A hit iskolái

Teljes szövegű keresés

A hit iskolái
Zsáka újjászervezésében a birtokosok tevékenysége mellett, sőt talán azt meg is előzve, eleinte a községi szervezetet is helyettesítő egyházi szervezet (és intézményei) megújulásáról, újraszerveződéséről beszélhetünk. Már csak azért is, mert alapos okunk van feltételezni, hogy a református egyház működése folyamatos volt a XVII–XVIII. század fordulója körüli években is. Többek között erre vall az, hogy az egyházközség szinte hiánytalanul meg tudta tartani-védeni a XVII. században kapott klenódiumait, amelyek közül nem egy tárgyi bizonyítéka is lehet annak, hogy a településen a XVII. század utolsó harmadában is szervezett egyházközségi élet folyt.
A zsákai református egyház 1718-ban, a XVII. század végén erősen megrongálódott középkori temploma helyett és helyére új templomot épített. Torony nélkül, az elpusztult vár- és várbeli építmények anyaga egy részének felhasználásával. Tornyot csak 1750-ben tudtak a templom mellé emelni. Ezt követően az egyház felszereltségében is nagy előrehaladás történt. 1757-ben szerezték be első harangjukat, 1760-ban a másodikat.
Bár közvetlen adataink nincsenek, közvetett utalásokból és számos analógiából következtetve állíthatjuk, hogy a zsákai iskola mint a Debreceni Kollégium partikulája az egész idő alatt – talán csak az 1692–1694 közötti éveket kivéve – működött a településen.
Az egyháznak korábban is voltak feljegyzései, amelyek azonban a XVII. század utolsó évtizedében megsemmisültek. 1766-ban Gombosi István akkori lelkész kezdte el vezetni a Matricula című, vegyes tartalmú feljegyzés-könyvet. Legértékesebb része az anyakönyvi, amely 1766-tól kezdődően lehetővé teszi a község demográfiai kutatását: adatokat szolgáltat a község benépesülését, településtörténetét illetően. Matrikulánk mindjárt az első évből, 1766-ból, arról tudósít bennünket, hogy Sanyó István néven téglavető cigány lakosa is volt a községnek (1768-ból Sanyó Mihály ugyancsak téglavető cigány lakosról tesz említést).
Azt, hogy a zsákai református egyház létszám tekintetében is milyen mértékben fejlődött, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az 1750-ben épült újabb templom jó ötven év múltán kicsinynek bizonyult. Szükségessé vált egy új, a korábbinál lényegesen nagyobb megépítése. 1779-ben kezdték kérelmezni. Az engedélyt viszonylag hamar meg is kapták, és az új templom öt év elteltével, 1784-ben elkészült.
Helyben égetett téglából épült, toronnyal együtt. A templomépítés motorja Szijjártó Dániel akkori lelkész volt. Mind az engedélyeztetésében, mind a munkák anyagi támogatásában és a ház felszerelésében példamutató módon elöljártak a patrónusok, a Rhédey család tagjai. Az egyház javainak 1809. évi összeírása és a rektor, illetve a leányok tanítójának 1801-ben kelt díjlevelei – a dokumentumokat a Függelékben adjuk közre – jól mutatják, hogy a XVIII–XIX. század fordulójára anyagiakban és szervezettségében erős eklézsia él és dolgozik Zsákán. Tevékenysége át- meg átjárta, egységben tartotta és irányította a falu életét.
A XVIII. század végétől, amikor már presbitérium intézte az egyház ügyeit, és elválóban volt az egyházi község a világi községtől, a presbiterség érdekes feladatot kapott: a vezetőképzés iskolája és próbatere lett a világi közélet szereplői számára.
Az egyház legfontosabb tevékenységi területe a közerkölcsök javítása, a közélet tisztaságának védelme volt. Ilyen vonatkozásban sokszor alkalmazott fenyítést is. A működésére vonatkozó iratok tele vannak például olyan büntetések, penitenciatartások feljegyzésével, amelyeket káromkodásért, civakodásért róttak ki. Különösen üldözték és büntették a paráználkodást és a családi élet körüli vétségeket.
Büntetés tekintetében az egyház igyekezett következetes és pártatlan lenni. Így fordulhatott elő, hogy 1767-ben káromkodásért még Sípos Mihály nótáriust is kiközösítették. A zsákai református egyház elég hosszú ideig (1877) gyakorolta az egyházi büntetést.
Különleges szerepet vállalt az egyház az örökösödésekkel, az özvegyek és árvák sorsának alakulásával, alakításával kapcsolatosan is. De a legfontosabb intézménye az iskola volt, amelyről korábban már elmondtuk, hogy a Debreceni Kollégium inkább harmadik csoportba, mintsem másodikba tartozó partikulája, azaz kis iskolája, a XVIII. század közepére elérte a grammatikai szintet. A tanulói létszám növekedése miatt szükség volt a rektor mellett praeceptort is alkalmazni. Viszonylag korán, több nagyobb települést-egyházat is megelőzve, a XVIII. század közepére leányiskoláról is gondoskodtak.
