Életrajzi adatok.*

Teljes szövegű keresés

Életrajzi adatok.*
Ferenczy Jakab és Dánielik József »Magyar Irók« életrajzi gyüjteménye, Toldy és Beöthy nemz. irod. tört, a »Magyar Lexicon« s több más forrás után – az irók születési éve szerinti korrendben.
Erasmus Desiderius – ez volt Rázmán igazi neve – humanista és theológus, született Rotterdámban Németalföldön 1467-ben, okt. 28-án, mint a papi pályára szánt Helie Gerhard-nak törvénytelen fia; előbb az utrechti székesegyházban mint énekes fiu működött a karban, 1484 óta a Gouda melletti Emausban fönállott kolostorban élt, hol mint festő kitünteté magát; utóbb Párisban a theológiát és a humanisztikai tudományokat sajátitá el. 1497-ben Angliába, majd Olaszországba ment. II. Gyula pápa által rendi fogadalma alól felmentetvén, előbb Velenczében, majd Páduában és Rómában élt, utóbb Angliába tért vissza; egy időn át Cambridgeben és Oxfordban mint a görög nyelv tanára működött, mig 1521-ben Bázelbe ment, hol 1536-ban 69 éves korában meghalt. Szülővárosában a rotterdámi főtéren bronz szobra áll. Erasmus a tudományok felvirágzása körül nagy érdemeket szerzett magának. Művei a következők: »Paraphrases in N. T. (legjobb kiadás Augustintól Berlin 1778–80.); »Adagia« (Velencze 1508.); »Colloquia« (Bázel 1516.); »Epistolae« (London 1642.); »Economium moriae« (Páris 1509, Bázel 1780. Havre 1839.) Eramus életleirását adták: Burigny, Páris 1758; Hess, Zürich 1790; Müller A., Hamburg 1828; Glasius, Hága 1850, és Stichardt 1870.
Decsi Csimor János szül. Decsen Tolnamegyében 1560 körül. Tanult Tolnán, Kolozsvárott, Wittenbergában és Strassburgban. 1593 óta maros-vásárhelyi tanár lett. Meghalt 1611-ben. Leirta külföldi utazását is. Irt római és magyar jogot és bölcsészeti művet; egy magyar történetet, melyből csak az 1391–98-iki idő története maradt fönn. 1588-ban ötezer számra menő görög-latin-magyar közmondást adott, t. i. Rotterdámi Rázmáné s másokéihoz megfelelő magyarokat vetve. E munkájának teljes czíme ez: Adagiorum Graeco-Latino-Vngaricorum Chiliades quinque, ex Des. Erasmo, Hadriano Junio, Jo. Alex. Gogn. Gilberto et aliis optimis quibusque Paraemiographis excerptae, ac Vngaricis Proverbiis quoad eius fieri potuit, translatae, studio et opera succisiva Jo. Decii Baroniis. Bartphae. Excudabet Jacobus Klösz. Anno 1588. – Decsi első volt hazánkban, ki mint tudós, a tudomány álláspontjáról merte szóba hozni a magyar jog reformját s annak szükségét s egyszersmind ahoz hozzájárulni, nagy munkájával igyekezett is. Több munkái: »Hodoeporicon Itineris Transylvanici, Moldavici, Russici etc. Vitebergae 1587.« »Syntagma Institutionum Juris Imperialis ac Vngarici«… – »Synopsis Philosophiae«… – »Az Caius Crispus Salustiusnac ket Historiaia«… Kiadta Szebenben, Frabriczius János által 1596-ban. – »Joannes Decius Barovius Joanni Telegdio S.«… stb.*
A ki Decsi Jánosról többet akar tudni, az olvassa el Toldy Ferencz összegyüjtött munkáinak a »Magyar államférfiak és irók« cz. első kötetében a 147–180. lapokat.
Pázmány (panaszi) Péter nagyhirü egyházi férfiu, bibornok és Magyarország primása, szül. 1570. okt. 4-én N.-Váradon. Szülei Calvin tanainak voltak követői, ő azonban 13 éves korában a kath. hitre tért át Kolozsvárott, 17 éves korában pedig a jezsuita rendbe lépett, s néhány év mulva Gráczban a bölcsészetet, azután a hittant tanitotta. Utóbb a kath. vallás gyámolitására hazájába tért vissza, s legnagyobb figyelmét oda forditotta, hogy a hatalmasabb családokat a kath. egyház kebelébe visszatéritse. 1616-ban esztergomi érsekké neveztetett ki. Midőn II. Mátyás királynak gyermeke nem volt, gondoskodott róla, hogy unokája: Ferdinánd főherczeg, még életében királylyá választassék, s a jezsuita-szerzet óhajtása is Ferdinándra volt irányozva, s midőn a magyarok az 1618-iki országgyülésen szabad választási jogukat sürgették, Pázmány ékes magyar beszédben az 1547-iki 5. törvényczikkre emlékeztette őket, s Ferdinánd megválasztatván, általa meg is koronáztatott. II. Mátyás halála után ütött ki a 30 éves háboru, s Pázmány volt a vezetője az 1619-iki pozsonyi országgyülésnek, melyen kivitte, hogy megtagadtatott a protestánsoktól sérelmeik orvoslása. Midőn ezért a zavar Magyarországban is kiütött és Bethlen Gábor fegyverei diadalmaskodtak, P. is Bécsben keresett és talált menedéket. Az 1620-iki Bethlen G. elnöklete alatt Beszterczebányán tartott országgyűlésen P. számüzetett, de a nikolsburgi békekötés után ismét visszanyerte érsekségét s a király ajánlatára 1629-ben VIII. Orbán pápa által bibornokká neveztetett ki. – P. nagy pártfogója volt a tudományoknak. 1333 drb. aranyat tett le alapitványúl oly magyar ifjak utazási költségeire, kik magukat kiképzendők, Rómába a XIII. Gergely pápa által 1578-ban magyar ifjak számára emelt intézetbe mehessenek. 1623-ban Bécsben a jelenleg is fönálló »Pázmáneum«-ot 100 ezer frttal alapitotta. Stb. stb. – Mintegy 20 latin és magyar nyelvü tudós munkát irt. P. buzgalmával kitünő észtehetséget, a tudományok minden ágában való nagy jártasságot, ügyes, magát kedveltető társalgási tehetséget, elragadó szónoklatot (azért nevezték »biboros magyar Cicero«-nak) egyesitett s mindezekkel a protestantizmusnak sokat ártott. Meghalt 1637. márcz. 19-én 67 éves korában Pozsonyban.*
Legujaban Pázmány összes műveinek kiadására a pesti növendék papság vállalkozott.
Balásfi Tamás, régi nemes család sarjadéka, vonzalmat érezvén keblében az egyházi életre, miután dicséretesen bevégzés előkészitő tanulmányait, pappá lett, és huzamosb ideig munkálkodván a kath. nép oktatásában, pozsonyi préposttá, majd püspökké nevezteték. A törvény- és történettudomány tágas mezején tanusitott bő ismereteit több rendbeli latinul irt munkái* eléggé mutatják. Magyarul csak egy könyvet irt, és ennek czime: »Csepregi oskola, mellyben a Lutheranus és Kálvinista Predikátoroknak tanuságokra, és tévelgésekből való kitérésekre a csepreghi szitok szaporitó predikátort iskolázza.« Pozsony, 1616. – Meghalt 1632-ben.
Lásd Prayt, Bibl. Bad. Opp. 4. p. 99.
Molnár [szenczi] Albert, magyar tudós és nyelvész, szül. 1574. szept. 1-én Szenczen, Pozsonymegyében. Tanulmányait Győrött, Debreczenben és Gönczön végezvén, azokat tökéletesitése végett az akkor hires wittenbergi és heidelbergi egyetemeket látogatta meg. Ezután 3 évet töltött a strassburgi Vilhelmiták collegiumában, hol kitünő elméje miatt tanári koszorura érdemesittetett. Ezután 2 évig Rómában, Angliában s egyebütt időzött. Mint nagy tudományu férfi hirre kapván, 1598-ban a sárospataki collegium előljárói őt tanárnak, Bethlen Gábor fejedelem a gyulafehérvári, a Batthyány család pedig a németujvári iskola igazgatására hivták meg. Ő azonban nem szándékozott a külföldről hazajönni s továbbá is megtartotta az oppenheimi iskola igazgatóságát, hol akkor működött. Bethlen Gábor azonban ismételten fölszólitotta, s végre 1629-ben lemondván az oppenheimi iskola igazgatóságáról, Erdélybe sietett, hogy a gy.-fehérvári iskola igazgatását átvegye; azonban időközben Bethlen G. meghalt s Molnár hivatal nélkül maradt. Családjával Kolozsvárott huzta meg magát, hol 1630-ban meg is halt. – Ő volt százada legjobb philologusának egyike. Több munkát irt, sokat pedig magyar nyelvre forditott.
Beniczky Péter, szül. 1603-ban. 1648-ban hadi érdemeiért nádori adományul F.-Vecse, Tarnócz és Nagy-Baáb helységeket kapta Nyitramegyében. Adatok hiánya miatt viselt hivataláról bizonyost nem mondhatunk, azon egyen kivül, hogy arany sarkantyus vitéz volt. Mint magyar költő történeti nevet vivott ki magának. Soká kedvelt „Magyar Rhytmusai” először 1664-ben Nagy-Szombatban jelentek meg. (Azóta több kiadást értek.)
Kis-Viczay Péter a Viczay (máskép Molnár) családból származott, Vicza helységéről, mint szülőhelyéről Viczaynak is neveztetvén. Kis-Viczay Péter kassai ág. ev. prédikátor volt 1711-ben.*
Lásd: Katona, Historia Critica XXXVIII. 898. (Ez se tud többet róla, csak munkáját idézi.)
Zágonyi Mikes Kelemen 1690-ben született Erdélyben, Háromszék Zágony nevü falujában; a jezsuiták kolozsvári convictusában nevelkedett. II. Rákóczy Ferencz kamarása volt, s urának, valamint gróf Bercsenyi ungi főispán, Eszterházy, Csáky, Forgách, b. Zay, Pápai Zsibrik társaságban már 22 éves korában hazájából kibujdosott. E társaival először Lengyel-, majd Francziaországban, végre a török birodalomban telepedett le. Itt irta »Törökországi leveleit, mellyekben a II. Rákóczy Ferencz fejedelemmel bujdosó magyarok történetei, más egyéb emlékezetes dolgokkal eléadatnak.« E levelek nénjéhez irvák Konstantinápolyba, melyekben az egyházi és polgári török szokásokon kivül, az akkoriban történtek hiven eléadatnak. Szép és értelmes magyarsággal a különféle nevezetes dolgokat oly kellemesen irja le, hogy irójuk e nemben Kazinczyval egy vonalon áll. Kiadatásukat a buzgó Kulcsár Istvánnak köszönjük, ki azokat Szombathelyen 1794-ben nyomatta ki. (8-dr. 490 l.) Az eredeti kézirat gróf Mikó S. birtokában van Erdélyben, s hihetőleg ott őriztetnek nénjéhez intézett levelei is. – Mikes leveleit később Toldy Ferencz adta ki 1860-ban. Mikes egyéb műveiről csak pár év óta van tudomásunk, midőn azokat Pulszky Ferencz felfedezte. Ezek forditások, de annyira átdolgozta azokat, hogy csak a tárgyat tartotta meg, tehát egészen az ő alkotásának mondható. Ilyenek: »Az idők eltöltésének módja.« „Mulatságos napok” (1742,) mely utóbbiban összesen hat elbeszélés foglaltatik. Van még Mikesnek egy más műve is: „Katekizmus formájára való oktatások.” (1744.) Irályának egyszerü, megnyerő kelleme van s régisége daczára széphangzásu nyelvezetével még folyton élvezhető kellemes olvasmányul szolgál. – Meghalt 1672-ben Rodostóban.*
Mikes Kelemenről bővebben lásd Toldy Ferencz Magyar államférfiak és irók életrajza II. kötetének 1--32. lapját.
Biró Márton, szül. 1693-ban régi nemes családból, mely IV. Béla s III. András alatt a hazának már jeles férfiakat adott. Tanulása végeztével az egyházi pályára érezvén hivatást, a veszprémmegyei papnövendékek közé soroztatott s rövid idő mulva kanonokságra érdemesitették. Utóbb felső-őrsi prépost, majd általános helyettes és veszprémi nagyprépost lett. Mint kitünő jelességü egyházi szónok, szelidség, okosság és bőkezüség által magát megkedveltetvén, veszprémi püspökké nevezteték. Meghalt 1760. aug. 10-én, hasznos életének 67. évében. – Biró különös kedvelője s ápolója volt a tudományoknak, buzditója a tudósoknak; innen történt, hogy nagyon sok munka az ő bőkezüsége és pártfogása alatt láthatott csak világot. Irt magyarul és latinul. Emlitendők: „Micae et spicae evangelico-apostolicae, azaz Evangeliumi kenyérmorzsalékok és apostoli buzakalászok.” Győr, 1756. „Ünnepnapokon diaetának alkalmával mondott beszédek.” (U. ott 1761.) „Angyali társaságnak szövetsége.” (U. ott 1756.) „Euchyridion.” (Győr, 1750); melyről Bod Péter állitja, hogy Mária Terézia, kinek a munka egyébként ajánlva volt, a kapható példányokat elkoboztatta.
Faludi Ferencz szül. 1704. ápril 11-én Németujvárott Vasmegyében. Tanulását Sopronban kezdte; majd az egyházi rendhez érezvén vonzalmat, 16 éves korában jezsuitává lőn. Két első próba évét Bécsben kellett töltenie, honnét 1722-ben Gráczba küldetett a philosophia megtanulására. E tanfolyamot oly dicséretesen végzé, hogy tanitói hivatalra képesittetvén, 1725-től 1727-ig Pozsonyban és Pécsett a humaniorok tanitásával bizatott meg. Négy év mulva Bécsben hallgatta a mathezist és tanulta a theologiát; majd 1734-ben 30 éves korában pappá szenteltetvén, Budán a vizi városban egy évig hitszónokoskodott. Miután Beszterczebányán ujra megpróbáltatott, 1736-ban a bécsi egyetemnél ethikát, a következő évben Gráczban philosophiát, 3 év mulva pedig Linzben történeteket és vallást tanitott. Nem töltött ki ez utóbbi helyen még egész évet, máris 1741-ben Rómába vándorolt, hol mint magyar gyóntató 5 évet töltött, üres óráit a magyar irodalomnak szentelvén. Első műve: „Istenes óságra és szerencsés boldog életre oktatott nemes ember” Nagyszombatban 1748. és Budán 1749-ben jelent meg. Ez időtől fogva egymás után jelentek meg különböző munkái. Rómából visszatérte után a szentirást magyarázta Nagyszombatban s midőn Mária Terézia a magáról nevezett tanintézetet fölállitotta, Faludit nevezé ki aligazgatóvá, rábizván a német és római törvény történetének előadását. Következő évben a nagyszombati egyetem nyomdájának igazgatója lett. A jezsuita rend szétoszlatása után Faludi Pozsonyban könyvtárnoki hivatalt viselt, honnan Rohonczra vonulván, nyugalmas csendben zárta be élte napjait 1779. decz. 18-án. – Faludi, a kedves és nyájas ember, a mindenkitől szeretve tisztelt tudós és buzgó egyházi férfiu prózáját művészi figyelemmel irta. Kortársai méltán nevezhették magyar Cicerónak.
Haller János, hallerkői gróf, szül. 1717-ben; a magyar irodalom-történetben az éposztól a tankölteményhez az átmenetet Hallernek egykor közkedvességü prózai népkönyve, a hires „Hármas Istória” teszi, mely első könyvében Nagy Sándor dolgait, a másodikban példázó elbeszéléseket s a harmadikban Colonnai Guido Trója veszedelmét foglalja magában. Haller Hármas Istóriája megjelent Kolozsvárott 1695-ben, később Pozsonyban 1751. és 1767-ben, azután Pesten 1795-ben s végre Debreczenben 1866-ban. Apaffy Mihály erdélyi fejedelem Hallert a fogarasi várba záratta, hol az unalom óráiban tollal keresvén szórakozást, a fentebbi művét irta meg; tordai főispán korában pedig Corenos J. után forditva kiadta „A békességes tűrésnek paizsa” (Csik. 1682.) czimü munkát. Haller János ily nevü hires erdélyi család ivadéka volt s a r. kath. vallás buzgó bajnoka, tudományáról és erényeiről hires férfiu volt.
Molnár (jászberényi) Ferencz, verses krónika iró a mult századból, szül. Jászberényben 1729-ben. Alsóbb iskoláit szülőhelyén, a jogot Egerben végezte; hires ügyvéd, egy ideig a Szirmay-család javainak kormányzója, azután a jász-kun kerület törvényszéki birája volt. Irt több történeti tárgyu munkát, melyek nagyobbrészt versbe foglalvák. Magyar munkái Kátóján kivül: „A jászberényi Leel kürt leirása” (Bécs, 1788.) – a „Jászberény leirása.” Azonfölül magyarra forditá Bona cardinalis kézi könyvét szintén versekben. – Kisebbszerü, de szintén jeles munkákat bocsájtott közre latin nyelven is, melyek mind költői képességről tesznek tanuságot.
Noszkó Alajos, szül. Esztergomban. Végezve szülőhelyén iskoláit, Szt.-Ferencz szerzetébe lépett s mint ilyen, Gyöngyösön a nyelvtani osztályokat, Szabadkán a bölcsészetet tanitotta. Több rendbeli alkalmi szent-beszédein és »Compendium geographice« czimü latin munkáján kivül, magyarul jelent meg az emlitett »Virágszótár.« Pest 1791.
Baróti Szabó Dávid, jezsuita, nyelvészeti iró és jeles költő, szül. 1739. ápr. 10-én a székelyek földjén Háromszék megyében, Baróthon honnét Baróthinak is neveztetik. Mint nemes család sarjadékának, tudományos pályát kelle választania. 1757-ben jezsuitává lett és Trencsében a két éves próbát kiállván, 1760. Szabadkán, szerzete házában, a görög és latin nyelv tanulásában fáradozott. E két nyelvből kiállott szigorlat után Székesfehérvárra, majd Kolozsvárra rendeltetett elemi iskolák tanitására; majd Eger fogadá kebelébe, hol a középtanoda felsőbb osztályai bizattak rá. Ezután hallgatta a bölcsészetet Nagyszombatban; a hittudományba pedig Kassán avattaték be. 1769-ben pappá szenteltetvén, N.-Váradon és Ujhelyt az u. n. humaniorákat, majd szerzete elszélesztése után ugyanazon tanokat 1776-ig Komáromban tanitá; ekkor neveztetett ki a kassai középtanoda tanárának, mely minőségben 1799-ig működött. Rendtársai buzditására ő már 1773-ban Beszterczén irt görög mérték szerint magyar verseket; munkái azonban »Uj mértékre szedett versek« 3 könyvre osztva, csak 1777-ben jelentek meg Kassán. 1778-ban Szabó egyesült Kazinczyval és Bacsányival a »Magyar Muzeum« kiadására. 1799-ben lelépett a terhes tanitói pályáról, komárommegyei Virth helységben györkényi Pyber Benedek régi barátjánál vonta meg magát. Itt kezdte leforditani Virgilius Eclogáit és Aeneisét, melynek befejezése utolsó műve volt. Az ő műve volt még: »Ortographia és Prosodia« (Komárom, 1800.) »Kisded szótár« Kassa (1784. és 1792.) »A Magyarország Virági« Komárom, 1803. ebben az élet s az irók nyelvéből szedte össze a nyelv virágait, csinjait, jeles szólásmódjait s nagy számmal közmondásokat is. – Meghalt 1819-ben nov. 22-én.
Dugonics András, kir. oktató, jeles hazafi s tudós, szül. 1740. okt. 17. Szegeden, hol atyja városkapitány volt. Szülőhelyén kitünő előmenetellel végezvén tanulásait, édes anyja akarata ellenére szive vonzalmát követve, 1756-ban piaristává lőn. A kényelemhez szokott ifjunak terhére látszott lenni eleinte a rendes élet, de minthogy a tudományokat kedvelte, azok édessége vele minden keserüséget elfelejtett. Miután N.-Károlyban a bölcsészetet, Nyitrán pedig a hittudomány tanulását bevégezte, az ifjuság tanitásával bizatott meg. Erdélyben Medgyesen a szónoklat és költészet tanitásával foglalkozván, a hajdani Dáciának kedves emlékezete annyira fölgyulasztá benne a görög és római régiségek iránti vágyát, hogy hivatalos elfoglaltságtól ment minden idejét azokra szentelé. 1770-ben Erdélyből visszakerülvén, Nyitrán 4 évig oktatta a növendék-papságot a bölcsészetben, a nagy tudós: Gusztényi János nyitrai főpásztor teljes megelégedésére. 1773-ban honunkban is feloszlatván a jezsuita-rend, a nagyszombati egyetemen üresen maradt tanszékek betöltésére Mária Terézia által 1774-ben a mathezis tanárjává neveztetett. D. idejében a magyar nyelvnek és irodalomnak még kevés pártolója volt. A tudósok – kevés kivétellel – a latin nyelv pártolása mellett rosszalták buzgólkodását és szemére lobbanták nem egyszer, hogy kir. oktató létére nem restel a köznép számára irni enyelgő könyveket, – s magyar szavakat koholni, melyek csak azért sem tetszettek, mivel ujak és magyarok voltak. Ő azonban meg nem szünt működni továbbra sem. 34 éven át volt buzgó tanitója a magyar ifjuságnak a k. egyetemen, mindenkitől tisztelve és szeretve. – Egészségét hanyatlani érezvén, 1808-ban megvált kedvelt tanszékétől és Szegedre szülővárosába vonult, hol övéi közt józan és munkás életét 78 éves korában: 1818. jul. 25-én bevégezte. Munkáival – saját vallomása szerint – a köznépre kivánt hatni s e czélját annyira elérte, hogy századunk elején művei közkézen forogtak. Példabeszédein kivül még igen sok magyar művel gazdagitotta irodalmunkat. Ezek: Trója veszedelme, Pozsony 1774. – Ulysses Története, Pest 1780. – Etelka, 2. k. Pozsony 1787. ujra 1791. és 1805. – Arany Pereczek, Pozsony 1790. ujra 1800. – Jolánka, 2. k. ugyanott 1803. és 1804. – Cserei, Szeged 1808. – A Gyapjas Vitézek, 2 k. Pozsony, 17984. – A Szerecsenek, 2 k. u. ott 1798. – Jeles Történetek, melyeket a magyar játékszinre alkalmaztatott, 2. k. Pest 1794. és 1795. – A Tudákosságnak két könyvei, 2 k. Pest 1784. újra 1791.
Rájnis József szül. 1741-ben jun. 4. Kőszegen, hol atyja városi tanácsos volt. Alsóbb iskoláit szülővárosában végezte. 1757-ben jezsuita lett s Bécsben a két éves próbát kiállván, Leobenbe küldetett a görög nyelv tanulása végett; honnan visszatérvén, 1761-től 1763-ig Esztergomban tanitotta az alsóbb iskolákat; majd Kassán a philosophiát, Nagyszombatban pedig a theologiát hallgatta és 1771-ben már mint philosophie doctor pappá szenteltetett. 1784-ig Győrött a mathezist tanitotta s ez évtől kezdve 1806-ig az ottani akadémia egyházi felügyelője volt. Csekély fizetése lévén utalva, sokszor kellett a szükséggel küzdenie, mely őt irodalmi müködésében is gátolta. Különböző hasztalan kisérletek után, hogy magának jobb állást szerezzen, végre gróf Festetich Györgyben pártfogójára talált, ki is őt a keszthelyi Georgikon scholiárchájává nevezte ki, hol 1812. szept. 23-án meghalt. Rájnis becsületes, jó és egyenes lelkü ember volt, de czivakodó természete mindenkit elidegenitett tőle. Müvei: Kalauz, Pozsony, 1781. – Magyar Virgilius, 2 kötet, Pozsony és Pest 1789. 1814. Munkái különböző dolgokkal foglalkoznak.
Kovács Pál Rupert egyházi iró, született 1742. január 17-én Szécsenyben Sopronmegyében. Élte legszebb korában állott a pannonhalmi benedekiek közé. A tudományokban lelvén egyedüli örömét, éjjel-nappal azokkal foglalkozék. Szt.-Benedek rendjének megszüntével a győri püspöki lyceumban tanitá az egyházi jogot, s kedvelt tanszékétől csak akkor vált meg, midőn Ferencz király hitbuzgósága a szerzetnek ismét életet ada. Meghalt 1803. febr. 28-án, mint a főapátság füssi javainak kormányzója. Emlitett munkáján – Kovács Pálnak Magyar Példa- és Közmondásai. Győr 1794. – kivül »Magyar egyházi jog« czimü müvet is irt. Ezen, felette avatott tollal irt, jeles magyarságu munka, kéziratban a pannonhalmi könyvtárban őriztetik.
Szirmay Antal, cs. kir. udvari tanácsos, jeles történetiró, szül. Eperjesen Sárosmegyében 1747. junius 20-án. Meghalt Szinnyéren 1812. szept. 19-én. 1773-ban zemplénmegyei aljegyző, 1777-ben ugyanott főjegyző; 1785-ben kir. táblai ülnök, 1787-ben kir. udvari tanácsos és a tiszáninneni tábla elnöke. 1790. és 1796. Zemplénmegye országos képviselője. Parabolisán kivül számos latin nyelvü történeti és helyirati munkát irt. Minők: »Notitia historica« (Kassa, 1798) – „Notitia topographica, politica Cottus Zemplén” (Buda, 1803.) – »Notitia politica, historica, topographica Cottus Ugochiensis« (Buda 1805.) – valamennyi kiadva Kovachich György által. Magyar nyelven megjelentek tőle: »Magyarázattya azon szóknak, melyek a magyarországi polgári s törvényes dolgokban előfordulnak, némely rövidebb formákkal« (Kassa 1806.) Továbbá tőle van: »II. József az Elizion mezején« (Eleutherius Pannonicus álnév alatt; Pesten 1790.) – »II. Leopold magyar király,« Eleuternek, egy magyar prófétának látása szerint (forditás Keresztury József német munkája után) Pest, 1790. – »A tokaji, vagyis hegyaljai szőlőknek ültetéséről, jó miveléséről, a szüretelésről, a borok csinálásáról« (Pest, 1810.) és végül: »A Szirmay nemzetségnek történetei.« (Ez utóbbi kéziratban.)
Pálóczi Horváth Ádám, sz. 1760. máj. 1. Kömlödön Komárom-megyében. Tanulni kezdett szülőhelyén atyja őrködése és utmutatása alatt; majd a falusi iskolát 1773-ban Debreczennel cserélé fel, hol a szónoklati osztály bevégzése után egyházi pályára szánván magát, 1773. az u. n. togátusok közé soroztatott. A hittani folyam elteltével azonban szándokát változtatván, az egyházi életről lemondott; s végezvén a törvényfolyamot, Miskolczon gyakornok, majd ügyvéd lőn, és Eperjesen letelepedett. Szép és találékony esze őt csakhamar kitünteté; jeles volt ő a bölcsészet-, hittudomány-, mennyiségtan-, csillagászatban; de mégis a költészeti mező volt az, melyen leginkább volt elemében. 1787. a »Magyar Musában« lépett föl először kisebb költeményeivel. Ezt követte a »Hunnius« hősköltemény 6 énekben. (Győr, 1787.) Ő korán átlátta, hogy az európai virágzó nemzetek csak a görög és a római kutfőkből meritett szépségekkel kérkednek: azért e patakokból soha sem meritgetett, másolókat soha nem másolt, hanem az eredeti forrásokból oltotta szomját. Innen verseiben úgy mint prózáiban az eredetiség, melyet más iróinkban nem igen találhatni. Főérdeme, hogy nemzeti irodalmunkat víg énekekkel gazdagitotta, melyek »Holmi« név alatt jelentek meg Győrött és pesten, 1788. 1792. 1–3 kötet. Népdalai túl a Dunán közszájon forogtak még az 50-es évek vége felé is. »A tétényi leány Mátyás királynál,« vigj. 5 felv. Pesten, 1816. „Rudolfias” hősköltemény 5 énekben pedig Bécsben 1817. jelent meg. Históriai bő olvasottságát tanusitá „Magog patriarcháról” irt nagyobb munkájában. A „Tudományos Gyüjteményben” és „Hasznos Mulatságokban” közlött birálatai szép tudományának és elmebeli tehetségeinek elenyészhetlen bizonyságai. Meghalt 1830. jan. 28. Nagy-Bajomban. Utolsó, de be nem végzett műve egy közönséges encyclopedia volt, mely minden dolgozatait becsre felülmulandotta.
Aszalay (szendrői) József, régi magyar nemes család ivadéka, szül. Pakson, Tolnamegyében, 1798. február 14-én. Iskoláit Kalocsán kezdte, Pesten, Váczon, Pozsonyban folytatta s Egerben végezte. 1817-ben a magyar udvari kanczelláriánál mint fogalmazó-gyakornok kezdte pályáját, 1826-ban a helytartótanácshoz titkárnak neveztetett ki, mely minőségben 1834-ig maradt meg, midőn hivataláról lemondván, mályi birtokára vonult. Meghalt 1874. okt. 6-án Egerben. Nevezetesebb müvei: »Szellemi omnibus, kéjutazásra az élet utain« (3. köt. Pest 1855–57.); mely tömérdek anthropologiai és életphilosophiai adatokat tartalmaz; – »Eszmék az élet napfogyatkozásairól és leáldozásáról.« (Pest 1858); »Szellemi röppentyük« (Pest 1859.).
Czuczor Gergely, magyar költő és szótáriró szül. 1800. decz. 17-én Andódon, Nyitramegyében; a gymnasiumi tanulmányokat részint Érsekujváron, részint Nyitrán és Pozsonyban végezte, azután a Szt.-Benedek szerzetbe lépvén, Pannonhalmán töltött ujonczi próbaéve után a bölcsészetet Győrött a főapáti lyceumban végezé, 1820-ban a hittudományok hallgatására Pestre a központi papnöveldébe küldetett, honnan tartós betegeskedés folytán 1820-ban Pannonhalmára tért vissza, hol 1824-ben az egyházi rendeket felvette és a győri gymnázium tanáráúl alkalmaztatott. Később a pesti papnöveldébe helyeztetett át, itt ismerkedett meg azon kor nagy iróival és midőn az »augsburgi ütközet« czimű hőskölteményének az első éneke Kisfaludy Károlyhoz eljutván, annak nagy tetszésével találkozott, Czuczor felbuzdult és sietett a költeményt befejezni, melyet Kisfaludy az Aurorában vezetett be az irodalomba. Ezt követé nemsokára második költeménye »Aradi Gyülés,« öt énekben. Ugyancsak az Aurorában tette közzé több lantos költeményét és románczait, utóbb egy értekezése jelent meg: »A magyar nyelv állapotja gymnáziumainkban« a »Tud. Gyüjteményben« és a »Megvigasztalt atya« czimü beszédje az »Uraniában« (1830.) Alapos történelmi tanulmányok után 1830-ban hozzáfogott »Hunyady János« czimü hőskölteményéhez, melyben 2 év alatt a 8-ik énekig haladt, de melyet az e felett támadt elkedvetlenitő viták folytán abbahagyott. Hunyadyra vonatkozó történelmi tanulmányainak eredménye volt a »Hunyady János viselt Dolgai« czimü, és az ifjuságnak szánt olvasókönyv (Buda 1832.) Időközben Komáromba helyeztetett át, hol részint tanári, részint papi müködésével a köztiszteletet vivta ki magának. 1831. febr. 17-én az időközben létrejött m. tud. akadémia levelező tagjává választatott. Mint ilyen különös szorgalmat fejtett ki az avult táj- és mesterkélt szavak gyüjtésében, de folytatta költői dolgozatát is, melyek közül a Bajza »Aurorájában« megjelent »Bolon« czimü hősköltemény 4 énekben és népies költeményei kiemelendők. 1835-ben Toldy Ferencz helyébe segédjegyzővé és levéltárnokká választatván, Pestre tette át lakását. Itt jelentek meg 1836-ban »Poetai munkái.« Lantos költeményeinek tartalma zárdán kivüli szabadabb élete kettős titkos föladásra szolgáltattak alkalmat, az egyik munkái, a másik életmódja ellen irányult, minek folytán fenczimzett munkái Bécsben a tiltott könyvek jegyzékébe soroztattak s maga pedig máj. 6-án érkezett udvari parancs szerint főapátja által Pestről visszahivatott. Ekkor irta „Öröm és bú” czimü szép költeményét Szilágy név alatt, valamint ezentul Andódi, Ete, Dobokay álnevek alatt is több becses dolgozatot adott, melyek közül „Meséi” és „Karok és rendek” czimü költeményei kiemelendők. Az 1837. elején megindult „Athenaeumnak” is egyik legszorgalmasabb munkatársa lett, melyben egyebek közt: „A magyar nyelv némely sajátságairól” czimü értekezése és „Próba-forditás Tacitus Agricolájából” jelent meg. Mint az akadémiának egy év óta megválasztott rendes tagja, székfoglalójául „Zrednai vitéz János” czimü történelmi tanulmányt mutatott be. – Egy ujabb feladás folytán 1837. junius havában Szentmártonba ment, hol a főapát a könyvtárnál alkalmazta. Később a győri gymnáziumban a görög nyelv és magyar irodalom tanára lett, onnan a győri kir. akadémiába helyeztetett át, honnan azonban titkos feljelentés folytán már négy hét mulva elmozdittatott. Czuczor most rövid időre Győr közelében visszavonultan élt, majd a főapát által lyceumi tanszékébe helyeztetett vissza. Ujabban Győrött tartózkodása alatt készültek számos költeményei az Árvizkönyvben, Nemzeti Almanachban, Őrangyalban, Honderüben és Életképben, különösen hirre kaptak népies „Paprika versei” (Mezei Naptár 1840–1848.) Műforditásban adta Horatius epistoláját a Pisókhoz, a Kifaludy-Társaság Évlapjaiban, melynek 1836 óta tagja volt, Cornelios Nepos munkáit stb. 1844-ben az akadémia nagy szótára készitésével bizatott meg, minélfogva 1845-ben Pestre költözött. Ezóta csupán a szótár körüli munkásságának élt, oly szorgalommal, hogy 1848-ig már az I betüig haladott. De a haza akkori helyzete annak a szomoru hirre kapott „Riadó” czimü költeménynek az irására ragadta, mely miatt 1849. jan. 18-án elfogatott és a császári hadtörvényszék által 6 évi súlyos várfogságra itéltetett. E büntetést az akadémia elnöklete kérelmére Windischgraetz herceg olykép enyhité, hogy fogsága helyéül a budai várt tűzte ki, hol a nagy szótár körüli munkálkodást is megengedték neki. Fogságából máj. 21-én a győztesen ostromló magyar honvédhadsereg szabaditá ki. Czuczor most egy ideig Pesten élt, majd meg Tihanyba ment, a császáriak Pestre való másodszori bevonulása után menhelyét elhagyván, önkényt Pestre jött fel s Kempen altábornagy rendelkezésére állott, ki őt a ferencziek kolostorába helyezte, hol a nagy szótár körüli munkálkodást ismét folytatta. Innen 1850. jan. 16-án Haynau tábornagy előbb az Ujépületbe, majd Kufsteinba vitte. Itt töltött fogsága alatt is buzgón folytatta munkálkodását. Ez időben tette közzé „Kerecsen és Kerecset” czimü értekezését, mely nyelvkutató rendszere programmjának tekinthető. 1851-ben az akadémia többszöri folyamodására a császár megkegyelmezett neki. Azóta Czuczor a szótár befejezésén fáradozott szüntelen, mely végre 13 szomoru éven át folytatott munkálkodás után, 1858-ban első kidolgozásában készen állt és 1861-ben megindult kiadása is ily czim alatt: „A Magyar Nyelv Szótára, a m. tud. akadémia megbizásából készitették Czuczor G. és Fogarasi János.” (VI. köt. Pest. 1862–1874.) A munka befejezését meg nem értheté, mert 1866. szept. 9-én elragadta a halál. Még életében jelentek meg „Czuczor Népies Költeményei” (Pest 1854, 1855) és „Czuczor Költeményei” (Pest 1858.).
Fogarassy (alsó-viszti) János. Erdélyből kiszármazott régi nemes család sarja, nyelvészeti és jogtudományi iró. Szül. Felső-Késmárkon Abaujmegyében, 1801. ápr. 17-én. Tanulmányait a falusi iskola végeztével Szikszón, azután Sárospatakon folytatta s már ott a jogi pályára szánta el magát. 1839-ben közjogi, 1840-ben váltó-ügyvéd, 1841-ben váltótörvényszéki tanácsjegyző, 1847-ben István főherczegnádor titkára, később tanácsos a m. pénzügyminiszteriumnál, azután a pesti kerületi főtörvényszék főbirája, a pesti kereskedelmi és váltótörvényszék elnöke s végre a legfőbb itélőszék birája lett. A m. tud. akadémia 1838-ban levelező, s 1842-ben rendes tagjává választotta s ezen tudományos intézetnek mindvégig munkástagja volt. Meghalt 1878. junius 11-én – Müvei közül kiemelendők: Diák-magyar müszókönyv a magyarhoni törvény- és országtudományból (Pest 1833–35.) A magyar nyelv metaphisikája vagy a betüknek eredeti jelentései a magyar nyelvre alkalmaztatva (Pest 1834); Magyarhoni magányos törvénytudomány elemei (Pest 1839. 6 kiadást ért); Magyar kereskedelmi és váltójog (1840); Magyar bank (1848); Magyar nyelv szelleme I. kötet. Müvelt magyar nyelvtan elemi része (u o. 1845); A magyarországi polgári uj perrendtartás alapvonalai (Buda 1853); A magyar nyelv teljes szótára (Budapest 1861–74.) Ez utóbbit eleinte Czuczor Gergelylyel együtt irta, de ennek halála után maga folytatta és fejezte be.
Ihász Gilbert, egyházi iró, született 1803. ápr. 23-án Vaszaron Veszprémmegyében. Tanult Pápán, Vesprémben és Győrött; ez utóbbiban a bölcsészeti tanulmányokat bevégezvén, 1824-ben a csornai premontrei kanonokok szerzetébe fölvétetett. Onnan a győri papnöveldébe küldetvén, s ugyanott a hittudományi pályát 1830-ban bevégezvén, pappá szenteltetett. 1832-ben mint segédlelkész Türjén, 1834-ben pedig Keszthelyre rendeltetvén, mint tanár 12 évig, mint igazgató pedig 8 évig foglalkozott az iskola ügyeivel. 1853–1857. Türjén nyugalomban levén, üres óráit olvasás- és irással tölté; itt irá e czimü jeles munkáját: »A keresztény müveltség s erkölcsi magaviselet alapvonalai.« Szombathely, 1857. 8-r. 302 l. – A nyolczvanas évek elején szerkesztette »Szellemi Kincstár« czimü öt kötetre terjedő munkáját, melyben átlag 1400 magyar közmondást gyüjtött össze.
Hunfalvy Pál, a magyar összehasonlitó nyelvészet megalapitója, szül. Nagy-Szalókon Szepesmegyében 1810. aug. 10-én. Tanulmányait Kézsmárkon és Miskolczon végezte és a humanisztikus tanulmányok iránt nagy előszeretettel viseltetett. 1838. ügyvéddé lőn, 1842. pedig jogtudományi tanár a kézsmárki kollégiumnál, 1849. képviselő, a mikor állandó lakhelyét pesti tartózkodással cserélte fel és a Toldy Ferencz által szerkesztett »Uj magyar Muzeum«-ba sokat dolgozott, 1843. a Kisfaludy-társaság, 1856. pedig az akadémia rendes tagja és nyelvtudományi értekezéseinek szerkesztője lőn. Ezen állásában bizta meg az akadémia Reguly János utazónk fontos hagyományának rendezésével, melyet ép oly buzgósággal, mint szakértelemmel formai tökélylyel bocsájtott sajtó alá. Ezen munkákkal párhuzamosan jelentek meg saját önálló művei is, melyeken az addig Castrén által képviselt magyar-finn nyelvészeti irányt uj és határozottabb alapokra fektette, nevezetesen az elágazást mutatta ki a magyar-ugor nyelvekben és a rokonsági fokokat soha nem sejtett világossággal mutatta ki. Hogy ezen tudomány felvirágozzék, megalapitotta a »Magyar nyelvészet« czimü folyóiratot, mely a legjobb erők: Budencz József, Thewrewk Emil és mások műveivel élénk mozgalmat keltett és lassankint belevitte a magyar nyelvtudományt is a külföldiek keretébe. Ez kétszeresen nehéz feladat volt; egyfelől azért, mert az akadémia köreiben is voltak a régi nyelvészeti tapogatózásoknak hivei, másfelől pedig nem rendelkezett a magyar nyelvészet sem a teljes rendszerrel. E belső küzdelmek és forrongások azonban csak addig tartottak, mig a m. tud. Akadémia a »Nyelvtud. Közlemények« kiadását nem engedélyezte, hol azután egymásután láttak napvilágot Hunfalvy apróbb értekezései, egy-egy futó tűz a magyar ethnographia terén. Nem egyszer kellett Hunfalvynak a másik iránynyal, mely a magyaroknak a török-tatár népfajjal való rokonságát vitatja és melyet nálunk Vámbéry képvisel, megküzdenie, de a polemia érdeme többnyire, eredménye mindig az ő állitásai mellett szól. Ujabban a nemzetiségi viták több érdekes, korszakot alkotó ehtnographiai munka irására ösztönözték, mely a külföld teljes elismerésével találkozik és az aggastyán, ki a 80-as évek elején az akadémiai könyvtár őre és a »Literarische Berichte aus Ungarn« névleges szerkesztője, elsőrangu tekintélylyé avatta e téren is. Többi müvei: »A kondai vogul nyelv« (Pest 1872); »Aristoteles Poetikája« (u. o. 1832); »Egy vogul monda« (u. o. 1849); „A vogul föld és nép” (u. o. 1864); „Finn olvasmányok” (u. o. 1861); „Utazás a Balttenger vidékein” (u. o. 1872); „Az északi osztyák nyelv” (u. o. 1875); „A székelyekről” (u. o. 1879); „Die Ungarn” (Stuttgart 1881.) stb.
Kriza János, jeles magyar költő és iró, a magyar népköltésnek kiváló érdemekkel biró bajnoka, született a Székelyföldön Nagy-Ajtán 1812. julius 28-án. Kora ifjuságától fogva nagy hajlandósággal viseltetett az irodalom ügye, de főleg a költészet iránt, melylyel maga is megpróbálkozott. A kolozsvári unitárius kollégiumba kerülvén, ott egyéb tanulmányai mellett buzgó munkálkodása volt a harminczas években ott megalakult olvasó társaságnak és 1835-ben, midőn a berlini egyetemre ment theológiai tanulmányait folytatandó, akkor is hű maradt e körhöz, melyben szép költeményeit és műforditásait (leginkább angolból) kiadta, de szerénysége leginkább álnevek (Taraczki, Vadormi, Tündeffi és Ajtavári) mögé rejtőzött, visszatérvén pedig, az egyházi pályán oly sok és fontos teendő mutatkozott számára, hogy 1843 óta mint eredeti költő egészen elhallgatott és csak a népköltés erdélyi emlékeinek és különösen a székely balladáknak gyüjtésével foglalkozott. 1838-ban unitárius prédikátor lett Kolozsvárott, egyuttal pedig az ottani unitárius kollégiumban a vallástan és magyar nyelv s irodalom tanára. 1839-ben ifjukori költeményeiből összeállitott volt egy kis gyüjteményt, mely „Remény” czimmel látott napvilágot, de igazi korszakot alkotó működése az 1853-ban kiadott „Vadrózsák” czimü népköltési gyüjteménynyel kezdődik, mely először árulta el a nagy balladakincset, melyet a székely nép századokon által saját kebelében megőrzött. Egyházi pályáján (Kriza unitárius lelkész volt) egyre emelkedett, unitárius püspök, az unitárius vallásközönség zsinati és egyházi fő és képviselő tanácsának egyházi elnöke, papnöveldei igazgató és a kolozsvári unitárius kollégiumban a hittan rendes tanára lett, majd az egyházi környékek felügyelőjévé és kir. tanácsossá neveztetett ki. Az akadémia 1841-ben, a Kisfaludy-társaság 1863-ban választotta levelező tagjává, de ezen utóbbi tisztséget már nem sokáig viselhette, mert 1875. márcz. 26-án Kolozsvárott elhunyt. Kriza, ki saját nevén kivül – mint mondottuk – még Taraczki, Vadorni, Tündeffi és Ajtai név alatt irt, sok lapnak: közöttük első sorban a „Nemzeti Társalkodó” és a „Vasárnapi Ujság”-nak volt munkatársa, sőt az utóbbinak szerkesztésében (1840–48) maga is részt vett. Vannak számos egyházi beszédei, kézikönyvei és kisebb értekezései, de összegyüjtve eddigelé meg nem jelentek. (L. Gyulai Pál „Emlékbeszédek.” 1880.)
Erdélyi János, magyar iró, szül. 1814-ben Kaposon, Ungmegyében. A felsőbb iskolákat a sárospataki kollégiumban végezte s innen mint nevelő került Gömörbe, később Pestre. Itt csakhamar feltünést keltett néhány versével s a közönség mindinkább érdeklődni kezdett művei iránt. 1841-ben megnősült s nejét nemsokára elvesztvén, hogy buját felejtse, egykori növendékeivel beutazta Német-, Franczia-, Angol-, Olaszország, Belgium és Hollandia nagy részét. 1839-ben a magyar tudós társaság levelező, 1858-ban rendes tagjává választá. A Kisfaludy-társaság, melynek tagja s titkára volt, 1842-ben elhatározván a népköltészeti ereklyék összegyüjtését, azoknak szerkesztése s kiadásával Erdélyit bizta meg. Igy keletkezett a »Népdalok és mondák« czimü népköltészeti gyüjtemény (Pest 1846–48), melynek második kötetében levő értekezés »Népköltészetünkről« Erdélyi önálló munkája. A Kisfaludy-társaság kiadásában 1847 elején megindult »Magyar szépirodalmi szemle« szerkesztésével Erdélyi bizatott meg, de e lap pártolás hiányában egy év multával megszünt. Erdélyitől való a »Magyar közmondások könyve« (Pest 1851) is. 1848-ban Bajza visszaléptekor, Erdélyi lett a nemzeti szinház igazgatója. Meghalt 1868. jan. 23-án Sárospatakon. Egyéb művei: »Költemények« (Buda 1844); »A velenczei hölgy« (dráma, Pest 1851); »Magyar népmesék« (u. o. 1855); »Egyetemes irodalomtörténet« (1–3 füzet, Pest 1869). Ezenkivül egy ideig szerkesztette a »Sárospataki Füzetek«-et, s számos értekezletet tett közzé a Kisfaludy-társaság Évlapjában.
Dr. Ballagi (Bloch) Mór, magyar iró és tudór, szül. 1816-ban Inóczon Zemplénmegyében, izraelita szülőktől. Az első oktatást atyjától nyerte, kinek vezérlete alatt a bibliát és thalmudot oly sikerrel tanulta, hogy 13 éves korában az egész ó-testamentumot eredeti héber nyelven könyv nélkül tudta s héber és chaldeai nyelven költeményeket irt. Ifjusága a legnagyobb nélkülözések és sanyaruságok közt folyt le, de a tetterős fiatal Ballagit nem törte meg a szenvedések hosszú sora, sőt inkább ezeknek tüzében aczélosodott meg jelleme s akarata. Tudományszomja 1829-ben Nagyváradra vezette, hol sulyos körülmények közt, de vas-szorgalommal tanulva töltött el két évet, mint thalmudtanuló u. n. bocher tengetvén életét, nappalait a thalmud, éjjeleit Mendelssohn philosophiai műveinek és nyelvek tanulásának szentelvén. Innen Pápára indult s az ottani híres thalmud-iskola – Beth Hammidras – növendéke lett. Nagy fáradsággal sikerült neki magát a pápai bölcsészeti tanfolyam hallgatói közé fölvétetni, miután a szigoru fölvételi vizsgálatot kitünő sikerrel kiállotta. Pápáról Pestre ment s ott a »Hasznos Mulatságok«-ban és a »Pesther Tageblatt«-ban irodalmi első kisérleteit mutatta be. Beiratkozott a műegyetemre és minden tehetségét arra forditá, hogy oklevelet nyerjen; azonban szorgalma daczára sem érheté el czélját, »mivel a klerus mindenhatósága kieszközölte azt, hogy a műegyetem első zsidó hallgatója mindenből megbukjék.« Pesten ezután nem volt többé maradása, Párisba ment a mérnöki tudományok tanulására. Eközben itthon az 1840-iki országgyűlés a zsidók emanczipácziójával foglalkozván, b. Eötvös József felszólitotta B.-t, hogy hitsorosai közt mozgalmat inditson ez ügy érdekében. Ballagi még Párisban hozzáfogott ez eszme kiviteléhez s ott irta meg a »Zsidókhoz« czimü röpiratát; ezután pedig Eötvös által hazájába visszahivatván, a zsidók magyarositásán munkálkodott, s 1840-ben megjelent tőle Mózes öt könyve magyarul, továbbá Józsua könyve is. 1840. szeptember 5-én a magyar tudós társaság levelező tagjául választatván, még az évben megtartotta székfoglaló beszédjét, mely »Nyelvészeti nyomozások« czimen külön füzetben is megjelent. 1841-ben jelent meg, azóta több kiadást is ért Magyar grammatikája, melyhez Magyar olvasókönyve is járult. Ezután minden erejét és befolyását arra forditotta, hogy egy magyar-zsidó rabbiképezde felállitását kieszközölje; terve azonban a zsidó község szükkeblüsége folytán dugába dőlvén, elhatározta odahagyni e felekezetet s 1843. május 28-án Notzingenben a protestans hitre tért át. 1844 óta a szarvasi főiskolánál tanárképen működött, mely állásában mindent megtett a protestáns unió létesitése és a magyar irodalom emelése érdekében. 1848-ban, miután az akkori oktatásügyi miniszter b. Eötvös József által egyetemi tanárnak jelöltetett ki, lemondott a szarvasi tanárságról; az újonnan kinevezett tanárok beiktatása a szabadságharcz kitörése folytán elmaradván, Ballagi mint békésmegyei tábori hirnök vett részt a küzdelmekben, később kapitányi ranggal Görgey mellett táborkari fogalmazóvá, utóbb hadelnöki titkárrá neveztetett ki, mely minőségében Aulich mellett is működött. A forradalom leveretése után Kecskemétre hivatott meg a református theologia tanárául, honnan 1854-ben Pestre jött a keleti nyelvek és a szentirás-magyarázat tanszékére. Még 1850-ben Szarvason jelent meg magyar példabeszéd gyűjteménye (2 kötet, 2-ik kiadás Pest 1855), a következő évben pedig kiadta »A legujabb magyar szavak« gyüjteményét. Az ezek után következő számos művei közt kiemelést érdemelnek az akadémia által 1869-ben a Fekésházy-jutalommal koszoruzott szótárai, különösen »A magyar nyelv szótára« czimü 2 kötetes műve emlitendő (Pest 1868–73). Ballagi a protestáns irodalom egyik főművelője, 1873-ig ő szerkesztette a Protestáns naptárt, 1858-ban meginditotta a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapot, 1864-ben pedig a Házi kincstár czimü protestáns családi lapot, mely e nemben még páratlanul áll irodalmunkban. 1869-ben kezdé szerkeszteni a négy évfolyamot ért Prot. tudományos szemle czimü folyóiratot is. Az 1861-iki rövid országgyülésen Ó-Moraviczát képviselte s a határozati párt hive volt. Ezután ismét a vallási irodalomnak szentelte magát, mely időszakból számos irodalmi terméke veszi eredetét, igy: »Tájékozás a theológia mezején« (1862 és 1863); »A biblia« (1863); »Remánia« (1864); »Bibliai tanulmányok« (1864) stb. 52 évi tanárkodása után lemondott e pályáról s azóta a Prot. Egyh. és Isk. Lap szerkesztésével, Példabeszédeinek uj kiadásával, Szótárainak javitgatásával stb. foglalkozik. Szótárai a magyar irodalomban páratlanul állnak és roppant elterjedésnek örvendenek.
