Én 2.
Én 2.
Én 2,1
Olyan vagyok, mint a szároni nárcisz, én vagyok a völgyek lilioma.
A vőlegény
Én 2,2
Mint a bogáncs között a liliom, olyan a mátkám a lányok között.
A menyasszony
Én 2,3
Akár az erdő fái között az almafa, olyan a szerelmem az ifjak között. Forró vágyam árnyékában ülni, mert gyümölcse édes az ínyemnek.
Én 2,4
Bevezet a bornak házába, fölöttem lebeg zászlaja, a szerelem.
Én 2,5
Adjatok mazsolás kalácsot, hadd kapjak erőre, üdítsetek föl almával, mert a szerelemtől egész beteg vagyok!
Én 2,6
A balját a fejem alá teszi, a jobbjával meg átkarol.
Én 2,7
Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, a gazellákra s a mezők szarvasára, ne zavarjátok meg a szerelmemet, s föl ne ébresszétek, amíg nem akarja!
A MÁSODIK ÉNEK
A menyasszony
Én 2,8
Csitt! A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken és szökell a dombokon!
Én 2,9
Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át.
Én 2,10
Aztán köszön, s így szól szerelmesem:
A vőlegény
Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem!
Én 2,11
Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult.
Én 2,12
A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön.
Én 2,13
Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők s jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem!
Én 2,14
Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.
A kar
Én 2,15
Fogjátok meg a rókákat s a rókafiakat, mert feldúlják a szőlőt, a mi szőlőnket is, amely éppen most virágzik!
A menyasszony
Én 2,16
A kedvesem az enyém, s én az övé vagyok; liliomok közt legeltet (mostanában).
Én 2,17
Míg föl nem támad a nappali szellő, és az árnyékok útnak nem indulnak, térj vissza, kedvesem, mint a gazella, vagy mint a szarvasborjú a szövetség hegyein.
