Székelyek, románok, cigányok
Székelyek, románok, cigányok
A székelyek mellett jelentősebb számban románok és cigányok laknak Zabolán, ezért napjainkban itt minden falubelinek természetes törekvése, hogy a saját nemzeti identitását ebben a jellegzetes etnikai közegben éli meg, alakítja és formálja.
Magyar királyaink már a XII. század végén tudatosan telepítették le Zabola székely magyar lakosságát a Keleti-Kárpátok közvetlen szomszédságába az ország délkeleti határainak védelmére. Közvetlenül a székely közösségek beköltözése után a tatárjárás nagy veszteséget okozott Háromszék népességében is. A tatár Bochetor vezetése alatt a hódítók egy része az Ojtozi-szoroson keresztül tört be Erdélybe, majd a Fekete-ügy folyása mentén nyomult igen gyorsan előre a Barcaságba, ahol 1241. március 31-én feldúlták Brassó városát. A következő évben, 1242-ben ugyancsak az Ojtozi-szoroson át vonult vissza hadaival, elpusztítva mindazt, ami még megmaradt.
Bár az emberveszteség Háromszéken sem volt jelentéktelen, az mégsem mérhető a Magyar Királyság központi területének tragédiájához. A Berecki-havasok rengetegeibe menekülők kiváló búvóhelyeket találtak. A történészek szerint a háromszéki lakosságnak mintegy fele pusztulhatott el ekkor, szemben az Alfölddel, ahol a tatárok a népesség kétharmadát lemészárolták.
A tatár hordák visszavonulása utáni időben Háromszék lakossága tovább csökkent. Járványok, éhínség, a magas gyermekhalandóság következtében tíz-tizenegy százaléka 1241–1247 között elpusztult. A helyi népesség gyarapodása a következő évszázadban, 1240–1332 között már igen kedvező: mintegy negyvenkét-negyvennégy százalékkal növekedett. Mátyás király uralkodása a XV. század második felében a zabolai székelyeknek is békét és folyamatos gyarapodást hozott. Csak a lakosság számának ugrásszerű növekedésével lehet magyarázni, hogy a falu népe a korábbi kicsi, román stílusú templom helyébe ebben az időben emelt látványos gótikus úrházat, ahol 1466-ban nevezetes gyűlést is tartottak. Az 1567. évi regestrumban Zabolát negyvenöt, Pávát huszonkét kapuval jegyezték fel. Ekkor egy porta két háztartást, egy háztartás pedig átlagban négy személyt jelentett, a lélekszám tehát mintegy háromszázhatvan fő.
Az 1602-ben és az 1614-ben készített lustrák adataiból is kiszámítható Zabola népessége. Ebben az időben egy nemesi kiváltságokat birtokló főember családja a szolgákkal és személyzettel együtt általában tizenegy-tizenkét főből állt, a lófőknek általában még két-három jobbágycsaládja is volt. A Basta generális által elrendelt összeírás nyolcvankilenc zabolai családfőt vett számba: egy nemest, tizenkét lófőt, nyolc fejedelmi katonát, hatvannégy szabadost és négy jobbágyot. A családtagokkal együtt összesen mintegy 356 személyt. A lajstrom egyébként nem tartalmazza valamennyi jobbágycsalád számát.
Bethlen Gábor 1614-ben elrendelt összeírása már árnyaltabb és pontosabb képet fest Zabola demográfiai és társadalmi szerkezetéről. A fejedelem biztosai összesen 184 gazdaságot vettek nyilvántartásba: két nemest, nyolcvanhét lófőt, illetve gyalogost, nyolcvankilenc jobbágyot, négy zsellért és két jövevényt. A hozzátartozókkal együtt ez összesen mintegy 736 személy.
