Kastélyból múzeum | Száz Magyar Falu

Kastélyból múzeum

Az 1960-as évek elején mind többször vetődött fel a nagykastély sorsának rendezése. Bonyolította a helyzetet, hogy a régi kultúrház, mely nagyjából a jelenlegi művelődési ház helyén állt, életveszélyessé vált, 1966 őszén le is kellett bontani. Nem volt a falunak önálló könyvtárépülete sem, az egyre gyarapodó állományt 1955-ben az Aulich utcai iskolába helyezték el. Ugyanakkor a párt és a tanács, annak intézményei részére is irodákat kellett biztosítani. 1961-ben a kultúrház előadóterme (ezzel együtt a táncterme), olvasó- és klubterme a nagykastélyban megszűnt. Így aztán a bálokat hol almatárolóban, hol terményraktárakban tartotta a művelődési ház.

Ideiglenes kezelésbe a megyei tanács építési és közlekedési osztálya részére adta át 1962. január 24-én az Országos Műemléki Felügyelőség a kastélyt és tizennégy holdas parkját. Ekkor is készült egy felosztási terv, melynek értelmében a földszinten, a bejárattól jobbra lévő két szobát az Egészségvédelmi Kör (Zöldkereszt) kapta, balra a napközi otthon ebédlője, az onnan nyíló északi bástya szobája a községi KISZ-bizottság irodája lett. Az első emeleti nagytermet a párt és a tanács közös tanácstermének, a mellette lévő akkori könyvtári szobát párttitkári helyiségnek gondolták. Az első emelet bal oldali két szobáját és a déli bástya szobáit irodahelyiségeknek, irattárnak, egy pincehelyiséget pedig a községi tanács vb-nek kértek. A második emeletet teljes egészében múzeumnak adták át, mégpedig a Magyar Nemzeti Múzeum itteni fiókjaként gondolták az üzemeltetést, kivéve a déli bástya toronyszobáját, ahová a községi könyvtárat szerették volna telepíteni.

Ekkor már több éve a községben dolgozott Molnár Mátyás tanár, akinek egészen más elképzelései voltak a kastéllyal kapcsolatban. A teljes épületben múzeumot, a déli bástyában alkotóházat, a parkban skanzent gondolt el, s mindehhez – úgy is, mint a községi Hazafias Népfront titkára – a megyei tanácson, a minisztériumban kilincselt jóváhagyásért. Még 1962 tavaszán elérte, hogy a megyei tanács is hozzájárult a művésztelep megvalósításának gondolatához.

Levélben fordult 1962 nyarán a helyi Népfront Bizottság (Sólyom Gyula elnök és Molnár Mátyás) a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főigazgatóságához a múzeum ügyében: „Tekintettel a várkastély történelmi nevezetességére szeretnénk, ha a II. emeleti helyiségekben Rákóczi kiállítás, könyvtár és levéltár nyílna, Rákóczi kutató múzeum jelleggel… Az I. emelet helyiségeiben a megyei múzeum rendezhetne be kiállítást, itt egyben helytörténeti anyagot is lehetne elhelyezni. A földszinten az ismeretterjesztés (KISZ, Nőtanács, Hazafias Népfront stb.) célját szolgáló előadóterem és egyelőre az egészségügyi szobák nyerhetnének elhelyezést. Ezenkívül egy különbejáratú részben, a déli bástyában alkotó szobát lehetne berendezni képzőművészek, írók stb. részére. Míg a pincehelyiség igen alkalmas lenne kőtörténeti kiállítás céljára…”

A döntés sokáig húzódott, bár 1963-tól a megyei múzeumigazgatóság kezelte az immár restaurált épületet és a parkot, megnyíltak az első kiállítások is, de az óvodát – a falu egyelőre nem talált más helyet – 1963-ban beköltöztette a földszintre, s csak 1965 elején helyezték át a Tulipán utcában vásárolt épületbe. A Vay Ádám Múzeum ünnepélyes megnyitását ettől függetlenül 1964. október 4-én megtartották.

Gondot okozott a kastélypark ügye is. A falu népe és a tanács joggal tarthatott attól, hogy az előbb-utóbb védetté nyilvánítandó területről ki fognak szorulni az akkor már a tsz kezelésében lévő sportlétesítmények: a futball-, kézilabda- és röplabdapálya, a zuhanyozó és az öltöző, valamint a tanács kezelésében lévő kiskastély a négy szolgálati lakással, és a még csak tervbe vett szabadtéri színpad. A későbbiek során mind a mai napig számtalan terv született a sportlétesítmények kiköltöztetéséről a tó mellé vagy a vasúton túlra, de minden maradt a régiben. A szabadtéri színpad végül is nem készült el, a kiskastélyt pedig a rendszerváltás óta – vendégházzá alakítva – a múzeum és a polgármesteri hivatal közösen üzemeltetik.

Nehezen sikerült megoldani a művelődési ház és a könyvtár ügyét is. A közel négyezres állományt 1964-ben a községi tanács nagytermébe helyezték át, a művelődési házról pedig az a döntés született, hogy amíg az új kultúrház fel nem épül, addig a Damjanich utcai 1. számú tanteremben működik – a tanításon kívüli időben.

Az 1960-as években kapott újabb lendületet szerte az országban a művelődésiotthon-építés, jelentős mértékben társadalmi erővel és munkával. 1968-ban Vaján is az akkori időkre nagyon jellemző, emeletes, nagytermes művelődési ház épült, melyet ünnepi műsorral nyitottak meg augusztus huszadikán. Ebben a modern épületben kapott helyet a művelődési ház szakköreivel, a szélesvásznú mozi és a községi könyvtár, mely éppen időben költözött át, hiszen korábban a tanácsházi elhelyezés után a kastély gondnoki épületébe telepítették át, az azonban igen vizes épület volt, úgyhogy mind a könyvek, mind pedig a szekrények és polcok komoly károsodást szenvedtek.

Szintén az 1960-as évek nagy művelődéspolitikai vállalkozása volt a jobb feltételeket és ellátást ígérő iskolakörzetesítés megvalósítása. Döntően a tanyasi iskolák felszámolást tűzte ki célul a diákotthonok létesítése, melynek során Vaján a kiskastélyt tartották a legalkalmasabbnak egy ilyen intézmény megvalósítására. 1967-ben megtörténtek a szükséges belső átalakítási és fel-újítási munkák, 1968-ban a kialakított 54 férőhelyet teljesen betöltötték. A gyermekek Rákóczi-tanyáról, Flóra-tanyáról (Baktalórántháza), a Kauzsay-tanyáról (Magy) és Liget-tanyáról (Ófehértó) érkeztek. Éjszakai ügyeletest nem alkalmaztak, mert egy nevelő benn lakott az épületben, és felügyelt rájuk. Az évtized végén és az 1970-es évek elején új, földszintes szárnnyal tovább bővült a diákotthon: két tanulószobát, irodát, konyhát, mosókonyhát, raktárt alakítottak ki benne.

Megszűnt a tanítás 1970. szeptember 1-jén Boglya-tanyán. Az első időkben még stráfkocsival hozták be mindennap a gyermekeket az iskolába, később az elhelyezésük megoldódott a diákotthonban. Ekkor már hetven tanuló lakott a kiskastélyban. Öt év múlva Rákóczi-tanyán is megszüntették az iskolát, s a gyermekek szintén a diákotthonban kaptak szállást, melyet ekkorra száztíz tanuló befogadására tettek alkalmassá.

Az 1960-as évek végén a falu lakossága 3728 lélek: 1824 férfi és 1904 nő. A külterületen lakók száma: 601. A lakónépesség 707 lakóházban élt. A község területe 4971 katasztrális hold volt. Az akkori párt- és kormányhatározatoknak megfelelően a tanács fokozott figyelmet szentelt a lakosság ellátásának javítására, kisiparosi engedélyek kiadásával segítette az állami és szövetkezeti szolgáltatások esetleges hiányainak pótlását. Az 1970-es évek végén szolgáltatóház épült a faluban. Iparcikk bolt, cukrászda nyílt.

A lakosság anyagi erősödését mutatta, hogy a Vaja és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet taglétszáma 1968-ban 1345 fő volt, a betétállomány felülmúlta az ötmillió forintot. A szövetkezet egy év múlva önálló kis irodaházat is épített. Ugyanezekben az években épült fel a tsz emeletes irodaháza.

A Rákóczi Termelőszövetkezet kezdte el szervezni már az 1970-es évek végén a szomszéd termelőszövetkezetekkel egy közös gyümölcstermesztési és értékesítési rendszert, melynek a Nyírkert nevet adták. Ezervagonos hűtőtárolót, léüzemet létesítettek, munkalehetőséget adva ezzel a környékbeli lakosságnak is. 1985-ben, fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából a tsz a Kiváló Termelőszövetkezet kitüntető címet kapta.

Az 1970-es év ismét változást hozott a falu életében. A közigazgatási átszervezések során megszűnt a baktalórántházi járás, Vaja nagyközség július 1-jével közös tanácsot alakított Őrrel és Rohoddal, melyhez később még Nyírparasznya is társult, az irányító feladatokat előbb Mátészalka vette át, majd 1989. július 1-jétől a kétszintű helyi-területi igazgatásra való áttérés megyei programtervének alapján a tanács szerveinek munkáját már közvetlenül a megyei tanácsi szervek irányították.

Nagy segítőkészségről tett tanúbizonyságot a falu lakossága a felső-tiszai árvíz idején. 1970. május 17-én Fehérgyarmatról 34 személyt, Jánkmajtisról tizenkettőt, Nábrádról húszat, Panyoláról 28-at, Szamosszegről tizenhatot – zömmel családokat – fogadtak be vajaiak. Jelentős mennyiségű terményt, 494-en pedig összesen 52 350 forintot adtak össze, amit a tanács a rászorultak részére utalt tovább.

Még abban az évben a falu tűzvédelmének megerősítésére a Damjanich úton felépült a két szerállásos, 115 négyzetméter alapterületű szertár. A településen ekkor Nagy Pál önkéntes parancsnok vezetésével 36 önkéntes és nyolc úttörő tűzoltó szolgált, akik a korábbi járási versenyeken is derekasan helytálltak.

Vaja, Rohod és Őr község önkéntes tűzoltótestületei 1975. február 19-én megtartották alakuló ülésüket (a 4/1974. /VIII. 1./ BM. sz. rendelet alapján), és a testületek egyesületté alakultak. A székhely Vaja lett, a másik két községben egy-egy egység működött, melyek parancsnokai Vaján Fekete József (1938) pedagógus, Rohodon Király Miklós (1923) önkéntes tűzoltó főhadnagy, Őrben pedig Hódi Miklós (1921) tsz-tag. 1979 januárjában csatlakozott az egyesülethez Nyírparasznya is.

Elkészült 1980-ra a Vaját, Őrt és Rohodot egészséges ivóvízzel ellátó regionális vízmű, egy évvel korábban átadták az új, 332 négyzetméteres ABC Áruházat.

Súlyos, több évtizedes problémát igyekezett felszámolni az 1980-as években a nagyközségi tanács azzal, hogy a cigánytelep korábban már megkezdett széttelepítését tovább folytatta, új utcasorokat nyitott, és kedvezményes hitelekkel ösztönözte a telepi lakosságot házépítésre. 1985-re már csak három család maradt a telepen. Ekkor a cigány lakosság száma a faluban 329 fő (az össznépesség 9,3 százaléka), munkaképes korú volt 198, közülük munkaviszonyban állt 126 fő, ebből eljáró hetven fő, helyben dolgozó pedig 56 fő volt.

Az iskola és a művelődési intézmények szorosabb összefogására országosan, kísérletképpen beindított Általános Művelődési Központok (ÁMK) egyike Vaján kezdte el a működését 1981-ben. Az összefogott intézmények ellátását egy év múlva a helyi Gazdasági, Műszaki és Ellátó Szolgálat (Gamesz) intézte egészen az 1989-es megszüntetéséig. Működése alatt épült fel az általános iskola udvarán az új tornaterem és a hatszáz adagos konyha-étkezde (1985). Ugyanettől az évtől Vaján önálló fogorvosi körzetet alakítottak ki.

A rendszerváltás idejének eseményei közül kiemelkedik, hogy 1989-ben a faluba kilenc romániai menekült érkezett, akik itt is akartak letelepedni, augusztus 2-án megalakult Vaján a kisgazdapárt tizenhét taggal, szeptember 4-én pedig a Hazafias Népfront ülésén a település testvérhelységévé fogadta a kárpátaljai Tiszaújlak községet.

Az 1990-es évek elejére a község valamennyi útja szilárd burkolatot kapott, és elkészült a Rákóczi-tanyához vezető út is, kiépült a földgázvezeték, a crossbar-telefonhálózat, meghatározó nagyüzemmé vált a Vajai Zöldség-Gyümölcs Kft.

A falu lakossága 1990-ben 3667 fő, ebből 1648 férfi és 1719 nő, akik 1031 lakásban éltek. Közigazgatásilag ekkor újra önállóvá vált és mai napig is az a nagyközség.

Az 1990-es helyhatósági választások a tizenegy tagú képviselő-testület döntő többségben az MDF, illetve kisgazdapárti és MDF közös jelöltekből alakult meg, polgármesterré az akkor negyvenéves, független jelöltként indult Tisza Lászlót választották meg.