Katolikusok, reformátusok, ortodoxok | Száz Magyar Falu

Katolikusok, reformátusok, ortodoxok

A székely közösségek – ahogy azt a kötet vonatkozó történeti fejezetében taglaltuk – vidékünkön a XII. század végén rendezkedtek be, és feltehető, hogy Zabolán is egy kisebb, román stílusú templomot emeltek. Településünk és a többi orbaiszéki falu nem szerepel a híres 1332. évi pápai tizedlajstromban. Egyes történészek ezt úgy magyarázzák, hogy az orbai székelyek ekkor a magyar király által a moldvai Milkón alapított római katolikus püspökséghez tartoztak. Székely Zoltán úgy vélte, hogy a XIV. század elején az itteni székely közösségeket még Fehér megyéhez számították, mert annak területén hosszabb ideig laktak a Háromszékre való átköltözésük előtt. Lehetséges, hogy a kelet-erdélyi megtelepedésük utáni évszázadban egyházi szempontból még mindig Fehér vármegye keretében adóztak. A XV. században építették fel a ma is álló gótikus vártemplomot, amelyet a következő század derekán kezdődött hitújításig római katolikus istenházaként használtak.

A katona rendű szabad székely közösség tagjai a XVI. század második felében Zabolán áttértek a református hitre, és a számbeli kisebbséget alkotó katolikusokat kiszorították a vártemplomból. Az anyaszentegyház nélkül maradt közösség támogatását a Mikes család vállalta magára, a nemesi família római hiten maradt. Az udvarában élő szerzetesek, papok látták el a helyi katolikus hívek lelki gondozását. Remeteházi András páter 1640 és 1646 között Mikes Kelemen zabolai kúriájában káplánként működött, és a nagy paphiány miatt a szomszédos falvakba is kijárt misézni. Amikor 1646 elején elhunyt, holttestét a grófi család kápolnájába temették.

Az erdélyi katolikus rendek megbízásából 1668-ban Mikes Kelemen Moldvából kért misszionárius atyákat. Számos ottani térítő szerzetes és csángó magyar a XVII. századi hadi események idején a tatár támadások elől menekülve Mikes zabolai birtokán talált menedéket.

A Moldvában működő konventuális ferences szerzetes, Antonio Angelini 1678. augusztus 19-én Zabolán írt levelében köszönte meg a Rómában székelő hitterjesztés szent kongregációjának, hogy elnyerte a magiszteri címet. Az olasz frátert 1681-től kinevezték a moldvai misszió prefektusának, ahonnan 1683 és 1684 között a tatárok és a törökök támadásai elől több alkalommal is Erdélybe menekült. A Mikesek udvarházában még a XVIII. században is barátok működtek, ezt egy 1784-ből származó protestáns okirat erősíti meg: a helybeli református hitű „Jakafi Tamást, Szentkatolnáról egy pápista leánnyal a barát eskette”.

A Mikesek jobbágyai 1750-ben kápolnát építettek a grófi család nemesi telkén, közvetlenül az udvarház mögött. A XIX. század elején azonban a földrengések ezt az épületet is annyira megrongálták, hogy 1859-ben már nem tudtak benne misét tartani. A római katolikus hívők egyébként 1847. április 30-án, tehát röviddel a forradalom és a szabadságharc kitörése előtt, arra kérték a protestáns katona rendű, szabad és nemes székely közösség képviselőit, hogy a falu birtokában lévő szabad telkek közül jelöljenek ki nekik egyet, ahol felépíthetik szentegyházukat: „Olvastatik a Romano Katholika Anya Szent egyháznak azon levele, melyben templomuk épittésére segedelmet kér. Válasz. Midőn a kérelmes Megye épitteni fog, a kérés Méltányoltatik, s illo figyelem fordittatik.”

Az 1848 elején készített vizitációs jegyzőkönyv így fogalmazta meg a katolikus közösség helyzetét: „A zabolai katholikus közönség panaszképpen adja elő, miszerint a falunak a református része saját szükségeire több ízben adott el köz helyet a nélkül, hogy a katholikusok ígéreten kívül egyebet kaptak volna. Másfelől az is el volt felejtve, hogy ennek előtte adtak, ’s hogy jelenleg az igéretet úgy kapták, hogy mihelyt a katholikus rész templom építéséhez fog, a segedelmet megadják. Ez uttal azon körülmény is felmerülvén, hogy a katholikusok a legnagyobb bizonytalanságba vannak, ugyanis valyon a grófi udvar kertjében lévő templom átengedtetik-e nékik, hogy saját erejükön kijavítassák, vagy újnak építéséhez kelyen-e fogni? Nem tudják. Annál fogva a Püspök Urunk ü Nagy Méltóságát alázatos tisztelettel az iránt megkérendőnk, méltóztasson a nagyságos grófot az iránt felszólítani, hogy határozottan, nyilatkozni ne terheltessen: akarja-e a templomot átadni a népnek a felügyelési ’s tulajdonosi jog megtartása mellett vagy nem? Ha igen, egyszersmind adja az iránt akaratyát, hogy a nép az ujjitást saját költségin tehesse meg, – ha pedig sem át nem engedni nem akarja, sem kijavittatni nem szándéka, ekkor a nép oda utasítandó, hogy ön erején a közönség által adott helyen építendő templomról gondoskodjon.”

A zabolai katolikusok 1860-ban elbontották az életveszélyessé vált épületet, és a falu központjában, a református vártemplom közelében 1860. november 11-én új templomot kezdtek építeni azon a telken, amelyet a Mikes család adományozott a közösségnek. Költségeihez jelentően hozzájárult gróf Mikes Benedek és Haynald Lajos, Erdély korábbi püspöke, valamint az erdélyi, kovásznai, pávai és zabolai, illetve moldvai hívek.

