Zalavár Összefoglaló
Zalavár
Összefoglaló
Összefoglaló
A település a mai megye határán, a Zalavári-hát legdélebbi nyúlványán fekszik. Éghajlata az átlagosnak megfelelő, a terület csapadékban gazdag. A környék történetét a Kis-Balaton közelsége alapvetően befolyásolta.
A XIX. század második felében kezdődtek a vízszabályozási folyamatok, az 1920-as évek elejétől a Zala folyónak új medret ástak, felgyorsult a Kis-Balaton feltöltődése és a Keszthelyi-öböl eliszaposodása. A múlt század végén tapasztalt halbőség és vele együtt a madarak számának növekedése megtorpant, és csak a legutóbbi évtizedekben állt helyre. Az itteni mocsárvilág legjellegzetesebb madarai: a nemes kócsag és a kormorán.
A Balaton vízminőségének védelmében 1981-ben kezdődött meg a Kis-Balaton mocsárvilágának visszaállítása. Az itt található madárrezervátum 1997-ben a legmagasabb fokú védettséget kapta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létrejöttével.
A Kis-Balaton környékén a legrégebbi ismert népcsoportok a hídvégi átkelőhely közelében telepedtek le felismerve annak jelentőségét. A rómaiak uralma alatt a falu helyén vidéki település lehetett a régészeti leletek tanúsága alapján. A római kereskedők is használták az Észak-Itáliából Óbudára vezető, a Dunántúlt átszelő utat, amely Keszthely-Fenékpusztánál kelt át a Balatonon. Jelenlétükre sírkövek utalnak.
A környék történetének legjelentősebb korszaka akkor kezdődött, amikor Pribina szláv fejedelem hűbérbirtokul kapta meg a területet Német Lajos keleti frank uralkodótól. Pribina székhelyét a Várszigeten építette ki, amit Mocsárvárnak, Mosaburgnak neveztek. Erődítménye elkészülte után a fejedelem több templomot építtetett a környéken, amelyeket salzburgi érsekek szenteltek fel. 866-ban Pribina fiának, Kocelnek a meghívására Mosaburgba érkeztek Cirill és Metód szláv hittérítők.
A település a IX. század végéig virágzó Karoling grófság: a Kis-Balaton környező szigetein nemesi udvarházak, illetve az azokat kiszolgáló szolgálónépek településeit és temetőit hozták felszínre az utóbbi két évtized ásatásai.
A honfoglaló magyarok a környék avar–szláv–frank népességét ellenőrzésük alá vonták. A kalandozások kudarca után a Dunántúl ura először Taksony, majd később Géza fejedelem lett, aki rokonát, Koppányt telepítette itt le. Lázadásának leverése után a Kis-Balaton környéke István király kezére került. A király hozzáfogott az államszervezet kiépítéséhez, ispánságokat és püspökségeket hozott létre. A 997-ben alapított veszprémi püspökséghez tartozott Kolon vár megyéje, a későbbi Zala is. Zalavár ebben a korszakában a távolabbi környék vallási központjává vált. Szent István a Várszigeten alapított a karoling Szent Adorján-bazilika helyén 1019-ben bencés rendi kolostort, amelyet bőségesen ellátott adományokkal.
Zala központja valószínűleg Szent László király idején lett az azóta eltűnt Kolon település helyett Zalavár, ahol a bencés apátság körül épült fel a királyi vár. Először 1164-ben említi okleveles adat. A királyi vármegye a XIII. század végén alakult át nemesi vármegyévé, amelynek akkor még nem volt állandó székhelye, így Zalavár elvesztette a megyeközpont szerepét. A vár a XV. század közepén egymással rivalizáló nemesi családok kezére került, majd 1472-től az apátság tulajdona lett.
Az apátságot a XV. század kezdetétől szerzetesek helyett többnyire világi kormányzók irányították, sőt többször bérbe is adták annak jövedelmeit. Így lettek a zalavári apátság kormányzói a Szenterzsébeti Terjék család, Nádasdy Tamás, a későbbi nádor kincstárnoka, Sárkány Antal, majd rokona Háshágyi Ferenc.
A hitélet hanyatlása ellenére a szerzetesek töretlenül végezték a hiteleshelyi tevékenységet. A hiteleshelyek a középkori magyar jogélet sajátos intézményei voltak, amelyek a felek kérésére állítottak ki közhitelű okleveleket. A régi Zala megyében a zalavári és a vele párhuzamosan működő kapornaki konventek hiteleshelyei voltak a legfontosabbak.
1553-ban Mezőlaky Ferenc lett az apátság kormányzója, aki másfél évtizedig a vár megerősítését is irányította. A vár jelentősége is a török veszély miatt nőtt meg, Kanizsa eleste után, 1600-tól rá hárult a hídvégi átkelő védelme. A XVII. század folyamán többször elrendelték megerősítését, ám ez nem sok sikerrel járt. 1702-ben császári parancsra osztrák katonák felrobbantották a már teljesen romos erődöt.
Az apátságot 1715-ben a göttweigi bencéseknek adományozta a császár. Mária Terézia 1757-ben adta vissza a szerzeteseknek a hiteleshelyi jogot, akik tevékenységüket a közeli Zalaapátiban folytatták, ott 1752-ben kezdték meg az új kolostor építését.
A település Szent István adományától a jobbágyfelszabadításig az apátság birtoka maradt. Középkori kiterjedését ismerjük 1335. évi határjárásából 1424-ben vásártartási jogot kapott, a későbbiekben többször nevezték mezővárosnak. A török időkben – a XVI. század végétől – elnéptelenedett, a XVII. században már puszta hely. Az újratelepítési szerződést az apátság 1721-ben kötötte meg, az úrbéri szabályozást 1783-ban foglalták írásba.
