mégis hozzájárult a második tanítói állás szervezéséhez, és ezzel két tanulócsoport kialakításához. A község át is adta a használatában lévő termet, ez időtől az épület teljes fenntartása a római katolikus iskolaszékre hárult. „A régi iskolát, mely a kántorális épületben volt s jelenleg ideiglenesen istálóul szolgál a kántor marháinak... mint tartalék tantermet vagy tanítói lakásnak megtartottam” – jelentette a váci püspöknek az iskolafenntartó sződi plébános. 1911–1912-ben azonban már sort kellett keríteni a negyvenéves ház átalakítására, mert használatra alkalmatlanná vált. A munkát a vácrátóti egyházközség végeztette, mivel „a község tót anyanyelvű, és így félő, hogy az állam fog iskolát építeni, másrészt könnyen megvonhatja az államsegélyt, mert az épület iskola céljára alkalmatlan” – ahogy a sződi plébános indokolta.

A tanítók közül az első álláshelyen lévő kántortanító feladata volt az öszszetettebb: alapfeladata mellett el kellett látnia az egyházközség kántori teendőit és az iskolaszéki jegyzői feladatokat is. Vácrátót kántortanítója 1895-től Sztarek Lénárd, míg a második tanítói állást 1901-től kezdődően Wattay Viola töltötte be. (Wattay Viola negyven évet töltött el a tanítói pályán, 1930-ban történő nyugdíjba menetelekor a váci püspök köszönőlevelében írta: „a község, melyben 29 év óta működik, teljes elismeréssel és szeretettel becsülje meg ezen buzgó tanítónőt és az ő emlékét”.

Szigorú törvények írták elő a hatévesnél idősebb gyermekek iskolába járási kötelezettségét. Hat évig voltak kötelesek elemi népiskolában tanulni, majd az ipari tanulók úgynevezett ismétlő iskolába jártak. Ezen idő alatt a legalapvetőbb követelmény az írás-olvasás elsajátítása volt. Vácrátóton nem tudott írni-olvasni a századforduló évében az összlakosságnak majdnem fele, de a későbbi évtizedekben is harminc százalék körüli az írástudatlanok száma. Az oktatás eredményességének növelése végett 1929-ben megszervezték a harmadik tanítói állást is. Fizetését az állam biztosította, míg az egyházközség kertilletmény juttatásával és a kezdő fizetés tíz százalékával egészítette ki a tanító jövedelmét. A vácrátóti római katolikus iskolaszék tagjai ebben az évben Hoitsy Pál plébános, elnök, Lehoczki Béla kántortanító, iskolaszéki jegyző, B. Horváth János, Bíró János, Dinka János, Gábor András, Bucsányi Ferenc, B. Horváth István, Gulyás Gábor, Gulyás Mihály, T. Gulyás József, Lukács Mihály és Smál István volt. Jellemző a korszakra, hogy a vácrátóti harmadik tanítói állásra 1930-ban hetvenen pályáztak.

A harmadik állás létesítése után a több mint kétszáz tanulót három csoportba osztották: I–II., III–IV és V–VI. osztályra. A tanítás továbbra is két tanteremben folyt, a három tanító és az osztályok váltakozva jártak iskolába. A váltakozó tanítás megszüntetéséért 1935-ben a vácrátóti egyháztanács kezdeményezte újabb tanterem építését, melyhez a község a telket és az építéshez a fuvart biztosította. 1936-ban adták át a falu közepén lévő telket, mely Szlovák Mihály háza mögött és Gábri Lajos háza előtt feküdt.

1942-ben került sor a negyedik tanítói állás megszervezésére, mely lehetővé tette a nyolc évfolyamos oktatásra való áttérést. Az 1943-ban készített kimutatás szerint az iskolába beírt tanulók száma év elején 250, évvégén 236 volt. Az oktatás négy csoportban folyt: I–II és III–IV. vegyes osztály, míg az V–VIII. osztályban külön a lányok és a fiúk. Az ismétlő iskolába ekkor öt iparostanonc és egy kereskedőtanonc járt. A három tanteremben a tanítás váltakozva folyt.

A tanítók körében részben lemondások, részben a katonai behívások miatt jelentős változások történtek. A kántortanító 1939-től Anna György lett. 1944 őszén az iskola nehéz helyzetbe jutott, mert a kántortanító hadifogságba került, a tanítónők pedig elhagyták a községet.

Az ideiglenes kormány 1945-ben elrendelte a nyolcosztályos alapiskola – melyet elvileg 1940-ben vezettek be – általánossá tételét. Ezzel a korábbi elemi iskolai írás-olvasás-számolás elsajátítása mellett a felső tagozaton társadalom- és természettudományi alapműveltség átadása is lehetővé vált.

