Földes urat szolgál jobbágyság, szegénység
Földes urat szolgál jobbágyság, szegénység
A Rákóczi-szabadságharc leverésével nem vált könnyebbé a katonaság ellátása. 1711–1712-ben is élelmiszereket követelt a vármegye. Zámoly egy marhát, egy vágómarha árát, 18 mázsa szénát, húsz és fél öl fát, 26 és fél öreg mérő abrakot (egy pozsonyi öreg mérő általában 62 liter), valamint tíz kis mérő búzát (egy pozsonyi kis mérő hozzávetőlegesen 54 liter) szolgáltatott be. A beadást kissé siettette a katonai végrehajtással való fenyegetés. Ha katonai erővel, fegyverrel, tehát erőszakkal szedték be az elmaradt adót, bizony nem ismertek méltányosságot. Zámolynak egy 1730-as hátralék miatt három végrehajtó tíznapi ellátását kellett biztosítani, s meg lehetünk győződve arról, hogy emellett még az elmaradt harminc forint adót is behajtották.
A községben élő népesség ebben az időszakban két csoportra osztható: a török háborúkat átvészelt magyar, református vallású jobbágyokra, valamint a török uralom alatt, de legfőképpen azt követően, inkább a Rákóczi-szabadságharc után ittmaradtakra, illetőleg a földesúr által betelepítettekre, akik többségükben katolikusok. A két csoportot megkülönbözteti egymástól a feudális jogrendben lényegében 1848-ig számon tartott kétféle jobbágyi jogállás: örökös jobbágyon általában a törzsökös csoportok, míg szabad menetelűnek (szigorú feltételek mellett szabadon költözhettek) a telepesek értendők. Az uradalmi tisztviselőktől az árendásokon át a cselédekig az újonnan érkezők általában római katolikus vallásúak.
A Hochburg család csókakői uradalma a XVIII. század elején köthetett szerződést jobbágyaival, bár ennek tartalmát nem ismerjük. Bizonyos azonban, hogy ez még a külterjes, árendás állattartás, főként birkatenyésztés idején készült, amikor a majorokat még nem építették fel, tehát jelentős robotra nem volt szükség.
Utólag, 1760-ban, már úgy emlékeztek a zámolyiak a Domonkos gróffal kötött régi megállapodásukra, hogy akkor még „szép édjességben laktunk”. Az 1745-ben rögzített feltételek tehát ennél sokkal kedvezőtlenebbek lehettek. A kontraktust özvegy Hochburg grófné (Hochburg Domonkos özvegye) írta alá lányának, az időközben elhunyt gróf Berényi Györgyné, született Hochburg Mária Annának előzetes tárgyalásait követően. A szerződés értelmében a falu évente 208 forint 82 dénár cenzussal tartozott. Az uradalmi majorságnak nyolcvan pozsonyi mérő őszi vetés alá három, ugyanennyi tavaszi alá „szokás szerinti” szántással tartoztak, a termést le kellett aratniuk és be kellett hordaniuk. Arra vállaltak kötelezettséget, hogy száz jó szekér szénának való füvet lekaszálnak, felgyűjtenek, boglyába raknak és Mórra hordanak. Negyven öl fát vágtak az uradalmi erdőn, s azt Mórra szállították. Saját termésű gabonájukból és borukból kilencedet adtak. Az urasági konyhára valókból 1212 tojást, kétszáz csirkét és harminc ludat írtak elő nekik. Hosszabb fuvart Bécsig és a Nyitra megyei Bodokig, rövidebb fuvart Győrbe vagy Budára évente – nyolc alkalommal – teljesítettek. Az uradalmi tisztek utazásaihoz ellátást és forspontot (fogatot) biztosítottak. A szolgálatokat, ha azokra az uradalom természetben nem tartott igényt, a földesúr pénzben is követelhette. A kocsmatartás Szent György-naptól (április 24.) Szent Mihály napjáig (szeptember 29.) az uraságot illette, egyébként a borkimérést a falu gyakorolhatta.
1754-ben a szerződést felbontották: gróf Lamberg Ferenc Antal személyében az uradalom élére új földesúr került, aki háromszáz mérő szántót elvett a zámolyiaktól, s a robotterheket is növelte, ráadásul a Burján-tavi nádlástól eltiltotta a jobbágyokat. 1759-ben a súlyos földesúri terhek, majd 1760-ban a robot (ingyenmunka) növekedése miatt panasszal fordultak a vármegyéhez: „Se hete, se holnapja, hanem minden napon – a contractust semmibe véve – szüntelen minden napon hajtat Gr. Lamberg Ferenc Antal Őnagysága.” A panaszok 1762–1764 közti sokasodása valószínűleg összefüggött a móri Lamberg-kastély igen költséges építkezésével, a fa, a fejtett kő, a robot és fuvar iránti igény növekedésével.
A Zámolyon törzsökös és az ide telepedett jobbágyok, valamint zsellérek földjeinek és szolgáltatásainak úrbéri szabályozását Mária Terézia rendelete alapján hajtották végre. A rendezés munkálatainak élén Zuber József tiszti ügyész állt mint a megye kiküldöttje. A tanúvallomásokat Pintér Mihály bíró, Hajnal István másodbíró, Filotás Ferenc és Kovács György esküdt, valamint Somogyi János és Rácz István írta alá.
A dokumentumokat és az urbáriumot 1768. április 15-én és 16-án készítették el. Az első napon a szabályozásban előírt kilenc kérdőpontra adott válaszokat vették fel, amelyekből megtudhatjuk, hogy az uradalom igénye szerint robotoltak. Két malmot birtokoltak, de azok forrásai elapadtak, így az igari pusztán béreltek egy másikat évi 120 forintért. A falunak csak kaszálója volt, a legelő szűknek bizonyult, ugyanis gránási és kápolnai legelőiktől 1765-ben megfosztotta őket földesuruk (ott adta ki az uradalmi erdészeknek a kaszálót). A jobbágyokat fahasználati jog illette meg, az irtásból vehettek tüzelőfát, amelyből néha még a fehérvári piacon is értékesíthettek.
Zámolyon a tanúk szerint a jobbágyok évtizedekkel korábban egész helyesek és fertályosok voltak: az egész telkesnek 48 mérőre való szántója és egy szekér szénát termő rétje volt. Rétjük sarjút soha nem adott. Szőlőt négy helyen termesztettek, a bort fél évig az uraság, fél évig a helység mérte ki. Borból, gabonából kilenceddel és tizeddel, kukoricából és moharból kilenceddel tartoztak. A jobbágyok részben örökös, részben szabad menetelűek voltak.
Az elkészült urbárium Zámolyon egy egész jobbágytelekhez 22 hold szántót (egy magyar hold 1200 négyszögöl) és 17 szekérre való szénát termő rétet sorolt. A felmérés és a királyi szabályozás eredményeként 119 jobbágyot, 21 házas és egy más házában lakó zsellért írtak össze. (Lásd: Függelék IV.) A jobbágyok 52 és fél pozsonyi mérős belsőséget, a falu határában 1424 és háromnegyed, Szenttamáspusztán 438 pozsonyi mérős szántót, 67 négyökrös szekér szénát termő rétet használtak. A falu úrbéres lakossága összesen 25 egész és egynyolcad telekállományon gazdálkodott.
A helytartótanács által 1786-ban készített összesítő táblázatok szerint a jobbágyság 814 és háromnyolcad hold szántót használt, s ehhez kiegészítésként 237 és hétnyolcad hold termőföldet kapott. Mindezért összesen 1448 marhás és 2882 gyalogos robotnappal, minden terményből kilenceddel, 119 forint cenzussal, 25 és kétnyolcad öl fával, 143 és egynegyed font fonással, 25 és kétnyolcad icce olvasztott vajjal (egy bécsi icce 0,7 liter), ötven-ötven kappannal és csirkével meg 292 tojással tartoztak.
1774–1775-ben a dicális összeírás 138 telkes jobbágyot, tíz házas zsellért, tizenegy lakót, azaz házatlan zsellért, nyolc szolgát, tizenhét kézművest és egy kereskedőt vett számba Zámolyon, akik 162 ökörrel 1080 hold szántót műveltek, 152 lóval fuvaroztak, 613 kaszás rétet és 306 kapás szőlőt munkáltak.
