HUSZONEGYGYEDIK SZAK. Illetlenek.
3HUSZONEGYGYEDIK SZAK.
Illetlenek.
Illetlenek.
Gazdag hízik, a’ szegény pedig fázik.
Sok kárt tesz a’ kocsmáros, még rajta kapják.
Minden szereti a’ hasznot, kevés a’ munkát.
Addég hamis az ember, még eleven.
Csak eleinte válogat az ember a’ szilvában, osztán a’ férges is el kél.
A’ jószág úgy jár egygyikrűl a’ másikra, mint a’ koldus tetű egygyik szűrbűl a’ másikba.
Disznó ólra cserep fedél.
Disznó orra arany perec.
Szamárra bársony nyereg.
Egy kocsmába két dudás.
Egy konyhába két szakács.
Egy hajlékba két gazd’aszszony.
Egy házba két gazda.
Egy jószágba két Úr.
Egy tanyán két sáfár.
Nem szamárra való a’ kantár.
Az által vetőnek csak elejét látni.
Ha a’ Tótnak szállást adsz; még ő mutat útat.
Varga a’ vargát gyűlöli.
Sok jó fogja az eke’ szarvát.
4Úgy áll rajta a’ ruha, mint ha a’ vas villával hányták volna reája.*
Mátyás király Szabacsot meg vévén mind a’ várban, mind körűl belől lévő helységeken sok Török katonákat el fogott. Mivel ezek a’ király’ táborának ki kemlelésse felől gyanúságba estenek, őket Mátyás árúba bocsátotta de kétszeribe. Ruhájokat elsőben, az után magokat. Ruhájokat az emberek csak hamar el kapdosták: mert azok fényesek, selyemmel suhogók, arannyal és ezüsttel terhesek voltanak; ugyan azért rajtok sokan kaptanak. De a’ raboknak testtyeikre nézvén a’ venni akarók, azt mondották: hogy mintha ruhájokat vas villával hányták volna reájok. Árnyékos duttyánokban nevekedtek, munkára nem szokott herék sima bőrűk voltak. Mátyás király mind ezeket embereitűl hallván, el ment az árú piacra, és midőn az el adott ruhákat látta, fel kiáltott: fiaim! íme miért hadakoztunk. Osztán a’ meztelen Törökökre mutatván, ime (úgymond) kikkel hadakoztunk.
Sok jó ló megszakad addég a’ hámba, még erkölcsét ki tanulhattyák.
A’ disznó meg eszi a’ makot; de a’ fával nem gondol.
Nem mindenkor édes gyökér a’ szerelem.
Ritkán egygyeznek meg a’ kontyok.
A’ macska szereti a’ halat, de kerüli a’ vizet.
Jön, mén, mint Apátiban a’ szatyor.*
Apátiban ki vitte volt a’ gazda szatyor nevezetű kutyáját a’ szállásra, ahhol meg is kölközött, nem lévén mit önnie, Urával haza ment; de ha otthon jól lakot, ismét kölkeihez a’ szállásra ment. Járt kelt mind addég, még fiai meg nőttek.
Igérni Uraság, meg anni parasztság.
5Majom szeretet.*
A’ majom úgy szereti fiát: hogy öleléssei köztt gyakorta meg öli.
Ha a’ farkast Mi atyánkra tanitod, bárány lábat kiált.*
Mások ezt kurtábbra vévén, így mondgyák: Mi atyánk Isten – bárány láb.
Égben két nap, hüvelyben két pallos.
Ki a’ forrásbúl eleget ivott, háttal fordúl hozzá.
Nem takarhat annyit a’ kakas, hogy a’ jérce ki ne kaparhassa.
A’ nagy erkölcs urán sántít az írigység.
Mennél kissebb, annál frissebb.
Mennél nagyobb, annál fagyosabb.
Mennél hoszszabb, annál roszszabb.
Mennél kurtább, annál kutyább.
Vakok között sanda a’ király.*
Sandának olyat nevez a’ Magyar, ki igen keveset lát nappal, este felé semmit se.
Mindenek előtt másnak ganéja sokkal büdösebb.
Az egér se fut mindég egy lukba.
Torban danúlni, lagziban sírni.
Verebek vannak a’ süveg alatt.*
Ezt a’ köz mandást azokra a’ fiatalokra alkalmaztattyuk, kik süvegöket le nem veszik a’ böcsűletesebb emberek előtt. Talán verebeket rekesztettek süvegjek alá, vagy azt a’ fejekbe szegezték. És ezért le venni vagy nem merik, attúl félvén: hogy a’ verebek ki szállnak, vagy nem lehet az oda szegezés miatt. Az ilyen gyermekek högykék, és a’ pajkosságra hajlandók.
