A Duna-kanyar ékköve
A Duna-kanyar ékköve
A Visegrádi-hegység az észak-magyarországi középhegység legdélibb része. Vulkanikus eredetű, szerkezetileg az Északi-Középhegységhez tartozik, annak legdélibb nyúlványa, a Börzsönyi-hegységben található Szent Mihály-hegységgel áll szerves kapcsolatban. Felszínének nagy része miocén (földközépkori) andezitből és andezittufából épült fel, amelyeket a tektonikus mozgások az északnyugat-délkeleti, és északnyugat-délnyugati irányú szerkezeti vonalak mentén átformáltak. A vele területi egységet képező, mészkőből és dolomitból álló Pilisi- és Óbudai-hegységhez földszerkezetileg nem sok köze van, bár ezek a hegyek alkotják közvetlen szomszédságát.
Az összefüggő területbe ékelődött be a Duna, amely a jégkorszak végén rakta le kavicsos teraszait: ezek jól megfigyelhetők a település területén is. Természeti szépségét a kiemelkedő dombokat borító erdőségek és a Duna kanyarulata adja meg. Az egyik legmagasabb hegységéről, a Dobogókő alatti, 641 méter magas Prédikálószékről be lehet látni a Duna Zebegénynél kezdődő és majdnem Vácig terjedő teljes kanyarulatát.
A települést körülfogó dombok nem túl tekintélyesek, az Öregpap-hegy 567, a Hajagos-bérc 572, a Borjú-fő 523, az Urak asztala 584, A Sós-hegy 429, a Nagy-Villám 378, a Fekete-hegy 345, maga a Vár-hegy mindössze 328 méter magas. A dombok Duna felé eső lejtőin sok helyütt intenzív lejtőpusztulás figyelhető meg. Visegrád hegyei és dűlői nevüket még a török hódoltság előtt kapták, ezeket a beköltöző németség magyarul vette át, és csak később adtak nekik német másikat tükörfordításként vagy új névképződéssel.
A talaj felszínét a törésvonalakban lévő patakok ma is aktívan alakítják rombolva a völgyeket. A községet átszelő legnagyobb vízfolyás az Apátkúti- vagy a rajta működött malom után elnevezett Malom-patak, hosszúsága 9,6 kilométer, vízgyűjtő területe 16 négyzetkilométer. A falu nyugati szélén folyó Lepence-patak (nevét a hagyomány szerint a labanc névből kapta) szintén jelentős vízgyűjtő területtel rendelkezik. A XVIII. század elején még Hidegkútnak nevezték. A település határában két kisebb vízfolyás is található, a Kékkúti-patak, és a szintén a Gizellatelep mellett folyó Keserű-patak.
A hegyekben és a völgyekben sok a forrás. A legtöbbjük az Apátkúti-patak völgyében szökik a felszínre, például Magda-forrás, Thelgarthy-forrás, Kaán-forrás. A Lepence-pataknál van a Jancsi-forrás, a Kisoroszi révnél a Szentgyörgy-forrás, a Várkerti-dűlőben a Mátyás-forrás, a Somos-bércnél a Kék-forrás. A négytized hektáros Apátkúti-tavat mesterségesen duzzasztották, és elsősorban horgászati célokra használják. Az 1973-ban végzett kútfúrások nyomán meleg vizű gyógyforrást találtak, a víz 1302 méter mélyről tör elő, vízhozama percenként 1900 liter, talphőmérséklete 38 Celsius-fok. Hasznosítása kettős: a lepencei fürdő vizét adja, és néhány éve palackozzák. Visegrádi víz néven az ország egyik legkedveltebb, káliumban és más nyomelemekben gazdag ásványvizét nyerik belőle.
A község (2000 júliusa óta újra város) területe 3327 hektár, tengerszint feletti magassága a plébániatemplom küszöbénél 108 méter. Éghajlata hőmérsékletileg átmenetet képez a mérsékelten meleg és a mérsékelten hűvös között, csapadékviszonyait tekintve mérsékelten száraz.
A legfontosabb éghajlati elemek éves átlagai: a napsütéses órák száma 1950 óra körüli, középhőmérséklete 9,5–10 Celsius-fok közötti, a Nagy Villámon 9,1 Celsius-fok. A Nagy-Villám északi lejtőjén marad meg legtovább a hó, itt az 1980-as években felvonóval felszerelt sípályát építettek. A csapadék mennyisége éves átlagban 596 milliméter, ezt a mennyiséget a Nagy-Villámon mérik, ebből 340–350 milliméter a tenyészidőszakban esik. (1984. november 17-én 59,8 milliméter csapadék esett.) Az uralkodó szélirány északnyugati, az átlagos szélsebesség három méter másodpercenként.
A helység Pest megye szentendrei járásában fekszik, Nagymarossal szemben. Szomszédai: Dunabogdány, Dömös és Pilisszentlászló. Északról a Duna határolja mintegy hét kilométer hosszúságban. Külterületi lakott helyei: Lepence, Gizella-telep és Szentgyörgypuszta. A legközelebbi várostól, Váctól való távolsága tizenhat kilométer, a püspöki székhely közúton és a dunai kompon is megközelíthető. A fővárostól való távolsága 42 kilométer: a Duna jobb partján közúton és HÉV-en, a bal partján vasúton és a dunai kompon áll összeköttetésben Budapesttel. A megközelítési lehetőség különösen a XIX. század második felében játszott nagy szerepet, amikor az idegenforgalom egyre nagyobb arányokat öltött. Ezekre a bevételekre Visegrádnak nagy szüksége volt, mivel a filoxéravész után egyik legnagyobb jövedelmi forrását, a szőlő- és bortermelés hasznát elvesztette.
A település területén a barna erdőtalaj a legelterjedtebb, ennek termőképessége igen gyenge. Természeti adottságai az erdőgazdálkodásra és a rekreációra a legalkalmasabbak. Természetes növénytakarója, illetve erdeinek főbb állományalkotó fafajai a kocsánytalan tölgy, a csertölgy, a kőris, a juhar, a hárs, a cseresznye és sokféle cserje és a bükk. A talajerózió pusztító hatását a kiterjedt erdőségek tetemesen mérséklik. Az erdők összterülete 2339 hektár, a falu területének 70,4 százaléka. Korábban az erdőségeket a tölgy uralta, a fafajváltás a történelmi korokban ment végbe, és vette át a tölgy helyét a cser-tölgy. Ezt a folyamatot elsősorban a XVIII. század mértéktelen fakitermelése okozta, amelynek tárgya elsősorban a tölgy volt, tölgyerdei ezután alakultak át csertölgyesekké. A Várkert-dűlőben szelídgesztenyések is találhatók, amelyeket a hagyományok szerint a középkorban telepítettek be ide és Nagymarosra.
Az erdőkben valaha gazdag állatvilág élt, főleg a középkorban folytak a területen nagy udvari vadászatok. Jelenlegi uralkodó állatállománya a szarvas, az őz, a vaddisznó, mezei nyúl. A fogolyfélék már ebben az évszázadban, a sűrű vadászat következtében pusztultak ki. Az utóbbi évtizedekben, a múlt században Korzikáról betelepített vadjuh, a muflon jelentősen elszaporodott.
Az erdei talajokon a tisztások szélén számos gombafaj tenyészik, a nagy őzláb, a szarvas, a galamb-, a róka, és kucsmagomba mellett kedvező, esős időjárás esetén a tinórugomba számos faja is előbukkan az avar alól.
A település területén közvetlenül a Duna mentén, az ártéren lévő nyers öntéstalajt a mezőgazdaság hasznosítja és ez a terület az ártéri erdők hazája is. A területhasznosításban a bogyós gyümölcsöké (málna, egres) a vezető szerep, de jelentős a csonthéjasok, a meggy, a cseresznye és a mandula, dió termelése is. A település területén lévő kőbányák zömét az 1950–60-as években bezárták, ma már csak kevés helyen folyik a termelés, az andezit bányászata. A természeti értékek felett a Duna-Ipoly Nemzeti Park őrködik.
A község a sík parti részeken épült és csak az alacsony hegyekre kúszik fel, bár az utóbbi évtizedben a hegyoldalak beépítettsége a nyaralók gyarapodásával megnőtt.
A falu látképe nyugatról
Az Apátkúti-, más néven Malom-patak völgye
Jellegzetes visegrádi utcakép