A katonaságnak járó szolgáltatásokban 1778-ban következett be annyi változás, hogy a falvakban elszállásolt katonaság tisztjeinek befogadására épített kvártélyházak fenntartását a megye magára vállalta, annak terhe már csak közvetetten hárult a hadi adót fizető jobbágyságra. Zámolyon az úgynevezett Zsoldos-házat, amelyet egykor erre a célra használtak, még ma is Megyeházaként ismerik az idősebbek. Az épület a Kis utca (Vörösmarty utca) és az Öreg utca (Kossuth utca) sarkán áll.
Egy 1772-ben készült felmérés szerint a kvártélyházban négy szoba, két kamra, egy pince és kert állt a tisztek rendelkezésére. Az istállóban tizenöt ló számára biztosítottak helyet. A közlegények beszállásolása továbbra is a falubeliek feladata volt. 1782-ben a községben igénybe vehető istállókat is összeírták: 12 portán 38 ló fért el.
A II. József rendeletére 1785-ben végrehajtott népesség-összeírás Zámolyon 231 házban 299 keresztény és egy zsidó családot rögzített 1531 keresztény és nyolc zsidó lakossal. Az „asszonyi nép” 751 személy e számokon belül. Az úrbéres népességen (152 paraszt, 150 paraszt örököse és 135 zsellér) kívül két pap, 65 nemes, hat obsitos és 36 szolgálatát teljesítő katona lakott, a tizenhét év alatti gyermekek száma 144 volt.
Sokkal színesebb képet kapunk a falu társadalmáról 1828-ban. Az adózók száma 658: 176 telkes jobbágyot, 116 házas, 32 ház nélküli zsellért, 31 kézművest s négy szolgálót írtak össze. Az úrbéresek 2752 és fél pozsonyi mérős szántót, 1101 kaszás rétet és 134 kapás szőlőt műveltek. A nem Zámolyon (Gánton, Kápolnán, illetőleg Székesfehérváron) lakó birtokosok (extraneusok) száma tíz. Az armális nemesek tíz teleknek megfelelő területen éltek (többségük jobbágytelken, kevesebben úrbéres házhelyen), összesen már 96 család. Gyarapodásuk s földterületük ezzel járó felaprózódásának érzékeltetésére megemlítem, hogy 1809-ben még csak 32 nemes családfőt írtak össze. 1828-ban a zámolyi kisnemesek a Baki, Balog, Bátky, Csörgei, Dezső, Elek, Kolontár, Kovács, Nagy, Pálfy, Sági, Sarok, Simon, Udvardi családnevet viselték.
1828-ban a házak száma 260. Az ugyanekkor összeírt állatállomány: 203 igás ökör, 122 tehén, 11 borjú, 319 két-három éves ló és 103 egy évnél idősebb sertés. A jószág őrzésére egy tehenest, egy kanászt és egy lópásztort fogadtak fel, akik a községi pásztorházban laktak. Figyelmet érdemel a lovak nagy száma, hiszen a nehéz munkát még a XIX. század végén is ökrökkel – és nem lovakkal – végezték. Az uradalom is a marhatartást írta elő, a robotot is szarvasmarhával teljesítették a gazdák. A lovak nagy száma annak a bizonyítéka, hogy a fuvarozást mint kiegészítő kenyérkereseti lehetőséget használták ki Székesfehérvár szomszédságában. Ugyancsak feltűnő, hogy a jobbágyok kezén egyetlen birkát sem találunk. Tudjuk: az uradalom tiltotta meg a paraszti birkatartást, hogy saját nyájai számára őrizze meg a legelőket.
A falu életét jelentősen felbolygatta az az évszázados per, amellyel a jobbágyok úrbéri földjeiken kívül használt birtokaikért küzdöttek. 1762-ben az uradalom irtásszerződést kötött azokkal a zámolyiakkal és környékbeli vállalkozó parasztokkal, akik az irtás nehéz munkáját vállalva földhöz akartak jutni. Az első megállapodást követően 694 holdat, majd szinte évtizedenként újabb és újabb területeket tettek művelhetővé. Az irtások visszaszerzése érdekében már 1839-ben pert indított az uradalom, melyhez később legelő- és erdőelkülönítési, irtásmegváltási per is kapcsolódott. A pereskedés mintegy száz esztendőn keresztül adott munkát a jogászoknak, s úgyszólván jogcímet is jelentett 1848-ban az uradalmi erdők megdézsmálására.
Kazalrakás
)
Az egykori kvártélyház. Ma Zsoldos-házként ismerik (2001)
Zámolyi ökörfogat