A vidék adottságai kedveztek a szántóföldi növénytermesztésnek, a legelők az állattartásnak. A falu földterületét a Kis-Balaton mocsaras területeinek lecsapolásával igyekeztek növelni.
A XIX. század első harmadától, a reformkorban felerősödtek azok a törekvések, amelyek az apátság Göttweigtől való elszakadását szorgalmazták. Az 1848–49-es szabadságharc idején az apátság arany- és ezüsttárgyakat ajánlott fel a költségekre, Modrovics Gergely szerzetes be is állt a nemzetőrök közé. A szabadságharc leverése után tízévi várfogságra ítélték, kiszabadulása után ő lett az első független zaalavári apát 1874-ben.
A Vársziget régiségeire egy 1854-ben előkerült, ezüstpénzekből álló kincslelet hívta fel ismét a figyelmet. Rómer Flóris, a magyar régészet atyja 1881-től vezetett itt ásatásokat. A tervszerű feltárások 1946-ban kezdődtek a Magyar Nemzeti Múzeum régészeinek vezetésével. 1961-től Cs. Sós Ágnes, halála óta Szőke Béla Miklós irányítja itt a kutatást, 1996-ban megkezdődött egy történelmi emlékpark kialakítása.
A faluból az első világháború idején számos családfenntartót behívtak katonának. A 64 hősi halott emlékét őrzi az 1923-ban elkészült új templom előtti emléktábla.
A második világháborúban 27 zalavári katona vett részt. A holokausztnak hat helyi zsidó lakos esett áldozatául. A nyilas hatalomátvétel idején, 1944- ben a falu határában a németek katonai repülőteret építettek.
A Vörös Hadsereg 1945. március végén vette birtokba Zalavár környékét. A falu a harcokban nem szenvedett súlyos veszteségeket. Az első választásokon a Kisgazdapárt szerezte a legtöbb szavazatot.
Zalavárának súlyos terhet jelentett az ötvenes évek elején kiépült repülőtér, amit 1962-ben vett át a szovjet hadsereg és 1990-ig meg is tartott a maga fennhatósága alatt.
Az 1956-os forradalom eseményei a többi vidéki településen történtekhez hasonlóan zajlottak. 1957-ben alakult meg az MSZMP helyi szervezete.
A falu lakosságának számát a század két világháborúja visszavetette, az 1960-as évektől kezdve az urbanizáció felgyorsította a népességvesztés folyamatát. Emellett itt is sújtja a lakosságot a népesség elöregedése.
1907 és 1950 között a település nagyközségi rangban anyakönyvi kerület is volt. 1950-ben a keszthelyi járás részeként Veszprém megyéhez került, ez időtől önálló tanácsú község lett, majd 1977-ben a szomszédos Sármellékhez csatolták, és társközségi státusban élt a rendszerváltásig.
A község gazdasági életét a földművelés túlsúlya jellemezte. A XX. század elején a telkek aprózódása miatt már alig akadt egész telkes gazda (harminc hold). Pedig még a XX. század elején is a termőföld jelentette a gazdaság alapját. (A legnagyobb birtokos az apátság, illetve a keszthelyi Reischl Richárd volt 1945-ig. Az 1945-ös földreform a szétosztható földek kis meny-nyisége miatt újabb problémákat okozott, átlagosan öt hold jutott az igénylőknek.)
Legfontosabb terményeik a gabona, burgonya és a kukorica voltak. Jövedelmük másik forrása az állatállomány, főleg a szarvasmarha-tenyésztés volt.
Az Új Idők TSZ 1949-ben, az 56-os események utáni újabb pedig 1958-ban alakult meg. A hetvenes években teljesedett ki a háztáji termelés, ezen belül a legfontosabb ágazat a sertéstartás volt.
A falu képe és szerkezete egyaránt a kisparaszti gazdálkodásra utalt. A templom 1923-ban épült fel, mellette a plébánia és az iskola. A lakóházak nagy része még a század közepén is vert falú épület, többségük kocka formájú, nem követi a vidék hagyományait. Az infrastruktúra – villanyvilágítás, buszközlekedés, vízvezeték, belső úthálózat – csak az ötvenes évektől kezd kiépülni.
Zalaváron századunk első felében római katolikus népiskola biztosította az oktatás lehetőségét. A hatvanas évek elején épült az első új iskolaépület. 1982 és 1986 között az intézmény Sármellékhez tartozott. 1990-ben avatták fel az új, Cirill–Metód nevet viselő általános iskolát, amelynek azonban a tanulólétszáma évről évre csökken.
Zalavár jellegzetes népviselete a bő szoknyás, gyöngyöskontyos csoportba tartozott, a nők sokáig, az 1960-as évekig ragaszkodtak hagyományos viseletükhöz.
A falu ünnepei a paraszti életmódhoz és a vallási ünnepekhez kapcsolódnak. Zalaváron a gazdag szokásvilág sok eleme máig él. A karácsonyi ünnepkör hagyományai közül régi szokás a lucázás, a Szentcsalád-járás újabban éledt újra. A farsangot vidám mulatozással, maskarázással ünnepelték. A húsvéti ünnepkör gazdag a helyi jellegzetességeket vizsgálva. Ismert a májusfa-kitáncolás és a keresztjárás szokása is. Újabban ismét megtartják az úrnapi körmenetet.