A’ leg kissebb pompa is elég nagy költség.
6Eben múlt pásztorság falu’ végén dögöt rág.*
Ha a’ pásztron ki adnak, ebén is ki múlik a’ pásztorság; akkor a’ szegény kutya nem kap a’ döglött júhba; hanem a’ falu végén minden dögön rágódik.
Jelen a’ nyoma; a’ farkas még is tagadgya.
Nyomorúltt az olyan mester, ki tanitván nem volt.
Jól nem lakik, ki másnak szájával eszik.
A’ hoszszú ruha sok szégyent el takar.
Nem vagy Barát: hogy a’ pénzt el ne vedd.
A’ disznó se mozsdik, még is meg hízik.
Ki a’ szomszédnak lepedőjét nem őrzi, maga lasnakját se böcsűlli.
Csap székbe a’ Cigánt be is rántyák ugyan, de ki is taszigállyák.
A’ beteg imádságra se jó, hát másra hogy volna?
Nagy mester a’ nyomorúság.
Átkozottabb a’ krimi Tatárnál.*’
Krimet a’ régi deákok Krimeának nevezték. A’ Görögöknél Taurica Chersonezus név alatt emlékeznek felőlle. Ezen fél sziget (Peninsula), a’ régieknél, egy a’ leg főbb történeteknek, és költeményeknek virágzó helye. A’ Görögök után a’ Tatárok birták, de a’ Töröknek védelme alatt. Leg első volt Herceg Potemkin II. Katalinnak, Muszka Cárnénak, fő vezére ki a’ Tatárokat a’ Török járombúl ki szabadította, és az Oroszoknak védelmök alá vitte. Ha ezután az Oroszokkal békességben élünk. A’ Tatároktúl nem félhetünk. Féltünk pedig ennek előtte, és azoknak minden pereputtyokat örökösen átkozzuk: mert minő károkat tettek országunkban igen jól tudgyuk. Úgy ez annak az oka: hogy mind máig a’ leg kegyetlenebb embereket Krími, vagy Kirími Tatároknak mondgyuk.
7Hallotta: hogy löttek; de nem tudgya hol.
Nem titok a’ mit hárman tudnak.
A’ rosz hír szárnyon röpül, a’ jó pedig kullogva is alig jár.
A’ le dűltt fának fejét a’ gyermek is ráncigállya.
Gyapjáért szokták a’ kost is meg nyirni.
A’ nagy Urak keveset adni szégyenlenek, sokat adni pedig nem akarnak.
Nem iszszák a’ mérget fa kupából.
Ne félcsd az ördögöt: hogy a’ tóba vész.
Az udvari élet nem csak fehér kalácsot, hanem borsos levet is tálal.
A’ vak koldúsnak is alamizsnán szeme.
Új szita szegen függ.
Új seprő jó seper.
Az új köpönyegnek nem ládában helye.
Mikor sár van, kezén hordozza a’ csizmát.
Piros csizma táncba való, sárga csizma sárba való.*
Ebbűl a’ köz mondásbúl is ki teccik: hogy a’ Magyar valóságos atyafia a’ Töröknek. Láttyuk a’ Törököknél: hogy még most is leg örömestebb viselik a’ piros csizmát. Szemeimmel látom ezt (csak Szegeden is) hogy a’ fiatal leányok a’ vörös csizmára, cipőre vágynak.
Hetes eső, hármas ünnep, jó gyomor.
Gazda morgás, béres alvás, komondor.*
Gazda morgás, béres alvás, komondor.*
A’ hetes eső ellen morog a’ gazda: mivel szolgái semmit se dolgoznak. A’ hármas ünnepen szántani, vetni nem lehet, alszik tehát a’ béres. Még is a’ jó gyomor meg kívánnya a’ jó tartást, melynek ha semmit, vagy keveset adnak, valamint a’ komondor úgy morog.
Kalapját hónna alá teszi, hogy meg ne ázzék.
8Gyermek’ kezében éles kés.
Nincs rokoncája a’ tengernek.
A’ ló állva álmodozik.
Ha aszszony volnék, eddég meg csudáltalak volna.
Beszéll a’ Barát, alamizsna a’ vége.
Farkas is a’ bárányok’ kövéreit szereti.
