Zsolt 77.
Zsolt 77.
EMLÉKEZÉS IZRAEL MÚLTJÁRA
Zsolt 77,1
(A karvezetőnek a „Jedutun” szerint - Aszaf zsoltára.)
Zsolt 77,2
Istenhez száll szavam, hozzá kiáltok, Istenhez száll szavam, hogy meghallgasson.
Zsolt 77,3
Keresem az Urat a szorongatás napján; éjszaka szűntelen hozzá emelem a kezem, lelkemnek nincs vigasztalása.
Zsolt 77,4
Istenre gondolok és sóhajtozom, róla elmélkedem, és eleped a lelkem.
Zsolt 77,5
Szemem nyitva tartod, nyugtalan vagyok, s nem tudok szólni.
Zsolt 77,6
Régmúlt napokra kell gondolnom,
Zsolt 77,7
a hajdani évekre emlékezem. Az éj óráiban töprengek szívemben, gondolkodom, fürkészi a lelkem:
Zsolt 77,8
„Eltaszít az Isten egyszer s mindenkorra? Nem lesz már soha irgalmas?
Zsolt 77,9
Kegyelme örökre elveszett? Elenyészett a minden nemzedéknek adott ígéret?
Zsolt 77,10
Isten elfeledte volna a jóságát? Bezárta irgalmát haragjába?”
Zsolt 77,11
S így szólok: „Az a bánatom, hogy a Magasságbeli jobbja megváltozott.”
Zsolt 77,12
Emlékezem az Úr tetteiről, gondolkozom a hajdani csodákról.
Zsolt 77,13
Minden művedet megfontolom, minden tettedet mérlegelem.
Zsolt 77,14
Isten, szent a te utad! Hol van olyan Isten, mint a mi Istenünk, olyan fölséges?
Zsolt 77,15
Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, a pogányok előtt is feltártad hatalmadat.
Zsolt 77,16
Erős karral megszabadítottad népedet, Jákob és József fiait.
Zsolt 77,17
A vizek láttak téged, Istenem, a vizek láttak és megborzadtak, a hullámok a mélységekig megremegtek.
Zsolt 77,18
A felhők bőven öntötték a vizet, a felhők megdördültek, nyilaid szétrepültek.
Zsolt 77,19
Mennydörgésed visszhangzott a forgószélben, villámaid beragyogták az egész földet, a föld megingott és megremegett.
Zsolt 77,20
Utad átvitt a mély tengeren, ösvényeid átszelték a nagy vizeket, s lábadnak nyoma nem volt látható.
Zsolt 77,21
Mint egy nyájat, néped úgy vezetted Mózes és Áron kezével.