Az 1703. évi felvétel szerint a faluban 196 család élt, közülük tizenhárom nemes, hetvenkét lófő, illetve gyalogos, százegy jobbágy és tíz zsellér. A XVIII. század elején Zabolán mintegy 784 személy lakhatott, a század derekán pedig hozzávetőlegesen 688 fő. Ötven év alatt százzal csökkent a falu népessége. Az ok Bogáts Dénes levéltári kutatásai eredményeiből magyarázható. Háromszéken 1717 pünkösdje és 1717 szeptembere között nem hullott eső, de még harmat sem. Nem volt termés, az éhező emberek jelentős része elvándorolt a vidékről, akik helyben maradtak, azok galagonyával, makkal, gyökerekkel és erdei gyümölcsökkel táplálkoztak.
A helybeliek 1735-ben üstököst láttak, amely hiedelmeik szerint újabb csapást jelentett. A száraz időszakot 1737-ben zord időjárás, majd pestis, 1738-ban pedig pusztító földrengés követte. Az 1750. évi népösszeírás szerint Orbaiszék legnagyobb települése ekkor Zágon 240 családfővel, amelyet Zabola követett 172-vel, Kovásznán 168, Gelencén 145 családfő lakott.
Az önkéntes bevándorlás, illetve csoportos menekülés már a XVI–XVII. században megindult a független, biztonságosabb és fejlettebb Erdélyi Fejedelemség területére – így községünkbe is – Moldvából és Havasalföldről, ahol folytonosan török és tatár hadak pusztítottak. Basta, majd Bethlen Gábor említett összeírásai románokat is feljegyeztek, akik közül például Olah Thoma hauaselui fi, Gaspar Janosne sellere; Sikeósd Balas hauaselui fi, Basa Péter sellere – Zabolán talált oltalmat. Az 1699. évi lista szerint településünkön már huszonegy görögkeleti vagyis ortodox vallású család élt, a Mikes nemzetségnek pedig ugyanekkor huszonhárom román família dolgozott. A románok száma a következő másfél évszázadban Zabolán is folyamatosan nőtt: 1699-ben 95, 1733-ben 59, 1762-ben 113, 1766-ban 102, 1850-ben 130 fő.
Nagyobb számban az erdélyi román görög katolikus egyház létrejötte után költöztek Zabolára, az újonnan érkezettek megtarthatták ortodox vallásukat. Ennek oka, hogy a Székelyföldön csak a korábban betelepült és részben meggyökeresedett román közösségek tértek át a görög katolikus hitre, amely különösen a római katolikus többségű székely vidékeken – például Csíkszépvízen, Kászonban – elősegítette gyors asszimilációjukat.
Zabolán a kései betelepedés mellett az is hozzájárult az ortodoxia fennmaradásához, hogy községünk a túlnyomóan pravoszláv felekezetű Dél-Moldva határán fekszik, ahonnan a helyi románok mind lélekszámban, mind hitükben folyamatosan gyarapodtak, illetve erősödtek. A XVII–XVIII. században a Mikes család is jelentősen hozzájárult Zabola etnikai összetételének megváltoztatásához. Nyugati mintára meg akarta honosítani a szövetgyártást, ezért olcsó munkaerőt, román pásztorcsaládokat telepített a faluba. Juhnyájait gyarapította, majd fonó- és szövőüzemet létesített.
Moldvában és Havasalföldön a XVIII. században is ingatag volt a politikai helyzet, emiatt – a románok mellett – nagy számban megindult a cigányok beköltözése is. A vidék falvait elözönlő cigányokat Háromszék hatóságai elfogatták és visszatoloncolták a fejedelemségekbe: „Legottan elfogattassanak, és a közelebbi Moldva vagy Oláh ország felé fekvő juridisctionak, a török földre való kiigazitás végett által adattassanak.”
Erdély főkormányzója, a gubernátor rendeletére az akkor „új parasztok” vagy „új magyarok” elnevezéssel emlegetett cigányok jelentős részét azonban nem sikerült visszatoloncolni a török uralom alatt álló román fejedelemségekbe, többségük Erdélyben maradt. „Meg kell jelenteni, hogy az megtelepített új parasztok rendesen felépített házakban vagy földből tsinált kunyhókban laknak.” 1827-ben például az 56 esztendős, görögkatolikus vallású, házas, a családját üstfoldozásból és lókereskedésből eltartó Tandori Ádám a következőket vallotta: „A múlt Pünkösdtől fogva, akkor mentem oda Szatsváról. Gyalog katona Sztojka Báluinttal fél esztendeig, s ott is kézmívességet dolgoztam, s a vásárokat gyakorolván, lóval kereskedtem, s ezekből tartottam fenn életemet. Szatsvára mentem Zaboláról, ahol két télen laktam: egy télen méltóságos Horváth Farkasné asszony házában, a második telet a néhai méltóságos gróf Mikes Sigmond úr ő nagysága keze alatt lévő új paraszt, Kosi Jantsival, a Zabolán lakásom körül lévő nyári napokban sátorral jártam, nemes Orbai és Kézdi székben, a császári királyi felség adóját mindenkor Uzonban fizettem meg.”
A XVIII–XIX. század fordulóján Erdélybe érkező cigányok jelentős része sem tért vissza Moldvába vagy a Havasalföldre, hanem továbbvándoroltak az ország központi területe, az Alföld felé. Az Erdélyi Kormányzónatács Háromszéken is folyamatosan szorgalmazta az ide-oda vándorló cigánycsaládok letelepítését.
A XVIII. század végén kirobbant újabb török- és franciaellenes háborúkban is veszteségek érték Zabolát, mert 1778-ban a székely ezredeket is mozgósították. Számos falubelinek is részt kellett vennie a harcokban. A bajokat az újabb aszályos évek is tetézték: a lakosság egy része elszegényedett, többen lopásra vetemedtek. Orbaiszék vizitációs jegyzőkönyve jegyezte fel 1806-ban, hogy Szabó Ferencné, Kovács Zsigmondné és Szabó János Anna nevű leánya a pap házából gabonát loptak, büntetésül összesen huszonöt korbácsütésre ítélték őket.
A történeti Magyarországon II. József uralkodása alatt, 1784–87-ben végezték az első hivatalos népszámlálást. Zabola ekkori teljes, úgynevezett jogi népessége 621 fő, közülük harmincan távol voltak, öten idegenek, a tényleges lélekszám 596. A férfiak száma 313, a nőké 308, a családoké 122, a házaké 115. Az összeírt férfiak társadalmi tagolódása: házas 112, nőtlen 201, pap és nemes kettő-kettő, paraszt 55, polgárok és parasztok örökösei 46, zsellér 68, egyéb 38, szabadságolt katona egy, az egy–tizenkét éves fiúk száma 62, a tizenhárom–tizenhét évesek 39 fő.
A népesség 1802. évi összeírásakor 95 katonarendű és 93 jobbágysorsú családot találtak Zabolán, azaz a szabad székely és a nemesektől függő famíliák száma lényegében azonos volt. A falu lélekszáma mintegy 784 fő, a főemberek és azok családjai nélkül.
Az 1850. évi népszámlálás már 2006 lakost jegyzett fel, településünk lélekszáma a békésebb fél évszázad alatt megkétszereződött. Az 1900. évi népösszeíráskor 2525, 1910-ben 3166 lakost jegyeztek fel itt. A népesség rohamos gyarapodása elsősorban a Mikes családnak köszönhető, különféle üzemei, vállalkozásai sok embert vonzottak más vidékekről a faluba. A cigányok betelepedése is folytatódott a XIX. század második felében, amikor közvetlenül Moldva és Havasalföld egyesülése után az új országban felszabadították az addig rabszolgasorban sínylődő cigányokat. Az első világháború utáni impériumváltozás szétzilálta a Mikesek vállalkozásait, és ez Zabola népességére is hatott: 1920-ban 2 697-en laktak a faluban.