Az új istenháza két év alatt készült el, és Elekes István, Kézdi- és Orbai-szék főesperese 1862. szeptember 28-án szentelte fel a Szentkereszt felmagasztalásának tiszteletére. A bejárat fölötti tornyot csak tizenhárom év múlva tudták befejezni Fogarasy Mihály, Erdély püspöke támogatásával, valamint gróf Mikes Benedek és felesége, Mózer Zsófia bőkezű adományaival. Az építkezéskor felhasználták a régi Mikes-kápolna építőelemeit is, de annak késő reneszánsz oltárát már nem helyezték el az új templomban, hanem a grófi família múzeumában állították ki. A második világháború végén onnan szállították be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba.

A zabolai katolikus gyülekezet a szomszédos Imecsfalva filiájaként működött az első világháború végéig. Bár a helyiek az egyházi adót évente az imecsfalvi plébániának fizették, a zabolai egyházközségnél folyamatosan helyben lakó saját kántor tevékenykedett.

Első helyben lakó plébánosa a nagy műveltségű Ujlaky János volt, aki 1922-től 1951-ig szolgálta zabolai és pávai római katolikus hívőket. Ezután 1951 és 1955 között Szilveszter János gondozta a közösséget. A falu harmadik plébánosa 1955-től 1980-ig Labud Antal, akinek nagy könyvtárából az érdeklődőbb zabolai diákok ritka irodalmi, művelődéstörténeti és egyházi jellegű kiadványokat kölcsönözhettek. 1980-től Bartalus Zoltán a falu plébánosa. Kinevezése után nyomban rendbe hozatta az összedőléssel fenyegető kántortanítói lakást, felújíttatta a templomot, majd az elbontott régi plébánia helyén közösségi események szervezésére is alkalmas, korszerű parókiát építtetett.

Amikor a kommunista diktatúra a leggyötrőbben nehezedett a zabolaiakra, Bartalus plébános hittel és lendülettel maga köré gyűjtötte a helyi fiatalokat, és pasztorálta a magyar ajkú cigányokat. 1990-ben a helyi magyarság a katolikus templomban ünnepelte az első szabad március 15-ét. Az esemény emlékére az istenháza bejáratánál kopjafát állítottak, amelyet aznap éjszaka ismeretlen tettesek eltávolítottak. Az emlékjelet később egy híd alatt találták meg.

A katolikus hívők 1990. szeptember 10-én kereszttel, templomi és nemzeti zászlókkal, énekelve, imádkozva gyalog zarándokoltak Imecsfalvára, a szomszédos falu búcsújára. A keresztalját már vonulás közben román nacionalisták zavarták meg, majd aznap éjszaka felgyújtották a zabolai katolikus templom sekrestyéjét, ahol a lelkész liturgikus ruhái, a gyülekezet textíliái és bútorai a lángok martalékává váltak. Az ügyben a hatóságok a tetteseket nem keresték, az elkövetők személye napjainkig nem derült ki.

A plébános vezetésével hamarosan helyreállították és bővítették a templomot. A plébánia anyakönyvét 1770-től vezették, a régiek a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárban, az újabbak Imecsfalván és Zabolán találhatók.

Háromszéket gyorsan meghódította a reformáció, amiben nagy szerepe volt a Brassóban tevékenykedő szász humanistának, nyomdásznak, Johannes Honterusnak. 1543-ban ő terjesztette el Luther eszméit a vidéken, más prédikátorok pedig hamarosan megnyerték Sepsiszék és Erdővidék népét is. A hitújítók azonban Felső-Háromszéken elakadtak, méghozzá Torján és Zabolán, mert a tekintélyes Apor, illetve Mikes család nem fogadta el az új hitet. A helyi szájhagyomány így emlékezett az akkori eseményekre: „Amikor a reformátorok megjelentek Zabolán, rögtön felkeresték a Mikes gróf kastélyát is, ahol elmondták neki, hogy azért érkeztek a faluba, hogy itt jó magot hintsenek el a lelkekben. A feldühödött uraság erre így fakadt ki: ha olyan jó magok vagytok, akkor elvetlek a fődbe, hadd lássam mi kel ki belőletek. Úgy is lett, a három prédikátort megfogták, s erővel beásták a fődbe, csak a fejük látszott ki onnan. Akkor a Mikes uraság a fejük felett táncoltatni kezdte a lovát, de az okos állat annyira vigyázott a fődbe ásott emberekre, hogy egyet sem sértett meg patkójával.” A prédikátoroknak később sem sikerült Felső-Háromszék népét megtéríteni, ezért az folyamatosan megmaradt római katolikusnak. A protestánsok ma is „Szentfődnek” nevezik a Zabolától északra elterülő, színkatolikus vallású vidéket.

Nem ismert, hogy Zabola népe mikor tért át a református hitre. Az viszont igen, hogy 1585-ben a faluban tevékenykedett egy Máthé nevű protestáns kántortanító, 1597-ben pedig „Colosvuary Jakab Diák” volt a „Zabolay Schola mester”.

Az 1836-ban, 1838-ban, 1848-ban és az 1882-ben készített római katolikus sematizmusok és a historia domus szerint az imecsfalvi plébániát 1583-ban alapították. Ebből következik, hogy a zabolaiak többsége ezt megelőzően térhetett át a református hitre, mert a szakadás nyílt lehetőség a szomszédos imecsfalvi plébánia megalakulására, ahova a zabolai katolikusok 1922-ig tartoztak. A helybeli református lelkészek névsorát az 1920-as években Kónya Gábor állította össze. Elsőként Szamosközi Péter szolgált településünkön 1602-től 1625-ig, korábban, az 1580-as évektől ideiglenes prédikátorok működhettek Zabolán.

A XVII. század elején Háromszéken négy – Erdővidék, Sepsi-, Kézdi- és Orbai-szék – református egyházmegyét szerveztek. Juhász István kutatásaiból tudjuk, hogy kialakításuk alkalmával a középkori római katolikus egyházszervezet területi szerkezetét követték.

Az Orbaiszéket magába foglaló református egyházmegye faluközösségeinek legrégebbi összeírása az 1677. évi vizitációs jegyzőkönyvben maradt fenn. E dokumentum Zabolát és Pávát már külön eklézsiaként említi. Bod Péter szerint 1619-ig Páva Zabola filiája volt. A XVII. század elején Orbaiszék első kálvinista esperese a Papolcon szolgált Leérde János, 1701-ben a Páván működő Szalay A. Márton, 1727–1758 között pedig Szentannai Mihály, Zabola művelt lelkipásztora töltötte be a tisztséget.

A Basa családnak döntő szerepe volt a reformáció zabolai meggyökeresedésében. Basa Tamás értékes könyveket és kegyszereket adományozott a gyülekezetnek, harangot öntetett és helyreállíttatta a megrongálódott vártemplomot. Az első református lelkipásztor kezdetben a Basa udvarházban lakott, később külön parókiát építettek számára a templom melletti telken. A toronytól keletre fekvő kertben a kántortanítónak, a vártemplom déli oldalán a harangozónak készült lakás. A kántortanító telkén a bejárattól jobbra a fiúknak, a harangozói lak kertjében álló kőházban pedig a lányoknak rendeztek be tantermet.

A zabolai református gyülekezet birtokában napjainkban is ritka, régi klenódiumok találhatók. Ezek között a domborított, öntött, áttört, vésett és aranyozott, sima foglalatú féldrágakövekkel díszített ezüstkehely a legértékesebb. Magassága 20,2, kupájának átmérője 9,6, talpmérete 10,6 centiméter. Kupája harang alakú, annak alja feltűnően domború, sima és kosár nélküli. Alul és felül hatoldalú, minden második oldala áttört kiképzésű. A közbeeső oldalakon a mérműre egy-egy kivágott és domborított, négyszirmú stilizált rózsát forrasztottak. Valamennyi virág közepére egy-egy ezüstgolyót helyeztek. A kehely nyakán a nodusz lapos és kerek. Felül és alul tizenkét-tizenkét lándzsalevél domborodik. A kehely talpazata hatoldalú, karcsú peremét egyszerű párkány övezi. Talplemezei félkörösek, az alattuk lévő öntött galériát áttört, késő gótikus stílusú halhólyag díszíti.

A finoman kidolgozott kehely alacsony, keskeny és lapos kiképzésű talpának stílusa arra utal, hogy a XV. század végén készülhetett. Köpeczi Sebestyén József szerint a nyakán található nodusz és kupa későbbi, a XVII. század első feléből való. Az aranyozott, talpas ezüstkehely nyakát kék és piros boglárok ékesítik. Az ezüstkelyhet napjainkban csak a nők használják úrvacsora vételekor.

A gyülekezet férfi tagjai, ugyancsak az úrvacsorakor, domborított, vésett, aranyozott ezüstből készült, talpas poharat vesznek magukhoz. Az edény magassága 17,7, felső átmérője 8,7, az alsó nyolc centiméter. A pohár felső szájpereme enyhén kihajlik, alsó harmadánál a sima pálcatag között receszerűen kidolgozott lemez látható. Pereme alatt három domborított, vésett és poncolt rózsában végződő dísz található. A talpától felfelé erdei fák és növények között ágaskodó medvét, vágtató őzsutát és vadászt ábrázoló domborítást láthatunk. A pohár talpának peremébe a következő megfejtetlen jeleket vésték: T:9 FFI. Köpeczi Sebestyén József szerint a pohár hajdan valamelyik Mikesé lehetett, és eredetileg nem egyházi célra használták. A XVI–XVII. század elején, Brassóban készíthették.

A hajdani megyebíró az úrvacsora vételekor a bort egy olyan „két ejteles” fedeles ónkannából töltötte ki a kehelybe és a talpas pohárba, amelyre latinul a következő igét metszették: „Verbum Domini manet in aeternum. Basa Tamás 1655.” A lelkész a kenyeret napjainkban is olyan óntángyérből osztja, amelyen Basa Tamás és felesége, Mikes Katalin nevének kezdőbetűi és az adományozás éve olvashatók: „B.T. 1629 M. K.”

A csecsemők keresztelésekor egy nagyobb ezüsttányért és kannát használnak. A tányér szélére körbe kereken a következőt metszették: „A Zabolai reformata nemes és szent Eklézsia számára csináltatta osdolai született Gróf Kun László 1815-ben.” Jósa András 1789-ben adományozott egy keresztelői ónkannát a zabolai eklézsiának, de az 1835-ös vizitáció alkalmával az már nem volt meg.

A gyülekezet leltárai szerint az eklézsia könyvtárában mindig értékes művek sorakoztak. Basa Tamás adományaként került a zabolai református egyházközség birtokába az úgynevezett Váradi Biblia, amely Károli Gáspár fordításának módosított változata. A Hollandiában tanult Szenczi Kertész Ábrahám Váradon kezdte nyomtatni, de 1660-ban a török elfoglalta a várost, ezért a mű kiadását csak 1667-ben Kolozsváron tudta befejezni.