A zsákai iskola azon partikulák közé tartozott, amelyek nem minden alkalommal Debrecenből hozták a rektort, hanem gyakran más, általában közeli nagyobb iskolákból, de az is elfordult, hogy a mester olyan diák, akinek szüksége volt a szokásos rektori-praeceptori időn túl is tanítania, általában anyagi okokból, és rektoriája letelte után egy újabb, más helyen letöltendő rektoriát választott. Az így rektorizáló diákok közül sokan nem is tanultak tovább, hanem valamelyik állomáshelyükön maradva megválasztották őket nótáriusnak vagy valamiféle „uradalmi ember” – s megházasodva a község megbecsült és általában „a rábízottakban” jó munkát végző, illetőleg végzett polgára – lett belőlük.
A kollégium és a felsőbb egyházi szervezetek között a kapcsolatokat a rektorokon-praeceptorokon és a rendszeresen megtartott egyházmegyei canonica visitatiókon kívül az évente legalább egy sátoros ünnepen (legtöbbször karácsonykor) fogadott legátusok és az adománygyűjtő, kápsáló diákok jelentették.
A hagyományos egyházi-iskolai képbe hozott változást a szabadságharc bukása után, az abszolutizmus éveiben, pontosabban 1851-ben elfogadtatott Entwurf. A rendelet kibocsátását követően a zsákai is falusi, előbb négy-, majd hatosztályos népiskolává alakult át. Nehezen lehetett újabb és újabb tanítók alkalmazásával a törvényben előírt szervezeti feladatokat megoldani. De végül is, a debreceni tanítóképző intézet megszervezése után, sikerült. Az egyház és az iskola közti egykori szoros kapcsolat továbbélési formájának kell tartanunk a kántortanítói intézmény létrejöttét.
Mindez rengeteg pénzbe került: újabb és újabb épületeket kellett emelni, újabb és újabb tanítókat-tanítónőket alkalmazni, és felszerelés tekintetében sem lehetett megállni a XVI–XVIII. századi, csak a lehető legszükségesebbekre szorítkozó szinten. Ráadásul mindez akkor vált égető problémává, amikor különböző természeti csapások után (1815: „mindent elpusztító” óriási árvíz, 1831: kolerajárvány, 1863: „nagy ínség”) rossz állapotban, kedvezőtlen körülmények között élt a község, és mégis ekkor kellett megtennie a szükséges intézkedéseket a lemaradás elkerülése végett. Bizony, az újabb iskolaépületek felépítéséhez nem volt elegendő az 1870-es évektől működő takarék magtár jövedelme, sőt az erre a célra juttatott nagy értékű adományok sem bizonyultak elégségesnek.
Nemcsak az építéssel volt baj, hanem a fenntartással is, sőt a fenntartás költségeinek biztosítása teljességgel bizonytalanná vált. Ezért folyamodtak államsegély elnyeréséért. Kérésüket hosszas instanciázást követően végre teljesítették, 1886-tól a zsákai református iskola államsegélyes intézménynyé vált.
Hasonló helyzetben volt a román ortodox tanintézet. A század vége felé sikerült kéttanítós iskolává fejlődnie. Itt is főleg magyar nyelven folyt a tanítás, mert a gyerekek nemigen tudtak románul. A román nyelv jóformán csak az ortodox hittan, a liturgia elsajátításában játszott szerepet.
A Zsákára a XVII–XVIII. század fordulóján betelepülő ortodox románok a hagyomány szerint 1699-ben épült kis fatemplomuk helyett és helyére, 1791-ben tornyos, téglából való másikat építettek. Ez a román ortodox templom ma is álló és használatban lévő műemléképület. Építési érdekessége – értéke – az 1791-ben téglából épített toronysisak. A templom és a parochiális ház szomszédságában iskolaépületet is emeltek. Az egyház XVII– XVIII. századi műtárgyai közül különösen kiemelkedik egy asztali kereszt, amely most már a gyulai román Ortodox Egyházművészeti Gyűjteményben található.
Zsákán, bizonyos feljegyzések utalásai alapján, a XVIII. század végén már éltek zsidók. A legkorábbi és egyben legerősebb zsákai zsidó famíliáról, a Márton családról az Andrásfy József görög kereskedő által 1842-ben épített kereskedőház alapjaiból kimentett alapítólevélben esett szó. Név szerint Márton Sándor izraelita kereskedőről, aki alapítója volt a család zsákai ágának. Az 1800-as évek vége felé játszott jelentős szerepet a település életében Künszler földbérlő.