Ott vágja leg örömestebb, a’ hol meg sűlt.
Nem látni meg szelidűlt farkast.
A’ róka is csak addég jó, a’ meddég láttyák.
Viszszá tér pocsétájába a’ disznó.
Az Astrologus is néha felejtkezik;
Juhász pedig tudgya, ha üdő változik.*
Juhász pedig tudgya, ha üdő változik.*
Igaz ugyan: hogy az üdőnek változásait igen tudgya a’ Juhász, mivel más dolga nincsen. De a’ napnak és holdnak fogyatkozásain el bámúlnak. Ezen el bámúlását meg jelentette egy Juhász a’ másiknak, azon csudálkozván: hogy, hogy tudhattyák ők azt előre meg jövendölni, és bizonyos üdőre szabni. A’ másik Juhász azt leg könnyebbnek lenni mondotta, mivel (úgymond) a’ Kalendáriomokban nézik; és ha én olvasni tudnék, magam is meg jövendölném neked.
Forgó a’ szerencse.
Kit a’ dombon nem örömest látunk,
Olyat a’ völgybe taszigálunk.
Olyat a’ völgybe taszigálunk.
Nem mind barátod, a’ ki reád mosolyog.
Van annak is dolga, kit fel akasztanak.
Az ördögök köztt is leg hamisabb a’ sánta.
Jöbb ízű a’ szomszéd aszszony’ kappannya.
Meg fizet a’ nagy harang.*
Az az: semmi se lesz belőlle. Mert kik sokkal adósok, mit vehetni töllök: A’ nagy harangnak hangja (midőn ki múlnak) minden adósságot ki fizetni mondatik.
9Nem látni meg jobbúlt embert.
Adál Uram esőt, nincs köszönet benne.*
Az az említett eső igen rosz vala. Mondgyák: hogy akkor származott ez a’ közmondás: midőn a’ sok kérés után eső helyett jég eső lett, és az mindeneket el vert.
Néha a’ fácánt is meg únnya a’ vadász.
Mén ló mellett a’ kanca fallya fel az abrakot.
Tatár étel, Török tánc;
Magyar adta, ördög lánc.*
Magyar adta, ördög lánc.*
Valamik itt emlegettetnek, mind bűntetések. Tatár étel a’ Tatár korbács. Török tánc a’ talp verés, melyel a’ Törökök élnek, midőn jobbágyaikat bűntetik. A’ Magyar adta mi légyen, tudgyák azok, kik vele élnek: hogy azt haragbúl hánnyák. Az ördög lánc, azok az öreg szemű bilincsek, a’ tolvajoknak arany pereccek.
Tót adta, Tót el vette, Tót’ eb adománnya.
A’ rosz mag lovat fel rugdossa a’ kanca.
Üdővel a’ leg kedvesebbet is el felejthetni.
El szenvedni szamár a’ verést, csak jól lakhassék.
Mennyi az ember; annyi az értelem.
Kinek kinek maga felé horgasúl keze.
Néha arany láncot adnak a’ latornak.
Néha vas bilincset nem ismért jámbornak.
Néha vas bilincset nem ismért jámbornak.
Ha szárnya lenne, leg jobb madár volna a’ disznó.
A’ műszerszám heverve rosdásodik meg.
Midőn leg szebben ég a’ fákja, leg inkább fogy akkor.
A’ mécs is maga magát emiszti.
Színnel, ízzel különbözünk egymástúl.
Más létte, mint képe.
10Néha az ördögnek is gyertyát gyújtanak.*
Ez a’ köz mondás a’ gyertya táncbúl vette eredetét. Ezt írja arrúl B. Apor Péter: két ifiú legények két gyertyát vettek kezökbe. Egymással így táncoltak sokáig, arra vigyázván: (mikor egymást forgatták) hogy a’ gyertya tüzével egymásnak haját, vagy köntössét fel ne gyújtanák. Azután oda mentenek holott a’ fehér személyek ültenek. Mind a’ két legény szépen térdet hajtott, a’ két égő gyertyát két fehér személynek adták. Azok egymásnak kezét fogván (a’ gyertya más kezében lévén) úgy táncoltanak. Azután oda menvén, a’ hol a’ férfiak állottanak, térdet hajtván, a’ két égő gyertyát azoknak adták kezekben. Azok ismét úgy táncolván, újjabbra két fehér személynek adták.
A’ trombita némelynek örökös hírt, némelynek halottas nótát fúj.
Tilalmas fegyverrel örömest jár a’ rosz.
Némely embereket soha se emlegettek volna, ha roszszak nem lettek volna.
Kurta az élet, de a’ nyomorúságokkal nagyon hoszszabbodik.*
A’ kurta életnek hoszszaságát nagyon is tapasztallyák azok, kik a’ tömlöcökben sénlenek. Ezeknek egy nap egy holdnapot tészen.
Néha sokat vetnek, de keveset aratnak.
Vízre visz, szomjan hágy.
Csirke oktattya a’ tyúkot.
Fiú taníttya az apját.
Tojás parancsolgat az annyának.
Borjú vezeti a’ tehenet.
Aszszony veszi fel a’ nadrágot.
11Akasztófa virágbúl is lesz néha gyümölcs.*
Egy fösvény gazdag ember félti vala pénzét a’ tolvajoktúl. Se magával hordozni, se ládájába tartani, se el ásni nem merte. Bé ment tehát egy erdőbe mélyen, a’ hol magának egy alkalmatos fát szerzett. Jó magos volt, és céllyára elégséges. Fel hágván reá két ág közé egy kis odóba el rejtette a’ zacskó pénzt. Lakik vala attúl az erdőtűl nem meszsze egy néha gazdag, de most el szegényedett ember, ki részszént el adván, részszént el zálogosítván minden jószágát; ezeken fölűl még magát nagyobb adósságokba is vervén, az utolsó szükséget alig tűrhette. Meg unván életét, el tökéllötte halálát. Kötelet vivén magával, a’ fákat nézegette, melyikre illenék leg inkább. Meg teccett egy magos fa, és éppen az, melynek kis odújába ama fösvény gazda el rejtette pénzét. Midőn már a’ kötelet nyakára egyengette, véletlenül egy zacskó ütközik szemeibe, melyet hogy ki nyitott, benne csupa aranyokat látott. Haza menvén, adósságát ki fizette. Hogy a’ fösvény az erdőre ment, és pénzét meg nem találta, az ott hagyott kötélre fel akasztotta magát. El menvén mellette az emberek, azt mondották: soha egy akasztófa se hozott még ily kellemetes virágot.
Papot taníttya a’ mester Vecsernyét mondani.
Ökör húzza az igát; ló lakik jól a’ zabban.
Apánk ötte meg az egrest, és a’ mi fogaink zsibbadnak.
A’ Szentséggel is viszszá élhet az ember.
Pénz emberség, ruha tisztesség.*
Miképpen kedvellették őseink a’ tiszta, és minden mocsok nélkűl való tisztességes ruhát, ki teccik abbúl, a’ mit Marcius Galeottus ír Mátyás király felől, kinek udvarában lakott. Szavai ezek: szokásban vagyon a’ Magyaroknál: hogy az asztalhoz való űlésben négy szegletű asztalokhoz űllyenek. Ez a’ Romai régiségtűl származhatott ide, avval egygyütt: hogy mindent levesessen adgyanak fel, de az eledeleknek külömbségjök szerént változtatván a’ levet is. A’ libák, récék, kappanyok, fácánok, foglok, seregélyek (melyeknek sokaságok ottan), osztán a’ tehén, bárány, kecske, disznó, Vadkan hús, ismét sokféle halak, és más efélék mindenkor különös és tulajdon levökbe vagy csináltatnak, vagy leg alább mártogattatnak – szokás az is nem mint mostanában Olasz országban mi nálunk: hogy egy tálbúl mindnyájan egyenek – Senki se hoz villát magával: hogy azzal a’ húst ki vegye (valamint most Pádva vizén túl szokásba jött az Olaszoknál) hanem kinek kinek kenyérbűl tányérja lévén előtte a’ köz tálbúl azt veszi ki újjával, a’ mi néki teccik, és ott, darabokra vágván, ismét újjaival a’ szájához viszi. A’ Magyaroknál nincs igen szokásban az étel osztogatás: ugyan azért alig eshetik meg: hogy az ebédlő sokaság között, a’ kövér vendégségekben egy valaki vagy újjait, vagy ruháját meg ne piszkollya: mivel néha csöppenként folynak le a’ sáfrányos levek. Mert ezzel, osztán szekfűvel, fahéjjal, borssal, gyömbérrel és más efélékkel igen bőven élnek. Tudniillik: mivel a’ Magyarok hevesebb és keményebb természetűek az Olaszoknál, nem ok nélkűl van: hogy az ilyen fűszerszámokkal élnek. Mert (A’ vicennának tanúsága szerént) a’ heves a’ heveshez illik, és a’ gyarapodás hasonlókbúl származik. Hogy pedig azok az eledelek, melyek e heves fűszerszámokkal főzetnek, hevesebbek legyenek, ki ki tudhattya. A’ sáfrányos lévtűl pedig hogy az embernek főképpen körmei, és újjai meg sárgúlnak, abba sincsen kécség – De Mátyás király mindeneket kezével illetvén soha meg nem mocskolódik, noha mindenkor a’ beszédekre figyelmez. Mert az ő asztalánál, mindenkor, vagy vetekednek, vagy valami tisztességes, vagy valami tréfás dolgokrúl beszéllenek, vagy énekeket dallanak: Vannak ott musikusok, vannak hárfások is, kik a’ bajnokoknak cselekedeteiket anyai nyelven kopzák mellett éneklik az asztal felett. Ez a’ Romaiak’ szokássok vala, és tőllök származott a’ Magyarokra. Énekeltetik pedig mindenkor valami jeles cselekedett, de nem is szűkölködik ám ezek nélkűl a’ Magyarság. Tudniillik: mivel Magyar ország külömbbféle nyelvű ellenségeknek közepén vagyon mindétig a’ hadi dolgok’ szikrája az ő foglalatossága. Főképpen a’ Törökökkel való csaták jönnek elő igen szép Magyarsággal. Szerelmes versek ritkán énekeltetnek – A’ Magyarok (akár nemesek akár nemtelenek legyenek) szinte egyenlő szavakkal élnek, és minden külömbözet nélkűl szóllanak. Egyenlő mindenütt a’ nyelv, egyenlők a’ szavak, hasonlók a’ szó ejtések. De nálunk (Olasz országrúl szóllok) a’ beszéllésben nagy a külömbség. Polgár és paraszt, Kalabrus és Tuskus oly külömbséggel vannak egy más között: hogy egygyik a’ másikat meg nem értheti. De a’ Magyaroknál (a’ mint tapasztalva mondám) egy a’ beszédnek módgya; vagy igen csekély a’ külömbség. Innent vagyon: hogy Magyar nyelven, szerzett versek egyenlőképpen meg értetnek a’ parasztoktúl, Polgároktúl, a’ vég lakosoktúl, a’ közép lakosoktúl. De (hogy az előbbeniekre viszsza térjünk) csudálkozva hallottam Mátyás királyt beszélleni, vagy füleit a’ versekhez, vagy a’ beszédhez nagy figyelemmel alkalmaztatni: holott magát soha meg nem mocskosította. A’ mi valóban csudálkozásra méltó dolog, mivel mások leg nagyobb vigyázással, és szorgalmatosággal meg nem tehetik: hogy vagy kezeket, vagy gúnyájokat meg ne piszkollyák.
12Föl löhet a’ mérget cúkorban is adni.
Sokat enni, a’ mézbűl se jó.
13A’ jót is roszra magyarázza a’ gonosz.
Szent irásbúl jönnek az eretnekek.
Az imádságos könyvbűl is imádkoznak más ellen.
14A’ hizelkédő nyelv, nyalva ejti a’ sebeket.
Cirokálással is lehet ártani.
Fa bicsakkal is ölhetni.
Kalán vizben is el veszhet a’ szúnyog.
Egy kalán viz tenger a’ muslincának.
Dicséri a’ régi üdőt, de a’ mostani szerént él.
Magasztallya a’ napfényt sötét pincében iván.
A’ szűkség vagy katonát, vagy barátot tesz a’ deákbúl.
Nem minden szent ki templomba ment.
Az arany fegyver néha többet győz a’ vasnál.
A’ nyavalák ló háton nyargalnak hozzánk, de tőllünk gyalog is alig mennek el.
Mást fenyeget, maga reszkettében alig áll.
Vak mutat a’ szemesnek útat.
Föl költi az alvó macskát.
A’ szomszéd nem mindenkor jó barát.
A’ mit sípolva nyert, el vesztette dobolva.
El esik a’ harcon, vagy egy, vagy más.
Orrod előtt van, rá fenheted fogad’.
A’ szükség ösmérteti meg a’ mennyeket.
A’ szükség faragta az Isteneket is.
Nincs halál ellen bátor sánc.
Halál ellen nincs fű a’ patikában.
A’ rosz adós, roszszabb a’ farkasnál: mert annak bőrére se lehet valamit tartani.
Későre érkezett annak szerencséje, kit csak halála tett nagygyá.
Másnak világít, maga a’ setétben űl.
15Néha a’ vak többet lát a’ szemesnél.*
Sok pénzze lévén egy vak koldúsnak, azt alattomban a’ mezőre ki vitte, és el ásta. Ezt komája látván, még azon nap’ ki ásta. Egy hét után kincscséhez menvén a’ vak koldús (mivel azt helyén nem találta) komájának tolvajságárúl nagyon gyanakodott. Hozzája sietvén; azt mondá: hogy egy hét alatt száz aranyat kóldúlt, szeretné tudni: hová kellene el rejtenie. Erre a’ koma azt felelé: hogy oda tenni leg jobb volna, a’ hová többi pénzzét tette. Ezt helybe hagyván a’ vak: meg ígérte: hogy holnap oda viszi. A’ koma hamarébb vitte oda az el lopott pénzt, és ismét el ásta, hogy a’ száz aranyokat is kezéhez kaparicscsa. Ott találván pénzzét a’ vak, fel vette, és komájának háza előtt el menvén: a’ vak (úgymond) továbbra látott a’ szemesnél.
Nem szúr maga a’ rósa, hanem a’ mellette való.
Varjú húst se evett; még is krákog.
Tanitvány se volt, még is tanít.
Ki se nyitotta szemét, még is kenyeret kér.
Nagyobb a’ kapu, mint a’ város.*
Mindushoz érvén Diogenes, midőn annak a’ kis városnak nagy kapuját látta; magát a’ kapuba helyheztette. Várta a’ városbélieket: hogy vagy ki, vagy bé mennyenek. Csoportyokra vetvén szemeit: oh Mindusiak (úgymond) tegyétek bé a’ kaput, mert a’ város rajta ki szalad.
Lábát is alig emeli, még is hoppot mond.
Öt garassa sincs, még is kevély.
Pondrós, nem héjjába fickándozik.
Kenyere nem lévén, kalácsra vágyódik.
Az éh szúnyog nehezebbet szúr.
Mondgya a’ gyermek: hogy meg verték, de okát nem adgya.
16Ember embernek farkassa.
Föl adta levét, talán maga ötte meg koncát.
Tüz, aszszony, tenger által sokan el vesztek.
Hál’adatlansággal fizet a’ világ.
Ki az igazat hangosan hegedűli, vonóval a’ feje hamar meg vonittatik.
A’ csép és a’ kapa szörnyű nyavalya.
Szegény a’ kenyerét alig falhattya.
Szegény a’ kenyerét alig falhattya.
A’ várat országért víjják
A’ júhot gyapjáért nyírják.
Az embert pénzzéért szíjják.
A’ júhot gyapjáért nyírják.
Az embert pénzzéért szíjják.
Nem illik minden mindenre.*
Mátyás király igen kedves emberét Kinisi Pált oly követségbe akarta küldeni a’ Törökökhöz, melyben inkább halálát, mint követtségének sükerét remélhette. Hogy nagyobb kedvvel menne Kinisi, azt fogadta a’ király: hogy, ha a’ Török az ő fejét le találná üttetni, ő tűstént a’ Törökökre esne, meg se állana addég, még az ő feje helyébe harmincz ezer Török fejet le nem vágat. Úgy ám mondá Kinisi de azon harmincz ezer fejek közűl egy se illik úgy a’ Palkónak fejére, mint e’ mostani fejem.
Ajándék, a’ jó baráttal is nótát fordíthat.
Ha Pétérkéjét (kéváncscsát) el veszti, akkor se szalad enni, mikor viszszá veszi.
Ha a’ citrombúl ki facsarják a’ levet, osztán el vetik.
A’ bujtár tett ki a’ Júhász bundán.
Nagyobb füstye mint lángja.
Nagyobb füstye mint sültye.
Nem minden fót illik minden ruhára.
Nincs ártalmasabb méreg, mint melyet orvosság gyanánt adnak bé.
17Nem szíves, a’ mi színes.
Egy szikra a’ várat meg gyújthattya.
Néha egy kis fölleg nagy esőt hoz.
A’ menyecskének (ha mézbűl van is) üröm keserüségű a’ napa.
Csak az jár haza, a’ mit a’ farkas meg nem emíszt.
Néha egy szó egész háború.
Jó tettedért jót ne várj.*
Némely Pásztor Juhai mellett el alúván, csak alig múlatta el: hogy őtet az Áspis kígyó agyon nem marta, mert már feni vala reá fogait. A’ pásztor szerencséjére arra szállott egy szúnyog, és a’ pásztor szemét meg csipvén őtet fel ébresztette, de a’ pásztor őtet agyon csapkodta. Egészszen fel eszmélődvén, és a’ kígyót meg látván, azt ugyan le verte, de a’ jó tévő szunyognak halálán meg keseredett. Ennek örök emlékezetére márványbúl egy követ csináltatott, ilyen föl irással: Édes szúnyog! jó tettedért roszszal fizettem.
Ki teccik farka a’ rókának, akár mint dugdossa.
A’ hol nyájas az any, kényes a’ leány.
Szolga nyerte meg Urát.
Hol gyáva az aty, ott’ a’ fiúk anyok nevén hivattatnak.
Nagy apja varga volt; még is Árpádtúl mondgya magát eredettnek lenni.
Pénzze sincs, még is alkuszik.
Csizmába kereste, bocskorba végzette.
Csöbörbűl vödörbe.
Lórúl szamárra.
Forintya sincs, ezerekrűl beszéll.
A’ királyt is atyafiának mondgya.
Valaki nagy, vagy sógora, vagy komája.
18Se ki, se be, mint Tót Janó a’ lakodalomba.
Gyilkos vezeti tömlöcbe a’ tolvajt.
A’ farkas mennél vénebb, annál maróbb.
Ringy rongyban terem meg a’ tetű.
Tótnak kökény a’ bora, vad alma fügéje.
Adgy szállást a’ Tótnak, határt mutat, menny el.
Sűrű gazda ritka gatya.*
Azokrúl a’ szolgákról szokták azt mondani: kik gazdájokat sokszor változtattyák. Így tehát sűrű azoknál a’ gazda; de mit nyernek vele? egygyiktűl se vesznek valami gúnyát. Ugyan azért ritka a’ gatya is.
Csak egygyet szólly ellene, tűzes nyárssal elődbe.
Fázik, mikor búzát arat.*
Rend szerént ugyan meg nem esik, hogy aratáskor fázzék az ember. Ugyan azért a’ köz mondásban tette illetlenség (a’ közönséges üdőkre nézve) szépen fenn marad. De én 1799-dik esztendőben oly hideg nyarat értem: hogy az aratók magok’ újjokra fújtak, és hogy meg melegethessenek tüzet is raktak. Ennél hidegebb esztendőt nem tapasztaltam, minden részszeire nézve: Alig volt három napunk Juliusnak végén, melyekrűl azt mondhattuk volna! hogy izzadhattunk bennök.
Szóért pácával fizet.
Hátúl két lámpás, elől egy se.
Nyárra két bunda, télre kankó se.
Egyszer övött cifrán, meg bánta egy hétig.
Vize is (ha hoznak) akkor van; még is a’ leg finomabb borokrúl beszéll.
Üres a’ kamara, még is tizenkét tál ételt parancsol.
A’ hol kedvére él a’ gazda, lusta a’ szolga.
A’ hol a’ szolgálók cifrák, dologtalan a’ gazd’ aszszony.
19Hátán ház.*
Ezt közönségesen a’ csigárúl szokták mondani: hogy hátán hordozza házát. De ez a’ szerencsétlenség meg esett egy tékozló Magyar Uracscsal, ki hogy egy különös lakodalomban tisztességesebben meg jelenhessen, maga házát el adta, és már zsellér lévén benne, olly ruhát csináltatott magának, melynek posztaja az aranytúl nem láccatott, ugyan azért nehezecske is volt. Hogy osztán a’ táncban, szörnyűképpen izzadott, és ezt némelyek csudálnák, azt mondá ez fura eszű ifiú: hogy a’ csuda nem lenne, mivel házát vállain hordozza.
A’ hol vigyázatlan a’ leány, csirkét ellik a’ kánya.
Részeg a’ szolga, a’ hol késedelmes a’ gazda.
Jobb az Isten öltte, mint az ember vágta.*
Ez a’ csintalankodó Cigányoknak kedves szavok’ járatytya, midőn (hogy a’ dög húst meg ették) széltiben csúfoltatnak. Azzal védelmezik magokat: hogy a’ dögöt az Isten ölte meg, más állatokat pedig a’ mészárosok.
Egy rókárúl két bőr.
Egy sűtésben két lepény.
A’ Zsoltár számot se tudgya, még is előre énekel.
Halászbúl lett bányász.
A’ vakarcs a’ kenyeren ki akar tenni.
A’ Tokai bort gyalázza a’ Beckói lőre.
Nád szál akar a’ fokossal ki kelni.
Szamár állott a’ ló’ elejébe.
Inas se volt, még is remeket készit.
Az A’, B, Cét se tudgya, még is papolni akar.
Ebet se festet, még is királyt akar rajzolni.
Két Pap egy papoló székbe.
20Egy oltárnál három áldozó.
Sokáig élt, halni meg nem tanúlt.
Inas se volt, legény akar lenni.
Óla sincs, még is disznót akar hizlalni.
Se háza, se tüze, még is vendégeket hiv.
Hoszszú a’ mesterség, rövid az élet.*
A’ régi üdőkben minden Patika’ ajtajára azt szokták írni: Ars longa, vita brevis, Magyarúl a’ mesterség hoszszú, az élet rövid. Ezt látván egy elmés, és fürke ember: ezeknek a’ Patikásoknak hoszszú mesterségjök (úgymond) arra céloz: hogy életünket meg kurtithassák.
Nemességét csak a’ kutya bőrön, nem szívében hordozza.
Nemes a’ neve, de nem a’ szíve.
Ha a’ kutya bőrre eleve innának, el kevelyednék.
Tűrhetetlen, midőn az esztelen szós is.
Kovács akar ki tenni a’ lakatoson.
Szene sincs, még is lakatos.
Beretvája sincs, még is borbély.
Baráttya volt; ellensége lett.
Szoknyája Rása; köténye tafota.
Levest se tud főzni, még is udvari szakács.
Haj por a’ zsiros hajon.
Késse, köténnye nincs, még is szakács.
Utólsó betegségnek Isten az orvossa.
Lehet a’ szentelt vizzel is roszra élni.
Lehet a’ templomban is roszszat tenni.
Könyve sincs, még is tanúltnak mondgya magát.
Borbélybúl lett orvos.
Maga rutétott a’ temetőbe, még is halottakra fogja.
21Se irja, se szelencéje, még is gyógyit.
Mást rostál, maga lévén konkolyos.
Kétszer egy vétekbe esni, nagy gondatlanság.
Ki életét meg vetheti, soha bőlcsen nem élt.
Mást kefél, maga leg porosabb lévén.
Se hete, se hava; már is szemre hányó.
Mást símít, maga borzás lévén.
A’ vetekedésnek veszekedés a’ vége.
Tehén a’ borját elől hátúl nyallya.
Mást vakar maga rühes lévén.
Akár hogy símíttyák a’ darabost, még is ki teccik.
Jele: nem szereti: mert szembe dícséri.
Részegre, gyermekre, ’s aszszonyra a’ titkot nem bizzák.
Csak hatot az almának öregébűl egy pénzen.*
Csak az én éltemben (70 esztendők alatt) hogy ment fellyebb mindennek ára, írtóztatóság. Egy Kecskeméti pogácsa almát öt garason árúlnak Pesten, holott ennek előtte (a’ mint a’ köz mondás tartya) hatot adtak egy pénzen, pedig a’ leg nagyobbak közül. Egy pár kordovány csizma két forintrúl tizenháromra ment. Pár csirke üt krajcárrúl tizenöt garasra. A’ leg finomabb posztó ötrűl húsz forintra ugrott. Egy nyúl ez előtt hét garas; most három forint. Ez előtt a’ bárány hét garas; most három forint. Ezek így vannak 1809-dikben.
Kinek nincs ellensége, kölcsönözzön valakinek valamit, tüstént arra talál, ha kéri.
Minden vallások között leg roszszabb a’ kár vallás.
Tehénre sallangós nyereg.
Tejes fazék mellé macska őr.
Pap se lévén, papol.
22Papot barátságért.
Kántort imádságért
Bérben nem tart az ember.
Kántort imádságért
Bérben nem tart az ember.
Csald meg a’ Pápistát, lopd el olvasóját.
Minden ember ember, de nem minden ember emberséges ember.
A’ lusta szolgálló nem farán, hanem fülén űl.
Vén szolgának vén kutyának egy a’ fizetésse.
Meg hóltt Mátyás király oda az igazság.
Leg későbbre érő gyümölcs a’ gyermek.
A’ mái sár illik, de a’ tegnapi nem illik a’ csizmára.
Kis gyerek, nagy méreg.
Kis luk a’ torok; de egész falut el nyelhet.
Másnak lovát inkább meg hajtya a’ fuvaros.
Másnak tehene a’ magájé mellett koplal.
Illetlen két molnár egy malomban.