A falu etnikai összetétele a hivatalos népszámlálások alapján 1850–2002 között
Magyar
|
Román
|
Német
|
Egyéb
|
Cigány
|
Zsidó
|
Összesen
| |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1850
|
1 844
|
127
|
–
|
35
|
32
|
–
|
2 006
|
1880
|
2 194
|
207
|
7
|
17
|
–
|
–
|
2 425
|
1900
|
2 513
|
289
|
3
|
20
|
–
|
–
|
2 525
|
1910
|
2 650
|
425
|
29
|
62
|
–
|
–
|
3 166
|
1920
|
2 239
|
452
|
–
|
6
|
–
|
3
|
2 697
|
1930
|
2 190
|
526
|
9
|
51
|
42
|
4
|
2 776
|
1941
|
2 192
|
478
|
11
|
76
|
76
|
–
|
2 757
|
1966
|
2 050
|
800
|
2
|
3
|
–
|
3
|
2 855
|
1977
|
2 593
|
804
|
4
|
104
|
103
|
–
|
3 505
|
1992
|
2 427
|
934
|
1
|
197
|
190
|
–
|
3 555
|
2002
|
2 324
|
882
|
–
|
245
|
243
|
–
|
3 451
|
A falu etnikai összetétele a legutóbbi másfél évszázad alatt folyamatosan módosult. A legszembetűnőbb, hogy amíg Zabolán a magyarok aránya az 1850. évi 91,87 százalékról 2002-re 67,34 százalékra csökkent, addig a románoké 6,33 százalékról 25,55 százalékra nőtt. A falu nemzetiségi képét időnként más etnikumok is színesítették: 1910-ben 16 szlovák, nyolc rutén/ukrán, egy szerb, 1930-ban szintén egy szerb, 1977-ben és 1992-ben egy-egy ukrán is lakott Zabolán.
Az itt élő románok természetes szaporodása az első világháborút megelőző években jelentős. A háborús esztendőkben, 1916 és 1918 között a számuk időlegesen visszaesett, majd a trianoni békediktátum után újra növekedett. Körükben az újabb demográfiai csúcs az 1950-es évek derekán figyelhető meg. Az 1962. évi kollektivizálás után a szaporodásuk ismét csökkent néhány évig, de az évtized végén már újból jelentősen nőtt. Az 1980-as években már ingadozott, de az 1989. decemberi rezsimváltás utáni években a zabolai románok korábbi látványos számbeli növekedése félbeszakadt.
Hasonló következtetésekre jutunk, ha a vallásuk alapján vizsgáljuk az egyes zabolai etnikumok természetes szaporodását. Az ortodox románok folyamatos gyarapodásához viszonyítva jóval szerényebb a római katolikus magyarok számának növekedése. A reformátusok lassú fogyása már az 1940-es évek végén, majd az 1960-as évek elején számottevő, ez a folyamat az 1970-es években, majd az 1980-as évek közepén folytatódott. Még szembetűnőbbé vált a romániai rezsimváltás után, az 1990-es években. A XX. század utolsó évtizedében a római katolikus magyarság is folyamatosan fogyatkozott.
A zabolai románok száma 1995-től évről évre kis mértékben nő, közösségük demográfiai helyzete ismét kedvező. A természetes szaporodás mellett e népesség számbeli gyarapodásához jelentősen hozzájárult a folyamatos betelepülés, ez utóbbit a helyi ortodox egyház házassági anyakönyvei is tükrözik.
A románok párválasztását mindig sajátos exogámia jellemezte: a lányok jelentős része szülőfaluján kívüli közösségből választott férjet, aki házasságkötés után rendszerint Zabolára telepedett.
Községünkben az 1962. évi kollektivizálásig a román fiatalok párválasztását alapvetően a szülők döntötték el, akik elsősorban etnikai, felekezeti, társadalmi és vagyoni szempontok alapján szemelték ki gyermekeik jövendő házastársát.
A helyi ortodox templomban 1850 és 1950 között összesen 325 házasságot kötöttek, ezek közül 137 esetben (42,15 százalék) a férj más településről származott, amivel román közösség tudatosan megakadályozta a rokonházasságokat. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy egy-egy ügyes, törekvő moldvai juhászlegénynek mindig társadalmi és gazdasági felemelkedést jelentett összeházasodni egy zabolai román leánnyal. A falu gazdagsága, polgárosult világa mindig vonzotta a más településeken élő fiatalokat, pedig vállalniuk kellett a vőül menéssel járó későbbi élcelődéseket és csípős megjegyzéseket.
Az erdélyi falvakban napjainkig elzárkóznak az etnikailag vegyes házasságoktól. Mindegyik nemzeti közösség szigorúan büntette és kemény eszközökkel kizárta soraiból azokat a személyeket, akik ezt a szabályt megszegték.
A polgármesteri hivatalban vezetett házassági anyakönyvek a zabolaiak egyértelmű nemzeti elszigetelődését tükrözik. A faluban 1920–1997 között összesen 2 328 házasságot kötöttek, melyek döntő része 2 215 (95,15 százalék) magyarok között történt. Mindössze 113 (4,85 százalék) volt vegyes, magyar–román egybekelés. A XX. század fő politikai-társadalmi korszakaiban a következőképpen alakult a vegyes családok száma: 1920 és 1939 között összesen 552 házasságot kötöttek Zabolán, ebből 19 (3,44 százalék) volt vegyes. Hat esetben magyar, tizenhárom alkalommal román volt a férj. Az utóbbi esetben hét családfő más, döntően Kárpátokon kívüli településről származott. A két világháború közötti régi román világban a magyar feleség felemelkedést, társadalmi rangot szerzett a román házastársnak.
A második világháború alatt, amikor Zabola ismét Magyarországhoz tartozott, a faluban 127 alkalommal eskettek, s egyetlenegy vegyes házasságot kötöttek. Egy tehetősebb román legény vett el feleségül egy magyar leányt.
A háború utáni két évtizedben, 1945 és 1965 között 667 házasságot kötöttek, a vegyes házasságok száma (31; 4,64 százalék) pedig meghaladta a két világháború közöttit. Ceaus¸escu hatalomra kerülése után – 1966 és 1989 között összesen 699 esküvő volt a faluban – tovább nőtt Zabolán a vegyes házasságok száma (46; 6,58 százalék), s elérte az eddigi legmagasabb értéket. Ez a tény még világosabban érzékeltette az 1945 utáni sajátos jelenséget, hogy a vegyes házasságok közt a korábbinál jóval nagyobb arányú a román férfi és magyar nő házasságkötése. A XX. század második felében a faluba házassággal betelepedőknek közel a fele – tizennyolc – román nő volt, ami elsősorban a zabolai fiatal nemzedékek társadalmi mobilitásával magyarázható, ugyanakkor továbbra is érkeztek– tizenhárman – román férjek községünkbe.
Az 1989. évi romániai változásokat követő évtizedben az etnikailag vegyes házasságok száma előbb csökkent, majd folyamatosan emelkedett. 1990 és 2000 között 283 esküvőt tartottak községünkben, ezek közül tizenhat (5,65 százalék) volt a vegyes. E korszakban a magyar férj–román feleség összetételű családok jöttek létre nagyobb számban, összesen kilenc, ami a többség-kisebbség helyi viszonyainak finom átrendeződését tükrözi. Három román férj, öt román és egy magyar feleség más településről származott, tehát a vegyes házasságok több mint fele helyi exogámiával kapcsolódott össze, amely a két etnikum életterének kiszélesedését jelzi.
Arra is felfigyeltünk, hogy a zabolaiak párválasztásában az utóbbi évtizedben fokozatosan csökkent az azonos felekezethez, nemzeti csoporthoz és a szülőfaluhoz való tartozás jelentősége, és egyre inkább felértékelődött a házastárs családjának vagyoni helyzete, a gazdasági és társadalmi életben elfoglalt helyzete és megbecsültsége. A faluban az utóbbi tíz évben csak néhány cigány–magyar vagy cigány–román házasságot kötöttek, de azokat a szülők később felbontatták.
Településünkön elsősorban azokban a vegyes családokban erős az asszimiláció, amelyekben a feleség a magyar. A hagyományos falusi társadalmakban az asszony kiszolgáltatottsága hangsúlyos, és sok esetben tovább növekedik egy olyan magyar nő esetében, aki román férjének a házában él. Ráadásul a magyar házastársat saját rokonai is következetesen kirekesztik, megszakítják vele korábbi jó kapcsolatukat, találkozásaikat ritkítják. E sorok írója olyan zabolai szülőt is ismert, aki örökségéből visszavonhatatlanul kitagadta gyermekét, sőt azt is meghagyta: a halála után a koporsója mellé se álljon – mert román társat választott magának. Tény, hogy a Zabolán eddig kötött vegyes házasságok nem járultak hozzá érzékelhetően az etnikumok közeledéséhez és a szellemi javak természetes cseréjéhez.
Háromszéken először a XVIII. században nőtt meg a cigányság lélekszáma. Zabolára fémművesek és kovácsok érkeztek, akik viszonylag hamar beilleszkedtek. Házi cigányoknak nevezték őket, jól megtanultak magyarul, többen házasságra is léptek szegényebb sorsú helyi magyar lányokkal. Az egyik ilyen, 1797-ben történt eset: Hadnagy Ágnes „a templomban az elsőség űzés által a tsendességet meg háboritotta, Czigányhoz ment leányát a Templomban az első helyre ültette”.
A zabolai cigányok száma a XIX. század derekán ugrásszerűen megnövekedett, mert Moldvában a cigányságot ekkor szabadították fel a rabszolgasorból, és ezután tömegesen elözönlötte Erdélyt. A XIX–XX. század fordulóján a helyi cigányok már a családjukban is csak magyarul beszéltek. A XX. század első felében csupán a legidősebbek emlékeztek cigány nyelvű folklór szövegekre, illetve azok töredékeire. Sajátos közösségi értékrendjüket, tér- és időhasználatukat, a tulajdonhoz fűződő viszonyukat – például a közösködés –, egészségügyi tabuikat ugyanakkor napjainkig megőrizték. A teljes nyelvi asszimiláció után egy évszázaddal még mindig csak formális a keresztény egyházakhoz fűződő kapcsolatuk. Bár napjainkban sokan közülük magyarnak tartják magukat, székely magyar környezetük határozottan megkülönbözteti őket. 1850-ben a falu összlakosságának csak 1,59; 941-ben 2,75; 1977-ben 2,93; 1992-ben 5,34; 2002-ben már 7,04 százalékát alkották.
A közösségükben végzett vizsgálatok azt tanúsítják, hogy a sokgyermekes család eszményét a XX. század végéig megőrizték. Számuk 1977 és 1992 között lényegében megkétszereződött Zabolán, elsősorban a gyermekáldás vállalásával, a csecsemő- és gyermekhalandóság csökkenésével, valamint a helyi exogámiával magyarázható. A zabolai magyar ajkú cigány fiatalok jelentős számban kötöttek házasságot környező falvakban élő cigányokkal, és az esküvő után rendszerint a községünkben telepedtek le.
1992-ben 190, 2002-ben 243 cigányt vettek számba hivatalosan Zabolán. A valós számuk napjainkban ennél jóval magasabb, meghaladja a négyszázat, mert az utolsó, 2002. évi népszámláláskor csaknem százötvenen tudatosan magyarnak vallották magukat.
A zabolai református templomvár alaprajza (Kónya Ádám vázlata)
Zabolai hozományos ládák rajza – 1871, 1803
Román esküvő (1930)
Cigány fiatalok esküvője a református templomban 2000-ben