A zsákai zsidók sohasem alkottak önálló hitközséget. Bár imaházuk volt a Sakter-zugban, rabbi helyett a sakter vezetésével imádkoztak. A községben két zsidó temetőt ismerünk. A régi a Kender-föld előtt, az új pedig a Kossuth utca végén, a régi temető keleti végén volt.
Az ehhez a társadalmi-vallási csoporthoz tartozók – szinte kivétel nélkül kereskedők – arra törekedtek, hogy fiaikat saját itteni üzletükben képezzék ki kereskedőkké, és hogy azok pár éves nagyvárosi tájékozódás (Nagyvárad, Budapest, Debrecen) után vagy visszajöjjenek a faluba, vagy a környék nagyobb településeinek valamelyikén nyissanak üzletet.
Braun Adolf a termény- és gyapjúkereskedést 1870 táján kezdte. Fia, az 1879-ben Zsákán született József, a kereskedelmi ismereteit apja üzletében sajátította el. Apja 1912-ben a boltot Berettyóújfaluba helyezte át, ahol is a következő évben, 1913-ban fia, József átvette az üzlet vezetését.
Braun József mondhatni csodás kereskedői karriert futott be, fellendítve Berettyóújfalu kereskedelmét. Egyrészt tovább vitte és fejlesztette az apai termény- és gyapjúkereskedést, másrészt azt két irányban is bővítette. Gyógynövény-kereskedésbe, jelesül kamillaszárító vállalkozásba kezdett, és létrehozott egy terménydaráló üzemet is.
A Feldmann testvéreknél ezek a tendenciák még pontosabban követhetők. A Zsákán 1869-ben született Ede iskolái befejezése után távozott a faluból, fakereskedő és cementgyáros lett Sápon. A Zsákán, 1881-ben született Feldmann József, hasonló módon, iskolázása után Konyáron lett kereskedő.
Glück Mórnak 1870 körültől volt vendéglője Zsákán. Ignác nevű fia itt született 1888-ban. S bár mészárosnak tanult Nagyváradon, hazajött, és apja vendéglőjében dolgozott. Közben azt áttelepítették Berettyóújfaluba, ahol is 1918-ban Glück Ignác átvette apja üzletét. A vendéglősség mellett 25 holdas mintagazdaságot rendezett be.
A Weisz testvérek – vegyeskereskedők – mindketten apjuknak Zsákán az 1840-es években alapított vegyeskereskedésében tanulták ki a szakmát. 1871-ben született Dávid, 1905-ben önálló kereskedő lett Bakonszegen, majd átment Furtára, ahol is az apja által – mint a zsákai főüzlet fiókját – 1890-ben alapított vegyeskereskedést vette át. Az 1882-ben született Weisz Bertalan középiskolai tanulmányokat is folytatott (Debrecenben és Nagyváradon), de szakmai ismereteit apja üzletében szerezte meg. 1908-ban véglegesen átvette. Nagy népszerűségre tett szert, a község megbecsült polgára volt, községi képviselő és a helyi izraelita hitközség elnöke.
Zsáka életében a jobbágyfelszabadítást követően széles körű polgárosodás kezdődött. A község társadalmi élete tovább differenciálódott, amennyiben nagy jelentőséget kapott – az 1851-ben Fényes Elek által kontárnak jelzett – iparosság. Céhet ugyan nem alkottak, ipartestületet sem képeztek, de 1887-ben az ipari vállalkozónak (malmos) is minősíthető Mezey István által szervezett Társaskörben tevékenykedve sokat tettek szakmai ismereteik elmélyítéséért is. Igaz, az 1908-ban alakult Iparoskör inkább mint kultúregyesület (olvasókör) működött, mintsem szakmai szervezetként.
Zsákán a polgári szerveződések közül a legkorábban – 1881-ben – az Önkéntes Tűzoltótársulat alakult meg. A már említett Társaskör 1887-ben folytatta a sort. Jellegzetes polgári szervezkedés volt az 1892-ben létesült Temetkezési Társaság, amit kevéssel később, 1896-ban egy általánosabb forma, a Kölcsönös Kiházasítási és Temetkezési Társulat váltott fel.
Egyébként 1892 volt Zsákán a polgári szerveződések éve. Ekkor alakult meg az Önkéntes Tűzoltóegylet és a Népdalkör. Már a XX. századra esett a Polgári Olvasókör (1904), az Iparoskör (1908), az Általános Népkör (1909) megszületése. 1925-ben az Iparos Olvasókör létrejöttével lezárult a folyamat.

 

Fedeles ónkanna. Metszett felirata: Az Sákai Eklésiához csináltatták ez Keresztelő kannát Ao. 1670. 15. Jan. Simon Gáspár, E. Bogdán Miklós uraimék Mária

Ón keresztelő kanna talpán a felirat: ’SÁKA 1723

Óntányér. Felirata: szákai Porkoláb: Garabuczi: Mattias: Török Gaspar Szakai Tizedes Cinaltáttak: Isten Tistessegere:Anno: 1636:

Az 1784-ben átadott református templom

A református templom 1918-ban öntött harangja

A református templom Rhédeyek által készített barokk orgonája

A román görögkeleti, ortodox templom. Épült 1791-ben

A román ortodox templom belseje a karzattal

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages