HUSZONNEGYEDIK SZAK. Kegyetlenek.
HUSZONNEGYEDIK SZAK.
Kegyetlenek.
Kegyetlenek.
Sárkány téjen hízott.
Fátúl szakadt.
Vad tigrisek között neveltetett.
Kő sziklátúl fajzott.
Vad oroszlányok alatt szopott.
A’ rabokat se hagyná ingben.
Vérrel hízik; mint a’ nadály.
Fele se emberiség, a’ mit cselekszik.
Fele se barátság útálatos dolga.
Haramját mellette kegyesnek mondhatni.
37Ember ellenség.*
Timonrúl egy Görög emberrűl Athenában azt írják a’ régiek: hogy ember gyűlőlő lett légyen. Ezen emberi győlölségét a’ többi között ezzel az alkalmatossággal jelentette ki. Volt egy nagy élő fája háza előtt, melyre magokat (kétségbe esvén) sokan fel akasztották. Ő pedig ebben nagy gyönyörűségét lelte. El múlván egy üdő, egy se akasztotta fel magát a’ fára. Ezért Timon szokássa ellen gyűlést hirdetett, annak helyét udvarába rendelte. Ennek szokatlanságát hallván az emberek, sokan oda gyűlekeztenek. Ő hozzájok így szóllott: Athenai Polgárok! erre a’ fára sokan fel akadtak ez előtt. És íme a’ jó szokást egyszeriben el hagyták a’ gondatlanok. Tudtotokra adom: hogy meg akarván házamat hoszszabbitani, a’ fát ki vágatom. Még három napot engedek: hogy magatokat fel akaszthassátok. Ezután késő lesz. El mehettek.
Fogantatássára nézve poroszló.
Szűletéssekor egész hóhér lett.
Kő szívű, szikla gondolatú.
Meg átkozott lélek.
Istennek jeles ostora.
Magára is boszszonkodva haragszik.
Maga’ titkaival úntig meg elégszik.
Bőribűl is ki vetköztetné az embert.
Istentelen gyilkos.
Táncolva gázol másnak meleg vérében.
Úton álló tolvaj.
Ördöghöz szegődött útálatos béres.
Pogány természetű.
Ördöngös kegyetlenségű fajzat.
Ördöggel béllelt.
Ördög űl a’ szívén, ott is a’ közepén.
38Ördöggel határos.
Akkor nevet: midőn vagy maga jól járt, vagy más valaki ebűl.*
Muciust Romában egy kegyetlen, és mindég komor tekintetű rosz embert egykor igen szomorúnak látván Publius, azt mondotta egy baráttyának: vagy Mucius ebűl, vagy más valaki jól járt.
Másnak veszttére, magának nem hasznára élő.
Ember bőrébűl fűzné bocskorát.
Ördög hadnagygya.
Ember bélbűl kamollya a’ hurokot.
Ördög űző Fábián.*
Fábián egy tanúlt és okos Plébános nem sokat tartván azoknak föcsögésseikre, kik magokat az ördögtűl meg szállottaknak lenni hazudták, a’ többi között egyre akadott. Ez magát mint ha néma lenne úgy tettetvén, csak jelekkel mutogatta a’ benne lakó ördögöt. A’ Plébános végére akarván járni a’ valóságnak, ő is úgy tettette magát: mint ha az ördöngösnek szavait el hinné, és nyomorúltt álladalmát is szívvére venné. Nap esttére a’ kemence mellé ültette, és erős borral igen jól tartotta őtet. Hogy egészszen el ázott, melléje űlvén a’ Plébános mint egy tréfábúl meg kérdezte őtet: hány esztendeje lehetne, miolta benne ez a’ néma ördög lakozik? a’ szegény ördöngös meg feletkezvén magárúl hirtelen azt felelé: hogy immár három egész esztendeje lenne, miólta egy szót se szólhatnak. Nem kellett a’ Plébánosnak több, elő vette a’ Tatár korbácsot, és azt meg szentelttnek lenni mondván, úgy el verte őtet: hogy több reá nem is férhetett. Meg vallotta az ördöngös: hogy soha még ily ördög űzőt nem látott.
Nem allhatik, ha csak valakinek derekát le nem üti.
Világ’ latra.
39Egygyenként szedeti ki a’ szem szőrt.
Egygyenként vereti ki a’ záb fogakat.
Furkóssal olvastattya meg az oldal bordát.
Kénzó palota.
Minden emberiségnek kegyetlen gyűlölője.
Másnak javán aggódó.
Másnak veszttével hízó.
Mindent maga akar egyszeriben el nyelni.
Huzó vonó.
Bánnya: hogy (magán kívűl) más valaki lehel.
Porció szödő kegyetlen katona.
Tüzet tüzzel olt.
Mivel az ördög maga a’ pokolban lakik; mást is oda kéván.
Vérbe fagyva hagyná a’ szelíd embert.
Tromfot tromffal viszáll.
Szereti felebaráttyát, mint kecske a’ kést.
Alattomban maró kutya.
Kész másnak gégéjét tréfábúl is meg meccenni.
Egy csapással kettőt akar agyon sújtani.
Gyilkos akasztya a’ lopót.
Fejszével lát hozzá, ha késsel nem árthat.
Ember hússal hájasodik.
Ördög módon tartya az embert; ennie ád, de innia semmit se.
Az ördög is úgy tartotta örebbik leányát; heringet adott ennie egy csöp vizet se reá.
Csak azért kéván egy fertáig menykő lenni, hogy minden élőt agyon üthessen.
Bánnya: hogy nem ördög, pokolba vinne mindent.
Vas szájnak olom a’ szívve.
Köny húllatásokkal tápláltatik rosz szivve.
Angyal képében is ördög.
40Istentűl is el pártoltt.
Semmi hite, mint a’ szökevénnek.*
A’ hét esztendős háborúban által szökött hozzánk 1758-dik esztendőben nevezetes Szűlőknek gyermekek, kik a’ Burkus tábornak egy részét igen erőtlennek lenni mondotta. Kérte is a’ fő tiszteket: hogy néki katonákat adgyanak, kikkel az ellenköző várost bizonyosan meg veszi. Erre a’ tisztek közől sokan reá állván; azt mondotta Nádasdi Ferenc akkori egy vezér: nem állhatni annak a’ Pribéknek szavára, ki hazáját az ellenségnek árullya.
Oly csúfos a’ híre, mint a’ Tatár járásnak.*
Ez a’ hires Tatár járás IV. Béla alatt történt Urunknak 1242 dik esztendeje’ tájján. Sok károkat tettek. Mivel Buda högyén melyen most a’ vár vagyon az ó Budai Prépostnak kastéllyát meg nem vehették, arra a’ gondolatra vették Bélát: hogy egy várnak fel építtetését, arra a’ högyre határozta. Melyet végre is vitt nagygyábú; a’ többit más királyok (főképpen Sigmond) vittenek tökéletes végre.
Angyal űl a’ szömöldöként, ördög szeme alatt.
Istentűl rugaszkodott.
El vesztené egy kanál vizben, ha szerit tehetné.
Soha az Istennek nevét nem hallani szájjábúl.
Lélek vesztő.
Oly baráttya, mint macska az egérnek.
Annya kénnya.
Oly baráttya, mint eb a’ macskának.
Lelkem kénnya.
Tarisznyára rakja a’ sok fejeket.*
A’ volt Magyarjainknak régi szokássok mely mostanában is a’ Török atyafiaknál meg maradt, hogy ki mennyi ember főt hozott a’ vezér eleibe; annyi aranyat kapott vitézsége miatt. Ezt látván a’ Magyarokkal hadakozó Morva, szaporán el futa, és egy kezet hozott a’ vezér elejébe. Kérdezte tőlle: mért inkább fejét nem hozta ide, annak az ellenkező embereknek? örömest cselekedtem volna (felelé a’ Morva katona) de már akkor feje nem volt, midőn kezét le vágtam.
41Gonosz pára.
Oly baráttya, mint farkas a’ báránnak.
Szívem’ gyötrelme.
Több veszett Buda alatt.
Úgy fenyegetődzik, mint a’ terhes fölhő.
Kirími Tatár fajta.
Addég játszik macska az egérrel, még meg eszi.
Pokolban kotlották, ’s e világra költötték.
Káin fajzattya.
A’ törvént is maga rámájára feszíti.
Júdás Iskáriótes.*
Ezt a’ hál’adatlan gaz embert, méltán lehet a’ kegyetlenekké számlálni: mivel jó tévő Urát harminc Német forintokon el adta. Iskárioti Judásnak mondhatná őtet a’ Magyar, mivel Zsidó országban egy Iskáriot nevű faluban szűletett.
Eb anyában fogantatott.
Pogány féreg.
Magát nyaló barom.*
Egy vén csipás leány valamit bé takarva árúlván a’ piacon, magához csalogatott egy gyönyörű ifiat: hogy néki meg mutathassa az el adni valót. Midőn tehát meg kérdezte őtet az ifiú: mit árulna? azt súgta annak fülébe: hogy magát. Az ifiú is azt súgta fülébe: kár: hogy a’ barom vásár el múlt.
Denevér szárnyakon ide tova röpdös.
Ördög űlön koholt vas dárda.
42Meg nyúzza, minekelőtte meg öli.
Haramják esküdtye.
Se pokla, se ördöge, se menyországa.
Vadon fajzott bika.
A’ vadon állatokkal egy ágyban hever.
Vadak’ bőrökbe őltözött ijesztő.
Meg ölt egy gyermeket, vitéz nevet kíván.
Nem szánná az embernek szemét ki vájni.
Sas körmökkel bír, és nyúl mindenhez.
Még éltél kergettél, meg haltál, meg fogtál, mi hasznod van benne.*
Egy madarász fülemülét akarván fogni, mivel más fogóra nem talált, egy régi koponyát vett elő, és azt helyessen el igazítván, meg fogta a’ madarat. A’ koponyára meg haragudván a’ bé zárattatott fülemüle, azt mondotta néki: még éltél kergettél: meg haltál, meg fogtál, mi hasznod van benne. Énekélhetik azt azon fiak is, kik attyoktúl keményen tartatván, a’ Testamentom által néha a’ jószágbúl is ki rekesztetnek.
Szűr újjában hordozza lelke’ ösméretét.
Szemei is vas villák.
Egy csöp mézhez csöbör epét kever.
Bölcsőjét is az ördög fiak ringatták.
A’ hóltakon is kegyetlenkedik.
Ördögöt forral eszében.
Ártalmasabb a’ menydörgő ágyúnál.
Ördög van bögyében.
Ha rá bíznák, mindent ki végezne a’ világbúl.
Ki fog a’ sánta ördögön is.*
Pedig ezt a’ sánta ördögöt leg hamisabbnak tartyák a’ vén aszszonyok.
A’ Krími Tatároknak igaz maradékja.
43A’ nagy Apja is ördög volt.
Kénköves ménykő.
Azokat a’ könyveket, melyeket attyoknak sirattatására tartottanak az árvák, előre ki szárította szemekbűl.
Mint a’ sásnak, három éle nyelvének.
Úgy szereti farkas a’ báránt, hogy szeretetbűl meg eszi.
Csak akkor nem eszi meg farkas a’ báránt, midön el nem éri.
A’ rosz eme fiait is meg öszi.*
Ez a’ szó em annyit tett régi eleinknél, mint mostaniaknál a’ csöcs szó. Innent származnak ezen szavak is. Emös gyermek, az az: szopó gyermek. Csöcsemös gyermek, ki csöcsel és emmel él. Emlélem az az: szoptatással táplálom. Hát ha ezen szóbúl em származott az ember is, úgymint: a’ ki valaha emmel vagy is csöcscsel élt: mert hogy emlő az emből származik, kétség kivűl vagyon. Tiszteségesebben is mondhatni az fehér személyeknek csöcsöket emlőnek – Régi Magyarjaink igy ejtették a’ szavakat aty, any, báty, nén, a’ mostaniak igy: atya, anya, bátya, néne. Régenten tehát em disznónak mondották azt, melyet mostanában eme disznónak neveznek, az az oly disznónak, melynek eme, vagy emje vagyon. Mivel pedig ezek közűl az eme disznók közűl vannak oly durvák, hogy magok’ malaccaikat is el szaggattyák, ’s meg eszik; méltán számláltatnak a’ kegyetlenek közé.
Mi van mit tenni, mikor meg kell lenni.
Ha roszszat tehet, el nem múlasztya.
Közel van füstye a’ lánghoz.
44A’ tolvajnak gyilkos az örökösse.
Vigyázó gazdának örömest kegyetlen nevét költi a’ cseléd.
Serény tanítónak kemény a’ neve.
Az ólom száj vas kardnak hüvellye.
Nem élével a’ késnek, hanem fokával nyúzza az embert.
Fátúl szakadt.
Ki a’ kegyetlennek kegyelmez, annál kegyetlenebb.