A Bibliát az 1835. évi vizitációkor még a zabolai templom szószéken tartották, később a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum könyvtárába került.

A másik értékes, 1656-ban nyomtatott énekeskönyvét szintén Basa Tamás adományozta az egyháznak. Az 1680. évi egyházlátogatás idején az eklézsia következő kiadványokat birtokolta: „1. Vagyon egy Marloratus in Novum testamentum, 2. Biblia Haebraica et Latina in Novum Testamentum Graecum et Latinum, 3. Egy Gradualis folio, 4. Egy Magyar Biblia in folio, 5. Egy tisztességes Impressum in quarto, 6. Egy Kis Magyar Psalterium.”

Az 1694. évi vizitációkor jegyezték fel: „Vagyon egy Graduál néhai Rákóczi György fejedelem ő nagysága adatot volt, a mester házánál áll susessione.” 1752-ben az orbaiszéki esperesség jegyzőkönyve szerint a következő művek voltak a zabolái gyülekezetnél: „Könyvek: egy Váradi Biblia a cathedrában. Egy Soltáros könyv in quarto, méltóságos Toldi Ádámné aszonyom ajándéka. Egy Graduale in folio. Augustinus Marlolatus in Novum Testamentum két darabban. Interlincalis Biblia.” A XIX. századi vizitációk alkalmával feljegyzett művek közül három: Glacz Jákób A Reformatio 3dik százados öröm innepnek elő adása Márton József fordításában; a Pestis ragadvány ellen oltalom című könyv, amelyet a Nemzeti Gárda Hivatal adott ki Bécsben 1814-ben; Szotyori József Dietikai rövid kátékhézise, amely 1831-ben jelent meg Marosvásárhelyen.

Árva Bethlen Kata, Bethlen Miklós unokahúga udvarházában készült a zabolai református egyház egyik értékes úrasztali abrosza. Felületén tizenhárom lila és aranybarna színű recekocka váltakozik sakktáblaszerűen, patyolatfehér négyszögekkel. Palotay Gertrud úgy véli, hogy a négyzetekben található minták azonosak az olthévízi, gyulafehérvári és a debreceni úrasztali abroszok díszítményeivel. A leheletfinom abrosz közepére Agnus Deit, vagyis Krisztust, a háló többi kockájába az evangélistákat és neveiket hímezték. A textília kompozícióját tudatosan tervezték: a zászlós bárányt körülvevő négy kockába Márk, kettőbe Lukács, négybe Lukács evangélista jellegzetes jelképeit varrták. Mindegyik alak feliratos szalagot tart, amelyen a saját neve olvasható. Az abrosz szegélycsipkéjén a debrecenihez hasonló geometrikus elemek láthatók. A receháló alapja lilásvörös selyemből készült, közepén aranybarna és fehér selyemmel varrt díszekkel.

A zabolai úrasztali terítő az európai és az erdélyi hímzőművészet igen értékes alkotása. Elrendezése, kompozíciója a XVII. századi itáliai receabroszokra emlékeztet. Felületén a hímzésekkel betöltött és a szabadon hagyott négyzetek arányosan oszlanak el. A recekockák bibliai alakokkal való kivarrása a reneszánsz kori Itáliában terjedt el. Árva Bethlen Kata asztalterítőjén különösen jól sikerült az alakok térbeli elhelyezése és a részletek míves, gondos ábrázolása, ami kifinomult ízlésére vall. A fonalas munka kétféle színhasználata szintén a késő reneszánsz szemléletességre törekvéséből ered. A színes alaphálójú recét Erdélyben már a XVI. században is készítettek, Kata asszony következő századi terítőjével ezeket a hagyományokat folytatta. Az emlékíró fonalastextil-készítői munkálkodása második férjével, Teleki Józseffel 1722-ben kötött házassága idején kezdődött, és később, özvegysége alatt teljesedett ki.

A zabolai református közösségnek már a XVII. század idején jó kapcsolatai voltak a Bethlen családdal. A Basa Tamás unokájával házasságra lépett Bethlen Miklós, Erdély kancellárja, bethlenszentmiklósi kastélya építőmunkálatai alatt is több alkalommal szívesen időzött Zabolán. Az 1694. évi egyházlátogatáskor jegyezték fel: „Item tekintetes nagyságos Mikes Mihály uram ő nagysága szerelmes házastársa, Bethlen Drusiana asszony, conferált istenes indulattyából egy darab zöld remek posztót az pulpitusra, mellyet szegekkel oda is szegeztek, neve is fel vagyon varva.”

Mikes Mihály bőkezűen támogatta a gyülekezetet. Felesége, Vay Erzsébet 1700-ban úrihímzéssel készített terítőt ajándékozott a zabolai eklézsiának. Az 1694. évi vizitációs jegyzőkönyv egyik lapján, 1713-ban újabb adományt említenek: „Tekintetes nemzetes ifjabbik Kun Istvánné asszonyom, tekintetes nemzetes Redei Maria asszony, conferalt az zabolai praedikallo székre és asztalra istenes indulattyából edgy edgy darab posztot. Vegye Isten kedvesen, Anno 1713.” Két év múlva, az 1715. évi látogatás alkalmával pedig azt jegyezték fel, hogy „vagyon edgy szélyben szőtt fejér sávos ujj abrosz, Szent Páli Rédei Istvánné aszszony ajándékozta.”

A XVIII. század második felében gróf Teleki Krisztina, Toldi Ádám özvegye és fia, Toldi Zsigmond készíttette a templom új bútorzatát és festett mennyezetét. Árva Bethlen Kata nagy értékű textíliái adományozással kerültek az eklézsia tulajdonába, ezt 1749. évi zabolai egyházlátogatás is megrősíti, amikor Orbaiszék vizitációs jegyzőkönyvébe feljegyezték: „Sicut in Visitatio 1715, insuper méltóságos néhai Sacri Romani Imperii comes Teleki Josef uram házas társa, méltóságos Bethlen Kata aszszony ő nagysága conferált ecclesia számára egy abroszt kotzkáson seljemel varrottat, melynek a kotzkájának seljem tablajára a 4 Evangelisták czimerei reá varrattak, igen szép munka.” Az 1752. évi leltárban tűnt fel egy „portai bojtos abrosz, selyem kerületü, egy szélyben silésiai koczkás abrosz.” Feltehetően olyan nemes família adományaként kerülhetett a gyülekezet birtokába, amelynek egyik tagja Törökországban járt követként.

Nemcsak a helyi, hanem szomszédos falvakban élő, de zabolai földeket is birtokló nemesi családok is adományoztak a XIX. században településünk református gyülekezetének különféle tárgyakat, elsősorban textíliákat. Így például 1815-ben méltóságos Naláczi Anna asszony „egy hamuszin stráfos keszkenőt” a katedrára és „egy kávészin négy nyűstös keszkenőt” az Úr asztalára. Az előbbi az évben további donációk is érkeztek, köztük „Egy fejér Lengyelgyolcs himes kendő, két végin ezüst Czánkli rá varva”. E század közepén Gyárfás Miklós volt az eklézsia egyik fő patrónusa. A lelkésznek, az oskolamesternek és a harangozónak évente hat-hat kalangya (kereszt) rozst és zabot adományozott. „Ugyan az 1843-ik évben december 10-én Méltóságos Gyárfás Miklós Urnak udvari tisztje, Barátosi tekintetes Balog János urnak felesége, Mircse Mária aszszony meghalálozván, a nevezett özvegy, tekintetes Balog János Úr sziveskedett azon fekete Bakacsint, mellyel idvezült nője halotti szekere volt leteritve, Nemes Megyénknek ajándékozni oly czélra, hogy ezzel mind azoknak, kiknek teczik, temetés alkalmával koporsojok bétakartasson.”

Cserey János a nejével, Zathureczky Emíliával 1851-ben, majd 1855-ben „vallásos érzésök nyilvánitására ajándékoztak az Úr asztalára” egy-egy csipkéből és meggyszínű bársonyból készült terítőt. Ugyanők „1860-ban a Zabolai ev. Ref. Egyházunknak egy szép kékföldű, zöldvirágú, szőrszövetű, vereses zsinórba szegett, a négy szegin négy zsenilia-bojtos úr-asztal-teritőt ajándékozott vasárnapokra”. Mikes Benedekné Mózer Zsófia úrnő egy fehér márványlapú asztallal és egy vörösbársony szószéktakaróval gyarapította az eklézsiát. Az utóbbira azt hímezték: „Ha Isten velünk, ki ellenünk.” 1897-ben gróf Mikes Árminné egy sötétpiros színű úrasztali takarót adott, amelyet a nagyanyja hímzett ki, ugyanakkor egy hasonló színű posztótakarót is adományozott a templomnak, az úgynevezett grófi székekre.

A zabolai eklézsia épületeit a helyi gyülekezet építtette és tartotta fenn. Az ezzel kapcsolatos feljegyzések értékes adatokat örökítettek meg a hajdani helyi népi építészetről. Csutak Ferenc lelkészsége idején, 1761-ben a régi parókiát elbontották, az új hajlékot az akkor készített fundamentumra emelték. A pince melletti alapfalak között kőből „boltozott museumot”, azaz egy titkos helyiséget alakítottak ki. 1769-ben a parókia udvarán álló istálló és sertéspajtára új zsúpot tettek. Egy év múlva a harangozó házát újították fel, ahol új kemencét raktak. Az úgyvezett gabonásházat (tároló) új zsindellyel födték. A parókia kerítéseit megjavították, és az iskola „kisebb tanuló házában” kemencét és „fűtőt” (kályhát) rakattak.

Az eklézsia 1835-ben is több épületet, illetve kisebb parcellákat birtokolt: „Van egy papi lak joszág, szomszédja Keletről Gyárfás Miklós úr Colonusa, Észak és Nyugatról az ország uttya, Délről Kozma Károly. Ezen joszágon van egy zsendelyel fedett Ház 4 szobákkal, az egyik, melly tanuló Ház kőből van. A Ház alatt kőpincze. A Ház oldalán egy kis csengetyű, ugyan a Házban egy Taraczk ágy nélkül. Van a papi Jószágon csűr, kettős szekér színnel, és sertés pajtával. Sütő Ház sendelyel és gabonás fából, sendelyel fedve, és egy kőből rakott kút, az ereszben egy nagy almárium, és egy pohárszék… Van egy oskola mesteri Lak jószág. Szomszédja keletről Mltgs Gyárfás Miklós úr Colonusa, Délről a papi Jószág és Északról az ország uttya. Ezen van zsendélyel fedett Ház belső kamarával, pálinka főzővel, Classisal, s alatta lévő pinczével. Ezenkivül tsűr, egyes istáló szekér színnel és kettős sertés ollal egy fedél alatt. Sütő Ház zsendélyel fedve, és egy kővel ki rakott kút… Van a templom kerítése mellett egy Harangozói jószág, mellynek szomszédja a kőről járó út. Ezen jószágon van egy Ház zsendélyel fedve, a mellette lévő Leány oskolával. Csűr, sütő… A Papi Jószág előtt, a régi Sánczon kivül van egy három szegű káposztás kert, mellyet a Pap bir. A Kő keritésen kivűl lévő veteményes hely a harangozó Ház megett, és elől a Sáncz karéjig a Harangozótól biratik, a Sáncz karén tul lévő rész pedig a paptól.” A különféle adományokkal a gyülekezet jelentős földbirtokhoz is jutott. 1911-ben például, Földes György lelkészsége alatt már kétszáznegyven hektár erdőn és nyolc hektár szántón gazdálkodhatott.

A XVII–XVIII. századi jegyzőkönyvek megemlítik azokat a vitákat, amelyek a templomi ülésrend megszegéséből keletkeztek. Az 1677. évi vizitációs jegyzőkönyv készítői az ilyen jellegű perpatvarokat a következő utasítással akartak megelőzni: „Ezen zabolai ecclésiaban való álló hellyek felöl való controversiát így decidáltuk, hogy valaki edgynél többet akar birni, kertet is ahhoz képest tartson, mindenik parochiális ház környűl a’ templom szükségire való contributio is az szerént légyen, valaki edgynél többet akar birni, az helynek száma szerint többet is contribuáljon, senkinek, pretentioja szerént való igasságának nem prejudekálván, ez a deliberátumunk.”

Az orbaiszéki esperesség vizitálói az 1715. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a zabolaiaknak a következőket javasolták az ülésrenddel kapcsolatban: „A szent communióra való fel járásban illyen ordot observáljanak, hogy elsőbben az nemességh, másod rendben az szabatsággal élő rendek, harmad rendben az jobbágy személyek procedáljanak, ezt observálván az ki járásban is, ide értvén az asszonyi nem is. A classisokban, aki elől megyen, leg belől üljön és igy consequenter, hogy az imátságh megh ne háborittassék.”

A zabolai eklézsia azonban ellenállt a felsőbb egyházi utasításoknak, ezért 1736-ban a falut felkereső vizitátorok keményen rendreutasították a gyülekezet tagjait: „A templombéli classisok iránt tőtt commissionak az ecclesia nem engedelmeskedett, melyhez képest a mostani Szent Visitatio azon dologról oljan serio commitál, hogy ha mégis contumaciter viselné magat az ecclesia és kiki magának a templomban tulajdon széket tartana mind Particularis, mind a tiszteletes püspök úr Generalis Visitationak determinatiojának opponálván magokot, az elébbeni Visitatioban specificalt poenat, fl. 200 a Visitatio irremmissibiliter exigálja. A templombéli be és ki járásban, úgy a communióra való fel járásban is ki ki a maga rendit observalja. A férfiak a felső ajtón, az asszonyok az elsőn mennyenek ki és be. A communióra felettebb sokan egy seriesben fel ne járuljanak, hanem ki ki a maga rendiben menyen fel, sub poena duplicis majoris contumelia singillatim.”

Az utasítás ellenére a különböző jogállású rendi csoportok között a templomban tovább folyt a versengés, amely gyakran könyöklésekbe, lökdösődésekbe torkolt.

Az 1848-es jobbágyfelszabadítás előtt, 1840-ben a gyülekezet lélekszáma 1203 fő, amelyből 715 személy katonarendi, 488 jobbágy. Közülük a férfiak száma 610, több mint a fele – 350 – hadfi, 260 pór. Az 593 asszony közül a férje révén 365 volt katona rendi, 228 pedig jobbágy. E különböző jogállású családok kényesen vigyáztak arra, hogy a falu társadalmában, gazdasági életében elfoglalt helyüket a templomi ülésrend is pontosan tükrözze. Ha ezt közülük valaki megsértette, a legváltozatosabb büntetésre számíhatott. Mint például 1797-ben Hadnagy Ágnes, akit az eklézsia azzal vádolt, hogy „…az elsőség űzés által a tsendességet meg háborította, czigányhoz ment lányát a Templomban az első helyre ültette. Papot, mestert, megyebírót és az egész consistoriumot motskos, utálatos és itt ki nem írható szókkal meggyalázta, mostan pedig tudván tselekedetit, a visitatio elől elment.” Az eklézsiát felkereső ellenőrző bizottság harminc korbácsütésre ítélte az asszonyt.

Elsősorban a református gyülekezet lelkésze és presbitériuma, kisebb mértékben az imecsfalvi plébánia zabolai filiája a XIX. század derekáig, a polgárosodás megjelenéséig döntő szerepet vitt a keresztény erkölcs és értékrend terjesztésében, a faluközösség által elfogadott együttélési szabályok és normák megsértőinek a megbüntetésében. Már a XVIII. században mind az egyház, mind katona rendi ökormányzat határozottan jogot formált arra, hogy beleszóljon tagjainak családi, sőt szexuális életébe. A gyülekezet előtt nyilvánosan megszégyenítették a vallásos hiten alapuló szabályok megsértőit, akik általában elfogadták a közösség ítéletét. A házasság előtti vagy a házasságon kívüli szexuális kapcsolatért, a lopásokért a legtöbben vállalták az eklézsiakövetéssel járó megszégyenítést vagy másféle büntetést.

Az 1715. évi egyházlátogatás alkalmával például tizenhárom zabolai személyt idéztek be különböző kihágásokért: „ugymint communióval nem éléssel, cultus negligentiájával, innepi szegéssel es egyéb keresztyénséghez idegen cselekedetekkel”. Ugyanebben az évben a vizitátorok súlyosan elítélték a szombati és a vasárnapi táncmulatságot: „…az zabolai iffju legények és leányok sok rendetlen dolgokkal extradáltatván, hogy vasárnap cselekedtek volna… singillatim az szabad rend fl. 3, az jobbágy rend fl. 2 convicáltatnak, similiter az nemesség is.” Nemcsak a fiatalok guzsalyosban rendezett mulatságait tiltották: „az ifjak ne gusalyoskodgyanak, vizbe vetni, cantalni ne járjanak, sub poena fl. 12, az estvéli és reggeli harangozást observálja”.

Az úrvacsora vételének elmulasztását még súlyos betegek esetében is elítélték. 1724-ben például „Réti György pedig beteg felesége nyomorult állapottyában el mulatta, es Tiszteletes Praedikatorval nem hivatta simplex, minor Contumelian nem a felesege, hanem maga convincaltatik, es ha ennek utannais el mulatna, duplicaltatik a poena”.

A gyülekezet elsősorban azért büntette keményen a káromkodást, mert Istent gyalázták. Ács Györgynét ugyancsak 1724-ben „adta hunczfutt teremtettevel valo Karomkodásaert büntettetik az Méltóságos Regium Gubernium Commisioja szerént, jobbágy Asszony leven kemenyen meg verettessek”.

A paráznaságban élő Héja Mihálynak 1785-ben úgynevezett szamártemetést rendeztek. Okát az eklézsia halotti anyakönyv így örökítette meg: „…részegen menvén haza az udvarba, a patakba bele holt. Ki is sok esztendőtől fogva gonosz parázna életet élő ember lévén, a templomból is kitiltatván, semmiképpen az eklézsia követésre magát rá nem vette, melyre nézve harangozás és prédikátzió nélkül lessz valós érdeme, hogy eltemettessék.”

Ha kitudódott a fiatalok házasság előtti szexuális kapcsolata, akkor az érintett párt az egész gyülekezet előtti nyilvános vezeklésre szólították fel. Ilyen eset történt például 1795-ben, amikor „Dobri Ilona Major Antaltól nagy viselős lévén eklézsiát követtek” az Úr asztala előtt. A vétkezőknek a XIX. század közepén már csak a lelkész és a megyebíró előtt kellett megbánniuk bűneiket: „1848. december 16-án Deák Anna és Csekme Mária, a Sándor leánya fajtalan életökért eklézsiát követtek Kónya Dániel és Csákány Mihály előtt.”

A zabolai református gyülekezet jegyzőkönyvei 1695-től, anyakönyvei 1757-től maradtak fenn. A Securitate, a politikai rendőrség 1951-ben kiszállt a parókiára, és összeszedte a régi, értékes iratokat és feljegyzéseket, s beszállította a román belügyminisztérium által felügyelt Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárba.

A Mikes család már a XVIII. században, közvetlenül a Zabolai-hegyek alatt kápolnát épített a betelepülő román családok számára. Ennek festett, 1777-es évszámú ajtaját felhasználták a XIX. század elején emelt újabb fatemplomnál. E második, 1832-ben elkészült épület deszkából kialakított mennyezetét a háromszéki festett bútorok jellegzetes virágdíszes koszorúi ékesítik. A zabolai magyarok által csak régi román templomnak nevezett hajlékot Mária halálára (Adormirea Maicii Domnului) emlékezésül szentelték fel, ahol augusztus 15-én tartanak búcsút. A fenyőfa gerendákból épített, elől kisebb tornyú ortodox templomot az 1990-es évek elején felújították, majd 1997. szeptember 7-én Ioan Sălăjan, a nem sokkal korábban felállított Hargita-Kovászna ortodox egyházmegye püspöke újra felszentelte. Az épületet műemlékké nyilvánították, amelyben deszkára és üvegre festett régi ikonok s templomi zászlók tekinthetők meg.

A tehetős helyi Oprea család 1937-ben a Mikesek rezidenciájával szemben új, látványos ortodox templom építésébe kezdett, amelyet később, a kicsi magyar világban, 1943. augusztus 22-én Nicolae Colan ortodox püspök szentelt fel Illés próféta tiszteletére. A zabolai román fiatalok azóta ebben templomban kötnek házasságot. Ettől az időtől az esküvők újabb szokással gazdagodtak. Amikor a násznép kilép a templomkertből, a Mikes család udvari kapuja előtti téren hatalmas körbe állnak és eljárják a menyasszony jellegzetes, hórának nevezett körtáncát.

Az 1960-as évekig a helyi román fiatalok Szent Illés napján (július 20-22-én) a régi templom előtti téren háromnapos ünnepséget szerveztek. Az alkalomra román juhászlegények is leereszkedtek a havasokból, és a táncmulatság alatt menyasszonyt választottak maguknak. A zabolai románok legnagyobb közösségi ünnepére eljöttek a berecki, kézdimartonosi, vajnafalvi, papolci és a zágoni román családok is.

A helyi románok lakodalmas szokásaikban számos régi elemet napjainkig ápolnak. A menyasszony és a vőlegény házát papírszalagokkal feldíszített fenyőfacsúccsal jelölik meg. A leendő vőt közelebbi barátai rituális borotválással készítik fel az esküvőre. Az ara kikérése a hagyományos hármas próbával, álmenyasszonyok felismerésével a magyar lakodalmakhoz hasonlóan történik. A népviseletbe öltözött legények a menyegzői menet előtt lóháton futtatnak, versengenek. Az esküvői szertartás után a templom ajtajában a fiatal pár feje fölé emelnek egy díszesen elkészített kalácsot, amelyet borral lelocsolnak, ezután apró darabokra törik, és különféle édességekkel együtt a násznép közé dobálják.

A zabolai románok elhunyt családtagjaikat a Domb alatti régi templom kertjébe temetik. Halottkultuszukban is a legutóbbi időkig őrizték hagyományaikat. Így például a meghalt lelkének a nyugalmára a koporsó felett egy bárányt vagy kakast nyújtanak át az egyik szegényebb szomszédnak vagy annak a személynek, aki az elhunytat ápolta. A sírnál felállítandó kereszttel a halottas menet élén mennek. Egy élő gyümölcsfáról levágott, megszentelt gyümölcsökkel, süteményekkel és más édességekkel feldíszített ágat is visznek, amelyet a sírgödörnél megráznak, a lehullt csemegéket a kisgyermekek kapkodják fel. Az elhantolás után ezt a gyümölcsfaágat is leszúrják a földbe a halott keresztje mellé. Az elhunyt lelkének nyugodalmára és emlékére a temetés végén a szertartás résztvevőinek pománát, főtt gabonaszemekből, újabban rizsből és kalácsból álló ételáldozatot osztogatnak.

A román közösség a két világháború között a régi és az új templom közötti utcában fából művelődési házat épített, majd az 1989-es rendszerváltás után nekikezdtek az új parókiához is, amit 1996-ban sikerült befejezniük. Az ortodox közösség keresztelési anyakönyvét 1813-tól, a házasságit 1816-tól, az elhalálozásit 1893-tól vezetik folyamatosan. 1951-ben ezeket is beszállították a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárba.

Zabola felekezetei (1850–2002)

	Református	Római katolikus	Görög katolikus	Lutheránus	Unitárius	Ortodox	Zsidó	Egyéb
1850	1279	597	3	–	–	127	–	–
1857	1272	747	4	–	1	169	–	–
1869	1488	768	1	–	–	224	–	–
1880	1427	788	1	1	–	208	–	–
1890	1345	751	27	–	–	202	–	–
1900	1375	857	3	–	–	290	–	–
1910	1586	1085	49	10	5	405	26	–
1930	1214	1003	3	7	9	531	4	5
1941	1199	1038	10	11	13	484	1	1
1992	1415	1158	14	–	3	908	–	57
2002	1368	1130	–	–	8	874	–	71

A mellékelt táblázat adataiban a legszembetűnőbb, hogy Zabolán az ortodox vallásúak (a románok) száma növekedett a legerőteljesebben az elmúlt másfél évszázadban az 1850. évi 6,33 százalékról 2002-re 25,32 százalékra, a népesség egynegyedére. Az okokat már tárgyaltuk. Eközben a református magyarok aránya 63,75 százalékről 40,02-re csökkent, a római katolikusok (szintén magyarok) hányada viszont kisebb mértékben, 29,76 százalékról 32,75 százalékra növekedett.

A református és a katolikus magyarságon belüli arányok megváltozása elsősorban a helyi plébánosok áldozatos munkájának köszönhető. Nem volt véletlen, hogy a zabolai kálvinisták 1888 márciusában, amikor lelkészük, Csákány József – aki negyven évig állt a gyülekezet élén – elhunyt, a megüresedett parókiára legalább olyan tehetségű lelkipásztort kérnek Erdély püspökétől, mint az igen eredményesen működő plébános. „Ezen elvünk megnyerésére csak is azon óhajtásunknak adnánk kifejezést, nehogy Zabola, mint első osztályú ev. ref. egyházközsége papi állomása gyenge tehetségű és szónoklatú pappal töltetnék bé, minek következménye az lenne, hogy vallásváltoztatás állana bé azonnal, mivel itten a katholikus vallású pap nagyon kitűnő szónok, és ennek következtében a nép nagy része , mint ev. ref. vallású ma is, a katholikus templomot gyakorolja és ennek megakadályozására nézve nekünk azon okból is fő törekvésünk az, hogy mi is egy kitűnő tehetségű és szónoklatú papot kaphatnánk, mint jelen van a katholikusoknak.”

A legnépesebb közösséget alkotó reformátusok, az őket követő római katolikusok, majd ortodoxok mellett hosszabb-rövidebb ideig más felekezetek hívői is éltek a faluban. 1930-ban négy baptistát vettek számba településünkön, 1992-ben 57-en voltak Jehova tanúi, 2002-ben már 71 ilyen hivő lakott Zabolán. Bár az 1970–1980-as években a diktatúra folytonosan zaklatta őket, számuk mégis gyarapodott. Ügyesen kihasználták az 1989. évi változások utáni szabad vallásgyakorlás lehetőségeit, és közel a falu központjához, a Vasút utcában 2000-ben imaházat építettek.

A zabolai felekezeti arányok megváltozását hosszabb távon a vallásilag vegyes házasságok is befolyásolták. A katolikus egyház ugyanis a református házastársat szigorúan reverzálisra kötelezte, ilyképpen megörökítve: „az evangélikus református vallásból az egyedüli üdvözítő Katolikus Egyház kebelére visszatértek, s a gyülekezet előtt letették az esküt”. Adataink szerint 1770 és 1915 között ez településünkön összesen 134 lakost érintett. A felekezeti szempontból vegyes házasságok ügye a XX. század végére fokozatosan rendeződött, és kialakult az a gyakorlat, hogy a fiúgyermeket az édesapjuk, a kislányokat az édesanyjuk hitére keresztelik.