Megszűnt 1949 szeptemberétől a vallásoktatás, és ugyanettől az időtől kötelező lett az orosz nyelv tanítása. A legutóbbi évtizedben a német és az angol nyelv oktatása folyik, amit már a harmadik osztályban elkezdenek. A szlovák nyelvet is tanulhatták az iskolában 1972-től a gyerekek, ez azonban 1995-ben abbamaradt. A megszüntetés oka részben gazdasági: míg az iskola a hetvenes-nyolcvanas években a nemzetiségi nyelv oktatásáért többlettámogatáshoz jutott, 1994-től csak heti ötórás foglalkozás után kaphatott az iskola pénzt. Ez viszont újabb pedagógus beállítását feltételezte volna, amire már végképp nem volt fedezet. Van azonban olyan vélekedés, hogy a szülők részéről nem volt erre a stúdiumra igény. Ennek a megállapításnak némiképp ellentmond, hogy az óvodában jelenleg is van szlovák nyelvű foglalkozás.

A község és az egyház részére komoly gondot jelentett a nyolcosztályos iskola elhelyezése. Ehhez gyakran kényszermegoldásokat kellett alkalmazni: tanteremként használni olyan épületeket, amelyekre azok alkalmatlanok voltak. El is hangzott 1947-ben a képviselő-testületi ülésen: „A meglévő iskolák olyan állapotban vannak, hogy azok hiányairól jegyzőkönyveket kellene felvenni.”

Az egyházi iskolák államosítását követően 1950-ben állami tulajdonba kerültek a volt egyházi iskolaépületek és tanítói lakások, ezzel azonban az elhelyezési gondok nem oldódtak meg. Változást az hozott, hogy 1951-ben elkészült a templommal szemben az új, hét tantermes iskolaépület, aminek következtében – bár váltakozva – egy épületben folyhatott a tanítás. Ideiglenesen az iskola használatában maradt a központban lévő régi iskola épülete is: itt működött a napközi, és a tanórán kívüli foglalkozásokat is itt tartották. A régi iskola épületét 1969-ben felújították. Az új épületben 1972-re sikerült a régi szertárakból egy új tantermet kialakítani, és ezzel lehetővé vált, hogy az iskolában immár egy műszakban folyjon a tanítás.

A nyolcosztályos általános iskolában gyorsan nőtt a pedagógusok száma. Rendelet írta elő a felső tagozaton a szakos tanárok alkalmazását, ez azonban Vácrátóton sokáig nem valósult meg. 1954-ben már tízen, ezt követően hosszú ideig tizenegyen, az utóbbi évtizedekben pedig tizenöten tanítottak itt. Fokozatosan javult a szaktanári ellátottság is. A pedagógusok fele rendelkezett 1960-ban a megfelelő iskolai végzettséggel, míg napjainkban csaknem mindenki. Sajnálatos tény, hogy a nevelők nagyobbik része nem lakik a községben, általában Vácott van az állandó lakásuk. Az iskola igazgatója az államosításkor Gyenes János, majd 1953-tól 1972-ig Mihalik István volt, nyugdíjba menetele után követte őt Tamasek Józsefné helybeli pedagógus. Ő szintén nyugdíjazásáig, 1988-ig látta el az igazgatói teendőket. Jelenleg Toldi Péter az iskola igazgatója.

Az országos tendenciákhoz hasonlóan alakult a tanulók létszáma az utóbbi fél évszázadban. A legmagasabb az 1960-as években volt, amikor 260– 280 között váltakozott a gyermekek száma (a legtöbb tanuló 1966-ban járt az iskolába: 288), ezt követően fokozatos csökkenés észlelhető. A Vácrátóti Általános Iskola napjainkban az alapfokú oktatási tevékenység végzése mellett napközis ellátást és étkezési lehetőséget biztosít tanulóinak. Mivel a községben zajló kulturális-művelődési tevékenységek is alapvetően erre az intézményre épülnek, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és a községi könyvtár is szervezetéhez tartozik.

Váczrátót képviselő-testülete még 1914-ben hozott határozatot állami óvoda létesítéséről. Az óvoda 1920-ban meg is kezdte működését egy, a gróf Vigyázó Sándor és örökösei tulajdonát képező épületben, ami nyilvánvalóan csak ideiglenes megoldást jelentett. A község vezetői 1934-ben sürgették a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot, hogy oldja meg a gyermekintézmény állandó jellegű elhelyezését.

Végmann Antal plébános 1941-ben a főút melletti telket kiegészítette a plébánia kertjéből. Itt épült fel 1950-ben az állami óvoda, amit 1951-ben vettek birtokukba a kicsinyek. Az új épületben az óvoda továbbra is mostoha körülmények között működött.

Ennek ellenére népszerű volt a vácrátótiak körében. Volt olyan esztendő (például 1957), amikor a 68 férőhelyes óvodába 93 gyermeket irattak be. Hasonlóan nagy volt az igény a napközis étkeztetésre is. Az átlagos kihasználtság 105–110 százalék között mozgott, és ez jellemző a legutóbbi években is. Míg az ötvenes évekig egy, majd két óvónő foglalkozott a kicsinyekkel, ma már hatan nevelik őket. A két óvodai csoport 1992-ig két külön épületben volt, 1993-tól vannak együtt jelenlegi helyükön, három csoportban.