Szvorényi József, irói álnéven Romvay, zirc-cisterci rendü áldozár, egri házfőnök és főgymnasiumi igazgató, a magyar tud. akadémia levelező tagja, nyelvtudományi és erkölcsi iró; szül. 1816. julius 5. Borsodmegye Sáta nevü palócz községében, hol atyja Ferencz, az ismert nevü Szvorényi Mihály unokája népneveléssel foglalkozott. Középtanodai pályáját Egerben végezte, ennek bevégzése után 1833. aug. elején az egri érseki főmegye papnövendékei közé vétette föl magát, hol bölcsészeti tanulmányai folyamán magyar irodalmi olvasmányokkal és verseléssel is foglalkozott; verseivel az 1835-iki »Regélő« társlapjában a »Honművész«-ben lépett föl legelőször; később vallásos tárgyu verses dolgozatokat és erkölcsi irányu értekezéseket közölt; 1838-ban a tanári pályára lépett s a következő év szeptember végével a székesfehérvári gymnasium 2-ik nyelvészeti osztályába küldetett tanárnak; majd évi pályája után, letevén előbb Zircen 1840. aug. 10-én szerzetes esküjét, Székesfehérvárott pappá szenteltetett, előbbi állomásán és minőségében maradván tovább is. 1842-ben a szónoklat tanszékét kapta s ezzel hivatalos gondjai csökkenvén, magán hajlamainak is több időt szentelhetett. A nyelvtudománynyal való foglalkozás s főleg a jól ismert palócz és tiszai s most a Dunántuli szójárás észlelt különbségei kiválólag a nyelvtudomány művelésére ébresztették kedvét. E tanulmányok gyümölcse lőn első nagyobb irodalmi kisérlete, a »Magyar ékes szókötés« (Buda 1846), melyet a magyar tud. akadémia 5 pályázó között 100 drb aranynyal s ezüst billikommal jutalmazott, 1846. évi decz. 18-án pedig ugyanezen sikere tekintetéből levelező tagjának választotta, hol székét »A magyar közmondások és példabeszédek«-ről tartott értekezésével foglalta el. 1851-ben jelent meg »A régi Fejérvár és templomai« czimü értekezése s »Történetlmi adatok az egri gymnasiumról;« ugyanekkor indulván meg a hazai középtanodák szervezése, magyar tanirodalmunknak állásánál fogva közvetlenül érzett hiányain igyekezett javitani. Igy jöttek létre »Ékes szólástan, vezérletül a remekirók fejtegetése s a szépirás müvek kidolgozásában«, továbbá: »Az ó-claccisa-literatura, vagy a görög és római remekirodalom történelmének főbb pontjai« (Eger 1851); »Egyházi énekek és imák« (Eger 1853); Természettörténelmi rajzok; Dohány és a kávé története (1852); 1854-ben a magyar tudományos műszótár megállapitásár a kiküldött hármas bizottság egyik tagja lett; ez alatt irta »Olvasmányok a gymnasiumi és ipartanodai alsóbb osztályok számára« czimü széles körben elterjedt könyveit s az ezekhez csatolt bevezetés a hatóság kivánatára: »Kalauz« czim alatt külön is megjelent. További müvei: Magyar nyelvtan, tanodai és magánhasználatra (Pest 1861); majd ugyanez röviditve »Szvorényi József kisebb nyelvtana« czim alatt, mely az »Olvasmányok«-kal együtt több kiadásban jelent meg; Szépészeti Levelek (az egri irók albumában); Magyar irodalmi szemelvények; A magyar nemzeti irodalom rövid ismertetése (Pest 1868); Magyar irodalmi tanulmányok kézikönyve (Pest 1869); Elméleti és gyakorlati nyelvkönyv (Pest 1871) és számos kisebb értekezés a különböző folyóiratokban szétszórva. Stb. … Legujabban (1890.) »Gyakorlati tanácsok a házi és nyilvános nevelés körében« cz. alatt (360 l.) a Franklin-Társulat kiadásában jelent meg Szvorényi tollából egy kitünő paed. munka.
Szarvas Gábor, kitünő nyelvész, szül. 1832. márcz. 22-én Adán Bácsmegyében, hol atyja kovácsmester volt. Iskoláit Baján végezte; 1848-ban a 6-ik gymn. osztály végeztével nemzetőrnek akart beállani, de fiatal kora miatt nem vették be, bosszuságában ezért a benczések közé vétette fel magát, de megunván ezt a pályát, négy év mulva (1852.) odahagyta azt s joghallgatónak iratkozott be. Egy sárga dinnye, mint ő maga tréfásan megjegyzi, azonban letéritette erről a pályáról is, a 6-ik félév elején megbetegedett a dinnyétől s harmadfél évig sinylődött. Felgyógyulván a tanári pályára lépett s ezen maradt végleg meg. 1858. a czistercziták három évre helyettes tanárnak választották meg Egerbe, másfél évvel utóbb a helytartóság Bajára tette át; 1861. Pozsonyba ment át rendes tanárnak, honnan 8 évi működés után 1869-ben a budapesti kath. gymnáziumhoz neveztetett ki, s itt tanárkodott 1881-ig, a midőn nyugdijaztatott. Tudományos működésével főleg a magyar nyelv terén örökké fenmaradó nevet szerzett magának. A nyelvujitás tévedéseit s a magyar irodalomban lábra kapott idegenszerüségek ellen a leghatásosabb reakcziót ő inditotta. Már 1867-ben a pozsonyi gymnaziumi értesitvényben irt egy „Magyartalanságok” czimü czikket, mely érdekes fejtegetésekre adott alkalmat az 1867. és 1868-ki „Budapesti Közlöny”-ben. A magyar igeidők eredeti értékét és helyes használatát kimutató művével az akadémia által kitüzött pályázatnál 1872-ben Sz. nyerte el a pályadijat a „Magyar Igeidők” czimü munkájával. Latin tankönyv-irodalmunkat is gazdagitotta egy jó pár munkával. Igy 1869. Phaedrus meséit adta ki, továbbá egy latin olvasókönyvet „Tirocinium Prosaicum” czimmel 1872 óta az akadémia támogatásával ő adja ki a „Magyar Nyelvőr” kitünő folyóiratot, nyelvkincsünk e dúsgazdag tárházát; 1881 óta ő szerkeszti az akadémia „Történeti Szótár”-át is stb – – –
Dr. Margalis Ede zombori főgymn. igazgató, szül. 1849-ben Zágrábban, onnét mint fiatal gyermek Bajára került. Gyurgyek Antal népiskolai tanitó nagybátyjához, ki őt tanittatá Baján a VI. gymn. oszt. befejezéséig. Innét Kalocsára ment papnövendéknek. A VIII. oszt. végeztével Bécsbe küldetett a Pázmáneumba, melyből néhány évi tanulás után kilépett, 1879-ben a bajai tanitóképezde s később az ottani főgymn. tanárává neveztetett ki, honnét a midőn a cisterciták vették át a főgymnasiumot, Zomborba helyeztetett át hasonló minőségben. Néhány évi sikeres munkálkodás után u. ott. igazgatóvá neveztetett ki s itt kapta a társadalom terén kifejtett buzgó tevékenységeért az arany keresztet. 1876-ban bölcsészettudorrá lett. Szerkesztette egy időben a „Baja” czimü társadalmi lapot. Munkái: 1. Az ellenállás és rombolási ösztön. Paedagogiai értekezés. Megjelent először a bajai főgymn. 1873-ik évi értesítvényében. 2. Párhuzam Vörösmarty és Arany mint eposköltők között. Aestheticai essai. 1875. 3. Egy lap Baja sz. kir. város történetéből. 1875. 4. Emlékbeszéd Deák Ferencz felett. 1876. 5. Bácskai közmondások és szólásmódok I. (Második része nem jelent meg.*
A mennyiben ezen adatok nem teljesek, ezért nem vállalhatok felelősséget. Margalits életrajzát forrásaim között nem találtam s ő maga többszöri kérésemre sem volt hajlandó életrajzi adatait rendelkezésemre bocsájtani.
* * *
Jegyzet. Wágner Ferencz életrajzát a kezeim közt fekvő forrásokban nem találtam meg. Szinnyey József kiváló tudósunktól ugy értesültem, hogy »Wágner Ferenczről Stoeger, Scriptores Prov. Austr. Societ. Jesu Wiennae, 1856. 386 l. bő életrajzot irt.« – Pelkó Péter rosnyómegyei áldozár (1864.) életrajzát sem találtam meg. Az adatokért tudakozódtam a „Rosnyói Hiradó” szerkesztőségénél, de eredménytelenül. – Ipolyi Arnold, Czanyuga József, Lehoczky Tivadar, Bátorfi Lajos, Moldován Gergely, dr. Gopcsa László, Fülöp Alajos, Imre Sándor és Mindszenty Gedeon életrajzát pedig nem tartom tárgyam keretébe beleillőknek s ezért azokat nem közölhetem.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages